Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-24 / 12. szám
A Szocialista Internacionálé külpolitikai koncepciói A nemzetközi szociáldemokrata mozgalomra és a Szocialista Internacionáléra az „univerzalitásra" való törekvés a jellemző, s nemcsak a tagsági alapot, a szervezeti struktúrát illetően, hanem egyéb tekintetben is. Az SZÍ a világpolitika legidőszerűbb problémáival foglalkozik, mint amilyen a háború és a béke, a leszerelés, a békés együttélés, a feszültség enyhítése, a regionális konfliktusok, a környezetvédelem kérdései és így tovább. A szociáldemokraták növekvő érdeklődésére e problémák iránt nem lehet elszigetelten tekinteni, hanem figyelembe véve azt az egész bonyolult és ellentmondásos folyamatot, amely a mozgalomban az utóbbi időszakban végbemegy. Az egyik oldalon a szociáldemokrácia nemzetközi mértékű aktivizálódásáról van szó, a másik oldalon viszont a belpolitikai kérdéseket illetően sok szociáldemokrata pártban defenzívába szorult a szociálre- formizmus. Az ellentétek leküzdése során az SZÍ oly módon akarja egyensúlyba hozni a politikáját, hogy abból a lehető legnagyobb politikai tőkét kovácsolja. AZ ALAPELVEK VÁLTOZÁSA A nemzetközi politika terén fokozatosan változtak, fejlődtek az SZÍ alapelvei, hozzáállásai, általános követelményei. A szervezet megszületésekor - a Truman-doktrína szellemében - a szocializmus megerősödése elleni harcra, az európai országokban a szovjet befolyás fékezésére irányultak a külpolitikai koncepciói. A szociáldemokrata jobboldal, amely hangadó szerepet játszott az SZI-ben, az amerikai külpolitikát akceptálta, s olyannyira az amerikai milita- rizmusra épített, hogy fennállásának kezdeti időszakában saját koncepciót ki sem dolgozott, megelégedett a burzsoá elképzelések átvételével. Végső soron később ez volt az egyik oka az SZÍ gyengülésének, annak, hogy csökkent a nemzetközi befolyása. Miután az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején ez az amerikai külpolitikai irányvonal járhatatlannak bizonyult, a szociáldemokráciában is a realizmus irányába történő eltolódás következik be. A nemzetközi események, a tagság, a választók nyomására megkezdődik a saját külpolitikai koncepció kidolgozása. A „hidegháború" gyakorlatát feladva meghirdeti a Kelet és a Nyugat közötti gazdasági és politikai dialógus szükségszerűségét, mint olyan alternatívát, amely szavatolhatja a világbékét. Ez a realista magatartás erősödött a hetvenes és nyolcvanas években is. A békéért, a nemzetközi biztonságért és leszerelésért vívott harc, a tőkés országok és a fejlődők viszonyának kérdéseiben a szociáldemokraták aktívan felléptek. Azáltal is erősíteni akarták tekintélyüket, hogy a világ különböző erőivel, politikai irányzataival felvették a kapcsolatot. Jellemző volt a külpolitikájukra a kettősség, ellentmondásosság, a realista és a negatív tendenciák összefonódása. Az ellentmondásosság lényege az volt, hogy magán a mozgalmon belül is két irányvonal ütközött. Egyrészt érezhető volt az a nyomás, amelyet a tagság, a választók fejtettek ki, akiknek érdekük volt a fennálló kapitalista rendszer megváltoztatása és haladó változásokat kívántak a nemzetközi kapcsolatokban is. Másrészt a tőkés társadalmi struktúra részét képező szociáldemokrata vezetőség a kapitalizmus lényeges érdekeit igyekezett védelmezni, s ennek rendelte alá a nemzetközi kapcsolatokban elfoglalt pozícióit. BÉKEHARC ÉS LESZERELÉS Az említett helyzet ellenére a szociáldemokrácia külpolitikai erőfeszítéseinek középpontjába a béke és leszerelés érdekében kifejtett aktivitás került. A 13. kongresz- szustól kezdődően ez lett az első számú téma mind a további kongresszusokon, mind pedig a különböző nemzetközi konferenciákon, a regionális bizottságok ülésein. A probléma időszerűségére való tekintettel 1978-ban megalakították a leszerelési munkacsoportot, melynek élére Kalevi Sorsa, a Finn Szociáldemokrata Párt elnöke került. Később a Sorsa-bizottság az SZÍ állandó szerve: leszerelési tanácsadó testület lett. Feladata volt rendszeres kapcsolatot tartani és konzultálni azokkal az országokkal és szervezetekkel, amelyektől a leginkább függött a lázas fegyverkezés korlátozásával összefüggő kérdések megoldása. A testület rendkívüli aktivitást fejtett ki, tagjai nem egy esetben találkoztak a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetőivel, az el nem kötelezettek mozgalmának képviselőivel, felléptek az ENSZ-ben és így tovább. Ennek az aktivitásnak a megértésekor a következő felismerésből kell kiindulni: a Szocialista Internacionáléhoz tartozó pártok politikájának minden kettőssége, következetlensége ellenére a szociálreformizmus - társadalmi bázisára való tekintettel - jelentős háborúellenes potenciált rejt magában. Az emberiség sorsa miatti aggodalmak az SZÍ képviselőit fokozott tevékenységre sarkallják. A szociáldemokrácia, mint politikai mozgalom objektíve érdekelt a béke megőrzésében, a burzsoá parlamenti rendszer fenntartásában, mert e rendszer nélkül az ö tevékenysége is lehetetlenné válna. Az SZÍ vezetői tudatosítják: a katonai kiadások növekedése beszűkíti a reformista politika megvalósításának szociális-politikai lehetőségeit, akadályozza az SZÍ befolyásának a fejlődő országokra való kiterjesztését. További komoly ok a szociáldemokrácia azon reménye, hogy az enyhülés és az együttműködés feltételei között a szocialista országokban bekövetkezik a társadalmi-politikai rendszer „eróziója". S ezen kívül belpolitikai téren így is segíteni akarják a szociáldemokrata vezetőket a polgári és liberális pártok elleni küzdelemben, hogy a maguk oldalára állítsák a lakosság, főleg a választók széles rétegeit. ÁLSEMLEGESSÉG E tények előre meghatározták a szociáldemokrácia alapvető irányvonalát, magatartását. Általánosságban hangoztatta minden bizalomerősítő és leszerelési intézkedésnél az egyenlő biztonság elvét. Ezt azonban szorosan összekapcsolta az „azonos felelősség" elvével, vagyis hogy a lázas fegyverkezésért egyformán felelős a Szovjetunió és az USA, a Varsói Szerződés és a NATO. Ez a tézis a „két szuperhatalom" elméletének a szülötte, s kifejezte a szociáldemokraták azon törekvését, hogy „kiegyensúlyozva" bírálják mind a Szovjetuniót, mind az USA-t. Ezzel azt a benyomást akarták kelteni, hogy az SZÍ semleges pozíciót foglal el a Kelet és a Nyugat között, hogy valamilyen „harmadik erő" lehet közöttük. A benyomások, a helyesen megfogalmazott pozíciók és elvek azonban a gyakorlati életben önmagukban nem elegendőek. A konkrét politika a fontos. Ezen a ponton pedig jellemzővé vált a mozgalomra a kettősség és az ellentmondásosság, ami a szavak és tettek közötti különbségekben öltött testet. Példaként az amerikai közepes hatótávolságú rakéták nyugat-európai telepítéséhez való hozzáállás szolgálhat. A szociáldemokraták egy része a „pótfegyverkezést" támogatta, a másik a vitás kérdések tárgyalásos rendezését támogatta. E két alapvető irányvonal mellett egyéb változatok is léteztek a mozgalmon belül. Az egység hiánya nehéz helyzetbe sodorta a Szocialista Internacionálét. Egyrészt olyan álláspontokat deklarált, amelyek a realista erők közé sorolták, másrészt pedig a belső differenciálódás - főleg az említett amerikai rakéták kérdésében - nem tette számára lehetővé, hogy olyan álláspontot képviseljen, amely az egész szociáldemokrata mozgalom számára elfogadható lett volna. REALISTA TENDENCIÁK ÉS HATÁRAIK A nyolcvanas évek közepén az SZI-nek sikerült megbirkóznia néhány problémával, leküzdenie bizonyos stagnálást, amely a békéért és leszerelésért vívott harcban volt tapasztalható. Ebben kétségkívül pozitív szerepe volt a szovjet-amerikai viszony javulásának, s változott a helyzet a szociáldemokrata mozgalmon belül is. Bár a rakétákkal kapcsolatos vitákat nem sikerült felszámolni, de némileg a háttérbe szorították azokat. Az ellentétes nézetek néhány kérdésben közeledtek, főként azokban, amelyek az amerikai úrfegyverkezési tervekkel voltak összefüggésben. Ezt az SZÍ 17. kongresszusa biztosította, amely leszögezte: az igazi biztonság csak a közös biztonság lehet. A kongresszus aggodalommal szólt a világűr militarizáiását célzó amerikai tervekről, felszólította az Egyesült Államokat, fogadja el az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmát. E tanácskozás eredményei azt igazolták, hogy az amerikai kormány militarista politikája a szociáldemokrata körökben sok határozottabb ellenállásba ütközik. Tehát a nyolcvanas évek fele a gyakorlatban is felmérést adott arról, milyenek a szociáldemokrácia, az SZÍ lehetőségei a békéért és leszerelésért vívott küzdelemben. Megmutatkozott, az SZÍ a bonyolult feltételek között is képes arra, hogy más jelentős politikai erőkkel kibontakoztassa a párbeszédet. A szociáldemokraták politikájában a realista tendenciáknak megvannak a határai, a pozitívumokat gyakorta az ellenkező irányba tett lépések gyengítik. Ennek oka összefonódásuk a tőkés rendszerrel, s ezért a kétarcúság nemcsak az USA és a NATO militarizmusával szembeni ellenállásban, hanem az „atlanti vonal" védelmében is tapasztalható. Mindezek ellenére a szociáldemokrata mozgalom egésze fontos erőt képvisel a békeharcban. A kommunista pártok a szociáldemokratákhoz való viszonyukban abból indulnak ki, hogy a világban össze kell fogni a béke, a józan ész, a jóakarat erőit. FOKOZOTT ÉRDEKLŐDÉS A FEJLŐDŐ ORSZÁGOK IRÁNT Jellemző a Szocialista Internacionálé nemzetközi politikájára a fejlődő és az el nem kötelezett országok iránti fokozott érdeklődés, az a törekvés, hogy mind nagyobb befolyást gyakoroljon ezeknek az államoknak a politikájára. Az SZÍ vezető politikusai abból indulnak ki, hogy a gazdag és a szegény országok közötti különbség századunk egyik legkomolyabb problémájává vált. Az SZÍ ezért fontos szerepet kíván játszani Észak és Dél ellentéteinek leküzdésében. A szocáldemokraták érdeklődése a fejlődők gondjainak megoldása iránt közvetlenül összefüggött a hatvanas években az új államok létrejöttével, a gyarmatosítás felszámolásával. Az SZÍ térnyerését a fejlődő országokban szervezeti és eszmei intézkedésekkel segítették elő. Az SZÍ statútumát 1963-ban úgy módosították, hogy tagjává válhattak Európán kívüli országok pártjai is. Ugyanezt a célt szolgálta, hogy a hatvanas évek elején rendkívüli missziókat szerveztek ezekbe az országokba. Szemléltető példa az SZÍ orientációja az afrikai kontinens felé, s ennek eredményeként 1962- ben Dakarban lefektették az Afrikai Szocialista Internacionálé (Afrointemacionálé) alapjait. Akkoriban az SZÍ fő politikai célja az volt, hogy letérítse a fejlődő országokat az antiimperialista útról, s azok ne válhassanak a világ forradalmi erőinek természetes szövetségeseivé. Ez persze nem mindig sikerült. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején a Szocialista Internacionálé még intenzívebben kezdett foglalkozni a fejlődők problémáival. Az értékelések szerint ez a kapitalizmus általános válságának mélyülésével, a nyersanyag- és energia- válsággal összefüggő gazdasági krízissel volt kapcsolatos. Éleződött a nyersanyagokért és a piacokért, vagyis a fejlődő országokért folytatott küzdelem. A fejlődő világ kizsákmányolásának fokozódása ezeknek az országoknak az imperialistaellenes irányvonalat erősítette, amit viszont az gyengített, hogy a nagy nemzetközi monopóliumok pozícióik megtartására törekedtek a fejlődő világban. Ebben a rendkívül bonyolult helyzetben a szociáldemokrácia célul tűzte ki, hogy akár ideológiai engedmények és számottevő pénzügyi ráfordítások árán is teret nyer a fejlődő országokban. Mindezt azért érezte szükségesnek, mert a fejlődők antiimperialista megmozdulásai erősödtek, növekedett azoknak az országoknak a száma, amelyek a szocialista orientációt választották. Ugyanakkor azt is igazolta ezzel a szociáldemokrácia, hogy a kapitalizmus védelmezőjének számít. A lényeg tehát az volt, hogy ne csak a világpiacokon, hanem a fejlődőknél is megőrizzék az imperialista pozíciókat. S bár e törekvések eredménye korántsem volt egyértelmű, az SZÍ a fejlődő világba való „behatolás" további formáit is kereste. ÁLLANDÓ NAPIRENDI PONT Olyannyira megnőtt az SZÍ fejlődőkkel való kapcsolatainak a jelentősége, hogy a kérdés a szociáldemokraták kongresszusainak állandó napirendi pontjává vált. A kongresszusokra, konferenciákra, munkacsoportokba, s az egyes szociáldemokrata pártok kongresszusaira is rendszeresen meghívták az Európán kívüli képviselőket. Ezen kívül világszerte rengeteg kutatóintézetet, különböző intézményeket, bizottságokat hoztak létre a „harmadik világ" gondjainak tanulmányozására, s ezek működtetésére a szociáldemokraták nagyon sok pénzt fordítottak. Mindehhez csatlakozik még a különféle kiadók, speciális alapok tevékenysége, amelyeket a tőkés országok kormányai, bankjai és egyes nagy monopóliumok is dotáltak. A szociáldemokrácia e beruházásai fokozatosan megtérültek, szándékai teljesültek. Nem kis hasznuk származott a nyugateurópai vállalkozói köröknek is, amelyek anyagilag - igaz, többnyire közvetett módon - szintén támogatták a szociáldemokratáknak ezt a tevékenységét. A hetvenes években sikerült létrehozni egy újabb regionális szervezetet, az ázsiai-csendes-óceánit. Miután Afrikában és Ázsiában megszilárdította pozícióit, a Szocialista Internacionálé figyelme Latin-Amerika felé fordult, ahol az előzőekhez viszonyítva nagymértékben eltérő helyzet uralkodott. A latin-amerikai országok - bár sok közös vonásuk van más fejlődőkkel - az iparilag közepesen fejlett tőkés országokhoz sorolhatók, számottevő munkásosztállyal, s az osztályharcnak is sokéves hagyományai vannak. Kezdetben a nyugat-európai szociáldemokratáknak problémáik voltak e „behatolás" során, ami politikájuk következetlenségéből, kettősségéből, reformizmusából, az amerikai imperializmus pozícióinak védelméből fakadt. Ezért az SZÍ új utakat keresett annak érdekében, hogy megvethesse lábát Latin-Ame- ri kában. ELHATÁROLÓDÁS - ÉS ELŐNYEI A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején az SZÍ Latin-Amerikában igyekezett elhatárolni magát az amerikai kormány imperialista politikájától. Támogatta a fasiszta diktatúrák megdöntését, a nemzetközi monopóliumok hatalmának korlátozását, az önálló politikai fejlődésre való jog érvényesítését stb., s ezzel demonstrálta: a szociáldemokraták támogatják a fejlődők antiimperialista irányvonalát, ami megköny- nyítette számukra, hogy a maguk oldalára állítsák az egyes országokat. Másrészt viszont jelszavaik, proklamációik, sokszor konkrét lépéseik sem segítették elő a nemzeti felszabadító mozgalmak kibontakozását, hanem objektíve az imperializmus élet- képességének meghosszabbítását eredményezték, csakhogy annak mérsékeltebb, „szociálreformista" formáiban. Bizonyos mérföldkőnek számít az SZÍ fejlődésében az 1986-os limai kongresszus. Egyáltalán ez volt az első olyan legfelsőbb szintű fórum, amelyet egy fejlődő országban rendeztek meg. Itt került be az SZÍ politikai platformjába a felszabadító mozgalmak elleni katonai agresszióknak, a fajüldöző és diktátorrendszereknek az elítélése, azoknak a követeléseknek a támogatása, amelyek lehetővé tennék a fejlődők számára a társadalmi és gazdasági elmaradottság felszámolását. A Szocialista Inter- nacionálé csatlakozott azokhoz, akik követelték az egyenjogú gazdasági kapcsolatokat, a kereskedelmi kapcsolatok demokratizálását, a monopóliumok uralmának korlátozását. Ezáltal az SZÍ közeledett a kommunista pártok álláspontjához, eltávolodott az amerikai vezetés irányvonalától, s természetesen erősítette a saiát pozícióit is. Másrészt viszont a fejlődő országokban kifejtett tevékenységével az állammonopolista kapitalizmus érdekeit szolgálja, a fejlett tőkés és a fejlődő országok viszonya osztályjellegének a megőrzését segíti elő. A szociálreformizmus szellemében igyekszik tompítani az alapvető ellentéteket, megelőzni, nehogy azokat forradalmi harccal oldják meg. A szociáldemokraták politikai offenzívá- jának földrajzi spektruma az utóbbi években jelentős mértékben kiterjedt. Ugyanakkor tökéletesedtek a szervezeti formák és módszerek is a befolyás erősítésére Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. A nemzetközi szociáldemokrata mozgalom a világpolitika jelentős tényezője lett, az állásfoglalásaitól nagymértékben függ az események alakulása. A szociáldemokráciára jellemző minden kettősség, ellentmondásossága ellenére a Szocialista internacionáléban bekövetkezett pozitív változások alapján elmondható, hogy az új gondolkodásmód a munkásmozgalomnak ebben az áramlatában is kezd érvényesülni. JOZEFSABO llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll
