Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-30 / 26. szám
I magyarázni - szólalt ika, aki egy szál klott- iküdt a másik ágyon, ó Könyvtár Balzacba ilve. - Már a tavaszközvetítették a nyárion. Dr tessék hozzáfogni a nyanyát Kászonyné i, és nekem odaszólt: es. n a magnót. A nya- elfogódottság nélkül, ttel, alig észrevehető olással mesélni kez- ki Bálintról, az öles Jent bíró patkolóko- a hadiki híd alatt, n, halálba kergetett lidérc? - érdeklődött akas Hanna, ércnek tudom, araúgy is van. Milyenfé- Ivérc, kedves néni? ilég sokféle ludvércet oskám. Egyszer os- onyságút, amelyik jscsóvát von maga >r olyan kicsikéket, ír farka, akkora fé£2 irch Kálmán hegesztő kor ért haza. Kifizette jngetett, A házmester ümarkolt egy csomó ■nlokához nyomta. Be Hűtózködött. Újra iterben benne maradt jtkezö horkolás. Szá- 3y keserű íz, feltódult ilölte az embereket, cókat, kiváltképp a ké- esztöt; imáiban gyak- ejére a rosszat. Sokat nert egy olyan szekta íely nem fogadott el az evangéliumot, és nyecskékkel a tetejükben, mint a gyufaláng. Melyik milyen. Tegnapelőtt például majdnem ekkora ludvérc rohant itt keresztül a udvaron, mint a templom tornya.- És azt a kedves néni a saját szemével látta? - kérdezte Kászonyné Kakas Hanna. A nyanya meglepetten elhallgatott, amitől összekoccantak az egri fogak. Rábámult Kászonyné Kakas Hannára.- Miért? - kérdezte aztán.- Maga talán még nem látott ludvércet, aranyoskám?- Látni éppenséggel nem láttam - mondta óvatosan Kászonyné Kakas Hanna. - Egész mostanáig azt hittem, hogy az csak a mesében van.- Hát hol dolgozik maga, aranyoskám? - csodálkozott a nyanya.-Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, kedves néni.- Érdekes - mondta fejcsóválva a nyanya. - Pedig az én nagyobbik unokám is oda jár. Mit is tanul Jóskánk? - fordult az ágy felé.- Sose akar az eszembe jutni.- Kibernetikát - mondta a klott- nadrágos unoka, föl se nézve a Betti néniből. áCmn a szombatot ülte meg a vasárnap helyett. Kirch nem ismerte a házmesterben dúló szenvedélyeket. Az Er- zsébet-hídon dolgozott mint délu- tános. Utána beült egy kis büdös zenés helyre, és megivott három dupla szatmári szilvát. Három dupla szatmári szilva után az ember már mindenkit szeret. így köszönt:- Jó estét, aranyos Hornák úr.- Dögölj meg, büdös, lábszagú disznó - válaszolta a házmester nem túl hangosan, úgyhogy elment köszönés helyett. Ha éjfél előtt csengették fel, még csak elaludt valahogy. Szerencsére itt, az új lakótelep legújabb házaiban, csupa korán kelő lakott, munkás- és tisztségviselő- családok. Csak ez a disznó verte öt fel minden hajnalban részegen. Ilyenkor már csak elkábulni tudott, elaludni nem. Halkan párnájába dúnnyögte, mint egy altatódalt: „Dögölj meg, taknyos, szőke disznó, dögölj meg." Kirch leküldte a liftet, bement a lakásba, és pizsamára vetkőzött. Állandóan mámoros volt egy kicsit. Négy-négy hegesztő bontotta a hidat, három műszakban. Aki lentről nézte őket, frászt kapott, ezért aztán a legtöbbet fizették nekik, amennyit csak a bérskála engedett. De ók odafönt, az éjszaka szívében, nem érzékelték a veszélyt. Nem is volt alattuk mélység, csak fölöttük volt magasság. A kék