Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-21 / 16. szám
ŐSTK-felvétel ...mindig az ifjúság az elsö“ „A Szocialista Ifjúsági Szövetség egységes, önkéntes társadalmi szervezet, a CSSZSZK ifjú nemzedékének képviselője, a CSKP legközelebbi harcostársa. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban élő fiúkat és lányokat egyesíti soraiban, akik a haza aktív építői és védői.“ (Részlet a Szocialista Ifjúsági Szövetség alapszabályzatából) A szocialista társadalom fejlődésének folytonossága nem képzelhető el az alapvető céljainkat kifejező értékek átörökítése nélkül. Ha a társadalom közös magatartáskultúrája és ideológiája nem jut el az ifjú generáció tudatáig meghatározó módon és nem válik magatartásszabályozó erővé, akkor a társadalmi folytonosság megszakad. Ezért az értékek folyamatos átadását mindenképpen biztosítani kell. Az ifjúság szocialista szellemben történő nevelése, felkészítése az önálló életre az egész társadalom ügye. Az állandó, figyelmes törődés a fiatalokkal a szocializmus építésének, a párt fejlődésének, eredményes munkájának is egyik fő feltétele. Ugyanakkor a pártnak, a társadalomnak ez a törekvése nem válhat elutasító magatartássá az ifjúság sajátos igényeivel szemben és nem vonhatja kétségbe értékteremtő és alakító tevékenységét és szerepét. A felnőtt társadalomnak, mindazoknak, akiknek gondjaira fiatalokat bíznak, nem szabad szem elől téveszteniük: a fiatalokról van szó, akiknek élete, viselkedése most alakul ki, s akiktől aligha várhatjuk el, hogy úgy alkossanak ítéletet, mintha egy hosszú, küzdelmes élet tapasztalata lenne mögöttük. A türelem és megértés nem jelentheti annak passzív tudomásulvételét, ami javításra szorul. Arra van szükség, hogy hozzásegítsük a fiatalokat a felnőtt nemzedék tapasztalatainak megismeréséhez, a közelebbi és a távolabbi múlt történelmi tanulságainak megértéséhez. Az ifjúság, amelyet nem kötnek a beidegződött, régi megoldások, döntő szerepet tölthet be az új fejlődési szakasz követelményeinek és gyakorlatának kialakításában. „Nemritkán megesik, hogy az ékesebbek és az öregek nemzedékének képviselői nem tudnak megfelelő módon bánni az, ifjúsággal, amely szükségszerűen másképpen kénytelen a szocializmushoz közeledni, nem azon az úton, nem abban a formában, nem olyan viszonyok között, mint apái", hangoztatta Lenin 1916. decemberében. Rendkívül fontos annak a mechanizmusnak a tudományos igényű feltárása és megismerése, hogyan alakul ki a felnövekvő nemzedékekben a társadalmi beilleszkedésnek, az ideológiai meggyőződésnek azon rendszere, amely a felnőttekével azonos, de azoktól sokban eltérő vonásokkal is jellemezhető. A különböző generációk alkotó, egymást ösztönző együttműködése mindig is a társadalmi haladás egyik meghatározó előfeltétele volt. Valamennyiünk közös érdeke és célja, hogy a társadalom irányításában, a gazdasági és szellemi életben kialakuljon a nemzedékek egészséges együttműködése, amely képes összehangolni a kezdeményezőkészséget, a fiatalos lendületet, a változások iránti fogékonyságot az élettapasztalattal, a higgadtsággal és a bölcsességgel. Abból kell kiindulnunk, hogy a szocialista társadalmi viszonyokban nem születik meg automatikusan a szocialista tudat és minden nemzedék számára újra meg újra meg kell adni a megismeréshez vezető kételkedés, vívódás lehetőségét, hogy megküzdjön saját eszméiért, meggyőződéséért. Az ifjúságnak mindenekelőtt arról kell saját ismeretei, tapasztalatai alapján meggyőződnie, hogy társadalmi rendszerünk igazságosabb és emberibb minden előzőnél, hogy a fiatalok alapvető érdeke ugyanaz, mint a társadalom egészéé: A szocialista társadalom építése, és hogy végső soron ettől függ személyes és kollektív boldogulásuk. Különösen fontos, hogy a fiatalokban reális kép alakuljon ki a szocializmus megvalósulásának folyamatáról, múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Hogy alaposabban megismerjék a szocialista fejlődés eredményeit, sikereit, kudarcait és tévedéseit is. Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy ifjúságpolitikánk hatékonyságának alfája és ómegája, hogyan valósul meg az ifjúság találkozása és azonosulása a szocializmussal, annak eszmei alapjával, a mar- xizmus-leninizmusssal, miként válik a felnövekvő generáció a társadalmi átalakítás alkotó részesévé. Tehát keresnünk kell a választ arra a kérdésre, miképpen növelhető a fiatalok társadalmi, politikai cselekvőképessége. Hogyan, milyen eszközökkel segíthetik az ifjúság bekapcsolódását a közéletbe a pártszervek és -szervezetek, társadalmi szervezeteink, elsősorban a SZISZ. A kommunista pártnak és az ifjúsági mozgalomnak az átalakító, forradalmi tevékenysége között nagyon szoros összefüggés, kölcsönösség van. „Mi a jövő pártja vagyunk", írta Lenin 1906 decemberében, „a jövő pedig az ifjúságé. Mi az újítók pártja vagyunk, az újítókat pedig mindig szívesebbén követi az ifjúság. Mi a régi rothadás ellen vívott önfeláldozó harc pártja vagyunk, azok között pedig, akik önfeláldozó harcra készek, mindig az ifjúság az első." (Lenin az ifjúságról és az ifjúsági szövetségek feladatairól.) A kommunista párt a fiatalokra mint harcainak, törekvéseinek továbbvivőire tekint; mindig a fiatalokban látta, ma is bennük látja a társadalmi haladás teljes jogú folytatóit, mindig arra törekedett, ma is arra törekszik, hogy az ifjúságot saját szervezete nevelje. Az ifjúság meghódításáért folytatott küzdelem és az egységes, önálló ifjúsági (Folytatás a 4. oldalon) Április 22-én emlékezünk meg V. I. Lenin születésének 119. évfordulójáról. Jó lenne, ha az alkalomtól függetlenül is, csak azért, mert szükségünk van rá, többet tanulmányoznánk müveit, ha alaposabban megismerkednénk jellemével és magatartásával, mindazzal, amit ma lenini munkastílusnak nevezünk. És nemcsak azért, hogy idézzük, hogy érveinket a szavaival támasszuk alá, hanem azért, hogy tőle vett idézetek nélkül is tudjunk érvelni. Hogy a mai kor kihívásaira olyan meggyőző erővel tudjunk kommunistaként felelni, ahogyan ö tette. Túl irreális, túl merész ez az igény? Nem hiszem. Most is a forradalmi változások időszakát éljük, s ma sincs kisebb szükség a tisztánlátásra, a dolgok, az elvek és a tények ismeretére, mint akkor, amikor ö terjesztette a manó, a lenini eszméket. Ma is csak úgy jutunk előbbre, ha világosan látjuk a célt, amit magunk elé tűztünk s ha azt is tudjuk, ki mennyit vállal a munkából, a tennivalókból, amelyek által elérhetjük. ,,Mély meggyőződés - ez az, ami Lenint, a propagandistát jellemezte - írja róla N. K. Krupszkaja. - A tárgy mélyreható ismerete - ez volt Leninnek, a propagandistának második jellemző vonása. - Ilyennek tudta, látta, aki legjobban ismerhette, mert munkatársa és felesége volt egy személyben. - Lenin azonban nemcsak ismerte a marxista elméletet, hanem valamennyi közvetett és közvetlen összefüggéseiben alkalmazni is tudta... az elméletet össze tudta kapcsolni a gyakorlattal, egyetlenegy gyakorlati kérdést sem szakított el az elmélettől, és minden elméleti kérdést oly szorosan össze tudott kapcsolni a helyzettel, az élő valósággal, hogy az elmélet az olvasó számára felfoghatóvá és érthetővé vált... Az elméletet mindig át tudta alakítani a cselekvés vezérfonalává... minden felszólalására, minden előadására gondosan felkészült. Felszólalásainak, előadásainak rengeteg vázlata maradt fenn. Ezekből is látható, hogy Lenin milyen alaposan átgondolta propaganda célú felszólalásait, milyen tartalmasak voltak ezek a felszólalások, hogyan emelte ki Lenin a lényeget, a legfontosabbat, hogyan illusztrálta ragyogó példákkal a gondolatait... Propaganda-jeliegü felszólalásaiban Lenin nem kerülte meg a kényes kérdéseket, nem takargatta, ellenkezőleg, teljes élességgel és konkrétan vetette fel őket. Nem félt az éles szavaktól, sőt szándékosan kiélezte a kérdést; azt vallotta, hogy a propagandista beszéde legyen szenvedélyes ne legyen olyan, mint egy kis patak békés csörgedezése; Lenin beszéde mindig éles, gyakran szókimondó volt, de élesen bevésődött az emlékezetbe, tűzbe hozta és magával ragadta hallgatóit... Lenin mindig gondosan tanulmányozta a tömegeket, ismerte munka- és életkörülményeiket, az őket nyugtalanító konkrét kérdéseket. A tömeggyúléseken mindig a hallgatósághoz igazodott. De még az előadások, szónoklatok alatt is figyelmet fordított arra, hogy az adott pillanatban mi foglalkoztatja különösen a hallgatóságot, mi az, amit nem ért, ami számára különösen fontos. Abból, hogy mennyim figyelnek, milyen kérdéseket tesznek fel, a közbeszólásokból és felszólalásokból Lenifi érzékelte a hallgatóság