Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-24 / 12. szám
JSMSfc áOfc-1 ÉT^ÉSk'tlÓt Ct m_. JtT m -_ ■ 11 m — M ^_ii“ leple alatt című cikk visszhangjáról A Pravda vasárnapi kiadásával egyidőben Az éj leple alatt címmel a Vasárnapi Új Szó 7. számában közölt írás nagy érdeklődést és visszhangot keltett. A szerkesztőségbe számos levél érkezett. Sokan azt követelték, hogy közöljük véleményüket. Sajnos, ez terjedelmi okok miatt is lehetetlen, pedig nem egy levél érdekes gondolatokat vetett fel. Néhányan rámutattak a házastársi háromszögek erkölcstelenségére, az egyes női szakmákban az alacsony keresetekre, vagy pedig arra, hogy a befolyásos főnökök titkárnői nem egy esetben előnyöket élveznek, bizonyos szolgáltatásokért kevesebb munkájuk van, miközben a bérük magasabb az átlagosnál, exkluzív üdülőkbe kapnak beutalókat és más kedvezményeket élveznek. Az olvasók többsége azonban kétféleképpen reagált. Egyik csoportjuk szemünkre vetette, hogy tulajdonképpen propagandát csináltunk a prostitúciónak és ugyanakkor bírálták a Nemzetbiztonsági Testület tagjainak elnéző álláspontját. A másik csoport viszont örömét fejezte ki, hogy nem féltünk hozzányúlni egy olyan témához, amely évtizedekig tabut jelentett. Az olvasókkal folytatott vita helyett, a káros társadalmi jelenség lehető legobjektívebb értékelése érdekében a Pravda szerkesztősége szakemberek részvételével ke- rekasztal-beszélgetést rendezett. Természetesen nem reménykedtek abban, hogy megnyugtató megoldást találnak. Mindenekelőtt azt akarták, hogy átfogó képet alkossanak minden szépítés nélkül mindarról, ami a prostitúcióval jár. A beszélgetésen részt vett dr. Anna Maceje- chová, a bratislavai városi ügyész, dr. Katarína Gromová pszichológus, dr. Peter Korenek szociológus, dr. Miroslav Fridrich százados, Viktor Hilőík százados és helyettese dr. Vladimír Kotulic százados, a Közbiztonsági Testület bratislavai városi parancsnokságának munkatársai, dr. Ján Peter, nemi betegségekkel foglalkozó szakorvos. A beszélgetést az említett cikk szerzője, Ordódy Vilmos vezette.- Bevezetésképpen talán jó lenne, ha saját szemszögükből jellemeznék a helyzetet. Hogyan tekintenek az említett jelenségre? Véleményük szerint káros volt a cikk megjelentetése, vagy pedig úgy gondolják, hogy már korábban kellett volna közölni? Viktor Hilőík: A prostitúció olyan probléma, amellyel nyíltan, a valóságnak megfelelően, minden szépítés és mellébeszélés nélkül kell foglalkozni. A közvéleményben elferdített nézetek terjednek. Az emberek többsége csak a szomszédtól vagy ismerőstől kapott tájékoztatás alapján ismeri a kérdést és így a nézőpontjuk nagyon leszűkített. Az említett cikk megfelel az igazságnak. Személy szerint nem értek egyet azzal a nézettel, hogy útmutatást adott, hogyan lehet könnyen pénzhez jutni. Az ember személyiségétől függ, hogy lejtőre kerül-e vagy sem. Ha szilárd erkölcsi elveket vallók, semmilyen írás sem befolyásolhat negatívan. Ugyanakkor, ha hajlamos vagyok a könnyű életmódra, rossz útra térek akkor is, ha egy sort se olvasok erről. Peter Korenek: örültem a szerkesztőség kezdeményezésének, annál is inkább, mert csak minimális mennyiségű szociológiai adat áll rendelkezésre erről a kérdésről. Az utóbbi öt évben egy szakcikk sem jelent meg ezzel kapcsolatban. Negyven évig hallgattunk a problémáról, úgy tettünk, mintha a prostitúció problémája nem is létezne. Egyértelműen támogatom, hogy írjanak róla, mivel véleményem szerint ez felkelti a közvélemény figyelmét, szakszerű szociológiai, pszichológiai, kriminológiai információkat követel majd azon társadalomtudományok kutatásai és felmérései alapján, amelyeknek közük van ehhez a témakörhöz. Miroslav Fridrich: Egyetértek Peter Korenekkel. Szerintem is tájékoztatni kell az állampolgárokat. Meg akarom ragadni azonban az alkalmat, hogy biztosítsam az olvasókat afelől, a közbiztonsági szerveknek áttekintésük van a prostituáltakról, és azokról is, akik esetleg azokká válhatnak. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy latens, rejtett bűncselekményekről van szó, s ezeket csak alapos kutatómunka eredményeképpen tudjuk felderíteni és bizonyítani. Vladimír Kotulic: Éppen azért, mert latens bűncselekmények, nagyon jó, hogy foglalkoznak a megoldással és a közvélemény is tudomást szerez erről. Nem megalapozott azonban az olvasóknak az a kérdése: és mit tesz a rendőrség? Mi csak az utolsó láncszem lehetünk, csak akkor kellene közbeavatkoznunk, ha már minden más formát kipróbáltak. Mondok egy példát. Állandó lakhellyel rendelkező becsületes bratislavai lakos nem kap szállást az egyik szállodában sem. Az említett lányok azonban személyi igazolványuk felmutatása alapján minden nélkül szobához jutnak a szállodákban. Pedig a személyzet tudja, hogy nem kártyázni fognak odafenn. Vagy pedig előfordul-e, hogy a pincér kiutasít a bárból egy Katarína Gromová: Véleményem szerint a cikk annyiban volt félrevezető, hogy csak a menő prostituáltakkal foglalkozott, pedig a mesterség űzői nagyon sok réteghez tartoznak. A társadalmi probléma nem olyan szembetűnő a menők között. Gyakorlatom során még nem, találkoztam azzal, hogy egy exkluzív prostituáltat élösködés miatt vontak volna felelősségre. Képességeiknek, intelligenciájuknak köszönhetően, fedezni tudják magukat. Büntető Törvénykönyvünk bünteti az élőskö- dést, vagyis mindazokat, akik nem dolgoznak és törvénytelen módon szerzik meg a megélhetéshez szükséges pénzt. Ha azonban csak névlegesen is pecsétje van valakinek a személyi igazolványában, már nem büntethető. Anna Macejechová: Nem értek egyet ezzel a nézettel, mert ezek a nők is büntethetők, és mi büntetjük is őket. Természetesen különbség van az élösködés büntette és az élösködés vétsége között. A vétségnél elegendő, ha az adott személy tudjuk bizonyítani a bűncselekményeket. • Hogyan képzelik el az együttműködést? Vladimír Kotuliő: Úgy, hogy amikor a rendőrség összegyűjti a bizonyítékokat és tanúkat szerez, azok készségesen tanúvallomást is tegyenek. Ne változtassák meg különböző okokból tanúvallomásaikat a vizsgáló szervek, az ügyész vagy a bíróság előtt. Katarína Gromová: Engedjék meg, hogy visszatérjek a prostitúció kérdéséhez. Én is támogatom, hogy tájékoztassuk végre a széles közvéleményt a szociális problémákról és a káros jelenségekről. Ezzel összefüggésben hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a prostitúció nem különálló jelenség. Mi elemezni szeretnénk, de általában abba ütközünk, hogy a prostitúcióval összefüggő területekről hiányoznak az információk, illetve a témát tabunak tartják. A szakemberek még mindig eredménytelenül szorgalmazzák, hogy legyen nyíltabb a szexuális szép lányt csak azért, mert még nem nagykorú? És folytathatnám a felsorolást. Ján Peter: A vitatott kérdéskör nagyon sok szemszögből közelíthető meg. Rá kell mutatni, milyen következményekkel jár jogi, szociológiai és orvosi szempontból is. A prostitúcióval kapcsolatban nemcsak az úgynevezett klasszikus nemi betegségek, a kankó és a szifilisz terjesztésének veszélye merül fel, hanem számos olyan betegségé is, amelyről aránylag keveset tudunk. Napjainkban különösen időszerű az AIDS és számos más, nemi úton terjedő betegség, ezek közé tartoznak a nemi szervek és a húgyutak baktériumok, vírusok, gombák és paraziták okozta betegségei. A közvéleménynek arról is tudnia kellene, hogy ezen az úton a B típusú máj- gyulladás is terjedhet, ugyanúgy, mint arról is, hogy ezek a fertőző betegségek, amennyiben nem kezelik őket, a magzat fejlődését is befolyásolhatják. Számos további elrettentő tényt is felsorolhatnék. Bebizonyosodott, hogy a nők immunrendszere nagymértékben károsodik annak következtében, hogy újabb és újabb fertőzéseknek, vírusoknak, baktériumoknak van kitéve. Annak ellenére, hogy ez nem nyilvánul meg fiatalkorban, a szervezet gyorsabban elhasználódik és lerövidül az átlagos életkor. Miroslav Fridrich: Ez így van. Az említett cikk szerint a prostituáltak korhatára egyre alacsonyabb, napjainkban 16-17 év. Addig míg fiatalok és szépek, sikeresek, jól keresnek, de 5-6 évi intenzív „munka" után roncsokká válnak és a mélyre süllyednek. Emlékszem egy ismert örömlányra, aki 17 évesen kezdte a szakmát. A kezdeti sikeres évek után egyre mélyebbre süllyedt, míg azok közé került, akik egy tányér bablevesért is megkaphatok. Ivott, gyógyszereket szedett, mig végül tavaly augusztusban kiugrott az ablakból. Ján Peter: Az említett cikkben megszólaltatott prostituáltak azt állították, hogy vigyáznak magukra, partnereiktől megkövetelik az óvszer használatát. Ez helyénvaló, de távolról sem szavatolja, hogy más úton nem fertőződnek meg. A közelmúltban felkeresett egy külföldi diák. Nagyon csodálkozott, hogy honnan kapta el a kankót, mivel azt állította, hogy nem volt nemi kapcsolata. Végül beismerte, hogy orális kapcsolata volt egy prostituálttal. a létfenntartási költségeinek csupán egy részéhez nem megengedett módon jut, a bűntettnél azonban már rendszeresen kerülnie kell a becsületes munkát. Ezért a vétségéért akkor is felelősségre vonható valaki, ha a személyi igazolványában megvan az a bizonyos pecsét, mely sok esetben csak álcázás ugyanúgy, mint nemegyszer a gyermekekről való gondoskodás is. Vladimír Kotulic: Én néhány példával egészíteném ki az előbb elmondottakat. Tavaly bizonyítékokat gyűjtöttünk egy olyan tettes esetében, akit feltétel nélkül nyolc hónapra ítéltek. Az illető nem volt munkaviszonyban. Az V. városkerületben viszont volt egy lány, aki dolgozott, de éjszaka a bárokat látogatta és fáradalmait úgy pihente ki, hogy bizonyos módon mindig kiíratta magát az orvossal és munkaképtelen volt. Éjjel pénzt keresett és nappal pihent. Az ilyen életmód leleplezése és a bizonyítékok összegyűjtése nagyon nehéz. Az első esetben a lány beismerte, hogy egy éjszakáért 200 márkát kért. A másik - egyébként az olaszokra specializálódott - nem tagadta ugyan, hogy szexuális kapcsolata volt külföldiekkel (utóvégre ezt bizonyítani tudtuk a Devín és a Kijev szállók, sőt a piest'anyi és brnói szállók vendégkönyveivel), de tagadta, hogy ezért ellenszolgáltatást követel. Ez pedig nehezen bizonyítható, hiszen az üzletét mindig négyszemközt kötik meg. A törvény szerint azonban nemcsak a pénz, hanem bármilyen más vagyontárgy is ellenszolgáltatásnak számít, és a hölgy nem tudta letagadni, hogy ajándékokat kapott. Ezzel azután bizonyítást nyert az élösködés tényállása. • A prostitúcióval szorosan összekapcsolódnak más bűncselekmények is. A korrupció, a vesztegetés, az üzérkedés stb. Az ilyen tetteket elkövető embereket is megbüntetik? Vladimír Kotuliő: Amennyiben bizonyítékaink vannak, akkor igen. Az egyik bratislavai szálloda több munkatársát megbüntettük, a vezetőtől kezdve a portásig. A közvélemény ismeri ezt a problémát, bírálja is. Nemegyszer névtelen telefonbejelentéseket kapunk. Ha azonban a bűnüldöző szervek megkérik az állampolgárt, hogy tegyen tanúvallomást, visszautasítják ezt. Ez más bűncselekményekre is vonatkozik. A közvéleménnyel folytatott együttműködés nélkül nehezen nevelés, az egészségnevelés és számos negatív társadalmi gazdasági jelenségről is nyíltan beszéljünk. Végül is a prostitúció szorosan összefügg a gazdasági kérdéssel. Nem egy asszony nehezen tartja meg életszínvonalát a válás után, de nemcsak akkor. Peter Korenek: Véleményem szerint a gazdasági tényezők mellett szerepet játszik az etika kérdése is. Nehezen vitatkozhatunk az egyszerű 16-18 éves lányokkal, amikor azt mondják, mi közük hozzám, az én testemről van szó, azt csinálok vele, amit akarok. Miért rossz tulajdonképpen az, amiért meg akarnak büntetni? Hogyan válaszol társadalmunk az ilyen és a hasonló kérdésekre. Úgy tűnik, hogy sehogyan se. Szerintem, a jelenség etikai vonatkozásaival is foglalkozni kell. Szakavatottan, tájékozottan kell válaszolni valamennyi felmerülő kérdésre. Évtizedekig hallgattunk, úgy tettünk, mintha a szocialista rendszerben nem létezne ez a probléma. Ján Peter: Emlékszem, hogyan magyaráztuk az orvostanhallgatóknak a nemi betegségek terjedésének okait. Négy fő okot említettünk: a prostitúciót, a gyakori partnercserét, az alkoholizmust és a homo- szexualitást. A prostitúció fogalmának magyarázásával kapcsolatban mindig nehézségek merültek fel. Hogyan fordulhat nálunk elő ez a jelenség, amikor mindenkinek joga van a munkára és senki sem szorul arra, hogy áruba bocsássa testét? Helyes, hogy végre úgy döntöttünk, nyíltan beszélünk erről a témáról. A prostitúció nálunk nincs nyilvántartva, ellenőrizve, és ezért sok veszéllyel jár. Nyíltan megmondhatom, egy külföldi tőlünk könnyebben hazavihet valamilyen nemi betegséget, mint otthon a nyilvánosházból, ahol a lányok orvosi ellenőrzés alatt állnak. Ezzel kapcsolatban ki szeretném emelni a rendszeres orvosi ellenőrzések fontosságát. Tudni kell, hogy ezekben az esetekben nem érvényes a körzeti rendszer, a betegnek nem kell az üzemi vagy a körzeti orvostól beutalót kérnie hozzánk. Természetesen az orvosi titoktartást szavatoljuk. • Felmerül a szülők felelősségének kérdése. Viktor Hijcík: A kérdés nagyon helyénvaló. Éppen tegnap telefonon beszélgettünk egy anyával, akinek a lánya még nem töltötte be a 17. életévét, s néhány hete jugoszláv állampolgárokkal és más külföldiekkel csavarog. Megkérdeztük, hol a lánya és vajon felfigyelt-e arra, hogy már másfél hónapja nem lakik otthon és nem jár iskolába. Nemmel válaszolt. Sajnos, nem ritkák az ilyen esetek. Egyes szülők még örülnek is, hogy gyermekük szép pulóvert vagy csizmát hoz haza anélkül, hogy pénzt kért volna tőlük. Anna Macejechová: Én még kiegészíteném az előbb elhangzottakat azzal, hogy ha 18 évesnél fiatalabb személyek élősködnek vagy prostituálódnak, azt is kivizsgálják, vajon a szülők tudatosan vagy pedig csak hanyagságból teszik lehetővé lányuknak, hogy erkölcstelen, köny- nyú életet folytasson. Amennyiben gyanúnk beigazolódik, hogy a szülők a gyermekekről való gondoskodás elhanyagolásával hozzájárulnak lányuk könnyelmű életmódjához, bűncselekményt követnek el a Büntető Törvénykönyv 217. paragrafusa szerint, veszélyeztetik a fiatalok erkölcsi nevelését. • Végezetül még egy kérdés: hogyan tovább a felvetett probléma ■ megoldásában? Létezik egyáltalán megoldás? Vladimír Kotuliő: Igazat adok az olvasóknak abban, hogy ezen a területen a bűnüldözés nem kielégítő és sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a megelőzésre. Katarína Gromová: Véleményem szerint ennek a problémának a teljes megoldásáról aligha lehet beszélni. Mindenképpen többet kell erről a kérdésről beszélnünk, a nevelés területén, de másutt is több ismeretet kell gyűjtenünk. A prostitúció más bűncselekmények táptalaja. Az évszázadok folyamán már több kísérletet tettek a megoldásra. Ez egyelőre senkinek sem sikerült. Nagyon keveset tudunk a megelőzés stratégiájáról. Azt gondoljuk, ha törvényt fogadunk el és ennek értelmében felelősségre is vonunk személyeket, ezzel eleget teszünk a megelőzés követelményének. A dolgok azonban sokai bonyolultabbak. Ján Peter: Nem tudom, nem lenne-e helyes, ha az illetékesek elrendelnék, hogy ezek a lányok állandó orvosi ellenőrzés alatt álljanak, például a nemibeteg-gondozóban. Peter Korenek: Tisztázzuk, mit is értünk a megoldás alatt. Mit akarunk tulajdonképpen elérni? Megszüntetni a prostitúciót, megakadályozni terjedését? Első lépésként mindenekelőtt arra van szükségünk, hogy alaposan, minden szempontból feltérképezzük ezt a negatív társadalmi jelenséget. Ezért is támogattam ezt a beszélgetést. A lehető legpontosabban fel kell mérnünk a helyzetet és aztán ha az ismeretek alapján bizonyos lépéseket teszünk, néhány év múlva majd megállapíthatjuk, vajon sikerült-e elérnünk kitűzött céljainkat, vagy pedig módszereink eredménytelenek voltak. A kérdés felvetésével nem akartunk szenzációt kelteni, olcsó sikert aratni, sem pedig recepteket adni. A köztünk élő nők ismertetett nézetei és tapasztalatai arra intenek, hogy a kérdést ne kerülgessük, ne tegyünk úgy, mintha nem is létezne ez a jelenség, miközben valameny- nyien tudunk róla. örülünk, hogy támogatnak bennünket azok az emberek, akik hozzá tudnak szólni a jelenséghez, a kivezető utak kereséséhez. Az átfogóbb elemzésre még várnunk kell. A beszélgetésben elhangzott néhány észrevétel azonban azonnal hasznosítható. Nyilvánvaló, nem elegendő, ha csak erkölcsileg ítéljük el a rossz útra tévedt nőket. Már most fel kell vetni azt a kérdést, vajon kihasználjuk-e a büntetés és a megelőzés minden eszközét. Vajon megfelelő-e a helyzetfeltárás, hogyan működik az ellenőrzés a szállodákban, amelyek lehetővé teszik az ilyen tevékenységet és nem nyugodhatunk bele abba a felismerésbe sem, hogy többnyire a kevésbé ügyeseket tudjuk csak felelősségre vonni, azokat akik nem ismerik ki magukat a paragrafusok között. Nemcsak a büntetésről van szó. El kell gondolkodni a társadalmi-gazdasági feltételek fölött is, a családi háttértől egészen a nők társadalmi helyzetéig. Amennyiben a cikkben elősegítették, hogy előbb találjunk választ ezekre a kérdésekre, bizonyára teljesítették céljukat. ORDÓDY VILMOS A HAIIGATfll NEM XEBIT