Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-11 / 32. szám

Vasárnap 1989. augusztus 13. A NAP kel - Kelet-Szlová- kia: 05.30, nyugszik 19.56, Közép-Szlovákia: 05.37, nyugszik 20.03, Nyugat-Szlovákia: 05.43, nyugszik 20.09 órakor. A HOLD kel - Kelet-Szlová- kia: 18.01, nyugszik-, Kö­zép-Szlovákia. 18.08, nyugszik Nyugat-Szlo­vákia: 18.14, nyugszik -, órakor. Névnapjukon szeretettel köszönti ük IPOLY - LUBOMIR nevű kedves olvasóinkat • 1814-ben született Anders Jonas ANGSTROM svéd fizi­kus és csillagász (fi 874) • 1829-ben született Ivan Mi- hajlovics SZECSENOV orosz fiziotógus (t1905) • 1904-ben született Josef BR02 cseh fes­tő, nemzeti művész (11980) • 1929-ben született Karel VA­SÚT cseh szobrász, érdemes művész. AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL 1939 ALTERNATÍVÁI Lev Bezimenszkij az 1939- es szovjet-német szerződésről és az ezzel összefüggő dokumentumokról VASKOS AKTÁK HELYETT... Baranyai Lajos riportja a számítógépek alkalmazásáról a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottságon KÁRPÁTALJAI NOTESZLAPOK Kádek Gábor írása EGY VOLTAM A SOK KÖZÜL Németh János beszélgetése egy volt partizánnal KÖLCSÖNÖS BIZALOMMAL Deák Teréz riportja KI, HA NEM AZ IFJÚSÁG? írta: dr. Milan Cirbes professzor, a tudományok doktora AZ AJÁNDÉK Konsztantyin Pausztovszkij novellája i Levelek Vélemények NEM LESZ KÉNYSZERVÁSÁRLÁS Mármint a Jednota fogyasztási szövetkezet libádi (Lubá) üzletében. Pedig korábban volt. Ezért is közöltük Kómár Edit Árdrágítás - kényszervásár című bíráló írását lapunk június 25-i számában. Ebből kiderült, hogy aki az üzletben ananászkompótot akar vásárolni, annak savanyú uborkát is kell vennie krém­sajtot pedig csak akkor kap, ha köményes sajtot is vásárol. A cikket elolvasták az érsekújvári (Nővé Zámky) Jednota illetékesei is. Mácsadi István mérnök, a Jednota igazgatóhelyettese rugalmasan megírt levelében tudatja szeikesztóségünkkel, hogy az említett fogyatékosságért a bolt vezetőjét megbírálták. Ugyanakkor a járási nemzeti bizottság kereske­delmi szakosztálya képviselőjének és a hnb elnökének jelenlétében megtartott ellenőrzéskor megállapították, hogy a mérleg nem hibás, mint azt a cikk írója állította: 1989-ben hitelesítették. Az sem igaz, hogy ebbe az üzletbe nem járnak ellenőrök. A levélből kiderül: a Jednota illetékeseinek érdeke az eladás fettételeinek állandó javítása és a vásárlók igényeinek kielégítése. (fü) ÖRÖM ÉS ÜRÖM A két fogalom többnyire együtt jár. Kis túlzással ikertestvérnek is nevezhet­nénk őket. Máris mondom a példát. Két esztendővel ezelőtt megszépült, gazdagodott a Kárpátok-tér. Hogy hol található a szép név viselője? Ott, ahol vége a félmilliós városnak, a récsei (Raőa) szólöskertek tövében; ahol néhanapján a halandó lélek még érezheti a közeli természet illatát, ahol három villamos is megfordul, hogy aztán belevágjon a nagyváros forgatagába. Itt, ezen a helyen épült az a rangos kis játszótér gyerekek, szülők, valamennyiünk örömére. Szerettem^olna felsorolni, hogy mi mindent talál itt az örökké játszani kívánó gyerekhad, csakhogy egyiknek-másiknak a nevét sem tudom. Termé­szetesen van hinta, gumiabroncsokból készült mászóka, láncokra függesztett doronghíd, valamilyen gúlaszerűség fából, amelyet csak kötél segítségével lehet megmászni, lábbal pörgethető hordócskák. Labdát ütni, labdát rúgni is lehet itt. Egyszóval, sok minden van, ami nem volt azelőtt. Még felügyelő néni is, aki vigyáz a rendre. Bungalójából éberen figyeli, mi történik a játszótérén. Őrhelye szomszédságában egy másik üvegmúanyag házikó, benne mosdó, illemhely a gyerekeknek. Okos ember lehet, aki így kigondolta az egészet. A gyerekek meg a felügyelő néni homokozónak nevezik. Szerintem azonban valami mást terveztek ide, de az nem sikerült, és lett belőle „homokozó“. Állandóan vizes benne a homok. Ez a szülőknek is sok-sok bosszúságot okoz. Hogy mit lehetne ez ellen tenni? A felügyelő néni szerint egy-két teherautónyi homok segítene a bajon. Őszintén megvallva, tamáskodom a szavaiban, de mivel nem vagyok mestere a homokozó építésének, sőt föltételezem azt is, hogy eredetileg nem is annak szánták - nem tudok tanácsot adni. Pedig hasonló gondok nyilván máshol is előfordulnak. Ez hát az üröm az örömben. SZARKA ISTVÁN A LAKOSSÁG TÁJÉKOZTATÁSÁRA A Stúrovóí Városi Művelődési Központ dr. Kovács László és munkatársai szerkesztésében Kulturális Híradót jelentet meg, hogy a lakosság megfelelő tájékoztatást kapjon a kulturális akciókról. Bár jelentős figyelmet szentelnek a kiadvány forgalmazásának, mégis ez okoz legnagyobb gondot. A híradó csak rendszertelenül jut el a lakosság széles rétegeihez. A szervezetek, amelyek a kiadványt megrendelték, valószínűleg csak lerakják, elfektetik, amely így nem jut el a köztudatba. Az újságárusok nem hajlandók az együttműködésre. A példányokat ezért ott helyezik el, ahol a legtöbben fordulnak meg: az orvosi rendelő várószobáiban, a borbély- és fodrászmúhelyekben, a vasúti váróter­mekben. Nagyobb figyelmet érdemelne ez a kiadvány, hiszen a város és a lakosság kapcsolatának szilárdítására törekszik. A Párbeszéd az állampolgárokkal rovatban például ankét formájában teszik fel a kérdést: Hogyan vélekedünk a város tisztaságáról? A Kulturális Híradóban ankétlapot is elhelyeztek, amely ha kitöltve visszake­rül, nemcsak a lakosság közéleti érdeklődését tükrözi majd, hanem a kiadvány olvasottságát is. A visszaküldött ankétlapok alapján sajnos csak 21 lakost érintettek úgy a kérdések, hogy tollat ragadtak, s konkrétan rámutattak a lényegre. Az általános vélemény, hogy a Kulturális Híradónak nagyobb reklámra van szüksége. Sokan nem is tudnak létezéséről, s ez csak a szervezésen múlik. GEMBICKY GUSTÁV, az Érsekújvári (Nővé Zámky) Jnb képviselője HOGY VAN? Találkozás, köszönés, kézfogás. Aztán a fenti kérdés. Alighogy el­hangzik, mindig megijedek. Nem sér­tettem-e meg ismerősömet. Hallga­tom a panaszáradatot, és félelem fog el. Azon veszem észre magam, hogy részvétteljesen bólogatok: majd csak jóra fordulnak a dolgok. Ismerősöm reménytelenül legyint és hogy ne mondjam, ő is megkérdezi: „Hogy vagy?" A szomorkás-borongós ze­nés játék jut eszembe. Annak is meg­vannak a maga szabályai... Egyszer, amikor régen látott bará­tom kiváncsi érdeklődésére azt felel­tem, hogy remekül vagyok, kicsit meghökkent. Szinte hebegve kér­dezte, mit akarok ezzel mondani. Es én mondtam: semmi se jut eszembe, amire panaszkodhatnék. Kényelmet­len másodpercek következtek, úgy tűnt, nincs mondanivalónk egymás­nak. Aztán emlékezni kezdtünk. Aka­ratlanul is tudatosítottuk, vannak az életben kellemes pillanatok