fénnyel besugározták egész Budapestet; ha akarják, hozzáhe- gesztik a földhöz az eget... A nők mindjárt libabórösek lettek, ha megtudták, hol dolgozik: ez is tetszett Kirchnek. Különben is csak azt csinálta, ami jólesett neki, és minden, ami jólesett, megmámorosította egy kicsit. Kinyitotta az erkélyajtót. Kilépett az erkélyre. Nagyot lélegzett. Nagyot nyújtózott. A levegőnek hó- és malterszaga volt, s a hónak meg a malternak míg egy kis külön szatmári szilva szaga is. A szagkeverék olyan jólesett Kirchnek, hogy egy lépést előrelépett. A semmiben állt. Az erkélykorlátok még nem készültek el. A kapualjban lógott ugyan egy cédula: „Az erkélyre kilépni szigorúan tilos" - és Kirch mindennap elolvasta ezt a cédulát, mégsem tudta, mi van odaírva, mert ösztönösen irtózott minden tilalomtól. Csak azt vette tudomásul, ami jólesett. Minthogy a téli szellő frissesége jólesett, még egy lépést tett előre. Aztán még egyet. Aztán lezuhant. Két emelet, plusz a magasföldszint. Kirch sokáig és jólesöen zuhant. A szól úgy átfújt a pizsamáján, hogy szinte meztelennek érezte magát. Csinált egy szaltót, aztán belezuhant egy hókupacba. A hó magasra felkúszott pizsamája szárára. Kirch csiklandós volt. Felnevetett. Aztán kievickélt a buckából, leverte lábszáráról a havat, és újfent becsöngetett. Hornák úr felrezzent, de még sokáig feküdt hasmánt, a sötétbe meredve. Dühe rögtön fellángolt, abban a hiszemben, hátha a hegesztő csenget, de mindjárt ki is aludt, mert eszébe jutott, hogy az a részeg disznó már hazajött. Kimászott vackából. Hálóingre nadrágot húzott, rá a télikabátot, arra a sált. Kicsoszogott. Mikor a kapuhoz ért, szeme kidudorodott, hideg állt a hátába, ereiben megaludt a vér.-Jó estét, aranyos Hornák úr - köszönt a hegesztő. Beszált a liftbe. A lift búgásától nem hallotta, hogy Hornák úr eszelősen ordítozik az utcán, letépi magáról a sált, a kabátot, a nadrágot és végül a hálóinget. A mentők pokrócba csavarva vitték be az ideg- és elmeklinikára, ahol mély álomba merült, miközben erősen dobálózott, és csikorgatta a fogát. Amikor e sorokat írjuk, még nincs eszméletén. * * Örkény Istvánra emlékezünk, hstélénslr. tizedik évfordulóién. RAVASZ JÓZSEF Manapság ki is a költő? a versnek nincs dallama és rímtelen lába füle nőtt és megy: úgy gondolja nincs is kitől FÉLNIE beszél beszél beszél azt mondja a „nem" tagadószócska újfent igen(t) sugall és a vers magát szavalja egyedül magát magának manapság ki is a költő? milyen is a vers? hogyan is kellene egymás alá írni a kimondandót fájdalom nélkül hogy „az“ vers legyen szabadidőben s aztán álomba merülni véghezvinni a... (fájdalom nélkül) Gyökeres György felvétele megvetés vegyült szavak belevesztek ?s mellékutca forró ázakat és kövezetét sány fénybe. Átmen- isik oldalára. A ház irata hirtelen hűvös- : túnt. A nő szerette napszemüvegét, de zömök, békaszerú ejárati újságosbódélépcsón. Valahol rá- azt mondta: kellett volna jönnöd, attál volna, n.- Megértem, mivel visszatértél hozzá.- Gyűlölöm, - mondta. - Ó, hogy gyűlölöm. A sarkon a kisfiú a táskáját lóbál- ta. Az elsatnyult utcai fa keskeny árnyékot vetett a fekete aszfaltra. Letette táskáját és ráült. Egy kutya végigszimatolta a járda szélét, és elment a fiúcska mellett anélkül, hogy felfigyelt volna rá. Lehetnék járdaszegély is, gondolta a gyermek, és egy pillanatig elszórakoztatta az ötlet, hogy megérinthetné a kutyát. Az autóbusz lassan közeledett a távolból. A gyermek látta a zöld színét, fekete-fehér számtábláját és a betűket, melyeket ő még nem tudott értelmes sorba rakni. Felállt, felemelte a kis táskát. Néhányan leszálltak, és a busz zajosan indult tovább. A gyerek hitetlenkedve bámult utána. Az utasok belevesztek a hőségbe. Ó csendesen sírni kezdett és közben a táskáját nézte. REMÉNYI GYÖNGYVÉR fordítása Á lltak és álltak. Csendben, csaknem mozdulatlanul. Két hosszú sor, nem is lehetett ellátni a sorok végéig. Az egyik sor különféle emberekből állt: nagymamákból, koros urakból és fiatal nőkből. A másik sorban nem volt egyetlen nő sem. Különböző korú férfiak voltak csupán, legtöbbjük kezében virágcsokor. így állt egymás mellett a két sor, és csak igen lassan haladt előre. De hogy ott elöl mi volt, azt nem lehetett megállapítani, mivel mindenki féltékenyen őrizte a maga helyét. Soron kívül előrejutni lehetetlen volt, mert mihelyt ezt megkíséreltem, máris mindkét sorból rám vetették magukat az emberek, mint az éhes farkasok. A kíváncsiság, az kíváncsiság. Én is beálltam az egyik sor végére. Előttem egy középkorú feketeruhás férfi állt, s nekem úgy tűnt, hogy a vörös szegfúcsokra lassan hervadozni kezd. Megpróbáltam beszédbe elegyedni vele:- Elegáns a ruhája. Bizonyára varratta. Sokba került? Kis ideig vártam, de mivel nem kaptam választ, folytattam:- Ma bizonyára nagyon meleg lesz. Jósokáig várhatunk! Már kezdtem azt hinni, hogy néma, amikor megszólalt, mint amikor eldördül egy gépfegyver:- Ha nem akar várni, menjen a fenébe! Ne kezdegessen! Efféle udvariasságot hallva, indultam volna hazafelé, de már nem lehetett. A pár perc alatt, amíg ott álltam, a sor megnőtt, mint valami kígyó, sem meghátrálni, sem kilépni a sorból nem lehetett. A legrosszabb az volt, hogy nem is tudtam, mire várok tulajdonképpen, kérdezősködni pedig nem akartam. Csak annyit tudtam, hogy a villanegyedben vagyok, s ott valahol elöl egy pompás villa áll. Már jó ideje álltam, amikor megállt mellettem egy kis, kopasz öregember, nyilván nyugdíjas. Kosár volt a nyakába akasztva, és éneklő hangon, mintha csak a zeneiskolában lennénk, ezt kiáltotta:- Szendvicset, sonkás zsemlyét, cigarettát, csokoládét, cukorkát tessék! Ez jól jött.- Kérek egy Dalilát.- Tessék, fiatalúr, tíz korona!- Tíz korona? Két koronával drágább? Hogyhogy? - háborodtam fel.- Uram, én nem kényszerítem, hogy bármit is vásároljon! - s visszavette a cigarettát.- Az ember szívességből és felebaráti szerétéiből szolgálatára van az embereknek, maga meg itt háborog néhány garas miatt! Nyugdíjas vagyok uram, valamiből nekem is élnem kell! Mivel a sorban morogni kezdtek, hogy ne bontsam meg a rendet és ne szórakoztassam az embereket, futni engedtem az öreg rablót. Dél felé járt, és cigarettám sem volt, már tíz koronát is adtam volna egyetlen cigarettáért, de az öregember nem jött vissza. A nap egyre erősebben tűzött, s amint hátranéztem, végeláthatatlan sort láttam. Nagyon jó lett volna legalább egy kis vizet inni. Ludo Tátrán Fél tizenkettőt ütött a toronyóra, amikor megjelent a korsós néni. Az emberek nem akarták továbbengedni, de a néni nagyon temperamentumos volt, és azt kiáltotta:- Mi az, megbolondultak, vagy mi? Hiszen én a rendészethez tartozom! Nem akart neki hinni senki, hiszen mindig jött valami csaló, aki előre akart furakodni (főleg nők voltak, akik már az orvosi rendelők várószobáiból ismerték ezeket a trükköket), de amikor az öregasszony karszalagot tűzött ki, nem maradt más hátra, mint hinni neki.-Egy korona! Egy korona! - kiabálta az öregasszony. Az emberek eleinte nem is tudták, miről van szó, csak később tudták meg. A néni egy koronáért néhány cseppnyi vizet locsolt a hervadozó virágcsokrokra. Délután, lehetett úgy három óra, megjelent egy csokornyakkendős férfi. Hosszú, göndör haja volt, s akkora kalapja, hogy esernyőnek is beillett volna. Karján karszalagot viselt, „Kultúr- munkás" felirattal. Hóna alatt néhány könyv volt, és lassan furakodott előre. Néztem őt kis ideig, majd a mögöttem álló férfihoz fordultam:- Ki ez az ember? De még mielőtt választ kaptam volna, a csokornyakkendős már ott állt mellettem és bársonyos hangon magyarázta:- Én vagyok, kérem a kultúrmunkás. Hivatalos engedélyem van, tessék megnézni - s egy kopott papírlapot vett elő. - Mit parancsol, prózát vagy költeményeket? Mikor észrevette, hogy csodálkozva bámuljuk, magyarázni kezdett:- önök tudják, mi az a hosszadalmas várakozás, nemde? Kérem, én olcsó pénzért kellemesebbé teszem a várakozást. Gyorsabban telik az idő, itt, a sorállásban, míg az előadásomat fogják hallgatni. Széphalmi Zuárd, nyugalmazott színművész vagyok. Bizonyára mindnyájan hallották már ezt a nevet. Árajánlatom a következő: klasszikus próza ötperces előadása tíz korona, a modern próza plusz öt korona, mivel az nagyon bonyolult, és nehéz előadni. Törzshallgatóimnak ráadásul Shakes- peare-monológokat adok elő.- És szatírája nincs? - érdeklődött valaki.- Van kérem, de régi, klasszikus. Szatíra, viz és szendvics nélkül maradtunk, ám szívünkben élt a remény, hogy a sorbanál- lásnak egyszer vége lesz. így ií lett. Este fél tízkor. Már egész közel voltam a pompás villához, a kapuját is láttam, amikor megjelent a kapuban egy livrés férfi.- Emberek, csend legyen! - mondta, és tapsolt. Csend lett, mint a templomban.- Közlöm önökkel, hogy őfelsége ma már nem fogad. Távozzanak! Hiába várakoznak! Reggel nyolckor kezdünk, mivel ófelsége nem érzi jól magát. Most már aztán végképp nem értettem semmit. Hová kerültem én? Mit jelentsen ez? A mögöttem álló férfi zúgolódni kezdett. Megkérdeztem tőle:- Kérem, hol vagyok tulajdonképpen? Megvetően végigmért, és csak úgy, a fogai közt szűrte a szót:- Nem tudja? Sorban állT és nem tudja, miért? Hát megmondom, maga szerencsétlen. Ez a villa, itt előttünk, Semering autószerelő úré.- No és ez a két sor?- Az első sorban álltak azok, akik igényt tartanak a szerelő úr szolgálataira. A másik sorban pedig azok - akik a lánya kezét akarják megkérni. Hát így volt. Aztán csendben feloszlott a tömeg SÁGI TÓTH TIBOR fordítása rajza
