Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-26 / 21. szám
L apozgatom a CSKP IX. kongresszusának jegyzőkönyvét s óhatatlanul arra gondolok, mi az, amit a történelem negyven év múltán megőrzött és a mai nemzedék számára is maradandó lett. A kor szelleme, hangulata kitörölhetetlenül ott van a kongresszus tanácskozásában. Ott van a lelkesedésben, az építő munka lázában, mely a felszabadulás után hatalmába kerítette az országot. S ott van a győzelem tudata is, hogy a CSKP történetében ez az első kongresszus, melyet uralkodó pártként tarthat. A párt vezetői között megtaláljuk azokat, akik az antifasiszta ellenállást idehaza szervezték, s azokat is, akik az emigrációban tették ugyanezt. Kelet és Nyugat ellentétei egyre kirívóbbak, mégis teljes a kép. Azt mondhatnánk, a boldog béke időszaka ez. A föbeszámolót Klement Gottwald tartotta, Antonín Zápotocky az első ötéves tervről, Rudolf Slánsky pedig az építömunka szervezési kérdéseiről beszélt. Vladimír Clementis külügyminiszter felszólalásában az ország külpolitikai céljait vázolta. Hamisítatlan a kép, ütemes tapsok, lelkes éljenzés! Nemzedékem számára jólismert ez a kulissza. Az ütemes hosz- szan tartó taps ma már megmosolyogtató, annak idején azonban lelkes volt, sokszor fárasztó, de mindenképpen benne volt a történelem léptékváltásának hangulata, naivitása, azok lelkesedése, akik honfoglalóként először nézhettek körül a hazában. A tanácskozást az osztályharc gondolata is forrósította, a megosztott világnak ez a sokáig elmaradhatatlan jelensége, mely egy pillanatra sem tette kétessé, hogy az új hatalmi rendszer a többség diktatúrája a kisebbség felett. A CSKP IX. kongresszusa, melyet 1949. május 25-29 között tartottak meg Prágában, vitathatatlanul megérdemli a történelmi jelzőt. A több mint kétmillió párttagot és tagjelöltet a kongresszuson 2068 szavazati és 278 tanácskozási joggal felruházott küldött képviselte. A kongresszust nemcsak a politikai hatalomban vállalt felelőssége, a Nemzeti Front (mely akkor a „dolgozó nép, a város és a falu politikai blokkja jellegének“ megtestesítője volt) tevékenységének kibontakoztatása szempontjából illeti meg a történelmi jelző, hanem a kétéves terv sikeres befejezése és az ötéves tervek korszakának elindítása miatt is. a kongresszus hagyta jóvá Cseh- CZ Szlovákia szocialista építésének fő irányvonalát. A tét: a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet volt. Az előterjesztett program merész és hatásos volt. Bár a későbbi években a fejlődési tendenciák felületes értékelése miatt a szocializmus építése befejezésének irreális határidejét is közölték (1960), sőt az 1968-as politikai és gazdasági torzulások is megakasztották a fejlődést, a kongresszus célkitűzéseit a későbbi fejlődés szempontjából is meghatározóaknak kell tekintenünk. Az alapelveket Klement Gottwald Előre a szocializmus felépítése felé című kongresszusi föbeszámolója tartalmazta. Gottwald tömören, tíz pontban foglalta össze a feladatokat. A falu szocialista átalakítása is ezzel a programmal kezdődött, négy pontba foglalva a legfontosabb teendőket. A mezőgazdaság szocialista átalakítása érdekében az első lépések ekkor már megtörténtek [a Lévai (Levice) járásban levő Tőre (Turá) községben 1948 szeptemberében megalakult a szövetkezet], feladattá azonban csak a kongresszus tette. A kongresszuson jóváhagyott program a kulturális forradalom szempontjából is meghatározó jelentőségű volt. A szocialista tudat kialakítása, a múlt eszmei örökségének felszámolása és a szocialista ember nevelése volt a cél. A kongresszus meghirdette a kultúra demokratizálásának, értékei közkinccsé tételének programját. Jelentős hangsúlyt kapott a nevelésben a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség eszméje, valamint a burzsoá nacionalizmus és a kozmopolitizmus elleni harc. Gottwald programja szerint a dolgozó népnek „olyan saját soraiból származó értelmiséget kell kialakítani és felnevelnie, amely osztályhű és eszmeileg összeforrott a néppel". A CSKP IX. kongresszusa célul tűzte ki,, hogy Szlovákia életében alapvető változások történjenek az iparosítás, a műszaki és más értelmiség felnevelése érdekében. Ebben a törekvésben benne volt a cseh munkásosztály önzetlen segítsége is. A kongresszus föbeszámolója a magyar kérdéssel nem foglalkozott. (Egyébként jellemző erre az időszakra, hogy nem nemzetben, nemzetiségben, hanem társadalmi osztályokban gondolkodott.) A kongresszuson A marxizmus-leninizmus győzelme tanításaival építjük a szocializmust hazánkban címmel előterjesztett beszámoló (Vác- lav Kopecky) foglalkozott a magyar kérdéssel. A beszámoló többek között leszögezte: „Szükséges mihamarabb legyőzni a nacionalizmus azon megnyilvánulásait is, melyek fékeznék a köztársaságban élő magyar polgártársak helyzetéről elfogadott új intézkedéseket, és amelyek akadályoznák, hogy baráti kezet nyújtsunk azoknak a magyar munkásoknak és magyar dolgozó népnek, amely Szlovákiában segít nekünk a szocializmus építésében." A beszámoló megelégedéssel nyugtázta, hogy Csehszlovákia népe ,,örömmel fogadta a két ország között 1949. április 16-án megkötött egyezményt". Elengedhetetlennek tartotta, hogy a két ország népének kapcsolatából száműzzék a múlt minden káros örökségét, a kölcsönös elfogultságot, és az internacionalizmus szellemében rendezzék kapcsolataikat. csatlakozott a szocialista építómunkához. Elsők között volt a szocialista mezőgazdaság alapjai lerakásában (bár e téren az adminisztratív módszerek sem voltak ismeretlenek). Tevékeny közreműködésének eredménye volt, hogy Dél-Szlovákiában 1954. április 1-jén a mezőgazdasági földterület 89-90 százalékát már a szocialista szektor művelte. Ott voltak a magyar fiatalok az Ifjúsági Vasútvonal építésén, az Ifjúsági Duzzasztógát munkálatainál, a kunői- cei vasmű építésén. Mai szemmel egy történelmi jelentőségű tanácskozásról A kongresszusnak ezek a megállapításai irányelvül szolgáltak a magyar kérdés megoldásában. Szerepe volt abban is, hogy az SZLKP Központi Bizottsága 1950. januárjában tartott ülésén sok minden tisztázódhatott. Megengedhetőnek tartották ugyanis, hogy a reszlovakizáltak maguk döntsenek nemzetiségi hovatartozásukról - ez a döntés a népszámlálás szempontjából szintén fontos volt -, s arról is, hogy milyen tanítási nyelvű iskolába kívánják járatni gyermeküket, vagy tagjai akarnak-e lenni a Csemadoknak. Megszűntek azok a korlátozások, melyek az Uj Szó terjesztését akadályozták. Az Új Szó 1949. május 1-jétól egyébként napilapként jelenik meg. A hetilapként megjelenő újságnak a példányszáma elérte a kilencvenezret. Ez a példányszám jóval meghaladta azt a mennyiséget, mely a magyarság akkori lélekszámával arányos lett volna. Az 1950. évi népszámláláskor ugyanis 354 332 személy vallotta magát magyarnak. A csehszlovákiai magyarság lelkesen A IX. kongresszuson meghirdetett program eredménye volt, hogy 1949 őszén - a szlovák iskolák mellett - megnyíltak az első magyar (párhuzamos) osztályok, és ezzel kezdetét vette a magyar nemzetiségi oktatásügy felszabadulás utáni története. 1949 októberében 154 osztályban 5100 tanuló tanult anyanyelvén. Az igazi áttörést azonban 1950 októbere jelentette, amikor már 1260 osztályban 30 ezer diák tanult magyar tanítási nyelvű iskolában. A pedagógushiányt a Művelődésügyi Megbízotti Hivatal úgy próbálta pótolni, hogy tanfolyamokat szervezett. Az első ilyen tanfolyamra 1950 július-augusztusában került sor, majd két év múlva - Stary Smokovecben, illetve Trenőianske Teplicében - tízhónapos taní- tóképzó-tanfolyamot szerveztek. A Magyar- országról hazatért középiskolások (230) és főiskolások (225) egy része is (kb. 70 személy) a pedagóguspályát választotta. A bratislavai és a komáromi (Komárno) középiskolák esti tagozatán szintén nyitottak pedagógiai tagozatot, s az innen kikerülő diákok csatlakoztak azokhoz, akik a nemzetiségi iskolák megteremtői voltak. K lemzetiségi irodalmunk és kultúránk l\l szempontjából jelentős szerepe volt annak, hogy 1949-ben a Pravda Kiadóvállalat magyar szerkesztőségeként megalakult a Magyar Könyvtár, mely 1952 végén megszűnt. Az első kiadások között találjuk Julius Fuőík Üzenet az élőknek és Peter Jilemnicky Garammenti krónika című művét. Az újrakezdés bölcsőjénél ott állt az a Magyar Bizottság is, melyet 1948 végén az SZLKP Központi Bizottsága mellett tanácsadó szervként hoztak létre. A Magyar Könyvtár megindítói között ott találjuk a burzsoázia börtöneit megjárt magyar néptanítót, Major Istvánt, a Pravda Kiadóvállalat akkori vezérigazgatóját, valamint Szántó László filozófust, a DAV köreihez tartozó kommunista értelmiségit. A IX. kongresszuson megválasztott Központi Bizottságnak egyébként 155 cseh (55,8 százalék) és 123 szlovák (44,2 százalék) tagja volt. Szociális összetételét tekintve - többek között - 37,7 százaléka munkás, 12,3, paraszt, 22,2 százaléka hivatalnok és 21,7 százaléka értelmiségi volt. A Központi Bizottság tagja lett Major István és Moákoviő Kálmán (aki Kálmán Miklós néven az egykori Magyar Nap főszerkesztője volt). A KB póttagja lett Fábry István, aki az SZLKP KB mellett létrehozott Magyar Bizottság titkári teendőit látta el. A két testvémemzet közötti kapcsolat is hangsúlyozottan szót kapott. Az akkori pártvezetés tagjai (Ő. Baáfovansky, V. őiroky) a szlovák nemzet egyenjogú helyzetét emelték ki. Úgy ítélték meg, hogy az ún. szlovák kérdés, „a cseh és a szlovák nemzet testvéri kapcsolata egyszer s mindenkorra" megoldódott. A szlovák kérdést egyesek az iparosítás megvalósítására (V. Őiroky), mások a deklarált jogokra (V. Kopecky) szűkítették le. E szemlélet következménye lett, hogy az ötvenes években a szlováik nemzeti szervek fokozatosan leépültek, s kialakult az államszerveződés aszimmetrikus formája, mely a hatvanas években politikai súrlódásokat is eredményezett. A kérdést csak 1968 októberében, az államszövetségről szóló alkotmányjogi törvény elfogadásával oldották meg. A nemzetiségi kérdés végleges megoldásának „hiedelme" a későbbi években is bonyodalmakat okozott. Az új élet, az új korszak lelkesedéssel teli kezdófejezetei voltak ezek az évek. Olyan monumentális alkotások születtek, melyek kitörölhetetlenek Csehszlovákia történetéből. E gy évvel a IX. kongresszus után került sor az SZLKP felszabadulás utáni első kongresszusára (1950. május 24-27 között). A kongresszus behatóan foglalkozott Szlovákia iparosításával és a falvak szocializálásával. A tanácskozás figyelmét azonban elsősorban a párton belüli ún. burzsoá nacionalizmus elítélésére összpontosították. Koholt vádak alapján szervezett hajszát indítottak a párt neves, a felkelésben részt vett tisztségviselői ellen. A nacionalizmus elleni harc ürügyén azokat fogták perbe, akik az államalkotó nemzetek közötti jogegyenlőség érdekeit védték. Ezzel lényegében elterelték a figyelmet a cseh és szlovák burzsoázia nacionalizmusa elleni harcról. Ez a folyamat magyar vonatkozásban is károsan éreztette hatását. Egyrészt a magyarság kollektív búnhődésének felelősségét - másfél évtizeden át - politikai manipulációkkal az ún. burzsoá nacionalistákra hárították. Másrészt mondvacsinált hajsza kezdődött a magyar „burzsoá nacionalisták" ellen is. A burzsoá nacionalizmus vádja alapító párttagokat, koncentrációs tábort megjárt veteránokat sem kímélt. A történelmi fejlődés soha nem egyenes vonalú. A haladó és a konzervatív (visszahúzó) erők szembenállása, erőviszonyai szabják meq az új eszme útját, lehetőségeit. Az elmúlt hónapokban nyíltabb lett körülöttünk a világ. A társadalmi kihívások között ott találjuk azokat az elvárásokat is, melyek a történelemmel, a múlttal való szembenézést sürgetik. A szocialista világrendszer ma a merész újítások és útkeresések korát éli. Bár divattá vált, hogy egyesek megkérdőjelezik, vajon meghatározható-e a szocializmus, s egyáltalán szocializmus-e az, ami ma épül, úgy véljük, nem a bizarr ötletek, hanem a szocialista eszméket kiteljesítő valóság dönti el, mivé lesz a ma, ha múlttá válik. Addig is régi és új konzervativizmusok nélkül kell szembenézniük az új évezred kihívásaival, s a társadalmi és a gazdasági élet teljesítőképességének a fokozásával, egyéni és kollektí emberi szabadságjogok kiteljesítésével kell bátorítanunk a jövőt. Mert az úgysem aszerint alakul, hogy milyen alkalmi szemüvegen keresztül tekintünk rá. Sokkal inkább az értékek és eszmények esélylehetöségei szabják meg, hogy az „idő malmai" ne járjanak üresen. FÓNOD ZOLTÁN Ján Ondriéka: Termés (1977) mmoom MIT...
