Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-03 / 9. szám
cit! - mondom a közelben e. Dán újabb marcona alak ül liba bök: - Nekem is három lesz itt? De azért a három egrendelem... - Most már akugyan távoznom kell - Ám fúl felém: tehetetlenül a hebeléd? Magunkra hagynál? nül még sohasem éreztem 'k tiltakozni: , éget, gyomorsavam van. csak elém tetettek három >ora, igyál! gott velem az étterem. Ho- neg én ezektől a bestiáktól? iban. Újra felálltam: igazán . De a két kar ismét lendült, emben: nem találok-e ismeki... De ott, ott az az ember zdult, már indul is felénk... ... Talán megment kínos irfi azonban mintha távozni ig az asztalunk mellett, ám IOS- Hozom a százast! Az ajtó becsukódott. Végigmért szúrós szemével:- Mi van a táskádban?- Három verseskönyvem s néhány kézirat.- Hát mutasd. Ha megérnek egy százast, odébbállhatsz... Kivette a könyveket a táskából, majd fitymálva mondta:- Ez csak tizenkét korona darabonként, ez kevés. És ezek mik? - mutatott a borítékban lapuló kéziratokra. - Ezek mennyit érnek?- Egyenként úgy egy százast... Kételkedve nézett rám. Amikor megpillantotta a közeli könyvesboltot, karon fogott. - No, gyere... ott majd elválik... - Engedelmesen mentem vele. Közben aggódni kezdtem a verseim miatt: ha csakugyan elveszi, mi lesz velem az esti előadáson, ahol szükség lehet á kéziratomra... Arra már nem is mertem gondolni, hogy az újságba szántam őket. A könyvesboltban megmutatta a verseimet eg^ éltesebb férfiúnak, akit hozzáértőnek gondolt:- Tessék szíves lenni, mondja meg, mit érnek ezek a firkálások? A fogaim már vacogni kezdtek... A mai civilizált világban hogyan lehetnek ilyen gangszterek? m megállítottam, s közelha- jgtam: kínos helyzetemből, kö•ülnézett, azután szólt: ;ját, s jöjjön utánam! magunk mögött az ajtót, agyok mentve! lóg következett. Elmondta, mber viselkedését, s várta, í ennek egy százas az ára, íben akar látni, így százasom még van, de igytam, hogy legyen mivel eken megmondtam, nincs ajd akadozva: , én egy szegény költő va- gyellárissal... Nem fogadna lás szívességet? Egyetlen n van, de arra szükségem i odaadom, vacsorázni sem re néztem rá, talán megszegény! Hírneves ember képekről, az újságból... No, Azzal megmarkolta a jobb nt ott bent azok, és tudtomra irgalmatlanul visszavisz az issam ott, ahol abbalyitotta az ajtót, mire kiA mi országunkban hasonló esetről még nem hallottam... És rendőr sehol a közelben.- Hol szerezte ezeket a verseket? - kérdezte a könyvkereskedő, amikor a versekre pillantott, s folytatta: - Hiszen ezeket egyik neves költőnk írta... Egyenként is megérnek, mondjuk, száz koronát...- Én vagyok az a költő - mondtam elpirulva, de elhallgattam, megérezve karomon a szorítást ... Mintha a könyvkereskedő szánakozva nézett volna végig rajtam, bizonyára nem hiszi el, amit mondok, gondolja: valahol loptuk a kéziratokat. Visszaadta a verseket, s már indultunk is kifelé, amikor kellemes meglepetés ért: az ajtóban szembetalálkoztam egy régi költőnő ismerősömmel, aki örvendezve nyújtotta a kezét. Meg vagyok mentve! S már hadartam is, hogy egy százasra lenne szükségem, kölcsönképpen, csupán néhány percre, amíg elhozom pénzemet a szobámból, amely itt van a közelben. Ezt az elvtársat kell kifizetnem, tartozom neki - tettem hozzá meggyőző hangon. Költőnő ismerősöm mintha megértette volna helyzetemet, a könyvkereskedőtől kért kölcsön nekem egy százast. Szegény költők! Nála sem volt annyi pénz.