Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-16 / 24. szám
Május utolsó napjaiban emlékezett meg megalakulásának 40. évfordulójáról a NA TO. s ezt a jubileumot annak rendje-módja szerint meg is ünnepelték az atlanti tömb brüsszeli székházában. Van azonban a nyugati országoknak egy másik szevezete is, a Coordinating Commitee fór Multilateral Export Controls, közismertebb nevén a COCOM, amely szintén négy évtizedes múltra tekint vissza. Létrejötte tehát ugyanabban az évben történt, mint az atlanti tömbé, s ez korántsem véletlen. A NATO-t és a szocialista országokba irányuló fejlett technika kivitelére felügyelő koordinációs bizottságot egyaránt olyan időszakban hívták életre, amikor a hidegháborús hullám a csúcsponton volt. Míg a NATO-ban fényes ünnepséget rendeztek, addig a COCOM-berkekben inkább agyonhallgatták a jubileumot, s a bizottság legutóbbi, áprilisi ülésén jellemző módon a nyugat-európai országok ünneplés helyett azt sürgették, hogy a manapság már számos esetben elavultnak tűnő tilalmi listát újítsák meg, méghozzá olyan értelemben, hogy csökkentsék a rajta szereplő termékek számát. Ezekre a sürgetésekre George Bush elnök is reagált a NATO jubileumi csúcsán és kijelentette, nem zárkózik el ez elöl, és kész az 1979-es szovjet afganisztáni bevonulás után elrendelt szankciók feloldására Bush a jubileumi NATO-csúcs- értekezleten közölte, hogy kész az Afganisztán miatt elrendelt szovjetellenes szankciók feloldására. NE „KELETI KEZEKBE" Az 1949-ben alakult COCOM tagjai lényegében a NATO-országok (Izlandkivételével), továbbá Japán, valamint idén áprilistól 17. tagállamként Ausztrália is. A CO- COM-nak alakulása óta nincs hivatalos jogi státusa, s célja a szocialista országokba irányuló export ellenőrzése, önálló székháza sincs, így az Egyesült Államok párizsi nagykövetségének egyik szárnyépülete ad otthont a hetenkénti tanácskozásoknak. Hétröl-hétre megvizsgálják ugyanis azt, hogy a fejlett tőkés országok exportszándékai nem ellentétesek-e azokkal a tilalmi listákkal, amelyeket a bizottság állított össze. Háromfajta lista létezik: az első a katonai jellegű termékeket tartalmazza, a második a Nukleáris berendezéseket, a harmadik pedig az úgynevezett kettős rendeltetésű műszaki termékeket, amelyek katonai vagy polgári célokra egyaránt felhasználhatók. A bizottság egészen 1979-ig lényegében csak formálisan működött, méghozzá oly módon, hogy hetente nagyitó alá vette azokat a korszerű termékeket, amelyek épp azokban a napokban jelentek meg a piacon, s mérlegelte, hogy milyen mértékben „ártana a Nyugat érdekeinek", ha azokat, úgymond, a szocialista országok megkaparinthatnák. Ha a tagországok képviselői úgy látták jónak, az illető terméket biztos, ami biztos - alapon felvették a tilalmi listára azt megelőzendő, hogy „keleti kezekbe" kerüljön. Egyébként nagyon nehéz megmondani, hogy jelenleg pontosan mennyi termék is szerepel ezen a lajstromon. Ezek az adatok ugyanis szupertitkosak, és a gazdasági szakírók is becslésekre vannak ítélve. A szakirodalom rendkívül eltérő adatokat emleget: találkozhatunk olyan feltevésekkel, hogy közel 300 ezer tételt tartalmaz ez a lista, de akad olyan szerző is, aki „csak" 96 ezer exportengedélyhez kötött termékről tud. A következő adat viszont megbízható: a COCOM-központ évente mintegy 2000 olyan kérelmet bírál el, amelyek benyújtói sürgetik, hogy a bizottság engedélyezze az illető termék eladását a szocialista országokba. 1979-TŐL A DISZKRIMINÁCIÓ ESZKÖZE Egészen az afganisztáni szovjet bevonulásig lényegében rutinszerű ellenőrzésre korlátozódott a bizottság munkája. Ettől az eredménytől számítva azonban - a washingtoni kormányzat nyomására - a COCOM a szocialista országok elleni diszkrimináció fontos eszközévé vált. Jimmy Car- ter akkori elnök szankciói közül az egyik legismertebb a Szovjetunióval szemben elrendelt gabonaszállítási embargó, melyet végül is a hazai farmerek tiltakozása miatt Rónáid Reagan mén elnökségének elején megszüntetett. Úgyszintén emlékezetes szovjetellenes gazdasági lépés volt az a döntés, hogy a vállalkozóknak megtiltották nagy átmérőjű, varratmentes csövek szállítását az épülő gázvezetékhez; azonban később ez az akció is kudarcba fúlt Most, a szovjet csapatok afganisztáni kivonulásával új helyzet állt elő, s megszűnt az eddigi hivatkozási alap. így nem volt meglepő, hogy a tagországok az említett áprilisi ülésen szorgalmazták egyaránt az 1979-es szankciók hatálytalanítását, másrészt a listák enyhítését. Egyelőre még csak az amerikai elnök erre vonatkozó ígérete van meg, ami már ugyan valami, de még mindig kevés. A döntés leghamarabb a 17 tagország eredetileg június közepére tervezett, ám az év második felére halasztott legmagasabb szintű értekezletén születhet meg. BUMERÁNGHATÁS Míg, remélhetőleg, megszületik a szorgalmazott döntés, addig még nagyon indulatos szócsaták zajlanak le a COCOM há- zatáján. A tagországok egyre-másra készítik a jelentéseket arról, milyen kár érte őket a tilalmi listák által mesterségesen megakadályozott üzletek elmaradása folytán. Nagyon érdekes összefüggésekre mutat rá például egy bonni tanulmány. Az SPD szakértőinek anyaga arra keresett választ: miként kerülhető el az, hogy földrészünk keleti és nyugati fele a technológiai fejlődésben elszigetelődjön egymástól. A szerzők elemzik a meglevő kelet-európai fáziskésés okait, de hangsúlyozzák azt is, hogy a technológiai rés nem abszolutizálható minden területen. ..Az az állítás, hogy a Szovjetunió a csúcstechnológia minden területén lemaradt a Nyugattal szemben, időközben már illúziónak tekinthető. A Szovjetunió nemcsak az űrkutatás és az űrtechnika terén tett szert lényeges előnyre, hanem a lézer- és termonukleáris kutatásban is. s a részecskesugárzás és a molekuláris genetika vizsgálatában ugyancsak csúcsszínvonalat mondhat magáénak. Ugyanez vonatkozik - legalábbis az USA- val összehasonlítva - a biológia egyes területeire, a vákuumtechnikára, a kerámiai alapanyagokra, az ionoszféra kutatására stb." A szerzők felhívják a figyelmet arra is, hogy a Szovjetunió 1976 és 1980 között 720 licencet adott el a Nyugatnak, tehát háromszor annyit, amennyit az utóbbiaktól vásárolt. A tanulmány nem fest egyoldalú képet és távolról sem kelti azt a benyomást, hogy a szocialista országok helyzete a kulcstechnológiák minden területén megnyugtató lenne. Rámutat arra is, hogy a szankciók ugyanakkor ösztönzőleg hatottak a szocialista országokra, s egyebek között ennek tulajdonítja, hogy kidolgozták 2000-ig szóló tudományos-műszaki fejlesztési programjaikat, amelyekben kulcsszerepet szánnak a saját maguk által kifejlesztett világszínvonalú technológiáknak. A szerzők arra a megállapításra jutnak, hogy a szankciók kezdettől fogva bumeránghatással voltak. Fordítva sültek el olyan értelemben is, hogy rendkívüli mértékben károsodtak a nyugatnémet üzletemberek, mivel nem tudták Keleten eladni a tiltott termékeket. Becslésük szerint az NSZK üzletemberei csak tavaly 268 millió márkától estek el. A müncheni Gazdaságkutató Intézet adatai szerint például 1987-ben 17 százalékkal csökkent az NSZK exportja az európai KGST-országokba, az innen származó behozatal pedig egynegyedével esett viszsza. És ennek az állandósult tendenciának az egyik legfőbb oka az alacsony olajár és az ingadozó dollárárfolyam mellett éppen a hírhedt COCOM-lísta. Az intézet arra a következtetésre jutott, hogy feltétlenül szükség van a COCOM-elö írások sürgős lazítására. KINEK OKOZNAK NAGYOBB KÁRT? A nyugatnémet gazdasági körök azonban nincsenek egyedül bírálatukkal, hiszen magában az USA-ban is egyre erőteljesebben hallatnak magukról a tilalomfák kritizá- lói. Az Amerikai Tudományos Akadémia tanulmánya például azt állítja, hogy az Egyesült Államok évente 9 milliárd dollárt és 190 ezer munkahelyet veszít a Kelet-Európát sújtó exportkorlátozások miatt, s főleg az előbbi, az óriásira duzzadt kereskedelmi deficit ismeretében, korántsem elhanyagolható. A tekintélyes tudósok által készített elemzés a jövőre nézve még nagyobb gondokat vázol fel. Kimutatja, hogy a 9 milliárd dolláros exportveszteség nagy részét az okozza, hogy a nyugat-európai cégek egyre gyorsabb ütemben