Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-21 / 16. szám
ISZÚ Jámbor Margit két és fél évtizede dolgozik a baromfitenyésztésben. A felvételen Bojtos Tibor mérnökkel a tojás osztályozásának szakszerűségét ellenőrzi. (A szerző felvétele) Aranyjelvényesek a baromfitelepen MERNI (MENNI) KELL KÉRDEZNI Hogyan lett sereghajtóból példaképpé a Breznói Efsz? Jó híre van az ipolynyéki (Vinica) Béke Efsz baromfitenyésztési részlegének. A Nagykürtösi (Vefky Krtís) járásban itt honosították meg elsőként a nagyüzemi tojás- és baromfihústermelést. Nem csak úgy, találomra, ugyanis a szövetkezet egykori üzemgazdásza, Jurái Greno, aki most elnökként áll a gazdaság élén, ugyancsak meghányta-vetette a dolgot, figyelembe véve a vállalkozás valamennyi előnyét és buktatóját. Ma már bizonyos, hogy jó gondolat volt, hiszen az elmúlt évek eredményei azt mutatják, hogy a baromfitenyésztés egyike a szövetkezet legeredményesebb termelési ágainak. Régen volt, kerek három évtizede, amikor az első csirkék megérkeztek. Nem korszerű baromfitelepre kerültek, a hajdani uradalom egyik átalakított épületében kaptak helyet. Igaz, mindössze hatezer volt belőlük, de kezdetnek, tapasztalatszerzésre ennyi éppen elegendő.-Jelenleg a közös bruttó termelésének mintegy harmadát adja a baromfitenyésztés - tudtam meg Bojtos Tibor mérnöktől, a termelési részleg vezetőjétől. - A vállalkozás nagyságát jól szemlélteti, hogy három, egymástól kellő távolságban kiépített korszerű telepen folyik a jércenevelés, a hús- és tojástermelés. A naposcsibék Párovské Hájéból érkeznek a leklinci jércenevelő telepünkre. A hajdani Leklinc-puszta valamikor uradalmi tanya volt. A községtől két kilométerre lévő települést gazdasági épületek, istállók, juhak- lok, szénapajták, sertésólak és szerény cselédházak alkották. A mezőgazdaság szocialista átalakítása óta annyira megváltozott, hogy ma már az sem ismerne rá, aki valamikor ott tengette életét. Az egykori gazdasági épületek helyén korszerű, fémvázas termelőcsarnokok sorakoznak, a mécsvilágot neonfény váltotta fel, s az aszfaltozott bekötőút a sárdagasztás- nak is véget vetett. A rendezett telepen Fekete Mária munka- csoportja veszi gondozásba az évente két alkalommal érkező naposcsibéket, hogy 150 nap alatt jércét neveljenek belőlük. Munkájukat korszerű berendezés segíti, eredményeik jó hozzáállásról és sokéves tapasztalatról tanúskodnak.-A múlt évi tervünk 26 millió darab tojás kitermelését irányozta elő - említette egyebek között a részleg vezetője. - Ezt a mennyiséget már december közepén leszállítottuk a Zvoleni Baromfifeldolgozó üzemnek. Egy tyúk átlagában 275 darab tojást értünk el, egy tojás előállításához pedig 150 gramm speciális keveréket használtunk fel. A termelés korszerű csarnokokban folyik, ahol többszintes ketrecekben van elhelyezve a 25-40 ezer tojó. A termelési tervet mindig maradéktalanul teljesítik. Ezért is bosszankodnak azon, hogy az idén nem dolgozhatnak teljes kapacitással, mivel a partner baromfifeldolgozó üzem a múlt évitől 3 millió darabbal kevesebb tojás átvételére kötött szerződést a szövetkezettel. A csirkehizlalásnál dolgozó kollektíva szintén jeleskedik. Az elmúlt évben 790 tonna pecsenyecsirkét adtak el, az idei tervük pedig 900 tonnát irányoz elő. Ez a telep szintén távol van a községtől, de a termelési feltételek egyre kedvezőbbek, ami a dolgozók munkáját jelentősen megkönnyíti. A szakosított termelési részleg egyik legrégibb dolgozója Jámbor Margit, aki 24 éve tagja a baromfitenyésztésben működő dolgozókollektívának. Gyakorlott mozdulatokkal osztályozza a futószalagon érkező tojást. Mint mondja, naponta 35-36 ezer darab tojást kell kézbe venni, osztályozni, tálcára rakni és szállításra előkészíteni a telepen. Munka tehát van bőven, de a fizetésre sem lehet panaszuk. Mint megtudtam, havi átlagban 2500 korona körül alakul a munkadíj. A baromfitenyésztési részleg eredményei azt jelzik, hogy a kollektíva megbízható, felelősségteljes munkát végez. Nem véletlenül kapták meg a Közép-szlovákiai kerület baromfitenyésztői közül elsőként a szocialista brigádmozgalom legjobbjait megillető aranyjelvényt. Eredményeik kedvező alakulását segíti, hogy versenyre keltek az Érsekcsanádi Mgtsz baromfitenyésztőivel. Olykor-olykor személyesen is találkoznak, megbeszélik örömeiket és gondjaikat, s kölcsönösen kicserélik a termelési tapasztalataikat. A szövetkezet vezetősége sokoldalúan gondoskodik a baromfitenyésztésben dolgozókról. Beleértve a kirándulások, a külföldi és hazai üdültetés megszervezését. Mindez kedvezően befolyásolja a dolgozók munkakedvét és a feladatokhoz való hozzáállását, s nem utolsósorban szilárdítja a helybeliek által csak „aranybri- gád“ néven emlegetett dolgozókollektíva egységét. BÖJTÖS JÁNOS Úgy másfél évvel ezelőtt Tornáé Sykora mérnök, a Breznói Efsz elnöke határozott céllal indult látogatóba a Sluáovicei Mező- gazdasági Kombinátba, s ezt vendéglátói előtt sem titkolta.- Az állattenyésztésben elsősorban tejtermelésre szakosodtunk - tájékoztatta az országos hírű mezőgazdasági vállalat szakembereit. - Több mint 1400 tehenünk van, viszont a borjúnevelésben valahogy nem boldogulunk. Egyik-másik istállóban olyan nagy az elhullás, hogy évi átlagban legfeljebb 80 borjút tudunk felnevelni száz tehéntől. Maguk ezen a területen sokkal jobbak, gondoltam, hátha megosztanák velünk a tapasztalataikat.- Igaz, ami igaz, nekünk jó receptünk van a borjúnevelési eredmények javítására- bólogattak a sluáoviceiek. - Évi átlagban már jó ideje legalább egy borjút nevelünk fel egy tehéntől. Persze akadnak istállóink, ahol 120 borjú is jut száz tehénre. Egyébként menjünk és nézzük meg, mi hogyan csináljuk - invitálták az Alacsony-Tátra tövéből érkezett vendéget. A közeli tehénistálló mögött egyszerű, nyers deszkából összetákolt ketrecek sorakoztak. Mindegyikhez kis kifutó tartozott, s a ketrecekben békésen pihentek a szalmán a borjak. Az egyik ketrecnél Sykora mérnök megkérdezte:- Aztán hány naposak ezek a borjak?- Ez itt konkrétan tíz órával ezelőtt született - magyarázta az egyik zootechnikus.- Ma reggel, pontosan hat órával azután hoztuk ide az istállóból, hogy meglátta a napvilágot. A breznói elnök felkapta a fejét, aztán újabb kérdésekkel halmozta el kísérőit. Nem félnek, hogy megfázik? Ilyen gyorsan elkülöníteni az anyjától? Nem fog köhögni, nem lesz vele sok gondja az állatorvosnak? A házigazdák csak a fejüket ingatták: ilyesmitől nem kell tartani, itt egészségesebb lesz a borjú, mint az anyja mellett az istállóban. Persze arra nagyon kell vigyázni, hogy csak száradás után kerüljön ki a borjú a ketrecbe. Itt két napig föcstejjel itatják, majd további 12 napon át még tehéntejet kap. Később tejporból készült eledelt, végül pedig Laktavitot használnak a borjúnevelésnél. Bármilyen hideg van, a borjak a legkeményebb fagyok idején is az elöl nyitott ketrecekben töltik az egész napot. Ha csak ennyin múlik, ezt mi is meg tudjuk csinálni, gondolta a breznói elnök, s mire hazaért, tulajdonképpen készen volt a terve. így nem csoda, hogy a közelmúltban immár a Breznói Efsz állattenyésztési telepén ismétlődhetett meg a másfél évvel ezelőttihez hasonló beszélgetés. Csakhogy ezúttal a breznóiak voltak a házigazdák, és Igor Nemcok mérnök, a medzibrodi Severín Hufka Efsz állattenyésztési ágazatának vezetője a tanácskérő. Anna Kvietková, a vendéglátó gazdaság tapasztalt állatgondozója nem csupán a kifutóval ellátott, náluk is praktikusnak bizonyult ketreceket, de a „konyhát" is megmutatta, ahol a borjak eleségét készítik elő.