Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-27 / 4. szám

Vasárnap 1989. január 29. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 07.11, nyugszik 16.33 Kö- zép-Szlovákia: 07.18, nyugszik 16.40 Nyugat- Szlovákia: 07.24, nyugszik 16.46 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová- kia: nyugszik 09.40 Kö­zép-Szlovákia: nyugszik 09.47 Nyugat-Szlovákia: nyugszik 09.53 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük ADÉL - GAŐPAR nevű kedves olvasóinkat AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL BÉCSI EGYETÉRTÉS Görföl Zsuzsa cikke EGY APRÓFALU SZORÍTÓ GONDJAI Török Elemér riportja MAKACS SZERETETTEL Szitás Gabriella beszélgetése Bartos Andor mérnökkel, a volt Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Mezőgazdasági Igazgatóság nyugalmazott igazgatójával SZANATÓRIUM A LAKÓTELEPEN Péterfi Szonya riportja „MAGASABBAN KELLENE REPÜLNI" Szabó G. László születésnapi beszélgetése Bessenyei Ferenccel A PARIPA Claus Geisler novellája BIZAKODÓK VAGYUNK Szaszák György riportja egy fiatal házaspárral L£$thí>£JlfCtl a kereskedelem és a szolgáltatások A lecke Sajnos, természetessé vált a bolti sorbanállás. Senki sem vállalkozna rá, hogy felsorolja, mi minden hiányzik az üzletek kínálatából. Bosszantó a tartós fogyasztási cikkek foghíjas vá­lasztéka, de sok mérgelődést vált ki, utánjárást igényel a min­dennapi áru beszerzése is. •Mindenki tudja, hogy a toalett- papír hiánya milyen feszültséget okozott (okoz). A kereskedelem illetékesei már az árucikk említé­se hallatán ingerlékennyé vál­nak. Tény, hiöa csúszott első­sorban a termelésbe, de ehhez aztán hozzájárultak a tisztelt ve­vők is. Megállapíthatjuk, nem olyan áruról van szó, melynek fogyasztása hirtelen emelked­het. Pedig ebben az esetben ez történt. Az elmúlt évhez viszo­nyítva 12 százalékkal - azaz 1500 tonnával - több papír kelt el az említett fajtából. Az emel­kedést egyrészt a hazánkba egy-egy napra érkező „turisták" számlájára írják, de az is bizo­nyos, hogy érdemes - érdekes - volna néhány polgártársunk lakásában leltárt készíteni. Itt persze jön az ellenérv: a vásárló bizalmatlan, bizonytalan, mikor jut újra az áruhoz. Akkor kell venni, amikor van! A kereskedelem ebben a helyzetben a kiutat abban látta, hogy más áruhoz hasonlóan kor­látozza az egy személynek egy­szerre eladható mennyiséget. Négy tekercs, vagy ha jobban tetszik egy csomag - a „norma". S mint minden ehhez hasonló, népszerűnek aligha nevezhető intézkedés visszásságokat, ko­mikus helyzeteket is kivált. Most sincs ez másképp. A minap egy papír- és játék­boltban sorakozás közben felfi­gyeltem az egyik apukára és kisfiára. A fiatalember két cso­magot kért, de az elárusjtónő kötelességtudóan csak egyet adott neki. Nem nyugodott bele. A pénztártól távozva a fiához fordult: - Állj be a sorba, és vegyél te is! A legényke határo­zott nemet mondott. Azzal érvelt, „nem hallottad, apu, mit mondott a néni?" Az apuka dühbe gurult, hogy az eladó szava többet ér, mint az övé, de aztán úgy gon­dolta, a kompromisszum talán eredményesebb lesz.- Veszek neked egy autót, csak állj be a sorba - szólt a fiá­hoz. Ki tudja, mi fordult meg a gyerek fejében, de végül is kijelentette: - Inkább nem kell az autó, de nem állok sorba, hisz hallottad, hogy csak egy csoma­got szabad eladniuk. Az apuka, feladta; látta, nem érdemes vitatkozni. Majd holnap újra eljön (s ha lesz), újra meg­veszi az egy főre jutó „ada­Deák Teréz Kölcsönös udvariasságot! Sokszor panaszkodunk-a ki­szolgálásra, az eladók modorára és még sok más egyébre a ke­reskedelemben, ellenkezőjére viszont már ritkábban kerül sor. Pedig ha az elárusítók magatar­tását bíráljuk, nem ártana, ha néha önmagunk elé is tükröt tar­tanánk. A minap a bratislavai Prior áruház férfiosztályán egy hölgy az ingek között válogatott. Kettőt is aprólékosan megnézett. Az elárusítónö türelmesen várt, majd megkérdezte, melyiket vá­lasztja. Feleletet nem kapott. A vevő csak odadobta a pultra az árut, legyintett egyet, és szó nélkül elment. Arról, hogy az üzletben milyen a választék, az eladó vajmi ke­veset tehet. Gubík Andrea Milyen a fekete? Egyik barátom feketekávéra invitált a komáromi (Komárno) Prior nagyáruház presszójába. Szabadkoztam, hogy ha már muszáj, akkor inkább máshová, merthogy az egykoron a város legjobb hírű kávéja ma már vál­tozó (rapszodikus) minőségű...- No, majd meglátod - bizta­tott a korát meghazudtoló bon- viván... Valóban nem csalódtam, mert olyan finom kávét manapság csak a bratislavai Devínben és a budai Hiltonban szolgálnak föl. Barátom gavallérosan fizette meg - 6,40 helyett egy tízessel- a bájos mosoly kíséretében főzött illatos feketét. Másnap egyedül mentem. Ek­kor ugyanazon hölgynek már csupán az udvariassága volt az előző, a presszókávéja nem- híg volt és áttetsző. Talán több zacc maradt a masinában, netán a kávémérő zsugorodott... ? Kérdem: mit tegyen az, aki nem bonvivánnak született, s rá­adásul bókolni sem tud? Csiba Géza Ezeknek a sirályoknak mindenesetre jobb dolguk van, mint nekünk, vásárlóknak. Míg a zsákmányt lesik-várják, ók sorban - ülhetnek. Nekünk a hiánycikkekre várva ez nem adatik meg. Nemcsak mert az ,, üléslehetőségi szolgáltatás ‘ ‘ szervezését még semmilyen intézmény nem vállalta, s hely se igen lenne rá üzleteinkben, hanem mert székből is aligha akadna elegendő... f. m. m. (A CSTK felvétele) „Ott még nem tartunk...“(?) Több mint kétszázan szorongtak a teremben. Jóformán a kisüzem minden második dolgozója kíváncsi volt a jelöltekre. Alig egy hete ragasztották ki fényképüket, s a műhelyekben máris megkezdődött a pusmogás: Ne ültesse­nek senkit a nyakunkra... A vállalati igazgató helyettesét ismerjük, ö a mi jelöltünk. Azért hallgassuk meg a „külsőt" is, így demokratikus, mondták néhányan a fiatalabbak közül. A bemutatkozás a szokásos módon zajlott. Mindketten elmondták vélemé­nyüket a vállalatról, vázolták, miként lehetne nyereségesebbé tenni, s így növekedhetnének a bérek is. A külső jelölt - a megszűnőben lévő vezérigazga­tóság egyik osztályvezetője - jobb szónok volt, sót a kérdésekre adott válaszai is meggyőzőbbek voltak.- Ha az osztályvezető elvtársat megválasztjuk vállalati igazgatónak, utána itt az üzemben mi is választhatunk magunknak igazgatót?- No, ott azért még nem tartunk... Mi előzőleg megegyeztünk, bármelyikün­ket választják meg, az üzemek igazgatóit mi nevezzük ki. Azokkal akarunk dolgozni, akikben megbízunk. Remélem megértik... Az események arra utalnak, nem értették meg. Az öt üzemben megválasz­tott küldöttek egyik igazgatójelöltnek sem szavaztak bizalmat. A műhelyekben azt mondják, „az a bizonyos válasz" ingatta meg a jelöltek iránt érzett bizalmat. Mások szerint ez a válasz már csak a „betetőzése" volt a választások felületes előkészítésének. Nem ismerem a teljes igazságot. Annyi viszont bizonyos: mindenütt meg kell tanulni értelmezni és gyakorolni a demokráciát. CSETÖ JÁNOS „Jo néhány falubelinek jelentett bosszúságot az idei libavásár" - írja levelében özv. Guzi Jánosáé szomotori (Somotor) olvasónk, aki annak remé­nyében fordult szerkesztőségünkhöz, hogy nem lesz többet olyan libavásár­ban részük, mint amilyen a legutóbbi volt. Merthogy az idén hiába várták a felvásárlókat a kacsákat, libákat el­adásra tartó szomotoriak. Telefonos sürgetésre is mindössze olyan választ kaptak: beszállíthatják ugyan libáikat a tóketerebesi (Trebiéov) üzembe, ám nem biztos, hogy a baromfit tőlük át is veszik. „Vádolni a baromfifeldolgozó üze­met nem lehet, hisz nem volt baromfite­nyésztési szerződésünk, írásos meg­egyezés híján pedig nem kötelezhető az üzem a libák, kacsák átvételére. (Le­vélírónk szerint a tenyésztőknek sejtel­mük sem volt arról, hogy szerződést kellene kötniük a feldolgozóvállalattal. Évek hosszú során ugyanis mindenkitől kivétel nélkül felvásárolták a baromfit.) A feldolgozóvállalat illetékeseinek azonban tudniuk kellett volna, hogy mennyi baromfit szeretnének - szoktak