Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-03 / 5. szám
A — utóbbi időben a falusi pártgyűlét\L- seken és a nyilvános viták során egyre gyakrabban kerül szóba az aprófalvak jelene és jövője. És okkal, mert ez a kérdés izgalmas problémákat, ellentmondásokat rejt magában. Sokszor heves és a maguk igazát elfogadható módon bizonyítani próbáló ellentétek ütköznek elnéptelenedésüket illetően. A legtöbb vitát az váltja ki, hogy a különböző felfogások hívei általánosítani igyekeznek nézeteiket és elképzeléseiket. Az elnéptelenedés okainak elemzése, a tényezők, összefüggések feltárása ma már külön tudományos feladat is lehetne. Egy-egy cikk keretében ugyanis nem részletezhetök és nem elemezhetők a teljesség igényével e kérdéskör tényezői és összefüggései. Az újságíró csak pillanatképeket rögzít, s a tényekre, a legmarkánsabb tünetekre koncentrál. A Bodrogközben több mint húsz aprófalu található. Elnéptelenedésük egyik oka persze közös: az, hogy a kellően nem átgondolt körzetesítés óta nincs iskolájuk. E falvak közé tartozik Pólyán (Polany) is, ahol nemrég jártam, hogy a község vezetőinek A hosszú utca 4----------------------If jabb Román Gyula (Nagy Zoltán felvételei) öreg gyümölcsfa búslakodik az egykor rendezett, most gazzal benőtt udvarokban. Ez a kép is a falusi élet iránti bizalmatlanság hangulatát sugallja.- Ez még nem is lenne töprengésre okot adó tünet a falu jövőjét illetően - mondja keserű hangon Román Gyula ha nem tudnánk, hogy sok az olyan ház is, amelyben már csak öregek laknak. Tehát előrelátható, hogy ezeket is csak addig lakják és gondozzák, amíg lakói élnek.- Hogyan lehetne ezt a folyamatot megállítani vagy legalább lassítani?- Hát ezt jelenleg nehezen - válaszolja a pártelnök. - El kell ugyanis mondanom, hogy szövetkezetünk főképpen gabona-, azaz növénytermesztésre rendezkedett be. Ami manapság már nagyban gépesíthető, Így mind kevesebb munkáskézre van szükség. Emiatt is sokan mennek el a faluból oda, ahol nagyobb és biztosabb a kereseti lehetőség, s ahol az élet is könnyebb és más, mint itt. Talán segítene a gondok oldásán, ha a szövetkezet létrehozna valamilyen melléküzemágat. Ez a kérdés a párt- gyűléseken is többször szóba került. Bízom abban, hogy belátható időn belül sor kerül erre is.- Véleményem szerint javulni fog a helyzet azzal, ha bevezetjük a vízvezeték-hálózatot - reménykedik Román Gyula.- Van-e rá pénze a nemzeti bizottságnak?- Nekünk sajnos, nincs, de szerencsére a szövetkezet jól zárta a tavalyi évet, igy 5 millió koronával hozzájárulhat az idén elkezdett munkálatokhoz. Egyidejűleg befejezzük a villanyhálózat átépítését is, ennek a munkának a felét már elvégeztük. Beszélgetésünk itt hirtelen átvált arra, hogy Pólyánban az aktív keresőknek több mint kétharmada az iparban és a szolgáltatásban dolgozik. Ők is ingázók, reggel elmennek és késő délután jönnek haza. Nekik a falu csak lakóhely. A vegyes foglalkozású családok száma is egyre nő. A szülőkkel lakó fiatalok többsége is a falun kívül keresi kenyerét. Gyakori, hogy a feleség és a férj is más-más munkahelyen dolgozik, pedig negyven éve még a lakosság 95 százaléka a földművelésből élt. A többi kőműves, ács vagy napszámos volt a leleszi uradalomban. Mi fáj mégis a legjobban ma a pólyániak- nak? Ezt a pártelnök így fogalmazta meg:- Kevés az értelmiségi, pedig az utóbbi négy évtizedben 55 pedagógus, 22 mérnök, három orvos és még egy tucatnyi más felső fokú végzettségű fiatal került ki a faluból. így talán érthetőbb a fiatalok kiözönlése, ami a társadalom számára persze nyereség, de számunkra nagy vérveszteség. Hiába az anyagi jólét, ha nincs ki szervezze és irányítsa a szellemi életet. Odalett a lámpás. Csoda-e, hogy az emberek elfásultak, s hogy a bizalom is megkopott? Elgondolkodtató szavak. Persze, amikor szorongató gondjaikról beszéltek, kiemelték az értékeket is, mindazt, amiket létrehoztak: s amire büszkék. Tegyük mindjárt hozzá: joggal. Abban egyetértettek, s mi csak megerősíthetjük őket hitükben, hogy még soha nem volt olyan szükség a szülőfalujukat szerető emberek összefogására, mint ma. A kérdés tehát az: a gyorsuló idővel lépést tartva, miként tudják hú lokálpatriótaként erősíteni az identitástudatot, és elérni, hogy a jövőben kevesebb legyen a fedezet nélküli ígéret és több a gondokat oldó tett. TOROK ELEMÉR ide vonatkozó véleményét is megismerhessem. Érdekelt, mennyire cseng ez össze az országos vélekedéssel. A leleszi (Leles) útkereszteződésnél a buszról leszállva szétnéztem, mi emlékeztet itt a gyermekkoromra. A kőből épült, négylyukú Gotthárd hidat szinte benőtte a gaz. A hajdani nagy áradások idején erről néztük, hogyan hömpölygött a Ticén keresztül az árvíz a Bodrogból. Gyalog indultam Pólyán felé. A dűlök, a Múhelytábla, Paptagja, Törés, Vérdomb is Polóka András a gyermekkort idézik. A határnak ez a része akkor uradalmi birtok volt. A Múhelytáblá- ban ánizst és köménymagot termesztettek. Mi, gyerekek a nyári szünidőben ide jártunk napszámba. Rövid nyelű kis kapával, figyelmesen és gondosan kapáltuk e kényes fűszernövényeket. Fárasztó, nehéz munka volt. A mi hajlékony derekunk is megérezte az egész napos görnyedést, az idősebbek pedig alig tudtak este kiegyenesedni. A Paptagban és a Törésben termett akkor a legjobb kukorica. Ezt a leleszi és a pólyáni szegények kapálták harmadéiban. Az út két oldalán hatalmas akácfák bólogattak. Helyükre azóta cseresznye- és almafákat ültettek, jelezvén az új gazdálkodási forma ésszerűségét. Gyermekkori emlékeimen tűnődve hamar elfogyott az alig két kilométernyi út Pólyánig. Észre se vettem, hogy a faluba értem. Itt se jártam már régen. Hiába kerestem az ismerős, nádfedeles, zsúpszalmás házakat. Hol vannak már azok! Cserép-, pléh és palatetós, összkomfortos házak sorakoznak egymás mellett, mindegyik előtt cifra vaskerítés. A hosszú utca két oldalán aszfaltozott gyalogjáró fut a Kisközig, ahol a falu véget ér. Épül, szépül, a község. Aki csak úgy átsuhan rajta, gyönyörködve szemlélheti ezt az építő buzgalmat. Csak a pólyániak örömébe vegyül üröm. Hiába a sok szép, három-négyszobás, fürdőszobás ház, s majdnem mindegyiknél a kész garázs is, ha egyre több áll közülük üresen. Polóka Andrással, a falusi pártszervezet elnökével és ifjabb Román Gyulával, a hnb elnökével folytatott beszélgetés is e körül a téma körül gyűrűzik. Polóka András visz- szaemlékezéssel kezdi mondókáját.- Sajnos, a Bodrogköz aprófalvai közül Pólyánban csökkent legtöbbel a lakosság lélekszáma. Községünknek a háború után még 962 lakosa volt, ma már csak 550.- Mivel magyarázható ez a majdnem ötvenszázalékos csökkenés?- Elsősorban azzal, hogy nincs iskolánk. Pedig már 1974-ben, amikor körzetesítet- ték, háromtanerös volt az iskola, ahol 80 gyerek tanult. Azóta pang a kulturális élet. Még a fontosabb évfordulók megünneplését sem tudjuk méltóan megrendezni. Szerintem a kisiskolák megszüntetése volt az utóbbi másfél évtized legelhibázottabb lépése, ezt ma egyre többen hangoztatják nálunk is. A gyerekek naponta esőben, szélben, fagyban tíz kilométereket utaznak! Kinek jó ez? Persze, a kis településekről nemcsak az iskola és az állandó foglalkoztatás hiánya, hanem az infrastruktúra, illetve a szolgáltatások alacsony színvonala is elvándorlásra késztet. Aztán a földrajzi fekvés, a városközelség vagy a távolság. Román Gyula mondja:- Mivel Pólyán nem központi község, a közművesítésre mi sem kapunk állami támogatást, s bizony e téren nagy a lemaradás. Az elnéptelenedés, a faluból való elvándorlás másik fő oka a mezőgazdasági népesség csökkenése, ami logikus következménye a mezőgazdaság modernizálásának. Aztán itt van az iparosítás. Környékünkön az utóbbi évtizedekben számos ipari létesítmény épült, többek között a vajáni (Vojany) hőerőmű, a királyhelmeci (Krá- íovsky Chlmec) bútorgyár, a nagykaposi (Veiké Kapusany) Slovnaft, hogy csak a legfontosabbakat említsem. E munkahelyek elsősorban a fiatalokat vonzzák, többségük ott telepszik le. Az idősebbek inkább a mindennapi ingázást választják, s nem költöznek el.- És a helyi földműves-szövetkezet? - teszem fel a kérdést a pártelnöknek.- Az csak természetes, hogy az a fiatal, aki nem találja meg számítását a szövetkezetben, csomagol és megy az iparba. Nos, a probléma éppen itt kezdődik. A növény- termesztésben és az állattenyésztésben inkább csak az idősebbek és a nők dolgoznak. Ami érthető. Hiszen a mezőgazdasági munka zöme a földeken nyáron és ősszel zajlik. Télen a határban csönd van.- A gépek viszont télen is dolgozhatnak, szállíthatnak, sőt az állattenyésztésben is mozgásba hozhatók. A késő őszi és a téli idő gépjavításra, szerelésre hasznosítható.- Ez igaz, s nem csoda, hogy a gépek körül találni leginkább a fiatalokat nálunk is. Szerelömunkát viszont nem tud a szövetkezet minden fiatalnak biztosítani. Ilyen körülmények között tünékeny álomnak bizonyul a mezőgazdaságot élethivatásul választó fiatalok biztos távlatokat akaró terve. Tehát az efféle gondokkal is szembe kell nézniük a pólyániaknak. Az elvándorlás következményeként a születések száma évről évre csökken a faluban. Polóka András e kérdéshez is az iskola felöl közelit.- Tavaly kérvényeztük az iskola visszaadását, de kérelmünket azzal utasították el, hogy nincs elég gyerek. Pedig még akkor lett volna, az idén viszont már 15 iskolaköteles gyereket sem tudnánk kimutatni.- Az elvándorláson kívül mi az oka a természetes szaporulatcsökkenésnek?- Pólyánban régebben három-négy, sőt ötgyerekes családok is voltak. Ma a két gyerek az általános. • - Önnek hány gyereke van?- Kettő.- A faluban élnek?- Nem. Már ők is inkább csak vendégek itthon.- Mi is ketten vagyunk testvérek - szól közbe Román Gyula -, s mind a ketten a szülőfalunkban maradtunk. És most enyhe fordulattal szóljunk más nyugtalanító tényekről is. A falut járva feltűnnek az üres, bedeszkázott ablakú házak. Jelenleg 22 ház áll üresen, kettő nem mesz- sze a hnb elnökének lakásától. Néhány
