Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-19 / 20. szám
szú .V. 19. Az egykori várhoz vezető árkádfolyosó köbe faragott dísze Huszonkét chrudimi huszár (Május 18.- a múzeumok világnapja) Sokarcú, érdekes város a kelet-csehországi Chrudim. Harminc éve még csak húszezren lakták, de mert nemcsak járási hivatalokat, hanem ipart is telepítettek ide, a lakosok száma ma már több, mint 106 ezer. A város régi, ősi mivoltát nem vitathatjuk. Négy év múlva, ha a lakosok megszavazzák majd, megünneplik a város első, okleveles említésének millenniumát. Egyébként az egykori várhoz vezető árkádfolyosó kőbe faragott, halálfejes dísze - amelynek a jelentését máig nem sikerült megmagyarázni - a régészek szerint még régebbi eredetű. öt városkapu, és elég hosszú, sok helyütt szinte sértetlen városfal, négy gótikus templom, barokk városháza emlékeztet a város középkori életére. Akkor a város a mindenkori cseh királylányok el nem zálogosítható hozománya volt. Ma az ötször nagyobb területű, modernül épített város sajátos jellegű központja. Ugyanis, a középkori városkapukon, városfalakon belül, az egykori polgárházak zömében hivatalok, iskolák, művelődési intézmények, üzletek, vendéglők működnek, és ez a városközpont korántsem oly sűrűn lakott, mint a város többi negyede. Rádiótechnikai kutatóintézet, muzeológus-restaurátor műhely is működik a városban. Három szakközépiskola: gépipari, mezőgazdasági, egészségügyi, valamint gimnázium. Saját hatáskörében a számítóközpont gép- és gyorsíróiskolát létesített, a gép- és traktorállomás pedig kiképző központot. így tehát nem csak ipari, akár iskolavárosnak is minősíthetnénk ma már, de joggal nevezhetjük turisztikai központnak is. Szép a város környéke, közepes magasságú erdős hegyekkel, tavakkal, jó és gazdag vizű patakokkal, védett területekkel, meg sok-sok kempinggel övezett. Négy szálloda működik a városban, kettő B kategóriájú, s a nagyobbik 502 ágyas. Kaszárnya nincs a városban. Sokarcúsá- gából hiányzik a katonavárosi jelleg. A huszárok megszemlélésére engem se laktanyába, hanem múzeumba hívtak. Mégpedig a bábok és játékok múzeumába, melynek az 1593-ban épített, reneszánsz stílusú, ötemeletes Mydiár-ház az otthona. Egykor a neves csillagász, Tycho de Brahe, innen, ennek a háznak a tornyából figyelte a csillagokat. Sokféle és nagyon gazdag a múzeum gyűjteménye. Václav Hrníőko, az igazgató előbb csak hozzávetőlegesen hatvankilencezer darabot említ, és csak a leltári jelentések adatainak összegzése után tudja megmondani, hogy január 1 -jén már 70 204 darabot tartottak nyilván, mert a gyűjtés folyamatos, az állomány szinte napról napra gyarapodó. Az ötemeletes épület csak a kiállítások megrendezésére szolgál. Három felső szintjén a gondosan összeválogatott, a gyűjtést mutatósán képviselő készlet tekinthető meg. Az alsó szinteken mutatják be, negyedévenként váltakozó csoportosításban a játékokat, az alkalmanként és témák szerint összeállított gyűjteményeket. A különleges, új elképzelésekre serkentő, késztetést sugalmazó, látványnak is érdekes gyűjtemények bemutatására évenként kínálkozó alkalom a cseh bábjátszók országos vetélkedője és fesztiválja. Ezt ugyan a színházban rendezik, de már meghonosodott szokás, hogy ilyenkor a bábjátszók, a zsűri meg a közönség is ellátogat a múzeumba. így került programra az idén azoknak a fából készített játékoknak a bemutatása, melyek a közeli, Hlinskonak nevezett tájegység falvaiból kerültek a múzeumba. Pavel Kobetic állította össze a gyűjteményt. Nem volt könnyű dolga, mert a tájegység már begyűjtött 788 játékából helyszűke miatt csak 150 kerülhetett a tárlókba, a többi raktárban maradt. Ezzel indokolja, hogy csak két huszár látható a tárlóban. A többi húsz se másféle. Sőt, ennek a kettőnek a pontos mása mind, mert hiszen mindegyik a múlt században, a Dédové községben élt Václav Hubácka asztalosmester műve. A feljegyzések szerint a mester 1863-ban kezdte a gyermekjátékok készítését, amikor műhelyébe esztergapadot vásárolt. Életének utolsó évtizedében pedig (1882-ben hunyt el), főleg ezzel foglalkozott. Tucatjával, dobozokba rakva adta el a játékbábukat, a falovacskákat, a szekérkéket, a bababútorokat a vásárokat járó vándorkereskedőknek. Halála után a felhalmozott készletet még évekig árusította a lánya, de a maradék 23 tucat, azaz 276 darab játék a kamrába került. Hagyatékának ezt a maradványát 1901-ben vásárolta meg dr. Karéi Václav Adamek. a hlins- kói múzeum akkori igazgatója. 1952-ben leltározott gyűjteményként, hogyan, nem tudni már, de két hűszár híján, 274 darabot számlálva, jutott az itteni múzeumba. Szemügyre vesszük hát a tárlóba állított, fából faragott, esztergályozott, lovon ülő huszárokat. Az alacsonyabb 12,5 cm magas, Jancsinak nevezték el. Sárga, tollas kalapot, vöröshajtókás kék kabátot, fekete övét, sárga nadrágot, és fekete csizmát visel. A mellére még kitüntetéseket, érmeket is festett a mester. A másik, Pisti nevezetű, 15,5 cm magas. Tollas, fekete kalapot, kék kabátot, vörös nadrágot, fekete csizmát visel. Nem volt rest a mester, ennek a figurának a mellére is festett néhány érmet. Miféle huszárok ezek? A kérdésre már a gyűjtemény első értékelője, dr. Karéi Václav Adamek adott választ annak idején. Megállapította, hogy a figurákat a múlt század hetvenes éveiben készítette a mester, amikor még élénken élt az emberek emlékezetében a közeli, az egykor oly nevezetes, 1866. július 3-án vívott königgrátzi (Hradec Králové) csata. A mester ezeket a figurákat a csatában részt vett huszárokról mintázta. Ezt egyébként, kisebb eltérésektől eltekintve, a rájuk festett viselet ékesen bizonyítja. Jancsi tehát a 2. huszárezred, vagyis a kassai, (Kosice) Hadik András generális nevét viselt alakulat katonáját idézi elénk. Pisti pedig a 6. huszárezred, vagyis a debreceni, Simonyi István óbesterről elnevezett alakulat katonáját. Véres, nagy csata volt az a königgrátzi. Az osztrák-magyar, meg a vele szövetséges szász hadsereg 198 000 katonával, 770 ágyúval vonult fel a poroszok ellen. A sereget Benedek Lajos táborszernagy vezényelte, aki 1848—49-ben, alezredesként vett részt a szabadságharc leveréséA színház, ahol évenként rendszeresen megrendezik a cseh bábjátszók országos vetélkedőjét ben. A königgrátzi csatában viszont veszített. És vele persze, a huszárok is. Nem messzire a falucskától, ahol a játékhuszárokat készítette a mester, a kies Chlum hegyen obeliszk, síremlék, köztük sok magyar feliratú, emlékeztet erre a szomorú végű, vesztes csatára. Sokan, főleg azonban a bábok és játékok chrudimi múzeumának munkatársai, úgy vélik, hogy ennél sokkal rangosabb a népi emlékezés műve, amely a csata utáni években, évtizedekben készített játékhuszárok alakjában jutott kifejezésre. Érdekes érveléssel méltatják igazykat: Az a csata nem szolgálta sem a cseh, sem a magyar nép ügyét. Az itteni nép tehát csak azok emlékét őrizte meg, akik vele szemben becsületesen, barátságosan viselkedtek, akiket szívből sajnáltak. Ezért hát még a csatavesztés ellenére is érmekkel, kitüntetésekkel jutalmazott hősként őrizte meg emlékezetében Jancsit, Pistit, meg a többi huszárt. Kétkedő, gyanakvó türelemmel hallgatom a méltatást, hogy örök a nép emlékezete, akit egyszer szívébe fogad a nép... ám meglep a közlés: Krouné u Hlinska községben, az ÚLUV (Ústfední lidové umélec- ké vyroby) műhelyében Zdenék Bukácek mester a múzeumi példányok alapján felújította a játékhuszárok készítését, háromszáz már Prágába került, s onnan további sürgető megrendeléseket kapott, mert a piackutatók szerint őszre, karácsonyra ugyancsak keresett árucikk lesz a játékboltban a két huszár, Jancsi és Pisti. Chrudimból, a sokarcú, érdekes városból hazautazva persze ilyen gondolatok foglalkoztatnak: Mi lenne, ha a Csallóközben, Gömörben, a Bodrogközben is... HAJDÚ ANDRÁS (A felvételeket Hajdú Endre készítette) Juhos Rudolf (Őtefan Matusek felvétele) Képek ■ iádból „A téma itt van körülöttem”- Mostanában egyre kevesebben fordulnak meg a portánkon. Sokan azt hiszik, hogy már nem is dolgozom - abbahagytam. Pedig csak a tél kínzott meg, hosszú hetekig feküdtem. Aztán a tavasz csak lábra állított, ha rokkantán is, de készülődök az alkotómunkához. Nem ismerem a mennyezet náddal fedését. Hallomásból ugyan tudom, hogy létezik ez a fajta, ma már inkább fényűzésnek számító munkamódszer, ám elkészítése rejtély számomra. A nádszegi (Trstíce) Juhos Rudolf valaha, úgy húsz egynéhány évvel ezelőtt a stukkozónád készítésétől átpártolt az intarziák, a nádból készült képek alkotására.- Arra gondoltam, ha én örök életben csak a nádat fogom kötni, amit aztán a kőművesek bevakolnak, sohasem tudják meg, hogy én is léteztem, hisz nem hagyok magam után látható nyomokat. Nem kell ehhez a foglalatossághoz más, mint kézügyesség, kitartás, szépérzék és az anyag szeretete - mondja a hetvenéves mester.- Itt ez az éles kés - tudja mit, inkább nem adom asszonynép kezébe -, amivel egyszerre erősen és könnyedén kell a nádat felhasítani, különben összeroppan. Aztán össze kell válogatni a különböző színárnyalatokat, és a vászonra rögzíteni a nádat gittel vagy ragasztóval. Aprólékos, összpontosítást követelő munka ez. Nem is csodálkozom, hogy az én művészetemet tudomásom szerint senki sem utánozza. S hol lehet olyan jó minőségű nádat szerezni, amely megfelel e célnak? Az idős mester vajon hol, mennyiért jut hozzá ehhez az alapanyaghoz?- Kihalóban van a nádvágás, mert kipusztulóban van maga a növény is. Már csak a Duna mentén az ártérben akad jó minőségű alapanyag, amiből évente 200-300 kévét hozatok. Jó néhány ezer koronámba kerül a kedvtelésem, de megéri. Megéri, mert képeim nemcsak a környéken, hanem az országhatárokon kívül is elkelnek. Nagy öröm számomra, hogy szülőfalum majd minden házában fellelhető egy- egy alkotásom. Hogy meddig élnek ezek a képek? Állítólag két-három emberöltőnyit is kibírnak a mindennapi festéktől és tartósítószertől mentes alkotások. És mit ábrázolnak? Ami itt van, vagy ami már nincs itt körülöttünk. Az örök emberi tevékenységet, az alkotó munkát, ami az embert emberré tette.-Gyorsan pereg az idő. Tudom, már igyekeznem kell, hogy egy közösségnek maradandó képet alkothassak. Itt a faluban most kezdték építeni az új szolgáltatóházat. Ide tervezek örök emlékül nádból készült képeket. SZITÁS GABRIELLA Jancsi és Pisti a két játékhuszái
