Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-15 / 37. szám
szú a IX. 15. K homeini imám halála után - vélte a világ - a hozzá legközelebb álló ajatollahok vagy még inkább a nagyaja- tollahok közül kerül majd ki utódja. Csakhogy a kijelölt utódot, Montazeri ajatollahot márciusban lemondatták, s helyére senkit sem választottak. Ekkor újabb találgatások következtek, az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy a legtekintélyesebb főpapokból alakul majd egy kollektív vezetői testület. Röviddel a forradalom győzelme után Iránnak már volt kollektív államfői testületé, s az - egy ideig - valóban bevált. Csakhogy akkor volt egy imámja az országnak, egy gyakorlatilag teljhatalmú vezetője, aki végeredményben még akkor is döntött, amikor véleményét egyértelműen nem fogalmazta meg, csak jelezte óhaját. De az imám meghalt, s nem az ajatollahok jutottak a hatalom csúcsára. Három hodzsatoleszlám szerezte meg a kulcspozíciókat... Nagy meglepetéssel kezdődött a papi hierarchia „centrumának“ hatalomátvétele: Ali Khamenei addigi államfőt jelölték ki az imám halála után az ország szellemi, lényegében politikai vezetőjévé. Mivel csak Megüresedett ezzel a parlament elnöki széke, ebbe szintén egy hodzsatoleszlám került, Mahdi Karrubi, az eddigi alelnök. A papság radikális szárnyához tartozik, „nyugatellenes“ hírében áll, leginkább a kapitaIRÁN Rafszandzsani igazán megsiratta az imámot... hodzsatoleszlám a rangja, ez nem tette lehetővé, hogy ö legyen a vallási vezető is, nemcsak az iráni, hanem az egész síita közösség feje. Elvben nem iráni síita főpap is igényt tarthatott volna erre a posztra, ezért Kum, a „síita Róma“ sietett a poszt betöltésével: Mohamed Ali Araki nagyajatollahot találta erre - méltónak. Tekintélyes a vallási körökben, de a politikai porondon eddig nem játszott jelentős szerepet, s valószínűleg nem is fog. Ugyanis aligha fogják hagyni... Ali Khameneinek nagyon jól jött ez a tisztség, hiszen az államfői méltóságtól mindenképpen meg kellett volna válnia: az alkotmány értelmében csak kétszer töltheti be ugyanaz a személy. Elnökösködése alatt Khamenei nagyon jó viszonyba került a parlament nagyhatalmú elnökével, Ali Akbar Hasemi Rafszan- dzsanivai, akinek a háború utolsó, legsúlyosabb szakaszában Khomeini a hadsereg főparancsnokának tisztségét is átadta. Ez a jó viszony adott okot azokra a találgatásokra, hogy az imám halála után - sót, már annak előtte, hiszen elöbb-utóbb várható volt - Rafszandzsani indította el azt a csendes kis palotaforradalmat, amely az államfőt még magasabbra juttatta. Egy kis időre. Két okból is helyénvaló ez a megállapítás. Egyrészt az ajatollahok bíznak abban, hogy rövidesen ismét egy kézben, s - szerintük - méltó kézben, összpontosul a politikai és a vallási vezetés. Emellett Rafszandzsani sem vitte túlzásba az önzetlenséget és a jószívűséget, mivel - szinte az utolsó pillanatban - sikerült kieszközölnie Khomeini hozzájárulását az alkotmánymódosításhoz, amely lényegében elnöki rendszert hoz létre - illetve hozott létre, hiszen a népszavazás jóváhagyta. Nem véletlenül szorgalmazta ezt az alkotmánymódosítást a medzslisz elnöke, hiszen az államfői posztra pályázott. Meg is nyerte a választásokat, mégpedig fölényesen, ami talán azzal is magyarázható, hogy jelölését még az imám támogatta, a másik jelölt indítása csak formaság volt, így adóztak a demokráciának. ENSZ-katonák az iraki-iráni fronton lizmust ostorozó parázs szónoklatairól ismert. Ó vezeti a néhai imám által létrehozott mártiralapítványt, amely az iszlám forradalomban és az Irak elleni háborúban elesettek családjairól gondoskodik, s ő képviselte Khomeinit a mekkai zarándoklatok ügyében is. Az ö vezetésével tüntettek 1987 júliusában Mekkában az iráni zarándokok. Ebből egyértelműen az következik, hogy a másik két, vezető posztra került, pragmatikusnak tartott hodzsatoleszlámnak ez a harmadik - ha