Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-03-03 / 9. szám

JSZÚ 989. III. 3. H étfőn nyílik meg a Varsói Szerződés hét és a NATO tizenhat tagállamá­nak részvételével az európai fegyveres erőknek és hagyományos fegyvereknek az Atlanti-óceántól az líráiig terjedő csökken­tésével foglalkozó bécsi fórum. Jelentősége nem szorul különösebb magyarázatra, az utóbbi hónapokban számos elemzés látott napvilágot arról, hogy az európai nukleáris rakéták leszerelése miért állította a figyelem homlokterébe a hagyományos fegyvereket. Szovjet szakírók is eljutottak ahhoz a követ­keztetéshez, amely szerint a világ 2000-ig történő atomfegyver-mentesítésének prog­ramja sem valósítható meg anélkül, hogy előbb rendbe, tennék a konvencionális esz­közök dolgát: a két tömb közötti szembehál- lást e téren is sokkal alacsonyabb szintre kell szorítani. Olyanra, amely az ésszerűen elégséges védelem követelményeinek felel meg, tehát kizárja a támadóképességet. A Varsói Szerződés tagországai két rendkí­vüli horderejű döntéssel igyekeztek kedve- Leopárd II zö légkört teremteni a hagyományos lesze­relési fórum munkájához: 1. a tárgyalások­tól független, egyoldalú leszerelési lépése­ket jelentettek be; 2. a honvédelmi miniszte­ri bizottság január végén nyilatkozatot tett közzé a két tömb Európában és a csatlako­zó vizeken lévő erőinek arányáról. Ezekbe a viszonyításokba a Szovjetunió, majd Bul­gária, Csehszlovákia, Lengyelország, Ma­gyarország és az NDK által bejelentett lépé­sek adatait még nem számították be. Nem ismételjük meg újból az egyoldalú csökkentések adatait, hiszen az utóbbi he­tekben nagyon sokszor szerepeltek lapunk­ban is, s ráadásul erről a Rudé právo és a Pravda szerkesztőségével együtt lapunk is ankétot rendezett az olvasókkal Két dologgal szeretnénk most részletesebben foglalkozni: érzékeltetni a leszerelés társa­dalmi-emberi vonatkozásait, köztük olyan szempontokat, amelyek sokáig tabutémák voltak, másrészt pedig az aszimmetriák egyes vonatkozásaival, különösen a sokat emlegetett harckocsik terén, hiszen ez utóbbi példája jól kiegészítheti az első kér­déskört. Két megközelítés Elöljáróban néhány dolgot le kell szögez­ni. A NATO tavaly novemberben közzétette saját adatait a Varsói Szerződés erőiről, ezek nagyon tendenciózusok voltak, irreáli­san magas fölényt tulajdonítottak a szocia­lista országoknak. A Varsói Szerződés nyi­latkozatában szereplő adatok sokkal széle­sebb körre terjednek ki, s igazolják a hozzá­vetőleges egyensúlyt. Más szavakkal: tar­talmazzák az aszimmetriákat, bemutatva: mindkét oldalon van fölény is, meg lemara­dás is, de ezek egyensúlyban vannak. A Varsói Szerződés számvetése a fegyve­res erőket egységes szervezetként fogja fel, tekintetbe véve azok minden alkotóelemét: a szárazföldi csapatokat, a légierőt, a hadi­tengerészeti erőket, a kiegészítő erőket (biztosító- és hadtápcsapatok). Azért, mert a haderönemek és fegyvernemek egymás­sal szoros együttműködésben, egymás köl­csönös támogatásával oldják meg hadá­szati, hadműveleti és harcászati feladatai­kat. Tehát az elv: reális összehasonlítást csak a haderők egészére kiterjedően lehet végezni. A NATO felfogása szerint viszont az európai haderőcsökkentési tárgyaláso­kon nem kell foglalkozni a haditengerészeti erőkkel, ezeket ók nem számítják be az európai erőikbe. Ha tehát megnézzük a Varsói Szerződés táblázatait, látható, hogy a szárazföldi csa­patok és a katonai légierő hozzávetőleges egyenlő létszáma mellett a NATO a hadi­tengerészeti erők terén kétszeresen felül­múlja a Varsói Szerződést. A NATO a har­cászati légierő és a tengerészeti légierő repülőgépeinek, a harci helikoptereknek, a páncéltörő rakétakomplexumoknak a szá­mát tekintve szintén előnyt élvez. A Varsói Szerződés viszont a harckocsik, harcászati- rakéta-indítóállványok, a légvédelmi csapa­tok állományába tartozó elfogó harci va­dászrepülőgépek, gyalogsági harcjármű- vek, valamint a tüzérség terén van fö­lényben. Sok cikk jelenik meg a Szovjetunióban a katonai glasznoszty szükségességéről, szakértők elemzik, milyen döntések vezet­tek a fegyverzetek jelenlegi rendkívül ma­gas szintjének a kialakulásáig. Sok korábbi katonapolitikai lépést őszintén boncolgat­nak, s amikor ezeket olvassuk, sosem sza­bad szem elöl téveszteni a honvédelmi miniszteri bizottság megállapítását: a két tömb között hozzávetőleges erőegyensúly áll fenn. Mennyiség és minőség Itt külön hangsúlyozni kell: az egyensúly nem szúkithető le csupán számokra, sok összetevője van. Ezek egyike a minőség kérdése. Ha ez kerül szóba, általában a technológiai fölényre, a fegyverek korsze­rűségére gondolunk. De van egy másik oldal is, amiről szintén nem szabad megfe­ösoooooeooosocosooooocooseoooc ledkezni. A VSZ-országok nagy hangsúlyt helyeztek, helyeznek a katonák kiképzésé­nek minőségére, viszont e téren objektív korlátokkal is számolni kell (a másik fél lehetőségeihez viszonyítva). Hiszen a NA- TO-ban sokkal magasabb a hivatásos kato­nák aránya, mint a Varsói Szerződésben, s ez főleg a legkorszerűbb fegyverrendsze­rek kezelőszemélyzetének felkészültségét befolyásolja nagy mértékben. A csehszlo­vák leszerelési lépésekről megrendezett február eleji sajtóértekezleten mód nyílt el­beszélgetni katonai szakértőinkkel. Ók is említették, hogy például az amerikai hadse­regben egy harckocsi személyzete sokkal több éleslövészeten vesz részt, mint nálunk zat sosem segit rajtunk, hogy a mi tankja­ink, repülőgépeink, rakétavetöink viszony­lag olcsók. Sztanyiszlav Kondrasov, a cikk szerzője párhuzamot von a Szovjetunió és az Egye­sült Államok kötelezettségei között: ,,Az USA a NATO kiadásainak sokkal alacso­nyabb hányadát vállalja, mint a Szovjetunió a Varsói Szerződés költségeinek. Mi adjuk a Varsói Szerződés fegyveres erőinek két­harmadát, az USA a NATO-nak az egyha- todát, beleértve a haditengerészeti erőket is. Mi adjuk katonapolitikai szövetségünk harci repülőgépeinek háromnegyedét, az USA egynegyedet, mi a tankok több mint kétharmadát, az USA egynegyedet ad,- a hadgyakorlatok ugyanis egyáltalán nem tekinthetők olcsó szórakozásnak. Ugyanez mondható el a hadseregben dolgozó polgári alkalmazottakról is. A NATO-nál sok olyan poszton civilek dolgoznak, amelyeket a Var­sói Szerződésben viszont hivatásos kato­nák töltenek be. Hogy plasztikusabb legyen a kép, említ­sünk meg az egyensúly elemei közül még néhányat. Ilyen például a gazdaság teljesí­tőképessége, egy-egy ország tudományos- műszaki bázisának színvonala, hatékony­sága, a geostratégiai és demográfiai muta­tók. S még a történelmi hagyományok is közrejátszanak, hiszen például a két tömb fegyverrendszereiben mutatkozó különbsé­gek, az aszimmetriák a történelmi fejlődés során alakultak ki. Ezek miatt nem lehet sosem abszolút, hanem csak viszonylagos paritásról beszélni. Érdekes, elgondolkodtató szempontról írt nemrégiben az Izvesztyija című szovjet na­pilap szemleírója. Nem a katonai-stratégiai paritásra hivatkozott, hanem az emberire, az állampolgárira, amikor megállapította: a szovjet emberekre sokkal súlyosabb ter­heket ró a fegyverkezési verseny, mint az amerikai, vagy nyugat-európai lakosságra. Az USA-ban és a többi NATO-országban több mint 600 millió ember él, a Varsói Szerződés államaiban 400 millió. A NATO- államainak évi nemzeti összterméke négy­szer nagyobb, mint a Varsói Szerződés országaié, ezért a katonai egyensúly fenn­tartása sokkal jobban nyomaszt bennünket, mint a Nyugat gazdagabb állampolgárait. S az említett arányt tekintve az a magyará­a harci helikoptereknél az arány hetven százalék és kétötöd... Még egy nagyon egyszerű és lényeges dolgot is látni kell: A lakosság számarányá­ra és az országok gazdasági erejére való tekintettel, s azzal kapcsolatban, milyen helyük van a világban tudományos-műszaki fejlettségüket illetően, elmondható, hogy az NDK nem az NSZK, Lengyelország nem Franciaország, Csehszlovákia nem Nagy- Britannia, Magyarország nem Olaszország és Bulgária nem Kanada. Ezek történelmi tények, az étet realitásai, s remélhető, hogy szövetségeseink nem látnak benne semmi sértőt." A harckocsik Számítani lehet rá, a most kezdődő tár­gyalásokon a NATO elsősorban arra fog törekedni, hogy megállapodás szülessen a harckocsik számáról, hiszen e téren mind­két statisztika jelentős VSZ-fölényt mutat ki. Sőt a NATO novemberben 52 ezerre be­csülte a Varsói Szerződés tankjainak szá­mát, a mi januári adataink pedig 59 470-ről szólnak. A NATO-nak saját bevallása sze­rint 16 364 harckocsija van, a Varsói Szer­ződés adatai szerint 30 690. A Varsói Szer­ződés fölénye jelentős, s hogy a Nyugat ezt mivel ellensúlyozza, arról már irtunk. De hogy ez az arány így alakult, annak törté­nelmi gyökerei vannak, s ezekkel a szovjet szaklapok az utóbbi időben nagyon sokat foglalkoznak. A Mezsdunarodnaja Zsizny múlt évi 9. és 11. számában is terjedelmes tanulmány foglalkozik ezzel a témával, egé­szen a 2. világháború előtti időkig vissza­nyúlva. Megállapítják: nem igaz az, hogy a németek a háború első szakaszában azért értek el sikereket, mert több és jobb tankjuk lett volna. Épp ellenkező volt a hely­zet. A nagy szovjet veszteségek okát abban látják, hogy Sztálin a harmincas évek végén a hozzáértő katonai vezetőket ki végeztette, a nagy harckocsi-alakulatokat feloszlatta, s széthelyezte őket a gyalogságnál. A né­met páncélosok összpontosított hadműve­leteivel szemben így nem tudtak hatékony ellenállást kifejteni. A sztálini vezetés nem speciális rendeltetésűnek tekintette a harc­kocsikat, hanem univerzálisnak, mindenféle feladatot ezekkel akart megoldani. Ezért is voltak olyan nagyok a szovjet harckocsierök veszteségei. A német páncélosok számbeli és technikai fölényéről alkotott mítoszt Sztálin találta ki. A háború utáni szovjet katonai vezetés a tapasztalatokból okulva visszatért a har­mincas évek elején kialakult, s később a Sztálin által feladott ,,tankfilozófiához“. A hatvanas évek elején a szovjet vezérkari főnök ezt irta: „A szárazföldi erőknél tovább fog növekedni a harckocsierök aránya. Har­ci tulajdonságaiknak köszönhetően a tan­kok a legnagyobb védettséget nyújtják az atomfegyverek hatása ellen .. a fegyverne­mek közül a harckocsicsapatok felelnek meg a legjobban a rakétanukleáris háború jellegének". Egy érdekes adat: a legendás szovjet T 34-es, amelynek gyártását 1939-ben