Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-09 / 23. szám
Körkép A KGST-országok gazdasági együttműködésében reálisan fel kell mérni a fennálló helyzetet, mert csak Így érhető el, hogy az integráció fejlesztését célzó intézkedések gyakorlati eredményekhez vezessenek. Ami a tagországok egységes piacának, s ezen belül a fogyasztási cikkek egységes piacának a kialakítását illeti, ma még azt sem mondhatha ez a szovjet nyersanyagokhoz való legelőnyösebb hozzájutással kecsegtet. Világos, hogy a gazdálkodás és a gazdasági kapcsolatok új rendszere fokozatosan fog kibontakozni. Ebben az átmeneti időszakban a szocialista országokban több szektorú gazdaság alakul ki. Ezeket a szektorokat szabályozásuk szempontjából három csoportba sorolhatjuk: • szigorú terv és állami megrendelések által direktív módon irányított szektor. • vegyes szabályozású szektor, • a piac törvényei által szabályozott szektor. Az említett szektorok közül mindegyiknek megfelelő mechanizmusra van szüksége, amely lehetővé teszi a külföldi partnerekkel való együttműködést. Ez azt jelenti, hogy a külgazdasági tevékenységben is több- szektorúság fog érvényesülni, továbbra is lesznek kormányközi megállapodások, emellett közvetlen kapcsolatok is létesülnek. Egyes KGST- országok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a különböző gazdasági szektorok sikeresen működhetnek egymás mellett, mind egy országon A kölcsönös elszámolás alternatívái az átmeneti időszakban juk el, hogy az út kezdetén állunk. Inkább azt mondhatjuk, hogy még messze vagyunk ettől az úttól. A KGST-országok között nem alakultak ki igazi gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok. A külkereskedelmi kapcsolatok helyett egy bizonyos elosztási rendszer működik, amelyben a pénz, a valutaárfolyam és az egyéb gazdasági szabályozók csak másodrendű szerepet játszanak. Árut áruért cserélünk, mégpedig olyan kontingensek szerint, amelyekben nem a termelők és a fogyasztók, hanem többnyire a központi tervező szervek állapodtak meg. A közvetlen kapcsolatok nagyon csekély arányt képviselnek a kölcsönös árucserében. Ami a fogyasztási cikkek piacát illeti, ez ugyan létezik, csakhogy fordított értelemben, nem az áru megy a vásárló után, hanem a vásárló keresi az árut. Felmerül a kérdés, hogy milyen csodálatos eszköz tudná ezt a helyzetet megfordítani. Ilyen eszköz azonban nem létezik, ezen a helyzeten csak maga a piac segíthet. Lehetővé kell tenni a piac normális működését. Ezért fel kell számolni a különböző akadályokat, s meg kell szervezni a gazdasági szabályozás rendszerét. Emellett teljesen helytelen a piacot a tőkés termelési móddal összefüggésben értelmezni, vagy pedig különleges szocialista piacról beszélni. A piacot mint eszközt maga az emberi civilizáció hozta létre. De hogyan lehetne a tervezett gazdálkodásból a terv elemeit tartalmazó piacgazdálkodásba átmenni? Ezt egyelőre senki sem tudja, mert ezzel ilyen terjedelemben senki sem próbálkozott. A kérdéssel kapcsolatban két alapvető vélemény alakult ki: egyes közgazdászok úgy vélik, hogy meg kell várni, amíg kialakulnak a szükséges feltételek. Hiszen a KGST-országokban vagy egyáltalán nem létezik belső piac, vagy pedig csak valamilyen kezdeti szakaszában található. Márpedig ami nincs, azt nem lehet összekapcsolni. Más szakemberek viszont úgy gondolják, hogy azonnal el kell kezdeni a piac kialakítását. Bizonyára valahol középen van az igazság. Amennyiben arra fogunk várni, hogy az íróasztalon találhatjuk a jelentést a szükséges feltételek kialakulásáról, esetleg meg sem érjük ezt, mert az élet mindig tarkább, mint bármilyen elméleti modell. A piac rohamlépésekben való létrehozását szintén meg kell gondolni, többek között azért is, mert a szovjet gazdaság anyagi és pénzügyi szempontból jelenleg annyira kiegyensúlyozatlan, hogy képes lenne mindent elnyelni, ami a többi KGST-ország piacán található. Természetes, hogy ezek az országok egy ilyen variánst nem fogadnak el, még akkor sem. belül, mind pedig az országok közti kapcsolatokban. Ehhez olyan rendszert kell kialakítani, amely a gazdasági szabályozás eszközeivel összhangot teremt a szektorok között. A piacnak pénzre van szüksége Amennyiben elismerjük, hogy a KGST-országokban belátható időn belül többféle gazdasági szektor fog működni, úgy az együttműködés párhuzamos mechanizmusaival is számolnunk kell. Az eddigi kormányközi szintű együttműködésnek az a kereskedelem fog megfelelni, amely a kormánybizottságok és a központi tervezési szervek által kölcsönösen egyeztetett és elfogadott kontingensekből indul ki. Ez a kereskedelem a transzferábilis rubelhez fog igazodni, szigorúan szabályozott valutaárfolyamok és kamatlábak alapján, arra törekedve, hogy a kötelezettségek kölcsönösen kiegyenlítettek legyenek. Ezzel párhuzamosan a gazdaságilag szabályozott szektorok is fejlődni fogna, amihez ki kell alakítani a szükséges mechanizmusokat. Egyes számítások szerint a soron következő ötéves tervidőszak végén a Szovjetunió KGST-országokkal folytatott külkereskedelmi forgalmának több mint a felét a közvetlenül együttműködő vállalatok egymás között fogják lebonyolítani. Ez természetesen nem valósulhat meg egy olyan új mechanizmus nélkül, amelyben módosított pénzügyi-elszámolási rendszer, módosított vámszabályozás, valamint rugalmas árpolitika fog érvényesülni. Ezen a területen a transzferábilis rubelre támaszkodó elszámolási rendszernek nincs perspektívája. Az utóbbi években történtek már bizonyos lépések egy ilyen mechanizmus kialakítása irányában. Ezek egyelőre elég bátortalan lépések, ami érthető is, hiszen nem mindegyik KGST-ország készült fel arra, hogy megnyissa saját nemzeti piacát és pénzügyi rendszerét. A rugalmasabb rendszer kialakítására irányuló törekvések keretében a Szovjetunió Bulgáriával, Csehszlovákiával és Mongóliával megállapodott abban, hogy a közvetlen kapcsolatok keretében megvalósuló árucsere elszámolása nemzeti valutában történjen. Ez a kísérleti jelleggel bevezetett megállapodás azonban több gondot okozott, mint amennyi problémát megoldott. Az intézkedések csupán félmegoldást eredményeztek. Az alapvető fogyatékosság abból ered, hogy ezek a megállapodások direktiv jellegűek, s a transzferábilis rubelben való államközi elszámoláshoz kapcsolódnak. A nemzeti valuta felhasználhatóságának a kereteit a felső szervek határozzák meg, s ha ezeket a felek túl akarják lépni, újabb engedélyt kell hozzá kérni. A kölcsönös valutaárfolyamok meghatározása szintén direktív módon történik, hosszabb időszakra szól, s nagyon nehéz azt megváltoztatni. Ehhez újabb hosszadalmas tanácskozásokra van szükség, s ha megbomlik a csere egyenértékűsége, az egyik fél érdektelenné válik a további együttműködésben. A nemzeti valutákban történő elszámolás a transzferábilis rubelben való elszámoláshoz hasonlóan nem lépi túl a kliring kereteit, s nem oldja meg a maradványértékek sokoldalú ki- egyenlítésének a kérdését. Az új rendszer egyetlen előnye az, hogy bizonyos mértékig egyszerűbbé teszi a vállalatok és más szervezetek együttműködésének anyagi vonatkozású elszámolásait. Melyik út lesz járhatóbb? A jelenlegi időszakban elkezdődött az olyan optimális elszámolási mechanizmusok keresése, amelyek megfelelnének az átmeneti időszak szükségleteinek, s tiszteletben tartanák az együttműködő országok érdekeit. Úgy tapasztalom, hogy a keresés két irányban bontakozik ki Az egyik a fennálló rendszer tökéletesítésére irányul, s azt szabadon átváltható valutákhoz, elsősorban dollárhoz köti. A másik az egyes tagországok belső pénzrendszereit akarja kölcsönös kapcsolatokba hozni. Mindegyik irányzatnak vannak előnyei és hátrányai, s mindegyik jogot formálhat az érvényesülésre. Csak a gyakorlat adhat rá választ, hogy melyik válik be jobban. Ennek ellenére én úgy vélem, hogy távlati szempontból a közösségnek ki kell alakítania saját közös értékmérő és elszámolási pénzegységét, amely kapcsolatban lesz a nemzetközi valutákkal, amint azt az Európai gazdasági Közösség országaiban bevezették. Távlatilag a rendszer sajátosságai a következők lennének: 1. A rendszer alapját a nemzeti valuták kölcsönös átválthatósága képezi. 2. A nemzeti valuták kölcsönös árfolyamait a vállalatok, a kereskedelmi szervezetek s a külkereskedelmi bankok részéről megnyilvánuló keresleti-kínálati viszonyok alapján kell meghatározni. 3. A maradványértékek nagyságát nem határozhatják meg előirt keretek, hanem azt közvetett úton az árfolyammozgásnak kell szabályozni. Áz állami szervek csak olyan esetekben folyamodhatnak radikális intézkedésekhez, ha rendkívüli eltérések fordulnának elő. 4. A szabadon forgalmazott nemzeti valuták alapján létre lehet hozni egy közös valutát, például kereskedelmi transzferábilis rubelt, amely piaci árfolyamok által kötődik a nemzeti valutákhoz, de ezeknél stabilabb elszámolási egységet képez. A továbbiakban logikus lépés lenne a kereskedelmi transzferábilis rubel közösségen belüli átválthatósága szabad valutákra, s ezt a szükséges gazdasági feltételek kialakulása után külső átválthatósággal lehetne kiegészíteni. B. Szergejev APN Lengyelországban a póznáéi Cegielski Gépgyárban egy teljesen automatizált esztergagépet fejlesztettek ki. A helyi szakemberek által szerkesztett gépet NDK-ban gyártott számitógép vezérli. A gép rúdacélból készít különböző rendeltetésű gépi alkatrészeket. A gyárban az év végéig 50 ilyen automatizált esztergagépet készítenek el. (CSTK felvétele) Csehországi tapasztalatok a komplex program teljesítésében A KGST-országok tudományos-műszaki haladásának 2000-ig szóló komplex programjából tíz fő feladat teljesítését koordinálják a CSSZK kormányához tartozó reszortok. A komplex programból eredő feladatok teljesítése olyan eredményekkel jár, amelyek jelentős mértékben elősegítik a könnyűipar és a vegyipar, a mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripar, továbbá az egészségügy és a közoktatás tudományos-műszaki fejlesztését. A feladatok gyakorlati megvalósítása során felszínre kerülnek azok a fogyatékosságok is, amelyek hátráltatják az alapvető dokumentumokban előirányzott célok elérését. A CSSZSZK Iparügyi Minisztériuma például felelősséget vállalt az egyik fő feladat teljesítéséért, az új műanyagok és elasztomerek kifejlesztéséért és bevezetéséért. A tudományos-kutatási munkák a jóváhagyott megállapodások szerint és a kitűzött cél értelmében haladnak. Úgy tűnik azonban, hogy ezek 1990-ben várható befejezése után problémák merülnek fel, mert a tagországok ipari szervezetei nem érdeklődnek a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása iránt Ismételten megmutatkozik ebben a komplex program keretében folytatott együttműködés egyik alapvető fogyatékossága, mégpedig az, hogy a tudományos kutatás számos feladatnál nincs közvetlen összefüggésben a termelési gyakorlattal. Más szavakkal mondva ez azt jelenti, hogy a kutatási eredmények hasznosítása nincs biztosítva a termelésben. A CSSZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a biotechnológiai kutatások kiemelt irányzatában négy fő feladat teljesítéséről gondoskodik. Ezek a feladatok a gén- és sejtmémöki kutatásokra, az új növényfajták és hibridek kinemesítésére, a biológiai növényvédelemre, valamint az állati betegségek felismerésének és gyógykezelésének a kutatására összpontosulnak. Ezen a területen az a körülmény okoz problémákat, hogy a tagállamok inkább önállóan igyekeznek e problémák megoldására, s ennek következtében csekély érdeklődést tanúsítanak az ésszerű munkamegosztás iránt. Ez aztán oda vezet, hogy az együttműködés többnyire csak a kutatás és a fejlesztés területét érinti, s a nemzetközi munkamegosztás gyakorlati hasznosítása háttérbe szorul. A komplex program teljesítésének az értékeléséből a CSSZK kormánya által irányított ágazatokban az a következtetés vonható le, hogy az elért eredmények mellett olyan akadályok is léteznek, amelyek fékezik a további előrehaladást. Ezek közé tartozik az a körülmény is, hogy a tervezett közös munkák műszaki-gazdasági indoklása és alátámasztása nem kielégítő, ezért ezek nem keltik fel az önálló elszámolásra átalló termelők érdeklődését. Az együttműködést az is megnehezíti, hogy az egyes tagországokban nem érvényesülnek egységes előírások, s a gazdálkodó szervezetek hatásköre is eltérő, ami aránytalanul meghosszabbítja a megoldásokhoz szükséges időt. (ÓSTK)
