Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-24 / 12. szám
fe hr JINDRICH BALÍK kar Bundás Mackó téli álma Olyan szürke volt az ég, mint az egérke bundája. Szürke és bánatos. A nap ki tudja merre csavargód, és ha néha-néha kikukkantott a felhők mögül, fénye ugyan volt, de ereje nem. Gyengécskén, sápadtan és áttetszőén sütött. A domboldalak és a legelők kihaltak; sehol sem szálldosott pillangó, nem mászkált bogárka, csak egy nyúl tűnt fel néha a bozótosban, és időnként varjú károgott a domb felett. A szürke égnek hószaga volt. A mezők, a rétek és az erdők türelmetlenül várták a fehér takarót. Az egész táj téli álomra készült. A legelő felett északi szél nyargalt és ezt süvítette: ,, Bundás Mackó, Bundás Mackó, régen elmúlt már a nyár, télre készül a határ! Néhány nap és szán csilingel, s neked, mackó, aludnod kell. “ A Mackó előkészítette barlangját. Jól kibélelte száraz falevéllel, fűvel és illatos mohával. Kényelmesen elhelyezkedett benne és felsóhajtott: ,,Miről is álmodnék szívesen? Nem lenne rossz öt méhkasról álmodni. A domboldalon sorakoznak sorban. Zöld, piros, sárga, kék, meg fehér... Reggel felébrednék és hívnának a sárga kas méhei:-Jöjjön csak, Mackó úr, kóstolja meg a kitűnő hársmézünket! Nyam-nyam, megnyalnám. De máris hívnának a zöld méhkas lakói:- Tessék csak, Mackó i úr, ízlelje meg a mi páratlan ízú erdei mézünket! Nyam-nyam, megnyalnám, de azt hallanám a piros kas méheitől, hogy: '- Talán csak nem ad kosarat nekünk, Mackó úr! Tudod-e, hogy az orvostudomány világában is nagy szerepe van a véletleneknek? Fleming, a penicillin felfedezője ugyanis szórakozottságának köszönhette világhírét. Egyszer fedetlenül hagyta baktériumtenyészetét, így az elpenészesedett. A tudós némi bosszankodás után végül csodálkozva tapasztalta: a penész elpusztította a baktériumokat. Az emberiség ennek a feledékenységnek köszönheti egyik legnagyobb hatású gyógyszerét. Szárnyas bajnokok CSÚCSTARTÓ ÁLLATOK A leglassabban repülő madár az amerikai kis erdei szalonka, amely 8 km-óra sebességgel tud repülni anélkül, hogy leesne. A legnagyobb repülési sebességet a vándorsólyom éri el. Repülő zsákmányra vadászva, amikor prédája fölé ér, a levegőben megáll, és hátracsapott szárnyakkal zuhanó repülésbe kezd. Eközben 300 km/óra, más mérések szerint 350 km/óra sebességre gyorsul. Ez az állatvilág abszolút gyorsasági csúcsa. Vízszintes repülésben a vándor- sólymot még a galambok is képesek túlszárnyalni, mert ekkor csak 75 km/órával halad. A vízszintes repülés világcsúcstartója az ázsiai sertefarkú sarlós fecske: legnagyobb mért sebessége 171 km/óra. Hozzá hasonlóan gyors röptű madár például az örvös bukó. 1960 májusában Észak-Alaszkában figyelték meg egy példányát, amely egy könnyű Haraszti Mária Szkukálek Lajos illusztrációja Mit tehetnék, járnék egyik méhkastól a másikig. Jó reggelt kívánnék a méheknek, kóstolgatnám a mézet, és mindenütt előkelő vendég lennék. A mézet soha nem tudnám megunni. ,,Ez lenne aztán az álom - gondolta a Mackó -, így könnyedén aludnék tavaszig. De azt se bánnám, ha a pillangó szólítana."- Hallod-e, Mackó, mackócska, gyere, igyunk a patakból! Nem víz folyik abban, hanem málnaié. Lehajolnék és kortyolgatnám a finom itókát. A patak úgy illatozna, mint júliusi napfényben a málnás domboldal. Csak kortyolnám, szürcsölném, amíg meg nem telne a hasam. ,,No és mit álmodhatnék még?