Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-18 / 33. szám
Nyár van, a nyaralás, a csoportos és a magánturizmus ideje. Nagyobb városainkat - Bratislavát, Kassát (Kosice) és a többi, történelmi és egyéb nevezetességekben bővelkedő települést - szinte ellepik a szomszédos, és távolabbi országokból érkező turisták. De bőven akad belföldi is, aki meg akarja tekinteni a bratislavai várat, a kassai Dómot, vagy a Magas-Tátra nyáron is hófedte csúcsait. Egy turistautat azonban semmi sem tud jobban elrontani, mint a megfelelő szállás hiánya. Vannak persze gondos, a szállást előre lefoglaló utazók, de vannak olyanok is, akik egyik pillanatról a másikra döntenek, s szállnak buszra, vonatra, repülőre. Ez utóbbiak helyzetébe próbáltuk magunkat beleélni, s tettünk szúrópróbát néhány nagyobb bratislavai szállodában: tudnak-e szobát adni a váratlan vendégnek, s ha elutasítják, hogyan teszik? ELINDULTUNK Hátizsákokkal vágunk neki a kísérletnek. Ketten együtt három nyelvet bírunk anyanyelvi szinten, így bárhol „eladhatjuk“ magunkat szovjet, magyar, illetve hazai turistaként. Rövid taktikai megbeszélés után - az első helyen tapasztalatszerzés céljából hazaiak leszünk - belépünk az egycsillagos Krym szálló halijába. Az első benyomás: „megteszi“. Tiszta, világos, áttekinthető a recepciós pult környéke. A mögötte álló hölgy udvarias, szolgálatkész: Sajnos, szobát nem tud adni, de ha 14 óra után visszajönnénk, akkor talán. Addig próbáljuk meg a Kijev Szállóban vagy a Carltonban. Kérésünkre aprólékosan elmagyarázza, hogyan jutunk oda, majd megkérdi, kívánunk-e még valamit. Nem, köszönjük, pillantunk körbe búcsúzóul az előcsarnokban: a falakon vonatmenetrend, egy táblán néhány nyugati valuta napi árfolyama (furcsamód keleti egy se), s egy számunkra érthetetlen felirat - a helyi telefon- beszélgetés ára 1,30 korona. Következő állomásunk az ugyancsak egycsillagos Kijev Szálló. Magyarul kezdjük a beszélgetést, a recepciós hölgy inkább németül vagy franciául szeretne értekezni, végül kiegyezünk az oroszban. Szoba itt sincs, de ha 15 óra után visszajövünk... Nem, pénzt csak vendégek válthatnak, válaszolja a következő kérdésünkre kedvesen, majd elmagyarázza, hogy jutunk el a bankhoz. A szobát illetően a Carltont, illetve a Krymet ajánlja, az útra vonatkozó információkkal együtt. SZOBA NINCS Kőrútunk eddigi állomásaival elégedettek vagyunk: mindkét helyen felcsillantották előttünk a reményt, hogy talán 14, illetve 15 óra után... A Krymröl és Kijevröl kiderült, hogy alkalmazottai kedvesek, szolgálatkészek. Nem így a Carlton alkalmazottai. Érkezésünkkor a recepciós pult mögött álló két hölgy egy japán úrral van elfoglalva. Pár percnyi tanácstalan topogás után egyikük - bár kelletlenül -, de felénk fordítja a tekintetét. Nincs szoba, válaszolja magyarul, majd további kérdéseinket hallva kijelenti, hogy nem tud magyarul, sőt, oroszul se tudnak. Angolul, franciául vagy németül viszont társaloghatnánk, és máris fordul vissza a távolkeleti turista felé. Senkitől figyelemre sem méltatva ácsorgunk még egy darabig az előcsarnokban. Szoba nincs, információ se, s a nyelvtudására oly büszke hölgy szemmel láthatólag nem tud angolul sem. Már jó néhány perce társalognak japán sorstársunkkal angolul, s mint az az anyanyelvükön egymás felé intézett megjegyzéseikből kiderül, nem értik, hogy mit beszél a pult másik oldalán álló, azt sem tudják, hogy most érkezett-e, vagy már távozik. És hogy különben sem szeretik az ilyen értetlen vendégeket. Szegény, pillantunk elmenöben a japán felé: aligha jön többet Csehszlovákiába, s ha mégis, biztosan nem itt száll meg.- Hová, hová, - állít meg a Devín szálló bejáratánál egy tábornoki egyenruhás portás. Befelé, befelé, dupláztam én is a szót - magyarul. Picit meghökken, de azért utánunk szól: itt 800 korona ám egy egyágyas szoba pótággyal! Az előcsarnokban bocsánatkérő felirat a rekonstrukciós munkálatok miatt. A recepciós hölgy kedvessége feledteti a portás tolakodását. Sajnos, szoba nincs, pénzt itt is csak a vendégek válthatnak. Ad néhány szállodatippet, útvonallal együtt, mindezt élvezetes magyarsággal. Megköszönjük kedvességét, s elindulunk a kijárat felé. A Palace Szállóba érve, mintha a Krymbe térnénk vissza: szoba nincs, jöjjünk vissza holnap. A pult mögött álló hölgy beszél ugyan magyarul, de elég flegmán. A falakon vasúti menetrend, plakátok, és a felirat: a helyi telefonbeszélgetés ára 1,30 korona. Bratislava lakossága méltán büszke a város legújabb s egyben legszemrevalóbb szállodájára, a négycsillagos Fórumra. E büszkeség azonban nagy részüknél valószínűleg erősen megcsappanna, ha szobát kívánnának kivenni benne. Hogy miért? Várakozásunkkal ellentétben a Fórumban elmarad a portással való intermezzó, simán eljutunk a recepciós pultig. Magyar szavunkat hallva a pult mögött álló hölgy pillanatokon belül kerít egy másik, magyarul tökéletesen beszélő alkalmazottat, aki lelkesen vállalkozik a tolmács szerepére.- Van üres kétágyas szobánk? - kérdezi kolléganőjétől szlovákul.- Nincs - válaszol az, bánatosan ingatva fejét felénk.- De akkor sincs, ha ki tudjuk fizetni?-Akkor sincs. A magyarul tudó hölgy nem veszi le rólunk pártfogói kezét. Készségesen hívja fel az „anyavállalat“ maradék két bratislavai szállodáját, a háromcsillagos Bratislava Szállót és az egycsillagos Aranyhomok Motelt. Valószínűleg a „fórumi“ hang teszi, de egy éjszakára sikerül szobát szereznie számunkra. Köszönetét mondunk érte. MÉGIS VAN MEGOLDÁS Utolsó utunk a Bratislavai Információs és Propagációs Szolgálat irodájába vezet. E jól csengő névvel ellátott intézmény tud-e a turisták számára szállást ajánlani? Tudott. Üres szállodai szobáról ugyan nem tudtak, viszont elküldték a Szlovák Műszaki Főiskola Bemolák utcai diákotthonába, melyet az idei nyáron az Ifjúsági Utazási Iroda üzemeltet diákszállóként. Megpróbáljuk és sikerül. Van üres szobájuk, méghozzá jutányos áron, válaszolja az iroda ifjú alkalmazottja kérdésünkre. Túl szép ez így, gondoltam, idős szüléinkkel vagyunk, őket 'is elszállásolnák? Persze, jöjjünk vissza bátran, kapunk egy négyágyas szobát. A diákszálló parkolójában számtalan hazai, s külföldi - holland, francia, olasz - rendszámú kocsi. Úgy látszik, az ifjúsági iroda nyújtotta lehetőséggel nemcsak a kispénzű hazaiak, hanem a patinás belvárosi szállodákból hozzánk hasonlóan eltanácsolt külföldiek is élnek. A pálma így nem a belvárosi szállókat, illetve a gazdájukat, az Interhotel Bratislava állami vállalatot illeti, hanem a sokkal szerényebb hangzású Ifjúsági Utazási Irodát. Mibe kerülne a belvárosi, tehát leglátogatottabb szállodák üzemeltetőjének egy naprakész jelentés összeállítása az üres, illetve várhatóan megüresedő szobákról? Néhány telefonba. Valaki odaföntről körbetelefonálná a szállókat, feljegyezné hol és mennyi üres szoba van, majd ezt közölné minden portással, illetve recepcióssal. Mennyi fölösleges szaladgálástól kímélné meg ezzel a turistát! Az egész néhány korona kérdése csupán. Akkor miért nincs? (Vagy lehet, hogy „úgy is tele vagyunk, minek szórnánk a pénzt“ alapon sajnálják ezt a kis összeget erre a nagyon-nagyon hiányzó szállodai szolgáltatásra?) Okos gondolat, hogy a szállodák pénzváltóiban csak a vendégek válthatnak valutát: De: ismerve Bratislavában a pénzváltás nehézségeit, a váltóhelyeken kígyózó végtelen sorokat, nem bövíthetnék-e ki a szállodák a pénzváltásra jogosult személyek körét? (Ottjártunkkor egyik szálloda pénzváltójánál sem láttunk senkit, így nem okozott volna galibát, nem keletkezett volna a szállodai ügymenetet akadályozó sor, ha kielégítik a pénzváltásra vonatkozó kérésünket.) Végezetül: az általunk szondázott szállodák személyzetének nagy része udvarias, szolgálatkész volt - kivéve azt a néhány fentebb leírt esetet. Ezekért - bár tudjuk, hogy a szállodák csillagaikat nem szubjektív benyomások alapján kapják - kissé átírnánk az Interhotel Bratislava szállodáinak minősítését. KLUKA JÓZSEF G alambősz hajú ember nyit ajtót. Tudtam, hogy részt vett a szlovák nemzeti felkelésben, 75 éves, de mégis meglepődtem, idősebbnek képzeltem. Kemény kézfogása elárulja, hogy Andrej Benka-Rybár mérnök, nyugalmazott ezredes, a trnavai helyőrség egykori parancsnoka ma is jó egészségnek örvend. Egy ideig a hétköznapokról beszélgetünk, majd miután az asztalra kerül az illatos feketekávé, életére tereli a szót.-Bardejovban egy földműves családban láttam meg a napvilágot. Szüleim úgy jutottak (A szerző felvétele) ki a mozgósítási tervet. A felkelést megelőzően a nyár folyamán haminchárom megbízható embert hívtunk be, a partizánakciók előkészítésével bíztuk meg őket. Feleségem, aki jól beszélt magyarul, fogolytáborból megszökött francia hadifoglyokat hozott át a határon és kísért Martinba. A trnavai helyőrségben a kiképzés mellett a felkelésre, a fegyveres ellenállásra készültek. A parancsnok jól tudta, mit kockáztat, de azt is, hogy katonái mellette állnak. A rádióban elhangzott jelszó után a trnavai laktanyában riadókészültséget rendeltek el. Megszállták a főbb hivatalokat, épületeket, elrendelték a mozgósítást. Közben egymás után csengett a telefon, a parancsnokot keresték, azt követelték, fújják le a riadót. A fiatal százados ehelyett felsorakoztatta a tiszteket, s kijelentette: a felkelők oldalára állnak, de aki akar, még elmehet.- A járőrök jelentették, hogy Bratislava felől német katonai szerelvény közeledik. Mást nem tehettünk, Cífer térségében felrobbantottuk a vasutat. Menetoszlopba fejlődve a több mint háromezer felfegyverzett katona Hloho- vec felé indult, de az ottani helyőrség nem csatlakozott hozzánk. A nyitraiakkal még rosszabbul jártunk, így hát Topofőanyn keresztül Éamovica felé vettük utunkat. Itt osztottak be a harmadik taktikai csoportba, a Duna zászlóalj parancsnoka lettem. Néhány nap múlva megkezdődtek a védelmi harcok... 2amovica, Nová Bana, Benadik, Dőlné Hámre, Vyhne, Banská Őtiavnica, Jalná, földhöz, hogy kétszer megjárták Amerikát, s amit megtakarítottak, azt földvásárlásra fordították. A hét gyermek közül a sorrendben én voltam a harmadik. Szűkösen éltünk, gyermekkoromtól segíteni kellett a mezei munkákban, akkor is, amikor polgári iskolába jártam. Este tanultam. Amikor elvégeztem az iskolát, egyik ismerősünk azt javasolta, tanuljak tovább a sabinovi mezőgazdasági iskolában. Megfogadtam tanácsát, de egy év után átléptem a kassai (Koáice) mezőgazdasági iskolába, ahol 1935-ben érettségiztem. Munkába azonban nem állhatott, bevonult tényleges katonai szolgálatra. A huszti tartalékos tiszti iskola elvégzése után alhadnagyként szolgált az ottani helyőrségnél. Közelgett a leszerelés ideje, hivatalnoki állásokat kérvényezett meg, de a naptár 1937-et mutatott, és leszerelés helyett századával a csehszlovák -német határra vezényelték. Megélte a szégyenletes visszavonulást, majd leszerelték. Odahaza, mivel más munkája nem akadt, szülei fogatával fuvarozott, de nem sokáig. Újra katona lett, noha nem önszántából.- Az ún. szlovák állam hadnagyként aktivizált, s ez ellen semmit sem tehettem. Pedig szép terveim voltak, családot akartam alapítani. Jövendőbeli feleségemmel még Huszton ismerkedtem meg, de mivel idegen állampolgárnak számított, engedélyt kellett kémünk. Esküvőnk után két hétre a fasiszták megtámadták a Szovjetuniót. Félbeszakadt a szabadságom, vissza kellett térnem az egységhez. A háborúnak katonára volt szüksége, nem tellett sok időbe, rá is sor került. A biztosító hadosztállyal került ki a Szovjetunióba. Közben fia született, betegeskedett, s ezért szabadságot kért. Ján Nálepkának köszönheti, hogy hazajöhetett, s talán azt is, hogy végleg itthon maradhatott. A szlovák fővárosból azonban, hogy ne legyen szem előtt, Tmavá- ba helyezték, a pótzászlóalj parancsnokaként. Az említett egység keretében szerelték le a keleti frontról visszatért katonákat, akikkel gyakran elbeszélgetett. Jól ismerte a helyzetet, a fasiszták bestiális cselekedeteit. A frontot megjárt katonák nagy hatással voltak a pótzászlóalj katonáira.-A városban egy földimmel találkoztam, aki összehozott az ellenállási mozgalom képviselőivel. Furcsa helyzetben voltam. Paro- láztam a németbarát rendórparancsnokkal, a polgármesterrel, legorombítottam a katonákat, ha németellenes nézeteket vallottak, este pedig az ellenállásról beszélgettünk. Köny- nyebb lett a helyzetem, amikor Karol Fraóo főhadnagy megérkezett. Ö tartotta a keipcso- latot a felkelés szervezőivel, együtt dolgozták Hronská Dúbrava... Ezen települések nevei sokat mondanak a számára. Kegyetlen, egyenlőtlen harcokra, katonái elvesztésére, az égő házak közötti közelharcra, a sebesültek jajkiáltásaira emlékeztetik... Aztán megbetegedett, más került a zászlóalj élére, de mihelyt jobban lett, azt a feladatot kapta, hogy egy egységgel utóvédként harcoljon Dobrá Niva, Zvolen, majd Praáivá térségében. Novemberben fogságba esett. Szerencsére más néven, közlegényként vették nyilvántartásba, így sikerült a fogolytáborból egy földművelőhöz kerülnie. A kanadai hadsereg szabadította fel.- A férjemről semmit sem tudtam - jegyzi meg szép magyar kiejtéssel a felesége. - Érdeklődtem felőle, de hiába. Karomon a fiam, szívem alatt a másik gyermek. Szinte gyalog tettem meg az utat Kassáig. Végül a legjobb megoldásnak azt tartottam, hogy Trnavában várok rá. Lakásunkat közben elfoglalták, ismerősök egy pincelakást szereztek részünkre. Lányomnak a kórház ügyeleti szobájában adtam életet. Aztán hosszú hetekig kétségbeesetten vártam. Csak 1945 augusztusában találkoztunk végre. Benka-Rybár százados azért érkezett ilyen későn haza, mert nem magával, hanem elsősorban másokkal törődött. Amíg két transzportot útnak nem indított, nem jött haza, jóllehet a szövetségesek felajánlották, hogy repülőgépen Moszkvába szállítják. Miután hazajött, nem sokáig pihent, újra szolgálatra jelentkezett, a trnavai zászlóalj parancsnoka lett. Később más helyőrségekben is szolgált, tanított katonai iskolákban, majd negyvenhét évesen leszerelték. Keserű szájízzel vált meg a néphadseregtől, de nem csüggedt el. Beiratkozott a Nyitrai (Nitra) Mezőgazdasági Főiskolára, ahol 1966-ban mérnöki oklevelet szerzett. Dolgozott a Szlovák Tudományos Akadémián és hét évig a moszkvai nagykövetség titkára volt. Kitüntetései között van a Szlovák Nemzeti Felkelés Érdemrend első fokozata, a Csehszlovák Hadikereszt, a Bátorságért és Németország felett aratott győzelemért kitüntetés és számos érdemérem. A békés építómunkában is helytállt, ezt a Munka Érdemrend és Az építésben szerzett érdemekért kitüntetés bizonyítja. Tmava és Nová Bana díszpolgára.- A hábonj borzalmas dolog, de mégis azt mondom, hogy a történteket nem szabad sohasem elfelejteni, meg kell velük ismertetni a fiatalokat. Ezt teszem jómagam is. Az egykori frontharcosoknak ez a dolguk. A szerepemet nem túlzóm el, hiszen csak egy voltam a sok közül... . NEMETH JANOS
