Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-03 / 5. szám

A Kaukázustól Québecig:

A Béke és Szocializmus szerkesztősége kerekasztal-beszélgetést rendezett a nemzeti kérdés néhány időszerű vonatkozásáról. Bizonyos fokig új problematikát jelent ez a nemzetközi kommunista mozgalommal és a pártmunka tapasztalatainak ismertetésével foglalkozó bizottság és a kommunista-, valamint a munkáspártok elméleti folyóirata számára is, azonban több szempontból mélyreható elemzésre várnak a fölvetett kérdések mind általános elméleti, mind konkrét tapasztalatok szempontjából. Hogy miért és hogyan, arra kereste a választ a találkozóra meghívott Jean- Pierre Michiels, Belgium Kommunista Pártja KB tagja, Jerry van Houten, Kanada Kommunista Pártja KB tagja, Albert Farhat, a Libanoni Kommunista Párt KB tagja, Dapo Fatogun, a nigériai marxisták New Horizon c. folyóiratának főszerkesztője és Julij Oganiszjan, a történelemtudományok doktora, a Béke és Szocializmus munkatársa, szovjet tudós.

Elöljáróban megállapították, hogy azokban az országokban, amelyeket képviselnek, any- nyira sajátosak, különbözőek a nemzeti problémák, hogy rendkívül nehéz megtalálni megvitatásuk közös vonalát. A kiindulópont azonban megvan: mindegyikben meglehetősen éles a nemzeti probléma, s ha nem a belső, akkor a nemzeti kérdésnek a külső aspektusa mindenütt időszerű.

VISSZAPILLANTÁS

Julij Oganiszjan hangsúlyozta, hogy a nemzeti kérdés megoldása a Szovjetunióban a szocializmus vívmánya. Egészében véve rövid idő alatt sikerült leküzdeni sok etnikai csoport elmaradottságát, kiirtani a nemzeti gyűlölködés társadalmi és politikai gyökereit, a társadalom szellemi életében meghonosodtak az internacionalizmus, az egyenlőség eszméi, s az elnyomás minden formájának elutasítása. Kialakult az új történelmi közösség, a szovjet nép, amelyet egyesít a legfőbb érdekek és célok egysége.

Ha így van, miért voltak lehetségesek a nemzeti konfliktusok Karabahban, s a Szovjetunió néhány más körzetében? - tették fel a kérdést az eszmecsere résztvevői. A válasz az elvi, történelmileg megmásíthatatlan vívmányok meghatározó szerepére utalva leszögezte, hogy a Szovjetunióban élő nemzetek és nemzetiségek barátsága objektív realitás, nem pedig propagandafikció, mint némely „szovjetológusok“ állítják. E realitások nélkül lehetetlen lett volna mind a fasizmus legyőzése, mind pedig a szocialista társadalom sok más elismert vívmánya. Az internacionalizmus a mindennapi élet fényévé, a szovjet emberek köznapi tudatának elemévé vált. A Szovjetunióban, ahol gyakorlatilag minden dolgozókollektíva, minden területi közösség különböző nemzetiségű emberekből áll, a termelő tevékenység, a mindennapi élet feltételei az együttműködés kötelező normájaként megkövetelik nemcsak egyszerűen a kölcsönös türelmet, hanem a barátságot is.

Aki azonban a marxizmust akkor kezdte tanulmányozni - mondotta a továbbiakban a szovjet történész -, amikor a sztálinizmus az elméletben már (legalábbis nemzetközi szinten) a múlt romos maradványa volt, rendszerint nem vesz tudomást róla. Pedig sok ország marxistáinak egész nemzedékei „Sztálin szerint" ismerték meg a nemzeti kérdést is. A nemzet sztálini definíciója, amelyből a nemzeti viszonyok sztálini koncepciója következett, azt hirdette, hogy a nemzet az emberek történelmileg kialakult tartós közössége, amely a nyelvnek, a területnek, a gazdasági életnek és a kultúra közösségében megnyilvánuló lelki alkatnak a közössége alapján keletkezett. A marxizmus szempontjából azonban ebből a meghatározásból hiányzik az osztályszemlélet. A dialektika, amely megmutatja a nemzetek és a nemzeti viszonyok kialakulását és fejlődését. A sztálini definíció ráillett bármely társadalmi-etnikai közösségre, s éppen dogmatikus elvontsága által jó álcázásul szolgált az önkény számára. Szerzője saját belátása szerint állapította meg, nemzetnek tekinthető-e ez vagy az az etnikai közösség, hol éljen, az autonómia milyen fokával rendelkezzen. Kezdetét vette a nemzeti különbségek erőltetett ütemű megszüntetése.

