Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-12 / 19. szám
L ázasan", visszafogottság nélkül, mérhetetlen szenvedéllyel ját- szitc'- és élni is csak így tud. Akár egy megszállott. Kemény fából faragták öt. Tartása van. És hite is, lelke is. Focistának készült, képeket festett, műszerész- tanuló volt. A színművészeti főiskolát 1980-ban végezte el. Azóta csaknem húsz filmben remekelt. Az Uramistenben nyújtott alakításáért 1985-ben, Chicagóban a legjobb férfialakítás díját kapta. A RedI ezredessel Cannes-ban, A nagy generációval San Sebastianban, az El- dorádóval Velencében ünnepelték. Harmincöt éves. A Variety című francia lapban nemrég azt írták róla: ó Közép-Kelet- Európa Róbert de Nirója.-Mit szóltál a megállapításhoz? Imponált?-Voltam én már Depardieu is magyar kiadásban. Változtatott ez a dolgok lényegén? Szerintem semmit. Egyébként májusban partnerek leszünk... jön Depardieu, Pesten forgatják a franciák a Cyranót és felkértek egy szerepre. Hát hogyne mennék! Szeretem öt, szívesen játszom vele. Nekem van önbizalmam, én nagyon-na- gyon szeretnék jó színész lenni.- Ezt most mondod, az Eldorádóval aratott ki tudja hányadik sikered után?- Igen, most. Most, amikor változó viszonyban vagyok magammal, mert úgy érzem: az elmúlt évek film- és színpadi szerepei oly mértékben igénybe vettek, hogy ha nem fogok még mélyebbre merülni magamban, és még magasabb fokon égni, akkor nem lesz értelme a munkámnak. Márpedig nem akarok leállni, szünetet, pihenőt tartani, nekem dolgoznom kell, engem hív, vonz, magával ránt a munka, nekem az érzelmi, értelmi létem függ tőle.- Amikor a Hanussen forgatásán rólad faggattam Brandauerl, akivel a Redl ezredesben is együtt játszottál, röviden annyit mondott csupán: minden elismerésem az övé, csodálatos színész, de ha így folytatja, ekkora átéléssel, idő előtt belehal. Akkor most hadd kérdezzem meg: hogy van a szíved?- Ezt kérdezte az anyám is, amikor megnézte az Eldorádót: „Kisfiam, ezt hogy bírtad erővel?" Ha nem firtatja, talán rá sem döbbentem volna, hogy mi is volt ez... felszedni tizenhat és fél kilót és égni, lobogni. De én sportolok és igyekszem figyelni magamra, ezenfelül a szívem egyáltalán nem érdekel. Nyilván addig ketyeg, amíg ketyegnie kell, én nem fogom leállítani magamat. Igen, ez egy önpusztító életmód, de nekem csak így éri meg. Ez egy hosszú távú pálya, de ha rövidre szabatott, akkor legyen csak rövid. Akkor égjek el hamarabb. Takaréklángon pislákolva számomra nem élet az élet. Akkor csak füstje van az embernek. Lángja semmi.-Szavaidból számomra egyértelműen az tűnik ki: valamiféle bűvös örömet érzel ebben a lobogásban.-Azt. Pontosan azt. Mert mondom: én csak így tudok létezni. Mint ahogy átélni, közvetíteni is csak így vagyok képes. Én sem magamat, sem a közönséget nem csaphatom be. Gyarló ember vagyok, mint mindenki, alkalmasint tehát nekem sem sikerül minden úgy, ahogy szeretném, de mondhatom: mindenbe maximális odaadással vágok bele. Számomra a színészet a legszentebb hivatás és én úgy is fogom fel az életemet, hogy Thália papja vagyok. Hosszú utat tettem meg, amíg eljutottam az Eldorádóig, és tudom, ez sem a tökély. De ez már valami. Ebben most senki sem tudna megingatni. Az Eldorádó bekerült a szívem csücskébe és bizonyára ott is marad. Monori, a piackirály, vagy ahogy a film rendezője, Bereményi Géza nevezte öt. az utolsó nomád, pályám egyik legjobb, de az is lehet, hogy a legjobb szerepe.- Gondolom, nemcsak a legjobban megírt, hanem a legjobban eljátszott szereped is.- Bennem van egy abszurd mérce - ehhez mérem a mérhetetlent és van, ami közelít hozzá, van, ami messzebbre esik. Például bármekkora sikerem volt is az Uramistennel, én úgy érzem, az a sánta artista, akit én játszom a filmben, részemről csuprán nyolcvan százalékos teljesítmény. Pedig kerek öt hónapig készültem a szerepre a testnevelési főiskolán, hogy ne csak lelkileg, hanem fizikailag is meg legyen hozzá az a bizonyos plusz, amit elengedhetetlennek tartottam. A munka folyamán aztán csalódnom kellett: sokkal nagyobb küzdelemre számítottam, mint amiben a forgatás során részem volt. Persze, az is lehet, hogy az én felfogásom volt téves... túl magasra tettem a mércét, és én magamnak nem feleltem meg. Az Eldorádóban kilencvenkilenc százalékban sikerült, amit akartam. De nyugodt majd csak akkor leszek, ha azt a hiányzó egyet is elérem. Bár nem is hiszem, hogy ezt így mérni lehet. Inkább csak viszonyítani. Ehhez azonban nemcsak jó rendező kell, hanem jó partner is, aki egyéniség. Ha az nincs, szenvedek. Olyankor a rossz tulajdonságaim is jobban kijönnek. Főleg a türelmetlenségem. És nem is annyira a kollégámmal szemben, aki nem is tehet róla, hogy képtelen többet nyújtani, hanem magammal szemben vagyok türelmetlen, hogy miért nem tudok ennek ellenére is jól játszani vele De ha egyszer nem megy... Érzem, hogy feszültség van köztünk és ilyen esetben biztos, hogy csúnyán viselkedem.- Állítólag a rendezők is tartanak tőled.- Igen, én is hallottam már, de látod, hogy dolgoznak velem. Lehet, hogy ez most nagyképűen hangzik: én tényleg magasra tettem a mércét, és ha egy rendező alatta gondolkodik, akkor veszem a bátorságot, és szólok, hogy öreg, nem készültél fel kellően, tessék keményebben dolgozni, jobban odafigyelni. Ha pedig tétovázást, határozatlanságot látok, akkor azt mondom: hagyjuk abba, ennek így semmi értelme, próbáljuk meg inkább úgy, hogy... Ez is előfordult már. És akkor azt suttogják, hogy én rendezem a filmet, pedig nem így van. Én csak a szituációt bontom ki. Ha főszerepet játszom, akkor kötelességemnek is tartom, hogy átgondoljam az egész filmet. Nem tudok csak magamra figyelni, nekem olyankor a legkisebb szerepen is rajta kell tartanom a szememet.- A Redl ezredes Schorm hadnagyát meg sem említetted, amikor a száz százalékról beszéltél. Pedig az is mestermunka volt.- Ott még gondolkodtam játék közben. Nem tudtam kikapcsolni, legfeljebb öt-tíz másodpercre, ami borzasztóan kevés. Az a célom, hogy ha „helyzetben vagyok", a lehető leghosszabb időre szűnjön meg bennem az önkontroll. Lehet, hogy holnap vagy holnapután, esetleg egy év múlva más véleményem lesz erről, egyelőre azonban ezt látom a legtökéletesebb megoldásnak. A teljes kikapcsolást.- Ha egy egészen más pályát választottál volna...- Nem hiszem, hogy létt volna más megoldás számomra. Még a sors is úgy akarta, hogy színész legyek. Vidéki fiú vagyok; nekem a tanulás-sokáig csak nyűg volt, nem érdekelt semmi, csak a foci. Egészen addig, amíg le nem sérültem. Akkor aztán beiratkoztam egy amatőr színjátszó csoportba, s ott találkoztam Montágh Imrével, ö bíztatott, hogy jelentkezzek a főiskolára. Be is adtam a papirt - a gyógypedagógiára. Mert azt hittem, logopédus lévén, arra gondolt. A gyógypedagógiai főiskolára. Amikor nem vettek fel, kiderült, hogy a színművészetit Lörincz János felvétele tanácsolta. Ahova a következő évben sikerült is bejutnom. Igen, a sors keze volt benne, hogy ezt a hivatást választottam.- Hetekkel ezelőtt volt egy kis varkocsod, ugye?- Mész András 1995-ben játszódó filmjét forgattuk, a Meteót. Én vagyok benne az egyetlen ember, aki ép lélekkel éli túl, hogy az élet is, a barátság is, a szerelem is lenullázódik körülötte. Ehhez a figurához kellett a varkocs, amit a repülőtéri jelenétben, amikor a fiú egészen új külsőt ölt, én magam vágok le.- Forgattál mostanában nyugatnémet filmesekkel is. Talán a Redl ezredesnek vagy a Hanussennek köszönhetően?- Igen, a Redlben látott a rendező, aztán eljött, megnézett még két filmben és azt mondta: itt a Laurin forgatókönyve, szerepel benne egy pszichés beteg, egy falusi tanító, akit imádnak a gyerekek, azt más nem játszhatja el, csak én. Nem nagyon akarok én külföldön dolgozni, hiszen itthon is van dolgom elég, meg aztán mit mondjak én a közép-kelet-európai gondolkodásmódommal egy francia, egy német vagy egy osztrák problémát feszegető filmben? Tanuljam meg a történelmüket, s akkor az augsburgi csata nem úgy volt, ahogy azt nekem az apám tanította? Ha meg úgy játszom, ahogy én tudom, akkor azoknak leszek rossz. Róbert Siegl munkájában másról van szó, a Laurin lélektani dráma. Nők, gyerekek tűnnek el nyomtalanul a faluban és kiderül, a tanító a gyilkosuk. Nagy lehetőség volt számomra ez a szerep... a film pár héttel ezelőtt megnyerte a bajor nagydíjat, bár van a közepén egy dramaturgiai hiba, amelyet sem a rendező, sem én nem tudtunk igazán megoldani, de az eleje és a vége fantasztikus! Az a húsz perc, amikor utol)ára indulok gyilkolni, az valami őrület Mindenkit kiráz a hideg. És úgy halok meg hogy fennakadok egy szögön, beleéli a fejembe és folyik a vér a szememből, de úgy, mintha vért sírnék. Iszonyatos volt ezt átélni- S akkor most hogyan tovább? Merre vezet az utad?- Remélem, a sors újabb lehetőségeket ad. Én megyek tovább .. az út egyenes, nincsenek jelzőtáblák. SZABÓ G. LÁSZLÓ Hollywood - a fordulat éve? Hollywood ideges. Az amerikai filmföváros, amelyet a világ filmfóvárosának is szoktak nevezni, fontos átrendeződés és változás előtt áll. Hogyan rendeződnek át a dolgok, milyen változás várható, erről szól az alábbi írás. Ma már az sem biztos, hogy hol van Hollywood. íme, a példa: igazi hollywoodi sajtófogadás a Hilton báltermében. A világ minden részéről több száz újságíró, fotósok és sok-sok vendég. A sajtófogadás tárgya: Róbert Edlund amerikai rendező tudatja, hogy új film forgatásában kezd, melynek címe Krízis - 2050. A film témája egy nemzetközi úrkutatócsoport útja a Nap közelébe. Világsztárok nevei röpködnek, aztán a szokásos ajándékosztásra kerül sor. Csakhogy ez a hollywoodi sajtófogadás - Tokióban van. Edlund új filmjét ugyanis, szinte majdnem száz százalékban, két japán óriáscég finanszírozza. A film költségvetése: 50 millió dollár, kereken harmincmillióval több, mint amennyit annak idején Steven Spielberg fordított a Harmadik típusú találkozások című világsikerű filmje elkészítésére. Nemcsak ez a tokiói sajtótájékoztató bizonyítja, hogy a japánok érdeklődni kezdenek az amerikai filmgyártás iránt. A meglehetősen biztosnak látszó, évi négymilliárd dolláros belföldi forgalmat biztosító amerikai filmgyártás már 1985-ben komoly behatolási tervekre ösztönözte a japánokat. Ám a 15 millió dolláros szerződésből készített három film (Végzetes szépség; Világos fények, nagy város! Meg- csalatva) teljes bukás volt. A rossz tapasztalatok ellenére az üzlet lehetősége mégis sokkal csábítóbb annál, mint hogy a japánok felhagyjanak vele. Igaz viszont, hogy sokkal óvatosabban foglalkoznak a finanszírozással, mint korábban. A tokiói Tokuma-csoport, melynek videokazetta gyára, lemezforgalmazó és -gyártó cége van, s mely több rádió-, tévéállomás és számos újság tulajdonosa, 1987 végén produkciós céget nyitott Los Angelesben. Egy év alatt száz filmjavaslatot kapott, de rriég egyetlen film forgatását sem kezdte meg. A Dentsu, Japán legnagyobb hirdetővállalata, 1989 januárjában negyvenkét emberrel dolgozó produkciós irodát nyitott Hollywoodban, s azóta tizenkét igen jelentős filmtervvel foglalkozik, az egyiket George Lucas ajánlotta. Takashi Nakamura, az amerikai iroda vezetője legutóbb azt nyilatkozta: „Egyelőre csak szemlélődünk és vizsgálódunk. így lesz ez még hosszú ideig, azután talán lépünk egy nagyot." Az angol Dávid Puttman, aki Oscar-díjat nyert Tüzszeke- rek című filmjével, majd meghívást kapott a Columbia Pictures produkciós igazgatói tisztére, már húsz éve dolgozik együtt japánokkal. Legutóbb Londonban alapított céget, mely többek között Hollywoodban is kíván filmeket készíteni. A cég ötvenmilliós alaptőkéjéből tízmilliót, a tokiói Fujisankei hírközlő érdekeltség jegyzett. Februárban nyílt meg az a teljesen felújított és korszerűsített négy és félezer négyzetméteres hollywoodi stúdió- komplexum, amelyben áprilisban kezdték meg az első két film forgatását: egy horror- és egy kalandfilm kerül kamerák elé, egyenként 6-6 millió dolláros költségvetéssel. Ugyanakkor a japánok nem adták fel a reményt, hogy a hagyományosan nagy hollywoodi cégek valamelyikét is megszerezzék. Akio Morita, a Sony tulajdonosa, a Nippon Steel, a Sharp vezetőivel együtt szívósan érdeklődik az amerikai nagyok felvásárlási lehetősége iránt. Egy ismert produkciós jogász, aki már többször tárgyalt a japánokkal, úgy véli: „Hollywood ma egy szabadirányítású, ember- és sztárközpontú rendszerrel dolgozik, amelyhez nagyfokú alkotókészség és sok-sok álmodozás társul. Ugyanakkor a japánok konzervatívok és ragaszkodnak a hierarchiához. így a házasság csak nagyon nehezen jöhet létre." Mire Shigeru Masuda, a Zeron-csoport amerikai igazgatója azt mondta: „Igaz ugyan, hogy a japánok csak akkor érzik magukat kényelemben, ha ismerik társukat, mégis meg kell jegyeznem: újabban nagyon gyors ismeretségeket tudunk kötni." Ha a japánok valamit elhatároznak, azt elöbb-utóbb valóra váltják az üzleti életben. Hogy igazából milyen fordulatot jelent Hollywoodban a már több mint 150 millió dollárral megkezdett japán behatolás, azt csak évek múlva mérhetjük fel igazán... F. Gy. ÚJ SZÚ 14 1989.V. 12.
