Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-04-28 / 17. szám

AUTÓSOK L__á MOTOROSOK BEMUTATJUK Motor: Hengerűrtartalom: 2675 cm3. Teljesítmény: 124 kW (169 LE) 5900 frod./perc. Legnagyobb nyomaték: 225 Nm (22,9 mkp) 4500 ford./perc. Literteljesitmény: 46,7 kW/1 (63,6 LE/1). Keresztirányban elbte- lyezett erőforrás, hengerenként négy szeleppel. Könnyűfém hen­gerfej, négy helyen csapágyazott főtengely. Elektronikus benzin­befecskendezés. A kenőolaj hűtött. Szükséges hűtőfolyadék- mennyiség: 8,8 1. Erőátvitel: Elsőkerékhajtás, automata sebes­ségváltóval. Karosszéria: Kétajtós, ötszemélyes. Öntömeg: 1430 kg. Tömeg- terhelhetősége: 490 kg. Alváz és kerékfelfüggesztés: önhordó karosszéria, elöl-hátul független kerékfelfüggesztéssel, csavarrugóval, teleszkópos len­géscsillapítóval és kanyarstabilizátorral. Kézifék a hátsó kerékre hat. A kormányszerkezet fogasléces. Benzintank: 68 literes. Kerékméret: 205/60 HR 15. Fogyasztás: 9,1/10,2/14,0 liter/100 km. Méretek: Hossza 4755, szélessége 1745, magassága 1390 mm. E gy mai, átlagos középkategóriájú gépkocsi motor­ján végzett kísérletekkel egészen meghökkentő eredményeket kaptak a gyár mérnökei, akik kifejezetten az erőforrás belső életét tanulmányozták. A porlasztó által termelt keverék 360 m/s sebesség­gel lép be a robbantótérbe, 3000 l/min motorfordulatszá­mon. Ez még a hangsebességet is felülmúlja. Ez a gyors tempó egyébként indokolt is, hiszen ezen a motorfordu­latszámon a szívószelepek mindössze egy századmá­sodpercig (!) vannak csak nyitva. A szívószelepek ilyen gyors mozgását persze nehéz elképzelni, látni pedig - levett szelepfedélnél - lehetetlen: a fantasztikusan gyors le- és felmozgások ugyanúgy egybeolvadnak, mint a pergő filmkockák. A motor a munkáját nagy hőmérsékleten végzi. Rob­banáskor 2500 °C-os gáz keletkezik, amely a gyertya elektródjától kezdve a dugattyú alsó holtpontjáig, igen nagy sebességgel bejárja az égésteret. Ilyen megterhe­lés mellett a szívószelepeknek 400 °C-ot, a kipufogósze­lepeknek 800 °C-os hőmérsékletet kell kibírniuk. Amikor az égéstermék elhagyja a motort, még mindig 800 °C-os. A kipufogócsö végén 150... 300 °C értékeket mértek. Ugyancsak nehezen elképzelhetőek azok az erők, amelyek a motor működése közben, ,,belül" lépnek fel. A motor mindegyik hengerében 5° bar-ig terjedő, állan­dóan változó nyomás uralkodik. Ha ezt arányba állítjuk a dugattyú felületével (egy középkategóriájú gépkocsi esetében például mintegy 50 cm*) azt az értéket kapjuk, hogy mindegyik dugattyú tetejére csúcsterhelésként 2,51 terhelés nehezedik. Amikor pedig a dugattyúk a felső holtpontnál ellenke­ző irányba fordulnak - 3000 l/min fordulatszámon sebességük a földi nehézségi gyorsulás ötszázszorosa. Ha megkétszerezzük a fordulatszámot - ami ma már egyáltalán nem ritka eset -, akkor a terhelés nagyjából megkétszereződik. Ezt a nagy számot csak akkor érté­kelhetjük igazán, ha tudjuk, hogy az ember mintegy 20- szoros „fölgyorsuláskor" már halálos fejsérülést szenved. A motorhengerekben a korrózió jellege és sebessége elsősorban a motor típusától és konstrukciójától, az üzemi feltételektől, valamint a tüzelószer fajtájától is függ. A fém és a gáz érintkezési határán, nem túl nagy (250...300 °C) hőmérsékleten korrózió keletkezik. Ha viszont a hőmérséklet kisebb, vagyis leszáll a kritikus pontig, akkor kondenzáció jön létre: a felület nedves lesz, és elektrokémiai korrózió indul meg. A tüzelőanyag elégésekor keletkező vízgőz, nedvesség és ennek a hengerben való megoszlása a következő tényezőktől függ.- a levegőfeleslegtól,- a keverékképzés minőségétől,- az égéstől és a terheléstől. A kondenzáció, valamint a vékony, hártyaszerú elekt­rolitréteg képződése szempontjából a legelőnyösebb feltételek a henger felső részén kínálkoznak. A korrózió sebességének lényeges növekedése min­den olyan esetben bekövetkezik, amikor a belső henger­felület hőmérséklete kisebb annál, mint amennyi a motor adott üzemi tartományának megfelelne. A gyakori mo­torindítás és a részterhelésekre való hirtelen áttérések következtében a korrózió - a hengerek kopása tekinteté­ben - számottevően megnövekszik. Jóllehet a gépkocsi-alkatrészek kopását kenéssel csökkenthetjük, mégis előfordul, hogy az alkatrészek csekély vagy nagy felületi nyomáson érintkeznek, és egymáshoz képest relatív mozgást yégeznek. Az olaj vagy a zsír kinyomódik, az alkatrész felületének mikro- csúcsai érintkeznek egymással, és a nyomás, súrlódás következtében felmelegszenek. Ekkor a fémfelületek egy pillanatra összehegednek, vas-oxid keletkezik. A kö­vetkező mozzanatként azonban az átalakult felületréteg valósággal letépödik. Ez az ún. dörzsölési vagy súrlódási korrózió. Ellene csak úgy védekezhetünk, hogy a kené­sen túl az alkatrészeken olyan felületi rétegeket alakí­tunk ki, amelyek siklási tulajdonságaikat is megjavítják. Ezek lehetnek: foszfátozás, keménykrómozás, molib- dén-szulfid használata, nitrálás, szulfo-cementonitridá- lás, olajok, zsírok és különleges kopáscsökkentő adalé­kok. Rendkívül fontos az is, hogy a hűtővíz hőmérsékle­tét mindig az előirt, de legalábbis az előírthoz közeli szinten tartsuk. Ha túl meleg a hűtővíz, akkor a kenőanyagok viszko­zitása csökken, és ennek következtében a kopás - és annak részfolyamataként a korrózió is - fokozódik. Következik ez abból is, hogy az olaj filmképző tulajdon­sága ilyenkor nagyon lecsökken, a dugattyúgyúrű tömí- tóhatása kisebb lesz, és az üzemanyag visszacsuroghat az olajteknőbe. Ma már mind szélesebb körben vitatott téma a benzi­nek etilezése. Vagyis az a gyakorlat, hogy az oktánszám növelése érdekében ólomtetraetilt adnak hozzá. Ez az oktánszámnövelő adalék azonban szerves bromidokat és kloridokat is tartalmaz, ezekből viszont szervetlen savak képződnek, amelyek az acélból, alumíniumból és esetleg más fémekből készített alkatrészeket megtá­madják. A motort elsősorban a korrozív hatások kivédése miatt szükséges melegen tartani. De nemcsak a téli, hideg időben, hanem mindig ügyelni kell arra, hogy a hűtővíz üzemi hőmérséklete ne csökkenjen a kritikus 60... 70 °C alá. Néhány szót kell szólnunk a csapágyakról is. A jó csapágy mindenekelőtt megfelelő szilárdságú. Siklási, hóelvezetési, beágyazó tulajdonsága is kedvező, és a korrózióval szemben jól ellenálló. A csapágyat leg­gyakrabban a kopás, a berágódás, a kíolvadás, a kitöre­dezés, az olaj korrodáló hatása és a súrlódási korrózió teszi használhatatlanná. Az olajban levő savak és aktív anyagok többé-kevésbé támadják a csapágyfémet. Az ilyen korrózió rendszerint az egész felületre kiterjedő szivacsos képződményekről ismerhető fel. A sav