Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-28 / 17. szám
szú .IV. 28. ohhA7 hAfüJ QMIlvLi MvUy istak legyünk? Földünkön ma gyakorlatilag minden világrészen fölerősödtek a nemzeti érzések, a nemzeti problémák. Tapasztalható ez a Közel-Keleten éppúgy, mint Latin-Amerikában, Délkelet- Ázsiában vagy a Szovjetunióban. Egyes esetekben ez pozitív tényezőnek tekinthető, például, amikor azokról az övezetekről van szó, amelyek nemrég szabadultak fel a gyarmati elnyomás alól. A nemzeti érzés itt a haladó erők törekvéseit testesítik meg. Tény azonban, hogy a nemzeti aktivitás fellendülése, a nemzeti problémák iránti fokozott figyelem, a nemzeti viszonyok kiéleződése objektív és szubjektív okokra vezethető vissza. A mai, egymásra utalt világ koordinátáiban az egyes országok nemzeti kérdései az általános probléma sajátos változataiként jelennek meg. Nem véletlenül fordul a figyelem a Szovjetunió felé, ahol a történelem során először foglalták törvénybe a népek közötti egyenlőséget, s minden nemzeti és etnikai csoport számára szavatolták a tanuláshoz, a szociális gondok felszámolásához az egyenlő jogokat. Es ahol most a peresztrojka időszakában mégis váratlan hevességgel vetődnek fel a nemzetiségi követelések, csapnak át olykor nacionalista megnyilvánulásokba is a félkorbácsolt indulatok. E jelenségek okait feltárva nemcsak a Szovjetunió, hanem a hasonló problémákkal küzdő más országok is közelebb juthatnak az egykor meghirdetett megoldáshoz, a népek testvéri együttélésének, költsönös megbecsülésének gyakorlati megvalósításához. A népek, nemzetek és nemzetiségek békés egymás mellett élésének elméleti és gyakorlati feltételeiről, a kölcsönös megbecsülés kialakításának lehetőségeiről készített beszélgetést V. Guscsin, a Béke és 'Szocializmus munkatársa Szergej Baruzgyinnal, a Druzsba narodov főszerkesztőjével. Az interjú bevezető részében Sz. Baruzgyin arról beszélt, hogy a Szovjetunióban meglehetősen hosszú ideig elhanyagolták a társadalom életének ezt a fontos szféráját. Abból indultak ki, hogy a forradalom szétzúzta a kizsákmányolás és az elnyomás rendszerét, s utána egy csapásra megoldotta a nemzeti kérdést is, hogy a szocializmus a nemzeti kérdést automatikusan levette a napirendről. A LENINI NEMZETISÉGI POLITIKA A forradalom és a szocialista építés kezdeti szakaszában valóban sok minden történt a népek egyenjogúságának biztosítása érdekében. Létrejött a történelem első állama, amely minden nemzet és nemzetiség számára egyenlő jogokat deklarált, nagy erőket és eszközöket összpontosítottak az elmaradott peremvidék fejlesztésére, s ha nem alakult volna ki a népek testvérisége, e hatalmas ország nem tudott volna történelmileg rendkívül rövid idő alatt megerősödni, teljesen új alapokon fejlődő ipart teremteni, majd sikeresen szembeszállni a fasiszta támadással, nem tudott volna újjáépülni romjaiból a háború után. Mindezek valóságos eredmények, amelyekről nem szabad megfeledkezni. „De, mint mondani szokás, egyetlen kapál kátrány elront egy hordó mézet. Mi, sajnos, olykor nem kanállal, hanem csöbörrel adagoltuk a kátrányt ebbe a hordóba. S ami a legnagyobb baj, hosszú éveken át nem tanulmányoztuk igazán a nemzeti viszonyokat, beértük azzal a megállapítással, hogy a Szovjetunióban többé nem létezik nemzeti kérdés. Egyáltalán nem fordítottunk kellő figyelmet e viszonyok elméletére és történetére. Nemcsak a propagandában, hanem az elméleti munkában is betúrágással, tendenciózus szelektálással cseréltük fel a nemzeti problémák valóban marxista vizsgálatát." - matatott rá a Druzsba narodov főszerkesztője. A problematika két elemzője szerint a marxizmusban ez a kérdés igen szerény helyet foglal el. Marxnak és Engelsnek vannak olyan munkái, amelyekben olyan fogalmakat használtak, mint „rossz" meg „jó“ népek. A klasszikusok ugyanis olyan korban tanulmányozták a társadalmi viszonyokat, amikor még nem lehetett látni a nemzeti kérdés új alapokon való megoldásának lehetőségét. A nemzeti kérdés megoldásának kulcsát abban látták, hogy a dolgozókat meg kell szabadítani a kizsákmányolástól, a társadalmi elnyomástól, s meg kell szüntetni a tőkés termelési viszonyokat. Ezért a nemzetek egyenjogú, jószomszédi alapon történő fejlődését közvetlenül összekapcsolták a forradalmi átalakítások perspektívájával. Lenin sokkal többet tett ezen a területen. Igen fontos tételeket fogalmazott meg, amelyek lehetővé tették a nemzeti viszonyok alakításának teljesen új, szocialista módját. De ő maga is elismerte, hogy ezen a téren még igen sok a teendő. Gondoljunk „A nemzetiségek vagy az »automatizálás« kérdéséhez" c. jegyzetére, amely egyik utolsó munkája volt. Nem sokkal halála előtt megkérte titkárát, hogy a leghalaszthatatlanabb teendők között jegyezze elő ezt a témát, amelyre vissza kell térnie elmélyültebb tanulmányozás végett. De a halál ebben megakadályozta. ELVEK ÉS A GYAKORLAT A Lenin munkáját folytatók kötelessége lett volna tehát, hogy tető alá hozzák az elkezdett művet, sokoldalúan elemezzék a nemzeti viszonyok jellegét és ezen az alapon kidolgozzák azt a politikát, amelyet nem szavakban, hanem a lényeget illetően lenininek, szocialistának lehetne nevezni. Ez azonban nem történt meg. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának a mai napig sincs olyan intézete, amely speciálisan a nemzeti viszonyok tanulmányozásával foglalkozna. A nemzeti fogalma például mind a mai napig olyan kétes értékű tételeken alapul, amelyeket annak idején Sztálin állított fel. A gyakorlatban pedig éppen ezekben az időkben a parancsokkal operáló adminisztratív módszerek érvényesültek a nemzeti kérdésben éppúgy, mint a társadalmi élet más szféráiban. Sok káros jelenség abból fakadt, hogy a lényeget illetően eltorzították, meghamisították a szocializmus céljait: e torzítás tartalma az a felfogás volt, hogy nem az eszmék szolgálják a népeket, hanem a népek az eszközei az eszmék hasznosításának. Sztálin megsértette a lenini elveket, a többi közt a nemzeti autonómiára vonatkozó elveket is, s egész népeket telepített ki őseik földjéről. Bár Ny. Sz. Hruscsov leleplezte a személyi kultuszt, a nemzeti kérdést tekintve sok szempontból súlyosbította a helyzetet, mivel erőltette az úgynevezett oroszosítást a köztársaságokban. Elsietettnek bizonyult annak a tételnek a propagandája is, hogy létrejött az egységes szovjet nép. Ennek a tézisnek természetesen ma is van létjogosultsága mint politikai fogalomnak, mint legfőbb célnak, a szovjet állampolgárság meghatározásának, amelynek elérésére a Szovjetunió törekszik. A nemzeti érzelmek mai feltörése olyan folyamatoknak a megnyilvánulása, amelyek régóta érlelődtek az országban, de amelyekre évtizedeken keresztül nem fordítottak kellő figyelmet. Végzetes szerepe volt a parancsokkal operáló adminisztratív vezetésnek, amely egy központban koncentrálta a hatalmat. Ez azonban nem mentheti fel a felelősség alól az egyes köztársaságok helyi párt- és állami vezetését. Hiszen minden utasításnak háromféle fogadtatása lehet: alkotó módon is végrehajtható, de vakon, sót „túlbuzgón" is. Sok köztársaságban hosszú éveken át elfogadhatatlan módszerekkel döntötték el a nemzeti kérdéseket. Ez egyaránt vonatkozik mind a szociálpolitikára, mind az oktatáspolitikára, a kultúrára és a szellemi életre. A helyi vezetők például, attól tartva, hogy olyan színben tűnnek fel, mintha engedményeket tennének a nacionalista hangulatoknak, évről évre csökkentették a nemzeti nyelveken folyó oktatás kereteit. A köztársaságokban a kétnyelvűség helyett gyakran az egynyelvúséget érvényesítették. Például Minszkben, Belorusszia fővárosában csak egy iskola maradt, amelyben nemzeti nyelven tanítanak. Baskíria vagy Csuvasföld sok városában nem lehetett látni cégtáblákat, hivatalneveket a nemzeti nyelveken, mindenütt orosz hirdetmények, utcanevek stb. voltak láthatók. Vagy például Hruscsov Ukrajnának „ajándékozta" a Krímet, s a félszigeten elkezdődött az erőltetett ukránosítás. A cégérek ukrán nyelvűek lettek, az újságok, a rádió és a televízió ugyancsak. Noha a soknemzetiségű Krímben az ukránok kisebbség voltak... A Béke és Szocializmus munkatársa utalt rá, hoav Csehszlovákiában (a folyóirat szerkesztősége Prágában székel - a szerk.), ahol dolgozik, szintén vannak nemzeti problémák, de állandóan érzékeli, hogy milyen nagy az anyanyelv tisztelete. Véleménye szerint bizonyára azért, mert a csehek és szlovákok egész történelmük során kénytelenek voltak védelmezni a nemzeti élethez való jogukat. És a múlt tapasztalataiból azt a bölcsességet szűrték le, amíg él a nyelv, nem hal meg a nép. Minden nemzetnek megvan a maga történelme, a maga nemzeti bölcsessége vonták le a következtetést. TÖRTÉNELMI VISSZAPILLANTÁS Sz. Baruzgyin ezzel összefüggésben kijelentette: „Nem szabad elfelejteni, hogy a nemzeti kérdés a legkényesebb, összefügg vele a népek erkölcse, etikája, az emberek élettevékenységének szellemi szférája. A Szovjetunió mindegyik köztársaságában megvannak a nemzeti viszonyok kiéleződésének okai. Mások az okok a Baltikumban, megint mások Közép-Ázsiában, mások a Kaukázusontúlon, és egészen mások a Volga-melléki autonóm köztársaságokban. Nem lehet valamiféle univerzális recept a nemzeti problémák megoldására. Ezen a téren a legfőbb a tapintat, a figyelem, az óvatosság. Egyes nyugati hírmagyarázatokban, értékelésekben olyan megállapítások olvashatók, hogy a nemzeti viszonyok kiéleződése az átalakítás irányvonalával szemben megnyilvánuló bizonyos fokú ellenállásról tanúskodik. Ezzel kapcsolatban a Druzsba narodov főszerkesztője határozottan úgy foglalt állást, hogy a nemzeti régiók - a társadalmi organizmus egész idegrendszerének e receptorai - elsőként érzékelik, mégpedig olykor kiélezett formában, az új jelenségeket, és ezért itt különösen intenzívek azok a folyamatok, amelyeket a társadalmi élet valamennyi szférájának átalakítása indított el. Ez nem azt jelenti, hogy a nemzeti köztársaságok valamiféle „reteszállások" lettek az átalakítás útján. Az átalakításnak vannak ellenzői Oroszországban éppúgy, mint más köztársaságokban is, azonban a kérdés nem ez. A szóban forgó folyamatokban a pangásnak azok a tendenciái tükröződnek vissza, amelyek jelen vannak az egész országban. Aggasztó, ha a nemzeti viszonyok kiéleződését azzal próbálják magyarázni, hogy ezekben az ügyekben bűnöző elemek ragadták magukhoz a kezdeményezést. „A mai visz- szásságokat elsősorban saját hibáink nedvei táplálják. Előbb a hibák, s csak azután következhet rosszindulatú kihasználásuk" - mutatott rá a Béke és Szocializmus munkatársa. A bűnöző elemeket - amelyek visszaélve a sérelmekkel, a felhalmozódott problémákkal más nemzetek, sőt a szovjethatalom elleni bujtogatásra használják ki azokat - természetesen meg kell büntetni. De elsősorban a hibákat elkövető vezetőket kell felelősségre vonni - jelentette ki Sz. Baruzgyin. Az említett köztársaságokban zajló eseményektől eltekintve, a nemzeti viszonyok szférájában, a Szovjetunióban kialakult általános helyzetből ma szükséges leszűrni a tanulságokat. Ezzel kapcsolatban Sz. Baruzgyin a következőket mondotta: „Én a történelemmel kezdeném. Mindegyik nemzeti kérdésnek megvan a maga története, olykor nagyon hosszú múltja, amely még az októberi forradalom előtti időkben gyökerezik. Szőkébb értelemben viszont itt első helyre tenném a szociális problémákat. Hosszú éveken át keveset törődtek nálunk az emberrel. Másodrendű kérdésnek tartották, hol és hogyan ól, milyen körülmények között dolgozik, mennyit keres, hogyan pihen, milyen orvosi ellátásban részesül, menynyire jut hozzá a kultúra értékeihez. A középpontba a termelés fejlesztését állították, mintha ez öncél volna." Igaz, hogy sok minden történt szociális téren, de nem érték el, ami a legfontosabb: nem tudták úgy berendezni az emberek életét, hogy az megtestesítse a szocializmus legfőbb elvét, a társadalmi igazságosságot. Ami nem azt jelenti, hogy mindenkinek mindenből egyformán kell részesednie. Ez az út csak az egyenlősdihez vezet, nem pedig az igazságossághoz. Az igazságosság az, amikor az ember maga is tudatában van annak, hogy munkáját és személyes tulajdonságait méltóképpen értékelik, hogy saját világfelfogása nincs ellentétben a társadalmi értéknek az országban elfogadott kritériumaival. Röviden: arra van szükség, hogy mindenki érezze, tudja és biztos legyen benne, hogy az élet minden területén, a társadalmi ranglétra minden fokán szigorúan megtartják a szocialista társadalom fő elvét; mindenki képességei szerint, mindenki munkája szerint. Ez lesz a társadalmi igazságosság. MILYEN VÁLTOZÁSOKRA VAN SZÜKSÉG? V. Guscsin kitért arra a manapság sokat vitatott kérdésre is, mely szerint a szovjet társadalomban a pangás éveiben erősödtek az elidegenedés tendenciái. Hogy a parasztokat elidegenítették a földtől, a munkásokat a termelési eszközöktől. A dolgok logikája szerint vajon nem idegenedett-e el az ember a hazájától? - vetette fel. A forradalom utáni első években a szovjet emberek méltóságérzetét táplálta, hogy a világ első szocialista államának polgárai. Manapság - például külföldiekkel találkozva, - az emberek gyakran elvesztik a fejüket, félszegen viselkednek, ha hazájukra vonatkozó - atóir provokációs célzatú - kérdéseket tesznek fel nekik. Feltűnt, hogy az állampolgári büszkeség, a méltóságérzet megrendült az emberekben, s elhagyta őket a bátorság, amikor ki kellett állni a haza becsületéért. Ez a jelenség egyik oldala, a másik amikor az emberek nemtörődömsége, hanyagsága folytán ebek harmincadjára kerültek a haza javai, a nép tulajdona. Például óriási méreteket öltött az országban még a közelmúltban is a műemlékek felelőtlen elhanyagolása, a természeti és ásványi kincsek pazarlása - „Ezzel .kioltjuk magunkban és egymásban azt az érzést, hogy a népek történelmileg kialakult családjához tartozunk" - mondta a Druzsba narodov főszerkesztője, de hozzáfűzte: „Hiszek abban, hogy ha megtisztítjuk a társadalmat a bürokratikus szennytől, a parancsokkal operáló adminisztratív irányítási módszerektől, ha nemcsak mondjuk, hanem tettekkel is bizonyítjuk, hogy minden, amiért élünk és dolgozunk, az emberért történik, akkor az állampolgárok újból büszkék lesznek a szocialista országunkra és újjáéled a méltóságérzet. Ilyen változások már elkezdődtek." A nemzeti érzésről nem lehet beszélni a nemzetköziség, az internacionalizmus elveinek vizsgálata nélkül. Erről szólva V. Baruzgyin kijelentette: „Hosszú éveken át egyszerűen jelszónak tekintettük az internacionalizmus fogalmát. De az olyan jelszó, amelyet csupán közszemlére tesznek, s nem támasztanak alá tettekkel, hiábavalóan lengedez a levegőben, kiszikkad a napon, elázik az esőben, megfakul az idő múlásával. Az internacionalizmus eszméje egyáltalán nem elvont eszme. Az internacionális azt jelenti, hogy a nemzeti mozzanat szervesen megjelenik, minden egyes nép individualitása megtestesül az emberiség kollektív portréjában. Az absztrakcióként felfogott internacionalizmus nem más, mint kozmopoli- tizmus. Az internacionalizmus azt kívánja minden néptől, hogy őrizze meg sajátosságát, hogy különbözzön a többi néptől ■>egyéni« arculatával. S minden nemzettől és minden egyes embertől egyforma bizalmat, egyforma önzetlenséget, sót azt mondanám, egyforma bátorságot követel. Ahhoz, hogy internacionalisták legyünk, le kell mondani az önzésről, ehhez pedig bátorság kell. Gondolj arra, hogy jobb legyen a másiknak, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű - ez az internacionalizmus." Arra a kérdésre, mit tart ma a leglényegesebbnek az SZKP- nak a nemzeti viszonyokkal, a nemzeti kérdéssel kapcsolatos politikájában, a Druzsba narodov főszerkesztője a következőket mondotta: „Az első szerintem az, hogy ma már nem hallgatjuk el a meglévő problémákat, és a párt ebben példát mutatott. Nem lehet egyik napról a másikra kijavítani azt, ami éveken és évtizedeken át gyülemlett fel. A párt szembenézett az igazsággal. A nyilvánosság most kiterjed a nemzeti viszonyok területére is. És ez a biztosítéka annak, hogy az élet által felvetett kérdésekre minden konkrét esetben sikerül megtalálni - ebben egyáltalán nem kételkedem - a pozitív válaszokat. Másodszor. A nemzeti problémák megoldásához fel kell használni egy fontos eszközt: a tudományt. Kezdve az általános elmélettel, amely megvilágítani hivatott az összes fájó kérdéseket és végezve az alapos kutatások eredményeinek az életbe való tényleges átültetésével. És végül, harmadszor, a legfőbb: A párt visszaszerzi a nép bizalmát, amikor konkrét tettekkel bizonyítja, hogy a múlthoz nem lesz visszatérés. Az emberek látják: a párt el van szánva arra, hogy végigvigye a társadalom elkezdett megújítását, hogy a szocializmus újból vonzó legyen. Ami pedig a kérdés lényegét illeti: milyen következtetéseket lehet levonni mindazokból a problémákból, amelyekről beszélgettünk? Manapság a nemzeti viszonyokról folyó különféle vitákban ilyesmiket hallani: úgy tűnik fel, a bajokat ebben a szférában feltártuk, de hogyan tudunk gyakorlatilag raaiKáii- san javítani a helyzeten? Nekem van eqv konkrét javaslatom, bár ez az elmélet területével kapcsolatos. Mi, marxisták, mindig azt vallottuk, hogy a szabadság a felismert szükségszerűség. És a hangsúlyt - ami azután hatással volt politikánkra, ezen belül a nemzeti kérdéssel kapcsolatos politikánkra is - az utolsó szóra, a szükségszerűségre helyeztük. Ezt mondtuk mindig a szovjet népnek - szükséges együtt élnünk. De megfeledkeztünk arról, hogy a szükségszerűséget fel kell ismerni, hogy tennünk kell azért, hogy az emberek felismerjék. Most ideje, hogy gondoljunk erre. És ennek megfelelően cselekedjünk. De ez már a gyakorlat területére tartozik. Amiről szó lesz a nyáron (valószínűleg szeptemberben - a szerk.) esedékes KB-ülésen, amely kizárólaa a nemzeti viszonyokkal fog foglalkozni." (Összeállította: h. mészáros) A # i ni / w / A TAIIQVIIAn C7lllfQMC70NI60fl r%. IwllwlllVrl 1 04MlivvJI94yl UwvM
