Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-10 / 10. szám
A kétszintű magyar bankrendszer működése és távlatai Mint ismeretes, nálunk az új gazdasági mechanizmus elveinek általános bevezetésére az eredetileg tervezett időpontnál egy évvel korábban, 1990. január 1-jétől kerül sor, s ezzel egyidőben a csehszlovák bankrendszer szervezeti felépítése is módosulni fog. Magyarországon 1987. január 1 -jéföl bevezették a kétszintű bankrendszert, amelynek kialakítása az elmúlt két év alatt számos gyakorlati tapasztalatot hozott. Mivel a csehszlovák bankrendszer tervezett átalakításában fontos szerepe lehet a külföldi tapasztalatok tanulmányozásának, a Csehszlovák Állami Bank Szlovákiai Föinté- zete a bratislavai Magyar Kulturális Központtal együttműködve szakelőadásról gondoskodott a témában érdekelt pénzügyi dolgozók számára, melynek keretében Dr. Gara Iván, a budapesti UNICBANK vezérigazgató-helyettese ismertette a magyarországi bankrendszert, s válaszolt a banktisztviselők számos gyakorlati kérdésére. EGYSZINTŰ ÉS KÉTSZINTŰ BANKRENDSZER Az előadó bevezetésképpen az egyszintű és a kétszintű bankrendszer sajátosságait ismertette. Rámutatott, hogy az áru- és pénzviszonyok érvényesítése, főleg a gazdálkodó szervezetek önelszámoló és önfinanszírozási rendszerének a bevezetése nemcsak a központi szervek irányítási munkáját és a vállalati gazdálkodás feltételeit változtatja meg, hanem a pénzügyeket irányító és szabályozó bankrendszer átalakítását is megköveteli. Amíg a szocialista gazdaság direktív irányítási rendszerének az egyszintű bankrendszer felelt meg, az új gazdasági mechanizmus feltételei között a hatékony gazdálkodás követelményeinek inkább a kétszintű bankrendszer tud eleget tenni. Az egyszintű bankrendszer több monopolbankból is állhat. A központi jegybank gondoskodik a pénzforgalom szervezéséről és szabályozásáról, valamint a termelés és a forgalom hitelellátásáról. A központi jegybankhoz kapcsolódva azonban beruházási és külkereskedelmi pénzügyekkel, valamint lakossági pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó pénzintézetek is működhetnek. Az egyszintű bankrendszer fő előnye az, hogy erősen központosított jellegéből kifolyólag közvetlenebbül irányítható és hatékonyabban befolyásolható, emellett gyorsan közvetíti az információkat is a gazdasági vezetés felé, s ezáltal elősegíti az erőforrások központi elosztására vonatkozó döntések optimalizálását. Az ilyen centralizált bankrendszer fenntartása ugyanakkor olcsóbb is, ami a hiánygazdálkodás feltételei között jelentős szempont. Hátrányai úgyszintén a túlzott centralizáltságból következnek, s főleg abban nyilvánulnak meg, hogy a hiteldöntések bürokratikusak, nem a gazdálkodás konkrét feltételeinek az ismeretéből indulnak ki, s így nehezen veszik figyelembe az eszközfelhasználás hatékony- sági szempontjait. Ennek egyébként a direktív irányítási rendszer nem is tulajdonított nagyobb jelentőséget. A kétszintű bankrendszer egy központi jegybankból és több kereskedelmi bankból áll. Az utóbbiak különböző üzleti és hitelbankok, amelyek közvetlen, mindennapi kapcsolatban állnak ügyfeleikkel, a gazdálkodó szervezetekkel, mig a központi jegybank a ,.bankok bankja“ szerepét tölti be, s nincs közvetlen hitelkapcsolata a vállalatokkal. Ez a bankrendszer lehetővé teszi az ,,ahol az információ és az érdek, ott a döntés és a felelősség“ elvének racionális érvényesítését. Ebben a rendszerben a központi jegybank nagyobb figyelmet összpontosíthat saját funkcióinak ellátására, elsősorban az ország pénzügyi egyensúlyának fenntartására, s mint a bankok bankja, megfelelő eszközökkel rendelkezik az üzleti bankok működésének az ország gazdasági helyzetéhez és szükségleteihez igazodó szabályozásához. AZ ÁTMENET FOKOZATOSSÁGA A gazdaság irányítási rendszerének adott koncepciójához igazodva a bankrendszer második szintjének a szerkezetét különböző módon lehet kialakítani. Az indirekt típusú, gazdasági szabályozással működő, de a központi döntésektől nagyobb mértékben függő irányítás számára előnyösebb lehet, ha a bankrendszer második szintje továbbra is koncentráltabb marad, vagyis csupán néhány kereskedelmi nagybank tartja kezében a/ vállalatok pénzügyeit. Az ilyen bankok szorosabban tudnak együttműködni a központi jegybankkal, ami azt is jelenti, hogy központilag könnyebben szabályozhatók, de ugyanakkor kevésbé segíti elő a gazdálkodó szervezetek közti versenyt, a piaci viszonyok tényleges érvényesülését. A nyereségorientált piaci mechanizmus, illetve a monetáris jellegű irányítási rendszer feltételeinek viszont jobban megfelel, ha a kisebb-nagyobb kereskedelmi bankok egymás között is versenyben vannak, s minél előnyösebb feltételek és szolgáltatások nyújtásával törekednek az ügyfelek megszerzésére és megtartására. A különböző üzleti és hitelbankok számát ebben az esetben a valós szükségletek, a piaci viszonyok határozzák meg. Működhetnek bizonyos szakterületen, ágazati érdekeltséghez fűződő jelleggel, de lehetnek univerzálisak is. Egy adott ország gazdasági viszonyaitól, külgazdasági nyitottságának mértékétől, valamint a gazdasági szerkezetváltás fő irányaitól függően a második szinten a bankok tarka hálózata alakulhat ki, köztük jogilag szabályozott keretek között külföldi részérdekeltségű, vegyes tulajdonban levő bankok is működhetnek. VÁLASZOK A KIHÍVÁSRA A továbbiakban az előadó behatóan foglalkozott a magyar- országi gazdasági reform fő jellegzetességeivel, valamint az ország jelenlegi gazdasági helyzetével, különös tekintettel a gazdaság nyitottságával összefüggő kérdésekre. Mint mondotta, a magyarországi gazdasági reform alapelvei 1968 óta változatlanok, ezek lényege az, hogy a vállalatok önállóan gazdálkodhassanak, a fejlődésükre, kapcsolataikra és együttműködésükre vonatkozó kérdésekben saját hatáskörükben döntsenek, s ugyanakkor az ezzel járó kockázatokat is vállalják. Tekintettel arra, hogy Magyarország gazdasága rendkívül nyitott, ezért a külkereskedelmi feltételek alakulása is jelentős mértékben kihat a gazdasági mechanizmus formálására, a bankrendszer működésével szemben támasztott követelményekre. A jelenlegi időszakban például meghatározó szerepet játszik az a körülmény, hogy az Európai Közösség állam- és kormányfői 1985-ben határozatot hoztak egységes belső piacuk 1992-ig megvalósítandó kialakításáról, ami alapvető mértékben megváltoztatja a nyugat-európai országokkal fennálló gazdasági kapcsolatok feltételeit. Nemcsak az áruknak, hanem a bankoknak és tőkéknek is szabad mozgásuk lesz az Európai Közösség országaiban, s a piacok egyesítése a közösségen kívüli államokat is alkalmazkodásra készteti. Ezzel a kihívással a magyar gazdaságnak is szembe kell néznie, s a gazdasági reform újabb lépéseire is ebben az összefüggésben kell tekintetni. Olyan adórendszert kellett például kidolgozni, amely elősegíti az értékarányos árak minél gyorsabb kialakítását, s egyúttal az emberek gazdasági szemléletét is helyes irányban fejleszti. Ezt a célt szolgálja az általános forgalmi adó új rendszere, valamint a jövedelmi adó bevezetése. Igaz ugyan, hogy az adók nagyságrendjét sokan vitatják, de ez nem elvi, hanem inkább gyakorlati kérdés, s a vélemények ebben eltérőek lehetnek. Nagy gondot jelent továbbá az ország magas költségvetési hiánya. Az új jogszabályok ezért lehetővé teszik a tartósan fizetésképtelen, állami költségvetésből támogatott vállalatok felszámolását. Mivel elvonni csak onnan lehet, ahol van, így a költségvetés jelentős forrásokat vont el a jövedelmezően gazdálkodó vállalatoktól, s ezáltal az egész monetáris szférától. Ez az eljárás azonban nem haladhatja meg az ésszerűség határait, ezért a költségvetés kifinomultabb módszereket kezdett alkalmazni, különböző értékpapírok, rövid lejáratú kincstárjegy, középlejáratú letéti jegy kibocsátásával enyhítette az egyensúlyhiány feszültségeit. A Nemzeti Bank 1988-ban 10 milliárd forint értékben bocsátott ki értékpapírokat, ebből 6 milliárd forint értékűt a lakosság vásárolt meg. 1982 óta kötvények kibocsátására is lehetőség van, jelenleg már 80 milliárd forint a kötvények értéke, s a lakosság takarékállományának csaknem egyharmada kötvényekben fekszik. A kormány az utóbbi időben jelentős intézkedésekkel és garanciákkal ösztönözte a külföldi tőkebefektetéseket is. Ma már körülbelül 200 vegyesvállalat működik az országban, s a külföldiek befektetési feltételeit törvény szabályozza. A magyar gazdaságnak nehéz problémákkal kell megküzdenie a jelenlegi időszakban. A korábbi évek elhibázott beruházási politikája, a feldolgozóipar elhanyagolása és egyéb körülmények következtében hatalmas mértékűre nőtt az ország adósságállománya, melynek egy lakosra számított összege legnagyobb Európában. Az erős inflációs nyomás főleg a szociálpolitika terén okoz súlyos gondokat. Szembe kell nézni a reálbérek és a fogyasztás csökkenő irányzatával, s az ebből eredő társadalmi feszültségekkel. MUNKAMEGOSZTÁS A BANKRENDSZERBEN Az előadó a továbbiakban kifejtette, hogy a fennálló gazdasági helyzet a magyarországi kétszintű bankrendszer felépítésére és működésére is kihat. Az országnak olyan bankrendszerre van szüksége, amely egyrészt érzékenyen, minél kevesebb szociális feszültséget okozva vezeti le a felhalmozódott problémák megoldását, de ezzel párhuzamosan arra is törekszik, hogy minél jobban kihasználja a monetáris irányítás hatékony eszközeit. A kétszintű bankrendszer ezért eléggé koncentrált formában indult, de a kisbankok száma is gyorsan növekedett, s jelentős változások következtek be a pénzügyi források szerkezeti összetételében. Jelenleg 3 nagybank, 2 közepes bank, s mintegy 25 egyéb bank képezi a bankrendszer második szintjét. A jegybanki funkciókat a Magyar Nemzeti Bank látja el, ide tartozik elsősorban a szükséges pénzmennyiség kibocsátása, a pénz értékének megőrzése, a pénz- és hitelpolitikai javaslatok kidolgozása a kormány számára, a devizagazdálkodási feladatok ellátása, az árfolyampolitika és az árfolyamok meghatározása. A jegybank feladata továbbá a nemzetközi adósságállomány kezelése és az állami költségvetés finanszírozása. Növekvő feladat lesz a kereskedelmi banktevékenység szabályozása, főleg a refinanszírozás és a rediszkontálás által, valamint a kötelező tartalékok és a jegybanknál elhelyezett betétrészarányok meghatározásával. A bankok biztonságos üzemeltetését az Állami Bankfelügyelet tevékenysége garantálja, itt kell bejelenteni az új bankok alapítását is, aminek egyik feltétele, hogy az induló tőke legalább 500 millió forint legyen. A kereskedelmi bankok sorában legnagyobb a Magyar Hitel Bank, melynek partnerei a népgazdaság gazdálkodó szervezeteinek 40-50 százalékát teszik ki. A nagyobb pénzintézetek közé tartozik még az Országos Kereskedelmi és Hitelbank, a Budapest Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank. A bankok forrásszerkezetében a legjelentősebb, de fokozatosan csökkenő hányadot képviseli a jegybanktól megalakulásakor átvett rövid lejáratú refinanszírozási hitel, kisebb, de növekvő részarányú a betétállomány, s ugyancsak növekvő részarányt képvisel az alaptőke. Ezeket egészítik ki a kötvénykibocsátásból és a nyereségből származó, valamint az egyéb források. Bankot csak részvénytársaságként szabad létrehozni, s a bankok kötelesek mérlegüket minden évben nyilvánosságra hozni. FEJLEMÉNYEK ÉS TAPASZTALATOK A kétszintű bankrendszer kialakításakor az ügyfeleket mesterségesen osztották szét az említett pénzintézetek között, így a bankoknak egyaránt jutottak jövedelmezően gazdálkodó, hasznos partnerek, s támogatásra szoruló, veszteséges vállalatok. Az volt az elképzelés, hogy a bankközi forrásáramlás és az ügyfélkör szabad mozgása a hitelező bankok érdekeltségével, főleg a hatékonyság irányába mutató tőkeáramoltatással együtt fokozatosan normalizálni fogja a gazdálkodó szervezetek pénzügyi helyzetét. Ebbe az elképzelésbe az is beletartozott, hogy az illetékes kereskedelmi bankok szorgalmazni fogják a veszteséges, csődbe jutott vállalatok felszámolását. Ez a feltételezés azonban nem vált be, nemcsak azért, mert ez a társadalmi szervezetek és a sajtó által is támogatott ellenállásba ütközött volna, hanem azért is, mert a felszámolás „elszámolása" ellentétben volt a bank pénzügyi érdekeivel, hiszen a veszteség leírása a bank alaptőkéjét csökkentené. A veszteséges vállalatok így csupán kellemetlen ügyfelekké váltak, s csak az késztette őket megfontolt szerkezetváltásra, hogy a bankok igyekeztek szabadulni tőlük, megtagadták a további hitelek folyósítását, az új bankok pedig messziről kerülik az ilyen partnereket. Ez tehát egy lassúbb lefolyású kényszerpálya, aminek szintén vannak szociális következményei, de azért van vállalati önállóság, azért vannak választott igazgatók, hogy megtalálják a veszteséges termelésből kivezető utakat. A jegybank azonban nem méltányolta a veszteségesség felszámolásának lassú folyamatát, s gyors ütemben kezdte csökkenteni a refinanszírozási hitelkereteket. Ez nehéz helyzetbe hozta a bankokat, mert a beszűkülő források miatt korlátozniuk kellett a hitelkibocsátást, s így az olyan ügyfeleknek is kevesebb jutott, amelyek befektetései jelentős népgaz dasági haszonnal térülnének meg. Az egyébként indokolt restrikciós politika, vagyis a jegybanki források beszükítése egyrészt konfliktusos helyzetet teremtett a bankrendszer két szintje között, másrészt pedig fékező hatást kezdett gyakorolni a gazdasági növekedésre. Az ügy hátterében természetesen azt is látni kell, hogy a nagy állami beruházások finanszírozásáról továbbra is közvetlenül a jegybanknak kell gondoskodnia, s a növekvő lakásépítési hiteligények is a jegybanknál jelentkeznek. A források elosztását tehát a bankrendszer két szintje között elsősorban központi gazdaságfejlesztési és szociálpolitikai döntések befolyásolják, ami egyúttal azt is jelenti, hogy egyre jobban megnyilvánul az alsó szint kompetitív, az önálló vállalati gazdálkodásra épülő, s a költségvetési juttatásokból fokozatosan kimaradó jellege. DOLGOZNI ÉS TANULNI Ez a helyzet a kereskedelmi bankok szféráját arra ösztönzi, hogy nagyobb gondot fordítsanak minden lehetséges pénzügyi "forrás bevonására. Ezek közül elsősorban a lakossági megtakarítások és a külföldi tőkebefektetések jöhetnek számításba. Ami a lakossági megtakarítások tőkésítését illeti, tulajdonképpen már el is kezdődött a kereskedelmi bankok és a takarékpénztárak integrálódásának a folyamata. Itt nemcsak arról van szó, hogy a takarékpénztárak kereskedelmi bankokká alakulnak át, s ezzel együtt a lakossági és a vállalati betétek kamatlábai a hitelfeltételekkel együtt fokozatosan kiegyenlítődnek, hanem elsősorban arról, hogy a bankok a társadalmi infrastruktúra szerves és rugalmasan működő részét képezzék, mint például a városi tömegközlekedés, a mosodák, vagy bármilyen más fizetett szolgáltatás. Mindez egyelőre inkább csak program, mert ehhez meg kell még teremteni a szükséges tárgyi