Az 1926-os népszámlálás 190 népet regisztrált a Szovjetunióban, tíz év múlva már ezt a számot több mint a harmadára csökkentették. A ritkítás nemcsak papíron folyt. Az ingusokat, a csecseneket, a kölmüköket, a krimi tatárokat kíméletlenül deportálták, s ez egy időben puszta létüket fenyegette. A szocializmus sztálini definíciója azzal is együtt járt, hogy átadták a feledésnek vagy eltorzították a nemzeti kérdéssel kapcsolatos politika lenini elveit. Noha Lenin ZÚ hangsúlyozta, hogy a nemzetek önkéntes

■ szövetségének a „legteljesebb bizalmon" és teljesen „önkéntes megegyezésen" kell alapulnia, hogy ezt a szövetséget „a legnagyobb türelemmel és elövigyázatosságII.3. gal" kell építeni, célul tűzték ki a nemzeti

különbségek erőltetett ütemű megszüntetését. A harmincas évek közepéig feloszlatták az etnikai • csoportok autonómiájának olyan formáit, mint a nemzeti kerületek, a nemzeti faluszovjetek, amelyekből több ezer volt a Szovjetunió különböző körzeteiben. Olyan rendet kényszerítettek rájuk, hogy idegen volt hagyományaiktól és szokásaiktól. Torzulások történtek a köztársaságok és a területek társadalmi-gazdasági fejlesztésében. Az internacionalizmus örve alatt ténylegesen az internacionalizmussal összeegyeztethetetlen politikát folytattak, a nemzeti törekvések letörésének politikáját, amely leszámolásokban, a népek sajátosságainak elmosásában, történelmük meghamisításában fejeződött ki. E politika negatív következményei nyilvánultak meg a Hegyi Karabahhal kapcsolatos feszült helyzetben is, akárcsak a szovjetunióbeli más, nemzeti problémákban.

Ma mindenütt változások vannak folyamatban. Az új-szemlélet, a nyilvánosság, a demokratizmus kiterjed az ország életének erre az érzékeny szférájára is. De a nemzeti érzelmeken, a nemzeti öntudaton ejtett sebek nem egyhamar hegednek be. Az átalakítás feltárta azokat a negatív jelenségeket, amelyek évtizedeken át egymásra halmozódtak, amelyeket hosszú ideig figyelmen kívül hagytak, eltussoltak. Ugyanakkor megteremtette e jelenségek demokratikus leküzdésének feltételeit. Ez az objektív elemzésen alapuló magyarázata annak, hogy miért váltak bonyolulttá a nemzetek közti viszonyok a Szovjetunióban.

OSZTÁLY ÉS NEMZET

A szovjet tapasztalatok azt mutatják, hogy a régi társadalmi-gazdasági rendszer legyőzése nem vezet a nemzeti kérdés automatikus megoldásához. Az osztályszempontú megközelítés itt kétségtelenül elkerülhetetlen. Mindegyik osztály meghatározza álláspontját a nemzeti kérdés megoldását illetően. A munkásosztály látja ezt a kérdést a legmélyebben és a legtágabb összefüggésben, mivel nemcsak magát akarja felszabadítani, hanem más osztályokat és rétegeket is. De van a nemzeti kérdésnek más vetülete is, amely gyakran döntő jelentőségűvé válik a társadalmi életben. A legfőbb nehézség például Libanonban megtalálni azt a formát, amely összhangban van a nemzeti kérdés helyi sajátosságaival. A gyarmati időszakban úgy vélték, hogy a nemzeti kérdés megoldása a burzsoázia dolga elsősorban, a munkásosztályé csak a szocializmusért vívott harc időszakában.

Az LKP II. kongresszusa határozatában kimondta, hogy a kommunistáknak a nemzeti felszabadulásért vívott harc élére kell állniuk, ezt a harcot össze kell kötniük a szocializmusért folytatott küzdelemmel. Libanonban a nemzeti viszonyok szempontjából az a helyzet sajátossága, hogy rendkívül fontos szerepe van a vallási tényezőnek. Ebben, mint valami fókuszban összpontosul az ország sok akut problémája, s az LKP most elsőrendű jelentőséget tulajdonít neki.

Kanadában a nemzeti kérdésnek hosz- szú múltja van, bonyolult evolúciója több mint 200 éve kezdődött, ámikor az ország brit gyarmattá vált. Ekkor két nemzet alakult ki: Québecben a francia anyanyelvű, az ország többi részében az angol anyanyelvű. Québecben a katolikus egyházzal szoros kapcsolatban lévő nacionalizmus a francia anyanyelvű kanadai nép sajátosságainak megóvására törekedett. A hatvanas években itt jelentős változások történtek. A polgárság állt a nemzeti mozgalom élére, s felhasználta az államot a francia-kanadai monopoltöke fejlesztésére. A polgári politológusok, különösen az angol anyanyelvű Kanadában., nem ismerik el, hogy az ország két nemzetből áll. Azt mondják például, hogy Kanada sok kultúrájú állam, mivel sok a bevándorló az országban. Csakhogy ezek nem alkotnak nemzeteket. Többségük a második vagy a harmadik nemzedékben asszimilálódik a kanadai angol anyanyelvű lakossághoz.

Ez a helyzet is megerősíti, mennyire fontos, hogy valóban tudományos fogalmunk legyen róla, mi a nemzet - nemcsak elméleti alapon, hanem politikai tekintetben is. Amikor a nemzeti kérdést mint politikai szempontból demokratikus kérdést vizsgáljuk, állandóan látnunk kell e kérdés osztálytermészetét. A kapitalizmusban a munkásosztály képes ezt a kérdést, ha nem is megoldani, de legalább megmutatni az ehhez vezető utat, amely a dolgozók közös érdekein alapul - állapították meg a vita részvevői.

Kanada Kommunista Pártjának XXVII. kongresszusa számolt azzal, hogy a kanadai politikai életben kiéleződik a nemzeti kérdés, s azt a következtetést vonta le, hogy e téren a helyzet alakulása a legszorosabban összefügg majd azzal a harccal, amely a kanadai dolgozóknak az ország egysége érdekében az új szociál- és gazdaságpolitikáért folyik. Megerősítette azt a régi álláspontjukat, hogy az alkotmányban el kell ismerni az őslakosoknak az önrendelkezéshez, a földhöz, az önkormányzathoz, saját kultúrájuk fejlesztéséhez való jogát.

Belgiumban a nemzeti kérdést gyakran a nyelvi problémára redukálták, s annak is csak egyik aspektusát vizsgálták. A valóságban a kérdés sokkal bonyolultabb, összefügg a politikai és társadalmi-gazdasági szférával. Az országban két közösség van, amely két nép - a vallon és a flamand nép - bázisán alakult ki. A hatvanas években a föderalizálás kérdése összekapcsolódott az antikapitalista szerkezeti reformok végrehajtásának követelésével. Nemcsak a kommunisták támasztottak ilyen követeléseket, hanem a Szocialista Párt, a szakszervezetek baloldali erői is. Ezek a követelések kerültek előtérbe az

1960-1961-es nagy sztrájkhullám során. Negyedszázad múltán ezek a követelések erejüket vesztették, vagyis a föderalizálás eszméje, bár erős maradt, ma nélkülözi osztálytartalmának egy részét annyiban, amennyiben már nem jár együtt antikapitalista jellegű társadalmi-gazdasági követelésekkel. A regionális érdekek védelmezéséhez szükségük van olyan szövetségekre, amelyek szélesebbek a baloldali erők összefogásánál. Ennek legutóbbi igazolása az, hogy megalakult a „Vallonia Európa területe" elnevezésű széles pluralista mozgalom, amelyhez a vallon kommunisták is csatlakoztak, hogy a mozgalomba bevigyék a jelenlegi belga kormány neoliberális politikája helyett javasolt társadalmi-gazdasági tartalmat. Hosszú és kanyargós a föderalizálás útja. Tavaly a belga parlament megszavazta az állami reform tervezetét. Olyan föderatív állam megteremtéséhez közelednek, amelyben a hatáskörök egy részét átadják a megyéknek és a közösségeknek.

Ma a nemzeti kérdés megoldása ezekben az országokban annyira sajátos megközelítést igényel, hogy megoldásukkal kapcsolatban illúzió volna olyan osztályfrontra számítani, amely a különböző közösségeken keresztül húzódna. A mai egységes, összefüggő világ koordinátáiban az egyes országok nemzeti problémái az általános kérdés sajátos változataiként jelennek meg, s tulajdonképpen ez teszi lehetővé, hogy a marxisták kidolgozzák a kérdés vizsgálatának egységes elveit. Ebből a szempontból különösen tanulságosak tehát a Szovjetunió tapasztalatai. Ezeket nem tehetik semmissé sem a sztálini politika következményei, sem az egyes szovjetköztársaságokban lejátszódott szomorú események. Ezekén túl is megmutatja a szovjet példa azt a reális lehetőséget, hogyan élhetnek összeforrott népként a nemzetek, az etnikai csoportok egyenjogúsága és a demokrácia alapján.

Nigériában például a nemzeti viszály, a törzsi ellenségeskedés robbantotta ki annak idején a polgárháborút, amely óriási szenvedéseket okozott a nigériai népnek.

A gyarmatosítók gondoskodtak arról, hogy a törzsek között legyenek gazdasági ellentétek, s ez konzerválja a tribalizmust, amely fékezi a nemzetek kialakulását az országban és a nép összefogását. Társadalmi téren pedig akadályozza a munkásosztály fejlődését, amely arra lenne hivatott, hogy vezető erő legyen a nemzeti kérdés megoldásában. Ma mindezt még rendkívüli módon bonyolítják az etnikai ellentétek, bonyolítja a muzulmánok, a keresztények, a hagyományos hitűek közti vallási ellenségeskedés és természetesen nem utolsósorban a neokolonializmus. A nigériai marxisták most azt tekintik fő feladatuknak, hogy elősegítsék a dolgozók osztályöntudatának fejlődését, s hogy ezáltal megteremtsék a nemzeti problémák demokratikus megoldásának feltételeit.

AZ INTERNACIONALIZMUS ÁLLÁSPONTJÁRÓL

Az eszmecsere az általános és a különös objektív dialektikáját tükrözte vissza, amelytől elszakítva egyszerűen elképzelhetetlen a nemzeti kérdés megoldása bármely kgnkrét helyzetben. Azt szemügyre véve, hogyan viszonyul egymáshoz a nemzeti és a nemzetközi mozzanat, nem annyira elméleti, mint inkább politikai tekintetben megállapították: -egy soknemzetiségű államban a belső aspektust gyakran kiélezi a munkásmozgalomban vagy más haladó mozgalmakban a nemzeti különbségek talaján kialakult megosztottság.- van, ahol a lakosság etnikai szempontból homogén, a megosztottság nem nemzeti, hanem vallási-közösségi különbségek következménye.- az antiimperialista, antikolonialista harc idején nem látnak ellentéteket az internacionalizmus, a hazafiság és a nacionalizmus között (például Libanonban), de természetesen különbséget tesznek egyfelől a nacionalizmus, másfelől a nemzeti fanatizmus és sovinizmus között. Ezeknek a fogalmaknak itt, bár eltérő az eszmei tartalmuk, közös alapjuk az antiimperialista tendencia.- a Szovjetunió az említett triászból a nacionalizmust kizárja. Itt a nacionalizmusnak nem lehet semmiféle progresszív tartalma, s minden megnyilvánulását a házasságtól és az internacionalizmustól való visszataszító eltérésnek tekintik. Erre mutatott rá az SZKP19. konferenciája, amikor hangsúlyozta, hogy minden olyan cselekedet, amely megosztja a nemzeteket és az etnikai csoportokat, minden olyan kísérlet, amely bármilyen nemzetiségű állampolgárok jogainak csorbítására irányul, elfogadhatatlannak és a szovjet állam érdekeivel ellentétesnek tekintendő.

