Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-20 / 3. szám
A NYOLCVANÉVES MÉUUSZ JÓZSEF KÖSZÖNTÉSE Idestova két évtizede, hogy először találkoztunk, azóta időnként egy-egy lap jelzi: barátságába fogadott, s kötődik ifjúkora tájaihoz és ahhoz a szellemiséghez, mely az erdélyihez hasonlóan a kisebbségi sorsból formálta újjá, mássá a megváltozott életkörülményeket, küldetéssé a nemzetiségi létet. Egyike volt azoknak, akik találkozásunkkor magától értetődő természetességgel kérdezte: „Hogy vagytok? Mi újság nálatok? Mit csinál Fábry Zoli?" Egyszerre szinte mindent szeretett volna tudni, hisz élmények, emlékek fűzték Prágához, Brati- slavához, Kassához (Kosice), Stószhoz. Különös, predesztinált sors az övé, cikcakkjaival, megpróbáltatásaival. Kispolgári, katolikus családból származott, papi gimnáziumban nevelkedett, és első, környezetpukkasztó „újító merészségei" közé tartozott, hogy katolikusból protestánssá, kálvinistává lett. Egy jobb Isten keresésének a szándéka mögött ott volt azonban az „elnyomott és tájékozatlan fiatal lélek lázadása" is. Ez a lázadás vezette el őt Adyhoz és Kassákhoz, Brechthez és Tollerhez, a harmincas évek közepén pedig a francia szürrealistákhoz. Álmodozó fiatalként emlékezik önmagára, aki a figyelem osztódása miatt csak rossz tanuló lehetett. Óhatatlanul egy életformával, a kispolgári konformista magatartással került szembe, s a kétely és a tagadás törvényszerűen juttatta el őt a társadalmi forradalmiság platformjára. Előbb a budapesti műszaki egyetemen tanult, majd Svájcban és Németországban. Teológiai tanulmányaival egyidőben ismerkedett meg a marxizmussal. Négy év egyetem után a bukaresti királyi testőrséghez vonult be, egyéves önkéntesnek. A szépszál legény magyar létére azonban nem volt any- nyira megbízható, hogy a királyt őrizze. De a testörség így is elit ezred volt. Mivel alig gagyogott románul, századparancsnoka egy főhadnagy védnöksége alá helyezte. Közben Bukarestben is élte a fiatal erdélyi írók megszokott életét: kávéházba járt, román és magyar írótársakkal ismerkedett. A kávéház később életformájává vált, ezért nem véletlen, hogy műveinek címei is ezt idézik. Fiatalemberként a „nagyokat" kereste, a „szellemi jelenségekkel" kívánt találkozni. Nemcsak Zaharía Stancuval a neves folyóiratszerkesztővel, vagy Mihai Beniuckal és Eugen Jebeleanuval, a jeles költőkkel ismerkedett meg, hanem Petru Groza későbbi miniszterelnökkel is. Szellemi érdeklődése a haladás világtájai felé irányult, ezért az sem véletlen, hogy a Korunk belső munkatársa és Gaál Gábor tanítványa lett. Állandó munkatársa volt a Brassói Lapoknak és több külföldi (köztük csehszlovákiai) baloldali lapnak. Harcos publicisztikája miatt a két világháború között nemegyszer vált a támadások célpontjává. Irodalmi egységfrontot - a fasizmus ellen című cikkében az Ady Endre Társaság létrejöttét üdvözölte, de rámutatott az eszté- cizmus veszélyeire is. Publicisztikája a fel- szabadulás után kiadott reprezentatív kötetben, a Kitépett naplólapok (1961) címűben jelent meg. ■ A negyvenes években illegális tevékenységet is folytató Méliusz József (aki a szerencsének köszönheti, hogy megszabadult az internálástól, egy ismerőse segítségével „felvásárolta" ugyanis a róla szóló rendőrségi aktákat) 1945 után irodalomszervező tevékenységével jelentősen hozzájárult a romániai magyar irodalmi élet megindításához. Neve összefonódott a szocialista irodalommal. Erdélyi írótársaival a háború utáni esztendőknek is