olyan országokból vásárolnak fejlett technológiákat, amelyek nem kötik meg a kezüket kelet-európai exportjuk esetén. Ez a gyakorlat pedig nem más, mint a COCOM-elöírások ügyes kijátszása. Vagyis Nyugat-Európa az Egyesült Államok szeme láttára - s nem kis felháborodására - a saját jól felfogott gazdasági érdekeinek megfelelően manőverezik. A tanulmány egyébként ezt is megállapítja, hogy a szocialista országok mintegy öt-tízéves hátrányban vannak, s a meglevő előny megfelelő innovációk esetén akkor is tartható lenne, ha az exportot némileg liberalizálnák. A TILALOM ARRA JÓ, HOGY MEGSZEGJÉK Japán és Nyugat-Európa sürgetése, hogy Washington végre mutatkozzon hajlandónak a lista felülvizsgálására, mind ez ideig nem tekinthető többnek falra hányt borsónál. A COCOM bizottságában képviselt tagországok ma már azonban nemcsak az említett nyugat-európai trükkhöz folyamodnak, hanem minden egyéb módon is mógpróbálják kijátszani a tilalmat. Ez azonban meglehetősen kockázatos dolog, ami súlyos következményekkel jár. Sok üzletember mégis vállalja a rizikót. A legemlékezetesebb a Toshiba-botrány volt, amikor Japán és Norvégia nagy mennyiségben adott el a Szovjetuniónak számítógépvezér- lésü berendezéseket. Az eladó cégeket komoly pénzbüntetéssel sújtották, és hasonló önkényes üzletek megakadályozása végett a COCOM tovább szigorította az ellenőrzést. Főleg japán cégek jutottak ilyen sorsra, s így nem csoda, hogy elsősorban a világ legnagyobb exportőrének tartott Japán sürgeti leginkább az idejétmúlt hidegháborús csökevény megszüntetését, vagy legalábbis az eddigi gyakorlat liberalizálását. AUSZTRIA ÉS A COCOM A COCOM párizsi bizottsága nemcsak a tagországok üzletkötéseit rendszabályozza, hanem az utóbbi években hatáskörét más országokra is igyekszik kiterjeszteni. Ausztriára is kivetette hálóját, és a bécsi kormány 1984-ben erőteljes washingtoni nyomásra arra kényszerült, hogy módosítsa a kereskedelmi törvényt. Az új jogszabály az áru elkobzását és pénz-, illetve börtön- büntetést ír elő arra az esetre, ha a korszerű amerikai technológiát megvásárló osztrák cégek azt a szállító engedélye nélkül szocialista országnak továbbadják. A párizsi bizottság azonban Bécstöl ennél lóval többet akar: egyenesen azt, hogy Ausztria iktassa törvénybe a COCOM-listát. Itt jegyezzük meg, hogy például Svájc és Svédország már korábban eleget tett ennek a kérésnek, Ausztriához hasonlóan például Finnország még a mai napig sem. AMI MÉGIS VÁLTOZIK Akár tetszik a Fehér Háznak, akár nem, a COCOM rendelkezésein bizonyos tekintetben mégis változtatni kell, méghozzá azzal összefüggésben, hogy a közöspiaci tagországok 1992-ig létrehozzák saját egységes piacukat. így nem vitás, hogy hamarosan változtatni kell a közösség tagországain belül érvényes exportszigoritásokon Az eddigi gyakorlat szerint az EGK egyes tagországai között az elvileg katonai célokra is felhasználható termékeket csak különleges vámkiviteli engedéllyel lehet exportálni. Az említett dátumig viszont az áruforgalom útjában álló valamennyi akadályt meg kell szüntetni. Úgy hírlik, hogy az Egyesült Államok - mint az várható volt - ebben az esetben különösebb huzavonák nélkül beleegyezett az engedélybeszerzési kötelezettség jövőbeni eltörléséhez. Ez az egyetértés egyik ritka példája, mert ennél sokkal jellemzőbbek a 17 ország közötti nézeteltérések. A viták hosszú távon elvezethetnek bizonyos módosításokhoz, amelyekre Nyugat-Európa szerint azért is nagy szükség van, mert Washington kezében a COCOM lényegében eszköz az európai konkurencia semlegesítésére. A COCOM mindenképpen olyan anakronizmus az új külpolitikai gondolkodásmód, a reménykeltő leszerelési és bizalomerősítő intézkedések időszakában, amelynek nemcsak módszerei szorulnak sürgős revízióra, hanem hírhedt listája is. Kifejezetten idevágó a moszkvai Pravda ezzel kapcsolatos velős véleménye, miszerint,,az enyhülés közepette hatástalan így akadályozni a kölcsönös kapcsolatok fejlesztését, s manapság már reálisan elvárható a COCOM-korlátozások ésszerű határokig való megkurtítása". p. VONYIK ERZSÉBET
