Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-28 / 17. szám
I A hír váratlanul érte őket: Mária asszonyt legfelsőbb párt- és állami vezetőink az idei nőnapon fogadják s állami kitüntetést adományoznak neki. Burian Mária nyolc gyereknek adott életet, s férjével, Pállal becsülettel felnevelték őket. De hogy ö egyszer a prágai vár pompás környezetében az ünnepeltek között lesz, erről még álmodni sem mert!- Mostanában gyakran eszembe jut, akár regényt is lehetne írni az életemről - így mondja halkan Mária asszony. - Az édesanyám tizenhárom éves koromban halt meg. Két testvéremmel együtt az édesapám nevelt. Nagy volt a szegénység akkortájt. Apánk a kenyeret is kénytelen volt szétosztani úgy, hogy estére, meg reggelre is maradjon. A zsírban a kanál volt a mérőeszköz... Az egyedüli segítség, amelyre támaszkodhattak, a saját erejük volt. A mindennapi kemény munka. Férjével a közös életet az egyik legnehezebb korszakban kezdték. A felszabadulás évében született meg első gyermekük, Mária. Az ö gyermekéveit nem csupán a kedvezőtlen körülmények befolyásolták, hanem később, amikor a szükség úgy hozta, ö volt a többiek, a szülők segítőtársa is.- Nem szívesen emlegetjük azokat az időket, de a tények tények - kapcsolódott beszélgetésünkbe Burian Pál. - A második gyermekünk, Imre, a sajnálatos történelmi események miatt egy Kladno melletti faluban született. Hazakerültünk onnan, aztán a szövetkezetesítés következett. Mi sem maradtunk ki. Csakhogy kezdetben a növekvő családnak a közös nem adott megélhetési lehetőséget. Akkor döntöttem úgy, elmegyek Csilizradványból (Cilizská Rad- van) világot próbálni és főként pénzt keresni. Huszonhárom évig dolgoztam a bratisla- vai Doprastav vállalatnál. Onnan mentem nyugdíjba is. Évekig földmunkát végzett a társaival, majd hidakat épített. Alig győzi sorolni, hol, mi mindent készítettek el. Szinte valameny- nyi járásban ismerős, minden nagyobb településen otthagyta kezének nyomát.-A férjemnek menni kellett, én viszont a gyerekekkel egész héten át egyedül bajlódtam. Nem is tudom, hogy győztem mindent. A mosást, a főzést, a ház körüli teendőket, és persze mindehhez hozzátartozott a földek művelése. A legfiatalabb gyermekük, Ervin, 1960- ban született. A nagy családban egymást segítve felcseperedtek az apróságok, az apa keresete az anya szerető gondoskodásával egészült ki és az összetartással legyőzték a nehézségeket. De akkor jött a sorscsapás, melyre az évek múlása után is csak borzalommal lehet emlékezni. A Duna vize terpeszkedni kezdett. Burianék kis háza, mely mellé már odakészítették az építőanyagot, hogy megtoldják szűkös otthonukat, az ár alá került...-Alig sikerült valamit megmentenünk- néz merengve maga elé Mária asszony.- Az új bútorunk, az állataink, szóval majdnem mindenünk odaveszett. El se tudja képzelni, hogyan éltünk az árvíz után. A férjem akkor sem volt itthon, amikor elöntötte a falut a víz, s aztán később is rám szakadtak a ház körüli munkák. Persze a segítség nem maradt el. Rövidesen egy faházba hurcolkodhattak és az új házuk felépítésénél is szorgoskodtak a Szlovákia különböző részéről érkezett kőművesek, ácsok. A következő évben már a saját otthonukba költözhettek.-A szövetkezetben az állattenyésztésben dolgoztam - váltott témát Burian Mária.