“ - törte a fejét Bundás Mackó. Szemei azonban lassan leragadtak. Eljutott a medvék édenkertjébe, ahol mindig meleg honol, és finom édesség csurran. Ahol méhek zümmögnek, és piros málna illatozik. Ésazt, hogy miről álmodott valójában, tavasszal megkérdezzük tőle. Őrei Éva fordítása Peti verse Sétálgattam a minap a gesztenyefák alatt, Anikóról gondolkodva róttam az utat, egyszer csak - hopp! - elém koppant egy gesztenye. Rút volt, kopott-szakadt a szúrós köntöse.- De csúf vagy, szegény gesztenye! - hajoltam érte a porba le. Tüskeburkát lehántottam, s markomban kincset tartottam: barna örömöt. S ekkor - lám! - újra Anikót láttam magam előtt! Kincsemet megsimogattam, s alig hallhatóan mondtam:- Milyen szép vagy, te gesztenye! Ragyogsz, mint kedvesem szeme... sportrepülögéppel versenyezve 128 km/óra sebességgel repült 13 másodpercen át. Egy másik madár, az afrikai tüskéslúd 141 km/óra sebességet ért el. A legnagyobb berepült távolság, amelyet mértek, egy meggyűrűzött sarki csér teljesítményét dicséri. 22 530 kilométert tett meg nem egészen egy év alatt. Még fióka volt, amikor 1955 júliusában a Fehér-tenger partján meggyürűzték, és 1956 májusában 13 mérföldnyire Nyugat-Ausztrália partjaitól egy halász ejtette foglyul. Ez a madár keresz- tülrepülte az Atlanti-óceánt, majd körülrepülte Afrikát, mielőtt átkelt volna az Indiai-óceán felett. A magassági repülés hitelesíthető csúcseredményét az énekes hattyúk tartják 8230 méterrel. Ezt a magasságot akkor érték el, amikor Izlandról Észak-irország felé repültek. Egy menetrendszerű repülőjárat pilótája vette észre őket, rémülten látva, hogy gépével egy magasságban repülnek. A mérést a földi repülésirányító központ is megerősítette, a hattyúkat ók is észlelték a radarernyőkön. Huszár László Gondolkodom, tehát... ELSŐ OLVASMÁNYÉLMÉNYEM OZSVALD ÁRPÁD A könyvek erőt, biztonságot és hitet adtak Gyermekkoromban a mesék, balladák, legendák világa vett körül. Édesanyám gyakran elvitt a téli esteken tollfosztóba, ahol a tűzhely melletti lócán ülve szájtátva hallgattam a mesélő asszonyokat. Szó esett itt a lidércröl, aki a Garamba csalta a későn hazatérő férfiakat, az éjjel a majorban magától elinduló szecskavágó kerékről, a temetőben kószáló kísértetekről, a tüzes emberről, tündérekről, betyárokról, szerelmi tragédiákról... Göndör Sándor balladájáé s a Bírónéjuhásza című ének dallama most is sokszor a fülembe cseng. Olyan eleven volt e mesevilág, oly híven és hévvel adták elő a történetet, hogy a tollfosztás végén hazafelé a ropogó hóban állandóan hátrapislogtam, nem kísér-e bennünket a fekete vándorló. Megtörtént, hogy álmomban is mesehősökkel viaskodtam, mert nemcsak hallgattam a meséket, hanem iskolás korom óta szorgalmasan olvastam is. Benedek Elek, Grimm, Andersen mesekönyvei ott voltak az iskolakönyvtár vastag szekrényében. A népmesékben a legkisebb legény kemény próbái és furfangos cselekedetei kötötték le a figyelmem, szorítottam neki, hogy a próbákat sikeresen kiállja, elnyerje a fele királyságot meg a legkisebb királylány kezét. Az olvasmánnyal együtt mindig érdekeltek az illusztrációk, a képek. Ezeket sokáig elnézegettem. Édesanyám mesélte, hogy amikor még nem tudtam olvasni és valahová elmentünk, én meg csak fészkelödtem, azt mondta a rokonoknak: - Adjatok neki valami kalendáriumot, azzal ó ellesz! És tényleg elolvastam, bevonultam egy sarokba, magam elé terítettem a kalendáriumot és nézegettem a képeket, ez helyettesítette abban az időben a leporellót. Az első igazi versélményem Petőfi János vitéze volt. A nagybátyám padlásán akadtam rá. (Abban az időben sok mindent lehetett találni egy-egy régi padláson.) E könyvnek is csak az egyik fele volt meg, a tündérországról szóló részt csak később olvastam el, az iskolai könyvtárból kölcsönözve a könyvet. Itt is a mese leírása, a vers ritmusa, a szavak zenéje kötötte le figyelmemet. -S talán ekkor határoztam el, hogy én is megpróbálkozom a versírással. Persze, az olvasási választék színvonala nem volt mindig ilyen „jófiús". Pajtásaimtól én is kaptam titokban sárga fedelű filléres cowboy- regényeket, ponyvákat. Még egynek-kettőnek a címére is emlékszem: Halál a sziklák között, Gyilkosság a Hűvös-völgyben, A chicagói gyilkos stb. Szerencsére, szintén édesanyám jóvoltából, ez az időszak nem tartott sokáig. Azt mondta, ha el nem tüntetem a házból e könyveket, akkor a tűzbe dobja. Elküldött a községi könyvtárba, hogy hozzak onnan olvasnivalót, így jutottam el Szabó Pál Lakodalom, keresztelő, bölcső könyvéhez, mely később Talpalatnyi föld címen jelent meg és nagy sikerű film is készült belőle. Aztán jött Jókai, Mikszáth, Móra, Móricz. Édesanyámtól örököltem a könyvek szeretetét, aki néha hajnalig olvasott és úgy ment napszámba, ahol a többieknek elmesélte ebédidő alatt a regények tartalmát. A könyvek adtak erőt, biztonságot és hitet, amikor nehéz próbák előtt álltam. A gimnáziumi évek idején magyartanárom jóvoltából megismerkedtem a magyar és világirodalom nagy alakjaival. Erre az alapra építkeztem, megtanultam kialakítani a magam értékrendjét és eligazodni a világ bonyolultnak tűnő, mégis a maga útját járó, természetes dolgai között. Minden érdekel, ami emberi, az emberrel kapcsolatos. Ezt már Goethe is felfedezte előttem. A könyvtáram egyre gyarapodik, de a dolgozószobám mérete véges. Mégis hiányérzetem támad, ha naponta nem megyek be a könyvesboltba, az antikváriumba, nem veszek le a polcról egy-egy könyvet és nem olvasok el belőle legalább pár sort. Mindenki a maga ízlése szerint alakítja ki könyvtárát. Éppen ezért, ha valahová vendégségbe megyek, nem a bútorokat, a képeket, a vitrinekben csillogó üvegpoharakat nézem meg először, hanem a könyveket. És néha bizony nagyon elszomorodom. Páratlan A képen látható tárgyak közül csak egynek nincs párja. Melyik az a tárgy? Mekkora a csomag? Az anya tégla alakú csomagot küld fiának. Miután becsomagolta a sok finomságot, a skatulyát hosszában egyszer, szélességében pedig kétszer átköti. Ehhez 330 cm spárgára van szüksége. (A csomókat nem kell számítani!) Ha ügyes vagy, meg tudót mondani a csomag (téglatest) méreteit. Nos? MEGFEJTÉS A március 10-i számunkban közölt feladatok megfejtése: Hetvenhét magyar népmese; 7, 24. Nyertesek: Tóth Andrea, Dunaszerdahely (Dunajská Streda); Sándor Andrea, Nádszeg (Trstice); Szvereda Szilvia, Safáriko- vo; Török Iveta, Szímó (Zemné); Csík Miklós, Losonc (Luőenec). í ÚJ sz 18 1989. III. (Lórincz János felvétele)
