Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-28 / 17. szám
A mezőgazdasági gépek lipcsei seregszemléje minden tavasszal lehetőséget nyújt a nemzetközi gyártásszakosítás és kooperáció kiszélesítésére, főleg a kölcsönös szállításokra vonatkozó kereskedelmi szerződések megkötésére. Az idei tavaszi vásáron elsősorban az NDK mezőgépkínálatát vettük figyelembe, hiszen betakarító gépeink jelentős részét innen szerezzük be, s a szakemberek fülében jó csengése van a FORTSCHRITT márkának. A lipcsei vásáron a korszerű mezőgazdasági termelés minden gépesítési eszköze képviselve volt. A jobb áttekinthetőség kedvéért szakosított csoportokban mutatták be a gépeket és berendezéseket. Sok terméken függött az innovációra utaló „Új“ megjelölés. Ezek között szerepelt például a szebb kivitelezésű és műszaki paramétereiben is tökéletesebb T 188-as univerzális rakodógép, melynek munkateljesítménye óránként 250 tonna, s 8,2 Az NDK-ban gyártott E-686-E típusú burgonyabetakarító gép minden tekintetben korszerű kivitelezésben készül A KS 6 W típusú cukorrépa-betakaritó kombájnt szovjet-NDK kooperációban gyártják (A szerző felvételei) méter hosszú gémkarjával a szálas anyagoktól kezdve az ömlesztett árukig széles területen alkalmazható. Az E 524-es új gabonakombájnnál az 5,2 köbméteres tartály mellett az elektronika és az automatika jut fő szerephez. A csehszlovák igényekhez alkalmazkodva fejlesztették ki az 5 és 15 fokos lejtős területeken alkalmazható E 514 HS gabonakombájnt. A takarmány-betakarító gépek családjában szintén új változatban jelent meg az E-282 típusú járva- szecskázó, melynek óránkénti teljesítménye 14,9 tonna körül mozog, s vezetőfülkéjének kialakításánál ergonómiai szempontokat érvényesítettek. Az alapgéphez könnyedén csatlakoztathatók a különböző adapterek. A vásáron bemutatták a Szovjetunió számára gyártott öt- venezredik E-281-E típusú járva- szecskázót is, ami arra utal, hogy a Szovjetunió az NDK mezőgazda- sági gépgyártásának egyik legnagyobb felvevő piaca. Az E-686-E típusú burgonyabetakarító gép szerkezeti felépítésében ugyancsak sokoldalúan érvényesült az elektronika és a hidraulika. Sokan szemügyre vették a B-620-as típusú talajművelő kombinátod is, amely a rendkívül kötött talajokat is egy műveletben készíti vetés alá. Munkaszélessége 5 méter, vontatására csak nagyobb teljesítményű erőgépek jöhetnek számításba. A műtrágyaszóróknál az optimális adagolást automatikus berendezés szabályozza. így van felszerelve a DO 38 A 01 -es műtrágyaszőrógép is, melynek munkaszélessége 18 méter, s a hektáronként adagolt mennyiség 50-től 600 kg-ig szabályozható. Nagy érdeklődés vette körül a háztájiban alkalmazható kisgépeket is, különösen a hozzájuk csatlakoztatható ötletes munkaeszközöket, amelyek lényegesen megkönnyíthetik a kistermelők munkáját. A magyar mezőgépek szerényebb választékban szerepeltek a vásáron.' A Békéscsabai Mezö- gépvállalat képviseletében Hack Ferenc mérnök, valamint a gépeket forgalmazó Komplex külkereskedelmi vállalat részéről Túrái Péter mérnök elmondták, hogy elsősorban olyan termékeket hoztak a vásárra, amelyek iránt érdeklődés mutatkozhat. Ezek közé tartoznak például az NDK-ban gyártott E-281-es járva- szecskázókhoz kifejlesztett SKA 16-os és SKA 94-2-es adapterek. Ugyancsak érdeklődésre tarthatnak számot a hüvelyesek betakarítására kifejlesztett F-421-es és F-561-es flexibilis vágószerkezetek, amelyek az NDK-ban gyártott E 512-es, 514- es és 516-os gabonakombájnokhoz csatlakoztathatók. A Szovjetunió elsősorban erőgépeket mutatott be a vásárnak ezen a részlegén, hiszen az NDK mezőgazdasági üzemeiben elterjedten használják a Belorusz és egyéb típusú szovjet traktorokat, habár az NDK traktorgyártása is igen fejlett. A traktorok mellett a szakemberek körében nagy figyelmet keltett fel a szovjet-NDK kooperációban gyártott KS 6 W típusú cukorrépa-beta- karító kombájn, melynek kifejlesztésénél számos műszaki újdonság érvényesült. A csehszlovák mezőgépgyártás bemutatkozása a lipcsei vásáron a hagyományokhoz hűen ezúttal is gazdag volt. A mezőgazdasági technikát is felvonultató MOTOKOV külkereskedelmi vállalat 724 négyzet- méteres területen mutatta be a hazai traktor- és mezőgépgyártás újdonságait. Ezek között külön is ki lehet emelni a ZETOR traktorcsalád legújabb 8 típusát. Kezelésük egyszerű, a vezetőfülke jól műszerezett, kényelmes, s a vezető számára jó kitekintést nyújt a végzett munkára. Újdonságként szerepelt a vásáron az SE 4-042 típusú HARMÓNIA univerzális vetőgép, melynek pneumatikus rendszere a vetőmag nagyságától függetlenül széles körű alkalmazást tesz lehetővé. A rotációs kaszák családjában újnak számít a 210 centiméteres vágószélessé- gú, 840-től 2070-ig terjedő percenkénti fordulatszámmal üzemeltethető ZTR 210-es rotációs kasza, amely a nagy teljesítmény mellett főleg könnyű kezelhetőségével tűnik ki. A vásár forgatagában a pavilonok tárgyalótermeiben üzletkötő szakemberek tárgyalnak, szerződéseket készítenek elő különböző termékek vásárlására, esetleg kooperációs gyártási együttműködésre. Mária Nemcová, a MOTOKOV információs irodájának dolgozója szívesen nyújtott tájékoztatást a mezőgazdasági gépek és alkatrészek Csehszlovákia és NDK közti forgalmának alakulásáról. A vásár eredményeiről még nem tudott pontos tájékoztatást nyújtani, azt azonban jelezte, hogy az NDK a pótalkatrész-ellátás területén valószínűleg az idén sem tud teljes mértékben eleget tenni a csehszlovák igényeknek, ami bizony nem kedvező hír a mezőgazdasági üzemek számára. MÉRI ISTVÁN Vietnam nem tartozik ugyan a szőlőtermesztő országok közé, de egyes körzeteiben, főleg a szövetkezetek háztáji gazdaságaiban foglalkoznak a termesztésével. A Thuan Hai tartomány Ninh Phuoc-i járásában például családonként 50-100 tőkén termelnek szőlőt. A felvételen látható Van Thong családja 100 tőkével rendelkezik, s évente csaknem 2 tonna csemegeszőlőt szüretel. (A ŐSTK felvétele) Kompot... idomacélért A Szovjetszkaja Rosszija 1989. január 12-i számában Gazdag pult címmel arról adott hírt, hogy Moszkvában még ez év tavaszán a Gercen utcában szovjet-bolgár zöldségüzlet nyílik, amely tapasztalatszerzési központként szolgálhat a hasonló jellegű kereskedelmi vállalkozások szervezéséhez. Ennek ellenére én azt tanácsolom, hogy ilyen tapasztalatokért Lenin- grádba is érdemes utazni. Ezt nem lokálpatriotizmusból kiindulva mondom, hanem azért, mert a Néva parti városban már működik a Gdanyszk nevet viselő szovjet-lengyel önálló elszámolású árucsere-közvetítő és áruértékesítő cég. Üzletházuk a Lenin sugárút 125. száma alatt található. Kollégáim bizonyára egyetértenek velem, hogy sorbanállás közben interjút készíteni nem valami hálás dolog. Az ember könnyen magára haragíthatja az embereket. Én mégis megkockáztattam.- Az árak itt az átlagosnál kissé magasabbak, de hát a minőséget meg kell fizetni. Amint látja, a burgonya hámozott, főzésre kész, a sárgarépa tisztára van mosva, a káposzta is meg van tisztítva, szinte közvetlenül készíthető belőle a borscs - mondja Anna Luzsina vasesztergályosnő.- Az áru itt nem rosszabb, mint a piacon, de attól lényegesen olcsóbb- vélik Tatjana Szimakova és Ljudmila Kuzmina háziasszonyok. Hasonló a véleménye Nyina Popova színművésznőnek, aki a Lenin sugárúton lakik. A legrövidebben Szergej Konyevalov nyugdíjas fejti ki a véleményét- én személyesen mindent megvásároltam, amire szükségem volt- mondja. Ami pedig a sorbanállást illeti, az emberek türelmesen viselték el, zsörtölődés nélkül. Nem azért, mintha már megszokták volna, hanem főleg azért, mert látták a kiszolgálók igyekezetét, a pénztárak gyors, szünet nélküli kezelését. Az üzletben mintegy ötven féle áruból válogathattak, ezek többsége celofánzacskókban volt ízlésesen előkészítve. Az üzlethelyiség elég tágas, egyszerre több vásárló fordulhat meg benne. De miért van mégis sorbanállás? Ennek két oka is van. Az egyik az, hogy a csaknem tíz kilométer hosszú Lenin sugárúton ez az egyetlen zöldség- és gyümölcsüzlet, a másik pedig az, hogy a széles választék és a jó minőség Leningrád más városkerületeiből is ide csalogatja a vásárlókat. Az üzlethelyiség egyik sarkában frissen fagyasztott zöldségfélék közül válogattak a vásárlók, az árut néhány órája hozták a Lenprodagroprom hütőházaiból, ahová Lengyelországból szállították. Az emberek szinte néhány másodperc alatt kiválasztották, amire szükségük volt, hiszen a kínálat itt egyenletes minőségű. A friss zöldségfélék mellett csomagolt szárított hagymából, sárgarépából, burgonyából is elég nagy volt a választék, ez az áru a városi zöldségelosztó központokból került ide, tehát ilyen is van, csak gondoskodni kell a forgalmazásáról. A rekeszekben olyan áru is található, amelyet az ország különböző részeiben vásároltak fel, például sózott paprika, fokhagyma, olajbogyó Dagesztánból, napraforgómag Krasznodarból stb. Ami a Lengyelországból szállított árut illeti, ez többnyire friss zöldségfélékből, tartósított uborkából, paradicsomból, zöldbabból, sárgarépából áll. A gyümölcsrészlegen citromot, citrancsot, narancsot, továbbá kecsup- féléket, kompotokat, gyümölcsleveket lehetett kapni. A kiszolgálásról itt hat személy gondoskodott, mindegyikük rendelkezésére elektronikus mérleg áll, amely egyszerre mutatja ki az adott áru súlyát és árát. A Gdanyszk üzletben a személyzet is elégedett, habár nem könnyű itt a munka: a 40 tonna árut befogadó hútőcsarnok ritkán van tele, az áru rendszerint közvetlenül a tehergépkocsikról kerül az üzletbe, hogy minél gyorsabb legyen a kiszolgálás. A sorbanállás az elárusítókat is idegesíti, ezért a vásárlókkal együtt türelmetlenül várják a további zöldségértékesítő üzletközpontok megnyitását. Kettőt nemrég nyitottak meg, egyet a Vasziljeosztrovszkij, egyet pedig a Krasznogvargyejszkij városkerületben. Utolsó kérdéseimet a Gdanyszk üzlet vezetőjéhez, Mihail Ajupovhoz intéztem.- A leningrádiak nem panaszkodnak a tartósított termékek magasabb árára? Nekem ugyanis úgy tűnik, hogy a tartósított zöldségféléktől eltérően a kompotok és a gyümölcslevek eléggé drágák. A 3,3 decis málnaszörp például 2 rubel 70 kopejkába kerül.- Ebben a kérdésben figyelembe kell venni egyrészt azt, hogy az említett árukat nem az állami kereskedelmi hálózatból szerezzük be, hanem a gdanski Poberezsje szövetkezeti egyesüléstől, valamint a lengyel Agrotechnika szövetkezeti egyesülés Rol-Pol, leányvállalatától kapjuk. Másrészt nálunk az árképzés a Lenszovjet végrehajtó bizottsága által jóváhagyott feltételek szerint történik, de ez csak a Lengyelországból behozott árura vonatkozik, figyelembe véve a szállítási és a forgalmazási költségeket. Végül pedig arról sem feledkezhetünk meg, hogy ezek a szörpök természetes sűrítmények, s az aromás üdítőital elkészítéséhez egy pohár vízbe elegendő két-három kanálnyit tenni. Tessék, próbálja meg! Nos, nem fér hozzá kétség, az így elkészített ital sokkal ízletesebb, mint az a színezett üdítő, amelyet a forró nyári hónapokban a leningrádi kávéházak és vendéglők bejáratainál árulnak.- Én egyébként az árakkal kapcsolatban különböző véleményeket hallottam a vásárlóktól - folytatta Mihail Ajupov. - Egyesek azt ajánlották, hogy inkább a burgonyát adjuk drágábban, s mérsékeljük a kompótok, a szörpök árát. Mások elégedettek a fennálló árviszonyokkal. Én személyesen egy másik szemponthoz igazodok. A kompotokat nem sorolom a nélkülözhetetlenül fontos élelmiszerek közé, friss zöldségfélékről viszont állandóan gondoskodni kell.- Hogyan számolnak el az áruért a lengyel szövetkezetekkel?- Tulajdonképpen árucserét bonyolítunk le, teljes bizalommal vagyunk egymás iránt, a lengyel partnerek például a zöldségfélék nitráttartalmát is garantált szinten tartják.- Az asztalán egy telefonszámlát látok, a gdanski partnerekkel folytatott beszélgetések bizonyára nem kevés pénzbe kerülnek.- Ha úgy látom, hogy valamilyen áruból fogytán van, azonnal telefonálok Lengyelországba. Egyébként egy óra múlva alkalma lesz elbeszélgetni Andrzej'Mlottal, a Poberezsje szövetkezet elnökével, aki éppen most érkezik munkalátogatásra. így is történt.- örömmel tapasztalom, hogy a Gdanyszk zöldségüzlet terjeszkedik Leningrádban, megnyíltak az első fióküzletei - mondja Andrzej Mlott.- A zöldség- és gyümölcstermékeken kívül a jövőben virágot is szeretnénk szállítani.- ön mit szeretne vásárolni Leningrádban a vásárolt áruért?- Ha én ezt mind felsorolnám, talán bele se férne a jegyzetfüzetébe- jegyezte meg tréfásan a lengyel partner. - A legfontosabbakat azonban feljegyezheti: szívesen vásárolunk például dinnyét, dióbelet, televízió- és rádiókészülékeket, háztartási villamosgépeket, továbbá építkezési anyagokat, téglát, fűrészárut, idomacélt, vízvezetékcsöveket. A leningrádiak fő fizetési eszközét jelenleg fémkonténerek és burgonyatároló ládák képezik. Mihail Ajupov újsághirdetések útján keres további partnereket, ajánlatokat tesz olyan elfekvő készletek felvásárlására, amelyek iránt a lengyel fél érdeklődik. Ezeket egyezményes áron vásárolják fel, esetleg arra is hajlandók, hogy kompótokkal, szörpökkel vagy más élelmiszeripari termékekkel fizessenek érte. A. KUCSER Leningrád (Szocialisztyicseszkaja indusztrija) ÚJ Sí 1989. IV.