Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-05-19 / 20. szám

Harmadfél évvel ezelőtt ismerkedhettek meg olvasóink a Szlovák Tudományos Akadémia kassai Társadalomtudományi Intézetének munkájával. Mivel akkor utaltunk az itt folytatott nemzetiségi kutatásokra is, ismét felkerestük az intézetet, hogy ezek iránt érdeklődjünk. Annál is inkább, mivel, az • intézet dolgozói a már lezárt empirikus kutatások adatait elemzik és értelmezik, ugyanis a CSKP XVIII. kongresszusa előkészítése során, valamint az új alkotmánytervezet kidolgozásakor figyelembe kívánják venni a társadalomtudomá- ' nyok kutatásainak eredményeit is.

A nemzetiségi kapcsolatok tapasztalatai pedig sok gyakorlati vonatkozást tartalmaznak.

írásunk célja ezúttal nem elsősorban a kutatási eredmények ismertetése. Intézeti látogatásunk most inkább az itt végzett munka hátterének vizsgálata, a szociológiai-szociálpszichológiai felmérések és a történelmi elemzések lehetőségeinek és akadályainak, módszertani feltételeinek, gyakorlati irányának számbavétele.

A nemzetiségi kapcsolatokfeltárása ugyanis ebben a két irányban halad.

A beszélgetést az intézet igazgatójának dolgozószobájában kezdjük: Dr. Jozef Vyrost, kandidátus rövid áttekintést nyújtott a kutatás mostani állásáról és programjának belső felosztásáról. Ebből kiderült, hogy a magyar és az ukrán nemzetiség múltjára és jelenére vonatkozó feltáró munkálatok egy részével már elkészültek. „Az ukrán nemzetiség fejlődése és helyzete Szlovákiában a szocializmus építésének korában" címmel ez évben ki is adtak egy 350 oldalas tanulmánykötetet. A magyarokkal foglalkozó publikáció most áll előkészítés alatt. Benne a Csemadok életét, oktatásügyünket, kultúránkat és a nemzetiségi sajtó működését bemutató cikkeket az e területeken dolgozó magyar szakemberek írják meg. Az intézet dolgozói tehát saját orientációjukon túl is képet kívánnak nyújtani a nemzetiségek életéről.- Milyen területekre irányul a kutatás?- kérdeztem az intézet igazgatójától. Jozef Vyrost így válaszolt:- Történészeink a nemzetiségek fejlődésének társadalmi-gazdasági, politikai és kulturális vetületeit vizsgálják. A szociológiai és szociálpszichológiai megközelítésű felmérések a kulturális metszet egy más nézőpontú - a kulturális szervezeteknek, az oktató-nevelő intézményeknek és a tömegkommunikációs eszközöknek a nemzeti tudatra kifejtett hatását tekintetbe vevő - képét próbálják felvázolni. Ennek gyújtópontjában a társadalmi normák, valamint a nemzeti önazonosítás és öntudatosulás kérdései állnak. v

A kutatást végző történészcsoport két tagjától, Dr. Marián Gajdoá kandidátustól és Dr. Stefan Sutaj kandidátustól arra kértem választ, hogy milyen problémákba ütközik a történész a nemzetiségek történelmének feltárásakor. Marián Gajdos a következőket mondotta:- Mivel a nemzetiségek történetével már a megelőző ötéves tervidőszakban is foglalkoztunk, úgy tűnhetne, hogy az alapvető kérdéseken már túljutottunk. Csakhogy itt is nagyon sok az ún. fehér folt, még azokkal az időszakokkal kapcsolatban is, amelyekről kielégítő áttekintéssel rendelkezünk.

Stefan Sutaj pedig hozzáfűzte:- Pontosabban, arról van szó, hogy ismernünk kell az alapvető tényeket, döntéseket. A közvetlen feladat az, hogy túllépjünk a politikai értékeléseken, és tudományos feleletet adjunk a tényleges okokat illetően. Ez érvényes az 1945 és 1948 között eltelt időszakra is.

ISZÚ

3

I. V. 19.

Ezután mindketten megemlítették, hogy a történelmi tények publikálásában még mindig vannak akadályok, annak ellenére, hogy mind a közvélemény, mind a vezető szervek a valóságról pontos képet szeretnének kapni. Dr. Gajdos megjegyezte:-További akadály munkánkban bizonyos dokumentumok hozzáférhetetlensége is.

Dr. Sutaj szerint ezek nélkül a valós okok és az adott kor döntéseket kikényszerítő körülményei maradnak ismeretlenek.- Ez nem csak a nemzetiségek történetére vonatkozik, így van más témáknál is, főleg ami az ún. ötvenes éveket illeti - mondta Marián Gajdoé, majd a most

befejezett kutatásról beszélt, amely az 1948 és 1960 között eltelt időszakot ölelte fel.- Ez nem jelenti azt, hogy nem léptük át a megengedett határokat. Különben is szeretnénk kiterjeszteni a kutatást 1918-ig visszamenően, mert akkor alapozódott meg a nemzetiségek létét meghatározó sok összefüggés. így ragadhatnának meg a nemzetiségek történetének valódi kontinuitását.

Dr. Sutaj is ebben látja munkacsoportja nemzetiségi történelemre irányuló kutatásának értelmét. Hiszen, mint mondotta, nagyon sok, ma jelentkező probléma gyökere a múltba nyúlik vissza, és a válaszokat nem mindig találjuk, ahol szeretnénk, hanem ott, ahol és amikor a valóságban voltak.- Milyen sajátságos módszertani problémák jelentkeznek a nemzetiségi kutatás során? - kérdeztem a kutatóktól. Dr. Gajdos megjegyezte:- Én nem módszertani problémát említenék, hanem egy sajátságos előfeltételt. Eléggé elterjedt vélemény, hogy a nemzetiségi kérdést magas szinten megoldottuk. És ebből adódik a feltevés: szükséges-e egyáltalán foglalkozni a nemzetek és nemzetiségek kapcsolatainak történetével? Szerintünk azonban elkerülhetetlenül szükséges a nemzetiségek modern, összefoglaló történelmének a megírása. Ehhez adva vannak a szervezeti feltételek is. Nem beszélve arról, hogy Csehszlovákia történelme sem lehet teljes a nemzetiségek történelme nélkül.

Beszélgetőtársaim ezután konkrét példákkal támasztották alá állításaikat, miközben felvázolták azokat a különbségeket is, amelyek az ukrán és a magyar nemzetiség tudatát az elmúlt negyven év alatt meghatározták és meghatározzák. Szóba kerültek itt olyan események, amelyek 1945 után és az ötvenes évek elején sújtották a magyar nemzetiségű lakosságot, és amelyeknek a hatása csak később mutatkozott meg. Ezzel is bizonyítva tézisüket, hogy a múlt ismerete utat nyithat a mai gondok felismeréséhez és a megfelelő megoldás kiválasztásához.

Logikusan következett az a kérdés is, mi a véleményük a magyar és a szlovák történetírás esetleges eltérő értékeléseiről? Mindketten azon a véleményen voltak, hogy a különbségek természetes folyamatok eredményei. A fontos az, hogy a tudományos párbeszéd ne szakadjon meg. Csak- így találhatjuk meg az érintkezési pontokat, és formálhatunk közös véleményt közös dolgainkról.

Lényegében ezek a gondolatok határozták meg a nemzeti sztereotípiákról folytatott beszélgetésünket is. Dr. Ladislav Kita a szociálpszichológia szemszögéből értékelte a sztereotip vélemények fennmaradó-, sának okait. Ezenfelül ó kíséri figyelemmel és értékeli azokat az Írásokat is, amelyek magyar nyelven a csehszlovákiai magyar nemzetiség múltjáról és jelenéről, létfeltételeiről, fejlödésirányairól jelennek meg. Az általa készített áttekintéseket munkájuk során felhasználják a történészek és a szociológusok is.

Míg a nemzeti sztereotípiák az adott etnikum nem mindig tudatosított önértékelésének elemei, ezért aztán irracionális és a kutatás számára gyakran hozzáférhetetlen összetevői is vannak. A társadalmi normák és a nemzeti öntudat egyes mozzanatai már megragadhatók, és egymásra vonatkoztatva elmondhatnak egyet s mást nemcsak a kérdezett egyén álláspontjáról, hanem a nemzetiség helyzetéről is. A szociológiai és a szociálpszichológiai felmérések ezeket az elemeket vizsgálják.

Ahhoz azonban, hogy tisztában legyünk e felmérés mikéntjével, rövid felvilágosítást kell adnunk arról az etnopszichológiai szempontból kidolgozott elméletről (szerzői: Vyrost - Zelová), amely emezt keretezi és értelmezési alapokat nyújt a „kemény" szociológiai tényékhez. Ez az elmélet a nemzeti (etnikai) öntudatosulás három szintjét különbözteti meg:

1. az etnikai közösségről kialakult kép (az általában a nemzetiségről, valamint a saját és más nemzetiségi csoportokról szóló ismereteket és a hozzájuk kapcsolódó érzelmi-értékelő alapállást foglalja magába);

2. az etnikai közösség tagjainak jellegzetes tulajdonságairól kialakított kép (ide tartozik mind a saját etnikum tagjainak, mind pedig más etnikumok tagjainak tipikus tulajdonságairól kialakított kép és a hozzá fűződő érzelmi viszony, tehát az ún. etnikai autoszte- reotípiák és az etnikai heterosztereotípiák);

3. az etnikai közösséghez tartozó személy önmagáról kialakított képe (tehát a személy etnikai közösséggel való azonosulásának mértéke és a közösséghez való tartozás élménye). Ez a fogalmi és elméleti keret lehetővé teszi bizonyos leegyszerűsítések elkerülését (tehát amikor egyetlen kérdés és a rá adott válasz alapján kell eldönteni a nemzeti hovatartozás tényét és minőségét) és azt is, hogy a társadalmi normák nemzetiségek közti kapcsolataiban való megnyilvánulásait a mindennapi tudat szintjén ragadhassák meg.

E rövid tájékozódás és tájékoztatás után a szociológiai-szociálpszichológiai kutató- csoport néhány tagjával beszélgettem. Név szerint Dr. Alena Zelová kandidátussal, Dr. Kornélia Urbanovával, Dr. Vladimír Paukoviccsal, Dr. Peter Furmanikkal.

Tőlük kaptam felvilágosítást a kutatócsoport által vizsgált három fó kérdéscsoportról, amely az egyén nemzeti azonosság- tudatának kialakulásán túl kiterjedt a nemzetiségi kapcsolatok személyes viszonyokban való megjelenési formáira, valamint társadalmi normáinak feltárására is. Az adatfeltárás alapvető módszere egy kérdőíves vizsgálat volt, amely a társadalmi-népesedési adatokon kívül a szervezeti szintű kulturális tevékenység, az iskola- rendszer és a tömegtájékoztatás hatásait kívánta kitapintani, és a nemzeti tudat kiemelt jellemzőit vizsgálta. A kutatók beszélgetéseket folytattak a Csemadok dolgozóival, az ideológiai titkárokkal, a nemzeti bizottságok népművelőivel stb. Az adatgyűjtést 1987 végén négy vegyes nemzetiségű járásban, Dunaszerdahelyen (Dunaj- ská Streda). Galántán (Galanta), Nagykürtösön (Vel ky Krtís) és Rozsnyón (Roznava) végezték, ahol 500-500 magyar, illetve szlovák nemzetiségű lakost kérdeztek meg. A kapott eredményeket részlegesen magyarázza, hogy a megkérdezettek mindannyian produktív korosztályokba és a műveltségi szintet tekintve hierarchikusan a magasabb rétegekbe tartoztak.

Ezekről tájékoztatva Kornélia Urbanová megjegyezte:- Egy rövid beszélgetésben nem tárható fel minden összefüggés, amely pl. az anyanyelvi oktatás kérdéskörével függ össze. Mi feltettünk olyan kérdéseket is, hogy elegendőnek tartják-e a meglévő iskolák számát, hogy célszerű-e az anyanyélven való művelődés, hogy milyen nyelven kívánnak tanulni és továbbtanulni a megkérdezettek stb. Elgondolkoztató, hogy a válaszadó magyaroknak csaknem az egyötöde nem tudja, hogy van-e joga az anyanyelvi művelődésre, esetleg úgy véli, hogy erre nincs joga (7,2 és 14,6 százalék), míg a megkérdezett szlovákok 89 százaléka tudja, hogy a magyarok ezzel a joggal rendelkeznek. A magyarok 76 százaléka kívánja, hogy gyermekeik magyar és szlovák nyelven művelődjenek, 16,8 százalékuk csak a magyart, 6,2 százalékuk pedig csak a szlovákot szeretné az iskola tanítási nyelvének. A felmérés adatai szerint a kétnyelvű művelés felé orientálódás egyértelmű irányzatot mutat. Kivételt csak a főiskolai végzettségűek jelentenek, akiknek 33,3 százaléka a magyar nyelven történő iskolai oktatást részesíti előnyben.

A témához kapcsolódót Alena Zelová véleménye, tapasztalata is:- Bizonyos módon ezzel függ össze az a problémakomplexum is, amellyel én foglalkozom. Ez pedig az, hogyan tükröződnek a nemzetek és nemzetiségek közti kapcsolatokat irányító normák a köznapi tudatban, és hogy milyen normák alakulnak ki benne spontán módon. Nem kívánom itt a módszerekkel terhelni az olvasót, csak annyit mondok el, hogy a társadalmi normák elsajátításában a magyarok megelőzik mind a szlovákokat, mind az ukránokat. Persze, ez még nem sokat mond el az etnikai tudat minőségéről, mert az elvárt viselkedésformák megítélésénél nagy súllyal esnek latba az össztársadalmi normáktól való eltérések. Nagy különbségek lehetnek például a jogok ismerete és azok érvényesítése között.

Vajon megfogalmazhatók-e lényeges eltérések a szociológiai felmérés hipotézisei és a kapott eredmények között ezen a téren vagy más kérdésekben? - erre válaszolva Alena Zelová kijelentette:- Ilyenekről nem szólhatok, mert a mostani felmérés már bizonyos, bevált tapasztalatokra épült. Bebizonyosodott például az a feltételezés, hogy a nemzeti tudat minőségében jelentős különbségek tapasztalhatók a magyar és az ukrán nemzetiség között, a magyarok javára. Ugyanígy megállapítható, hogy a magyarok megítélése a szlovákok részéről kedvezőbb előjelű ott, ahol egymás mellett élnek, mint ott, ahol hiányoznak a személyes tapasztalatok. Érvényes ez abban a vonatkozásban is, hogy a szlovák-magyar vegyes területeken gyakrabban hajlanak a szlovákok arra a véleményre, hogy a nemzetiség nyelvének a megtartására szükség van, mint a szlovák-ukrán területeken.

Ezt erősítik meg Vladimír Paukoviő tapasztalatai is:-A nyelv nagyon erős önmeghatározó tényező a magyarok esetében. Kiderült például, hogy Dél-Szlovákiában a magyarok a Szlovákokkal való kapcsolattartásban is 72 százalékban az anyanyelvűket használják, nem pedig, ahogy kérdéseinkben is szerepelt, a szlovák nyelvet. Mindezt annak ellenére, hogy a megkérdezettek többsége - magasabb iskolázottságukat is figyelembe véve - jól beszél szlovákul.

A kutatások eredményei egyelőre csak táblázatok formájában vannak meg. Osztályozásuk és elemzésük csak ezután kerül sorra, ezért például arról, hogy vannak-e sajátságos jellemzői a kétnyelvűségnek, még nem sokat tudtak mondani. Bizonyos következtetéseket azonban levonhatunk, amelyek pl. arra vonatkoznak, hogy ki milyen nyelven olvas. A magyar nemzetiségűek közül 25,4 százalék csak magyarul; 32 százalék többnyire magyarul, ritkán szlovákul vagy cseh nyelven; 26,4 százalékuk mindhárom nyelven; 8,2 százalékuk többnyire szlovákul, ritkán magyarul; 4,4 százalék pedig egyáltalán nem olvas könyvet.

A kétnyelvűség elterjedtségét illusztrálja a rádió szlovák vagy magyar nyelvű adásainak hallgatottsága is. így pl. a szlovák nyelvű adásokat a szlovákok 96,8 százaléka és a magyarok 77,8 százaléka hallgatja, míg a magyar adást a magyarok 84,6 százaléka és a szlovákok 32,7 százaléka kíséri figyelemmel.

Ehhez Peter Furmaník még hozzáfűzte:- Itt most nem akarom értelmezni azt, hogy sem a szlovákok, sem a magyarok nem elégedettek a szlovák televízió magyar nyelvű adásával, önálló, élő műsorokat szeretnének.

Visszatérve a társadalmi normák működéséhez és a nemzetiségek jogainak ismeretéhez az is fölmerül, mivel magyarázható az ismeretek alacsony szintje? Az intézet igazgatója szerint az okokat nem vezethetjük vissza egyetlen tényezőre, pl. a nemzetiségek helyzetére. Összetettebb és az egész társadalmat érintő folyamatokról van szó, az okok ezért nem csak az ismeretterjesztés elégtelenségeiben keresendők.

Beszélgetésünk még tovább folytatódik. Szóba kerül pl. a nemzetiségek további fejlődésének eltérő értékelése a magyarok, illetve a szlovákok szempontjából, valamint az alkotmányos jogok érvényesítésében föllelhetó különbségek a hétköznapok gyakorlatában. Ezek nem egyértelmű megvalósítása mint a potenciális súrlódások forrása stb. Mindezek ellenére a részleges eredmények arra engednek következtetni, hogy a nemzetek és nemzetiségek együttélése egészében véve mentes a jelentősebb problémáktól.

A nemzetiségi kutatások tanulságairól és magának a kutatásnak a jövőjéről Dr. Vyrost végezetül még elmondta, hogy ezek szerint a nemzetiségeket államalkotó népcsoportként rögzítő alkotmánytörvény bevált. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jövőben szemünk elöl téveszthetnénk a nemzetiségi kérdést. Ellenkezőleg, foglalkozni kell vele. Mégpedig egyrészt a tudományos kutatás állandósításával és további elmélyítésével, másrészt az új alkotmány elökészítésé- se folyamán olyan feltételek kialakításával, amelyek lehetővé teszik a nemzetiségek további fejlődését.

A szociológiai felmérés konkrét adataiból most csak szemléltetésként közöltünk néhányat. Reméljük, hogy a későbbiekben maguk a kutatók ismertetnek meg bennünket az eredmények teljesebb képével.

MÉSZÁROS ANDRÁS- IP l H ^ I //J% pll \ *' I \ \ \ 5 11 2p p

^ ^ ^ ^ IW0MM £ ^ ^ ^ ^ ^ ffi/ZM Wfifp $ ÍZ 2 *1^7^ í ^ ^ I ^ j^ ™*| í ^ í J $ á ^®? ^ í ^ í % 2 wW r/MWflm

A nemzetiségi kapcsolatok kutatása az SZTA kassai (Kosice) Társadalomtudományi Intézetében

H 1 A ü y- V'-"' V 1 M **'"s -' / || " §| §§f J %y V - £' 1 1 ,'V*4, - - J m I 1 Hx H 's^VT^**' ül " 1H 1ISM1111