Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-13 / 2. szám
A társadalmi átalakítás hosszan tartó folyamat lesz. Megvalósításában részük lesz tehát azoknak is, akik ma még az iskolapadot koptatják. Talán ez az egyik oka annak, hogy egyre gyakrabban vetődik föl a kérdés: vajon az iskola mennyire lesz képes megfelelni az új követelményeknek. Erre az oktatás és nevelés egész rendszerének, az iskolák munkájának és társadalmi körülményeinek alapos elemzése adhat csak választ. A legfelsőbb pártszervek az illetékes állami szervekkel együttműködve, ezekben a hetekben végzik ezt a munkát. Persze, az élet azért nem áll meg, az ország valamennyi oktatási intézményében szorgos munka folyik. Ottjártamkor nem volt ez másképp a Nagykaposi (Vel'ké Kapu- sany) Gimnáziumban sem. Tancsák András igazgatóhelyettessel, a pártalapszervezet elnökével beszélgettem arról, mit jelent az átalakítás követelménye itt és most ebben az iskolában, hogyan látják saját feladatukat a kommunista pedagógusok. A szlovák és magyar tanítási' nyelvű párhuzamos osztályokból álló kis gimnázium négy magyar osztályát 79 tanuló látogatja. A tizenöt tagú tantestületben heten párttagok. A pártszervezet elnöke, aki a szlovák és a magyar osztályokban egyaránt tanít, először az iskolai élet egész területéről adott pontos tájékoztatást:-Azt kell elöljáróban elmondanom, hogy az utóbbi tíz év alatt sikerült megfelelő feltételeket teremtenünk oktatói, nevelői munkánkhoz. Iskolaépületünkbe bevezettük a központi fűtést s a korhadt fapadlót korszerű műanyaggal pótoltuk. Mint látja: a falakat is faburkolattal vontuk be. Osztályaink így barátságos környezetet nyújtanak a munkához. Gondunk azonban maradt bőven. Nemhogy saját tornatermünk, de még csak iskolaudvarunk sincs. Ugyancsak szűkös körülmények között tudjuk biztosítani az iskolai étkeztetést is.-A lassan, de biztosan javuló körülményeik bizonyára megmutatkoznak az oktatói-nevelői munka eredményeiben is. Bár úgy tudom, már korábban is számos, később nagy műveltséget szerző magyar értelmiségit indított el ez az iskola.- Kis gimnázium vagyunk, de sikerül jól felkészítenünk tanulóinkat. Az idén például valamennyi negyedikesünk jelentkezett főiskolára. Tavaly az egyetemre és főiskolára jelentkezők 63 százalékát föl is vették, s ezzel kerületi viszonylatban a legjobbak közé tartozunk. Nem dicsekvésképpen mondom, mert azért e területen is akad gondunk. Például hosszú évek óta alig jut be tanulónk pedagógiai főiskolára. Pedig már szeptembertől szükségünk lenne egy magyar szakos tanárra.- Ez meglep. Úgy tudom, pár évvel ezelőtt még a gimnáziumok büszkék voltak arra, hogy kevés érettségizettet küldenek pedagógusnak. A magyar szakon végzetteknek meg elhelyezkedési gondjaik vannak.- A fővárosban és a Nyugat-szlovákiai kerületben meglehet, de a mi vidékünkön hamarosan pedagógushiánnyal kell számolni a magyar tanítási nyelvű iskolákban. Tantestületünkben is többen egy-két éven belül elérik a nyugdíjkorhatárt. Gondolom, a felsőbb szervek nem jól mérték föl a helyzetet, amikor a pedagógusképzést oly drasztikusan leszűkítették. Ennek pár év múlva fizetni fogjuk az árát. Most éri el a nyugdíj- korhatárt az a népes nemzedék, amely a magyar tanítási nyelvű iskolák megnyitásakor lépett szolgálatba. Pótlásukról iskolaügyünk „tervszerű irányítói" - legalábbis a mi tájainkon - nem gondoskodtak. Aggasztónak tartom azt is, hogy a főiskoláról mostanában kikerülő szaktanáraink - magyar nyelvű tanárképzés híján - megrekednek egyfajta familiáris nyelvhasználati szinten. Képtelenek ismereteket közvetíteni a szakterminológiát is pontosan alkalmazó választékos magyar nyelven. Ennek nemcsak a tanulók anyanyelvi, hanem szakmai műveltségére is negatív hatása van.- Lám, a helyi problémáktól máris országos gondokig jutottunk. Térjünk azonban vissza iskolájukhoz. Miként mutatkozik meg az iskola életében az, hogy gyakorlatilag minden második pedagógus kommunista?- Túlzás nélkül állapíthatom meg, pártalapszervezetünk meghatározó befolyással van az egész iskolai életre. Tevékenységünk legfontosabb területének természetesen az oktatói, nevelői munkát tekintjük. Mindannyian erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy példát mutassunk a munkafegyelemben: ideértve a pontos órakezdést és a tanítási óra intenzív kihasználását. Emellett tanáraink természetesen a tanításon kívüli munkából: a szakkörök vezetéséből, a különböző tanulmányi versenyekre, vetélkedőkre való felkészítésből is kiveszik részüket. Az e területeken kapott pártfeladatokat óralátogatásokon ellenőrizzük és a taggyűlésen értékeljük. Szervezetünk tagjai elkötelezett munkát fejtenek ki az iskolán kívül is. Hárman előadók a marxizmus -leninizmus esti egyetemén, többen bekapcsolódnak a nemzeti bizottságok munkájába. Valamennyien teljesítenek konkrét feladatot valamelyik tömeg- vagy társadalmi szervezetben. Alapszervezetünk is osztozik tantestületünk előzőekben említett gondjában: a tagság átlagéletkora viszonylag magas. Négyen már közelednek a nyugdíjhoz. Fiatalításra volna szükség, ennek azonban - értelmiségiekről lévén szó - megvannak az ismert adminisztratív akadályai. Meghatározó a befolyásunk a tömegszervezetek irányításában is. Természetes, hogy a legnagyobb figyelmet az ifjúsági szervezetnek szenteljük.- Mondana erről többet is?- A SZISZ-nek minden tanuló tagja. Közülük azonban korántsem mindenki egyformán kapcsolódik be a munkába, önállóságra, nagyobb kezdeményezőkészségre kell ösztönözzünk, hogy ne csupán az osztályfőnökök nógatására tegyenek valamit. Nem egészséges jelenség az sem, hogy a munka szervezésének egész terhe néhány tag vállát nyomja. Tehát itt is sok mindent meg kell változtatni. A SZISZ iskolai értekezletének előkészítéséhez ezért is nyújtott segítséget a pártszervezet. Azt akarjuk elérni, hogy a fiatalok sokkal bátrabban fejtsék ki véleményüket a politikai eseményekről, amelyek közvetlenül érintik őket. Az átalakítás és a társadalmi demokratizálás szükségessé teszi, hogy növekedjen vitakultúrájuk. Most a fiatalokra bizonyos zárkózottság jellemző. Ritkán nyilvánítanak véleményt, talán megszokták, hogy szavukra úgy sem adnak sokat. Az iskola és a SZISZ-szervezet együttes nevelő hatásának köszönhetően nálunk eddig nem fordultak elő durva fegyelemsértések. A tanulók többsége falusi otthonokban nevelkedik. Szülök és nagyszülők harmonikus együttélése rendkívüli módon erősítheti a család nevelő hatását a gyermekekre. Általános tapasztalat, hogy a lakótelepen nevelkedett fiatalokkal sokkal több a gond. Nem kis mértékben épp a nevelésnek köszönhető, hogy az ifjúsági szervezet tagjai a nyári építőtáborokban olyan munkát végeznek, hogy a környező üzemek versengenek értük. Munkájuk elismeréseképpen a SZISZ Központi Bizottsága 11 ezer korona pénzjutalomban részesítette iskolai szervezetünket. Kulturális- és sporttevékenységünk szélesebb körű kibontakoztatását a körülmények hátráltatják. Nincs klubhelyiségünk, korlátozottak sportolási lehetőségeink is. Ha rövid időn belül nem is, a későbbiekben ezen úgy segítünk majd, hogy egy közeli, használaton kívül helyezett fűtöházat alakítunk át tornateremmé. Ebben a nagy vállalkozásunkban is a városi nemzeti bizottság támogatására, támaszkodunk, amelyre a múltban is számíthattunk. Az iskola tehát éli a maga életét, és lehetőségeit az adott körülmények között megpróbálja a kor követelményeihez igazítani. Az ország e legkeletibb csücskében még talán nagyobb szükség van erre, mint a fővárosok közelségében. Ennek tudatában végzik szívós akarással munkájukat e példamutató pedagógusok, akiknek Lámpás-helytállását a jövőben sem nélkülözhetjük. MORVAY GÁBOR • Az 1988/89-es tanév ünnepélyes megnyitása. A képen (balról jobbra) Gustáv Albrecht iskolaigazgató, Bállá János, a jnb alelnöke és Tancsák András igazgatóhelyettes. A Banská átiavnica-i vájáriskola emlékszobájában (Hajdú András felvétele) H azánkban az első emlékszobát három évtizeddel ezelőtt, 1959 januárjában létesítették, a bratislavai Kablo vállalat 01-es üzemében, hogy az 1894-ben alapított kábelgyár munkásmozgalmi hagyományait, történetét szemléltessék, emléktárgyait megőrizzék. Az utóbbiak közül ma már muzeális értékű az alapítólevél, a részvényjegyek, az 1899-es májusi felvonulásról készített felvétel, az 1902-es sztrájk szervezőjének portréja, a munkások 1920-ban készített vörös zászlója, a mártírhalált halt ifjú kommunista, Eugen Guderna naplója. Kezdetben egyetlen szoba is elég volt a gyűjtemény számára, mert a válságos idők és a két háború után kevés emlékanyag maradt meg. Később, amikor már senki és semmi sem akadályozta a gyűjtést, ez az egy helyiség szűknek bizonyult. Ma már két kiállítási terem és külön raktár áll a rendelkezésükre, s az emlékszobához kapcsolódó tevékenységet nem az igazgatóság szervezi és irányítja, hanem a szakszervezeti üzemi bizottság. Majdnem egyidejűleg a kábelgyáriakkal, 1959 februárjában létesítették a Csehszlovák Dunai Hajózás bratislavai vállalatának emlékszobáját. Eleve nagyobb méretben, több teremben, és a gyűjtést is a távolabbi múltban kezdve, hpgy szemléltetni tudják a dunai hajózás történetét. így került a rendezés során díszhelyre a római Trajanus-oszlopról készített felvétel, mivel ezen az oszlopon található a legrégebbi dunai kikötő ábrázolása. Ezért gyűjtöttek össze sok, hajózással kapcsolatos, muzeális értékű leletet is. A CSKP KB legutóbb 1979-ben foglalkozott a forradalmi és munkásmozgalmi hagyományok, emlékek megőrzésének fontosságával, amikor az emlékszobák és a múzeumok létesítésének alapelveit is meghatározta. Az akkori felmérés azt tanúsítja, hogy - a számok szerint legalábbis - az oktatásügy hatáskörében jóval eredményesebb volt ez a tevékenység, mint az üzemekben. Ám lássuk a számokat: az alapiskolákban 821, a gimnáziumokban 61, a szakközépiskolákban 85 emlékszobát Ideje lenne ezt a mulasztást minél előbb pótolni, amíg a késés, főleg a gyűjtés miatt, nem jelent különösebb gondot. Ami az emlékszobák anyagának a kezelését illeti, két gond aggasztja az illetékeseket. Egyik a kiállítás, másik a korszerűsítés kérdése. Sokan úgy vélik, s eléggé helytelenül, hogy az eredeti okmányokat kötelességük kiállítani. Ilyen módon persze, féltve őrzött és pótolhatatlan emléktárgyak könnyen tönkremennek, elvesznek, hiszen a legAz üzemi emlékszobák és múzeumok helyzetéről Természetesen, méltó helyet, külön termet kaptak a munkásmozgalom tárgyi emlékei, meg a fel- szabadulás óta kapott kitüntetések, a baráti országok hajósaitól kapott zászlók, s a különféle emléktárgyak. Ebben a teremben rendezik meg azóta a vállalat politikai, társadalmi szempontból jelentősebb ünnepségeit is. A kábelgyáriak és a hajósok példáját követve a későbbi évek során mintegy két tucatnyi üzemben szintén létesítettek emlékszobát, főleg a szakszervezeti tisztségviselők kezdeményezésére. A munkásmozgalom emlékhelyein (Lubochria, Krom- pachy, Kaliste, Öierna Lehota, stb.) hivatásos muzeológusok szervezték meg a gyűjtést és a gyűjtemények kiállítását. Máshol azonban - bár a CSKP KB 1966. június 22-én hozott határozata széles körű összefogást sürgetett az üzemi emlékszobák és múzeumok ügyében - csak honismereti alapon, vagy mint az iskolákban: a forradalmi múlt szemléltetése érdekében foglalkoztak a munkásmozgalom emlékanyagának gyűjtésével. A válságos évek, a XIV. pártkongresszus után új lendületet kapott az emlékszobák létesítése. A nagyobb üzemekben mint a podbrezovái Őverma Vasmű, vagy a füleki (Fil'akovo) Kovosmalt, már nem emlékszobát, hanem igazi, a nemzetközi előírásoknak is megfelelő múzeumot rendeztek be. A Zselízi (Zeliezovce) Állami Gazdaság pedig szabadtéri múzeumot, skanzent létesített a nyíri (Nyrovce) majorban. rendeztek be, míg az üzemekben 133 emlékszobát tartanak nyilván. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom központi iskolájában Melánia Babicová vezetésével tíz évvel ezelőtt külön munkacsoportot szerveztek az üzemi emlékszobák és múzeumok tevékenységének irányítására. Ennek a munkacsoportnak köszönhető, hogy ismert az előbbi számadat, valamint az emlékszobák gyűjteményeinek értékelése, rangsorolása is, amelyet a 88/1981-es számú törvényrendelet irányelve szerint állapítottak meg. Nem éppen örömteli, inkább elszomorító az a megállapításuk, hogy az említett 133 emlékszoba közül, az irányelv szerinti szempontok alapján, csak 32 tekinthető példásnak. Közéjük tartozik a Gabcí- kovói Állami Gazdaság emlékszobája, pontosabban: üzemi múzeuma is, amelynek megnyitásáról annák idején mi is beszámoltunk olvasóinknak. Példásnak minősített a nagymegyeri (Calovo) Agro- komplex emlékszobája, amelyet 1978-ban létesítettek, de csak 1986. január 15-én nyitottak meg. Dél-Szlovákia 12 járásában csak 39 emlékszobát létesítettek az üzemekben. Ez ugyan magyarázható azzal, hogy a felszabadulás előtti évtizedekben a terület ipara nem volt számottevő, de ha a korabeli agrármozgalmakra, a földmunkás-sztrájkokra gondolunk, akkor föltehetjük a kérdést, miért nem fordítanak tájainkon is kellő figyelmet történelmi hagyományaink feltárásának, emlékeink megőrzésének? több esetben az emlékszobák őrzéséről, biztonságáról senki sem gondoskodik. El kell tehát fogadni a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom szekciójának a tanácsát és útmutatását: miközben gondoskodunk az eredeti okmányok biztonságos őrzéséről, szakszerű kezeléséről (konzerválás, stb.), a lehető legjobb minőségű másolatok kerüljenek kiállításra. Másik a korszerűsítés kérdése. Főleg a hang- technika alkalmazása foglalkoztatja az érdekelteket. Egyesek úgy vélik, hogy miként az igazi múzeumokban, itt is meg kellene szervezni a hangos, magnószalagra rögzített tárlatvezetést, ami a valóságban, a rendelkezésünkre álló, egy-két, esetleg három szobában vagy teremben indokoltnak tűnhet. Sokan inkább az úgynevezett hangarchívum létesítését szorgalmazzák. A még köztünk élő veteránok, munkásmozgalmi szervezők, példás dolgozók véleményének, emlékezéseinek megőrzésére törekednénk és azokból készítenének alkalmi válogatást a tárlat- vezetéshez, az emlékszobában tartandó ünnepségek műsorához. Az FSZM tíz évvel ezelőtt szervezett munkacsoportjának véleménye szerint az üzemek szakszervezeti tagsága sokat tett a forradalmi és mozgalmi hagyományok, emlékek megőrzése érdekében, de mert múlik az idő, csökken a gyűjtés lehetősége, ezért a közeljövőben meg kell gyorsítani a gyűjtést, s pótolni a lemaradást. Elődeinknek és utódainknak egyaránt tartozunk ezzel. u* mi i AunnÁQ ÚJS 1989.1. ‘
