Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-02 / 22. szám
S örgyári, erdei és falusi capricciója után tizenharmadik filmjében egy csehországi kastélyba hivja közönségét Jiri Menzel, a cseh mozi első számú rendezője. A Vége a régi időknek Vladislav Vancura forgatókönyvéből készült; hősei, nem sokkal az első világháború után, a természet lágy ölén, frissen „szerzett" birtokukon élik előkelő, de valós énjüktől nagyon is távoli életüket. Köztük a herceg, a hívatlan vendég: szabadon élő és szabadon gondolkodó, gazdag fantáziájú, pénzzel, vagyonnal mit sem törődő, a maga világában boldog és boldogságában szinte kihívóan viselkedő ember, aki akarva-akaratlanul mindenkinek leleplezi hamis arcát. A film főszereplői Jiri Menzel nagy játékosai: Jaromír Hanzlik, a három Hrusinsky és Jan Hartl. Ök beszélnek most a bemutatásra váró filmről, szerepükről, és nem utolsósorban a rendezőről. Jaromir Hanzlik harmadszor dolgozott most Menzellel. A Sörgyári capriccióban ó játszotta a nagyothalló, öblös hangú, nem egészen épeszű, de így is szeretni való Pepin bácsit, a Hóvirágünnepben pedig Leli urat, a költői lelkű ószerest, aki hárpia feleségét földre szállt angyalnak tartja. „Mi, csehek, imádjuk Vanőurát. Hogy mit szeretünk, mit csodálunk benne? Gyönyörű nyelvezetét, költői látásmódját, azt, amit más nyelvre talán le sem lehet fordítani. Én Bernardot, a könyvtárost formálom meg a filmben, a rendes, becsületes, de gyáva és balszerencsés könyvtárost... ó meséli el az egész történetet, amelynek egyetlen részét sem akarom elmondani, mert ha csak a legrövidebb jelenetet vázolnám most fel, akkor is úgy érezném: egy izgalmas krimi csattanóját árulom el. Inkább a forgatásról beszélek, arról a kellemes légkörről, amely mindannyiunkat megihletett Menzel mellett élvezet a munka, nincs olyan helyzet, amelybe ne csempészné bele sajátos, finom humorát, és ami ugyancsak a játék előnyére válik: vevő a színész ötleteire Meghallgatja, átgondolja, s ha jónak tartja, elfogadja őket. Nagyon rossz olyan rendezővel dolgozni, aki csak a magáét hajtogatja... Menzel egészen más, ö már a forgatást megelőző próbák során is ügyel a színész reagálásaira. Ez biztonságérzetet ad, ettől én újabb észrevételekkel állok elő. Bárkivel forgatok is, az első napok szinte mindig azzal telnek, hogy keressük a figura belső arcát, Menzel esetében az a csoda, hogy rögtön az elején tisztán látom, ki vagyok a filmben. Ő minden egyes alkalommal olyan alapanyagot választ, amelyben a legkisebb szerepnek is súlya van. Hogy kivételes művet rendez, arról sosincs meggyőződve, azt csak mi tudjuk, akik ott állunk előtte." Emilt, a kastélybeli szolgát ifj. Rudolf Hrusinsky alakítja. A Sörgyári capriccióban ö az a szerencsétlen hordókészítö, aki bármerre megy is, töri-zúzza magát. Leesik a létráról, hátára pottyan egy hordó, gödörbe zuhan - őt mindig baj éri. A Hóvirág- üneppben 6 a traktoros segédje, a jámbor, együgyű, szolgálatkészségtöl lihegő kisember, akin csak mosolyogni lehet. Az én kis falum Drapalíkján nevetni kell: behasal a kombájn kereke alá, hogy bordái erősségét bizonyítsa - és megússza! Felpattan kutyabaja. „A forgatókönyv egyetlen mondattal sem jellemezte Emilt. Olyasmiket találtam csak benne, hogy: És Emil csak néz, nem akar hinni a szemének... és akkor belép Emil... megáll a sarokban és nem mozdul. Szóval megint egy kis szerep. Egy egészen kicsi, amelyet végül is közösen, Menzel és én találtunk ki. Nekem már az is öröm, hogy ott lehettem mellette. Hogy figyelhettem, hogyan dolgozik. A Öinoherní klubban két rendezésében kaptam kiemelkedő szerepet A három megesett lányt négyszáz - nyolcvanszor játszottuk, az Ugyanaz hátul- rólt tavalyelőtt mutattuk be. Teltházas előadás ez is. Amikor megkaptam a Vége a régi időknek forgatókönyvét, azt mondtam: mindegy. hogy milyen feladattal bíz meg, az a fontos, hogy számol velem. A Szeszélyes nyarat már vagy ötvenszer láttam és még mindig élmény számomra. Nyugalom árad belőle, mint a többi Menzel-filmból De nála még a nyugalomnak is hangulata van. És én éppen ezt szeretem benne." Jan Lhota, az önérzetében sértett aranyifjú: Jan Hrusinsky. Először 1974-ben dolgozott a rendezővel. „A Ficsúrok a sárban nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna... rossz forgató- könyv alapján képtelenség remekművet álján Hartl kötni. Annak, hogy Menzellel dolgoztam, természetesen örültem, a baj csak az volt, hogy távol állt tőlem az egész történet Egy helyét kereső tehergépkocsi-vezető, akinek még a lányoknál sincs szerencséje, ez voltam én. A háttérben építkezés, néhány kavicsrakás ós sártenger. Tizennégy év telt el azóta, már nem is számoltam azzal, hogy lesz egy újabb közös filmünk. Rég letettem róla. Erre itt ez a szerep: a fülig szerelmes Jan Lhota, aki egyszer csak azt veszi észre: csapdába esett. Apja és »apósa« csapdájába. Három hónapig tanultam a tőrvívást, noha nem sok lesz belőle a filmben. De ha Menzel arra kért volna, hogy lógjak a csilláron, akkor most ott himbálóznék a magasban, fejjel lefelé. Nekem életre szóló élmény a vele való munka." Jakub Lhota, a mélabús öregúr: Rudolf Hrusinsky. 1978-tól minden Menzel-filmben szerepel és mindegyikben felejthetetlen. Rudolf Hrusinsky (Lörincz János felvételei) A Mesés férfiak kurblival megszállott mozigépésze ugyanakkora színészi bravúr, mint a Sörgyári capriccio apró örömeket élvező Grunturád doktora, a Hóvirágünnep kertek alatt kujtorgó, kapatos Franzinja vagy Az én kis falum szórakozott vidéki orvosa. „Amikor a Szeszélyes nyarat forgattuk, 1966-ban, egyikünk sem hitte, hogy Vancura világát filmre lehet vinni. Kortyolgattuk a sört Vlastimil Brodskyval a folyócska partLjuba Krbová és Jaromír Hanzlik ján, mint két vén naplopó és azt dünnyög- tük: ez az a történet, amely csak olvasva gyönyörű, a vászonról semmi sem fog lejönni belőle. Menzel csodákat művelt... a Szeszélyes nyár filmen is színtiszta Vancura. És az lett szerintem a Vége a régi időknek is. Jirka olyan érzékenyen, olyan hozzáértéssel kezelte az anyagot, hogy ennek is megmaradt a varázsa. Eredetileg úgy terveztük, hogy az öntelt, számító Stoklasát játszom, aztán mégis úgy döntöttünk, jobb lesz nekem az öreg Lhota. így legalább a filmben is a fiam apja lehettem." Jan Hartl, aki Az én kis falum fiatal agrármérnökeként idegen párnák közt kereste a szerelmet, az új Menzel-filmben az álmodozó, vágyait finoman titkoló Pustinát formálja meg. „Ritkán adódik ilyen film az életünkben. A legtöbbször már a forgatás elején, jobb esetben csak a vége felé tesszük fel magunknak a kérdést: ennek a munkának vajon mi értelme van? Én el is csüggedek ilyenkor... valósággal meg kell erőszakolnom a fantáziámat, hogy érdekessé tegyem a szerepet. Menzelnél más a helyzet. Nála mindennek, még a legkisebb feladatnak is értelme van, és mert az alapanyaggal sohasem elégszik meg, egymás után pattannak ki az ötletek a fejünkből. Igaz, volt is időnk átgondolni az egész filmet... három hónappal a forgatás megkezdése előtt már a legapróbb részletekig ismertem a történetet. . ott volt előttem a könyv, ha végigolvastam, kezdtem elölről, mert annyira tetszett. Vancura egy olyan világot hoz közel hozzánk, amely rég letűnt már, amelyben sokkal színesebb, sokkal gazdagabb lelki életet éltek az emberek. Werichet idézem, amikor azt mondom: az ember az egyetlen lény a földön, akinek fantáziája van. A Vége a régi időknek azokról szól, akikből hiányzik a szabadon szárnyaló képzelőerő, akiknek nincsenek már álmaik. így élünk mi is. Vágyak és fantázia nélkül. Mentségünkre legyen mondva: a körülmények tettek ilyenné bennünket. Torzói lettünk önmagunknak. Ez a film, Vancura erejének és Menzel zsenialitásának köszönhetően, meggondol- koztatja majd az embereket. Én legalábbis így képzelem." Vége a régi időknek. Vége a-fégi időknek? SZABÓ G. LÁSZLÓ A rendező nyugalmát tátottszájú festett tigrispofa őrzi dolgozószobájának ajtaján. A szoba lakója új film előkészületein dolgozik. Címe: A hold hangja. És a tigrispofa s vele az előkészületek ezúttal az Empire stúdió egyik szárnyába költöztek.-A forgatás előkészületei ugyanolyanok, mint máskor - kezdi a rendező. - Teljesen el tudok merülni abban a titokzatos és nehezen körülírható állapotban, melyben próbálom a valóságba átemelni képzeletem szellemalakjait. A rítus, a léptek mindig ugyanazok. S ugyanolyan az alkudozás is a producerrel. Legjobban egy dolgot szeretnék kikötni hivatalosan: hogy ne kelljen névvel jegyeznem a filmet. Sokkal szabadabbnak érezném magam, mindenféle kis ösvényeken járhatnék, nem kéne a főúton mennem. Megszabadulnék a felelősségtől, hogy esetleg csalódást okozok, nem kellene eleget tennem ilyen-olyan várakozásoknak, fiatalabbnak, frissebbnek érezném magam.- Nos, egy szó mint száz: a hivatalos dolgok után elhelyezkedem a szobámban. A bútorokat meg a többi holmit igyekszem a babonáimnak megfelelően elrendezni. A legbabonásabb dolog, amit magammal hurcolok: én magam vagyok. Ahogy elhelyezkedem az íróasztalnál, már az is a belakás liturgiája szerint zajlik.-Azon a táblán, ami a hátam mögött lóg, egy csomó híres és még több ismeretlen színész fényképe van. Ezen a táblán kezdek „jegyzetelni": Sorra veszem mindazoknak a fotóját, akiknek valami köze lehet a tömeghez, melynek be kell népesítenie a filmet. Napról napra felvonultatom az arcokat. Itt, a fényképek végtelen felvonulásából születik meg a film, melynek egy részét a legkisebb részletekig megtervezem, egy része azonban a váratlanokból áll össze. Egy találkozás valami régi baráttal, egy beszélgetés a taxiFellini egy napja sofőrrel, mind adalékul szolgálhat. A színészeket is kikérdezem, fecsegek velük. Mint a pszichoanalitikus vagy a gyóntatóatya. Ezek a dolgok gazdagítják a legtöbb érzelmi vonással a filmet.- Ami a forgatás helyszínét illeti: sok-sok filmet készítettem a Cinecittában, s bizonyára vissza is térek még. Most azonban elköltöztem az Empire-ba, ahol már többször próbáltam, s egyszer díszleteket is építettem egy filmhez, melyből aztán nem lett semmi. Nem szakítottam a Cinecittá- val, most azonban tiszta égboltra van szükségem, tág terekre, horizontokra, melyek azt a benyomást keltik, hogy csupán nyárfák és eperfák léteznek a világban. A Cinecitta körül pedig felhőkarcolók meredeznek. A hold hangjához tiszta, tágas térségben álló tanyákat, majorokat kell építenem.-Ermanno Cavazzoni Eposz a holdkórosokhoz című alkotássából készült a forgatókönyv, mely nem más, mint kirándulás egy hallucinációkkal megvert-megáldott különös férfi, bizonyos Savini meg egy volt prefektus társaságában. A Pó-síkságon bolyonganak a hold útját követve, s játszanak a csalóka képzeteikkel meg a világgal. A főszerepeket Roberto Benigni és Paolo Villaggio játsz- sza. Kivételes tehetségű színészek, akikre egy izmosabb, nagyobb lélegzetű, magabiztosabb filmgyártás sokkal jobban alapozna. El tudom képzelni, hogy az amerikai mozi írókat, forgatókönyveseket kéme fel, hogy találjanak ki szerepeket, történeteket a számukra.-A többi szerepre komikus-színészeket keresek, akik bizonyos „clownság" megtestesítői. Egyébként az összes filmem komikus alkotás: A fehér sejk éppúgy, mint A bikaborjak, az Amarcord vagy a Nyolc és fél. Tudom, tudom, ez magyarázatra szorul, de az igazi ambícióm valóban az, hogy nevettessek. Úgy érzem, szándékom szerint humorista vagyok. Ami a film címét illeti, Fellini ideiglenesnek tartja, azt mondja: túlságosan szép. SZ. É. ÚJ SZÚ 14 1989. VI. 2. Arcok az új Menzel-filmből