szerződés alapján és szerződésen kí­vül megvenni. Ennek alapján pedig még a tavasszal tájékoztatniuk kellett volna a tenyésztés iránt érdeklődőket- a helyi nemzeti bizottságok révén is- arról, vajon lesz-e ősszel libavásár, s ha igen, mennyi baromfira tart a fel­dolgozóvállalat igényt" - fejezi be sorait szomotori olvasónk, melyeket, termé­szetesen, továbbítottunk az illetékesek­nek. Az alábbiakban Zdena Kovacico- vának, a Kelet-szlovákiai Baromfifeldol­gozó Vállalat 01 -es kassai (Koáice) üzeme igazgatójának válaszát foglaljuk össze: „Vállalatunk már több éve nem köt baromfitartási szerződést az apróállat­tenyésztőkkel. Nem látja el őket kisli­bákkal, se tápszerekkel. így valójában áttekintésünk sincsen arról, hogy kik foglalkoznak továbbra is nagybani liba­tenyésztéssel. A szerződésen kívüli te­nyésztőktől, hogy segítsük őket, vásá­roljuk fel a libákat. A baromfi-felvásár­lás a múltban és az idén is a központi községekben - ahol általában sokan tenyésztenek libát - helyben volt. A kis- sebb községek lakosságát pedig az illetékes helyi nemzeti bizottságok ré­vén értesítettük arról, hogy mikor veszik tőlük át a baromfit a kihelyezett rész­legeinken. (A Tóketerebesi járásban a járási székhelyen van ilyen részle­günk.) Minden érdeklődőtől, megvettük tehát a szerződésen kívüli libákat, saját felvásárlóink vagy kihelyezett részlege­ink által. Arról, hogy a szomotoriak is foglalkoznak libatenyésztéssel, nem volt tudomásunk. Ilyen jellegű jelzést sem a tenyésztőktől, sem az ottani nemzeti bizottság illetékeseitől nem kaptunk..." Az eddigiekből tehát megtudhattuk, hogy a baromfifeldolgozó vállalat ré­szére a libákat nagy többségben nem az apróállat-tenyésztók szállítják. En­nek ellenére szívesen olvastam volna az igazgatónő levelében arról is, hogy- százalékban és darabszámban- mennyit tesz ki az a baromfi, amit a szerződésen kívül szoktak felvásárol­ni. A szomotori libatenyésztőkkel kap­csolatban pedig arra is kíváncsi lettem volna: konkrétan milyen visszajelzés győzte volna meg a feldolgozóvállalat illetékeseit arról, hogy a lakosok to­vábbra is szeretnének baromfit te­nyészteni eladásra. Vajon, az nem volt elegendő bizonyíték, hogy a felvásárlók éveken át helyben, tehát Szomotoron vették át a tenyésztőktől a libákat? És a telefonos sürgetés, amelyről olvasónk levelében szó volt? S hogy a Szomotori Hnb illetékesei sem ültek ölbe tett kéz­zel, arról Rácz Andor, az elnök győzött meg. Panaszosunk levelének másola­tát ugyanis - véleményezés céljából -, neki is eljuttattuk. íme, a válasz, mely­nek közléséhez az elnök hozzájárult. .... mert a panasz jogos, közlésre al kalmas, sót ajánlatos. Elvégre az igazság eltitkolása olykor megbocsát­hatatlan bún. A baromfifelvásárló válla­lat hozzáállását az idei libavásárhoz magam is elmarasztalom. Telefonon tárgyaltam a vállalat vezető beosztású dolgozójával, név szerint Srobár elv­társsal, aki azzal védekezett, hogy nincs keretük libákra, a tenyésztőkkel pedig nincs szerződésük. A szocialista kötelezettségvállalásra való hivatkozá­somra azt válaszolta, hogy az őket sem jogilag, sem gazdaságilag nem kötele­zi. A járási pártbizottság mezőgazdasá­gi osztálya, melyet szintén feltárcsáz­tam, igazolta a felvásárló álláspontját. Ezek után értesítettem a libatenyésztö polgárokat, hogy csupán november 7-én lesz felvásárlás a tóketerebesi üzemben. Ha akarják, vigyék vagy Lu­das Matyi módjára inkább hajtsák libái­kat a 40 km-re lévő városba. Az 1988- as libavásár iróniája, hogy a kamionra csak 300 darab liba fért fel. A tenyész­tőket - más kisközségbelieket is - azzal küldték haza, hogy libáikat a legköze­lebbi felvásárláskor hozzák el újra. Meggyőződésem, hogy a tenyész­tők szorgalma egyszer hiányozni fog, és a ludaskását lúd nélkül fogjuk enni Ezen el kellene mindannyiunknak gon­dolkodnunk" - Írja levelében Rácz An­dor. GÁGYOR ALIZ újs: 2 1989.1. E heti fotónk KI A LUDAS - LIBAÜGYBEN?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents