Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-20 / 3. szám

Nagybecsű Olvasónk, a szúkebb hazájá­ban polihisztorként ismert Bódi Bertalan me­leg hangú levéllel tisztelt meg a közelmúltban. A Safárikovóban élő nyugalmazott gimnáziu­mi tanár - maga is aktív amatőr festő - egy népi fafaragó munkásságára hívta fel figyel­memet, akinek - mint megírta - dombormű­vei, figurális alkotásai a ritka tehetség kéznyo­mait viselik magukon. Utólag megvallom, bizony kételkedtem, in­kább a levélíró iránti figyelmesség, mintsem a született zsenivel való találkozás reménye vezérelt Fertő Dezső gömörfalvai (Gemerská Vés) otthonába. A helyszínen aztán nagyon hamar - már a szerény falusi porta előszobá­jában bizonyossá vált, hogy nem túlzók a nyugdíjas mester munkásságát méltató jel­zők. A falakon függő, polcokon díszelgő alko­tások ugyanis valósággal életre keltették egy- egy Petőfi-, vagy Arany János-vers hősét, felidézték alkotójuk rég letűnt gyermekkorát. Pedig, amint azt szíves vendéglátóm elmon­dotta, csak egy töredékét láttam az utóbbi öt­hat év termésének. A hatvan legszebb alko­tást még tavaly elvitték a nyitrai (Nitra) Agrokomplex mezőgazdasági múzeumá­ba. A falusi emberek hétköznapjait, a ha­gyományos mezei munkák gyötrelmeit és szépségeit felelevenítő kompozícióknak visszhangos sikerük volt a Zobor alatti patinás székvárosban. A múzeum igazgatója éppen a közelmúltban jelezte, hogy a kiállított tár­gyak egy részét szívesen megvásárolnák. Hasonló szándékkal keresték fel a járási mű­velődési központból és a múzeumból s az utóbbi hetekben műkedvelők, magángyúj­tók is mind gyakrabban kopogtatnak otthoná­nak ajtaján. Minden jel arra utal, hogy fel­fedezték a fafaragót, aki csak nyugdíjas korában, unaloműzésből vett először kézbe vésőt, kalapácsot. Ki is valójában Fertő Dezső? A picinyke konyha duruzsoló tűzhelyének kellemes melegénél idézzük a múltat, gyer­mekkorát, a sánfalvai cigánysereg lakóinak hányatott életét. A tiszta fehérre meszelt vá­lyogviskót, melyben a húszas évek elején látta meg a napvilágot. Abban az időben már a kis gömöri községben is szervezkedni kezdenek a nincstelen zsellérek, az alkalmi napszámos munkából tengődő falusi emberek. Édesapja tagja lesz a kommunista pártnak, a felcsepe- redö gyereket pedig iskolába adják. Noha nem lelkesedik különösebben a tudományo­kért, írni, olvasni, számolni megtanulj emel­lett - akárcsak a többi mezítlábas - hasznos­sá is teszi magát. A ministrálástól a kosárfo­náson keresztül a téglaverésig mindent meg­próbál, hogy enyhítsen valamit családja nyo­morán. A templomba különösen szívesen járt, már csak a látvány miatt is. A szobrocskákat, szentképeket mindig nagy áhítattal nézegette. Az iskolában egyszer aztán - csak úgy emlé­kezetből - lerajzolta a Szűz Máriát.- Na, kisfiam, ezt bizony megmutatjuk az esperes úrnak - lelkendezett tanítója, amikor véletlenül a kezébe került az alkotás. Aztán nemsokára tényleg hívatták, magához kérette a mit sem sejtő gyereket a nagytiszteletű... A találkozásra azonban még most, több mint hatvan év távlatából sem szívesen gondol vissza. Vallásgyalázásért, istenkáromlásért úgy helybenhagyta a lelkek pásztora, hogy húszéves koráig kerülte a templomot, de még ceruzát sem vett a kezébe. Katonakorára heverte ki a lelki sérülést. Szerencsére egy múvészetkedveló tiszt szol­gája lesz, akivel gyakran megfordul Debre- czeni Kálmán ismert festő