kezdték meg, s akkor a nehéz harckocsik osztályába sorolták, súlya 31 tonna, lövege 81 mm-es, páncélja pedig 42-55 mm volt. Napjaink közepes harckocsija 30-50 ton­nás tömeg mellett 50-60 km-es sebességet ér el, fő fegyverzete a 100-120 mm-es, illetve 120-150 mm-es löveg, a páncélvas­tagság 100-350 mm. A hetvenes években is tartotta magát az a nézet, hogy a harckocsik szerepe nő a rakétanukleáris háborúban, s ezért a le­hető legtöbbet kell gyártani. Mára ez a né­zet elavulttá vált, általánosan elfogadott lett a tézis, hogy a nukleáris összecsapásneik nem lehet győztese. Ezzel szemben az Egyesült Államokban más koncepció érvényesült. Az USA-t a szovjet harckocsierök hidegen hagyták, mondván: a megbízható atomfegyver tudja a leghatékonyabban ellensúlyozni a szovjet hagyományos eszközöket. Nyugat-Európá- ban már nem osztották teljesen ezt a néze­tet, kifejlesztették saját, korszerű típusaikat. Jelenleg négyféle típust gyártanak a NATO- országokban, ebből egy amerikai, az Ab- rams. A további típusok: Leopárd II (NSZK), Challenger (Nagy-Britannia), AMX 30 (Franciaország). Tisztázni az arányokat Nem lesz ez könnyű feladat, hiszen pél­dául a harckocsik tekintetében a NATO szerint a Varsói Szerződés fölénye 3,1:1- hez, a szocialista országok adatai 1,9:1 arányt mutatnak ki. A puszta létszámvita itt sem segít, szintén figyelembe kell venni, hogy milyen rendszereket hasonlítunk' össze. Nézzük a gyártási időt. Az ötvenes évek szovjet típusai a T 54 és a T 55, a NATO-nál az M-48 A1 és az M-48 A3 (USA) valamint a Centurion (angol). A Var­sói Szerződés fölénye ezeknél tízszeres (30 000:2800). A hatvanas évek típusainál az arány 3:1. A hetvenes évek típusainál pedig már megfordul: 9900:11 856 a NATO javára. A 80-as években a fejlődés a követ­kező volt: a szovjet T 80-asok számát 1400-2000-re becsülik, a másik oldalon viszont 5000 darabot gyártottak az Abrams M1-ből, 2300-at a Leopárd ll-ből, 3000-et a Challengerből és 400-at az AMX 30 B2- ból. A számítások szerint a legkorszerűbb típusoknál az arány 5:1 -hez a NATO javára. Elengedhetetlenül szükséges tehát a megbízható adatok cseréje. De még ez sem minden, nem lesz könnyű dolguk a szakértőknek, amikor a minőséget kell összehasonlítaniuk, figyelembe véve a már említett egyéb tényezőket is. A megoldást a hatékony és kötelező ellenőrzés segítheti elő, amihez feltétlenül kölcsönös bizalomra van szükség. De ez már olyan terület, amelyről - a huszonhármak fórumával pár­huzamosan - a harmincöt résztvevő ta­nácskozik, a stockholmi konferencia ered­ményeire építve. A katonapolitikában a glasznoszty nem önmagáért való, nem a sokéves titkolózás miatti felfokozott kíváncsiság kielégítésére szolgál. A nemzetközi kapcsolatok átalakí­tásának hatékony eszközévé kell válnia. Befejezésül utaljunk az Izvesztyijából idé­zett cikk egyik gondolatára: Itt az ideje, hogy az olyan katonapolitikai fogalmak, mint az egyensúly, aránytalanság használatát kiter­jesszük. Emberi szintre kell őket emelni, emberi léptékűvé tenni. Hiszen a katonai egyensúly jelenlegi szintje aránytalanul nagy terheket ró az emberekre. A katonai szembenállás szintjét azért kell csökkente­ni, hogy emelkedhessen a nép életszínvo­A hetvenes évek végének nyugatnémet csielhárító rakétákkal fegyvertárából: harci helikopter harcko­(Archívumi felvételek) nala. MALINAK ISTVÁN iooososoosocooooooooeooGoaooooc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents