Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-28 / 17. szám
Kézfogás I. - a miniszterelnök-asszonnyal Kézfogás II. - egy warfordi munkásnövel A mikor a The Daily Telegraph úgy értékelte Mihail Gorbacsov április 5-7. között lezajlott londoni látogatását, hogy ,,Nagy-Britannia és a Szovjetunió kapcsolatai a meleg szívélyesség és a barátság új szakaszába léptek", azonnal hozzá kell fűzni: a kelet-nyugati viszony alakulásának is fontos állomása volt ez az út. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a legfelsőbb szintű tárgyalások a konkrét eredmények mellett olyanokat is hoznak, amelyek ugyan nem kézzelfoghatóak, de nagyon is érezhetőek, megsejthetők a gesztusokból, a hangnemből, hatásuk hosszabb távon jelentkezik, esetleg oly módon, hogy előkészítik az újabb konkrét eredményeket. Képletesen szólva Moszkva és London között a politikai párbeszéd erős hídja épült fel, amelyen a felek esetleg egymás elébe is hajlandók elindulni, s ez a híd arra is jó, hogy le lehessen róla pillantani a kelet-nyugati viszony egészére - szem előtt tartva azt, ami a közelmúltban történt, s azt, ami az elkövetkező hónapokban, mondjuk nyár közepéig, történni fog. Témánk szempontjából a nemzetközi diplomáciai naptár előrejelzései közül a következő események lesznek meghatározóak. Május 10-11 -én James Baker Moszkvában, 15-18-án Mihail Gorbacsov pedig Pekingben fog tárgyalni. Május közepére ígérte Bush kormánya külpolitikai koncepciójának kidolgozását, s május 29-30-án ül össze a NATO-csúcs. Mihail Gorbacsov NSZK-beli látogatását június 12-15-re, párizsi útját pedig július 4-6-ra tervezték. A legközelebbi esemény pedig: most vasárnap esedékes: Thatcher asszony és Kohl kancellár megbeszélése. Kétféle hangnem Mihail Gorbacsov először KB-titkárként, kétszer főtitkárként tárgyalt Margaret Thatcherrel, de most először járt Londonban a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökeként. S most érdekes módon a két vezető első, 1984-es találkozóját emlegették leggyakrabban (a kommentátorok is) a kétoldalú kapcsolatok felelevenítésekor, s Thatcher akkori kijelentését idézték, amely szerint ,,Gorbacsov olyan ember, akivel lehet üzletet kötni". Az értékelések szerint ugyanis ekkortól lehet számítani a szovjet-brit viszony új fejezetét, amely újabb lendületet kapott azt követően, hogy Gorba- csovot 1985 tavaszán főtitkárrá választották. Nyolcvanhétben két emlékezetes találkozóra került sor. Először Thatcher járt Moszkvában, s erről úgy nyilatkozott, hogy élete legérdekesebb eseményei közé tartozik. ,,Megismertem az orosz nép lelkét. Ezt sosem felejtem el, remélem eljutok még egyszer a Szovjetunióba". A következő állomás 1987 decembere volt, Gorbacsov Washingtonba indult, hogy Reagan elnökkel aláírja a rakétaszerződést. Útközben rövid időre megállt a brit légierő egyik támaszpontján, ahol Thatcher már várta őt. Figyelemre méltó gesztus volt ez, Moszkva demonstrálta: Londonnak (s általában Nyu- gat-Európának) nagy szerepet tulajdonít a kelet-nyugati közeledésben, és az ezt célzó párbeszéd nem szűkíthető le pusztán a két nagyhatalom viszonyára. Egyben éreztette: a brit kormány jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy meg lehessen kötni a szovjet-amerikai rakétamegállapodást. Megfigyelők szerint az évtizedeken keresztül táplált hidegháborús beidegződések most oldódtak fel igazán, a royalista angolok nagy jelentőséget tulajdonítanak a királynő gesztusainak. II. Erzsébet kezet fogott Mihail Gorbacsowal a Windsori kastélyban, ahol először csendült fel a szovjet himnusz. Persze, azt mindenki tudja, hogy a királynő politikai gesztusait csak kormányfői jóváhagyással teheti meg, így azt is, hogy elfogadta a szovjet vezető meghívását Moszkvába. Érdemes ismét felhívni a figyelmet arra a kettősségre, amely évek óta jellemzi Thatcher Szovjetunióval kapcsolatos megnyilatkozásait, s ami a mostani tárgyalásokon is nyomon követhető volt. A brit kormányfő mindig nagy elismeréssel - hűvös stílusát ismerve a „lelkesedéssel" jelző sem lenne túlzás - szólt Mihail Gorbacsov emberi tulajdonságairól és politikájáról, a peresztrojkáról és a glasznosztyról. Most például a szovjetunióbeli választások lebonyolításának módját méltatta. Viszont amint a fegyverek, a Nagy-Britanniát is érintő leszerelési kérdések jönnek szóba, azonnal hangnemet vált. Vita a harmadik nulláról Központivá lépett elő az európai harcászati atomeszközök kérdése, ez ügyben hónapok óta kemény viták folynak a NATO-n belül is, nem túlzás azt állítani, hogy az észak-atlantiak megosztottak. Washington és London a 110 km hatótávolságú Láncé rakétákat korszerűsíteni kívánja (vagyis ragaszkodik a nukleáris elrettentés elvéhez), úgy, hogy a hatótávolság megközelítse az e kategória számára „megengedett" 500 kilométeres felső határt. Azt a szakértőknek kell eldönteniük, hogy az ilyen jelentős fel- fejlesztés puszta modernizálás-e vagy inkább nevezhető új rakétafegyverek rendszerbe állításának? S mindkét fővárosban az a nézet uralkodik, hogy ez ügyben már a május végi NATO-csúcson kellene kimondani az igent. Az ellentábor legerősebb tagja az NSZK, amely egyelőre erősen ódzkodik a korszerűsítéstől, azt szeretné, ha a végleges döntést 1991-ben vagy 1992-ben hoznák meg. Bonn magatartását főleg két dolog motiválja: 1. a nyugatnémet lakosság döntő többsége már nem hisz a „szovjet veszélyben", s azt szeretné, ha az atomfegyvereket eltávolítanák az ország területéről; 2. éppen e közhangulat miatt a bonni kormánykoalíció már a két év múlva esedékes parlamenti választásokra gondol. Más, kisebb tagországok is felsorakoztak az NSZK mögé, a legmarkánsabb példa erre a belga kormány április 11-i döntése. (A sors szeszélye folytán ugyanezen a napon ugyanerről a kérdésről tárgyalt a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottsága.) A leghivatalosabb formában - állásfoglalással - a brüsszeli kabinet fogalmazta meg, hogy nem lehet szó az atomfegyverzet olyan ,.szinten tartásáról", amely valójában jelentősen növelné hatóerejét és ellensúlyozná a közepes és a rövidebb hatótávolságú szovjet és amerikai rakéták felszámolását. A belga kormány szerint a taktikai atomfegyverekről NATO-VSZ-tárgyaláso- kat kell kezdeni. Brüsszelben más vélemény is uralkodik, pontosabban az itteni NATO-központban. Manfred Wörner főtitkár (éppen Washingtonban tartózkodott) szinte kapásból elutasította a Varsói Szerződés április 12-i javaslatát. Wörner korábban annak a bonni kormánynak volt a tagja, amelynek szóvivője három nappal később közölte: a Kohl-kabi- net intenzíven dolgozik a NATO-stratégián. A General Anzeiger szerint e dokumentumokban szerepelni fog az a javaslat, hogy a két tömb kezdjen tárgyalásokat a taktikai rakétákról. Genscher külügyminiszterről közismert, hogy „bízik a gorbacsovi irányvonalban", s ez tükröződik a biztonságpolitikával, leszereléssel kapcsolatos nézeteiben. De most még Alfréd Dregger, az uniópártok parlamenti csoportjának elnöke is azt mondta, a NATO-koncepció elfogadását össze kell kapcsolni egy nyugati leszerelési kezdeményezéssel a taktikai atomeszközök terén. Szerinte a nukleáris tüzérség teljesen felszámolható lenne. Berlinben a Varsói Szerződés külügyminiszterei azt ajánlották, hogy kezdjenek különálló tárgyalásokat az említett eszközök korlátozásáról, majd - s ez lenne a harmadik nulla - felszámolásáról, amit szakaszosan lehetne megvalósítani. Addig is a felek vállalják: nem korszerűsítik e fegyvereket és számukat sem növelik. Mindez összhangban lenne azokkal a célokkal, amelyeket mindkét oldal elismert a bécsi hagyományos leszerelési fórumon: csökkenteni kell a leginkább destabilizáló fegyverek számát, tehát felszámolni a meglepetésszerű támadás veszélyét. Amikor Wörner elutasította a tárgyalási javaslatot, azzal érvelt, hogy a Varsói Szerződés fölényben van, ezért kezdjen egyoldalú csökkentéseket. Lényegében erre adott választ Nyikolaj Cservov vezérezredes, mondván: Európában mindaddig nem lehet a váratlan támadások veszélyének elhárításáról beszélni, amíg a földrészen harcászati atomeszközök vannak. Az állítólagos VSZ-fölényről kijelentette: „A Nyugat az összehasonlításkor kiragadja a harcászati atomrakétákat, figyelmen kívül hagyva a harcászati légierő atombombáit és a nukleáris tüzérséget. A VSZ-nek valóban több harcászati rakétája van, mint az Észak-atlanti Szövetségnek, az összes taktikai atomfegyvert tekintve azonban a két oldal egyensúlyban van." Hosszas bíbelödés Londonban is szóba hozta Gorbacsov, túl hosszú ideig tart, amíg a washingtoni kormányzat kidolgozza a saját külpolitikai stratégiáját. Mint tudjuk, e miatt szünetelnek már hónapok óta a hadászati támadó fegyverekről (HTF) és az űrfegyverekröl folytatott tárgyalások. Március végén - április elején már vezető amerikai politikusok is sürgették a kormányt, ne helyezkedjen kiváró álláspontra, hanem reagáljon a Szovjetunióban, Kelet-Európábán végbemenő változásokra, s tegyen saját javaslatokat. Minderről a The New York Times is beszámolt, idézve Claiborne Felit, a szenátus külügyi bizottságának elnökét, aki szerint Washington vontatott reagálása árthat Mihail Gorbacsovnak. George Kennan, az amerikai szovjetológusok nagy öregje kijelentette: ,.Amerikának nem szabad válasz nélkül hagynia a bátorító szovjet javaslatokat. “ Nos, Bush elnök megígérte, május közepén ismertetik az új külpolitikai koncepciót. Valószínű, hogy Baker külügyminiszter ezt a csomagot már magával viszi (május 11 - én) Moszkvába - értelmetlen lenne a látogatás, ha nem így lenne. S minderről Mihail Gorbacsov négy nappal később már a pekingi vezetést is tájékoztathatja. Nem biztos, hogy a Bush-kabinet a hosz- szas vajúdás után alapvetően új dolgokat tud majd felmutatni. Kiszivárogtatták: az elnök három bizalmas tanulmányt kapott a kormányhivataloktól, s ezek tanulmányozása után születik döntés a fő irányvonalakról. Bennfentesek a Bushnak javasolt vonalat ,.status quo plusznak" nevezték el. Tehát: a jelenlegi helyzetet kell kiindulópontnak tekinteni, a változások folytatódni fognak a Szovjetunióban és Kelet-Európábán, s az elemzés szerint ez a folyamat akkor sem szakadna meg, ha Gorbacsovot időközben más vezető váltaná fel. Az anyagok szerint a Szovjetunióban történő változásokat Washingtonnak nem kell sem támogatnia, sem kihasználnia Moszkvával szemben. Kelet-Európával szemben a differenciálást javasolják, vagyis Magyarország és Lengyelország támogatását. Ezt támasztja alá, hogy az amerikai kormány, miután a varsói vezetés egyetértésre jutott a kerékasztalnál a Szolidaritással, kedvezményeket kíván adni Lengyelországnak. Szóba került az is, hogy Bush júliusban esetleg felkeresné Budapestet és Varsót - a párizsi tőkés csúcs után. összegezve: a tanulmányok lényegében nagyon óvatos előrehaladást javasolnak az elnöknek. Csúcs(el)várás Mielőtt röviden szólnánk arról, mi mindent kellene a NATO-csúcsnak megoldania, érdemes idézni a Reuter kommentárjából, amelyet a tömb fennállásának 40. évfordulója alkalmából közölt:,,Negyvenéves korban kellene kezdődnie az igazi életnek. Ehelyett mi a klimax klasszikus gyötrelmeivel küszködünk... Gorbacsov gyorstüzeléssel előterjesztett békejavaslatai defenzívába kényszerítették a szervezetet.Beismeri, hogy a NATO fejfájásainak oka a „Gorba- csov-jelenség", s leginkább az egyoldalú leszerelési lépések rengették meg a NATO lába alatt a talajt, hiszen ezért lehet a közvéleménnyel nehezen (vagy egyáltalán nem) elfogadtatni a katonai programokat. Egy NATO-szakértó sajnálkozva mondta: Mi katonai tervezők mindannyian leszerelési menedzserek leszünk. S most nézzük, mi mindennek kellene szerepelnie a NATO-csúcs napirendjén: 1. Olyan átfogó koncepció kidolgozása, amely felöleli a jelenlegi változásoknak megfelelő fegyverzetellenőrzési és védelmi stratégiát. 2. Az atomfegyverek korszerűsítésével kapcsolatos kérdések, ezekről már szóltunk. Kiegészítésül: a Láncé rakéták zöme az NSZK-ban van, s ez a típus a szakértők szerint a 90-es évek közepére elavul. 3. A hagyományos haderők csökkentése. Bécsben a reméltnél is jobban indultak a tárgyalások. Jelenleg szünetel a párbeszéd, a második forduló május 5-én kezdődik. 4. Az USA és Nyugat-Európa viszonya. Ezzel kapcsolatban bizonyára az lesz a fő törekvés, hogy helyreállítsák egyrészt a modernizálás miatt felborult egységet, másrészt hogy pontot tegyenek az arról folyó vita végére, ki mennyit vállaljon a védelmi (fegyverkezési) kiadásokból. Két héttel a NATO-csúcs után megy Mihail Gorbacsov Bonnba, viszonozza Kohl kancellár tavaly októberi moszkvai - a kétoldalú viszonyban új fejezetet nyitóként elkönyvelt - látogatását. Újabb két hét után pedig Párizsba utazik, Mitterrand novemberi szovjetunióbeli útját viszonozva. Az eddigiek alapján nem nehéz kitalálni, hogy mely kérdések állnak majd az érdeklődés homlokterében. A Moszkva-Párizs és Moszkva -Bonn párbeszéd őszinte és szívélyes volt, ebbe beletartozik az is, hogy van, amiben egyetértenek, de sok mindent másképp ítélnek meg. Példázzák ezt Jean-Pierre Che- vénement francia hadügyminiszter közel- múltbani szovjetunióbeli tárgyalásai is. Chevenement tapasztalatairól úgy nyilatkozott egy rádióinterjúban, nem hiszi, hogy a Szovjetuniónak agresszív szándékai lennének, de különbséget kell tenni a szándékok és a katonai felszereltség között. Azt ajánlotta, ki kell várni, amíg Gorbacsov megvalósítja az ENSZ-ben bejelentett egyoldalú lépéseket. ■ ■ ■ Ha tehát lepillantunk arról a jelképes hídról, elég vegyes kép tárul a szemünk elé. A vegyes nem rosszat jelent. Vannak kedvező tapasztalatok, megindult egy helyes irányba vivő folyamat, s nyugati részről is érezhető a realitásérzék és a megegyezési szándék több kérdésben. Persze, sok esetben bonyolítja a dolgot, hogy minderről nehéz, türelmet igénylő feladat lehámozni a taktikai megfontolások burkát. S akkor még nem is beszéltünk az európai politika és az egyéb nemzetközi jelenségek - például a regionális problémák - kölcsönhatásáról. MALINÁK ISTVÁN