is, ame­lyek elhomályosítják a kisebb-na- gyobb gondokat. Nehéz megérteni azok szüntelen jajgatását, akiknek kocsijuk, hétvégi házuk, videójuk van, akik évente „menő" helyeken nyaralnak, akiknek nem kell viaskodniuk munkatársaik­kal, feletteseikkel, anyósukkal... Visszaköszönő, szomorú igazság: minél tehetősebb valaki, annál jobban siránkozik. Kérdezzük csak meg az egyszerű embereket, hogy vannak. Rendsze­rint azt válaszolják: csak egészség legyen, a többi jön magától. És örül­nek. A gyerek mosolyának, a napsü­tésnek, a kertjükre hulló esőcseppek­nek, a virágnak, a legkisebb munkasi­kernek. Nem mintha nem lennének nagy és szép álmaik. Nem. Ók azon­ban más ,,státusszimbólum“ után vágynak. Például, hogy embertársaik­nak örömet is szerezzenek, hogy se­gítsenek az arra rászorulóknak. Távol áll tőlük az egoizmus, az irigység, az intrika, a „jó helyre támasztott létra", a gátlástalan karrierizmus. Nem is­merik a pillanatok tragikumát. Mindig a szebb és a jobb jövőt látják. Jó érzés beszélgetni 'ezekkel az emberekkel. Megkérdezni őket, hogy vannak, hogyan csinálják, hogy ép­pen úgy vannak, ahogy vannak. TOMI VINCE TÁVOL ÉS KÖZEL A tömbházak alkotta betoner­őé egyik tenyérnyi, játszótérnek nevezett,, tisztásán“ kétméteres homokozó és az egykor hinta­ként szolgáló vasállvány, rajta ütött-kopott, félig eltörött deszka, az épen maradt négy pad egyi­kén nebulók beszélgetnek.- Voltál valahol a nyáron? - kérdi az egyik, nyakában spár­gára fűzött kulccsal.-Még sehol. Tavaly Jugo­szláviában a tengerparton nya­raltam a szüleimmel, a jövő hé­ten meg Törökországba készü­lünk - mondja a másik, hóna alatt pazar focilabdával.- Én meg a nagyiéknál vol­tam, Gömörben - sóhajt a kul­csos.- Én tavaly fürödtem a ten­gerben, meg hajón is ültem.- Én meg lovagoltam, játszot­tam az állatokkal, fára másztam, gombát szedtem az erdőben, ezt a madártollat is ott találtam.- És nem féltél?- Nem. Pedig még rókát is láttam!- És ez milyen madár tolla lehet? A közelben játszodozók las­san a beszélgetők köré gyűlnek, s áhítattal hallgatják a falun nya­raló élményeit. (katócs) Q Megkérdeztük Q VOJTEK MIKLÓST, a bratisla­vai Szlovák Nemzeti Színház tán­cosát:- Hogyan értékeli a Nemzeti balettegyütte­sének júliusi olaszországi vendégszereplését?- Először is el kell mondanom: nem ez volt az első meghívás, amelyet Olaszországból kaptunk. Volt olyan város, ahol ötödször táncol­tam az idén, s ez egyértelműen azt jelzi: színházunknak jó hírneve van arrafelé. Mostani fellépéssorozatunkat Emil Bartko, társulatunk új művészeti igazgatója irányította, aki az olasz féllel a következő programot állította össze: Libor Vaculík két, itthon már díjazott koreográfi­ája, a V mint Vivaldi és a Szerelmi játékok mellett klasszikus balettekből mutattunk be részleteket. A legtöbbször A hattyúk tava, A ka­lóz, a Spartacus, a Coppélia és a Diótörő tánckettöse szerepelt a műsoron, csupa olyan pás de deux, amely biztos siker, ha jól adják elő. S akkor most válaszolok a kérdésre: bárhol léptünk is fel, északon vagy délen, nagyváros­ban vagy eldugott kis helyen, a siker egyszer sem maradt el. Lelkes és hálás közönségünk volt mindenütt, az olaszok tiszta szívből tapsol­nak és bravózni is nagyon tudnak. De nemcsak a mentalitásukat szeretem - a kultúrájuk, a tör­ténelmük is vonzó számomra. Egy