Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-05-26 / 21. szám

Zajos eseményektől, drámai fordulatoktól sem voltak mentesek a gömöri falvak a negy­venes évek végén. A legparázsabb viták kétségtelenül a mezőgazdasági termelés ,,hogyan továbbja" körül folytak. Az ország párt- és állami vezetése teljes erejével a kol­lektivizálást szorgalmazta. Ennek eredmé­nyeképpen a rimaszombati (Rimavská Sobo- ta) járásban is megalakultak az első földmű­ves-szövetkezetek. A Sajó mentén - a legu­tóbbi évek gazdasági eredményei révén im­már élüzemként számontartott királyi (Král) Közös Munka Efsz egyik jogelődje - az aba- falvi (Abovce) szövetkezet szintén 1949 ele­jén jött létre. Az egyik alapító tag, a gazdaság idő­szakonként többször is megválasztott elnö­ke, Caban Bálint így emlékszik a korabeli eseményekre: „Községünkben a mezőgazdaságilag művelhető földterület meghaladta a hat­száz hektárt, melynek mintegy a kétharmadát a Fodor- és Farkas-féle nagybirtokok adták. Az egykori birtokon és néhány kisgazda föld­jén 1949 elején alakult meg a szövetkezet, melynek elnöke Rudolf Betka lett. Gépek és igavonó állatok hiánya miatt azonban a föld ebben az esztendőben nem volt kellőképpen megművelve, így számottevő termelésről sem lehetett beszélni. A tagság néhány hó­nap elteltével új vezetőséget választott, mely­nek irányításával engem bíztak meg. A köve­telményeknek megfelelően, hamarosan kiala­kítottuk a második, majd a harmadik típusú szövetkezetét. Ez a tagság meglévő állatállo­mányának és termelőeszközeinek társítását jelentette. Az őszi munkákat már mintegy négyszáz hektár szántóföldön végeztük el. Búzát és árpát vetettünk, s a következő évben a dohánytermesztéssel is megpróbálkoz­tunk." A szövetkezet levéltárának megsárgult fü­zetlapjaiból néhány részletet is megtudtunk. A gazdaság vagyonát két pár ló, két pár ökör, tizenkét szarvasmarha, néhány szekér, ekék, boronák és más termelőeszközök jelentették. A gazdaság egykori alapítói, mai nyugdíjasai arra is emlékeznek, hogy a kezdeti időszak­ban a gép- és traktorállomástól szintén haté­kony segítséget kaptak. Két esztendő elteltével már 120 tagja volt a szövetkezetnek, igaz, a be- és kilépést illetően meglehetősen nagy volt a mozgás. A nyilvántartás szerint 1952-ben búzából és árpából 1,6-1,8 tonnás hektárhozamot értek el, viszont a kukoricát nem lehetett begyűjte­ni. A korabeli kimutatásokból az is kiderült, hogy egy munkaegység 8 koronát ért az ötvenes évek elején, ám fizetni nem mindig tudott a gazdaság. Előfordult, hogy kizárólag természetbeni juttatással honorálták a tagok munkáját. Gyötrelmesen nehéz volt a kezdet Recs- ken (Rieőka) és Királyban, ahol 1950-ben, valamint Keszin (Kesovce) és Kövecsesen (Strkovec) is, ahol 1952-ben alakult meg a szövetkezet. Királyban volt olyan esztendő, amikor nyolc vezető váltotta egymást az elnö­ki székben. Hogy hol tart ma a Sajó menti apró falvak közös gazdasága? Erről alighanem szintén a számok beszélhetnek a legmeggyőzőbben. A Közös Munka Efsz napjainkban 2514 hek­táron gazdálkodik. A legutóbbi felmérés ada­tai szerint az alapeszközök összértéke meg­haladja a 105 millió, az évi összteljesítménye­ké pedig a 71 millió koronát. Az egy főre számított munkatermelékenység tavaly több mint 163 ezer korona volt. Ezek után érdemes szemügyre venni, ho­gyan él ma a tagság, s mit hozott számára a legutóbbi esztendő. Mindenekelőtt a kere­setekről, melyek évről évre emelkednek. Az elmúlt évben egy dolgozó átlagosan 2830 koronát keresett. A házak többsége az utóbbi negyven évben épült. A munka utáni pihenést és szórakozást több létesítmény szolgálja. Szinte rendszeressé vált a kulturális és sport- rendezvények csoportos látogatása, s a dol­gozók a legszínvonalasabb hazai üdülőkbe és gyógyintézményekbe is eljuthatnak a szö­vetkezet jelentős anyagi támogatásával. A szociális gondoskodás színvonala