Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-27 / 4. szám
• Ajó boltvezető legfontosabb feladata, hogy a polcok mindig teli legyenek (Archívumi-felvétel) _____________Lengyelországi tapasztalatok____________ ÚJ F ORMÁKKAL KÍSÉRLETEZNEK A KERESKEDELEMBEN Lengyelországi riportutam során főképp a belkereskedelmi kérdések foglalkoztattak. Számtalan azonos vagy hasonló problémával találkoztam mint itthon. Az elárusítók helyzete ott sem tartozik a kiváltságosak közé, s az ellátás fogyatékosságai ugyanúgy a legalacsonyabb szinten, a boltokban váltják ki a legtöbb nemkívánatos helyzetet. A közszükségleti cikkek választékának hiányai ritkán pótolhatók biztató szavakkal. Áruszállításkor az élelmiszerpiac mindennapi gondjai még szembeötlöb- ben jelentkeznek. AZ ÉLELMISZERKERESKEDÉSBEN IS Barátaink országában szintén keresik a megoldásokat, hogyan javíthatnának a jelenlegi helyzeten a fogyasztók és a kereskedelmi dolgozók szempontjából is. Az egyik lengyelországi nagyváros, Poznan - a mi fogyasztási szövetkezeteinkhez hasonló- élelmiszerkereskedelmi szövetkezetébe látogattam el, hogy arról érdeklődjem, milyen új módszerek alkalmazásával számolnak az élelmiszerellátás javítása érdekében- Szövetkezetünk Poznanban több mint' 700 boltja, illetve elárusítóhelye van- mondotta Ma ha Siejak-Michalek alelnök.- A hetvenes években, amikor az árukínálat megfelelő színvonalon volt, nagyon bevált módszernek bizonyult élelmiszerüzleteink bérbeadása. Amint viszont az évek során a választék csökkent, nehézségek merültek fel a beszerzés körül, egyre több kereskedő lépett vissza. Az is igaz, amikor jól ment nekik a bolt, sok irigyük volt: legtöbben azt látták, hogy jól keresnek, de hogy mennyi munkát végeznek ezért, az senkit sem érdekelt. Az előírások egyre szigorodtak, az áruelosztás módja megváltozott, így a vállalkozó szellem igencsak alábbhagyott. A várost járva számtalan magánboltot fedeztem fel, de mint vendéglátóim elmondták: minden mással érdemesebb foglalkozni, mint az élelmiszerkereskedéssel. A ruházati cikkeket, a lábbelit, a virágot árusítók nemigen adják fel szakmájukat, nem úgy, mint az említett szövetkezet dolgozói.- A mi szövetkezetünk, a nehézségek ellenére, viszonylag jól gazdálkodik - magyarázta Andrzej Palczynski alelnök. - Ennek egyik titka az, hogy nálunk a hasonló szövetkezetek közül a legalacsonyabb az adminisztrációban dolgozók aránya, alig éri el a tíz százalékot. Meglehetősen sok az egyszemélyes boltunk, ezekből adjuk a legtöbbet bérbe. Az összes üzletünk 12 százaléka ma már ilyen formában üzemel. Az év elejétől érvényes új előírások tehát új utat nyitottak a kezdeményezőknek, a-vállal- kozóknak. A poznahi szövetkezetben arra törekednek, hogy a lehetőséget kihasználva elsősorban a nem rentábilis egységeket adják a volt vezetők, a vállalkozók kezébe, akik ily módon érdekeltekké válnak, hogy a lehető legjobb eredményeket érjék el. AZ ELSŐ „NAGY" VÁLLALKOZÓ Mint említettem, az nem újdonság, hogy egy-két elárusítót, többnyire családtagokat foglalkoztató üzletbe térhetünk be a város különböző utcáiban. Arra viszont mindössze csak egy példa van Poznanban - a szövetkezet vezetőinek tudomása szerint még az ország más részében sincs párja hogy egy lakótelepi nagy önkiszolgáló élelmiszerboltot bérbe adjanak. Látszólag semmiben sem különbözik a többi lakótelepi bevásárlóhelytól. Miért is lenne más, hiszen nemrég még a szövetkezeté volt. A jellemzéséhez még az is hozzátartozik, hogy a ráfizetésesek közé tartozott. Hogy milyen ma, hogy milyen lesz - erről a vezetőtől érdeklődtem.- Nem vagyok kezdő a szakmában - mondotta Tadeusz Adamski. - Tizennégy éve dolgozom a kereskedelemben, végigmentem valamennyi fokozaton. Úgy érzem, jó lehetőség ez a bizonyításra, alkalom a jó kereskedésre. De azt is elmondta, nem olyan egyszerű és felhőtlen a munkája, mint ahogy azelsö benyomásra tűnhet. Huszonkét tagú kollektívát irányít. Egy részük családtag: a felesége, a nővére, a bátyja, a sógora is vele dolgozik. A többiekkel korábbi munkahelyén dolgozott együtt. Az önállósággal arányban viszont a felelőssége is megnövekedett. Az itt dolgozókért és az áruellátásért is ó felel.- Nekem kell gondoskodnom arról, hogy minden a lehető legjobban menjen, hisz ha nincs árum, nincs forgalom, és akkor miből lesz a fizetés? - vázolta leegyszerűsítve a vállalkozásra vonatkozó gazdasági szabályt. HARCBAN A VEVŐKÉRT Természetesen egy bizonyos összeget - pontosabban 4,5 millió zlotyt - letétként a szövetkezetnek kellett adnia. Alaposan utána kellett számolnia, mibe vág bele, hisz az országban hivatalosan 60 százalékos az infláció, ő pedig 20 százalékos kamatot kap a pénzéért. Tehát úgy kell dolgoznia, hogy ennek ellenére megérje.- Átgondoltan kell megszerveznem mindent - avatott bele mindennapi tevékenységükbe. - Az alapvető napi élelmiszereket, a tejet, a tejtermékeket, a kenyeret és a péksüteményt a gyártók szállítják. Persze, ha napközben úgy alakul, hogy többre van szükség valamiből, autóba ülünk és hozzuk az árut. Persze az árak nem változhatnak szabadon a magánkereskedőnél sem. És főképp nem az alapélelmiszerek árai - ezeknek mindenütt egységesnek kell lenniük.- Az alapvető élelmiszereknél a legkisebb a haszon - mondotta Tadeusz Adamski. - Az a lényeges, hogy ezekből folyamatos legyen az ellátás. El kell érnem, hogy a környék lakói tudják, ha hozzám jönnek vásárolni, mindig megkapják az általuk keresett árut. Csodákra persze én sem vagyok képes, a hiánycikkeket nem gyárthatom az irodámban, de ha a nap bármelyik órájában biztosak abban a vevők, hogy tej, tejtermék, kenyér és a többi szükséges élelem a polcokon van, hozzám jönnek, s ha már itt vannak, természetesen nemcsak ezeket veszik meg, hanem a többi áruból is választanak. KEMÉNY MUNKÁVAL - BIZTATÓ KEZDET Az első hónapok sikeresnek mondhatók. Az új módon dolgozó önkiszolgálóban túlteljesítették a forgalmi tervet. Ottjártunkkor túl voltak már az első leltáron is, melynek eredménye a jó gazdálkodást tükrözte. A vezető azt is elárulta, hogy itt valamennyien nagyobb felelősséget éreznek a közért, a kis közösség vagyonáért, hisz kár - akár a felesleges energiafogyasztás, akár a másokra bízott javítások költsége - mind az ő zsebüket terheli. Legfontosabbnak az áru beszerzését tartja, és számtalan kihasználatlan lehetőséget lát a szállítókkal való jobb együttműködés kialakításában.- Tévedés ne essék, az árukínálatot még véletlenül sem bővíthetjük szeszes italokkal a forgalom sem növelhető ezzel, a szerződéses boltokban ugyanis még a sör árusítása is tilos, így tehát valóban körültekintően kell a fogyasztók igényeihez igazodnunk a forgalom növelése érdekében. Ennek van alárendelve, illetve ezt segíti elő például a nyitvatartási idő is. Naponta hattól este kilencig tart nyitva az üzlet, szombaton 12-tól 17 óráig szolgálják ki a vevőket. S az sem elhanyagolható tény, hogy Poznanban az öt kötelezően nyitva tartó csemegebolt mellett vasárnap ók is üzemelnek.- Szakképzett munkaerőre volna szükségem, olyan társakra, akikre az árubeszerzés során is számíthatok. Az ország különböző helyére kell utaznom, hogy jó, keresett cikkeket kapjak. Az is hátrányom, hogy engem a nagyvállalatok nem tekintenek partnernek, számukra a kis megrendelő nem megrendelő. De olyan elképzelésem is van, hogy kapcsolatba lépek és árucserét bonyolítunk le külföldi boltokkal. Hosszan beszélt terveiről, de nem hagyta említés nélkül az új forma olyan „mellékes" velejáróit sem, hogy ö például nem mehet szabadságra, hiszen nem zárhatja be a boltot, mert az alkalmazottaknak ilyen esetben fizetnie kellene. Az önállóság viszont sajnos, nem járt az adminisztráció lényeges csökkentésével. Túl sok kimutatást, nyilvántartást követelnek tőle. No és az ellenőrök is ügyelnek arra,, nehogy lecsússzon a vágányról. Pedig egyelőre inkább azzal van gondja, hogy megszervezze az önkiszolgáló munkáját, hogy biztos alapokra építhessen. Kemény munkával, a kezdeményezés valamennyi nehézségét leküzdve akarja bizonyítani: a kereskedelem a vérében van, a fogyasztók elégedettsége a célja. DEÁK TERÉZ A kádervélemények ódákat zengtek róla, elismerő címek, díjak birtokosa volt, több találmányát, újítását használták országszerte, amikor a felettesei egyik napról a másikra rádöbbentek: kígyót melengettek a keblükön. Feltalálónk ugyanis nem átallotta néhány ezer koronás jutalmáért beperelni a saját munkáltatóját, „önző, individualista, harácsoló kispolgár... - sorolták ugyanis a kevés sikerrel „későn felismert" vétkeit a tárgyaláson. A pert a feltaláló nyerte, mert igaza volt. A munkahelyét azonban elvesztette, mert a történtek után nem lehetett maradása. Szokványos újítósors, legyint a bíró, aki, mint állítja, „megszokta“ már, hogy mire az ítélethirdetésre sor kerül, az újító, a feltaláló már nem dolgozik beperelt munkáltatójánál, amely semmi kifogásolnivalót sem talált abban, hogy hasznot húzzon más szellemi alkotásából, ám szinte felségsértésnek tekinti, ha a szerző a járandóságát, a haszon töredékét követeli, pereli. Igaz persze az is, hogy a „töredék" olykor tekintélyes vagyonnal is felér. Hogy jön bárki is ahhoz, hogy néhány hétig tartó munkájáért több százezer koronát vegyen fel a fizetése mellett, kérdezik egyesek - és nemcsak a jutalmak kifizetésében illetékes vezetők - felháborodva, amikor a szerzők által követelt összegekről hallanak. Olykor éppen a szocializmust féltik az egyénieskedő feltalálóktól. Csak a saját céljaikat, gazdagodásukat tartották szem előtt, érvelnek a bírósági tárgyalásokon is. Értelmezésükben a szocialista egyenlőség a teljesítménytől független egyforma béreket, egyforma jövedelmeket jelent. Egyforma jutalmat érdemel szerintük az, aki ötleteivel, munkájával milliós nagyságrendű hasznot hoz az országnak, s az is, akire a társadalom inkább csak ráfizet. „örüljenek egyáltalán, hogy alkalmazzuk a találmányukat. Sót, szerintem még nekik kellene fizetniük azért, hogy a találmányt bevezettük a termelésbe“ - érvelt a nagy gépgyár igazgatója egy nemrég befejezett perben. A vitatott találmány három szerzője olyan eljárást dolgozott ki, mellyel két munka- művelet vált fölöslegessé egy alkatrész gyártásánál. A társadalmi haszon itt is meghaladta az egymillió koronát, s ráadásul minden hasonló termékszerkezetú gépgyár átvette a találmányt. így csak azok gondolkodnak, akik nem becsülik a munkát, akiknek sohasem volt egy épkézláb ötletük. Az irigység beszél belőlük. Irigylik a másikat tehetségéért, tudásáért, s az igazságtalanság netovábbjának tartják, hogy valaki természetadta tehetségét kihasználva még a társadalomtól is jutalmat kapjon, s főleg, jobban éljen - foglalja össze tapasztalatait az ügyvéd. Indulatos nézetével talán egyet is érthetnénk, hiszen naponta tapasztalhatjuk az irigységnek az egyenlőségre hivatkozó megnyilvánulásait a bérezésben, a „miből telik egyeseknek mindenre “-féle rosszindulatú gyanúsítgatásokban... Végül is, az irigység űzte el munkahelyéről azt a feltalálót is, aki - mondhatni - aranyat ér. Három, gyakorlatilag egyidóben benyújtott találmányának kihasználásával munkáltatója, egy - a gyártási műveletekben aranyat alkalmazó - vállalat egyetlen év leforgása alatt kis híjján 81 kg színaranyat takaríthatott meg 28,5 millió korona értékben. Neki ugyan nem kellett pereskednie, csupán a bérfizetés napjain kellett hallgatnia a megjegyzéseket, miért nem éri be az illetékes főhatóság közbenjárására kifizetett 850 ezer koronával.-Azért ne hidd, hogy a munkáltatók, az igazgatók feltaláló-ellenességét csak az irigység táplálja, hogy minden ezzel kapcsolatos probléma csak a középszerűségre, az egyen- lősdire vezethető vissza - védi a mundér becsületét volt évfolyamtársam, az üzemi jogász, és beavat a vállalati gazdálkodás, a vállalati irányítás gondolkodásmódjának apró- cseprő rejtelmeibe. Hát igen, megtervezik, hány újítási javaslattal számolnak egy adott időszakban, és számolnak bizonyos megtakarítással, haszonnal is. Igaz, hogy ez már VSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSfSSSSSSSSSSSf. ÚJS 1989.1.
