Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-03 / 5. szám

A — utóbbi időben a falusi pártgyűlé­t\L- seken és a nyilvános viták során egyre gyakrabban kerül szóba az aprófal­vak jelene és jövője. És okkal, mert ez a kérdés izgalmas problémákat, ellentmon­dásokat rejt magában. Sokszor heves és a maguk igazát elfogadható módon bizonyí­tani próbáló ellentétek ütköznek elnéptele­nedésüket illetően. A legtöbb vitát az váltja ki, hogy a külön­böző felfogások hívei általánosítani igye­keznek nézeteiket és elképzeléseiket. Az elnéptelenedés okainak elemzése, a ténye­zők, összefüggések feltárása ma már külön tudományos feladat is lehetne. Egy-egy cikk keretében ugyanis nem részletezhetök és nem elemezhetők a teljesség igényével e kérdéskör tényezői és összefüggései. Az újságíró csak pillanatképeket rögzít, s a té­nyekre, a legmarkánsabb tünetekre kon­centrál. A Bodrogközben több mint húsz aprófalu található. Elnéptelenedésük egyik oka per­sze közös: az, hogy a kellően nem átgon­dolt körzetesítés óta nincs iskolájuk. E fal­vak közé tartozik Pólyán (Polany) is, ahol nemrég jártam, hogy a község vezetőinek A hosszú utca 4----------------------­If jabb Román Gyula (Nagy Zoltán felvételei) öreg gyümölcsfa búslakodik az egykor ren­dezett, most gazzal benőtt udvarokban. Ez a kép is a falusi élet iránti bizalmatlanság hangulatát sugallja.- Ez még nem is lenne töprengésre okot adó tünet a falu jövőjét illetően - mondja keserű hangon Román Gyula ha nem tudnánk, hogy sok az olyan ház is, amely­ben már csak öregek laknak. Tehát előrelát­ható, hogy ezeket is csak addig lakják és gondozzák, amíg lakói élnek.- Hogyan lehetne ezt a folyamatot meg­állítani vagy legalább lassítani?- Hát ezt jelenleg nehezen - válaszolja a pártelnök. - El kell ugyanis mondanom, hogy szövetkezetünk főképpen gabona-, azaz növénytermesztésre rendezkedett be. Ami manapság már nagyban gépesíthető, Így mind kevesebb munkáskézre van szük­ség. Emiatt is sokan mennek el a faluból oda, ahol nagyobb és biztosabb a kereseti lehetőség, s ahol az élet is könnyebb és más, mint itt. Talán segítene a gondok oldásán, ha a szövetkezet létrehozna vala­milyen melléküzemágat. Ez a kérdés a párt- gyűléseken is többször szóba került. Bízom abban, hogy belátható időn belül sor kerül erre is.- Véleményem szerint javulni fog a hely­zet azzal, ha bevezetjük a vízvezeték-háló­zatot - reménykedik Román Gyula.- Van-e rá pénze a nemzeti bizott­ságnak?- Nekünk sajnos, nincs, de szerencsére a szövetkezet jól zárta a tavalyi évet, igy 5 millió koronával hozzájárulhat az idén elkezdett munkálatokhoz. Egyidejűleg befe­jezzük a villanyhálózat átépítését is, ennek a munkának a felét már elvégeztük. Beszélgetésünk itt hirtelen átvált arra, hogy Pólyánban az aktív keresőknek több mint kétharmada az iparban és a szolgálta­tásban dolgozik. Ők is ingázók, reggel el­mennek és késő délután jönnek haza. Nekik a falu csak lakóhely. A vegyes foglalkozású családok száma is egyre nő. A szülőkkel lakó fiatalok többsége is a falun kívül keresi kenyerét. Gyakori, hogy a feleség és a férj is más-más munkahelyen dolgozik, pedig negyven éve még a lakosság 95 százaléka a földművelésből élt. A többi kőműves, ács vagy napszámos volt a leleszi urada­lomban. Mi fáj mégis a legjobban ma a pólyániak- nak? Ezt a pártelnök így fogalmazta meg:- Kevés az értelmiségi, pedig az utóbbi négy évtizedben 55 pedagógus, 22 mérnök, három orvos és még egy tucatnyi más felső fokú végzettségű fiatal került ki a faluból. így talán érthetőbb a fiatalok kiözönlése, ami a társadalom számára persze nyereség, de számunkra nagy vérveszteség. Hiába az anyagi jólét, ha nincs ki szervezze és irá­nyítsa a szellemi életet. Odalett a lámpás. Csoda-e, hogy az emberek elfásultak, s hogy a bizalom is megkopott? Elgondolkodtató szavak. Persze, amikor szorongató gondjaikról beszéltek, kiemelték az értékeket is, mindazt, amiket létrehoztak: s amire büszkék. Tegyük mindjárt hozzá: joggal. Abban egyetértettek, s mi csak meg­erősíthetjük őket hitükben, hogy még soha nem volt olyan szükség a szülőfalujukat szerető emberek összefogására, mint ma. A kérdés tehát az: a gyorsuló idővel lépést tartva, miként tudják hú lokálpatrióta­ként erősíteni az identitástudatot, és elérni, hogy a jövőben kevesebb legyen a fedezet nélküli ígéret és több a gondokat oldó tett. TOROK ELEMÉR ide vonatkozó véleményét is megismerhes­sem. Érdekelt, mennyire cseng ez össze az országos vélekedéssel. A leleszi (Leles) útkereszteződésnél a buszról leszállva szétnéztem, mi emlé­keztet itt a gyermekkoromra. A kőből épült, négylyukú Gotthárd hidat szinte benőtte a gaz. A hajdani nagy áradások idején erről néztük, hogyan hömpölygött a Ticén ke­resztül az árvíz a Bodrogból. Gyalog indultam Pólyán felé. A dűlök, a Múhelytábla, Paptagja, Törés, Vérdomb is Polóka András a gyermekkort idézik. A határnak ez a része akkor uradalmi birtok volt. A Múhelytáblá- ban ánizst és köménymagot termesztettek. Mi, gyerekek a nyári szünidőben ide jártunk napszámba. Rövid nyelű kis kapával, figyel­mesen és gondosan kapáltuk e kényes fűszernövényeket. Fárasztó, nehéz munka volt. A mi hajlékony derekunk is megérezte az egész napos görnyedést, az idősebbek pedig alig tudtak este kiegyenesedni. A Paptagban és a Törésben termett akkor a legjobb kukorica. Ezt a leleszi és a pólyáni szegények kapálták harmadéiban. Az út két oldalán hatalmas akácfák bólogat­tak. Helyükre azóta cseresznye- és almafá­kat ültettek, jelezvén az új gazdálkodási forma ésszerűségét. Gyermekkori emlékeimen tűnődve ha­mar elfogyott az alig két kilométernyi út Pólyánig. Észre se vettem, hogy a faluba értem. Itt se jártam már régen. Hiába keres­tem az ismerős, nádfedeles, zsúpszalmás házakat. Hol vannak már azok! Cserép-, pléh és palatetós, összkomfortos házak sorakoznak egymás mellett, mindegyik előtt cifra vaskerítés. A hosszú utca két oldalán aszfaltozott gyalogjáró fut a Kisközig, ahol a falu véget ér. Épül, szépül, a község. Aki csak úgy átsuhan rajta, gyönyörködve szemlélheti ezt az építő buzgalmat. Csak a pólyániak örömébe vegyül üröm. Hiába a sok szép, három-négyszobás, fürdőszo­bás ház, s majdnem mindegyiknél a kész garázs is, ha egyre több áll közülük üresen. Polóka Andrással, a falusi pártszervezet elnökével és ifjabb Román Gyulával, a hnb elnökével folytatott beszélgetés is e körül a téma körül gyűrűzik. Polóka András visz- szaemlékezéssel kezdi mondókáját.- Sajnos, a Bodrogköz aprófalvai közül Pólyánban csökkent legtöbbel a lakosság lélekszáma. Községünknek a háború után még 962 lakosa volt, ma már csak 550.- Mivel magyarázható ez a majdnem ötvenszázalékos csökkenés?- Elsősorban azzal, hogy nincs iskolánk. Pedig már 1974-ben, amikor körzetesítet- ték, háromtanerös volt az iskola, ahol 80 gyerek tanult. Azóta pang a kulturális élet. Még a fontosabb évfordulók megünneplését sem tudjuk méltóan megrendezni. Szerin­tem a kisiskolák megszüntetése volt az utóbbi másfél évtized legelhibázottabb lé­pése, ezt ma egyre többen hangoztatják nálunk is. A gyerekek naponta esőben, szélben, fagyban tíz kilométereket utaznak! Kinek jó ez? Persze, a kis településekről nemcsak az iskola és az állandó foglalkoztatás hiánya, hanem az infrastruktúra, illetve a szolgálta­tások alacsony színvonala is elvándorlásra késztet. Aztán a földrajzi fekvés, a városkö­zelség vagy a távolság. Román Gyula mondja:- Mivel Pólyán nem központi község, a közművesítésre mi sem kapunk állami támogatást, s bizony e téren nagy a lemara­dás. Az elnéptelenedés, a faluból való el­vándorlás másik fő oka a mezőgazdasági népesség csökkenése, ami logikus követ­kezménye a mezőgazdaság modernizálá­sának. Aztán itt van az iparosítás. Környé­künkön az utóbbi évtizedekben számos ipa­ri létesítmény épült, többek között a vajáni (Vojany) hőerőmű, a királyhelmeci (Krá- íovsky Chlmec) bútorgyár, a nagykaposi (Veiké Kapusany) Slovnaft, hogy csak a legfontosabbakat említsem. E munkahe­lyek elsősorban a fiatalokat vonzzák, több­ségük ott telepszik le. Az idősebbek inkább a mindennapi ingázást választják, s nem költöznek el.- És a helyi földműves-szövetkezet? - teszem fel a kérdést a pártelnöknek.- Az csak természetes, hogy az a fiatal, aki nem találja meg számítását a szövetke­zetben, csomagol és megy az iparba. Nos, a probléma éppen itt kezdődik. A növény- termesztésben és az állattenyésztésben in­kább csak az idősebbek és a nők dolgoz­nak. Ami érthető. Hiszen a mezőgazdasági munka zöme a földeken nyáron és ősszel zajlik. Télen a határban csönd van.- A gépek viszont télen is dolgozhatnak, szállíthatnak, sőt az állattenyésztésben is mozgásba hozhatók. A késő őszi és a téli idő gépjavításra, szerelésre hasznosítható.- Ez igaz, s nem csoda, hogy a gépek körül találni leginkább a fiatalokat nálunk is. Szerelömunkát viszont nem tud a szövetke­zet minden fiatalnak biztosítani. Ilyen körülmények között tünékeny álom­nak bizonyul a mezőgazdaságot élethivatá­sul választó fiatalok biztos távlatokat akaró terve. Tehát az efféle gondokkal is szembe kell nézniük a pólyániaknak. Az elvándorlás következményeként a születések száma évről évre csökken a faluban. Polóka And­rás e kérdéshez is az iskola felöl közelit.- Tavaly kérvényeztük az iskola vissza­adását, de kérelmünket azzal utasították el, hogy nincs elég gyerek. Pedig még akkor lett volna, az idén viszont már 15 iskolakö­teles gyereket sem tudnánk kimutatni.- Az elvándorláson kívül mi az oka a ter­mészetes szaporulatcsökkenésnek?- Pólyánban régebben három-négy, sőt ötgyerekes családok is voltak. Ma a két gyerek az általános. • - Önnek hány gyereke van?- Kettő.- A faluban élnek?- Nem. Már ők is inkább csak vendégek itthon.- Mi is ketten vagyunk testvérek - szól közbe Román Gyula -, s mind a ketten a szülőfalunkban maradtunk. És most enyhe fordulattal szóljunk más nyugtalanító tényekről is. A falut járva fel­tűnnek az üres, bedeszkázott ablakú házak. Jelenleg 22 ház áll üresen, kettő nem mesz- sze a hnb elnökének lakásától. Néhány

Next

/
Thumbnails
Contents