Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-16 / 24. szám
P resov. Kilencvenezer lakosú keletszlovákiai város a Kárpátok déli elö- emelkedöi sorába tartozó Sárosi-hegyvidék és a Szalánci-hegyvonulat mezsgyéjén, a Tárca folyó völgyében. Az ukránok - az itt élő néhány ezernyi is - Prjasivnak nevezi, a helyi pár száz magyar nemzetiségű egykori nevét megőrizve Eperjesnek. Vajon milyennek látják városukat az itteniek, hogyan készül Presov-Prjasiv-Eper- jes a Szlovák Tanácsköztársaság 70. évfordulójának megünneplésére? Milyen itt az élet? Erre voltam kiváncsi, amikor elindultam, hogy szétnézzek a Tárca-völgy Athénjában, ahogyan e tájegység székhelyváro- sát a lokálpatrióták nevezik. Bejártam az új lakónegyedeket, sétáltam a belvárosban, voltam hivatalokban, a Tanácsköztársaság egykori katonáját lakásán kerestem fel, a diáklánnyal iskolájában beszélgettem. A világot járó művész a próbateremben mondta el véleményét, a szocialista munka hőse az üzemben, ahol dolgozik... Benyomásaimat, az emberek szavait, a látottakat így rögzítette a magnó és az emlékezet: „Nem ismerek szebb, vonzóbb várost, pedig életemben sok helyen megfordultam már. Ha az ember nyugodtan végigsétál a műemlékekkel teli belvároson, esetleg le is ül ott a városháza előtti parkban és nagyokat szippant a levegőből, szinte meg- .fiatalodik, felfrissül. Legalábbis én így vagyok vele. Lehet, azért is, mert jól ismerem a belváros múltját, meg aztán közrejátszik az is, hogy életem nagy részét ott éltem le. A főutcáján közel négy évtizedig laktam. Persze, akkor még a mostani külváros nem létezett. Csak tervezgettük a városfejlesztést. Korábbi elképzeléseinket az utóbbi évtizedekben sikerült megvalósítani. Mostanában rohamosan fejlődik ez a település. Tizenegy éve már én is az egyik új, korszerű lakótelepén élek, a város peremén. Nem rossz itt sem. Talán mintha még csendesebb is lenne ez a hely, mint a belváros. Jó időben élvezet itt üldögélni vagy sétálni a ház előtti fák árnyékában, tereferélgetni a ráérő nyugdíjasokkal, gyönyörködni a sok fiatalban... Ha látnák ezt a hetven évvel ezelőtti események szervezői, az egykori bajtársaim, biztosan meghatódnának. Sajnos, itt helyben már csak négyen vagyunk ... Helyünkbe gyermekeink, unokáink és dédunokáink lépnek, az övék ez a szép város .., s rajtuk múlik, tőlük függ, hogy milyen lesz később.. ." Mikulás Dugas, a Szlovák Tanácsköztársaság aktív résztvevője, volt vöröskatona, 88 éves A déli peremterületen sorakozó ipari üzemek előtt a városközpontba vezető sugárút építőivel találkoztam. Már nincs itt sok tennivalójuk, nyugtáztam a látottak alapján. A központból a történelmi értékű városmag területéről, a műemlékvédelmi területté nyilvánított centrumból a közelmúltban kizárták a gépkocsiközlekedést. A Szlovák Tanácsköztársaság utca ma a sétálóké. A gazdag múltú település főutcájának több régi házát védőhálóval ellátott állványok veszik körül. Az állványokon kőművesek, ácsok, bádogosok, festők szorgoskodnak. A nagyrészt reneszánsz stílusban épült házakat tatarozzák. A régi városháza már új színekben pompázik. Itt székel a városi nemzeti bizottság. Jókor érkeztem, a vezetőség éppen a közelgő évforduló előkészítéséről tanácskozott. Hogy pontosan mit határoztak, azt Mária Gojdiéová alelnök így összegezte:- Az ünnepségsorozat lényegében már elkezdődött, hiszen a Szlovák Tanácsköztársaság Múzeumban megnyílt a történelmi eseményt dokumentáló kiállítás, s a hazai, valamint magyarországi és kárpát-ukrajnai történészek, előadók közreműködésével egy járási méretű ideológiai szemináriumot is rendeztünk. Június 16-án a Tanácsköztársaság 70. évfordulójára készített emlékéremmel tüntetjük ki városunk néhány arra érdemes lakosát, átadjuk a Városfejlesztésben Szerzett Érdemekért kitüntetéseket, majd délután a Szlovák Tanácsköztársaság téren népgyűlés lesz. Szeretnénk, ha az esti műsorra már az új színházépületben kerülne sor. Az építők azt ígérték, addigra befejezik. Ugyanakkor az évforduló előestéjét és napját a népművészeti csoportjaink fellépéseikkel teszik hangulatossá, ünnepélyessé. Ami pedig a belváros tatarozását illeti: a munkákat úgy irányítjuk, hogy az építők akkorra befejezzék a házak első félévre tervezett felújítását, s a soron következő objektumokon csak utána kezdejenek el dolgozni. Egyébként a városközpont általános tatarozása a tervek szerint folyik, s még egy-két évig eltart. „Tizenhat éves vagyok, s néhány nap kivételével mind a tizenhat esztendőt itt töltöttem. Hogy mi lesz később, a középiskola elvégzése után hová kerülök, azt egyelőre nem tudom. Az is lehet, hogy álmom valóra válik, s itt leszek főiskolás, később A Szlovák Tanácsköztársaság Múzeumának évente 60 ezer látogatója van pedagógus, népművelő, vagy... Remélem, közben befejezik a hangulatos városközpont tatarozását, meg az újabb lakótelepek fásítását... Szeretném azt is, ha a jövőben kevesebb rendetlen, füvet taposó, lócákat rongáló vagy más közvagyont károsító egyén lenne itt. Azt is örömmel venném, ha több lenne a fiataloknak készült sportpálya, csarnok és klubhelyiség. Jó, van színház, mozi, itt-ott pedig diszkót is szervezünk, de ez kevés. Mostanában egymás után épülnek a különböző létesítmények. Remélem, hogy a város a fiatalok szórakozási lehetőségeinek helyiséggondjait is megoldja...“ Angéla Fenusová, a Konátantín utcai gimnázium tanulója A krónika szerint 1946-ban csak két nagyobb üzem működött a városban, a Magúra textilgyár és az állami sófőzde. Továbbá a Miklánek-cég, a téglagyár, a kiadói egyesület és még 14 kisebb műhely alkotta a város iparát. Ma ötvenegy üzem és vállalat van a város területén. Az iparban dolgozók száma meghaladja a 15 ezret, az építőipar közel 10 ezer embert foglalkoztat, á szolgáltató üzemekben és a kereskedelemben 7 ezren dolgoznak, s jelentős az egészségügyben, az iskolaügyben és a mezőgazdaságban dolgozók száma is. Országosan ismert - és elismert - a helyi gördülöcsapágygyár, a Ján Nálepka Ruhagyár, a fémipari kutató- intézet, az ipari automatizálási vállalat, a Pi- loimpregna Saris faipari vállalat, az 1985- ben létesített ROBOT-nemzetközi tudományos-termelési egyesülés... A város hatvanhárom óvodájában és bölcsődéjében, továbbá a huszonhárom alapiskolájában, nyolc szakközépiskolájában, három gimnáziumában - koztuk az ukrán tanítási nyelvű iskolákban - a fiatalok ezrei nevelkednek, a Safárik Egyetem Bölcsészeti Karán, a Kassai (Koáice) Műszaki Főiskola Gépészeti Karán, a pedagógiai főiskolán, valamint a pravoszláv lelkészképzőben összesen háromezren tanulnak. Presovnak két állandó színtársulata van, a Jónás Záborsky Színház és az Ukrán Nemzeti Színház. Közismert a PULS ukrán népművészeti együttes is. „Szeretem az itteni embereket. Bárhol vagyok a világban, ha Amerikában, Ázsiában, vagy Nyugat-Európában turnézunk, mindig igen örülök a hazatérésnek, s csak akkor enyhül bennem a feszültség, akkor nyugszom meg, ha Presov határába érve feltűnnek előttem a város tornyai, kéményei, messzire látszó magas épületei. Nem itt, hanem Sabinovban születtem. A gyermekkoromat Őarisské Michaianyban töltöttem, de 1953 óta itt élek. Itt tanulom és gyakorlom a szép sárosi szlovák és a Svid- níki környéki ukrán dalokat, itt lépek fel a leggyakrabban, a csoporttal együtt innen viszem bemutatni a világnak a mi folklórkincsünket, s mindenünnen ide vágyom visz- sza. Ide, ahol a szlovákok, ukránok és más nemzetiségűek megértésben élünk egymás mellett, s ahol egymást segítve tudunk csak igazán erősek lenni Van sok szép város a világon, de a miénket egyikért sem hagynám el. Nem költöznék el belőle, viszont ha rajtam múlna, még színesebbé, még hangulatosabbá tenném Például az új lakótelepeket és házakat nem mind egyformára építeném, s szigorúbban lépnék fel a közrendsértőkkel szemben." Rudolf Smoter érdemes művész, a PULS 54 éves énekese Hogy a preéoviak közül igen sokan nemcsak építik, de szeretik és szépítik is városukat, arról magam is meggyőződtem. Az egyik új lakótelep fényképezése közben - hogy „beleférjen" a lencsébe a kiszemelt utcarészlet - a gyepszőnyegre merészkedtem. Kihágásomat a közeli építkezésen dolgozó munkások észrevették és azonnal figyelmeztettek. Nem sértődtem meg. „Nem vagyok tősgyökeres presovi, huszonkilenc évvel ezelőtt tizenhat évesen költöztem ide a közeli Matiaska községből, de már megszoktam ezt a várost. Úgy szeretem, mint a szülőfalumat. Otthon érzem magam itt már lélekben is, hiszen a három gyermekemnek ez a szülővárosa. Munkámat elsősorban azért veszem olyan komolyan, olyan becsületesen, a termelésben és a közéleti tisztségekben azért igyekszem a reám háruló feladatokat lelkiismeretesen teljesíteni, mert közben mindig a gyermekekre, az utódokra gondolok. Azt akarom, hogy jó és békés életük legyen, s ahhoz ne hiányozzanak a legszükségesebb alapfeltételek, és hogy a mi általunk megkezdett utat különösebb nehézségek nélkül folytathassák ...“ Mária Surmiková, a gördülöcsapágygyár munkásnője, a szocialista munka hőse Délután kiballagtam a Vilec-hegyre, hogy onnan is szemügyre vegyem a várost, ahol 1845-ben Petőfi Sándort, Tompa Mihályt és Kerényi Frigyest költői versenyre ihlette egy erdei lak. A hegyoldalban hétvégi házak és kiskertek sorakoznak. Mindegyiken gondos, dolgos kezek nyoma. Akárcsak a közelben terebélyesedő városon, amelynek csodálatos innen a panorámája. Középütt a város legnevezetesebb műemléke, a közép-európai viszonylatban is igen értékes gótikus Szent Miklós plébániatemplom 42 méter magas tornya mered az égnek, szomszédságában az eperjesi vértanúkra emlékeztető hírhedt Caraffa-börtön - ma levéltár - és az óváros többi régi nevezetessége. Körülöttük pedig az újabb házak, parkok - köztük a Prior áruház, az átadás előtt álló színház, a vasútállomás még festékszagú főépülete, a folyó partján álló korszerű sportcsarnok, a diákváros, a távolban - Sóvár szomszédságában - új lakóházak egész erdeje. . . És körös-körül újabb építkezések A város tehát él, fejlődik, jövőjére gondol és múltjára büszkén emlékezik... GAZDAG JÓZSEF Az óváros, amelynek épületeit most tatarozzák. A Tanácsköztársaság emlékműve I fomr