miskolci alkotómű­helyében. A kor egyik ismert, népszerű szí­nésznője ihlette ismét alkotásra. A festmény elnyeri a mester tetszését, csiszolgatja, tanít- gatja is a művészi hajlamú kiskatonát, ám az idilli állapot nem tart sokáig. A háború közbe­szól, a front közeledtével a harctérre paran­csolják. Fegyvert ugyan nem forgat kezében, lapátot, csákányt, ásót annál többet. A Miskol­con eltöltött időszakról azonban nemcsak a festészet miatt vannak maradandó élmé­nyei. A jelentős iparváros prolinegyedében ismerkedett meg egy irodalmat, művészetet kedvelő szolgálólánnyal, akivel immár több mint négy évtizede élnek boldog házas­ságban. Meglett férfiként, az ötvenes évek végén ül ismét iskolapadokba, hogy néhány év eltelté­vel kitüntetéssel érettségizzen a Szepsi (Mol- dava nad Bodvou) Mezőgazdasági Szakkö­Csak az egyenruhát veti le... Szótlanul ül az íróasztal mögött. Gon­dolataiban talán az ifjúsága jut eszébe, a szülőfaluja, az üzem, ahol szakmát tanult, ahol felvették a pártba. Tábornoki egyenruhát visel, de hivatásos katonaként ez az utolsó munkanapja. Nem készült katonai pályára, mégis a főtiszti rangig vitte. S közben tanult, hogy másokat tanít­hasson. Frantiéek Hatala tábornok, kandi­dátus, a Klement Gottwald Katonai Főis­kola prorektora több mint negyven évig viselte a néphadsereg egyenruháját, s lám ez ma véget ér. Életében lezárul egy fejezet, az az időszak következik, amely lehetőséget ad a mérlegvonásra, az összegezésre.-Januárban még naponta bejárok. Megígértem, hogy megtartom előadásai­mat - töri meg a csendet, majd így folytat­ja: - Később is mindig szívesen visszajö­vök. Egyébként néhány tisztségemtől még nem válók meg. Tagja maradok a tu­dományos tanácsnak, elnöke a katonape­dagógiai kandidátusi munkákat elbíráló bizottságnak. Gyermekkorát Dolny Óhajban élte le. A magyar megszállás idején kijárta a pol­gári iskolát, szakmát tanul a áuranyi ke­ményítőgyárban, majd a Cikta cipőgyár­ban lett mechanikus. Á felszabadulás után csak a cég neve változott meg, ö maradt. Jó szakember hírében állt, azon fiatalok közé tartozott, akik megértették - a kom­munista pártban van a helyük. Negyven­hat derekán vették fel a párttagok közé és ősszel már megválasztották az alapszer­vezet elnökévé. Sőt, titkára lett az üzemi szakszervezeti bizottságnak is. Amikor egy évvel később munkatársaitól búcsú­zott, hogy tényleges katonai szolgálatát letöltse, így mondta: Mi is az a két év...- Abban az időben, amikor bevonultam a néphadseregbe, pártgyűléseinket a lak­tanyán kívül kellett megtartanunk. Jól em­lékszem 1948 elején azt a feladatot kap­tuk, ügyeljünk a fegyverekre, nehogy ille­téktelen kezekbe kerüljenek. Soron kívüli szolgálatra jelentkeztünk, mindig volt kö­zülünk valaki őrségben. Elvégezte a tisztesi tanfolyamot. A fia­tal órvezető csapattesténél jóformán meg sem melegedett, amikor politikai tanfo­lyamra vezényelték. Nevelő altiszti beosz­tásának gyakorlását azonban el sem kezdte, amikor féléves tartalékos tiszti iskolába küldték. Elvégzése után hadna­gyi rangot kapott, majd néhány atyai jó tanácsot: a néphadseregben szükség van az ilyen emberekre. Kommunista köteles­séggel így mondták -, hogy a formálódó néphadsereg építéséből kivegyed a ré­szed.