Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-15 / 37. szám
Kassán (Kosice), vagyunk, a kerületi bíróság épületében. Dr. Mede István, akivel szemben ülök, harminc éve öltötte először magára a bírói talárt. Órájára pillant, s szigorú tekintettel néz rám.- Most tíz óra van, egy óráig beszélgethetünk, akkor kezdődik a második tárgyalásom. Maga elé teszi fekete keretes szemüvegét. • - A perrendtartás szerint most te kérdezel, én felelek - mondja, majd mosolyogva feláll, s a talárt a fogasra akasztja. - Civil vagyok, kezdhetjük a beszélgetést - tárja szét lendületesen a karját, s újra leül. - Messziről indultam, a Rimaszombati (Ri- mavská Sobota) járásból. A falu neve, ahol 1934-ben megláttam a napvilágot, Egyhá- zasbást, szlovákul Kostolná Basta. E hé- gyes-dombos táj földrajzi gyűjtőneve Medvesalja. Érdekes emberek laknak itt, keveset beszélnek, inkább cselekszenek, dolgoznak. Ma egy igen jól működő földművesszövetkezet ad helyben megélhetést több száz embernek. Ot község társulásával jött létre a közel háromezer hektárnyi földterületen gazdálkodó szövetkezet.- Szüleid?- Félig paraszt-, félig munkáscsaládból származom. Édesapám, aki a kilencvenedik évét tapossa, már tizenhét éves korában a közeli szénbányában dolgozott. Hatan voltak testvérek, mi hármad vagyunk, s mind fiúk. Az alapiskola négy osztályát itt jártam ki, Egyházasbáston. A háború után, mivel magyar iskola nem volt, szlovákban folytattam a tanulást. Akkoriban még meg se fordult a fejemben, hogy jogi pályára lépjek. Erdészeti szakközépiskolába akartam menni, nagyon szeretem a természetet.- Hogyan lettél mégis jogász?- Az iskola igazgatója tudtomra adta, nincs semmi esélyem arra, hogy az erdészeti szakközépiskolába felvegyenek. Azt javasolta, menjek inkább gimnáziumba. Akkor nyílt meg Füleken (Fil'akovo) a magyar tanítási nyelvű gimnázium, oda jelentkeztem. Közben azon is töprengtem, ne men- jek-e fogtechnikusnak, de végül is a gimnázium mellett döntöttem. Ehhez tudni kell azt is, hogy Füleken a volt legényegylet épületét alakították át gimnáziummá, s csak egyetlen tanterem volt. Évközben és a nyári szünetben, mi füleki diákok, a Losonci (Lu- őenec) Magyar Tanítási Nyelvű Építészeti Szakközépiskola tanulóival közösen építettünk hozzá még két tantermet. Ilyen körülmények között kezdődtek az én gimnazista éviem.- A folytatás?- Ifjúságom legszebb éveit ebben a kis városkában töltöttem. Ez az időszak az ötvenes évek elejére esik. Tele voltunk lelkesedéssel, hittel, reménnyel. Kultúrműsorokkal jártuk a környező falvakat, segítettünk a szövetkezetek szervezésében. Mi akkor komolyan hittük, hogy megválthatjuk a világot. Én voltam a gimnázium ifjúsági szervezetének a titkára, később a SZISZ járási és kerületi bizottságának is tagja lettem. Nagyon sokat kaptam a gimnáziumtól. Olyan kiváló tanárok tanítottak bennünket, mint dr. Lóska Lajos, az ismert író, dr. Molnár Zoltán és Tóth Lajos, akire ma is szívesen emlékszem és máig példaképeim.- Mikor határoztad el, hogy jogi pályára lépsz?