tizenkét napos vendégszereplés sajnos, nem sok lehe­tőséget ad arra, hogy a táncos képtárakba, múzeumokba menjen, a feszes program mellett legfeljebb egy-két szabad délelőttnek örülhet az ember. Olaszországban szerencsére lépten- nyomon akad látnivaló. Itt egy építészeti re­mekmű, ott egy történelmi látványosság, amott egy természeti csoda... a hosszú utazásért, a többórás buszozásért ilyesmiket kapunk cse­rébe. De tudjuk mi jól, amikor elindulunk itthon­ról: nem nyaralni megyünk, hanem dolgozni. Kellemes munka, persze, az ilyen vendégsze­replés. Üj városok, új közönség... és a nyári ég alatt táncolni külön gyönyörűség. Szabadtéri színpadon léptünk fel ugyanis mindenütt.-Induljunk akkor útnak... hol volt az első előadás?- Pisában kezdtük a vendégszereplést, ahol egy barokk stílusban épült kolostor udvarán táncoltunk, több mint hatszáz néző előtt. Kelle­mes időnk volt mindenütt, de a legkellemesebb, úgy emlékszem, éppen itt, ahol még a szellő is besegített. Csak úgy szállt a szép Csajkovszkij- muzsika a színpad felett... Sciaccában a vá­rosháza udvarán mutattuk be műsorunkat; ez az a hely, ahol ötödször táncoltam az idén, a helybeliek már úgy fogadtak bennünket, mint régi ismerősöket. Palazzolo Szicíliában van, nem messze Siracusától. Érdekesek az ottani emberek... kezükben a jegy, rajta a kezdés időpontja, de csak akkor foglalják el a helyüket, amikor hallják, hogy felcsendül a zene. El is határoztuk; legközelebb okosabbak leszünk. Először becsalogatjuk őket valami tüzes népi muzsikával, és majd csak azután kezdjük el a műsort. Mert mi történt? Már az első szám vége felé tartottunk, mire mindenki leült a több mint ezer férőhelyes görög amfiteátrumban. A siker ott sem maradt el... egyszerűen nem akartak leengedni bennünket a színpadról. Reggio Calabriában egy tengerparti parkban táncoltunk - vadonatúj színpadon. Talán meg sem száradt még a festék a nézőtéri korláto­kon, amikor a közönség már tódult befelé és várta, hogy elkezdjük az előadást. Úgy látszik, a szponzorok ott is jól dolgoztak, nem sajnálták reklámra a pénzüket. Leccében a huszadik nemzetközi zenei fesztivált nyitottuk meg; pár nappal utánunk A szovjet balett ifjú csillagai címmel leningrádi, moszkvai és novoszibirszki táncosok léptek fel, majd egy kaukázusi nép­táncegyüttes szerepelt a városban. Nincs jobb szó rá: festői parkban áll a színpad, egy múlt századi parkban, ahol a helybeli hírességek­nek carrarai márványból emeltek szobrokat. Gyönyörű maga a város is..: ott költöttem el az összes napidíjamat, négy értékes könyvre. Vendégszereplésünk utolsó állomása Bene- vento volt, amelynek római amfiteátrumában két előadást tartottunk. Bizonyára sokakban felmerül most a kérdés: megéri-e az olaszok­nak külföldi együtteseket hívni? Megéri. Két okból is. Állandó társulata csupán a milánói Scalának és a római Operaháznak van; ilyen együtteseket „utaztatni“ sokkal költségesebb számukra, mint egy huszonnégy tagú társula­tot. Ráadásul kíváncsi nemzet az olasz. Na­gyon is érdekli őt más nemzetek kultúrája.-Jövőre tehát ugyanott, ugyanilyen élmé­nyekre várva?- Az egész társulat nevében mondhatom: boldogan megyünk, ha meghívnak bennünket. SZABÓ G. LÁSZLÓ Kis cigaretta valódi... Finom? (Krascsenits Géza felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents