Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-09 / 23. szám
ifizika professzo- agányosan életevei egy tisztvise- ban, és étkezdé- ipon megkívánta )lc karátos arany gnek, fűszernek, >gtat fel, mint egy ózápor után. El- (tt egy gyönyörű I aranyszínű bőr ; hozott, meg egy onttal. mondta. - itt ez reggeli sétámról, robotember meg ilkozott. Zavar és futott végig a tes- /olt, s nem merte >gy a parancsra jön létre központi hát, és várt. ís fél perccel, de ihez kezdjen. „A neg akar tréfálni éjébe vette, hogy ádel, pedig tudja, szeretik a kölest a húslevest.“ aritotta a zöldsé- tst, körömkefével it, fésűt, hajolajat illat rozsdavörös helyére, s megint ég tennie keltene, lekvés, a profesz- majd, és bánatos íj, ej, Szilárd! Bi- i különleges gép- dunk mi már szót i, öregszel, ez az A kakas végiglépdelt a konyhán, és meszes fonatokat hullatott a padlóra, aztán megállt, gombszemét várakozón a robotember felé fordította. Szilárd reája pillantott, s a kölcsönös várakozás hirtelen fölzaklatta. Most már nem ülhetett tovább tétlenül. Megnyomta a nikkelmellényre szerelt gombot, s a mikromagnóról visszahallgatta az utasítást: MIRE VISSZATÉREK, VÁGD LE A KAKAST! BÁLINT TIBOR- Már bocsánat... de hogy értette azt a tanár úr? - motyogta, és zavarában csengeni kezdett a füle. - Mijét vágjam te ennek a szegény állatnak? Ha a farokdiszét stuccolom meg, haragudni fog rám, a sarkantyúira pedig éppoly büszke lehet, akárcsak én. Lássa hát be, kedves Relativitás, hogy ez... ez lehetetlen parancs. Úgyszólván egész szervezetem tiltakozik ellene. Mi hát a teendő? Odalépett a konyhaberendezések vezérlőtáblájához, a parancsot betű szerint tekopogtatta, mire az asztalfiókból kinyúlt egy kisfémkar, s borotvaéles, vörös nyelű kést tett az asztalra, majd ismét visszahúzódott. Szilárd fölemelte a vágószerszámot, reálehelt, a térdéhez ütögette, utána ismét fölsóhajtott:- Nem értem! Egészen megbénult az agyam! Közben már fél tíz is elmúlt. Relativitás ilyenkor szokott visszafordulni a Hársfa utcai sétány végéből, miután botjával egy félkört rajzol a levegőbe, és hegyes cipősarkán megpördül. Szilárd már szinte hallani vélte, ahogy fölfelé szuszog a falépcsön, ijedtében hóna alá kapta a kakast, másik kezébe a kést fogta, és lement a nyüzsgő, napfényes utcára; ott fölállt a domonkosrendiek templomának lépcsőjére, ahova egy hatalmas hársfa vetett árnyékot, és bekapcsolta magnóját: VÁGD LE A KAKAST! VÁGD LE A KAKAST! Föltartotta az állatot is, meg a kést is a feje fölé, előtte azonban úgy fölerösítette a magnetofonját, hogy az már szinte fenyegetően zengett a téren; a járókelők némelyike fülére szorította a kezét, és rosszalló hunyorítással pillantott Szilárdra, a másik hátrafeszítette az állát, tenyerével éles vonalat húzott át a nyakán, s mutatta a robotembernek, hogy mit kell tennie. A hangszóró azonban egyre csak bömbölt: MIRE VISSZATÉREK, VÁGD LE A KAKAST! Az emberek mosolyogva lépdeltek tova.- Micsoda vasfejű alak tehet!- Na, nesze, Relativitás, kappansült!- Ebből se tesz ebéd ma délre! Végül egy frakkos, glasszékesztyűs alak állt meg előtte, karját hátrafonta, és kedélyesen hintáztatta magát; majd körülpillantott, mint aki aggódik, hogy elorozzák előle az élmény borzongató mámorát, levetette a kabátot, a villanyoszlop kampójára akasztotta, kesztyűjét lehántotta a kezéről, és elvette Szilárdtól a kakast meg a kést; egyetlen nyisszentéssel levágta az állat fejét. Utána egykettőre visszaöltözött, és boldog, átszellemült mosollyal folytatta sétáját; a gépember pedig lezakatolt a lépcsőről, és a kakas feje fölé hajolt, amely a kanális rostélyán tátogott kékesen dermedő szem- bőrét mozgatva; a bizonyosság kedvéért Szilárd a véres, elnehezült testet, amelyből még egy kis meleg áradt át fémujjaiba, felemelte, de nem értett semmit.- Hülye állat! - kiáltotta végül fölocsúdva, s a véres kést elhajította, mégpedig arra, ahol a frakkos ember cilinderét látta imbolyogni. - Most, hogy állítsak haza ezzel a kétfelé tagolt szerencsétlennel?... Ó csak kerüljön a kezembe az a gazember!... Tíz perc múlva, mikor Relativitás úr befordult a kapun, vérnyomokat pillantott meg a rózsabokrok közötti sétányon, és botját elörelendítve, izgatottan indult a lépcsőfeljáró felé. Az előszoba szőnyege ugyancsak véres volt. Szent isten! Mi történt itt?! Aztán belökte a konyha ajtaját, a verítéktől puhára lazult arccal, sápadtan megállt a küszöbön: Szilárd ekkor már az asztalnál ült, és tűbe fűzött cérnával buzgón igyekezett visszavarrni a kakas fejét a törzséhez, amely már kihűlöben volt... A veres kakas meséje :va (rézkarc) l~ hiszek a természetfeletti- C/r dolgokban... - mondta a lány. - Két ember találkozik, és máris érzik, hogy összetartoznak. Nem véletlen, hogy találkoztunk. Én azonnal megismertelek. És már a pénztárnál láttalak. Te elmentél az asztalom mellett, de hátrafordultál és visszajöttél...- Én is azonnal észrevettelek...- mondta a fiú. Lakótelep házai között lépdeltek, fagyos kavicsok csörögtek lépteik alatt. A kis kertekben levéltelen mogyoróbokrok és almafák csontos ujESA SARIOLA jaikkal nyúltak a hold felé, a csupasz fekete ágak az égre mutattak. A lány az egyik ház emeletén lakott. Óvatosan osontak felfelé a keskeny, lépcsőn, ahol a lánynak egy kicsi, keletiesen berendezett lakása volt. A mennyezetről lámpa lógott alá, az egyik falon indiai fali- szőnyeg, a másikon plakát, rajta két fiatal, kéz a kézben, a lemenő nap fényében... Matrac volt a fekvőhely, azon vastag bársonytakaró és sok párna. A lány meggyújtott egy füstölő rudacskát. A fiú lehúzta téli cipőjét, levetette a kabátját, és az ajtókeretbe vert szögre akasztotta. A lány teát ajánlott, aztán filmekről beszélgettek. A fiú egy francia filmet nézett meg, annak a hatására vette a bátorságot, hogy a cukrászdában a lányt megszólitsa. A mozi után ült be a presszóba a hideg elől, és hogy a hazatérés idejét halogassa. Mert ö a legfiatalabb, és nem tudja megszokni a többiek ivásza- tokról és nőkről szóló történeteit...- Eki és Lissu veszekednek, ha isznak - mondja -, és olyankor féltékenyek. Lissu egy kékszerü lánnyal jár. Azt hiszi, hogy én is lefeküdtem vele... A lány hosszan, furcsán nézett rá, majd megszólalt:- Eredj innen!- De én nem voltam vele! - tiltakozott a fiú.- Eredj! Mérges lesz a házigazdám...!- Jó, megyek. De én nem vagyok olyan, mint Eki, aki azonnal felkapja a vizet, ha nem adják meg neki, amire számított... Az ember az életben mindig részesül valamiben, ha nem az egyik, hát a másik dologban. Megyek már. Kösz a teát... Befűzte a cipőjét, felvette a kabátját. Kifelé menet még visszanézett a lányra, aki már a párnákat igazgatta.- Látlak holnap? Elmehetnénk moziba vagy máshová. A lány nem válaszolt.- Van vele kapcsolatod?- Kivel...- A házigazdáddal!- Nincs. Tűnj el! A fiú leugrált a lépcsőn, ki az utcára. Az úton visszafordult. A lány ablaka sötét volt, de tudta, hogy a lány arca ott van a sötétben és néz utána. A hold most máshol járt, mint korábban. A fiúnak soká kellett gyalogolnia. Az egyik házból fény szivárgott ki. Megállt és felcsöngetett. Nagy sokára egy öregasszony nyitott ajtót.- Bocsánat a késői zavarásért... - mondta neki. - Az utcán egy sebesült ember fekszik. Nem részeg! Szabad innen telefonálnom? Az asszony beengedte. A fiú a szobából belátott a konyhába, ahol az asztalon egy nagy kenyérvágó kés feküdt. Belépett a konyhába, felkapta a kést és az asszonynak szegezte:- Pénzt vagy életet! - kiáltott rá. A lakásban nem volt más senki. Az asszony elővette a pénztárcáját, a pénzt átnyújtotta a fiúnak. A fiú kirohant a lakásból. A lépcsőn megcsúszott és beleesett a kenyérvágó késbe, amely még mindig a kezében volt. Még fel tudott állni, kivonszolta magát az utcára. Amikor a rendőrség megérkezett, már vagy kétszáz méternyire volt a tetthelytől. Sápadtan, egy lámpaoszlopnak támaszkodva ült az aszfalton, és csak annyit tudott mondani a kérdezőknek:-Mindent félreértenek... nem látják, hogy én estem bele...? ANTALFY ISTVÁN fordítása t a legidősebb mérte és a pocsolya sáros vizével lefröcskölte soha-nem-lesz utasát. A stoppos iát első ülésé- intett utána egy kedveset... ?k ki, elszágul- Leparkolt a vasorrú bába háza előtt és olyan bizakodó képpel lépett a műhelybe, bűvös szó alatt álló har- mint aki felfedezte az országos statisz- ir után, az út tikát. óbálta leinteni A banya imigyen üdvözölte: akállas, mos- - Kapsz pléhet, ha tudsz mondani háar és hátizsák rom bűvös szót! Elgondolkodott a fiú, majd eszébe ju- idorral végig- tott, hogy mit is tanult az iskolában.- Kérem, kérem, kérem... A vénség elröhögte magát, sarkon fordult és eltűnt, mint szerelem a házasságban. A fiú, haza már a rövidebb úton, de hosszabb orral tért vissza. Senki ne lepődjön meg, de ugyanígy járt a középső testvér is. Dácia, stopos, sáros víz, majd szégyen, röhej. Bezzeg a legkisebb! Beindította öreg Skodáját, könnyekkel a szemében (ugyanis a kipufogó végig el volt repedve) nekivágott a világnak. Ő is meglátta a stopost. Megállt, udvariasan kidrótozta az első ajtót, majd begyömöszölte az öreget a szakadozott ülésre. Rákapcsolta a biztonsági övét és megkínálta kassai szalámival, és ami a legrosszabb, még kenyérrel is. Szegény mesebeli nyugdíjas mit tehetett, elárulta a három bűvös szót. A legkisebb fiú, mikor belesuttogta a banya fülébe a három bűvös szót, földig hajtotta leszázalékolt derekát:- Szolgálatjára, uram! Néhány hét múlva a házikó teteje újra régi fényében tündökölt. Mikor az utolsó irigykedő szomszéd is eltávozott, körbevette a fiút a család és faggatni kezdték sikerének titkáról. A legkisebb testvér jószívű volt:- Nem világot rengető a tudományom. Csak annyit kell súgni: „Nem teszek hálátlan!" HORVÁTH FERENC fordítása MICHAL ŐERNÍK Nézelődés az ablakból Egyszer ebéd közben apám letette az újságot, levette a szemüvegét s azt mondta: nézzetek ki az ablakon. Mindenki kinézett. Édesanyám látta, hogy a tyúkok a rosszfazékból kikaparják az ibolyát, a metélöhagymát s mondott egy Jézusmáriát! Bátyám az Eska kerékpárját figyelte, melyet a cseresznyefához támasztott s morgott valamit maga elé. Én a cseresznyefán a madáretetőt néztem, melyet elleptek a seregélyek. Apám azt mondta: mindenki mást figyel, de a félszer előtt a fát valakinek fel kellene hasogatni. Hát így történt. Valamivel bölcsebb lettem, kicsit megöregedtem, nem tudom, hány öl fát hasogattunk azóta, az ibolyák között macskák hancúroznak, szagolgatják az illatát. Ahányszor kinézek az ablakon, a betonudvart látom, melyet körülvesz a gyom, s az egyre fáradságosabb napok tolakodnak a felszínre. A fákat is régen nyestem. A félszer is szétesik, a kút pompája rozsdásodik. Mindent holnapra halasztgatok s mindennap holnap. Minden ablakból mást látok és az marad meg, ami a valóság, s évről évre sürgetőbb, mint mikor valaki késő éjjel a kapun dörömböl. OZSVALD ÁRPÁD fordítása LYDIE ROMANSKÁ apáról apának édesebb a vére fagyverte gyümölcs nedve féltem öt ö nem fél ő nevetve szájában csurgó csatorna árok a nyála a teába olykor belehint pár szemnyi szpolarint és gondol egyet ott a fa a ház a gyermek kutat keres nem talál sehol vagy ott van tölts pohárt nincsen munka fogyottan megyünk magunknak egymásnak szembe ő nem ő és én nem vagyok gyermek és ahol lakik nincsen is háza egészen másutt áll apa fája CSANDA GÁBOR fordítása *. | Félreértés