- A ketreces borjúnevelés sikerének alapfeltétele, hogy a borjak csak akkor kerüljenek ki az istállóból, amikor már tökéletesen megszáradtak, alattuk pedig mindig száraz legyen az alom. Ilyen feltételek között nem fáznak meg, viszont szépen fejlődnek az állatok. Ha gondolják, hogy szükséges, egy-két hét alatt szívesen felkészítem az állatgondozóikat a módszer alkalmazására. És Anna Kvietková tovább magyarázott, készségesen válaszolva a látogatók kérdéseire, mi pedig Vladimír Strmerí mérnökkel, a telep vezetőjével beszélgettünk. Mint mondotta, azelőtt rengeteg dolga volt nálunk az állatorvosoknak. Győzték oltani a borjakat, a szövetkezet ezreket költött gyógyszerekre, vitaminokra, mégis gyakran évi 20 százalék fölött volt az elhullás. Konkrétan ezen a telepen tavaly két százalék alá szorították a veszteséget, pedig összesen 450 borjút neveltek fel. A siker elsősorban az új technológiának köszönhető, de az emberi hozzáállás jelentősége szintén vitathatatlan. A telep vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy a ketreces borjúnevelés 60 napig tart, miközben a napi súlygyarapodás eléri a 750 grammot. A nyári hónapokban hozzávetőlegesen 100 grammal kisebb a súlygyarapodás, ami a nagy melegek kedvezőtlen hatásával magyarázható.- Kezdetben féltünk a hidegtől, de azért a mínusz 25 fokos fagyok idején is kihoztuk a borjakat az istállóból, mihelyt az anyjuk felszárította őket - említette egyebek között Strmerí mérnök. - És magunk is csodálkoztunk, milyen jól alkalmazkodnak az állatok a hideghez, mennyivel egészségesebbek, mint azok, amelyeket korábban az istállóban neveltünk. S van még egy előnye ennek a módszernek, az olcsóság. A korszerű borjúneveldékben 15-20 ezer korona ráfordítást igényel egy-egy férőhely, ezek a deszkaketrecek pedig, amelyeket egyébként megrendelésre más gazdaságok részére is gyártunk, 800 koronába sem kerülnek. Figyelmet érdemlő teljesítmény, hogy a szövetkezetnek ezen a telepén tavaly 121 borjút neveltek fel száz tehén átlagában. Hihetetlenül hangzik, mégis igaz. A siker titka, hogy valamennyi kettes- és hármasikret sikerült felnevelniük.-Örömmel nyugtázzuk, hogy alapvető fordulatot értünk el a borjúnevelésben a ketreces tartástechnológia meghonosításával- mondta egyebek között Tornáé Sykora mérnök, a breznói szövetkezet elnöke.- Két-három évvel ezelőtt minden járási értekezleten a mi szövetkezetünket bírálták és emlegették elrettentő példa gyanánt. Most egyszeriben mi lettünk a példakép. Lehetnek is, hisz azonos tehénállománynyal tavaly csaknem 200-zal több borjút neveltek fel, mint 1987-ben. A korábbi kudarcok helyett 1,3 millió korona nyereségük származott a borjúnevelésből, ami azt igazolja, érdemes kérdezni-tanulni a jobbaktól. Elvégre ennyi pénz az új gazdasági mechanizmus szigorúbb feltételei között már nem csupán egy részleg, de az egész ágazat nyereségességét meghatározhatja. BÁTORI JÁNOS Rohdhilitá^íác ATviAiitisiilf mÁfi ninrconolí #|a ■ ■wiicii/iiiiciwiwd vvw£i#wi iijciiiv iiicy biiiivvvIIvBIr uc ■ ■ ■ Gondoskodás a emberről a csallóközi szövetkezetekben A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Szlovákiai Bizottsága a közelmúltban megtartott 15.plenáris ülésén egyebek között az egységes földműves-szövetkezetekben előtérbe kerülő szociális gondoskodásról tárgyalt. Mint a beszámolóból kitűnt, a gazdaságoknál teljes mértékben támogatják az efsz- ek X. országos kongresszusának határozatait és igyekeznek teljesíteni az igényes feladatokat. Hogy milyen eredmények születtek a tagokról való komplex gondoskodásban a Du- naszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban,, arról Patasi Ilona mérnökkel, az SZFSZ járási bizottságának titkárával beszélgettünk. Megtudtuk, hogy ebben a járásban 12 596 földműves-szövetkezeti tag él, akikről a gondoskodás, mind a munkafeltételek javítása, mind pedig egészségügyi, szociális és kulturális vonatkozásban biztosított. A járásban a 23 szövetkezetből egy rendelkezik saját óvodával, a többi az építkezéshez nyújtott segítség révén vagy a pénzeszközök társításával járult hozzá az intézmények létrehozásához. Hasonló a helyzet az egészségügyi szolgáltatás terén, ahol két szövetkezet segíti egy-egy egészségügyi központ felépítését. Példát mutató a légi (Lehnice) Agrokombinát kezdeményezése, ahol átadás előtt áll a gazdaság saját egészségügyi központja. A szövetkezeti tagokról való gondoskodásnak szerves részét képezi a gyógyfürdői kezelés, továbbá a kiváló dolgozók hazai és külföldi jutalomüdültetése. A gazdaságoknál nem feledkeznek meg a gyermekek üdültetéséről sem. Konkrétan a múlt évben közel 1300 gyermek tölthette a vakációt a szövetség által biztosított üdülőkben. A járásban, * sajnos, eddig még egyetlen szövetkezet sem rendelkezik rehabilitációs központtal. Figyelmet érdemel, hogy a szövetkezeti tagoknál a munkaképtelenség elérte a 4,15 százalékot, ami a népgazdaság egyéb ágazataihoz viszonyítva magas arány. Évek óta növekszik az említett járásban a veszélyes munkahelyek száma. Jelenleg 224 szövetkezeti tag - közöttük 22 nő - dolgozik a nyilvántartott 167 veszélyes munkahelyen. Ez elgondolkoztató adat. A szövetség központi bizottságának plénumán elhangzott, hogy Szlovákiában a szarvasmarha-istállóknak az 57, a sertés-istállóknak az 53, a barommaiaiiúk- nak pedig több mint a 40 százaléka nem felel meg a munkabiztonsági előírásoknak. Sőt. Vannak gazdasági épületek, amelyekben már egyáltalán nem szabadna állattartással foglalkozni. Patasi Ilona szerint a Dunaszerda- helyi járásban az országos átlagnál sokkal jobb az istállók állaga. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy az elmúlt évben itt az állattenyésztésben nem fordult elő súlyos, illetve halálos kimenetelű munkahelyi baleset. A szövetség messzemenően támogatja a kulturális tevékenység és a környezetvédelem javítását célzó törekvéseket. A gazdaságok a kulturális-szociális alapból az elmúlt évben 27 millió koronát fordítottak különféle akciók és rendezvények lebonyolítására, illetve a társadalmi szervezetek támogatására. Egy szövetkezeti tagra számítva 2600 koronát áldoztak ilyen célokra, ami messze túlhaladta a szlovákiai átlagot. Ha már a kultúránál tartunk, hadd jegyezzük meg, hogy az SZFSZ járási bizottsága szorosan együttműködik a Csemadok járási bizottságával. Egyebek között együtt szervezik a szövetkezeti dolgozók kulturális fesztiválját, amely a mezőgazdaság szocialista átalakításának 40. évfordulója jegyében kerül megrendezésre. Patasi mérnöknő a szövetkezeti ifjúságról való gondoskodás problémáját is felvetette. Mint mondotta, a ZENIT ifjúsági versenyek sikeresnek mondhatók, viszont a szervezés, a lebonyolítás még mindig több, sokszor bürokratikus akadályokba ütközik. További gond, hogy a sportversenyekre bőven akad jelentkező, ugyanakkor a különféle vetélkedők iránt alig van érdeklődés. Az egyik földműves-szövetkezetben nemrég ügyességi versenyt hirdettek az állattenyésztési dolgozók számára, de mindössze hat dolgozó jelent meg a versenyen. Az SZFSZ járási bizottságaira ezentúl még több feladat hárul. A mezőgazdasági igazgatóságok megszűnését, illetve átszervezését követően nemcsak a jogkörük bővült, de a kötelességeik is szaporodtak. A jövőben hatékony ellenőrző tevékenységet is kell végezniük, mindenekelőtt a szövetkezeti dolgozókról való szociális gondoskodással összefüggésben. SZ. G. IV. 21.