Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-24 / 8. szám
'etr Prouza Reggeli összhangzat Épp leszaladt egy csillag, vékony vonallal kettérepesztve az eget. A szürkéskék fény alácsorog a hasadékon az Árumintavásár-csarnok felett és gyorsan szétömlik a házakon, kövezeten. Kukák döndülnek, kezdődik a nappali zajháború, felbógő autómotorok teljesítik ki a nagyváros ismerős melódiáit. Az ebek megkönnyebbülten csaholnak sétájukon, ablakok rolói röppennek sóváran a magasba. Az idő minden reggel bemaródik szemünk fehérjébe. Meglepetésünkre, fájni kezd. litka Stehlíková Í sendélet dinnyével bejjel lefelé csüng a nyár Akár a denevér Eső hull a kosárba A hegyek pipáznak a ház mögött Bőröm aljáig bámultam Ajkam pereméig csendes vagyok Világtalan nap Szeld csak ketté a dinnyemagok beérett szemeim Karéi Vújtek Reggeli vers Elválaszt még a matracok éle * de vágyam már beléd harap Álmod rácsait fűrészelem Lassan jössz elébem .vés súgod: De vigyázz itt a gyerekek Mintha a káplán szőrös fülét pillantottam volna meg Haraszti Mária fordításai A mikor megtudta, hogy fiatal kollégája, a legutolsónak érkezett Bossi, húszezer lírával többet kap havonta, mint ő, Giovanni Bat- tistella rettenetes dühbe gurult, és olyasmit mert tenni, amit rendes körülmények közt őrültségnek tartott volna: kihallgatásra jelentkezett a vezérigazgatónál, hogy megmondja neki a magáét. íme, már ott is van az ünnepélyes irodahelyiség, amelynek mélyén a főnök trónol.- Tessék, tessék, lépjen csak beljebb!- Bocsánat, vezérigazgató úr, de...- Bocsánat? Ne beszéljen nekem efféléről, még csak az kéne, kedves Battistella: nekem kell megköszönnöm, amiért eljött.- önnek?- Igenis, nekem. S örülök, nagyon örülök, hogy láthatom végre, de az isten szerelméért, üljön már le! Ej, minél kedvesebb nekünk valaki, minél jobban megbízunk benne, annál jobban elhanyagoljuk; sajnos, ez az élet kegyetlen törvénye, nem így van? Mondja csak, kedves Battistel- lám, mióta nem váltottunk két árva szót? Hetek óta? Mit hetek: hónapok, néhány hónap - nem csodálnám, ha kiderülne, hogy egyenesen esztendők óta!- Pontosan két és fél éve...- Két és fél év! De elhiszi nekem, kedves Battistella, hogy két és fél éve minden este, tudja, amikor lelki- ismeret-vizsgálatot végez az ember, önre gondolok? Elhiszi? Minden este, elalvás előtt, ezt gondoltam magamban: „És Battistella? És az a derék Battistella? Róla megfeledkeztél, mi?“ - háborogtam. „Mikor határozod el végre magad, és nevezed ki arra a posztra, amit megérdemel? Egy olyan dolgozó, mint ő, a vállalat egyik oszlopa! Olyan jelle- mes és becsületes ember, amilyen ma már nem terem!..." Így én, esküszöm, és minden estém egy lelkiismeret-furdalás volt higgye el.- Ezek szerint ön, vezérigazgató úr...- Hogy én hajlandó vagyok-e segíteni, azt kérdi? Ó, ne beszéljen, ne mondjon nekem semmit, azt hiszi, hogy nem értem? Azt hiszi, nem tudom beleélni magam a helyzetébe? Szorul szóra el tudnám ismételni, amit mondani készült nekem... Hogy valaki, akinek sokkal kevesebb a jogcíme rá, mégis többet keres, mint ön: hogy ez igazságtalanság, hogy ön elveszítette a türelmét satöbbi. Nem így van?