Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-13 / 2. szám
zú I 1.13. A kínai külügyminisztert Mihail Gorbacsov is fogadta Á zsiai és csendes-óceáni térség: a világ legdinamikusabban változó és fejlődő régiója. Itt él az emberiség kétharmada, s a legfejlettebb technika és technológia éppúgy jellemző rá, mint a hihetetlen szegénység. Vagyis, az itt zajló folyamatok bonyolultak, gyakran ellentmondásosak, az viszont tagadhatatlan, hogy a térség szerepe a világpolitikában ugrásszerűen megnőtt. 1986 nyara, Mihail Gorbacsov vlagyi- vosztoki beszéde óta egyértelmű, hogy a Szovjetunió Ázsia-politikájában jelentős hangsúlyeltolódások következtek be. Ázsia a szovjet külpolitika kiemelt területévé lépett elő. Ami egyrészt természetes, hiszen a világ egyik nagyhatalma ázsiai hatalom is. Másrészt viszont ez az „előléptetés" elsősorban azt jelenti, hogy a korábbi sablonok nélkül, sokkal érzékenyebben, árnyaltabban kezeli az itteni gondokat, új módon közelíti meg a térség országaihoz fűződő kapcsolatokat. MOSZKVA ÉS PEKING Visszapillantva az utóbbi esztendőkre, nem emlékszem arra, hogy az év utolsó hónapjában annyi nagy világpolitikai jelentőségű esemény történt volna, mint 1988- ban. A „diplomáciai nagyhét", „leszerelési, nagyhét" kifejezések már megszokottá váltak a külpolitikában. Ezek mintájára a múlt év decemberét bátran nevezhetjük „ázsiai nagyhónapnak" is. Ennek nyitánya még novemberben kezdődött Mihail Gorbacsov indiai látogatásával, amely tovább mélyítette a hagyományosan jó szovjet-indiai kapcsolatokat, a felek megerősítették: továbbra is mindent megtesznek az atomfegyverektől és erőszaktól mentes világ érdekében, az erről szóló alapelveket a Gorbacsov és Radzsiv Gandhi által aláírt (1986 novembere) emlékezetes dokumentum, a Delhi nyilatkozat rögzíti. Több decemberi esemény is méltán érdemelte ki a történelmi jelzőt. Ezek közül néhányat említünk, amelyek a legjobban érzékeltetik: új szelek fújnak Ázsiában, itt is érezteti hatását az, amit általában a nemzetközi kapcsolatok javulásának nevezünk. Előre kell bocsátani: a vlagyivosztoki után két évvel, az idén szeptemberben hangzott el Gorbacsov krasznojarszki beszéde, amely tovább fejlesztette és konkretizálta az elsőben megfogalmazott alapelveket. Jó kiindulási alapot adva mindahhoz, amiről az elkövetkezőkben szó lesz. Csien Csi-csen kínai külügyminiszter december elsején érkezett Moszkvába, személyében több mint három évtized után először járt ilyen magas rangú pekingi politikus a Szovjetunióban. Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter értékelése szerint Csien Csi-csen látogatása új szakaszt nyitott és minőségi ugrást jelentett a két ország viszonyában. A kínai diplomácia vezetője pedig azt mondotta, hogy megkezdődött a szovjet-kínai viszony általános normalizálása. A közvéleményt két fő témakör izgatta: a kölcsönös kapcsolatokon belül a csúcstalálkozó lehetősége és a kambodzsai rendezés. Sevardnadze nemsokára viszonozni fogja Csien Csi-csen látogatását, s feltehetően ekkor döntenek majd a csúcs időpontjáról is, amelyről most azt tudjuk, hogy a felek még az idei év első felében meg akarják tartani. A kambodzsai rendezésre reális lehetőség van, s ezáltal elhárul a szovjet-kínai viszony fejlődését hátráltató egyik legnagyobb akadály. Tegyük hozzá: árnyaltabb lett Peking hozzáállása, visszafogottabb a hangnem. Csien Csi-csen útja előtt jelezték, ha biztosítékok lesznek arra, hogy Vietnam tényleg kivonja minden katonáját Kambodzsából, szó lehet arról, hogy Peking megszünteti a vörös khmerek támogatását. Nos, a hónap végén befejeződött a vietnami csapat- kivonás hetedik fordulója, ezúttal hat hadosztály 18 ezer katonája tért haza Vietnamba. Hanoiban ismét megígérték, a még Kambodzsában maradt 50 ezer vietnami katona 1990-ig (tehát az idén) hazatér. E rendkívül érzékeny problémával kapcsolatos pozitív fejlemény még az, hogy újszerű állásfoglalás érkezett Washingtonból is: a külügyminisztérium szóvivője közölte, az Egyesült Államok hajlandó normalizálni kapcsolatait Vietnammal, miután Hanoi teljes egészében kivonta csapatait. Az Egyesült Államok korábban másik előfeltételt is szabott, azt, hogy Vietnam adjon tájékoztatást valamennyi, a háborúban eltűnt amerikai katona sorsáról. Csaticsaj Csunhavan thaiföldi kormányfő pedig szenzációszámba menő bejelentést tett december 27-én: szívesen látják Bangkokban Hun Sen kambodzsai kormányfőt. Régebben Bangkok nemhogy Kambodzsával, hanem Vietnammal sem volt hajlandó tárgyalni. Tavaly következett be az áttörés a thai és a vietnami külügyminiszter találkozóján. Egyébként a bangkoki kormányfő nemrégiben Hanoiba szóló meghívást kapott. Csaticsaj kijelentette: Thaiföldnek és a többi ASEAN-országnak fontosabb érdeke a normális viszony Indok inával, mint az eddigi szembenállás. Hun Sen pedig elmondta, ha tényleg meghívást kap, ó azt szívesen elfogadja. TOKIÓ, MALINA, PHENJAN Időben egybeesett Eduard Sevardnadze Tokiót, Manilát és Phenjant érintő körútja Radzsiv Gandhi kínai látogatásával. S bár a szovjet diplomácia vezetője már járt Japánban, a mostani tárgyalások különleges jelentőséggel bírtak. A Szovjetuniónak az új enyhülési időszakban szinte mindenkivel sikerült barátságosabbá tenni a viszonyt - Japán kivételével. A kapcsolatok javításának útjában két megoldatlan kérdés áll. Az első: a Szovjetunió és Japán között még mindig nincs békeszerződés, amely nemzetközi jogilag is lezárná a második világháború eredményeit. A másik: Japánnak terű- ' leti igényei vannak a Szovjetunióval szemben, magáénak követeli a Hokkaidótól északkeletre fekvő négy szigetet, ezek a háború után kerültek a Szovjetunióhoz. Nos, a jövőben a békeszerződés kidolgozását közös munkacsoport fogja végezni, ez várhatóan nem megy majd gyorsan. A területi kérdéseket illetően nem történt előrelépés - ez kiolvasható a két fővárosban elhangzott nyilatkozatokból. De az ügyet nem zárták le, hiszen Roga- csov külügyminiszter-helyettes nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a békeszerződés kimunkálása során bármilyen kérdést hajlandók megvitatni. Sevardnadze tokiói sajtóértekezletén úgy fogalmazott, hogy a szovjet -japán kapcsolatokban többet kell elérni, mint a normalizálást, és hangsúlyozta: a két ország viszonya nem maradhat el a történelmi fejlődéstől és a világpolitika alakulásának fő irányától. A tokiói tárgyalások egyik legfőbb eredménye, hogy megkezdődött Mihail Gorbacsov látogatásának az előkészítése, az ehhez szükséges mechanizmus kialakítása. Rogacsov szerint nincs összefüggés a békeszerződés és Gorbacsov útja között, tehát az első nem feltétele a másodiknak. Konkrét időpont még nincs, ennek kitűzése az előkészítő munkák eredményétől függ. Azt sem zárta ki, hogy a szovjet-japán csúcs még az idén megvalósulhat. Először járt szovjet külügyminiszter a Fü- löp-szigeteken. Sevardnadze manilai tárgyalásainak célja, az együttműködés bővítéséhez szükséges alapok megteremtése, teljesült. Corazon Aquino elnökasszony megerősítette azt a szándékát, hogy ellátogat Moszkvába, s ennek az elökítészítését is megkezdik a diplomaták. Moszkvában értékelik azt, hogy Manila támogatja a térség atomfegyvermentesítésének gondolatát. Emlékezhetünk: Gorbacsov krasznojarszki beszédében elhangzott az a javaslat is, ha az Egyesült Államok felszámolja a Fü- löp-szigeteken levő két nagy katonai bázist, akkor a Szovjetunió is ezt teszi a Vietnamban levő Cam Ranh-i támaszpontjával. Sevardnadze most Manilában azt mondta, az amerikai támaszpontok ügye a Fülöp-szige- tek és az USA közötti tárgyalások témája. A közös közleményben a felek a nagyhatalmak délkelet-ázsiai katonai jelenlétének leépítése mellett foglaltak állást. Sevardnadzet Phenjanban Kim lr Szén, a KNDK legfelsőbb vezetője is fogadta. Kinyilvánították, a kapcsolatok aktív fejlesztésére törekszenek. A két ország jól együttműködik a nemzetközi politikában is. Moszkva támogatja a KNDK-nak a Koreaifélsziget helyzetének rendezésére tett erőfeszítéseit. A szovjet külügyminisztériumban elmondták, hogy Sevardnadze ismertette vendéglátóival azokat a motívumokat, amelyek a szovjet-dél-koreai, nem kormányszintű kereskedelmi kapcsolatfelvételt magyarázzák. Ezeket Phenjanban megértéssel fogadták. Egyébként a Szovjetunió nem tervezi a diplomáciai kapcsolatok felvételét Dél-Koreával. S ha már e kérdéskörnél tartunk: fontos fejlemény volt, hogy karácsony után a szöuli kormány elfogadta Phenjan javaslatát magas szintű Korea-közi megbeszélések megtartására. Kim lr Szén még 1986-ban tett ilyen javaslatot, majd az idén novemberben ismét sürgette, hogy a miniszterelnök-helyettesek és a vezérkari főnökök kezdjenek párbeszédet a feszültség csökkentéséről, a politikai és katonai kérdésekről (a Dél- Koreában állomásozó 40 ezer amerikai katona kivonásáról, a két Korea fegyveres erőinek csökkentéséről). A mostani szöuli válasz az volt, hogy a miniszterelnökök üljenek tárgyalóasztalhoz, de előtte külügyminiszter-helyettesi szinten egyeztessék a napirendet. DELHI ÉS PEKING Ázsia politikai légköre, a régió békéje és biztonsága szempontjából a szovjet-kínai és szovjet-japán viszonyhoz hasonlóan az indiai-kínai kapcsolatok is meghatározó jelentőségűek. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a szovjet-kínai, illetve a kínai-indiai közeledés szinte párhuzamosan zajlik. Ez a tény örvendetes, s mindhárom fővárosban elutasították azokat a spekulációkat, hogy, ki kivel, kinek a rovására javítja a kapcsolatot. Radzsiv Gandhi személyében 34 év óta először járt indiai kormányfő Kínában. A két ország 1950-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatokat, s ók hirdették meg a partosa silát, vagyis a békés egymás mellett élés öt alapelvét. Az ötvenes évek végén elmérgesedett határvita 1962-ben fegyveres konfliktusba torkollt. Csak 15 évi szünet után újították fel a közvetlen kereskedelmet, s 1981 óta folynak a határtárgyalások - lényegesebb eredmény nélkül. Ez ügyben a mostani pekingi megbeszélések sem hoztak áttörést, de ezt nem is lehetett várni. A megoldáshoz hosszantartó, aprólékos munkára lesz szükség, ezt - a megállapodás értelmében - a jövőben egy vegyesbizottság fogja végezni. Reményekre jogosító, hogy mindkét fél úgy véli: közös akarattal a legbonyolultabb problémák is megoldhatók. Sikeresnek könyvelhető el, hogy a határkérdést békés, baráti tárgyalások útján kívánják rendezni. A másik súrlódási pont a két ország között: az 1959-es lázadás után Indiába menekültek a tibeti szakadá- rok, s onnan hirdettek harcot „Tibet függetlenségéért". Gandhi a pekingi aggodalmakra igyekezett megnyugtató választ adni, amikor kijelentette, hogy Tibetet Kína autonóm területének tekinti, a kormánya nem túri az említett tibeti szakadárok Kina-elle- nes tevékenységét. Két szomszédos ország ez esetben is hosszú elhidegülés után tér vissza az együttműködéshez. Gandhi felidézte, hogy nagyapja, Dzsavahadal Nehru, 34 évvel ezelőtt a béke és a jóakarat követeként ment Pekingbe, ahol a béke és a jóakarat szellemében fogadták. Most ezt a szellemet idézik fel mindkét fővárosban - ez pedig már túlmutat két ország viszonyán. December utolsó napjaira is jutott szenzáció: huszonkilencedikén nyílt meg a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban a Délázsiai Regionális Együttműködési Szervezet (SAARC) 4. csúcstalálkozója. A nemzetközi figyelem mégis azokra a tárgyalásokra összpontosult, amelyeket Radzsiv Gandhi folytatott vendéglátójával, Benazir Bhutto asszonnyal. Hozzá kell fűzni, hogy bár Gandhi három évvel ezelőtt találkozott Ziaul Hakkal, indiai kormányfő közel három évtizede nem járt hivatalos úton Pakisztánban. Sok lenne még felsorolni is, hogy mi minden miatt volt eddig nagyon rossz az indiai-pakisztáni viszony. A lényeg az, hogy Delhiben az a nézet uralkodik: Pakisztánban a polgári rendszer helyreállítása ad alkalmat a kétoldalú kapcsolatok javítására, amire a Hakk-diktatúra idején nem volt mód. Gandhi és Bhutto tárgyalássorozata már önmagában is áttörésnek számított, annak ellenére, hogy az álláspontokban még igy is nagyon sok volt a különbség. Nem lenne teljes a kép, ha nem utalnánk arra, hogy az afganisztáni rendezés érdekében is folynak a diplomáciai erőfeszítések. Az afgán fegyveres ellenzék két szárnya, vagyis a pakisztáni bázisú szövetség (pesavari hetek) és az iráni székhelyű csoportok egyeztették álláspontjukat; valószínű, hogy folytatódnak a közvetlen tárgyalások a Szovjetunió és az afgán ellenzék között. Rabbani, a hétpárti szövetség vezetője ígéretet tett arra, hogy nem fogják támadásokkal zavarni a szovjet csapatok kivonását aminek feburár 15-én kellene befejeződnie. Szilveszter napján tették közzé a szovjet külügyminisztérium nyilatkozatát, amely emlékeztet a kabuli kormány egyoldalú bejelentésére, amely szerint a kormánycsapatok január elsejétől beszüntették a harcokat. Ez a dokumentum a Szovjetunió részéről is hasonló lépést hirdetett meg. De hogy a csapatkivonást követően mi lesz Afganisztában, az nyitott kérdés. A sok kedvező változás mellett, amelyek Ázsiában csupán a múlt év folyamán voltak tapasztalhatók, ez az egyedüli, a legnagyobb aggodalomra okot adó probléma. MAUNÁK ISTVÁN Eduard Sevardnadze és Corazon Aquino (ÓSTK-felvételek)