- Csak a gimnázium utolsó évében. Érettségi után a prágai Károly Egyetem jogi karára jelentkeztem, s mivel kitüntetéssel érettségiztem, felvételi vizsgát sem kellett tennem. Akkoriban a Károly Egyetemre bejutni nagy dolog volt. Egy évfolyamot ott végeztem el. De mivel barátaim, pontosabban diáktársaim többsége Bratislavában folytatta tanulmányait mérnöki, pedagógiai, orvosi, bölcsészeti karon, én is átiratkoztam a Komensky Egyetem jogi karára, s 1960- ban megszereztem a diplomát.- Mit jelentettek számodra azok az évek?- Először is jó dolog volt tudni, hogy vagyunk, élünk és mi, magyar nemzetiségű fiatalok is egyetemen, főiskolákon tanulhatunk. Ebben az érzésben persze több is volt. Jelesül az is, hogy nekünk az eredményes tanuláson kívül mást is kell tennünk. Megszerveztük a fővárosban tanuló magyar nemzetiségű diákok kultúregyesületét, mely később A Magyar Főiskolások Művész- együttes nevet kapta. Akkor még létezett Bratislavában a magyar tanítóképző is, így a képzősök közül sokan tagjai voltak az együttesnek. Először a színjátszó csoport,- Jelenleg a Kelet-szlovákiai Kerületi Bíróság Tanácsának az elnöke vagy.- Igen, s itt is polgári ügyekkel foglalkozom. Hozzám tartozik többek között a tulajdonjogi s a családjogi, ezen belül a kártérítési és örökösödési ügyek tárgyalása.- Hogyan gondolsz vissza akkori magadra?- Én is, mint nemzedékem sok fiatal jogásza, nagyon komolyan vettem hivatásomat. Persze az is igaz, hogy nem volt kellő gyakorlatom, sem tapasztalatom. Köztudott, hogy 1961 -ben történt a bíróságokon a nagy átszervezés, amit generációváltásnak is mondhatnék. Én már például háromhónapos gyakorlat után kinevezett bíró voltam. Emlékszem az egyik idős kollégától vettem át egy vagyonjogi eset tárgyalását. A periratokat hazavittem, és több mint két hétig készültem a tárgyalásra. Amikor megkezdődött a tárgyalás, nagyon ideges voltam. De azért sikeresen átestem a tűzkeresztségen. Később is minden tárgyalásra alaposan felkészültem. Ahol jogi tudásomat és jártasságomat hiányosnak éreztem, elővettem a paraszti eszemet és mindig sikerült helyes ítéletet hoznom. Nekem a közel három évtized alatt mindössze két Ítéletemet semmisített meg a Legfelsőbb Bíróság.- Hány év volt a legsúlyosabb ítélet, amit te szabtál ki? ítélethirdetés - középen dr. Mede István majd az énekkar alakult meg Janda Iván, Ág Tibor és Szíjjártó Jenő vezetésével. Ekkor ismerkedtem meg Tözsér Árpáddal, Gyüre Lajossal és Koncsol Lacival, az ő kezdeményezésükre rendeztünk egy nagyon sikeres Ady-estet.- Ezekben az években alakult meg az Ifjú Szívek is.- Igen. Az Ifjú Szíveket is a szükséglet hozta létre. Egy szervező bizottságot alakítottunk, melynek én voltam az egyik vezetője. Engem az az ősi paraszti elv vezérelt, hogy a másét ne akard, de a magadét se hagyd. A történelmi hűség kedvéért el kell azt is mondanom, sajnos, jó szándékú törekvésünket a Csemadok akkori vezetői nem támogatták. Akkor már megszűnt a hivatásos Magyar Népművészeti Együttes. Mi kértük, hogy a Lúőnica mintájára alakítsunk egy félhivatásos művészegyüttest. Még ma is a fülemben cseng, amit a Csemadok vezetői mondtak: Mit akartok ti itt, forrófejű főiskolások.- De az Ifjú Szívek végül is megalakult.- Igen mert a SZISZ városi és központi bizottsága mellénk állt. Ugyanis, amikor a Csemadok elutasította kérésünket, mi az akkori ifjúsági szervezet városi bizottságához fordultunk tervünkkel, és megértést, teljes támogatást kaptunk. így jött létre az Ifjú Szívek. Érdekes és tanulságos lenne megalakulásának körülményeit egyszer mélyebb összefüggésekben elemezni és megírni azokal az éveket. Hiszen a Szívek olyan kiröpítő fészek volt, amelyből a mai magyar humán értelmiség számos kiválósága indult el.-Ma, amikor egyre több szó esik az identitástudat szerepéről, fontos, hogy ezt a kérdést felveted, de most kanyarodjunk vissza a te pályádra. Hogy alakult később az életed?- Mielőtt a bírói ténykedésemről szóla- nék, el kell még mondanom, hogy 1957-től 1959-ig én voltam az Ifjú Szívek titkára. A jogi diploma megszerzése után 1961 -ben kerültem Kassára a járásbíróságra. Itt polgári ügyekkel foglalkoztam, 1968-ban áthelyeztek a kerületi bíróságra, ekkor léptem be a pártba is, melynek máig tagja vagyok. (Mede Ferenc felvétele)- Amikor még a üntetöjogi részlegen dolgoztam, 8 évi szabadságvesztésre ítéltem egy gazdasági vezetőt.- Mi volt a vád ellene?- A társadalmi vagyon megkárosítása, sikkasztás, korrumpálás.- S a legenyhébb ítélet?- Bűnpártolás miatt próbaidőre felfüggesztett pénzbüntetésre ítéltem egy vádlottat.- Volt-e lelkiismeretfurdalásod egy-egy ítélethozatal után?- Mindig a jogi előírásokat megtartva és a lelkiismeretemre hallgatva döntöttem. Soha semmilyen, se jobbról, se balról jövő interveniálást nem vettem figyelembe. Én ma sem szégyellem elnapolni a tárgyalást, ha úgy érzem, hogy nem érett meg bennem az igazságos döntés.- összeegyeztethető-e a bírói ítélet a humanizmussal?- Feltétlenül. A törvény megköveteli a bírótól, hogy humánusan döntsön, hiszen ö is elsősorban ember, s csak aztán bíró. A jó bíró mindig igyekszik humanizmusát a törvények keretei közé beilleszteni. Fontos azonban azt is tudni, hogy a bíró nem jogalkotó. Ő a jog alkalmazója. így a bírói ténykedés, ítélethozatal attól is függ, milyenek a törvények.- És nálunk milyenek?- Feltétlenül szükséges a jogalkotás megújítása, korszerűsítése, ami folyamatban van. Csak, mint sok minden, ez is csigalassúsággal halad előre.- ötvenöt éves vagy, majdnem harminc évet töltöttél a jogi pályán mint bíró. Mi a szép és vonzó e hivatásban?-Voltam büntetőjogi bíró is, számomra legvonzóbb mégis a polgárjog. Miért? Vegyünk egy egyszerű esetet, például egy vagyonjogi ügyet. A felperes azt állítja, hogy a telek és a ház az övé, az alperes ugyanezt mondja. A bírónak kell eldöntenie, hogy kié valójában, neki kell az igazságot kibogoznia. Olyan ez, mint egy keresztrejtvény. A végeredmény biztos, de hogy hogyan fejted meg, az már a te dolgod.- Sikeres bírónak tartod magadat?- Igennel kell erre is válaszolnom. De hogy elértem-e, amit akartam, az más kérdés. Hogy bíró lettem, nem bántam meg. Ha visszagondolok, honnét jöttem, akkor elégedett vagyok, mert nekem nem volt soha keresztapám. A magam emberségéből vagyok ott, ahol vagyok. Amit egy ember normális körülmények között elérhet, én elértem.- Sok csalódás ért?- Minden embert érhet és ér is csalódás, én se vagyok kivétel.- Egy bíró hogyan viseli el a csalódást?- Le kell nyelnie, különben meghasonul önmagával. A bíró tudjon érzelmein uralkodni. Ez alapelv e pályán.- Ellenséged?- Nem tudok róla. De egy bírónak ezt is bele kell az életébe kalkulálnia. ítélethirdetéskor két ember áll előttem, s az egyiket el kell ítélnem, ő biztos nem fog ezért dicsérni.- Kaptál-e már fenyegető levelet?- Soha. Viszont nemrégen egy baráti társaságban beszélgetve, odajött hozzám egy illető, s azt mondta, öt én egyszer elitéltem, de nem haragszik, mert igazságosan döntöttem.- Mindent egybevetve, elégedett ember vagy?- Azt hiszem igen.- A család?- Egy fiam és egy lányom van, a fiam főiskolás, elektrotechnikát tanul, a lányom már dolgozik. Bírói gondjaimat nem viszem haza, otthon igyekszem (én is civilként élni mindennapi életemet. Szeretem a természetet, hacsak tehetem, a hét végét a víz partján töltöm, szenvedélyes horgász vagyok.- Megszoktad már Kassát?- Erős bennem a nosztalgia.- Hová vágyódsz?- Medvesaljára. A szülőföld melegét, amennyire tőlem tellett, mindig igyekeztem szétárasztani magam körül. Azt tartom én is, alakuljon bárhogy az ember sorsa, a szülőföldtől megválni lélekben sosem lehet. Ahogyan Sütő András mondja: vágyai hazajárnak éjjelente, háztetőkön hegedülni. TÖRÖK ELEMÉR En és ő(k) Úgy lenne, hogy én - Gyula, József. Márta, Zoltán, Katalin - vagyok a tiszta, ártatlan, a minden feladatomat becsülettel teljesítő ember, míg mások a sárosak, bűnösök, becstelenül dolgozók? Nézzük csak. A fütő szidja az orvost, az orvos az autószerelőt, az autószerelő a cipészt, a cipész az újságírót, az újságíró a telefonközpontost, a telefonközpontos a minisztert és így tovább. Oldalakon át lehetne folytatni. Merthogy mindnyájan dolgozunk valahol, és - mindenki szid mindenkit. Ki hát a jó? Van egyáltalán, aki becsületesen dolgozik? A jelek szerint nincs. Akkor meg milyen alapon bírálok én, ha magam is elmarasztalható vagyok, vagy az ágazat, vállalat, intézmény, ahol dolgozom, melyet képviselek: az egészségügy, a közellátás, a szolgáltatások, a földműves-szövetkezet, a könyvtár, az erdőgazdaság, az építőipar, a sajtó stb? Ezen a ponton már akár bölcselkedni is elkezdhetnénk: nem az egyes ember a hibás, mert ugyanaz, aki ma rosszul dolgozik, jól is tudna, más feltételek, más szabályozók között, egy más követelményrendszerben. Inkább azt mondom, birálgassunk csak nyugodtan tovább. Pontosabban: mondanám, még határozottabban is, de régóta erősödik bennem a sejtelem: egyre kevesebb embernek van erkölcsi alapja ahhoz, hogy bíráljon. Nem azért, mert esetleg hanyagul dolgozik. Ennél látszólag egyszerűbb oknál fogva: mert nem tartja be a legalapvetőbb viselkedési normákat sem, nem tiszteli, ahol csak tudja, becsapja a másik embert, aki különben a társadalmi-gazdasági élet hiányai és visszásságai miatt sokszor ugyanabban a megalázó (kényszerhelyzetben van, mint ö. Életerős hölgy, főiskolás ifjú pléhpofával sompolyog a sor elejére: négy kerékpáros az országúton egymás mellett..., menj el kocsiddal, ha tudsz; trágár szavak áradata naponta, nők szájából is, gyerekek előtt is, függetlenül lelkiállapottól, színhelytől. Milyen alapon követelek hát rendet, fegyelmet én, ha magam is rendetlen, fegyelmezetlen vagyok? Vagy a két dolognak semmi köze egymáshoz...? -borÚJI 1989.1