- Spisská Nová Ves-ben, a Jan inká­ról elnevezett katonai iskolában kezdtem el hivatásos katonai pályámat. Rövid ideig a párt és az ifjúsági munkát irányítottam, majd Kelet-Szlovákia metropolisában kö­töttem ki az egyik magasabb egység pa­rancsnokságán. Néhány hónap eltelte után újra politikai iskolába küldtek, s ami­kor visszatértem, a politikai osztály veze­tőjévé neveztek ki. Jóllehet abban az zépiskolában. Aztán mint megbízható mun­káskádert Csehországba küldik szakmai to­vábbképző tanfolyamra, ahol egy konzervgyár működésének leírása a záróvizsga témája. Ismerve nyelvi nehézségeit, utolsóként szólít­ják. Nem kér kegyelemjegyet a szakmai bi­zottság tagjaitól, csak egy krétát. Aztán olyan szemléletesen, olyan pontosan rajzolja táblá­ra a munkafolyamatot, hogy a vizsgabiztos hosszasan szorongatja kezét. Műszaki felké­szültségét később Vidafalván (Vidiná) a me­zőgazdasági szakmunkásképző iskolában is bizonyíthatta, majd a gép- és traktorállomás áafárikovói részlegén töltött el huszonegy eredményes esztendőt. A nyugdíjas éveit sem töltötte tétlenül. Amolyan mindenes volt a gömörfalvai kultúr- házban. A szép emlékei szinte sorjáznak ebből az időszakból. Nagyon megszerette a verseket és a színpadi műveket. Megismer­kedett több falujáró színésszel, íróval, költő­vel. Csak a diszkókon randalírozó fiatalok egy csoportjával gyűlt meg a baja. Sehogyan sem lehetett őket fegyelmezni, rendre, tisztaságra tanítani. Bele is betegedett a hiábavaló küz­delembe... A korábban ízig-vérig közéleti ember fel- gyógyulása után visszafogottabb, zárkózot- tabb lett. Mostanában már kevesebbet törődik a falu, a világ gondjával, ha csak teheti, beteg feleségét ápolgatja, s szabad idejében fába vési emlékeit. Egyszer már írtak róla az újságban, de annak bizony nem örült igazán. Fényképe alatt ugyanis az állt, hogy Fertő Dezső, a rad- nóti cigány fafaragó. Az emberek, az ismerő­sök azóta is ugratják. Különös, de nem a cikk­író az első és egyetlen, aki összetévesztette radnóti névrokonával.- Egyszer, még fiatal koromban szegény apám - isten nyugosztalja -, hogy a felesé­gem meg ne hallja, kihívott a házból és nagyon ledorongolt, micsoda rongy ember lett belőlem, ilyen szép asszony mellett még sze­retőt is tartok, merthogy kerestek a csendőrök a gyerektartási hátralék miatt. Jó időbe tellett, amíg meggyőztem ót és a hatóságokat, hogy itt valami félreértés van... Évek múltán pedig még egy csúnyább ügy, valamilyen lopás kapcsán mentek utána a rendőrök munkahelyére. Nyomban le akar­ták tartóztatni, de az igazgató tiltakozott, s a pártbizottság, melynek éveken keresztül vezetőségi tagja volt, szintén kezeskedett ér­te. Másnap aztán ismét megjelent a marcona külsejű rendőrtiszt, hogy elnézését kérje. Va­lóban egy másik Fertő Dezsővel tévesztették össze. A kellemetlenségek, hátrányos megkülön­böztetések ellenére soha nem merült fel ben­ne a gondolat, hogy nevét, múltját megtagad­ja. Nézete szerint ugyanis nem az a fontos, hogy honnan, milyen közegből indul az em­ber, hanem az, hogy hová ér. hacsi ATTILA időben sok időt kellett tölteni a csapattes­teknél, a tábori kiképzéseken, mégis sze­rettem ezt a munkát, a beosztásomat. S már tudtam, hogy nem fogom kérni leszerelésemet. Teltek, múltak a hónapok, s újra az iskola padjában ült. Három évet tanult a katonai politikai főiskolán, majd a Brnói Katonai Akadémián tanított, később tan­székvezető lett. Szorgalmára, tudásvá­gyára felettesei is felfigyeltek. Az akadé­miáról ment el Moszkvába hároméves továbbképzésre. Felesége, két gyermeke maradt idehaza, évente bizony csak két­szer találkoztak. A kandidátusi vizsga után tért vissza Bmóba, a katonai peda­gógiai tanszékre.-Három más társammal 1969 tava­szán azt a feladatot kaptam, hogy szer­vezzük meg a Prágai Katonai Politikai Akadémia áttelepítését Bratislavába. Ősszel, igaz, elég mostoha körülmények között, már megkezdődhetett az oktatás. Prodékán lettem. Később a tudományos munka prorek­tora lett, tanított, tankönyvet írt, élt-halt a munkájáért. Több időt töltött a főiskolán, mind odahaza. Mégsem tiltakozott, ami­kor 1971-ben a fővárosi nemzeti bizottság képviselőjének megválasztották. Mai na­pig betölti ezt a tisztségét. Egyfolytában az iskolaügyi szakbizottságban dolgozik.- A két gyermekünk úgy nőtt fel, hogy szinte észre sem vettem. Pályafutásom alatt a katonák ezreinek nevelésével fog­lalkoztam, de gyermekeim nevelése a fe­leségemre hárult. Megértő, s vallom, hogy ilyen családi háttér nélkül aligha vittem volna ennyire, nem fordíthattam volna ennyi időt a tudományos, az oktatói mun­kára. Mindkét gyermekünk főiskolát vég­zett. Ma már négy' unokánk is van. így hát hatvanhárom évesen, nyugdíjasként lesz kivel foglalkoznom, de azért a főiskolától sem válók meg teljesen. Ezután majd több idő jut a pihenésre, a kertészkedésre. Feleségem falujában, Podhajskén van egy kis kertünk, gyakrabban látogatunk majd el oda ...A búcsú nem könnyű, új életritmus vár rám, de hogy nem leszek tétlen, abban biztos vagyok. NÉMETH JÁNOS A -m átlagember, a laikus képzeletében a jog leggyakrabban egyszerűen csak mint tör­vény vagy rendelet jelenik meg. A jogtudósok ezzel szemben gyakran hangsúlyozzák, hogy a jog olyan bonyolult társadalmi jelenség, amelynek számos meg­jelenési formája van. A laikusnak önmagába véve ezeket minduntalan ismertetni és magyarázni kell. A jog egyik megjelenési formáját, a jogtudatot mu­tatja be „A szocialista társadalom jogi tudata" c. köny­vében dr. Ondrej Filo kandidátus. Ahhoz azonban, hogy a könyv tartalmát tolmácsoljuk, röviden foglalkoz­nunk kell az emberi társadalom, az állam és a jog meghatározásával, mert ezek dialektikus kapcsolatától függ a jogtudat milyensége is, amely, mint azt a szerző hangsúlyozza, mindig egy konkrét társadalom tudatos léte. Az emberi társadalmat a legegyszerűbb, de egyben a legbonyolultabb módon úgy jellemezhetnénk, mint az emberek és intézmények (szervek és szervezetek) tevékenységének és viszonyainak bonyolult rendsze­rét. Ezeknek a viszonyoknak és e tevékenységnek bonyolultsága vezet el minket a probléma lényegéhez. Ahhoz ugyanis, hogy az emberek és az intézmé­nyek kölcsönös kapcsolatainkban ne akadályozzák egymást, hanem együttműködjenek, szükséges, hogy a társadalomnak bizonyos normatív rendszere - sza­bályrendszere - legyen, amely egyaránt kötelező min­denki számára, s amelynek megfelelő magatartást tanúsítanak az emberek kölcsönös kapcsolataikban. A jogi tudat és az átalakítás Dr. ONDREJ FILO könyvének margójára Ugyanúgy van ez, mint amikor két labdarúgócsapat akar játszani egymással. Ehhez is szükségesek sza­bályok, amelyeket a labdarúgóknak ismerniük kell és meg kell tartaniuk. Az emberi társadalom a történelem során számos vallási, erkölcsi, etikai, s persze jogi szabályt alkotott magának. Az államilag szervezett társadalomban, ami­lyen a szocialista társadalom is, a legfontosabb norma­tív szabályrendszer szerepét a jog tölti be. A fent említett egyéb normatív rendszerektől a jog elsősorban azzal különbözik, hogy a jog megtartását kikényszerít­hetik az erre a célra létrehozott állami szervek, ha az emberek és az intézmények kölcsönös viszonyaikban nem tartják meg rendelkezéseit. S mivel az emberek gyakran nem szívesen vetik alá magukat a jognak és nem viselkednek úgy, ahogy azt az állam - a törvény­hozó - elképzeli, viszonylag gyakori az állami kényszer is. Nyilván éppen ezért társítja a laikus képzelet a ogot a megtorlással. Az ilyen képzettársítás azonban az anakronizmus egyik fajtája, melynek a 20. század modern társadalmában már nem lenne szabad helyet kapnia. Hiszen a jognak a társadalomban a kényszerí­tésen kívül más funkciói is vannak, amelyek inás, fontosabb megjelenési formákat adnak neki, s amelye­ket ismerni kell. Itt elsősorban a szabályozó, irányitó, ellenőrző és kulturális-nevelő funkcióról van szó. A demokratizálás és az átalakítás időszakában főként a jog szabályozó-irányító szerepének ragy a jelentősége. A szocialista jogállam eszméje, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának 19. országos konferenciája is hangsúlyozott, még inkább kiemelte azt a gondolatot, hogy a szocialista társadalma az állam kizárólag jogi normákkal irányítsa. Annak érdekében, hogy a jog követésére kötelezett állampolgárok és intézmények megértsék a szocia ista állami irányítás céljait, amelyeket az állam a jog közvetítésével hoz nyilvánosságra (és itt a jog az állam, a társadalom és az egyén közti kommunikáció eszköze), feltétlenül szükséges, sőt a legfontosabb az, hogy a jogszabályokat megismerjék azok, akiket köte­lez. Az emberek tudatába a jogi normák viszont csak a rendszeres jogi nevelés és propaganda közvetítésé­vel juthatnak el. Ezért szentelnek jelenleg olyan nagy figyelmet a jogi nevelésnek és propagandának, amely a kívánatos irányban befolyásolja a jogtudatot, és teljesíti egyben a jog kulturális-nevelő funkcióját. Mun­kájában a szerző a tömegek jogtudata formálásának néhány alapvető tendenciáját is bemutatja. Itt elsősor­ban a társadalom forradalmi áta akulása (az államosí­tás, a termelési eszközök tulajdonának győzelme, a szocialista állam és a szocialista politikai rendszer építése) és a jogi tudat formálása közötti összefüggé­seket hangsúlyozza. A jogi tudat így mindig, minden fejlődési szakaszban tagadása a munkásosztály és a többi dolgozó korábbi hivataös polgári (burzsoá) tudatának, s kifejezi az igazságosság és az egyenlő­ség iránti vágyukat. Ugyanakkor, mint azt a legújabb szovjet pártdoku­mentumok bizonyítják, a szocialista társadalomban növekvő és éledező ellentmondásokat nagyon gyak­ran, s főként a sztálini személyi kultusz időszakában nem megfelelő módon és nem megfelelő eszközökkel oldották meg. A jog területén ennek különleges an tragikus következményei voltak, s ez negatívan tükrö­ződött nemcsak a törvényekben, de deformálta az emberek jogi tudását is. Már csak ezért is természete s, hogy az átalakítás során felújítják a pártmunka ás a szocialista társadalom irányításának lenini normáit, s hogy az állami és a pártszervek fokozott figyelmet szentelnek a törvényesség, valamint az állampolgárok törvényességbe vetett bizalma megújításának. A sze r­ző munkájában ezzel a lényeges problémával, vagyis a jogi tudat és az átalakítás összefüggéseinek vizsgá­latával is foglalkozik. Dr. JÁN CUPER kandidátus

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents