Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-19 / 20. szám
szobában pompás virágok vázákban és cserepekben. A kecses íriszek, előkelő orchideák, pazar rózsák mintha természetes helyükre találtak volna, olyan meghitten virulnak itt, a művészi íszléssel készült bútorok és a fehér falról letekintő festmények között. A szépség harmóniájában szelíden egymáshoz simulnak a tárgyak, s meghitt melegséggel, otthonossággal veszik körül a ház asszonyát, Blüh Irént. Ez már nem a domboldalon álló villa, ahol régebben férjével együtt élt, hanem a belváros egy kisebb lakása. Itt él most és dolgozik Blüh Irén, a szociofotó hazai mestere. Zavarba ejtően kutató a tekintete. Úgy érzi az ember, mindent lát és pontosan rögzít, mint egy különlegesen érzékeny, élesre állított fényképezőgép lencséje.- Ügy éltem én, fél lábbal a börtönben,- Ekkor már készítettem a felvételeket a párt számára. Volt egy terület, amit itthoni Viharsaroknak lehetne nevezni, Horná Mankóvá. A hegyvonulat völgyében, egészen a csúcsig szétszóródva a legnagyobb nyomorban éltek ebben a faluban az emberek. Itt, egy tiltakozó nagygyűlésen készítettem első fényképriport-sorozatomat. Felvételei bizonyító dokumentumok lettek, amelyek a rendszert vádolták. A kommunista agitációt és propagandát segítették ezek a leleplező fotóanyagok. „Bizonyítható tény, hogy nálunk Szlo- venszkón a szociofotó fejlődése a legszorosabban összefügg a kommunista párt fejlődésével" - jelentette ki a vele készült, már idézett beszélgetésben. 1931-ben a községi választások idején az ő neve is a párt jelölőlistájára került. Ebben az évben került sor a Sarló kongresszusára, amelynek a szociográfiai vánPillanatfelvétel Blüh Irénről féllel a halálban. Terveket szőttem hosszú évekre, de kész voltam arra is, hogy azonnal elmenjek, ha kell. A nagymamám százkét évet élt meg, tizenegy gyermeket szült, s nevelt fel. Azt mondják, őrá ütöttem. Egyre cseng a telefon. Márciusban - néhány nappal azelőtt, hogy nála járhattam - töltötte be 85. életévét. A születésnapi köszöntőkkel - a művészeti szövetségek, nagykövetségek, külföldi és hazai intézmények, közéleti személyiségek és neves művészek jókívánságaival érkezett a sok virág. És épp aznap sugározta a rádió a vele készült beszélgetést. Kérdésekkel, kérésekkel ostromolják, egykori közös küzdelmeket fölelevenitö találkozókra hívják, vagy egyszerűen csak hallani akarják a hangját. Meg-megszakad hát az emlékezés, de-hogy közben se unatkozzam, elém teszi az elmúlt évek során róla készült írásokat, a vele készített, itthon és Magyarországon megjelent interjúkat, saját publikációit. Igaza van Gály Ivánnak, aki öt évvel ezelőtt Kiteljesedő élet címmel köszöntötte öt nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Blüh Irénről, akinek nyolcvanöt esztendejébe három embernek is elegendő esemény, élmény és legfőképpen munka sürósödött- regényt kellene írni. Izgalmas, szerteágazó sorsú családjáról, akik közé - apai ágon- dr. Balázs Emil is tartozott, az egykori, magyarországi szociáldemokrata párt teoretikusa és dr. Balázs József, akit a Tanács- köztársaság bukása után halálra ítéltek, de kalandos úton megmenekült. Szülővárosa Povazská Bystrica, akkor alig háromezer lakosú volt, édesapja egy kis vegyeskereskedésböl tartotta fenn családját, hat gyermekét. Itt élt, közel hozzájuk, kora gyermekkori játszópajtásaként későbbi férje is, Weiner-Král' Imre. Tanítói kezdő iskolás éveitől biztatták a szülőket, hogy adják meg számára a tanuláshoz szükséges feltételeket, ami akkortájt lányok esetében még egyáltalán nem volt magától értetődő. Lányokat még nem vettek fel gimnáziumba, s ezért egy felsőbb leányiskolába került Trencínbe. Itt mindig osztályelső volt. Jómódú, gyengébb előmenetelő osztálytársai tanításával fedezte tanulása költségeit. Kitört az első világháború, apja bevonult, édesanyja néhány év múlva súlyosan megbetegedett. így hiába készült a gimnáziumi különbözetire, tanulás helyett dolgoznia kellett. Tizennégy évesen állt munkába. Egy ügyvédnél gépelt A földosztással kapcsolatos adásvételi szerződéseket. Erről így vallott a Fotóművészetnek adott interjújában: „Itt kezdődik egy érdekes momentum, amely összefügg az én szociális fejlődésemmel és a szociofotós fejlődéssel is... Nem csináltam egyebet, mint az adásvételi szerződések megkötésénél segítettem. A kis nincstelenek számára kicsinké néhány ár földecskét lehetett adni, és boldog voltam, hogy igazságos dologban segíthetek, hogy ezek az egykor nincstelenek egy kicsit jobban fognak élni. Itt kezdődött az én ökonómiai és politikai iskolám." Nyitott szemmel járt mindig. Már akkor is. Látta a hadikórházak sebesültjeit, s amikor természetrajongóként bebarangolta a Vág völgyét, megismerte a szegények, a nincstelenek mérhetetlen nyomorát. Eszmélésé- hez hozzájárult a Magyar Tanácsköztársaság bukása után hazamenekült nagybátyja, dr. Balázs Emil is. Tőle sajátította el a marxizmus alapjait. A CSKP alapító tagja lett. Szülővárosában az első pártsejtek egyik szervezője, a mozgalom lelkes és tevékeny tagja. dorlásokat-kutatásokat kellett betetőznie. Ezekről Balog Edgár írta, hogy ,,A sarlósok szociográfiai jelentései 1930-ban és 1931- ben a csallóközi, mátyusföldi, nyitrai, Ga- ram-völgyi, Ipoly-völgyi, gömöri, bodrogközi, tiszaháti magyarság életébe világítanak be.“ E felmérések legmegrázóbb, legfontosabb, s máig ható erejű, művészi értékű dokumentumait Blüh Irén szociofotói jelentették. Eldöntött dolog volt, hogy Dessauba megy, a Bauhausba tanulni. Ez az új oktatási rendszerrel dolgozó német művészeti főiskola a 20. század művészeti fejlődésének egyik legfontosabb tényezője volt. 1931 és 1933 között itt dolgozott és tanult, kapcsolódott be a világ minden tájáról a Bau- hausban alkotó leghaladóbb művészek tevékenységébe. Életre szóló barátságokkal, a fotóművészet, a nyomdaipar, a propagandatevékenység gyakorlatának ismeretével tért haza. Egyike volt azoknak, akik azt kezdeményezték, hogy a betiltott Vörös Barátság helyett alakuljon meg egy háromnyelvű kulturális, politikai és agitációs egyesület, amely magyarul a Műhely, németül a Werkstátte, szlovákul a Dielna nevet kapta. Be is választották a vezetőségbe. Egyik szervezője volt a párt munkáját segítő haladó fényképészek Szociofotó elnevezésű szervezetének is. Világhírű mestereket említ, Peterhaus, Albers, Kandinszkij tanította. És hírneves, közismert barátokat, ismerősöket. Zsigmondi Borit, Földi Rózsit, Kassák Lajost, John Heartfield-t, Kárász Juditot, Fodor Etelt és Balázs Bélát. Balázs Bélát, akivel sokáig levelezett, s akinek máig kiadatlan leveleit őrzi.- Én Magyarország felé is dolgoztam. Kapcsolatom volt a szegedi fiatalokkal. Or- tutayval, Hont Ferivel, Kárász Judittal. Ö csinálta a fotókat rólam, ez volt az egyik kapcsolatom. Itt voltak magyar emgiránsok is, bekapcsolódtak a nevemen működő könyvkereskedésbe és kiadóvállalati munkába, ami tulajdonképpen a párté volt. Ebben a kis könyvkereskedésben kiállításokat is rendezett, a szekrények, könyv- állványok feletti falakon állította ki először Lőrincz Gyula, Procházka István, Weiner Imre és más haladó festőművészek alkotásait.- Az emigránsok tényleges nevét csak a háború után tudtam meg. Ugyanaz volt Rajk Lászlóval is. Egyik nap meghívtak Spiegel Margiték, ott bemutattak nekem egy szép, magas, szimpatikus embert János név alatt. Mondták, hogy a gondjaikra van bízva, találtunk neki lakást. Nagyon erős dohányos volt, vettünk is neki cigarettát, de azt mondta, le akar róla szokni, Nem akarta, hogy erre is költsünk. Amikor meggyőztük, hogy a magyarok küldték, elszívta. Keveset beszélő, okos, rokonszenves ember volt. A felszabadulás után az új magyar kormányban, ott látom a mi „Jánosunkat". Találkoztam is vele, nagyon közvetlen volt, és ha csak telefonon is, de el-elbeszélget- tünk. És amikor a pert olvastam, hogy Spanyolországban meg itt volt kém, ez nekem sehogyan sem stimmelt. Eltűnődik, majd férje munkásságáról beszél. Arról, milyen segítséget kapott tőle a fotografáláshoz. Weiner-Král' művészetéről, alkotásai helyéről a szlovák képzőművészetben. A szobában ott van ö is, kedvenc tárgyai, festményei által és harcostársa, felesége életében, emlékezetében. Utalásai, élményei mindkettőjükre vonatkoznak, közös harcukat idézik.- A mi nemzedékünk teljes életet élt - összegez határozottan. E teljes élethez tartozott a veszély vállalása is a fasiszta megszállás, a háború éveiben, a szlovák nemzeti felkelés előkészítése idején. Bújtatott emigránsokat, segített menekülteket, tartotta a kapcsolatot nemzetközinek mondott méretekben. Mindezt a szocialista eszmék győzelmét, a felszabadulást segítve és remélve. A szabadság első három évében ő töltötte be a Pravda Könyvkiadó igazgatói tisztét, de volt politikai előadó és vállalt minden feladatot, amellyel a párt megbízta.- Szükség volt rám, hát ott dolgoztam, ahol kellett. Egyszerűen, szerényen fogalmaz. Szinte fél mondatokban, ha nem a számára leglé- nyegessebbről kérdezi az ember. Szárnyakat kap a szava, amikor baráti kapcsolataikról, összejöveteleikről, közös művészi küldetésükről szól. Arról a mérhetetlen energiáról, amellyel „megforgatni" akarták a világot, megváltoztatni a társadalmi körülményeket. Van, amiről mind ez ideig nem beszélt. Az ötvenes évek nem könnyű hónapjairól, amikor éppen a mozgalomért vállalt nemzetközi kapcsolatairól kellett hallgatnia.- Rajkról nem is szólva, ki tudja, mi lett volna, ha a nevem vele kapcsolatban fölmerül. - Néz valahová a messzeségbe, elgondolkozva, s kiállítások katalógusait teszi az asztalra. Hazai és külföldi kiállítások, amelyen 1933 óta máig ott szerepelnek az akkori társadalom vádirataiként Árva és Kysuca nincstelenjei, koldusok és kosárfonók, éhező és rongyos gyermekek. 1964-ben Munka Érdemrendet kapott. Azóta is számtalan elismerést. Frissen mozgó, életerős alakját nézve eszembe sem jut, hogy egészsége felöl faggassam. Hiszen mindaz, ami csak szóba került, éppúgy része a mának, mintatörténelemnek, s egyúttal a jövő alkotóeleme is. E jelen-múlt-jövö folytonosság határozza meg egész szemléletét. Nem érzem a korát. Csak óriási tapasztalatát, tudását. Bölcsességét, amely nemcsak felmér, és megért minden őt körülvevőt, de ki is sugározza az ebből eredő tanulságokat. De mintha érezné, mi jár az eszemben, ő hozza szóba.- Néhány hónapja csúnya balesetem volt. Bizony, akkor megijedtem, hogy mi lesz. Siettem meggyógyulni, mert várt a munka. A munka, életművük fotódokumentációjának rendezése. Anyagok válogatása a legkülönfélébb új kiállításokra, publikációk készítése... Jó lenne tudni a véleményét korunk szo- ciofotójáról is. Arról, szerinte merre tart küldetését tekintve. Hogy harcos, tényfeltáró forradalmi feladatát teljesítvén ma miként vállalhatná a társadalom valóságának dokumentálását. Olyan erővel, ahogyan egykor éppen Blüh Irén tette művészi hitelű fotóival. De nem merem mondani, ő tudja, mi a legfontosabb tennivalói sorában. Egy hosszabb beszélgetés ígéretével enged el, lelkemre kötve, tanulmányozzam át mindezt, amit ez idáig róla írtak. Mert egyetlen beszélgetés óráiba olyan kevés fért. S mintegy kimondatlan kérdésemre válaszul, a róla készített íráshoz Huszár Tibor felvételét nyújtja át. Hát igen. Ha valakinek, neki kellene folytatnia a hazai szociofotó legjobb hagyományait. Ki tudná ezt, jobban, mint Blüh Irén? Forgatom a tényekkel zsúfolt írásokat, beszélgetéseket. Mintha erdőnyi élet sűrűjében járnék. Mennyi fér ebből néhány kéziratoldalra? Csak felvillanthatom néhány vonását. Csak azt kívánhatom, legyen még ideje minden részletében regénnyé mesélni H. MÉSZÁROS ERZSÉBET új sa 1989. V Blüh Irén portréja Huszár Tibor felvétele Gyerek (1929) Blüh Irén szociofotója