és személyi feltételeket. Elsősorban a rendkívül elhanyagolt állapotban levő távközlési rendszer országos méretű rekonstrukcióját kell megvalósítani, s gondoskodni kell a pénzműveletek gyors lebonyolításához szükséges elektronikus rendszerek kiépítéséről is. Nem kevesebb gondot jelent a személyi feltételek megteremtése, hiszen a kétszintű bankrendszer hatékony működtetéséhez speciális szakismeretekre van szükség, ezeket pedig mindeddig sehol sem tanították. Ezt a problémát a bankok úgy igyekeznek megoldani, hogy saját hatáskörükben tanfolyamokat szerveznek, s támogatják az olyan intézmények kiépítését, amelyek a banktisztviselők továbbképzéséről gondoskodnak. A bankoknak ki kell alakítaniuk a fiókintézetek széles hálózatát. A KÜLFÖLDI TÖKE BEVONÁSA A külföldi tőke bevonását elsősorban a vegyesvállalati bankok segítik elő, amelyek alaptőkéje különböző arányban van külföldi tulajdonban. Ilyen vegyesvállalati bank például az •1 milliárd forint alaptőkével megalakult Közép-Európai Hitelbank, amely a maga nemében egyedülálló. Ezt hat külföldi bank alapította, a hetedik részvényese pedig a budapesti székhelyű Közép-Európai Nemzetközi Bank (Central-Euro- pean International Bank, CIB), melynek fő részvényese a Magyar Nemzeti Bank. További vegyes tulajdonban levő bank a Citibank Budapest, amely 80 százalékos amerikai részvénynyel alakult, s főleg deviza- és forintátutalásokról gondoskodik. Maga az előadó a harmadik vegyes tulajdonban levő banknak, az Unicbanknak a vezérigazgató-helyettese, amely 55 százalékos magyar részvéttel működik, s 1 milliárd forintos alaptőkével indult. Legnagyobb külföldi részvényese a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (International Financial Corporation, IFC), a világbank leányvállalata. A bank eredményes működését bizonyítja, hogy már megalakulásának első évében 5 százalékos osztalékot fizetett ki a részvényeseinek, tavaly pedig 300 millió forintos nyereséget ért el, s 10 százalékos osztalékot fizethetett ki. Amint azt az előadó a kérdésekre válaszolva kifejtette, a külföldi tőke túlzott beáramlásától nem kell tartani, mert a tőke tulajdonosai kétszer is meggondolják, hogy mibe fektessék a pénzüket. Különösen a nagyobb beruházásoktól tartózkodnak, s inkább csak az infrastruktúra, a szolgáltatások, főleg a vendéglátóipar fejlesztésében vesznek részt. KÖVETKEZTETÉSEK Az előadó számos kérdésre válaszolt a bankok gazdálkodásával kapcsolatban is. A bankok nyereségi adót fizetnek, ezt a jegybank számlájára vezetik el, így járulnak hozzá a költségvetéshez. A jegybank azonban két úton jut tőlük bevételhez, egyrészt mint a nagyobb bankok részvényese, másrészt mint „adóbeszedő". A „rossz cégekkel megáldott" kereskedelmi bankok helyzetével kapcsolatban kifejtette, hogy külföldi tapasztalatokat is hasznosítva a nagyobb bankok szanálási alapból próbálják megmenteni a vállalatokat. Szanálásnál cselekvési programot kell kidolgoznia a vállalatnak, s ennek teljesítését a bank szigorúan ellenőrzi. A szanálási alap azonban véges, a veszteséges gazdálkodást nem lehet vég nélkül finanszírozni. A felszámolás nagy szociális feszültségekkel jár, de bizonyos iparágaknál elkerülhetetlen. Végezetül megállapíthatjuk, hogy bármennyire is eltérőek a magyarországi gazdasági viszonyok a mi feltételeinktől, s bármennyire is nagyok a különbségek a gazdasági mechanizmus átalakításának gyakorlati végrehajtásában, az ilyen jellegű tapasztalatcsere, mint amilyen a magyar banktisztviselő előadása volt a Csehszlovák Állami Bank Szlovákiai Főintézetének tanácstermében, mindkét fél számára hasznos, mert elősegíti a tisztánlátást egyes részletkérdésekben, s lehetővé teszi az esetleges hibás lépések megelőzését. MAKRAI MIKLÓS ÚJ ■ 1989
