Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-10 / 10. szám
II UUIff IMHN Egy helyi gazdálkodási vállalat gondjairól, bajairól Ez év elejétől a kassai (Koéice) Drevovyroba -járási gazdálkodási vállalat állami vállalat. E tény egy kicsit meglepő. Annál is inkább, mert a Kassa-vidéki Járási Nemzeti Bizottság közvetlen irányítása alá tartozó üzem az utóbbi időben nem tartozott a termelés gazdaságossága tekintetében a jobbak közé. Egy évvel ezelőtt az SZLKP járási konferenciája például így értékelte: .....A vállalat gazdálkodásá val baj van. A jövedelmezőség és a nyereségképzés jelenlegi alakulása nem szavatolja a vállalat gazdasági önállóságát, nem teremti meg a kellő feltételeket az önfinanszírozáshoz. A vállalati alapok feltöltéséhez legutóbb is 1 millió 53 ezer korona állami támogatásra szorult...". Bírálat érte a vállalatot az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottságának tavalyi decemberi ülésén, valamint a járási pártbizottság legutóbbi tanácskozásain is. Akadnak, akik elképedtek azon, hogy a Drevovyroba állami vállalat lett. Joguk van rá. Szerintünk azonban mégsem fér kétség a döntés helyességéhez. Nem, mert úgy tűnik, összhangban van azzal a társadalmi törekvéssel, amely az extenzív gazdálkodást igyekszik felszámolni. Másképpen fogalmazva: az új helyzet gazdaságosabb termelésre kényszeríti a szolgáltató és termelő vállalatot. S ha az mégsem tudna alkalmazkodni a korábbinál szigorúbb szabályokhoz, akkor eddigi formájában, eddigi termelési programjával és termelékenységével nincs rá nagy szüksége az országnak. A vállalati törvény értelmében az alapítója köteles konszolidációs üzemvitelt elrendelni, esetleg más vállalattal egyesíteni, vagy megszüntetni, felszámolni. Persze mindezt csak alapos megfontolás után, ugyanis egyelőre a kassai Drevovyroba termékei igen keresettek a bútorpiacon. A döntés tehát helyénvaló. Kétségtelen, hogy ugyanakkor feladta a leckét a vállalat dolgozóinak és főleg az igazgatóságnak. Persze, egyben az alapítót is további gondolkodásra készteti, hiszen ha az végül is a vállalat felszámolásához folyamodna, akkor esetleg újabb gondot idézne elő, mert jelenleg Kassán és környékén nincs más olyan üzem, amely egyéni megrendelésekre is készít bútordarabokat, lakberendezési tárgyakat. Hogy a helyiek milyennek látják helyzetüket, arról a minap Július Majtán mérnökkel, a vállalat igazgatójával, valamint helyetteseivel. Ungvölgyi János és Jozef Hadvab- nik mérnökökkel, továbbá Ludovit Nielsen pártelnökkel beszélgettünk. Mi terelte „mellékvágányra11 a vállalatot Elöljáróban néhány fontosabb adat. A 450 embert foglalkoztató vállalat évi termelésének értéke meghaladja az 50 millió koronát. Annak 70 százalékát a bútorgyár- tqk és az épületasztalosok munkája teszi ki, az ablakrolókat gyártó üzemegység évi teljesítménye 7,5 millió korona, míg a többit a mel- lektermelési üzemág (autóbuszvárótermeket gyárt) és a szolgáltató ágazatok (ablaküvegezés, rolójavítás, reklámkészítés, képrámá- zás, bélyegzőkészítés, kárpitozás) állítják elő. Tavalyelőtt a vállalat úgy tudott mintegy fél millió korona nyereségre szert tenni, hogy közben az államtól több, mint egymillió koronát kapott. Tavaly a komplex kísérlet gazdasági szabályozóinak alkalmazása sem eredményezett különösebb javulást. Igaz, ismét nyereséggel zárt a cég, ám annak az értéke ezúttal is kisebb volt az államtól kapott támogatásnál. A dolgozók havi átlagkeresete 2600 korona. Hogy a termelés gazdaságossága tekintetében mi terelte, mi vitte mellékvágányra a vállalatot? Nos, a vezetők válaszaiból az derül ki, hogy több tényező is. Részben ludas benne a régi gazdasági mechanizmus, azaz a gazdasági irányítás, mert engedte a kevésbé eredményesen, ráfizetéssel termelő üzemek tengódését; ugyanakkor a szállítói-megrendelői kapcsolatok lazasága is hozzájárult a helyzet kialakulásához; s nem utolsósorban helyi okai is voltak a gyengélkedésnek. Megkérdőjelezhető például a termelési program helyessége. A vállalat alapfeladata nem is any- nyira a bútorgyártás lenne, mint a szolgáltatások, mégis a bútorok sorozatgyártása viszi a prímet. Hogy miért? Nos, a jelenlegi vezetés szerint (az igazgató 1983 óta áll a vállalat élén) azért, mert ezt örökölték.- Hogy annak idején bútorgyártással is kezdett foglalkozni a vállalat, az nem kifogásolható, ám a sorozatgyártás bevezetése és főleg annak a felfuttatása bizony igen - vélekedett az igazgató. - Mi ugyanis a bútorgyártásban nem versenyezhetünk a szakosított bútorgyárakkal - folytatta. - Jóllehet mi is képesek vagyunk bútorgyártásra, viszont az is igaz, hogy több munkával, költségesebben. S ez természetes is, hiszen akár a mú- szaki-technológiai bázist vesszük, akár az anyagellátást, a bútorgyárak jobban állnak. Ez érthető, hiszen a fontossági sorrendben is előttünk a helyük. Itt van például az anyagellátás. Nálunk sokszor baj van vele. Tavaly néhányszor csak félgőzzel termeltünk, mert nem volt elegendő faanyagunk. A Drevona faipari vállalattól a lekötött deszkamennyiségnek csupán a 70 százalékát kaptuk meg, s annak is a háromnegyede másod-, illetve harmadosztályú volt. Gyenge alapanyagból pedig igen nehéz kiváló minőségű végterméket előállítani. Jó, lehet, de mennyi munkával, milyen áron! Korszerűsítés vagy termeléscsökkentés A kevésbé gazdaságos termelésnek más oka is van - a technológiai berendezések műszaki állapota. Tény, hogy a vállalatnál a múltban nem volt folyamatos a korszerűsítés. Régi, elavult gépeken pedig igencsak körülményes versenyképes árut gyártani. Ha mégis sikerül, akkor jóval költségesebben, mint az új, korszerű technológiával felszerelt üzemekben, gyárakban. Ha a Drevovyroba ezen a téren lépést akar tartani a korral, akkor most gépeinek legalább a fele helyett újra lenne szüksége. Ugyanakkor az épületekre is ráférne a tatarozás - arrót nem is beszélve, hogy új csarnokok is kellenének. Ungvölgyi János termelési igazgatóhelyettes szerint a vállalat sorsa elsősorban a termelés műszaki hátterének, s a termelési programnak az alakulásától függ. Ha lenne elegendő pénzük a bútorgyártó üzem gépsorainak korszerűsítésére, akkor az a termelési ágazat is talpra állhatna. Ha nem lesz rá anyagi fedezet, akkor nincs más megoldás, mint csökkenteni a bútorgyártást, s helyette inkább az épületasztalosságot fejleszteni, és növelni a rolókészítést.- Ami a modernizálást illeti -jegyezte meg a szakember -, tavaly üzembe helyeztünk egy olasz gyártmányú felületmegmunkáló gépsort, s egy fúrógépet. Rövidesen az új bútorlap-szegélyezöt is beindítjuk. Természetesen, folytatni kellene a géppark felújítását. S nemcsak a bútorgyártó részlegen, hanem a rolókészitöben is, hiszen a rológyártásba, úgy látom, érdemes invesztálni. Mostanában évente 360 ezer ablakrolót készítünk, ám a kereslet akkora, s külföldön is, hogy talán a félmillió is kevésnek bizonyulna. Aztán nem mellékes az sem, hogy jövedelmező ez az ágazat. Csakúgy, mint a bútorkárpitozás. Legalább négymillió korona nyereség kell A vállalat vezetősége tisztában van azzal, hogy a jövőben csak akkor tudnak megállni saját lábukon, ha az eddiginél jóval okosabban gazdálkodnak, jóval gazdaságosabban termelnek, s olyan nyereségre tesznek szert, amelyből telik majd a szükséges béralapra, a korszerűsítésre és a szociális fejlesztésre is. Jozef Hadvabník szavaiból ítélve: az előzetes számításokból arra lehet következtetni, hogy a vállalatnak évente legalább négymillió korona nyereségre lesz szüksége a talpon maradáshoz.- Világos előttünk - mondtá -, hogy a termelésben elkerülhetetlen a szerkezetváltás. Ami nem kifizetődő, azt csökkentjük, vagy felszámoljuk, s a felszabaduló erőket másutt próbáljuk hasznosítani. A korszerűsítés és a munkaerő- csökkentés is növelheti a gazdaságosságot s nem utolsósorban a gépek és a munkaidő tökéletesebb, jobb kihasználását is. Ludovit Nielsen, a pártelnök, szintén látja, hogy a vállalat nehéz helyzetben van. Mégis bizakodó. Hisz abban, hogy megfontolt, ügyes irányítással kivezethető a Drevovyroba a kátyúból.-Mi, kommunisták is tudjuk, hogy vállalatunkra, a párttagokra, a pártszervezetre és minden dolgozóra sok munka vár az átalakítás időszakában. Feladatunk bonyolult, viszont nem hátrálunk meg, hiszen az országos és helyi érdekek összehangolása, a lépésegyeztetés most is fontos. Igyekszünk eleget tenni az elvárásoknak, elvégre az itteni dolgozóknak is az a céljuk, hogy a vállalat megálljon a saját lábán és minél hasznosabb alkotóeleme legyen népgazdaságunknak. A kassai Drevovyroba dolgozói jelenleg is elsősorban a termeléssel vannak elfoglalva, ám nem veszik félvállról a vállalat önigazgatási szervek megválasztásának előkészítését sem, hiszen ütőképes vezetógárdát akarnak. A járási nemzeti bizottság is él az alapító jogával - a közelmúltban pályázatot hirdetett a vállalat igazgatói tisztségének betöltésére (eddig nyolcán jelentkeztek). Egyébként a választás márciusban esedékes. Hogy ki lesz az igazgató, milyen ügyes lesz, s kiket választanak majd a vállalati tanácsba, az egyelőre kérdés. Az viszont már most biztos, hogy a termelésben a régi út tovább járhatatlan, az eddigi módszereken változtatni kell. Lehet, az új vezetés a sok tennivaló mérlegelésekor azt is fontolóra viszi, hogy helyes-e, kifizetődő-e, ha az igazgatóság a helyi hagyományokhoz híven továbbra sem saját épületben (nincs irodaháza a vállalatnak), nem valamelyik termelő üzem tőszomszédságában székel, hanem a termeléstől távol, egy bérelt irodaházban... GAZDAG JÓZSEF Nem bántam meg iskola hallgatójával. Elbeszélgettek a tanulásról, az iskolai életről, csak magukról nem sokat. Mégis szerelem lett a találkozásból és miután az egyikük a hadnagyi, másikuk az őrmesteri váll-lapot megkapta, házasságot kötöttek. Mivel abban az időben az iskolában csak illetményt kaptak, szerény volt az esküvő, a stafírung is elfért egy bőröndben.