Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-24 / 12. szám
TUDOMÁNY TECHNIKA Jogvédelem, önvédelem és visszaélések a számítógépek programozásában A számítástechnika iránt érdeklődő egyének, személyi számítógéppel dolgozó szakemberek között szinte mindennapos dolog, hogy nem üres táskával érkeznek hasonló érdeklődésű barátaikhoz. Táskáikban rendszerint ott lapul a magnókazetta, mágneslemez, vagy valamilyen más adattároló eszköz. Kölcsönös megegyezés alapján, különösebb lelkifurdalás nélkül cserélgetik egymás különböző módon beszerzett programjait. Az ilyen jogtalan programmásolás megítélésében a jogi szakemberek legtöbbször tanácsatalanok, hiszen az eredeti program a másolás után sértetlen marad. Mindaddig, amíg szórakoztatásra szolgáló, különféle játékprogramokról van szó, s ebből a beszerző nem csinál üzletet, addig az ilyen csereberét nem lehet jelentősebb kihágásnak tekinteni. A számítógépes rendszerek, a vállalati, üzemi feladatokat megoldó programcsomagok esetében azonban más a helyzet. A sérelem, a kár voltaképpen nem az átadó egyént vagy annak vállalatát éri, hanem a programot létrehozó céget, melynek az jelentős szellemi energiájába, pénzébe került, nem is szólva a program elkészítésére felhasznált jelentős munkaidőről. A szerzői jogot ezért a legtöbb fejlett országban a számítógépes programokra is kiterjesztették. Ha a szerzők programjukat bejelentik az illetékes hivatalnál, akkor az ugyanolyan védelemben részesül mint bármely művészeti, irodalmi vagy zenei alkotás. A szerzők engedélye nélkül tehát tilos az ilyen programokat sokszorosítani, árusítani vagy megváltoztatni. Elvileg! A gyakorlatban ugyanis ennek igen nehéz az ellenőrzése. A hang- és videokazetták feketepiaci terjesztésénél az átvevőnek a szórakozáson kívül legfeljebb abból lehet további haszna, ha azt továbbadja, míg a komolyabb felhasználói programok esetében a haszon többszörös lehet. Egyrészt a program megfelelő alkalmazása esetén a beszerző jelentősen csökkentheti vele saját feladatai megoldásának költségeit, másrészt pedig annak csekély átalakítása, esetleg kibővítése után az eredetinél jóval drágábban adhatja tovább - mint saját termékét. A fenti tényeket mindenesetre a szoftverkészítők is ismerik. Mint ahogy azt is, hogy a paragrafusok csak csekély védelmet biztosítanak termékeiknek. Ezért a felhasználói programkészítés során nagy figyelmet összpontosítanak arra is, hogy hatékony programvédelmi rendszereket fejlesztenek ki. Arra törekednek, hogy ezek elhárítása legalább olyan ráfordítási költségekkel járjon,, mint magának az eredeti programnak a kidolgozása. VÉDEKEZÉSI MÓDSZEREK Az egyik legegyszerűbb védekezési mód az, hogy a progamban olyan részeket helyeznek el, amelyeket az általánosan forgalomban levő másolóprogramok hibának tekintenek, ezért a másolást leállítják. A másolást ilyenkor csak speciális másolóprogrammal, esetleg nem számítástechnikai módszerekkel lehet megoldani. A meg nem fizetett felhasználás ellen az is bizonyos védelmet nyújt, ha a szoftverkészítő a program irányításához szükséges alapismereteket nem épiti be a programba, hanem azokat külön szakkönyvben, vagy más adattároló eszköz révén bocsátja a vásárló rendelkezésére. Ez főleg az engedély nélkül másolt programok használatát nehezíti meg, sőt sokszor lehetetlenné teszi. Példaként a kisszámítógépek tulajdonosait lehet felhozni, akik a játékprogramokat legtöbbször utasításismertető nélkül szerzik be. Ilyen esetekben a billentyűzet végigzongorázása nem mindig vezet kielégítő eredményhez, s csak ritkán lehet megfejteni a program összes lehetőségét. Lényegesen nagyobb biztonságot ad, ha a gyártó cég a programot hordozó mágneses lemez felületének egy vagy több meghatározott helyét megsérti, megjelöli. A programokba ugyanakkor olyan utasításokat épít be, amelyek a futtatás során ellenőrzik ezeket a pontokat. Ha nem találnak ilyen pontokat, leállítják a számítógép működését, esetleg magát a programot is megsemmisítik. Az ilyen program használható másolatának az elkészítése csak akkor válik lehetségessé, ha türelmes munkával kiiktatják belőle az ellenőrző sorokat. E módszer nagy hátránya az, hogy a hivatalos vásárló saját maga részére sem tud másolatot készíteni a programról erre a gyártókat kell felkérnie, ami elég hosszadalmas munka. Használható másolatok készítésére pedig szükség van, mert az adathordozók még a jelenlegi magas színvonalú gyártási technológiák mellett is sérülékenyek. Ezért az utóbbi módszer jobban megfelelő változata az, amikor csak a program indításánál van szükség az eredeti adathordozóra, így az kevésbbé használódik el, hosszú ideig sértetlen marad, másolatot pedig bármikor lehet róla készíteni. További ismert módszer a jelszó alkalmazása. A program csak akkor indul el, ha a felhasználó kellő időben válaszol a feltett kérdésre. Jellemző példája ennek a Spectrum gépekre készült Blast Basic fordítóprogram, amely a helyes beindítás után színekre vonatkozó betűket kér. Ezeket a programhoz tartozó táblázatból lehet kiolvasni. Ha csak egy válasz is rossz, a program törli önmagát a gép memóriájából. Azonban a gépet és az adott programozási nyelvet jól ismerők a jelszóra vonatkozó utasításokat ki tudják törülni a programból. A módszer egyik tökéletesített változatával már kevésbé tudnak boldogulni. A gyártó a programhoz, egy integrált áramkört is mellékel, amit a számítógép egyik kimeneteléhez kell csatlakoztatni. A program csak akkor működik, ha az áramkör a helyén van. Mivel a technikai eszközöket igénylő védelmi rendszerek külön kiadásokkal járnak, s alkalmazásuk eléggé nehézkes, a gyártók inkább a programokkal létrehozott védelemre támaszkodtak. Ezek ellen azonban elég gyorsan létrejöttek a hatástalanító programok. Ezért a szoftverkészítők az utóbbi években olyan módszert találtak, amely egyrészt kiváló védekezési eljárásnak bizonyult, azonban ártó kezekben romboló, pusztító eszközzé is válhat. A PROGRAMVÍRUSOK Az alapötlet nem újdonság. A programokban olyan programrészeket helyeznek el, amelyek bizonyos feltételek mellett önálló működésre képesek. Mielőtt részletesen foglalkoznánk velük lássunk két megtörtént esetet. Mintegy húsz évvel ezelőtt egy kaliforniai vállalat programozója arra használta fel számítógépes ismereteit hogy cége számítógépével hamis számlákat hozott létre, s a cég kiadásait saját számlájára utalta át. Úgy tervezte, hogy az első dollármillió megszerzése után valamilyen enyhébb kihágással lebuktatja magát, s az ezért járó arányos büntetés letöltése után élvezheti majd a szerzett vagyon előnyeit. Rejtett programja azonban olyan jól sikerült, hogy nem tudta felfedeztetni kisebb visszaéléseit, s ténykedését csak akkor vették észre, amikor „kétségbeesésében" egyre nagyobb összegeket utaltatott át a számlájára. Egy másik cég felmondott az alkalmazottjának, mert saját céljaira használta a számítógépet. Annyit azonban még megengedtek neki, hogy az akkor készülő adatbázis-kezelő programját még befejezze. Távozása után ez a program megsemmisítette a cég teljes adatállományát. Az eset kivizsgálásánál a rendszerprogramozók ráakadtak a program belsejében elhelyezett pusztító programsorokra.- Az ilyen és ehhez hasonló programsorokat rendszerint azért készítik, hogy illetéktelenül lemásolt programokat, adatokat semmisítsenek meg. Ugyanakkor szerzőjük pusztító vágyát is kielégíthetik. Az egyre terjedő számítógépes hálózatok az utóbbi felhasználási lehetőség veszélyességét többszörösére növelik. A programsorok másodpercek alatt évek szorgalmas munkáját tehetik tönkre. Jelenleg az ilyen hatású programsoroknak két fő típusuk terjedt el. Kevésbé veszélyes változatukat „trójai faló" néven ismerik a programozók. Ezek a felhasználó által megszokott feliratokat ábrázolják a képernyőn, de belül a hasznos munka helyett a táron elhelyezett adatokat, programokat semmisítik meg. A tényre csak a program „lefutása" után lehet rájönni, de ekkor már rendszerint késő van. Sokkal ravaszabbak és veszélyesebbek a „vírus" néven emlegetett programok. Ezek sokkal türelmesebbek az előbbieknél. Nem okoznak azonnali rombolást. Úgy alakítják ki őket, hogy együtt tudjanak élni az őket hordozó programmal, s mivel a programmal együtt reprodukálhatók, szaporíthatok, így más rendszerekbe, programokba is képesek beépülni. Pusztító hatásukat a járványként terjedő betegségekhez hasonlóan, egészen váratlanul, ám a készítők által jól megtervezett időpontokban kezdik el. A „védekező" vírustípus a hivatalosan megvásárolt progamokban nyugton marad. De ha illetéktelen másolásra kerül sor, igen aktívvá válik. A „szórakozó" vírus a programozásban rejlő lehetőségeket tárja fel, s a programozók tehetségét bizonyítja. Hasznossága abban rejlik, hogy figyelmeztetheti a számítógépek tulajdonosait használt rendszerük hiányosságaira. Példaként ismét egy megtörtént esetet említhetünk. 1987 karácsonya előtt egy szakember által kialakított vírus karácsonyi ajándékként karácsonyfát rajzolt egy IBM számítógép-hálózat minden olyan képernyőjére, ahová eljutott. Ugyanakkor a befogadó számítógépek postázó címlistáit is kiolvasta, s azok segítségével továbbterjedt. Gondoljuk csak el, mi történhetett volna, ha az illető szakembert nemcsak ilyen szórakozási vágyak vezérlik. A „pusztító" vírus alapvonása a tudatos pusztítás. Főleg számítógépes hálózatokban terjesztik azzal a céllal, hogy megsemmisítsék a konkurens cég, ellenfél stb. adatait, programjait. PROGRAMHÁBORÚ A védelmi vagy támadó szoftverrendszerek, legyenek azok bármilyen összetettek, fortélyosak, sohasem száz- százalékosak. Kellő türelemmel, hozzáértéssel meg lehet őket fejteni, s gondoskodni lehet a hatástalanításukról. Máris vannak olyan rendszerek, amelyek némelyikük ellen már biztos védelmet tudnak nyújtani. A harc a programozók, felhasználók, kalózmásolók között szinte állandóan folyik. Ez a harc egyre magasabb szintre kerül - szerencsére az ember életének veszélyeztetése nélkül. Ezt hazai viszonyaink között is tudatosítanunk kell, hiszen jelenleg működő számítógépeink használatánál egyáltalán nem ismeretlen dolog a kalózmásolással szerzett program. És nem valószínű, hogy a gépek be lennének oltva a vírusok elleni védőszerrp| PUNTIGÁN JÓZSEF 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSS. MITŐL RITKUL FÖLDÜNK ÓZONTAKARÓJA? Napjaink légkörfizikájában az úgynevezett üvegházhatás mellett a legösszetettebb, s egyben legsürgősebb feladatot az ózonpajzs potenciális katasztrófájának a mellőzése jelenti. Talán nem lesz érdektelen betekinteni az eddigi kutatómunka eredményeibe, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a szóban forgó légköri jelenség nagyobb méreteket öltve létében fenyegetheti az emberiséget. Az ózonmolekulák túlnyomórészt Földünk egyenlítői vidékei fölött a napsugárzás hatására keletkeznek, de a széljárások folytán eljutnak egészen a pólusokig. Sűrűségűk a 15-20 kilométer magasságú sztratoszféra rétegekben a legnagyobb, átlagosan mintegy 300 Dobson- egység (100 Dobson-egység megfelel egy olyan vastagságú ózonrétegnek, amely 1 milliméter vastag volna, ha a föld felszínére ható nyomás nehezedne rá). Tény, hogy az ózon mennyisége a légkör többi alkotóeleméhez viszonyítva szinte elhanyagolható, hiánya azonban kiszámíthatatlan változások sorozatát indítaná meg a Földön. Az erősen megnövekedett ultraibolya-sugárzás hatására fokozódna az öröklődésbeli rendellenességek gyakorisága, ugrásszerűen növekedne a rosszindulatú daganatos megbetegedéseknek a száma, s felbecsülhetetlen károkat okozna az éghajlati viszonyok gyökeres megváltozása. Ezek persze ma még inkább csak hipotézisok, amelyek alapját az Antarktisz fölötti magaslégköri megfigyelések szolgáltatják. Ezek szerint ugyanis 1980 óta minden antarktiszi tavasz alkalmával, amely szeptembertől novemberig tart, akár a felényivel is megcsappan az ózon mennyisége leghidegebb kontinensünk fölött. Ugyanezt a jelenséget, bár kisebb mértékben, az északi sarkvidék fölött is megfigyelték. A műholdfelvételek tanúsága szerint az ózonréteg elvékonyodása évről évre nagyobb mértékű és óriási területekre terjed ki, legalább akkorára, mint az Egyesült Államoké. Az eddigi ózonminimumot az 1987- es antarktiszi tavasz szolgáltatta: október ötödikén az amerikai NIM- BUS-7 jelű műhold mérőműszerei minden eddiginél kisebb, mindössze 109 Dobson-egységet mutattak. Amikor aztán ez az ózonlyuk kezdett szétterülni, bekövetkezett az első olyan eset, amikor az ózonpajzs sérülése lakott területek fölé is kiterjedt. Az említett év decemberében az Ausztrália nyugati partján fekvő Perth város, valamint Melbourne és Új- Zéland fölött az ózonréteg mintegy 10-12 százalékkal lett vékonyabb. Szerencsére egyelőre semmi jel sem mutat arra, hogy az ózon a sarkvidékeken kívül - elsősorban az Antarktisz fölött - másutt is ennyire megritkulása. Biztató lehet az is, hogy 1988-ban az antarktiszi tavasz menetrendszerűen bekövetkező ózoncsökkenése ezúttal nem hozott újabb negatív rekordot. Az ózonréteg vastagsága szeszélyesen ingadozott ugyan a Déli-sark körül, de a legkisebb értéket hamarább érte el, mint máskor, és az elvékonyodás - a várakozással ellentétben - csak fele akkora volt, mint egy évvel korábban. Azt, hogy mi az ózon időszakos megritkulásának az oka, a tudósok még nem tudják pontosan. Korábban már említettük, hogy az ózon nagyobb mennyiségben az egyenlítői sztratoszféra-rétegekben keletkezik, innen hordják szét a légáramlatok a Föld más vidékeire. A téli-tavaszi időszakban azonban ezek a légáramlatok az Antarktisz fölött egy kavargó, zárt légörvénybe ütköznek, melynek határán nem juthatnak át. így a pólus fölötti légtömegek hónapokig ózonutánpótlás nélkül maradnak. Ráadásul az ózon igen reakcióképes vegyület, s miközben a légkör más alkotóelemeivel kölcsönhatásba lép, maga is elbomlik. Az ózon „fogyasztásában" gyanúba keveredtek azok a különféle klórvegyületek, nitrogén-oxidok, de legfőképpen a freonok (fluorozott-klórozott szénhidrogének), amelyek elsősorban aeroszolos készítményekből kerülnek a légkörbe. A freonok egyharmada a hűtő- és légkondicionáló berendezésekben hasznosul, mint technológiai gáz. Ezek agázok akkor kerülnek a szabadba, amikor a berendezéseket javítják, vagy miután elhasználódtak s a zúzdába kerülnek. Másik harmadukat a műanyagiparban hasznosítják: velük habosítják a részben hőszigetelőként, részben csomagolóanyagként nagy mennyiségben használt merev, zárt cellás műanyagokat. Ezekből a freon akkor szabadul ki, amikor a hulladékba került anyagokat összepréselik. Mennyiségi szempontból a harmadik hely az oldószerként felhasznált freonoké. E minőségükben főleg az elektronikai iparban érvényesülnek, ahol az alkatrészeket tisztítják velük. A freonok mintegy 5 százalékát az egészségügyben használják fel, fertőtlenítési célokra. A felsorolt tevékenységek bizonyosan hozzájárulnak az ózonréteg pusztulásához. Ennek megakadályozására példátlan gyorsasággal született meg az a nemzetközi egyezmény, amelyet Montrealban 1988 szeptemberében 24 ország írt alá, vállalta, hogy 1998-ig fokozatosan a felére csökkentik a tőlük származó freonok mennyiségét. Ez a lépés mindenképpen azt bizonyítja, hogy az egyezményt aláíró államok kormányai elismerték: erkölcstelen és felelőtlen magatartás volna, ha nem tennének meg minden lehetséges intézkedést az ózonpajzs védelmére. Reméljük, még időben! Dr. GÖMORY IMRE A Banská Bystrica-i Számítástechnikai Müvek dolgozói a 8088-as mikroprocesz- szor alapján új 16 bites számítógépet fejlesztettek ki. A PP 07-es személyi számítógép gyorsnyomtatóval és színes képernyővel van ellátva, s a tudományos-műszaki számítási feladatok elvégzésétől kezdve egészen a közvetlen irányításba való bekapcsolásig számos területen alkalmazható. J. S. felvétele