Leszögezték továbbá, hogy a kanadai burzsoázia bizonyos értelemben összeforrot- tabb, mint a munkásmozgalom. Ez a tőkés világgazdaság integrációs irányzatának következménye, amelynek visszatükröződése volt a korábban kötött hírhedt „michlake-i szerződés". A profit „internacionalizmusáról" van szó, amely piacokat keres. Az a tény, hogy a monopóliumok néha fölényben vannak a haladó erőkkel szemben a nemzetközi kapcsolatok intenzitása tekintetében, különösen jól látható az afrikai és más fejlődő országokban. A „harmadik világban" a munkásmozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalom nemzeti osztagainak együttműködése rendkívül gyenge, ezzel szemben a transznacionális társaságok politikájának nemzetközi koordinálására hivatott rendszer úgy működik, mint egy jól olajozott gépezet. Ez azzal függ össze, hogy ezekben az országokban a kapitalizmus sokkal régibb, mint a munkás- mozgalom, s jobban szervezett. Belgiumban a nemzeti kérdés nagy hatással van minden intézményre, a pártokra, többek közt a munkásmozgalomhoz tartozó pártokra is. Ezeknek a többsége kettészakadt, teljesen autonómmá vált, és homlokegyenest ellentétes álláspontra helyezkedik egyes kérdésekben, különösen a nemzeti kérdésben. A BKP szembeszáll a pártszakítási törekvésekkel. A párt rendkivüli kongresszusán (az elmúlt évben) módosították a szervezeti szabályzatot, s ezek előirányozzák a pártstruktúrák föderalizálását, a nagyon széles szervezeti és politikai autonómiát. Emellett megmaradtak egységes szervek is, amelyek hatáskörébe tartozik a többi közt a kommunisták külpolitikai irányvonalának kidolgozása.

Jelentkezett egy új probléma is, a vendég- munkásoké. A burzsoázia felszította velük szemben a rasszista érzelmeket. Ez a propaganda hatással van a munkásosztályra is. A burzsoázia felismerte ugyanekkor hogy „internacionalistává" kell válnia, mármint ami a profitot illeti. Túlságosan lebecsülték a kommunista pártok - hangzott a vélemény -, hogy szembe kell nézniük a gazdasági kérdésekkel, azokkal az integrációs törekvésekkel, amelyeket a tőke foganatosít Európában.

Ma már azonban teljesen világos: együtt kell működniük nemzetközi szinten, vagyis vállvetve kell védelmezniük a dolgozók nemzeti és regionális érdekeit az európai struktúra keretében, ahol a termelés „internacionalizá- lódása olyan méreteket öltött, amelyeket nincs joguk figyelmen kívül hagyni.

Megállapították azt is, hogy az eszmecsere során a témával kapcsolatos több fontos kérdést csak futólag érintettek. Mélyreható kidolgozásra várnak olyan témák, mint a nemzet lenini koncepciója, e koncepció alkalmazása és alkotó fejlesztése a szocializmus, a fejlett kapitalizmus és a „harmadik világ" körülményei között, a nacionalizmus különféle interpretációi, a nemzeti kérdés osztályelmélete és megoldásának gyakorlata közti viszony a politikai, a gazdasági, társadalmi és az ideológiai szférában; a nemzetek, a nemzetiségek, az etnikai és a vallási csoportok, a nemzeti kisebbségek, a vendégmunkások sajátos problémáinak helyes értelmezése és ennek jelentősége.

A vita folytatódik a folyóirat hasábjain. Alakulásáról készségesen tájékoztatjuk majd olvasóinkat.

Összeállította: H. MÉSZÁROS ERZSÉBET

mmim finiHi mi