Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-08 / 36. szám
Portré PÍSCH LÁSZLÓ mérnökről, a közgazdaságtudományok kandidátusáról Jófajta tokaji bor és nyárson sült hal mellett beszélgettünk a Latorca partján, még a nyár elején a vidék mezőgazdaságáról. Hangulatos, s a magamfajta laikusok számára is érdekes volt ez a közös töprengés: sorjáztak az okos vélemények arról, ki a jó gazda, mennyire fontos a föld, a szülőföld szeretete. Akkor kaptam föl a fejem, amikor a fiatalos hévvel érvelő, ősz hajú férfi így szólt:- Ma is sok olyan mezőgazdász kellene nekünk, mint a Písch Laci volt! Tudjátok, az a jó eszű, szőke fiatalember, aki nem hordta fenn az orrát, pedig akkor ezen a tájon is kevés volt még a főiskolát végzett mezőgazdasági szakember. Ha kellett, hát vasárnap hajnalban is ott volt a földeken. Éreztük, ez az ember szereti a földet, hivatásának tartja a munkát. Néhány nap múlva elmeséltem a történetet Písch Lászlónak, aki ma a Latorcától ötszáz kilométernyire, a Duna partján dolgozik, a somorjai (Samorín) Kék Duna Efsz elnöke. Látható megilletódöttséggel hallgatta szavaimat.- Mi tagadás, jó érzés, hogy néhányan még több mint húsz év múltán sem felejtettek el. Azért is örülök ennek, mert az én szívemben is ott élnek a bodrogközi és az Ung vidéki emberek. Ez a táj jelentette számomra az igazi iskolát, sok mindenben az ottani nyílt szívű, bölcs emberek voltak a tanítóim. Úgy hozta a sors, hogy már huszonhét évesen a Tökete- rebesi (Trebisov) Járási Mezőgazdasági Igazgatóság főmérnöke lettem. Emlékszem, az akkori nagykaposi (Veiké Kapu- sany) szövetkezeti elnökkel és más tapasztalt szakemberrel gyakran késő éjszakáig vitatkoztunk, miként kellene jobban, korszerűbben termelni. Úgy érzem, hamar befogadtak maguk közé, pedig nem is erről a vidékről származtam. Písch László gömöri születésű. Az indíttatásról, a gyermekkor meghatározó élményeiről faggatom a továbbiakban.- Édesapám vasutas volt, négy gyermeke közül én voltam a legidősebb. Apám munkabeosztása miatt napokig nem jött haza, s így a ház körüli férfimunka elvégzése, szervezése elsősorban rám hárult. Bizony, jó sok kiselejtezett vasúti talpfát hasogattam, cipeltem tető alá... Kemény, de szép gyermekkorom volt. Lejártunk a Sajóra fürödni, pecázni, halat sütöttünk, megbeszéltük, ki hoz lisztet, sót, kenyeret, paprikát. Csínytevésektól sem riadtunk vissza. Pontosan tudtuk, melyik pelsőci (PleSivec) kertben érik be legkorábban a cseresznye, s bizony, meg is dézsmáltuk. Ősszel krumplit sütöttünk, szinte egész évben jártuk a hegyeket, fürkésztük a természet titkait, rendjét. Fiatal korunkban csaknem valamennyien vasutasok akartunk lenni. Kíváncsian kérdem, neki voltak-e olyan álmai, tervei, hogy édesapjáéhoz hasonló életpályáját választ.- Azt hiszem, a vasutas, a mozdonyvezető munkája csak távolról tűnik romantikusnak. Édesapám elég nehezen viselte el, hogy esetenként gyakran nem lehetett együtt a családdal. Egészen bizonyosan állást is változtatott volna, csak hát ez a vidék nem bővelkedett munkahelyekben. Édesanyámmal együtt úgy szerették volna, hogy ne legyünk vasutasok. Apám különben sokszor vitt magával az erdőbe, föl a hegyre. Emlékszem, többször kimentünk az erdőbe vadkörtét oltani, milyen büszke voltam, miután ősszel behoztuk, beültettük a fát, s megéledt. Ma is érzem a fán termett első körte ízét. Apám tanácsára választottam a mezőgazdasági pályát, ö sokat olvasott, tapasztalt ember lévén előre látta, hogy az országnak sok fiatal mezőgazdászra lesz szüksége. A fiatal főmérnök 1969 végén aztán a Bodrogközből egészen más vidékre került.- Feleségem a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásból származik. Ö hívott szülőföldjére. Nem volt könnyű a döntés, s még nehezebb a búcsú, hiszen ma is úgy érzem, a Bodrogközben, az Ung vidékén váltam igazán felnőtté, szakemberré. • Kissé elgondolkodik a következő kérdésemen, fontolgatja a szavakat:- Az itteni emberek? Őszintén szólva, kezdetben azt tapasztaltam, hogy a csallóköziek zárkózottak, nem nyújtják rögtön baráti jobbjukat, mint az Ung és a Tisza mentén. Alaposan felmérik, kiféle, miféle ez az idegen, vagy ahogy itt mondják: jöttment. Hadd meséljek el egy epizódot. A Bodrogközből hoztam magammal kis demizsonban tokaji bort. Hívtam az új munkatársaimat, kóstoljuk meg este, beszélgessünk, ismerkedjünk. Fél évig senki sem kopogtatott be hozzám. Aztán a légkör fokozatosan oldódni kezdett. Ma már úgy látom, ebben a viszonylagos zárkózottságban is van ráció, hiszen így az elismerésnek, barátságnak még nagyobb az erkölcsi értéke. Évek múltán már bízvást elmondhatom: a csallóközi ember, ha megkapja az erkölcsi és anyagi megbecsülést, akkor szinte hihetetlen, mennyit képes dolgozni, mekkora a munkabírása. A Csallóközben is volt kitől tanulnom. Valóságos szakmai továbbképzést jelentett, amikor Renczés Sándorral, Bartos Andorral, Cséfalvay Gáborral és másokkal beszélgettem. Stefan Ferenczeitól elsősorban azt tanultam meg, milyen energiákat szabadít fel, ha valaki a szülőföldjén dolgozhat, felelős beosztásokban. Lassanként úgy éreztem, már megmérethetem a tudásomat, önmagamat közvetlenül a termelésben is. Hetvenben készítettem el a Nagypakai (Vel'ká Paka) és a Somorjai Efsz optimalizációs tervét. Főnökeim a járási mezőgazdasági igazgatóságon ekkor mondták: ,,Nem rosszak az elgondolásaid, láss munkához, váltsd valóra elképzeléseidet.“ így lettem harmincévesen a nagypakai szövetkezet elnöke. Amikor átvettem a tisztséget, a faluban, a szövetkezet udvarán jószerivel csak csizmában lehetett járni. Porosak, sárosak voltak az utak. Három év után a 900 hektáros gazdaságban 43 százalékos rentabilitást értünk el. Portalanítottuk az utakat, füvesítettünk, virágokat ültettünk az udvarba. Az idegenkedést, a kétkedést egyetlen lehetséges eszközzel: eredményes munkával igyekeztem eloszlatni. Három év múltán újra munkahelyet változtatott.- Ez sem ment máról holnapra, hiszen itt is igazi jó kollektíva kovácsolódott. Az igazat megvallva, csábított a részben ismeretlen s jóval nehezebb feladat. Járásunkban hetvenkettőben kezdődött a szövetkezet egyesítése, Somorján jött létre az első társulás. Hetvenhárom februárjában született meg a Kék Duna, amely 3350 hektáron, hat faluban és több kisebb településen gazdálkodott. Az egyesítés nem volt egyszerű dolog. Több falu, különböző mentalitás, munkamódszer, kicsinyes lokálpatriotizmus, ódzkodás az újtól, a szokatlantól, sokáig sorolhatnám a gondokat. Ám az eredmények, a tagság jövedelme lassanként meggyőzte a kétkedőket. Tapasztalhatták, aki jól dolgozik, az szépen keres, itt helyben. Hosszasan sorolhatnék számokat, adatokat, elmondhatnám, mennyit tanácskoztunk, vitáztunk a vezetőségben a szakosításról, a nagyüzemi táblák kialakításáról, a racionális termelési programról és sok minden másról. Nem voltak ezek felhőtlen hónapok, de úgy kellett szembenézni különböző követelményekkel, kihívásokkal, hogy talpon maradjunk. Sőt: gyarapodjunk. Ismerve a társadalmi körülményeket, elmondhatjuk, hogy jó szövetkezetekben sincs idő pihenni a babérokon.- Bizony nincs. Két fő okot említek. A ma mezőgazdasága szédületes gyorsasággal közeledik ahhoz a ponthoz, ahol a természet megálljt parancsol, mert különbözőbb káros következmények nélkül nem leszünk képesek többet termelni. Csak a tudomány segíthet abban, hogy ez a pillanat, ez a helyzet ne következzen be. A biotechnológia, a genetikai programozás, az élővilág törvényszerűségeinek a megismerése jelenti egyértelműen a haladás útját. Sok akadállyal, buktatóval, ma még ismeretlen területtel teli ez az út, de járható, sót továbblépni csak ezen lehet. A másik ok a szigorodó feltételek. Tavaly mintegy 120 millió korona volt az évi összteljesítményünk értéke, ebből 20 millió a nyereség. Az idén 10 millióval termelünk többet, nyereségünk viszont a felére csökken, holott a beruházásra, a szociális „... hogy talpon maradjunk. Sót: gyarapodjunk. “ (Gyökeres György felvétele) programunk teljesítésére, egyszóval a továbblépéshez legalább 16 millióra van szükségünk. Óriási feladat és felelősség, hiszen a tagság érthetően a jó munkáért ezután is jó fizetést, meg egyéb juttatást vár, teljesen jogosan. S az ember, a munkaközösség újra szembekerül a szüntelenül visszatérő kérdéssel: hogyan tovább? S a választ nem szabad elhibázni, mert akkor kemény árat fizetünk.- Hát akkor itt és most, hogyan tovább?- Rendszeres állami támogatásban ma már senki sem' bízhat. Az éledező konkurenciában csak a gazdaságos, a korszerű életképes, erre az alapvető közgazdasági tételre újra rá kellett döbbennünk. A növénytermesztésben mind nagyobb területen termesztünk keménybúzát, olasz fajtát is. Terveink szerint ebből a fajtából, a nálunk őrölt lisztből remélhetően nem a távoli jövőben, olasz gépsoron készítünk tésztát, az egészséges táplálkozás igényeinek megfelelően tojás nélkül. Már ma nagy a kereslet az ilyen termék iránt. Beindult a nagyüzemi zöldségtermesztés, nemsokára mi dolgozzuk fel és csomagoljuk a mélyhűtött gyökérzöldséget, korszerű dán gépekkel. Vannak egyéb elképzeléseink is, amelyekkel megpróbálunk rugalmasan alkalmazkodni a piac igényeihez és az árakhoz. Döntő változásokat eszközöltünk az állattenyésztésben is. A tehenészetben teljesen zártkörű termelést indítunk be. A budaörsiek referencia-farmot hoztak létre 400 tehén részére, amelyben a beruházási költség alig hatvan százaléka az eddiginek, a tenyésztés mélyalmos. A rendszer maximálisan figyelembe veszi az állomány biológiai igényeit. A tehén szabadon mozoghat, ezáltal vitálisabb, ellenállóbb lesz. A világon is az egyik legkorszerűbb fejóberendezést a svédek szerelik föl, a számítógép egyedek szerint mutatja ki a hasznosságot, s garantálja a tej minőségét. Nyitrai és bratislavai tudósokkal együttműködve dolgoztuk ki sertésprogramunkat, törekedve a faj szaporaságára és a maximális húsarányra. A szövetkezetek alapvető célja nyilvánvalóan az, hogy a közösség asztalán legyen elegendő kenyér, hús, tej, zöldség, igaz nem mindegy, milyen áron. Ám életképességünket más területen, különböző vállalkozásokkal is erősítjük. Ez szükségszerűség, korparancs. Ezért foglalkozunk például a földterület rekultivációjával, számítógépek karbantartásával, software-programok készítésével és sok minden mással. Maga a valós helyzet ösztönöz bennünket, a vállalkozásra, minden életrevaló ötlet, elgondolás hasznosítására. Persze, szigorú szabályok szerint. A mezőgazdasági alaptermelést kivéve csak azt a vállalkozást karoljuk fel, amely egy korona kifizetett bérre legalább három korona nyereséget hoz.- Svéd, dán, magyar gépeket, termelési rendszereket említett. Ezeket nyilván nem olcsón, s főleg nem koronáért árulják. Honnan van, lesz devizájuk?- Ma már mi is nagyon jól tudjuk, hogy hosszabb távon mindig a legkorszerűbb gép a legolcsóbb. A nálunk használatos gépek egy része, főleg a betakarítógépek többsége bizony, valljuk még, nem felel meg a mai követelményeknek. Ezért néztünk szét a világban. A devizát nekünk kell kitermel-' nünk, ezért kereskedünk, gondolkodunk, vállalkozunk. Nem könnyű feladat, annyi biztos.- A tagság mennyit tud az elnök, a vezetőség erőfeszítéseiről?- Minden lényeges kérdésről tájékoztatjuk az embereket. Mi az önelszámolást nem most vezettük be, nálunk már évek óta pontosan tudja mindenki, mit kell elvégeznie, s ezért mennyit keres, mi mindenért kap jutalmat, illetve büntetést. Kemények és szigorodnak a feltételek, ám a bér sem alacsony. Újabb izgalmas témába vág bele. A szüntelenül változó világról beszél, amely vezetőtől, a szövetkezet minden tagjától állandó megújulást kíván, s az sem ritka, hogy az embereknek új szakmát kell tanulniuk.- Azt hiszem, manapság még a szólásmondások is változnak, hiszen ma már minden valamirevaló szakember a holtáig tanul. Tavaly szereztem meg a közgazdaságtudományok kandidátusa minősítést, otthon a könyvespolcom, asztalom tele szakfolyóiratokkal, újabb szakirodalommal. Nem lehet olyan hétvége, hogy megfeledkezzem róluk, egyszerűen nem tehetem, mert lemaradok. Mi egyébként többnyire csak olyan új tagot veszünk föl, akinek két szakmája van, s vállalja, hogy a szövetkezet igénye szerint újabbakat is kitanul. Nem kevés pénzt fordítunk arra, hogy az embereink külföldre mehessenek. Nemcsak üdülni, hanem szétnézni különböző kiállításokon, termékbemutatókon. Szellemileg feltöltödni új ötletekkel.- ön is nyilván többször járt külföldön.- A környező országokban nem is tudom, hányszor, de távolabbi tájakra is eljutottam. Dániában a ragyogóan tiszta farmokat, több országban a munkaszervezést csodáltam. Hadd említsek meg egy apró, de igencsak jellemző epizódot. Az egyik tokiói nagyáruházban rádiós magnót vásároltam. Ahogy az mifelénk szokás, kértem az elárusítót, próbálja ki. Tágra nyílt szemmel nézett rám, mert ilyet ö még nem hallott. A márka ott ugyanis garanciát, minőséget jelent. .Olyan a munkamorál, az ellenőrzés, hogy az a rádió biztos, hogy működik. És persze, nemcsak a rádió... Egyébként Japánban és Nyugat-Európában tapasztalhattam, mennyire megtartják a munkaidőt. Az ember nyugodtan a munka kezdetéhez igazíthatja az óráját, és a munkaidő végéhez is. Ott bizony nem a munkaidő elején szállingóznak az emberek, s nem fél órával a fajront előtt hagyják abba a munkát... Rádöbbentem arra is, milyen fontos a munkahely kultúrája, az esztétikus környezet. Mert nemcsak az ember alakítja a környezetet, a munkahely szépsége, rendezettsége is visszahat az emberre, munkájára. Ezért nem fényűzés vagy hivalkodás, ha a szövetkezeti udvarainkat virágok díszítik. Büszkén mondom, van már nekünk is olyan farmunk, amely nem áraszt orrfacsaró bűzt, sót közelről sem érzi az ember, hogy itt disznókat hizlalnak. Ha visszapergetem eddigi beszélgetésünket, akkor egyértelművé válik, hogy órák óta szinte kizárólag a munkáról beszélünk.- Én úgy érzem, hogy az életemről, amelynek legfőbb értelme az alkotó munka. Kár, hogy a sok idézgetéssel mára már kissé elszürkitették József Attila szép gondolatát, pedig igaznak, mélyértelmúnek érzem sorait, hiszen dolgozni valóban csak pontosan, szépen, tehát ésszerűen érdemes, ez a boldogság forrása.- Beszélgetésünkből úgy tűnhet föl, mindig minden gondra talált megoldást, minden nehézség aránylag gyorsan megoldódott.- Hát ez távol állna az igazságtól. Csak hát kudarcairól, kétkedéseiről senki sem beszél szívesen, s azt hiszem, úgy helyénvaló, ha tévedéseiből okul az ember, s van ereje, energiája, önkritikája a szükséges korrekcióra. Tessedik Sámuel írja valahol, hogy a jó vezető is téved egyszer-kétszer. De nem többször, s nem ugyanabban a kérdésben! Gond egyébként, sajnos, mindig akad bőven. Most például lényegesen javítanunk kell a tej minőségét, keressük az előremutató megoldásokat.- Van-e szabadideje a szövetkezeti elnöknek?- Nagyon kevés, hiszen a járási pártbizottság elnökségi tagja is vagyok, s évek óta részt veszek a mezőgazdasági miniszter kollégiumában. A két szerv minden tanácskozására alaposan föl kell készülni. Nekem igazi pihenést jelent, ha a kertemben foglalatoskodom az üvegházban, vagy a szőlólu- gasban. Pihentető és ösztönző is a baráti társaság, ott gyakran elhangzik olyasmi, amire oda kell figyelni, amin érdemes eltöprengeni. Szívügyem az is, hogy a városban és a környező falvakban legyen hol eltölteniük az embereknek a szabadidejüket. A színvonalas művelődés és szórakozás szellemileg felfrissíti, s erkölcsiekben gazdagítja az embert. írás közben többször is átlapozom sűrűn teleírt jegyzetfüzetemet, s még egyszer aláhúzom, ki is másolom alábbi gondolatát:- Ebben a szédületesen változó, ellentmondásos világban leginkább az eseményeket tétlenül szemlélő, azokkal sodródó ember és közösség van bukásra ítélve. Előre csak az tud lépni, akinek célja, vágya, koncepciója van, s partnereket is talál a munkához. S kell egy valamiféle belső motor is, amelynek hajtóereje az ember értékrendje, kreativitása, természetes nyugtalansága, hite, hogy mehet ez jobban is. Úgy érzem, nekem megadatott ilyen belső motor, amelyet így ötvenévesen is képes vagyok táplálni, felpörgetni kellő szellemi és közéleti energiával... . SZILVASSYJÓZSEF I 1989 Dp m Bp® MBB -