úgy iramodott neki, hogy egy rossz világ romjain újat teremtsenek. Ehhez le kellett számolni a múlttal, mindazzal, ami rossz volt,,,minden háborúk gennyével, a nacionalizmussal, a sovinizmussal, amik századunkban a fasizmus fertőjévé változtak". Neve ott szerepelt Gaál Gábor neve mellett az 1946-ban Kolozsvárott induló új hetilapban (Utunk). Fontos funkciót töltött be a Magyar Népi Szövetség országos vezetőségében, majd 1945 és 1948 között a Romániai Magyar írószövetség főtitkára volt. A könyvkiadás újraindításában is részt vállalt, megindította Temes- várott a Magyar Népi Szövetség Kiskönyvtárát. Ekkor jelenik meg a bábolnai felkelés ötszázadik évfordulójára (1937-ben) írt Ének 1437-ről című poémája, melyet 1948- ban románul is kiadtak. 1948-ban Sors és jelkép címmel „a dél-erdélyi demokrata magyarok kétszeres kisebbségi sorsáról az utókor számára készült" regényes útinaplóját adták ki. Nemes veretű lírai prózában idézi a bécsi döntés utáni állapotokat, a megosztottságot, valamint a dél-erdélyi antifasiszta törekvéseket, az együttélő népek és nemzetiségek egymásrautaltságából eredő sorsközösség felismerésének éveit. Költészetét a kommunista tudatosság hatja át. Méliusz esetében eleve feltételezik a whitmani előzményeket, s méltatói az európai költészet közútjai felől közelítik meg munkásságát. Aligha kétséges azonban, hogy Ady és Kassák az eredő, a szabad vers és az expresszionizmus kínálta lehetőségek és a forradalmi avantgárd vállalásában ók voltak meghatározó mesterei.'A dolgok kendőzetlen megnevezése, a hangulatok, lírai helyzetek kibontása az eszmei mondanivaló vállalásával és kiteljesedésével eredményezte a forradalmi lírát. Ezzel magyarázható a sejtető és menekülő „tran- szilván" lírával való szembenállása is. Költészetének agitatív megnyilvánulásaiban Brecht és Becher példáihoz igazodik. A lelkes újrakezdés éveit azonban megakasztotta életének súlyos tragédiája, hisz a személyi kultusz okozta sérelmek az ő esetében családi tragédiával is súlyosbodtak. Koholt vádak alapján hat évet töltött börtönben. (Döbbenetes grimasza az időnek, hogy a „vádak" konstruálásában meghatározó szerep jutott annak a személynek, akitől korábban a rendőrségi nyilvántartásból megvásárolta „titkos dossziéját".) Az ötvenes, majd különösen a hatvanas évek végén kerül igazán az irodalmi élet és az irodalompol'ika áramába. 1958-59-ben a bukaresti Irodalmi Kiadó nemzetiségi részlegének főszerkesztője, 1968-ban a Romániai írószövetség alelnöke. Irodalompolitikái álláspontja ezekben az évékben vitacikkeiben, előadásaiban fogalmazódott meg. Kiállt a Korunk hagyománya mellett, és a mindenkori „ködevökkel" szemben hűséggel védte Gaál Gábor két világháború közötti áldozatos munkásságát, melyet az ötvenes években furcsa módon megkérdőjeleztek, sót Gaál Gábort párttagságától is megfosztották. Költészetében a „nagy témák" és a politikai gondolat kizárólagossága helyett a későbbi években a teljesebb emberséghez vezető utat keresi. Quasimodo olvasásé közben döbben arra, hogy „egyedül a teljes emberi maradandó". Ez a felismerés jellemzi Aréna (1967) című kötetének verseit, a második világháború áldozatait idéző je- remiádjait. A személyesség jut kifejezésre (a gyermekkort idéző) A szénásszekér elégiájában, az Elégia A. -ért nagyhatású poé1 májában, vagy Horace Cockery darabokra tört elégiájában is. Cockery Méliusz képzeletének szülötte, alterego, aki tiz évvel idősebb a szerzőnél és (Hollandiával, Dániával és Angliával határos földrészen) egy északi állam Dogshaven nevű fővárosában született, ír származású apa és arisztokrata anya gyermekeként. Horace Cockery 127 részből álló élettörténete világos utalás arra, a hős egész élete „egyetlen roppant sérelem volt", s ami nem sértés vagy sérelem: az illúzió. A „szerethető világért" üvöltő Cockery „mindenütt egyszerre volt otthon és idegen". Az sem véletlen, hogy Méliusz Cockery halálának napján (1955) szabadul a börtönből. A teljes rehabilitáció Ígérete mellett régi barátja, Petru Groza, a Nagy Nemzetgyűlés elnöke, egy nyugati útra is ajánlatot tett. így jutott el Méliusz Dogasha- venbe, s írja meg a darabokra tört elégiákat (Horace Cockery-Múzeum, 1984). Ez az olvasót is megtévesztő költői játék Cockery- Méliusz alakításban az avantgárd költészet történetét is elénk tárja. Tranzit kávéház (1982) című művében Méliusz utazásra invitál. A vonzó és ellenállhatatlan Róma, ez a „halhatatlan fehérnép" csábítja, mely mindig eltemette a meggyilkoltakat, a tömegmészárlások áldozatait, s túlélte a véres kezű Nérót, a modern kor diktátorait, megélte Mussolini, Hitler, Franco és Sala- zar bukását. Utazásait emlékei kísérik. „Gyógyulás nincs diagnózis nélkül“ - vallja Méliusz Márai Sándor igazságát. Aztán egy másik könyvében, a Napnyugati kávéházban (1986) Párizst, az „öreg lányt" varázsolja elénk. Egy beszélgetés tanúsága szerint tizenötször írta át párizsi könyvét. A hömpölygő prousti mondatok Párizzsal a nagyvilágot idézik elénk, azzal a varázs- zsal, amellyel Ady, Márai, Szomory, Hevesi vagy Illyés Gyula álmodta elénk a művészetek városát. Kiáltás emberségért ez a visszatérő ritmusa Méliusz József köteteinek. Iszonyú próbatételek árán vallja, hogy élni és túlélni kell mindent! önéletrajz, emlékirat, múltidézés Méliusz valamennyi kávéház-köny- ve. Az önvizsgálat ítélőszéke elé idézi az eseményeket, az európai horizontú költő, regényíró, publicista és gondolkodó szemszögéből Ítéli meg az eseményeket. Bizarr történetei között említhetjük, amikor őt, a nem zsidót egy hőzöngő diákcsoport tévedésből félholtra verte. A tapasztalat egy életre szólt, s ennek summája, hogy engesztelhetetlen legyen „a hatalom részegségétől megszállott, monomániás őrültekkel" szemben, akik önkényeskedve pusztítják „többségi" népüket és „kisebbségi" alárendeltjeiket. Érzékeny mindenfajta megalázással, lekezeléssel szemben: „ne legyenek se kisebbek, se nagyobbak, se kevesebbek, se többek, legyen, lehessen minden ember abban egyenlő, hogy önmaga..." Irodalmi és művészetközpontú fejtegetéseiben is rendre visszautal a nemzetiségi kérdés jelenkori feszültségeire. Baszk földön utazva, 1970 decemberében, falut keres a lerombolt falvak helyén, s tudja, hogy csak a diktátor halála hozhat változást Spanyolországban. Arról sem feledkezik meg, hogy az ír születésű Joyce Párizsban írta meg világhírű művét, az Ulyssest- angolul. így állt bosszút a brit birodalom több száz éves elnyomó politikája miatt, mellyel kiirtották az írek nyelvét. Nemzete ős nyelvét ma már csak az írek töredéke ismeri. „ Történelmi grimasz? Igen! El lehet törölni hóditó erőszakkal egy nyelvet, de nem lehetett eltörölni a nemzeti tudatot, nem lehetett térdre kényszeríteni a nemzeti méltóságot... Nincs elévülés!" Méliusz több művében a múltat vallatja, de a jövendőre, az emberi léptékű holnapra figyel. József Attila példájából pedig azt is megtanulja, hogy ,,egyedül a személyesen megszenvedett igazságban" higgyen... Igazságait megküzdve és megszenvedve, lassan a csendesebb, békésebb napok is megilletnék. További erőt, egészséget kívánunk neki küldetéses sorsa teljesítéséhez. FÓNOD ZOLTÁN Molnár János felvétele FÉNYEK Áll az ember az ablakban, és nézi a város fényeit, mily hősiesen birkóznak a téli koraesti félhomállyal, hunyorogva, vaksin, de nem adva fel a reményt, mert hisz ez a fény dolga, űzni a sötétséget, és eszébe jut az embernek egy nyári este, amikor az édesanyja ugyanígy nézte a neongyöngyfü- zért a hét emeletnyi magasságból, s önkéntelenül kiszakadt belőle a sóhaj: jaj, fiam, mennyi fény van itt, a mi falunkba is juthatna belőle egy-két lámpányi, mert úgy látszik, mi csak esti tizenegyig érdemeljük meg a világot. Való igaz, gondolja az ember, az én falumra ugyancsak ráillik a Szabolcska ihlette Karinty strófa: ,,... És este van ha bealkonyul, / Csodálatos, csodálatos falu", mert este, az bizony van mifelénk bőségesen, úgy zuhan rá a kis községre tizenegy óra után, mintha egy nagy lepedővel terítenék le, s a megkésett ember csak a kapuknak rontó kutyák acsarkodása Iránt tájékozódhat, vagy a hábetler-mozik ablakon ki- kivillanó zöldes fényei szerint. Áll az ember, és elgondolkozik, vajon akkora energiát emészthet-e fel az a néhány neonlámpa, s vajon miért éppen ezeken az embereken kell megspórolni az elherdált vagy meg sem termelt javakat, amikor ezek látástól vakulásig dolgoznak. Talán azért jár néhány éve ritkábban autóbusz is a faluba, mert legalább nyolcezer kihasználatlan autóbusz ácsorog a vállalatok és szövetkezetek udvarain, néhány közülük csak arra várva, hogy évente egy-két alkalommal elfurikázza a dolgozókat kirándulni, vagy abba a tizenegyezer szolgálati gépkocsiba kell a gázolaj és a benzin, amelvek az országban fel-alá suhannak, egy, legfeljebb két terpeszkedő emberrel a hátsó ülésen? Eszébe jut az embernek egy-két olyan eset, amikor a csőd szélén álló szövetkezet nagyvonalúan saját autóbuszt vásárolt, ugyanaz a szövetkezet, amelyik az éjszaka leple alatt „csempészett" néhány hektónyi tejet egy másik járásból, lévén hónap vége, hogy teljesíthesse a tejleadási tervét, ugyanaz a szövetkezet, amely az éwégi záráskor csak azért nem lett veszteséges, mert a kőolajvezeték lerakásáért másfél milliót kapott a földhasználatért. Áll az ember az ablaknál, és nézi a töp- pedő, reménytelenül bámuló havat, a latyakot, az elő-előbukkanó szemetet a ház előtt, az emberi fegyelem és öntudat elsivatago- sodásának foltjait, a szomszédék civódásá- nak tanújelét: az ételestül kihajított tányér félholdját a hóba fulladva. Hát igen, gondolja, ingerültek vagyunk, fáradtak vagyunk, arrogánsak és önzők, gyűrött az arcunk és elhasználtak az idegeink, intoleránsak vagyunk és törtetők. Pedig lehetnénk mások is. Talán mások lennénk, ha többre tartanának bennünket, ha kicsivel több lenne a gondoskodás, s tartalmat kapna néhány, a könyökünkhöz tapadt jelszó, úgymint Mindent az emberért, Mindent a családért, satöbbiért. Ha értünk lenne a hivatal és a tömegközlekedés, ha az elfuserált beruházásokra kidobott milliókon okos, jó gépeket vásárolnánk, ha a hozzá nem értés miatt elúsztatott összegeket az oktatás javítására költenénk, ha eredményes és hatékony munkánk jutalmán megvásárolhatnánk kicsivel több nyugalmat, s azt a néhány kilowattnyi energiát, ami a kisközségek néhány tucat lámpájához kell, s amelyek a munkában megfáradt embereknek világítanának estelente. Mint ahogy Eliot Írja egyik versében: ..Mert tiéd az ország" KÖVESDI KÁROLY .1.20.