hatása egyébként a csapágy terheletlen oldalára is átterjed. Az égéstermékek a dob közvetítésével a kipufogócsö- vön távoznak el. A jelenlegi törekvések arra irányulnak, hogy az eltávozó égéstermékek hőmérséklete minél kisebb legyen, hogy a kipufogócső-rendszer korróziós károsodása minél kisebb legyen. Az égéstermékek kor­mot, szén-dioxidot, szén-monoxidot, nitrogén-oxidokat, kén-oxidokat, szerves és szervetlen savakat tartalmaz­nak, amelyek részben az üzemanyagból részben az adalékokból származnak. Ezek az anyagok a hangtom­pítót és általában az egész kipufogócső-rendszert meg­támadják. Említést érdemel még az ún. csiszolókopás, amelyet eróziós kopásnak neveznek. Ez a mechanikai kopás utat nyit a korróziónak is. A levegővel a hengerbe és káderbe jutó por és homok súlyosabb következményekkel jár, mint gondolnánk. A nagyváros levegője - így kiváltkép­pen fővárosunk - több mechanikai szennyeződést tartal- maz, mint amennyi veszélytelen lenne a motorra. Hatásos levegőszúrővel a hengerpersely kopása át­lag 70... 75 %-kal, a gyúrúkopás 68... 88 %-kal, a sze­lep kopása 50 %-kal csökkenthető. -ru­Baleset! Mielőtt a kötözéshez hozzálátnánk, néhány tennivalónk van: 1. Ültessük vagy fektessük le a sérültet. Ezzel nemcsak a sérült testrész nyugalmáról gondoskodunk, de megelőzzük azt is, hogy a sebesült az ellátás közben rosszul legyen, elájuljon. Ha a vérzés valamelyik végtagon van, annak magasba emelésével (illetve a láb felpolcolásával) a vérzés üteme csökkenthető. Egyúttal szüntessünk meg a seb alatt és felett minden szorítást. 2. A seb környékét folyó vízzel ajánlatos letisztogatni, ha az nagyon szennyezett. Ezt azonban nem kell erőltetni, mert a sérült tájék törölgetése nemcsak fájdalmas, hanem fokoz­hatja a sérülés kiterjedését és a vérzés mértékét. Ami viszont feltételenül szükséges, az az, hogy a seb környékét fedőtlenítsük. Ezt legegyszerűbben jóddal tehetjük A jódot közvetlenül a sebre tenni tilos: ez nemcsak elviselhetetlenül fáj, de a szövetek elhalását is okozhatja. Célunk az, hogy a seb környékéről már ne kerülhessenek további kórokozók a sebbe A sebszéleket körkörös mozdulattal, belülről kifelé jódozzuk. 3. Ezután a sebre steril kötszed helyezünk. Legcélszerűbb 4x4 vagy 10x10 cm-es nagyságú, gyárilag levágott és csomagolt gézlapok alkalmazása. A csomagolást úgy kell felbontani, hogy a benne levő kötszer semmivel se érintkez­hessen, med ez a kötszer baktériummal való szennyeződé­sét vonja maga után, tehát a kötszer elveszti sterilitását. A csomagból kibontott gézlap közepét ujjaink közé csippent­ve, annak ellenkező felét helyezzük rá magára a sebre. Mit nem tehetünk a sebre? Sajnos, sokszor még gyakor­lott elsősegélynyújtó is elköveti azt a hibát, hogy a sebre kenőcsöt, hintöpod vagy valamilyen gyógyhatású anyagot tadalmazó pod tesz. Ezt azéd nem szabad, med ezek a vérrel, szövettörmelékkel összekeveredve kitűnő táptalajt kínálnak a szaporodó baktériumoknak. Ugyanezen oknál fogva nem tehetünk a sebre vattát: a sebbe ragadt vattaros­tok gyakorlatilag eltávolíthatatlanok! 4. A jóddal körülfedötlenitett sebre tehát kis steril lapot helyezünk, majd ezt ragtapasszal vagy pólyamenetekkel rögzítjük. A sebkötözó pólyák („géz") szélessége változó, különböző méretük teszi lehetővé azt, hogy a seb nagyságá­nak megfelelő méretet használhassuk. A pólyák használatá­nak alapelve az, hogy a pólyameneteket a testtől távol eső pont felől indítsuk a seb felé, majd egymást fél szélességben fedő menetekben vezessük át a seb felett, majd a testközeli ponton (túl a seben) rögzítsük ragtapasz segítségével. A pólya vezetésekor ne húzzuk meg azt szorosra, med az adott terület vérkeringését megzavarhatja. A sebkötöző csomagok (gyorskötöző pólyák) nagyon hasznos sebfedő eszközök: általában steril csomagolású pólyák, amelyeknek a kezdeti szakaszára egy vagy két gézlappárnácskát rögzí­tettek: ezt kell közvetlenül a sebre helyezni. Az előbbiekben megismerhettük a sebek ellátását. A felü­letesebb sebekből általában hajszáleres vérzés indul, ezt az eddig leid sebellátással maradéktalanul el tudjuk állítani. De mi a teendő, ha nagyobb mennyiségű vérzéssel találko­zunk? 1. A sérültet fektessük le, a vérzés helyét emeljük a szívnél magasabbra. 2. A gyüjtóerek sérüléseinél a vérzés bő. Ellátása úgy tödénik, hogy a sebet oly médékben nyomjuk össze, hogy benne a sérült ér szájadéka is összenyomódjon, ezzel útját állhatjuk a vérzésnek. E célra legmegfelelőbb az ún. nyomó­kötés felhelyezése. Először a sebet ellátjuk, rá steril kötszed helyezünk, majd erre egy pólyatekercset (vagy keményre gyúd vattagombócot) teszünk, és az egészet egyre jobban meghúzott pólyamanetekkel feszesen rögzítjük. Előfordul, hogy az így felhelyezett nyomókötés is átvérzik. Ezt nem szabad lebontani, hanem újabb nyomókötést kell föléje helyezni. 3. Az ütóeres vérzésnél a sebből ütemesen szökell a vér. Elvérzés veszélye fenyeget, azonnal be kell avatkozni! Elsősegélynyújtó szinten az adériás vérzést is nyomókötés­sel látjuk el. A nagyon erős vérzést a kötés felhelyezéséig jól csillagpíthatjuk, ha a sebhez vezető fő édörzset ujjunkkal az alatta elhelyezkedő csonthoz szorítjuk alkalmas leszorítási ponton, főleg a fej, a nyak, a törzs sérüléseinél. így remény van arra, hogy a vér áramlása megszűnik. Elsősegélynyújtó szinten tilos az ún. szoritókötés felhe­lyezése, azaz a végtag zsinórral, dróttal stb. való körülszorí- tása és megfeszítése. Ezt tudniillik a testrész elhalásához vezet! Idegen test e sebben. A sebfedő gézlap, ma)d a pólyalekeres mintegy körülöleli a sebben álló fadarabot stb.-t Nyomókötés felhelyezése Steril Testtávolról sebfedő lap Pólyate- indított, keres egymást fedő, szorosra húzott pólyamenetek Bizonyos testtáji pontokra, ahol az ütő­ér csontos alap felett fekszik... : (?> , ... ujjal nyomást gyakorolva, az artériás vérzést elállíthatjuk Az ujjal történő vérzéscsillapítás jelleg­zetes leszorítási pontjai 1. A halántéki ütőér a fülkagyló előtt lé­vő kis porckagyló előtt 2. Az arc ütőere az alsó állcsont oldalán, középtájon, a rágóizom előtt. (Nyitott szájnál könnyebb kitapintani) 3. A fejverőér (carotis), amelynek tapin­tása az egyedüli biztos jel arra, hogy az eszméletlennek látszó balesetesnek van vérkeringése. Jól tapintható az ádámcsutka és a nyakizom közé be­nyúlva, több ujjal 4. A kar veröere a kar felső harmadában a kétfejű karizom (bicepsz) alatt, a test felőli oldalon 5. A kéz verőere az alkar és a kéz talál­kozásánál. a hüvelykujj alatt 6. A comb verőere a lágyékhajlatban, a szeméremcsont kiemelkedő dudorától 2 ujjnyira

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents