Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-08 / 36. szám
*i6 V t tíi"io*. „Extra, Extra!“, zúgott rendszeresen a plovdivi lelátóról a biztatás, amikor a magas szőke fiú versenyzett. A bulgáriai, a két évvel ezelőtti duisburgi óta, immár a második világbajnokság volt, amelyre a Spartak Komárno tagjaiból alakult szurkolócsapat, megtűzdelve somorjai (Samorin), bratislavai, prágai, nymburki és más ,,vendégekkel“ is, elkísérte a csehszlovák kajak-kenu válogatottat, és zászlókkal felszerelve, hangosan buzdítva segítette a versenyzőket a méltó szereplésben. Mert a biztatás a csapat valamennyi tagjának kijárt, tekintet nélkül arra, hogy komáromiak (Komárno) vagy mondjuk pardubiceiek-e, vagy éppen a ÓH Bratislava vagy a Dukla Praha élsportközpontjában sportolnak. Ám a teljes képhez hozzátartozik, hogy a háttérben azért egy ember áll, a sportágnak nemzetközi mércével mérve is egyik kimagasló alakja. Elsősorban őmiatta buszozzák a kilométerek ezreit a lelkes szurkolók, őérte dobban a verseny napján százak meg ezrek szíve itthon is. SZABÓ ATTILA megnyerő egyénisége és sporteredményei révén nemcsak egy klub, egy város, egy tájegység, de tulajdonképpen egész Dél-Szlovákia vonult be ismét a hazai köztudatba. A komáromi csónakházban mindenkire ráragad ilyen-olyan becenév. Szabó Attila kiskora óta „Extra“, mert sok tekintetben, a szó jó értelmében véve, más volt, mint a többi. Kiemelkedett az átlagból. Az első világbajnok a csehszlovákiai kajaksport történetében. A 10 000 méteres verseny érmesei (balról): Borejko (szovjet), Szabó és G a rc i a (spanyol) (A szerző felvételei) A VERSENY Sok érdekes, izgalmas és figyelemreméltó eseménye volt ennek a világbajnokságnak, de a tízkilométeres táv versenyei egyértelműen a csúcsot jelentették. Nem utolsósorban azért, mert a hosszú távon a vb-k történetében első ízben rövidített, egykilométeres körpályán rendezték meg a viadalt, Így a lelátókat zsúfolásig megtöltő nézősereg nagyszerű áttekintést nyerhetett a küzdelmek alakulásáról, no meg a tévékamerák is csaknem egyfolytában közeli képet adhattak, életközeibe hozva a karcsú hajókban evező szívós és nagy taktikai csatákat vívó sportolókat. A plovdivi hosszú távú versenyek után joggal állapíthattuk meg: tulajdonképpen kár, hogy az olimpiai játékok műsorán csak az 500 és az 1000 méteres táv versenyei szerepelnek (a vb-program 22, míg az olimpiai csak 12 kajak-kenu számból áll), hiszen ezek, ha az atlétikából megszokott látványt vesszük alapul, leginkább a 100 méteres síkfutásra hasonlítanak. Rajt, hajtás, cél. A hosszú táv más, ott legalább annyi minden történhet, mint egy hosszútávú futóversenyen. És a legnépszerűbb szám ezúttal is a kajak egyesek viadala. Plovdivban huszonheten vágtak neki a távnak. Attila rajtja nagyszerűen sikerült, egyből az élre vágott. Szorosan mögötte két olyan világ- klasszis, akik már egy-egy aranyat szereztek ezen a vb-n: az ausztrál Martin Hunter (500 m), az olimpiai bajnok magyar Gyulay Zsolt (1000 m). Aztán az előbbi lemaradt, míg Gyulay 3500 méter után, hátfájdalmakra panaszkodva, feladta a versenyt. Ott voltak azonban mások. Attila továbbra is az élbolyban. Elszántan, állhatatosan, de egyben rendkívül körültekintően versenyzett. Mindig a külső szélen haladt, nehogy a fordulóknál tumultusba keveredjék, itt-ott kissé lazított, de egy pillanatra sem veszítette el a kontaktust, szemmel láthatóan ellenőrzése alatt tartdtta a dolgok alakulását. Az első négy kilométer után a maratoni táv világbajnoka, a dán Nielsen, a rendkívül szívós szovjet Borejko, valamint a svéd Linden és a portugál Garcia volt a legmakacsabb ellenfél. Attila állta a sarat, s minél közelebb a cél, annál valószínűbbnek tűnt a győzelme, hiszen a rövi- debb távokon valamennyiük közül ö a leggyorsabb. A hajrában aztán bizonyította is ezt. Nem lehengerlő előnnyel, ám biztos elsőként haladt át a célvonalon. Evezőjét a feje fölé emelte, arcán patakban folytak a boldogság köny- nyei. / A VILÁGBAJNOKSÁG Nem jól indult az egész. Kezdetben ugyan ígéretesen, ám fokozatosan úgy tűnt, csapatunk első számú embere egyre inkább hadilábon áll a szerencsével. Mindhárom egyéni kajakszámban ő is rajtolt. Az ötszáz méteren az elő-, majd a középfutamból is biztosan került a döntőbe, ahol viszont hiányzott a legnagyobb esélyes, Attila egyik legkeményebb ellenfele és egyben legközelibb barátja, Gyulay Zsolt. Ugyanazon előfutamban indultak, és Zsoltot két hibás rajt után, a szabályok értelmében, kizárták a versenyből. Viszonyukra jellemző, hogy akkor nagyvonalúan kölcsönadta Attilának új hajóját, melyen újszerű megoldást alkalmaztak az építők: a kormánylemezt nem a test alá, hanem mögéje helyezték. A középdöntőben ment is minden mint a karikacsapás, bajnokunk az általa már kipróbált „járművel“ biztosan utasította maga mögé a mezőnyt, a harmadik legjobb idővel kerüjt be a kilences döntőbe. És ekkor jött a balszerencse. Indításkor a kormánya a rajtblokkba akadt, ö hátrapillantott. Az ötszáz „vágtaszám“, amelyen a másodperc tört része is számít. A hajó elindult, Attila rögvest a többiek után iramodott, ám ekkor az esélyes NDK-beli Kay Bluhm- mal szemben már csaknem egy hajóhossz volt a hátránya. Ezt óriási erőfeszítéssel a táv feléig fokozatosan le is dolgozta - ekkor a második helyen haladt ám a hajrában már hiányzott az erő. Bluhm, az ausztrál Hunter, aki végül nyert és a bronzérmet megszerző amerikai Herbert még bírtak gyorsítani, ö viszont már nem. Persze, hányán örülnének a negyedik helynek a világon! De hát az érem, a megdolgozott, reális és jogos dobogós helyezés elúszott a csodaszép plovdivi versenypálya tűző naptól langyos vizében... Az ezer méteren meg útközben akadt el Attila. Az előfutamban még meggyőző volt, a következő lépcsőfokon azonban ismét a finissel volt baj. A cél előtt 250 méterrel még a második helyen haladt, a gyorsítás a véghajrában azonban nem sikerült. Ötödik lett, s az első négy jutott tovább mindkét elődöntőből, mögöttük pedig, kilencedikként a spanyol Garcia, aki egy csapásnyi időkülönbséggel előzte meg Szabót. A sors iróniája, hogy Attila 3:42,05- ös ideje a negyedik helyet jelentette volna a döntőben... A tízezer méter azonban mindenért kárpótolta! Kollégám, Naményi József, a budapesti Népsport munkatársa mesélte a sajtótribünön, hogy Gyulay Zsolt még az 500 m döntője előtt azt mondta: „Azt szeretném, ha helyettem Attila nyerne“. Ha ez akkor nem is, de később fényesen sikerült! A BAJNOK MONDJA „Ha megismétlődne az ötszázas verseny, ismét szívesen elfogadnám Gyulay Zsolt hajóját vagy másét is, ha kipróbáltam és jónak tartom. Persze nem azért, mintha az enyém rossz lenne, hiszen a híres párizsi Surányi-műhelyben készült, méretre, s a maga nemében egyelőre az egyetlen ilyen Csehszlovákiában. A megalapozott kísérletezéstől azonban nem kell félni. Ami az ezer métert illeti -'pillanatnyilag ez van. Az edzőkkel, szakemberekkel együtt már évek óta abban a meggyőződésben élünk, hogy a két olimpiai táv közül számomra a hosszabb az igazi, elméletileg erre jobbak az adottságaim. A gyakorlat azonban meglepő rrfödón egyelőre a fordítottját, igazolja. A plovdivi már a negyedik világbajnokságom volt, és az ezt megelőző legsikeresebben, 1987- ben Duisburgban például ezüstérmet nyertem a 10 000 méteren, bronzot az 500-on, és csak hatodik lettem az egykilométeres távon. A szöuli olimpián, ahol szereplésem összességében elmaradt némileg a várakozástól, hatodikként pontot szereztem az ötszázon, és csak hetedik lettem a dupla távon. A plovdivi história ismert... Az egész kérdés szakmailag jóval bonyolultabb, mint első pillantásra tűnhet, talán valami módszertani hibát követtünk el a felkészülés során. Az 1992-es barcelonai olimpiáig feltétlenül ki kell tapasztalni, mi is az igazi profilom. Idő még van, jövőre a lengyelországi Poznanban, kilenc- venegyben ppdig Párizsban lesz a vb. Plovdivban a hosszútáv hozta meg a gyógyírt. A verseny előtt nem igen hangoztattam, de magamban nagyon vágytam arra, hogy végre már első legyek. Persze, keveredett mindebbe egy adag bizonytalanság is, hiszen az előjelek nem voltak éppen biztatóak. Mindent összevetve, bár huszonhárom éves koromra nem vagyok zöldfülű a mezőnyben, bizony ideges voltam. Reggel enni sem tudtam, csak teát vett be a gyomrom. A rajtnál azt mondtam magamban: ha belehalsz is, az élre kell kerülnöd. Nagyjából a táv felénél nagy válságot éltem át. Erősen szúrt az oldalamban, azt hittem, megszakadok. Abban bíztam csak, hogy a többiek is csak húsból és vérből való emberek, ők sem bírhatják örökké ezt a tempót. Valahogy átvészeltem a krízist, tíz perc múlva elmúlt a nagy fájdalom. A hajrát a cél előtt mintegy négyszáz méterrel indítottam be. Az ellenfelek ragadtak rám. Ráadásul egy japán versenyző okozott kellemetlenséget, mivel leköröztük őt, és a szovjet Borejko rákiáltott, kérve, adjon szabad utat. A japán megijedt, jobbra fordította a hajóját, és nekem a hullámán kellett átmennem, ami igen fékező. Amikor ez is megvolt, úgy 250 méterrel a cél előtt, már nagyon bíztam, hogy sikerül a dolog! Az az érzés, amit aztán átéltem, kimondhatatlan. Nagyon jólesett a sok versenyzőtárs gratulációja. A trikómért, szuvenírként, többen szinte közelharcot vívtak. A legkedvesebb emlékem azért talán az marad, amikor az eredményhirdetés után még egyszer kajakba szálltam, hogy a tribün elé evezzek, és köszöntsem a nagy szurkolástól berekedt otthoniakat. Ezúttal is köztük volt édesapám és édesanyám, akik- nek szinte mindent köszönhetek, első edzőm, Soós Tibor és sok barátom, őnekik is hálás vagyok a segítségükért, támogatásukért. Egyúttal hadd köszönjem meg most minden hazai szurkolónak, a sport igazi barátainak az érdeklődést, a sok kedves és biztató szót. A jövőben sem szeretnék nekik csalódást okozni..." A JÖVŐ Biztosítéka a ma, a jelen. Az a körülmény, hogy Attilán kívül ikertestvére, Zoltán, valamint Viszlay István is ott volt és helytállt Plovdivban. Valamennyien a Spartak Komárno neveltjei, azé a szakosztályé, mely az ország talán legszebb, legotthonosabb csónakházával rendelkezik, ahol kitűnő nevelőmunka folyik, hiszen Szabó Attila ifjú követői például a? idei csehszlovák bajnokságról is zsákszámra hozták az érmeket. És újabb tehetségek bontogatják szárnyaikat Somorján, Vág- sellyén (Sal'a), Párkányban (Stúro- vo) és több bratislavai szakosztályban is. S ha egyszer majd „Extra“, a világbajnok edzőként folytatja, lesz, aki a helyébe lépjen. Addig, persze, még sok víz lefolyik a Dunán. MAJOR LAJOS ÚJ SZŐ VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József. Főszerkesztő-helyettes: Csető János és Szilvássy József. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanoviőova 25., 8. emelet. Telefon: központ 210/9, főszerkesztő: 532-20 és 210/4456, főszerkesztő-helyettesek: 210/4454 és 210/4453. szerkesztőségi titkárság: 550-18, vasárnapi kiadás: 673 70. spírtrovat: 505-29 és 506-39, gazdasági ügyek: 210/4425 és /4426. Távíró: 092308. Adminisztráciő: Pravda Kiadóvállalat. 819 02 Bratislava. Martanoviőova 25, telefon: 586-07. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében 815 80 Bratislava. Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek 819 18 Bratislava, Jiráskova5., telefon: 335-090,335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava. Martanoviőova 25, 17. emelet, telefon: 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj - a vasárnapi-kiadással együtt - 14,70 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévre 13,- korona. Terjeszti a Postai Hirlapszolgárat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesitö. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredné expedícia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6. így szurkoltak Attilának a komáromiak „Végre, világbajnok lettem...“