- A szolgálatot a repülősöknél kezdtem, majd a híradósokhoz kerültem. Aztán mindig oda mentem, ahova a férjemet vezényelték. A lányunk, aki jogot végzett és már férjhez ment, Milovicében született. Az egyik helyőrségből a másikba mentünk, nem volt könnyű, de mégsem gondoltunk arra, hogy megváljunk a néphadseregtől. Ahhoz a generációhoz tartozunk, amely nem futamodott meg, a közösségi érdeket fontosabbnak tartottuk a személyes kényelemnél. Szolgáltunk Közép- és Kelet-Szlovákiában, míg végül hosszabb időre Trencínben telepedtünk le. Mindig tudta, mit akar, mi a fontos számára. Akkor kérte felvételét a pártba, amikor mások otthagyták. S hogy emlékezetes legyen számára a felvétele, a születésnapján történt, 1968 augusztusában. A marxista-leninista esti egyetemet öt évvel később végezte el. Trencínben a pártalapszervezet vezetőségi tagja volt. Itt tette le a tiszti vizsgát, kapta meg az alhadnagyi rangot. Három évig tanított a Nővé Mesto nad Váhom-i katonai iskolában. Fél hatkor indul el hazulról, délután öt óra körül, fáradtan kerül haza. Pihenését nemegyszer a futár érkezése zavarja meg. Ilyenkor be kell mennie szolgálati helyére, riadó esetében legyalogolni azt a néhány kilométert, épp úgy, mint a beosztottjainak, jóllehet közelebb jár már az ötvenhez, mint a negyvenhez. így aztán nem csoda, ha szabad idejében a legszívesebben tévét néz, könyvet olvas.- A mosás, a takarítás, de a bevásárlás is a hétvégére marad. Máskor nincs időm erre. A férjem is hú maradt a néphadsereg egyenruhájához, alezredes, de amiben tud, segít. Vasárnaponként pedig türelmetlenül várjuk az unokát. A szolgálatvezető törzsőrmesternek kiadja a parancsot, délután fegyvertisztitás, aztán a századügyeletest utasítja, hogy tegyenek rendet a klubhelyiségben. Kit keresztnevén, kit rangján szólít, mikor hogy jön a nyelvére. Ha az utcán, civilben találkoznék vele, aligha gondolnám róla, hogy a néphadsereg tiszti állományába tartozik, hogy századparancsnok.- Ha valaki leimérgesít, tízig számolok magamban, csak azután szólalok meg. Ez a módszer eddig még mindig bevált... A mai lányok másképpen gondolkodnak, mint a mi korosztályunk, de igyekszem őket megérteni, formálni egyéniségüket, fejleszteni önállóságukat. Jól kijövünk egymással. Néha fáradtnak érzem magam, mégis azt mondhatom: nem bántam meg, hogy nő létemre a hivatásos katonai életpályát választottam. NÉMETH JÁNOS T örékeny asszony, feszesen áll rajta az egyenruha. Magabiztosan vezényel, nem kiabál, de az utolsó sorban állók is jól hallják, amit mond. Mária Petrovová főhadnagy második éve századparancsnok a Klement Gottwald Katonai Politikai Akadémián. Első és másodéves leány hallgatók képezik azt a századot, amelynek élére állították. Felettesei azt mondják róla, tud bánni a lányokkal. Szigorú, de ha kell, az édesanyjukat is helyettesíti.- Sok gondot, de sok örömet is okoznak a katonalányok. A hivatásos állományba tartoznak, de ugyanakkor hallgatók. Alkalmazkodniuk kell a szolgálati szabályzathoz és az iskolai rendhez is. A múlt évben a mostani másodévesek elnyerték a példás szakasz címet, s az idén szeretnék megvédeni-mondja. - Mindenük megvan, sokkal jobbak a feltételeik, mint amikor 29 évvel ezelőtt én kezdtem. A világért sem akar panaszkodni, hiszen az alapiskola elvégzése után ó maga kereste fel a járási katonai parancsnokságot. Ezúttal már nem utasították el. Szülei, akik munkásemberek voltak, nem ellenezték döntését.- A kétéves iskola, amely Zamberkban volt, az első naptól az utolsóig próbára tett bennünket. Ugyanazt csináltuk, mint a fiúk, tanultunk, meneteltünk, részt vettünk a tábori kiképzésen. Úgy emlékszem, csak két lány hagyta ott az iskolát. Pedig amikor meneteltünk, nagyobb volt a hátizsákunk, mint mi, de kibírtuk. Szégyenkeztem volna, ha megfutamodom. Nehéz volt, mégis szívesen emlékszem vissza erre az időszakra. Amikor egyszer szabadságra utazott, megismerkedett egy tiszti (A szerző felvétele)