hagyon akarja - megkeserítheti az életét, de legalábbis megnehezítheti kitűzött terveik megvalósítását. PRIORITÁSOK Figyelembe véve a fentieket, megállapíthatjuk, hogy Iránban távolról sem zárult le a hatalmj harc, csak éppen új fejezet kezdődik a rivalizálásban, mivel lényegesen megváltoztak a körülmények - egyKl MIT TEHET? Kétségkívül Khamenei helyzete a legkényesebb, szinte biztosan számíthat arra, hogy az ajatollahok igyekeznek majd megnehezíteni a dolgát. Az imám tisztségének megosztása máris erre utal, nem is szólva arról, hogy Iránban alig lehet meghúzni a határt vallás és politika között. Segítség lesz számára, hogy egy erős kezű köztársasági elnökre támaszkodhat, viszont az is előfordulhat, hogy eddigi támogatója igyekszik majd nagyon is befolyásolni öt, netán benyújtja a számlát eddigi „jószolgálataiért". Rafszandzsani dolga egyszerűbb, neki az alkotmány valóban Montazeri ajatollah, akit márciusban menesztettek széles jogkört biztosit. Lemondott ugyan a fegyveres erők főparancsnokának hivataláról, de a kormányfői tisztség megszüntetésével ó nevezi ki a minisztereket, gyakorlatilag az egész végrehajtó hatalom az ő kezében összpontosul. De ez távolról sem jelent teljhatalmat, ugyanis a törvényhozás - ha úgy akarja - igazán megkötheti a kezét. A módosított alkotmány értelmében négyéves hivatali ideje alatt az államfő nem oszlathatja fel a parlamentet, s a medzslisznek kell jóváhagynia a miniszteri kinevezéseket is. Ilyen módon a törvényhozók hatalmát, befolyásukat az ország politikai irányvonalának kialakítására szinte semmi sem korlátozza. Ugyanakkor a parlamentben a mul- lahok elsöprő többségben vannak, vidéken a politikai, társadalmi életet változatlanul a mecsetek irányítják, s előttük egy ajatollahnak nagyobb szava van, mint egy - vagy akár három - közméltóságot viselő hodzsatoleszlámnak ... részt a „majdnem béke“, másrészt, az imám halála miatt. Vannak azonban olyan prioritások, amelyeket minden érdekcsoportnak, minden politikusnak figyelembe kell vennie. Ezek közül az első helyen áll a háborús károk helyreállítása, amivel szorosan összefügg a másik feladat: a normális gazdasági élet beindítása. Nehéz ugyan rangsorolni, de harmadikként mindenképpen a lakosság ellátásának javítását, az életszínvonal emelését kell emliteni, kiegészítve a rokkantak és elesettek családjai megsegítésének programjával. Mindhárom kiemelt feladat teljesítéséhez kötődik az ország normális nemzetközi kapcsolatainak kiépítése. Rafszandzsani pozícióját az országon belül éppen az szilárdította meg, hogy eredményes nyitási kísérleteket tett a Nyugat és a Kelet felé egyaránt akkor, amikor a hivatalosan meghirdetett irányvonal a „se nem Kelet, se nem Nyugat". Emiatt az akkori parlamenti elnöknek még azt is megbocsátották, hogy belekeveredett az Irán-kontra botrányba, ami egyáltalán nem használt az ország nemzetközi tekintélyének. Sót, azt jelentette, hogy egy vezető politikus az Egyesült Államokkal, a „sátáni hatalommal“ paktált. Khomeini ezt is elnézte neki, mivel mindennél fontosabbnak tartotta Irak legyőzését, s ezáltal a gyűlölt Szaddam Husszein elnök hatalmának megdöntését. Iránban a nyitás a külföld felé nem az ajtók, csak néhány kis szel- lőztetóabiak megnyitását jelenti. Lehet, Teheránban rövidesen felismerik, ennyi nem elég. De már az is nagy lépés, hogy legalább ennyit szükségesnek tartanak. Az ország gazdasága az új rendszer tíz éve alatt - ami egybeesett a háború nyolc évével - felbomlott, szervezet- lenné vált. Irán már nem bizhat olajkincsében már csak azért sem, mert az ára időközben a felére csökkent. Ugyanakkor a mai napi 3 millió barreles termelés szintén a fele a háború előtti kitermelésnek. Bekövetkezett az, amire aligha számított valaki is: Irán benzint importál. Nem jobb a mezőgazdaság helyzete sem: szakemberek adatai szerint 1,2 millió hektár termőföld fekszik parlagon, amikor az olajbevételek jelentős részét elviszi az élelmiszerimport. A kőolajon kívül pedig alig valamit tudnak exportálni, hiszen 1977-tel összehasonlítva kétharmadával csökkent az ipari termelés. Negyvenszázalékos az infláció, s több becslés szerint a 15 százalékot is meghaladja a munkanélküliség. Mindezeknek a problémáknak a megoldását nehezíti, hogy az isz- lamizálás a gazdasági életre is kiterjed: nem szabad külföldön eladósodni, tilos hiteleket adni magas kamatokra. Az iszlám forradalom győzelmének a következménye az is, hogy a külföldi szakemberek elmenekültek az országból, számos közös vállalat megszűnt. LEHETŐSÉGEK Iránnak a felhalmozódott problémák ellenére komoly lehetőségei vannak a háborús károk helyreállítására, a gazdasági rekonstrukcióra (egy japán intézet számításai szerint ehhez legalább 188 milliárd dollárra lesz szükség), de a műszaki káderek hiánya komoly gondot jelent. Nemcsak a külföldi szakemberek hagyták el az országot a sah bukása után, hanem a hazai káderek jelentős része is, a szakmunkásokkal együtt. Az, hogy már a háború alatt igénybe vették japán mérnökök szolgálatait, nem meglepő, hiszen Japán mindvégig vásárolt olajat Irántól. Sokkal meglepőbb, hogy - bár erről hivatalosan nem beszélnek - Izrael is beszállt az üzletbe. Nem annyira kereskedelmi, mint inkább politikai megfontolásokból: szerette volna minél jobban elnyújtani a háborút. Teheránt még ez sem zavarta, az volt számára a fő, hogy a lerombolt olajlétesitménye- ket folyamatosan állítsák helyre a harcok folytatása érdekében. Ezzel a törekvéssel magyarázható az is, hogy amikor az iraki elnök békét ajánlott Iránnak azzal, hogy katonai erejüket fordítsák inkább a közös ellenség, Izrael ellen, az imám azt válaszolta: Jeruzsálembe Bagdadon keresztül vezet az új. Új lehetőségek rejlenek abban is, hogy Irán rendezte kapcsolatait a Szovjetunióval: Rafszandzsani június végén járt a Szovjetunióban, tárgyalt Mihail Gorbacsowal, s látogatása eredményeként több megállapodás született: az ezredfordulóig terjedő hosszú távú program a kereskedelmi-gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésről, megállapodás a kereskedelmi forgalomról és a Tedzsen-Szerah-Mes- hed vasútvonal építéséről. Mindenekelőtt azonban nyilatkozatban rögzítették a két ország kapcsolatainak és baráti együttműködésének az alapelveit. Szaddam Husszein iraki elnök, akinek rendszere szilárdabb, mint a háború előtt (Archívum) Minden előrelépés alapfeltétele azonban az öböl-háború végleges lezárása. A tavaly ősszel erről kezdődött tárgyalások megfeneklettek, bár a felek elfogadták az ENSZ Biztonsági Tanácsának erre vonatkozó, 598. számú határozatát, egyetértettek a világszervezet főtitkárának 1988. október 1-jén ismertetett négypontos tervével, amelynek célja az említett határozat teljesítésének meggyorsítása. Néhány száz rokkant és beteg hadifoglyon kívül a többi fogságba esett katona még mindig nem térhetett haza, még mindig zajlanak a háborút előidéző határviták, még mindig nem szerelik le a hadseregeket, sőt, folyamatban van azok korszerűsítése, mindenekelőtt a nagyobb veszteségeket szenvedett Iránban. Most már csak abban lehet bizni, hogy az új iráni vezetés ezen a téren is az előrelépés mellett dönt, hiszen - számos forrás szerint - Hasemi Rafszandzsani, az akkori parlamenti elnök, a mai államfő vette rá Khomeinit a tűzszünet elfogadására. Bízni kell abban, hogy új posztján sem hagyja el öt realitáisérzéke, s a leginkább általa szorgalmazott reformok érdekében ismét tárgyaló- asztalhoz ül az irakiakkal még akkor is, ha Iránban nem kevesen lesznek azok, akik ezért keményen bírálni fogják őt, s számonkérik tőle az imám kemény irányvonalát. A „se nem vesztes, se nem győztes" háború után ez lesz az iráni politikusok új gárdájának igazáh győztes csatája. GÖRFÖL ZSUZSA Khomeini röviddel halála előtt. Háttérben a fia, Ahmed, a radikális papság egyik vezéralakja.