- Napközben sem volt sok időm a pihenésre. Aztán, amikor a lábam törött, már nem bírtam a munkát. Egy ideig takarítani jártam, mert könnyebb, megfelelő foglalatosságot nem találtam itt helyben. A kereset nem volt sok, s így a nyugdíjam sem magas: 730 koronát kapok... Még jó, hogy a férjem viszonylag jól kereseti: ő közel kétezret kap, meg havonta 200 koronát küldenek a vállalatától. Szépen megélünk mi ebből. Mondom is sokszor: mi már annyit spóroltunk életünkben, idős korunkban igazán megérdemeljük a gondtalan napokat. Fürkészve néztem az arcát, melyre a sok-sok gond sem tudott igazából mély ráncokat ásni. A szeme fényét sem tudták a nehézségek megtörni. A nagy családról való gondoskodás mellett mindig volt ereje és ideje a közösért tenni. A Burian házaspár A Csemadok alapító tagjai közé tartozik, a Vöröskeresztben is igen tevékeny munkát végzett. Szervezett, de ha a rászorultakon kellett segíteni, akkor is az elsők között volt. A nőszövetség alapszervezetét tizenegy évig ő irányította a községben. Elismerő oklevelek jelzik odaadó munkájának eredményességét.-A gyerekek hozzászoktak, hogy az anyunak gyűlésre kell menni - mondotta Mária asszony. - A párt- és a többi szervezet tevékenységéből igyekeztem mindig részt vállalni, örömmel agitáltam az asszonyokat, a szövetkezetnek kisegítőkre volt szüksége, de a nők is szívesen jöttek, hiszen tudták, amit ígérek nekik, azt teljesítem is. Nem nagy dolgokról volt szó, de egy-egy kirándulás, rövidebb balatoni üdülés nagyon összetartóvá tette a kollektívát. A nagy akarat, a lelkesedés, a jobbért való küzdelem jellemezte Burianék életét. A sorstól semmit sem kaptak anélkül, hogy ne dolgoztak volna meg érte.- A gyermekeinket is úgy neveltük, hogy mindig becsületesek legyenek- jelentette ki a családfő. - Itthon azt tapasztalhatták, hogy a mama a keveset is be tudja osztani, egyformán igazságos mindegyikükkel szemben és abban is példaképük volt és még ma is az, hogy a nehézségek elől semmiképp sem szabad meghátrálni. A hat fiú közül a legidősebb a járási építőipari vállalatnál dolgozik és az egyik öccsével együtt - szövetkezeti tag - a szülőkkel élnek egy fedél alatt. Az apuka azt javasolta, látogassuk meg a többieket is, hisz valamennyien itt élnek a faluban, illetve a szűk környéken. Kinél is kezdjük? Mária, a legidősebb lány háztartásbeli.- A kertben bőven vari tennivaló - mondja -, meg a három gyerekkel is törődni kell.- A rendezett porta mögött a kertben, a fóliasátorban már zöldellnek a paprikapalánták, a gyerekek jó ideje már saját termelésű retket, hagymát fogyasztanak. Rövid látogatásunk után, amikor kikísért, nem felejtette el a búcsúzásnál: - Apu, ma még jövök. Jönnek is minden nap. Majdnem mind betérnek a családi fészekbe. És a tizenkét unoka is gyakran megfordul a nagyiéknál. Iskolából hazafelé menet útba esnek. Ilyenkor bekukkantanak a konyhába: a mama főzte jobb az anyuénál. A következő megállónk Fenéknél van. Az emeletes házban a vadászszoba jelzi a családfő szenvedélyét. A szövetkezetben az állattenyésztésben dolgozik, de kedvtelésként itthon is foglalkozik a négylábúak- kal: büszkén mutatja a kert végében a ketrecben a rókákat. Jól megvannak. A kertben megterem a család zöldsége, gyümölcse. A feleség- pincér-szakács a szakmája - helyben szívesen vállalna munkát, de itt nincs lehetőség, a gyermekektől viszont körülményes volna az utazás, hisz nehéz kiszámítani a férje munkaidejét.-Ritkán jön a papa hozzánk, inkább minket várnak, mi aztán megyünk is- árulta el az asszonyka. - A gyerekek is gyakran náluk vannak. Zoltán felesége, Jarka - a medvei (Med- vecfov) határátkelőhely vendéglőjében dolgozik. Megjegyezte: - A férjém még mindig szívesen megy a mamához ebédre, pedig én is tudok főzni, hisz a szakmám is ez. A forgalmas vendéglőben azt javasolta, nézzünk be Zolihoz is, otthon van. Kénytelen otthon lenni, mivel az egyik futballmérkőzésen megsérült, a kezét fájlalja, így nem tudja a traktort vezetni. Meglepetésként viszont lejátszotta azt a videofelvételt, melyet a prágai kitüntetés-átadásról sugárzott a televízió. Hisz ott volt a mama is... Ervin - a legfiatalabb Burian gyerek- a helyi szövetkezet tagja. Munkában van, de a felesége szívélyesen fogad.- En is a pincérszakmát tanultam ki, de hát a férjem nem jár kocsmába, én sem szívesen vállalnék ott munkát. Nagy választási lehetőség pedig faluhelyen nincs. De 'nem unatkozom itthon sem. Varrók, kötök, meg a két fiúval is foglalkozni kell, az utca nem nevelheti őket. Elárulta, hogy Roland csillagász szeretne lenni - a távcsöve ott áll a lakószobában -, a kisebb pedig a sportolásért rajong. Nemrég autót vettek, és úgy tervezik, hogy a szövetkezeti lakás helyett saját otthont építenek. Ilonáéknál mindenkit otthon találtunk. A férje az éjszaka utazott Kassáról (Kosice), a Váhostav dolgozója, a gyerekek is megérkeztek az iskolából.- Nemrég hozzáépítettünk a házhoz, hogy kényelmesebben elférjünk, meg a fiunk egészségi állapota miatt is - gyakran betegeskedik. Miatta kénytelen vagyok itthon lenni, pedig már a lányunk is felcseperedett. A kicsi szégyenkezett ugyan, de a nagymama rágógumi-kínálata előcsalogatta a szobájából. Ilona pedig a maga festette tányérokat tette az asztalra - ez az ö kedvtelése a kerti munka mellett.- Tibor fiaméknak szintén ebben az utcában van a házuk, de azt ajánlom, nálunk fejezzük be a körutat - mondotta Burian Pál. Mire visszatértünk, a mama már kész volt az ebéddel: az unokákat várta az iskolából. Nem is alkalmatlankodtunk soká, de a búcsúzás előtt még megtudtuk, újabb feladat vár Mária asszonyra. A nyugdíjasok klubját kell „beindítani". Az időseket kell összehoznia, értük akar tenni. A kapuig kísérnek mindketten, aztán egymás mellett, mint az eltelt évek során, visszaballagtak otthonukba. DEÁK TERÉZ ISZÚ 9 Manapság meddő próbálkozás lenne a Magas-Tátrában tudakozódni a Studenopotocké kúpele felől. Ez az egyetlen olyan tátrai település, amely a mát nem érte meg. Tűzvész pusztította el és nem újították fel. Régen történt ez, immár kihalóban vannak utolsó emlékezői is. Csakhogy a Tarajkát, amely alatt meglapult ez a település, szüntelenül tömegével keresik fel a látogatók s így talán nem felesleges feleleveníteni e helység múltját. Eredetileg a Magyarországi Kárpátegyesület 1875-ben, tehát röviddel a megalakulása után, a Tarajka alatti Szószéken építette fel első menedékházát, amely a Róza nevet kapta a szepességi származású népszerű budapesti énekesnő, Graffel-Győrffy nyomán, aki néhány tátrai hangversenyének bevételét ajánlotta fel az építkezési költségek fedezésére. A menedékház közkedvelt lett. Döller Antal, a turisztika egyik úttörője 1883-ban a Tátra-Vidék folyóiratban megjelent cikkében javasolta, hogy mellette építsék fel a Szepes elnevezésű nagy turistaszállót, majd, ha az a feltételezések szerint jövedelmezővé válik, további olyan létesítményeket, amelyekben a Priessnitz-1é\e vízgyógyászati eljárásokat alkalmaznák. A tervezett új fürdőtelep számára a mellette folyó Tarpatak szerint javasolta a Tarpatakfüred elnevezést, ami megfelel a Studenopotocké kúpele fogalomnak. A kiszemelt terület egy szepességi erdőtársulat tulajdona volt. Ez kapott Döller ötletén s noha szerényebb méretekben, de hozzáfogott megvalósításához. Az ugyancsak szepességi Müller Antal építészt kérte fel az első szálloda tervrajzának kidolgozására és a kivitelezéssel egy poprádi építkezési vállalkozót bízott meg. Alighogy meghátrált kissé a tél, építőanyaggal megrakott parasztszekerek indultak el az 1285 méter tengerszint fölötti magasságban levő Tarajka felé kanyargó erdei úton. Már 1884 nyárutóján átadták rendeltetésének az új szállót, de nem Szepes, hanem Tarpatak elnevezéssel. Szontagh német nyelvű, 1885. évi hegyi kalauzában ezt olvashatjuk: „Az emberi meglepi, hogy ilyen magasságban valóban igen kényelmesen berendezett és elsőrendű ellátást nyújtó hotelre talál." A földszinten helyezték el a 120 személyes éttermet és a bérlő lakását, az emeleten pedig a tizenegy vendégszobát. Az önálló szárnyrészekben volt a konyha, illetve zeneterem zongorával és további öt vendégszoba. A szerényebb turisták továbbra is a Róza-menedékházat, annak férfi, illetve női szállását vették igénybe, viszont a szomszédos szállodában étkezhettek. A két épület egyszerűbb és egységesebb igazgatása, valamint üzemelése érdekében a Magyarországi Kárpátegyesület a Róza-menedékházat eladta az erdőtársulatnak. A kevésbé módos turisták ezzel pórul jártak, mivel a társulat szándéka az volt, hogy mondénabb fürdótelepet hoz létre s a szállodában embereket fogad. A menedékház először a személyzet szükséglakása lett, később raktár, majd végül istálló, mivel az új vendégek többnyire hintón jutottak el ide. A Róza-menedékház 1893-ban teljesen kiégett és a lángok megkárosították a szomszédos szállodát is. Ez utóbbit azonban röviddel később helyrehozták s mellette egy évvel rá húsz vendégszobával felépült a Szepes szálló is, kissé távolabb pedig egy fürdőház. A Casopis turistú című folyóiratban Karéi Droí cseh utazó 1902-ben ezt írta: ,,Stary Smokovecról a Hrebienokra most már kényelmes és széles kocsiút vezet. Hintók és lovasok járnak erre, mert a Studenopotocké kúpele iránt nagy az érdeklődés. A kocsikban hölgyek foglalnak helyet divatos ruhákban. Keresem az idillikus Róza-menedékházat, amely 1878-ban megmentett az éhhaláltól. Eltűnt, leégett és a helyén új fürdőtelep van. amelynek két gyönyörű szállója és fürdőháza a fiatal erdő fölé magasodik." A fürdötelep 1906 óta többször is gazdát cserélt. Mindahánynak merészek voltak a tervei, de valójában már nem hoztak létre semmi jelentősebbet. Közülük a legvérmesebb ábrándjai Matejka Vilmos vendéglősnek voltak, aki fogadko- zott, hogy 1908 nyaráig négyszáz lakóegységgel hat-hét hotelt épít, továbbá sörözőt, cukrászdát, és saját tehenészetet s ezzel letöri az alacsonyabban fekvő Stary Smokovec konkurenciáját. Ebből csak az valósult meg, hogy két tehene lett, de ezek számára sem talált megfelelő legelőt. Az első világháború után, amikor a tátrai településeken elszaporodtak az olcsóbb családi panziók, a Studenepotoc- ké kúpele akkori bérlője, Hugó Filla a bevételből már nem tudta fedezni az épületek rezsiköltségét sem. Még úgy sem, hogy a Szepes szállóban tánctermet létesített attraktív bárral. A bonyolult helyzetet „megoldotta" a tisztázptlan okokból 1927-ben kitört tűzvész, amelynek áldozatéin esett az egész fürdőtelep. S így a Magas-Tátra térképéről örök időkre eltűnt ez a szép fekvésű fürdőtelep, hátterében a Lomnici-csúccsal. A hely azonban nem maradt beépítetlen. Ma itt találjuk a Bí/ík-menedékházat, amely nevét a szlovák nemzeti felkelés egyik, a Magas-Tátrában elesett hősétől kapta. IVÁN BOHUŐ IV. 28. Egy eltűnt fürdőtelepről