hangulatát, s kielégítette a hallgatóság érdeklődését, megválaszolta a homályos kérdéseket, magával ragadta a hallgatóságot... a munkást, a parasztot, a szegény- és középparasztot, a vöröskatonát nem felülről kezelte, hanem mint elvtárssal, mint egyenrangúval bánt vele. Az emberek nem a »propaganda tárgyait« jelentették számára, hanem élő embereket, akik sok mindent átéltek, sok mindenről gondolkodnak, s akik elvárják, hogy figyelembe vegyék igényeiket. »Komolyan beszél velünk« - mondták Leninről a munkások, és rendkívül értékelték közvetlen, elvtársi magatartását. A hallgatóság látta, hogy azok a kérdések, amelyeket megmagyaráz, öt is foglalkoztatják, izgatják, s ez mindennél jobban meggyőzte őket... A propagandát, az agitációt és a szervezést nem választják el egymástól kőfalak. A propagandista, aki saját lelkesedése füzével fel tudja gyújtani a hallgatóságot, agitátor is egy személyben. A propagandista, aki az elméletet a cselekvés vezérfonalává tudja változtatni, kétségkívül megkönnyíti a szervező munkáját..." A. M. Gorkij így szemlélteti ugyanezeket a tulajdonságokat, s elveket visszaemlékezéseiben; „Először hallottam, hogy a politika legbonyolultabb kérdéseiről ilyen egyszerűen lehet beszélni. Ez az ember nem próbált szép mondatokat szerkeszteni, hanem minden szót mintegy tenyerén nyújtott át, bámulatos könnyűséggel tárva fel a szó pontos értelmét. Az általa keltett szokatlan benyomást nagyon nehéz érzékeltetnem. Kezét előrenyújtotta és kissé felemelte, tenyerében mintegy mérlegre tette minden egyes szavát, kirostálta az ellenfelek mondatait, s ellenük szegezte a maga nyomós állításait, bizonyítva, hogy a munkásosztálynak joga és kötelessége a maga útján, nem pedig a liberális burzsoázia mögött vagy akár mellett haladni - mindez szokatlan volt, és úgy hangzott, mintha ő, Lenin nem magától, hanem valóban a történelem akaratából mondaná." Clara Zetkin ezeket írja róla Találkozások Leninnel címen kiadott könyvében:,,... úgy éreztem, hogy Lenin legkiemelkedőbb jellemvonása az a közvetlenség és szívélyesség, az a magától értetődő természetesség, amellyel az összes elvtársakkal érintkezett. Azt mondom; természetesség, mert az a határozott benyomás alakult ki bennem, hogy ez az ember nem tud másnak látszani, mint amilyen valójában. Belső lényének természetes kifejezése az, ahogy az elvtársakkal beszél... Milyen egyszerűen, milyen szerényen viselkedett Lenin, aki pedig már egy példátlan nagy történelmi tettre tekinthetett vissza, és akire a hívő bizalom, a legsúlyosabb felelősség és a szakadatlan munka nyomasztó terhe nehezedett! Valósággal elmerült az elvtársak tömegében, egy volt velük, egy a sok közül. Egyetlen gesztusával, egyetlen arckifejezésével sem akart mint személyiség« hatni. Az ilyesmi távol állt tőle - mert ő valóban személyiség volt." A. A. Andrejev fontosnak tartja leszögezni: „Lenin ellensége volt a betúrágásnak. Többször elmondta, hogy kommunistának és marxistának lenni egyáltalán nem azt jelenti, hogy kívülről be kell magolni és szó szerint ismételni kell a tudományos szocializmus megalapítóinak tézeiseit, hanem azt, hogy el kell sajátítani a marxizmus tanításainak mélyreható gondolatait, fel kell dolgozni a tudatunkban, hogy a továbbiakban konkrét helyzetben, az életben alkalmazni tudjuk ezt a nagy tanítást... Előfordult, hogy beszéde folyamán nem nézett jegyzeteibe, de az sohasem fordult elő, hogy ne nézett volna az órájára, melyet rendszerint a kezében tartott, gyakran rápillantott, hogy nem húzódik-e el a beszéde, és ha számítása szerint letelt az idő, akkor észrevehetően sietett." Az átalakítás forradalmi időszakába léptünk. Ma is szükség van minden dolgozó cselekvő részvételére. Arra, hogy e feladatokat a kommunistákkal együtt az egész nép vállalja. A meggyőzés, az érvelés tehát most sem nélkülözhető. Ha a lenini vonásokból, módszerekből a mai propagandista tanulni és meríteni akar, nem szabad elfelejtenie, amit V. I. Lenin mondott: ,, Propagandánknak nem azért van olyan nagy sikere, mert mi olyan kiváló propagandisták vagyunk, hanem azért, mert amit mondunk, igaz." A lényeg tehát - hogy amit mondunk, igaz legyen. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET ül H I ítllffH SÍ 11K Wl I*3 iipM W mmm a’Sr*\SjTj^TCgJl^tiTST í rfiu,.• £? f