terén mindezek ellenére van még javítanivaló, en­nek azonban feltétele a szövetkezet gazdál­kodásának eredményessége. Az elmúlt esztendőben a termelésben a vártnál jobb eredmények születtek. A nö­vénytermesztésből származó bevételek közel kétmillió koronával haladták meg a tervezett szintet. Kalászosokból és kukoricából 131 tonnával termett több a tervezettnél, s a kerté­szet szintén túlteljesítette feladatát. A dohány hozta a várt bevételt, annak ellenére, hogy az ültetvényt jelentős jégkár érte. Végre a cukor­répatermesztés is felzárkózott a sikeres ter­melési ágazatokhoz, viszont a szőlészet - bár jóval több volt a termés az utóbbi évek átlagánál - továbbra is ráfizetéses. A nagy- venkét hektár szőlőt ezért kiadják részesmű­velésbe. A takarmánytermesztésben szintén akadnak gondok. Elsősorban a betakarítási és tárolási veszteségeket kell csökkenteni, de a minőség javítása is égető feladat. Az állattenyésztési ágazat évi 30 millió korona teljesítménye elismerést érdemlő. Az eladási kötelezettségek teljesítése mellett ta­valy már „devizatermelő" tevékenységet is folytattak: 700 ezer korona értékben szállítot­tak vágómarhát az olasz Imbe cégnek. A tej- termelési eredményeik nem kiemelkedóek. Különösen a minőséget illetően vannak tarta­lékaik, ám az istállók korszerűsítését követő­en már az idén jelentős javulás következhet be. örvendetes, hogy több évi pangás után végre fejlődésnek indult a juhtenyésztés. A 32 millió korona értéket képviselő gép­park karbantartásánál és üzemeltetésénél szintén jó eredményeket értek el, így a tavalyi gazdálkodás mérlege kedvezően alakult. A tervezett 4,7 millió helyett 8,5 millió korona nyereséget értek el, ami jó alapul szolgál az idei tervek megvalósításához. Az új besorolás és adóztatás köztudottan nem kedvez a jó termőhelyi adottságú gazdaságoknak, közöt­tük a királyinak sem. Mégsem tiltakoznak, vagy siránkoznak a vezetők. Mint mondták, maguk mögött érzik a szövetkezeti tagokat, akiknek a tudására és szorgalmára mindig számíthatnak. Régi igazság, hogy a legjobb kollektívák sem nélkülözhetik az egyénisége­ket. Nos, a királyi szövetkezetben szép szám­ban találunk rátermett, áldozatkész vezetőket és dolgozókat. Például Gyökér János elnök 1973 óta áll a gazdaság élén. A korábbi időszakban gyakran bukdácsoló, anyagi ne­hézségekkel küzdő gazdaság a vezetése alatt vált igazán elismertté. Babik János, aki korábban Abafalván szinte valamennyi veze­tő tisztséget „kipróbált", több mint tíz éve irányítja az egyesített szövetkezet növényter­mesztési ágazatát. ízig-vérig gazdaember. Ugyanez elmondható a vezetők és a közép­káderek többségéről. A legtöbbjüknek a neve elől-mögül hiányoznak ugyan a címek, szak • mai hozzáértésükhöz, ügybuzgóságukhoz azonban nem férhet kétség. A központi irá­nyítás idején éppen emiatt érte gyakran szemrehányás a gazdaság elöljáróságát. Sokszor kellett magyarázkodniuk, hogy egyáltalán nem ellenségei a tudománynak, csak éppen az ország különböző tájairól érke­ző, a munkájukat nem túl nagy meggyőző­déssel végző mérnökök helyett szívesebben adnak lehetőséget a saját neveltjeiknek, a környékhez, annak földjéhez lakóhely sze­rint is kötődő, munkában edzett és kipróbált fiataloknak. Az eredmények ennek a káderpolitikának a helyességét bizonyítják, mint ahogyan a gazdálkodás valamennyi területén igazolta az élet a szövetkezet mai vezetőinek hozzá­értését, céltudatosságát és határozottságát. Az eltelt évtized eredményei elvitathatatlanok. Persze a Sajó menti gazdaságban azt is tudatosítják az emberek, hogy a szövetkezeti gazdálkodási forma korántsem nőtte még ki a kereteit és a lehetőségeit, melyeknek töké­letesebb kihasználásához szüntelen keresik a hatékonyabb módszereket. HACSI ATTILA Traktorról az elnöki székbe Csóka István: - Mindig az emberi szorgalomra alapoztuk a jövőn­ket (Egri Ferenc felvétele) Életerős, derűs hangulatú em­ber ül velem szemben. Nem látszik rajta a fáradtság, pedig már „meg­ette a kenyere javát". A minden­napi kemény munka edzette, a jö­vőbe vetett hit segítette át a bukta­tókon. Még most sem lazít. Kora tavasztól késő őszig mindennap bejárja a határt, ellenőrzi a nö­vénytermesztésben dolgozó cso­portok munkáját, hogy alapot sze­rezzen a döntéseihez. Az állatte­nyésztésben hetente legalább két­szer tart szemlét. Csóka István, az eperjesi (Ja- hodná) Haladás Egységes Föld­műves-szövetkezet elnöke meg­járta az élet nehéz útját. Egyike volt az 1949-ben új úton indulók­nak. A következő évben már a traktor nyergében ült és fáradha­tatlanul szántott-vetett a Kis-Duna mentén. Nehezen vált meg ked­venc masinájától, amikor be kellett vonulnia katonának. Leszerelés után a Gadóci (Hadovce) Mező­gazdasági Szakközépiskolában szerzett szakmai képesítést. Az agilis fiatalembert megtették cso­portvezetőnek, később pe­dig fóagronómusnak. Egyre na­gyobb elismerést szerzett a tagok között, ezért 1963-ban megvá­lasztották a szövetkezet elnökévé. Ennyit mondott el dióhéjban életpályájának első feléről. Aztán inkább a kollektíváról beszélt, amely gyorsan összeforrott és egyre nagyobb teljesítményt nyúj­tott. Ennek köszönhető, hogy a szövetkezet lépésről lépésre ha­ladt feljebb a ranglétrán a Duna- szerdahelyi (Dunajská Streda) já­rásban.- A kezdeti nehézségeket ' aránylag gyorsan leküzdöttük- mondotta egyebek között. - Pe­dig nekünk sem volt könnyű. Újabb tagokkal bővült a kollektíva, és a földterület is gyarapodott. A tíz alapító tag 1950-ben mindössze 60 hektáron gazdálkodott, de a kö­vetkező évben már 361 hektáros gazdaság lettünk, 1952-ben pedig- ahogy akkoriban mondták- összközségivé vált a szövetke­zetünk. Becsültük, szerettük szö­vetkezetünket, mert megélhetést adott. Mégpedig helyben, nem kel­lett naponta utazgatnunk. De meg is fogtuk a dolog végét, bizonyítani akartunk. Alig telt el öt év, a mun­kaegységekre tervezett összeg­nek a másik felét, vagyis az osz­talékot is ki tudtuk fizetni. Nagy eredmény volt az abban az idő­ben, hisz szövetkezetben a zár­számadó közgyűlésen alig jutott valami a borítékba. Emlékei közt kutatva még meg­említette, hogy 1959-ben egyesül­tek a dunatókési (Dunajsky Klátov) szövetkezettel, s végre állandósult a tagok létszáma, és a földterület is. Távlati fejlesztési programot dolgoztak ki, melynek megvalósí­tásához egy emberként járultak hozzá.- Hol vannak már azok az évek- idézi mélyet sóhajtva a múltat.- A mai fiatalok talán már el sem hiszik, hogy évtizedekkel ezelőtt a legnagyobb erőfeszítések elle­nére is csak két tonna árpát tud­tunk termelni egy hektár átlagá­ban. Rengeteg erőfeszítésbe ke­rült, amíg döntő fordulatot tudtunk elérni a növénytermesztésben. A 8. ötéves tervidőszakban na­gyon jól indultak. Ezt bizonyítja, hogy három év átlagában a sze­mesek hektárhozama 6,7 tonna volt, ebből a búzáé több, mint 7 tonna. A takarmánytermesztés­ben szintén jeleskedtek, ami jó kiindulási alapot teremtett az állat- tenyésztési ágazat termelési és értékesítési feladatainak teljesíté­séhez.- Különösen a sertéstenyészté­si eredményeinkre vagyunk büsz­kék - hangsúlyozta a veterán el­nök. - Főleg azért, mert a felsőbb gazdasági szervek helytelen intéz­kedései ellenére, mi évek óta ki­emelkedő eredményeket érünk el a malacnevelésben. Az utóbbi tíz évben kocánkénti átlagban húsz malacot választottunk el évente. Persze, az ilyen eredmény nem a véletlen müve. Nagyon sok múlik az embereken. Mindenekelőtt Fe­kete László állatgondozót illeti di­cséret. Ő a részlegen dolgozó kol­lektíva lelke. Szóvá teszi a mu­lasztásokat, maga pedig példát mutat a munkában. Ilyen embe­rekre alapoztuk és építjük ezentúl is a jövőnket. Az eredmények sze­rint helyesen, ugyanis az utóbbi három év átlagában 21 százalékos nyereségszintet tudtunk tartani. A termelés hatékonyságát jelzi, hogy a mezőgazdasági bruttó ter­melés értéke egy hektár átlagában túlhaladta a 27 ezer, a múlt évi nyereségük pedig a 8 millió ko­ronát. Pillantása akaratlanul is a szemközti falon díszelgő Munka Éiüemrendre téved. Eredményes gazdálkodásáért, a szocialista me­zőgazdaság fejlesztésében való helytállásért kapta a szövetkezet kollektívája. Csóka István elége­detten tekinthet vissza a megtett útra. Erről tanúskodik az a tény is, hogy ismét nagy szavazati több­séggel választották meg elnöknek. Lassan nyugdíjba készül, ezért is fogadta jóleső érzéssel a kollektí­va bizalmát. A mezőgazdaság szocialista átalakítása 40. évfordu­lójának évében még jobb eredmé­nyeket akar elérni, bizonyítva a sokszor rögös, de felfelé vezető út helyességét. BÁLLÁ JÓZSEF F iatal koromban nagy újság volt a faluban, ha néhanapján a főutcán végigpöfögött egy traktor. Az emberek felnéztek arra, aki a nyeregben ült. Titokban én is bele­szerettem a zötyögó monstrumba, elképzeltem magamat a kormányke­rék mögött. De a szüleim inkább szolgálni küldtek. Csakhogy én örök életemben makacs ember voltam. Megtudtam, hogy az ifjúságfalvi (Dedina Mládeze) építkezésre fiata­lokat toboroznak. Gondolkodás nél­kül jelentkeztem. Ott sikerült elvé­geznem egy tanfolyamot és meg­szereztem a gépjármű-vezetői jogo­sítványt. Amikor hazajöttem, a Csal- lóközcsütörtöki (Őtvrtok na Ostrove) Géo- és Traktorállomáson kezdtem dolgozni. A szívem vágya nem telje­sült rögtön, előbb segeomunKasKeru kellett dolgoznom, csak azután ül­hettem traktorra - forgatta vissza az emlékezés kerekét az éberhárti (Malinovo) Winkler Mária, akit lány­kori nevén - Szigl Mária néven - az egykori krónikák az ország első női kombájnosaként tartanak számon. Apró termetű, vidám asszony, alig törték meg az évek, pedig jövőre tölti be a 60. életévét. Az egykor kombáj- nosként eltöltött évekre szívesen emlékezik vissza:- A vállalat igazgatójának javas­latára elküldték a csehországi Krá- likyba, a kombájnvezetök országos tanfolyamára. Szovjet szakem­Nem múló szerelem volt A lányok közül ö, Winklerné Szigl Mária volt az első, aki kombájnra ülhetett. Az Építésben Szerzett Érdemekért állami kitüntetést 1953-ban tűzték a mellére. berektől tanulhattuk meg a kombáj­nok kezelésével kapcsolatos tudni­valókat. Az egész országból csak ketten voltunk nők. A háromhónapos tanfolyam elég nehéz volt, de sike­rült elvégeznem, s utána SZK-4-es kombájnnal arathattam. Akkoriban még jóval hosszabb ideig tartott az aratás. Amikor otthon befejeztük a munkát, útnak indultunk Cseh­országba. Voltak évek, hogy csak szeptember végén kerültünk haza. Aztán Marika férjhez ment, jöttek a gyerekek, búcsút kellett vennie a gépektől. A három gyerek és a be­teg após körüli teendők miatt hosszú évekig nem is gondolhatott az újbóli munkavállalásra. Mire pedig a gye­rekek felcseperedtek, eljárt az idő. Winkler Mária újra munkába állt, de már nem a gépeket választotta. Előbb takarítónő volt, majd kézbesí­tő lett a postán. Két lánya és egy fia van, közülük a fiú örökölte Marika néni gépek iránti vonzalmát. Trakto­ros a helyi szövetkezetben. Áldozatos munkája elismerése­ként Winkler Mária 1953-ban meg­kapta az Építésben Szerzett Érde­mekért állami kitüntetést. 1984-tól nyugdíjas, de azóta sem tétlenkedik. Kézbesítőként dolgozik, naponta bejárja a körzetét. Szabadidejében szívesen olvas, a könyveket és fo­lyóiratokat egyaránt érdeklődéssel lapozgatja. Az első szerelem nem múlik el soha, tartja a mondás. Winkler Mária gépek iránti vonzódása az idők fo­lyamán nem fakult meg, mint azok a fényképek, melyeket a fiókban őrizget. Azt mondta, ha most volna fiatal, újra a gépkezelői pályát vá­lasztaná, s talán több ereje volna hozzá, hogy végig is vigye, amibe belefogott. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ 9B /> « ■»/> MBBS 8 r « < flB ^ ■ A < y < oR» flB

Next

/
Thumbnails
Contents