- Pár pillanat, és itt vagyok! Jó néhány lépcsőt hagyhattam magam mögött, amikor eszembe jutott, hogy a második emeleten, jobbra az első ajtón kell keresnem a huszonnégyes számot. Számot azonban egyik ajtón sem találtam. Feljebb mentem egy emelettel, de az ajtók ott is számozatlanok voltak. Azután tovább, majd újból vissza: számok sehol! Próbáltam más feljárót keresni. Végtelennek tetsző üres folyosókon ténferegtem, már szinte kimerülve. A költőnö ott a könyvesboltban! Mit gondol rólam? Ó is kölcsönkérte azt a százast! Találomra bekopogtattam a legközelebbi ajtón, kinyílt magától. Üres szobába léptem, miközben az ajtó magától becsukódott. Valaki elhaladt mögöttem, majd eltűnt. Nosza, a nyomába, gyorsan... A folyosó, ahová kiléptem, üres volt, sehol senki... Halk beszédfoszlányokat hallottam, de nem tudtam megállapítani, honnan jönnek a hangok ... Á, ott a földszint! No, végre! Négy emeletnyi magasságban járhatok. De sehol lépcső. Szürke ruhájú ember közeledett. Amikor közel került hozzám, ráismertem: a Bacsa! Az egykori állami birtokon sokszor láttam. Megszólítottam, rám bámult, de nem felelt... Eszembe jutott, elmebeteg... Mindig ilyen hallgatag volt. Otthagytam. Mindenáron le kell innét jutnom! Várnak a könyvesboltban. De a szobám... hol lehet, merre keressem? Eltévedtem, állapítottam meg, s kivert a verejték. Újabb irányba indultam el. Újabb folyosó. Végre: innét le lehet látni. Valaki éppen létrán ereszkedik lefelé... De micsoda létrán! összecsukható. Nosza, gyerünk. Egy emelettel sikerült lejjebb jutnom. Aztán nincs tovább. Az egyik ajtó mögött kopácsolást hallottam, benyitottam. Asztalosok padlóztak, szanaszét deszkák, szerszámok, örömmel szólítottam meg az egyiket. Szakmabeli. De nem válaszolt, csak bámult rám. Istenem: ez is?! A folyosón újra megpillantottam egy létrát, olyan összecsukhatok Ismét lejjebb kerültem egy emelettel, s nem vett észre senki. . . Megint nincs tovább, a folyosónak vége... Benyitottam a legközelebbi ajtón. A szobában többen voltak, kis ablakokban könyököltek, köztük a Bacsa is... Egy nővérkét láttam a mellékszobában.- Kérem szépen, szeretnék innét kikerülni. - Nem válaszolt, hanem sietve távozott, de alig egy perc múlva két markos ápolóval együtt visz- szatért...- Szeretnék innét kikerülni!- Igen, bácsi, ki fog kerülni, csak tessék várni egy kicsikét.-Kérem, engem nagyon várnak... Nékem a szobámba kell mennem, de eltévedtem... Én, én költő vagyok és... Nem folytathattam. A két markos férfi közrefogott, s már kalimpáltak is lábaim a levegőben. Egy szobában találtam magam. Az, asztal tetején valaki szónokolt, a másik magába görnyedve zokogott... A harmadik, a negyedik... Ráébredtem: a bolondok házában vagyok. To- porzékolni kezdtem:- Kérem, én költő vagyok! Költő vagyok! A kulcs megcsikordult a zárban, s a két ápolónak már nyoma sem volt. Az egyik férfi nevetve fordult hozzám:- Te, költő? Ekkor hatalmasat ordítottam, s felébredtem. Homlokomon folyik a veríték, feleségem áll fölöttem:- OJyan szaggatottan lélegezték, mi bajod van? Szükségem volt egy kis időre, amíg magamhoz tértem. Amikor rájöttem, hogy az ágyamban vagyok, nagyot szippantottam a levegőből és halkan válaszoltam:- Borzasztót álmodtam: hírneves ember voltam... Mészáros László SZINDBÁD NAPLÓJÁBÓL A lelkek a szárazföldön is hajótörést szenvedhetnek. Aki utazni akar, mást is akar. * A kalmár szive a hajóval együtt hánykolódik. A zsugori még akkor is koldusszegény, ha kalifának született. Bagdadot a kalifák és a mesemondók tették halhatatlanná. Az ember szerencséje nem egyidős az emberrel: később születik és hamarább hal meg. A szerencse néha bennünk fordul meg. A sötét lelket nem takarja el a díszes ruha. A kalandozó lélek sose koldusszegény. Csak addig erős az ember, míg tudja titkolni baját és bánatát. Minden karaván meghozza az idő homokját is. Nincs akkora szerencse, amely szét ne mállana az ostoba kezei között. Minden utazásnak két nagy pillanata van: az elindulás és a megérkezés. A tisztább léthez a lemondás útja vezet. Szegény országnak is gazdag fejedelmei vannak. Akik a saját verejtékükkel keresik meg a betevő falatjukat, azoknak rendszerint többre nincs is szükségük. A fiatalság mindig illatos valamitől. A képmutatónak mindig van mit mutogatnia. Az örömtelen napok ellen egyetlen orvosság létezik: nem venni kell az örömöt, hanem teremteni. Az igazi hajóskapitány csak vendég a szárazföldön. Allah még nem fejezte be a világ teremtését, csak most az emberek cselekszenek helyette. Az igazi férfiak lányok nélkül is tudnak jól szórakozni. Tengerjáró ember hamarább megbarátkozik a halállal. A szegény kapitánynak se szele, se vitorlája nincs. Jaj annak az embernek, aki már nem hisz a mesékben. Az éjszaka őszintébb a nappalnál. A bátor akar, a gyáva csak szeretne. A különbség lényeges: a gond öregbit, a gondolkodás fiatalít. Az idősebbeknek azért van több idejük, mert kevesebb az erejük. A nagy kutyáknak nagy bolháik vannak. Vannak, akik még álmodni is lusták. DÉNES GYÖRGY Gyalogúton Ithakába. Aludnod kéne, mély, hosszú álommal elaludni, álmodban vándorolva erdők ösvényén hazajutni, kapaszkodni sziklákon át, fogózni szederágba, s beledőlni a csillagos, jó szagú éjszakába. Csak menni mohos fák között, derűsen hallgatózva, a kékpárás messzeségbe lassan belemosódva. Árnyékba ülni fáradt szívvel s ábrándozni a távol ködében alvó gyönyörű s rég látott Ithakáról. S míg a tücskök egyhangú dalukat fújnák, ráhajolna lelkédre a könnyű szomorúság, sóhajtanál, föl is kelnél, és megkettőznéd lépted, s új, otthonos tájak kerülnének elébed. Aludnod kéne, mély, hosszú álommal elaludni, békésen vándorolva álmok ösvényén hazajutni, s míg törnél egy-egy zöld gallyat virágos lobogónak, keresnéd édes ízeit az elfelejtett szónak. Csak mennél, bandukolnál s elképzelnéd a percet, amely még utolszor a fényre emelhet, s megtöltené szíved a teljesség hitével, megáldva s elhalmozva szelíd szeretetével. És otthon sok halottad föltámadásra várva gyöngéden átkarolna, csöndeskén sírdogálna, s te föl sem ébrednél már, mert bízvást jobb az álom, és tudnád, csak a szeretet győzhet a halálon. Tavaszelői üzenet Hangjegyeket csiripel a veréb, szelíd üzenet: tavasz lesz talán, kipislant a nap ködgyúrüs ablakán, végül kidugja sugaras fejét. Gazellalábbal átszalad a fény a hóval trágyázott világon, ~nyílj ki, nyílj ki, szamócavirágom, te, leggyönyörűbb tavaszi költemény. Kérdések és kétségek A világ egybefoly, az atommagoktól a galaxisokig; miként az emberi testben, a sejtek összetartják a formát, teljesebben, mint bármely konstruált mű, modern idol, s ez a teremtés csodája, a hiánytalan, ép s ésszel még föl nem fogható, titokzatos sok százbillió kicsi és nagy kerék, melyet az elképzelés egybemos s különválaszt, hiszen elérhetetlen még a teljesség, amely felé törekszünk, s nem sejthetjük, az lesz majd a vesztünk, amit alkotunk, vagy általa lesz gazdagabb a lét? Déli szélben Déli szél fúj. Szelíden fénylik, lobog az ingem. Sűrű nedveket forral a borókás hegyoldal. Tűnődve nézek szerte: csüggedten, térdepelve gubbasztanak a bokrok, sorsuk kövekbe botlott. Itt éltem-égtem régen kútvízen, zabkenyéren, bolyongtam annyit árván, bodza virága várt rám. Leheverek a földre, mostoha anyaölre, * vallatom, mért űzött el szívemben rémülettel.