- Hát, valóban...- És ön, kedves Battistella, mélyen elkeseredett. Igaz? Ki ne keserednék el? Nem, én nem teszek szemrehányást. Az igazságtalanságtól tigrissé válik a legalázatosabb és legszelídebb teremtés is, nem így van?- Hát, végeredményben...- Na látja? És ön azt gondolta, hogy én ezt nem értem, én ezt nem tudom, engem ez nem érdekel. Ó, ez a bizalmatlanság!... Rendben van. Legyen ez egy jó nap mindkettőnk részére. Ma este mind a ketten elégedettek leszünk önmagunkkal... Mit szólna százötvenezerhez? - Hogyan?- Mindent összetéve ön most kilencvenöt-, kilencvennyolcezret kap kézhez. Vagy tévedek?- Kilencvenhetet.- No jó, lépjünk egyet előre, egy kicsikét. Százötven. Elég lesz? itolij Potyemkovszkij Kiindulópont sszefutottunk az utcán :ska úrral. Egészen lejolt volt. Mi történt? - kérdezte jn, a költő. Ne is kérdezzétek! - só- )tt Szecska. - Minden élre dolgozik! A szakadék én állok! Csak selejtet tünk. A dotáció a garan- 5 javításokra sem elég! indezéseink tönkremen- Az emberek nem akar- dolgozni, mert nem látják lunka értelmét! Hát így ik...! z ilyen beszélgetés, só- tzás manapság nem rit- Semmi különös nincs ie: elég általános isszimizmus. Egy idő után ismét összefutottam Szecskával. Feltűnően jó hangulatban volt.- Semmi ok az aggodalomra! - mosolygott. - Minden rendben van, minden normálisan működik! Kiválóak az eredményeink. A termelés elfogadható, és remény van arra, hogy a minőség is megfelelő lesz. Berendezéseink már a modern, sőt a legmodernebb technika képvisel#, élvonalbeli gépek... A kollektíva alkotó módon gondolkodik. De mindennél fontosabb: az emberek dolgozni akarnak, mert látják, a dolgok nem állnak egy helyben. A választás helyes volt, a vezetés teljesen ura a helyzetnek, pontosan működik, perspektivikusan, lelkesen, összességében tehát a helyzet pozitívan értékelhető...! Néhány nap múlva olvastam az újságban, hogy Szecska úr magasabb beosztást kapott. Gyárigazgató volt - miniszterhelyettes lett. Csak sajnálni lehet, hogy az ilyen poszt meglehetősen kevés, és nem mindenki számíthat rá. Likvidálásuk bizonyára tartós elégedetlenséget, reménytelenséget váltana ki. ANTALFY ISTVÁN fordítása- Bevallom, nem reméltem...- Látja, nem vagyok én olyan sárkány, olyan ronda dög, olyan emberevő, olyan vén róka, aminek mondanak.- Én... én hálásan megköszönöm.-Csak semmi köszöngetés. Ha épp arról van szó, nekem kell megköszönnöm az ön munkáját... Egy cigarettát...?- Köszönöm, nem dohányzom.- Bravó, ez is erény... Én viszont, sajnos, igen, füstölök, mint egy elkárhozott... Úgy-úgy. És így minden rendben van.- Akkor én nem is zavarok tovább...- Nem tartom vissza, kedves Battistella és minden jót! - Sóhajtott. - Kár! DINO BŰZZ ATI- Miért kár?- Semmi, csak... nekem... önnel egészen más terveim voltak. De most már hagyjuk.- Más tervek?- Igen, az ember tervez... de most már...- Vezérigazgató úr, nem lenne szíves megmondani?- Ismerem én magukat. Amikor az ember a javukat akarja, maguk rossz néven veszik.- Ó, dehogy!- Lehetett volna a húség próbája, a barátság bizonyítása, ez igen. Viszont megértem, hogy furcsának találta volna.- Furcsának? Miért?- Azonkívül... ez egy olyan ügy, amit nagyon diszkréten kell kezelni.- ön nem bízik meg bennem? A vezér lassan felállt, óvatosan az ajtóhoz lépdelt, kulcsra zárta, megállt, mintha hallgatóznék, hogy nem jár-e valaki odakint, mutatóujját az ajkára tette, hogy hallgatásra intsen, visszatért az íróasztalához, és suttogni kezdett:- Battistella! Idefigyeljen!... Én már öreg Vagyok...- Ugyan, dehogy!- A szívverésem már ki-kihagy... Én egyik napról a másikra...- Ilyet még tréfából se tessék mondani!- És ide? Ehhez az íróasztalhoz? Az én helyemre? Ki kerül? Figyel engem, Battistella?- Természetesen.- Köztünk maradjon, kérem, én önben megbízom... Egy idő óta nagy változásokról beszélnek.- Miféle válozásokról?- ön kevés szóból ért. Tulajdoncsere, mondják; ezt egy másik pénzügyi érdekeltség váltja fel. És tudja, mit jelent ez?- Hogy a mostani tulajdonosok mennek, és helyettük mások jönnek.- Mondott valamit? Tudja-e, mivel járhat az ilyesmi?- Hát, nem...-Takarékoskodással! Ha ez a változás bekövetkezik, és úgy tűnik, hogy már csak napok kérdése, ennek egyedüli oka az lesz, hogy az üzlet nem megy éppen a legpompá- sabban, hogy a válság szele minket is megsuhintott. Éppen ezért, én akár maradok, akár megyek: az újonnan érkezettek első gonja az lesz, hogy csontig hatolóan takarékoskodjanak. És hogyan? A lehető legegyszerűbben. Tudja, mi történik ilyenkor?- Nem tudom. Néhány...-Átszervezés! Szép szó, ugye? Átszervezés! Tudja, mit jelent ez? Megszabadulni a ballaszttól: ez a zseniális megoldás. A nagy rosta! Jó pár meglepetésre van kilátás - talán még számomra is. Akinek túl nagy a jövedelme, annak - lőttek! Ritkítani, ritkítani... És ki ússza meg a dolgot? Mint minden ilyen esetben: csakis a kis halak.- És akkor?- És akkor azt akarja, hogy én örüljek, amikor felszámolnak egy ilyen munkaerőt, mint ön! Ebben az esetben, ha csak egy csöpp lelkiismeret is van bennem, kötelességem, kedves Battistella, nemcsak óva inteni, hanem segíteni is, hogy szembeszálljon a fenyegető veszéllyel.- Szembeszállni?- Nyilván, szeretném megkímélni önt a megtizedeléstől, álcázni, beültetni egy védett pozícióba... De hasztalan, mert maguk, fiatalok, nem mérik fel, hogy...- De, vezérigazgató úr! Mondja, kérem!...- Akarja, hogy nyíltan beszéljek? Mintha a fiam lenne? Jó. Ha az ön helyében lennék, ebben a helyzetben, tudja, mit...?-Mit?- Áldott naivság! Hát elrejtőznék, behúznám a nyakam, nem állnék kirakatba, megelégednék azzal...- Mivel?- Magától értetődik! A tanulság: azzal, hogy javítottam az anyagi helyzetén, lényegében nagyon rossz szolgálatot tettem önnek: mintha vadállatok elé vetettem volna, hogy nevén nevezzük a gyermeket.- Ezek szerint ön...- Kedves Battistella, nem akarnám, hogy holnap szemrehányást tegyen nekem. Igenis, holnap megkérdezhetné: vezérigazgató úr, miért nem szólt? Mért nem nyitotta fel a szemem? Kedvesem, itt az idő sürget, akár változnak a tulajdonosok, akár nem, egy szép napon én magam leszek kénytelen a huszárvágást megejteni: és miért kéne önnek ráfizetnie?- De én... nem egészen értem... A fizetésemelésről van szó? ön szerint jobb lesz várni vele?- Nem, nem várni! Megelőzni! Mit csinálnak a katonák, amikor az elFELIKSZ KRIVIN A létrafok A létra foka vagyok. Kicsiny és nem túl feltűnő. Sietés esetén át lehet lépni rajtam. Vagy a szomszédomon, akkor viszont énrám lehet támaszkodni. Mi, létrafokok, egyformák vagyunk, csak a helyzet különböző, amelyet elfoglalunk. Egyik feljebb, a másik lejjebb. Ha bennünket azonos szintre emelnek, abból nem lesz létra. így viszont létrát alkotunk. Emelkedünk. Vagy ereszkedünk. Két irányúak vagyunk: felfelé és lefelé vezetünk. Lemászni a könnyebb. Azért, mert akkor csak azt látod, aki alattad van, s akkor az a benyomásod, hogy a létrán te vagy legfelül. Viszont ha felfelé mászol, csak lenség tüzel? Behúzzák a nyakukat, lekuporodnak, hogy ne lőjék kupán őket. Kuporodjék le ön is, Battistella.- Kuporodjam le?- Csak átvitt értelemben, persze. Ide fondorlat kell, alakoskodás, stratégiai színlelés: túl kell lőni a célon. Ért engem, Battistella?- Őszintén szólva...-Ugyan, mit számít önnek, nőtlen ember létére, egy kis fizetés- csökkentés? Ha kilencvenhétezer helyett csak nyolcvanezret kap, nem dűl össze a világ! A kilencvenezer fölötti fizetések szúrnak szemet! De kárpótlásul... vegye tekintetbe a biztonságot, a nyugalmat, a bizonyosságot, hogy semmilyen kellemetlenség nem érheti.- Fizetéscsökkentés?- Na látja, hogy nem tévedtem? Hogy jobb lett volna hallgatnom? Hogy ön máris rosszra magyarázza a szavaimat?- Nyolcvanezer...?- Én azon gondolkozom: hogyan kerülhetné el a bajokat. Én gondban vagyok, én aggódom, én töröm a fejem, préselgetem az agytekervénye- imet az érdekében, ön pedig... ön most ellenségének tekint.- Nyolcvanezer?- Hetvenezer talán jobb lenne, de gondolom, elég lesz nyolcvan is...- Mit mondjak...?- Tudtam én. ön belevaló gyerek, gyors észjárású, kevés szóból ért... Most viszont gondolja meg: ha én nem szólok! Megkapta volna a fizetésemelést: havi százötvenezret. És aztán? Ah, jól néztünk volna ki! Első suhintásra leütötték volna a fejét. Áldott szerencse, hogy van valaki, aki szereti önt...- ön igazán azt gondolja, hogy a fizetésemelés...?- Semmi kétség, fiam: kötél lett volna a nyakán nem más!- Hát, vezérigazgató úr, hálásan köszönöm, ön nagy bajtól mentett meg.- Csak semmi köszöngetés... Most menjen, menjen szépen, térjen vissza nyugodtan a munkájához. Ej, kedves Battistellám, csak egyvalami bánt: hogy nem tehetek többet magukért. Esküszöm, ez az én egyetlen bánatom. VARRÓ ILONA fordítása vallomása azokat látod, akik feljebb vannak, ezért úgy érzed, te vagy legalul. Ettől van a lihegés, és az általános kimerültség. Nem könnyű alacsonyabban lenni mindenki másnál. De bármennyire is rosszul érzed magad, a lényeg az, hogy maradj a helyeden. Hiszen voltaképpen miben különbözünk mi egymástól? Nem az irányban, nem a mozgásban, hanem a helyzetünkben. Ezért olyan fontos, hogy megőrizzük a pozíciónkat. És mi kell ahhoz, hogy megőrizzük a pozíciónkat? Helyes: az, hogy maradjunk a helyünkön. HARASZTI ILDIKÓ fordítása Szentpétery Ádám: Reggeli csendélet (olaj, 1981) (Hrapka Tibor fotoreprodukciója)
