Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-03 / 5. szám

Csaszny Erzsébet K arcsú fiatalasszony nyit be az anyakönywezetó iro­dájába. Többen is megkérdezik: fiú vagy lány? Fiú, feleli kipirulva, miközben leül a felkínált székre.- Névadót szeretnénk tartani, itt a helyi nemzeti bizottságon. A férjemmel úgy gondoltuk, hogy a jövő hónap elején. abból ami másutt bevált, ami megtetszett, maguk is sokat al­kalmaznak.- A polgári szertartásokon gyermekkorom óta részt veszek. Pionírként versmondással kezd­tem, majd később a testület tagja lettem. Idestova hat éve az elnö­ki tisztséget töltöm be - mondja Csaszny Erzsébet mérnök. - Le tudom tehát mérni a fejlődést, s vallom, hogy nincs miért szé­gyenkeznünk, de munkánk töké­letesítése állandó feladat. Anyakönyvi lég három további önálló község: Gomba (Hubice), Jányok (Janíky), Olgya (Oldza) is hozzájuk tartozik. így tavaly hatvanhat esküvőt bonyolítottak le. Egy-egy hétvégére kettő, né­ha három is jutott. Arra külön büszkék, hogy volt jónéhány ifjú pár, akik más anyakönyvi körzet­be tartoztak, de náluk akarták a boldogító igent kimondani.- A névadókon és esküvőkön nagyrészben a testület tagjai ad­Horváth Lászlóné anyakönyv- vezetö belelapoz a naptárba, megbeszélik az időpontot. A fia­talasszony távozása után a tele­fon után nyúl. Merva Máriát hív­ja, aki a testület megbízásából az emlékkönyvet készíti. Aztán feljegyzi a dátumot, hogy a kultu­rális műsorral idejében elkészül­jenek. Látom, hogy a szóban forgó napra két névadó és ugyanannyi esküvő van már be­jegyezve. Az anyakönywezetó elégedetten mondja:-A polgári ügyek testületé, amely tizenhét tagú, eredmé­nyesen dolgozik. A múlt évben a jubileum alkalmából elismerő oklevelet kaptunk. Gondot okoz, hogy a szertartásterem kicsi, az esküvők alkalmából a násznép fele se fér be. Ha minden igaz, az idén megkezdjük Z akcióban az új terem építését, s három év elteltével már abban rendezzük a szertartásokat. Névadót gyakran rendeznek ebben a csallóközi nagyközség­ben, ahol 3800 ember él. Zlaté Klasyn, amely öt település összevonásával jött létre, tavaly is kilenc egyéni és huszonnégy csoportos névadót tartottak meg. A színvonallal sem vallanak szé­gyent, de minden alkalmat meg­ragadnak a tapasztalatcserére és nem rejtik véka alá, hogy ják a műsort. A testület tagjait két csoportra osztottuk, felváltva dolgoznak. A művészeti alapis­kola növendékeire is mindig szá­míthatunk, szívesen eljönnek fellépni, s ha a szükség úgy kívánja, az alapiskola tanulói és pedagógusai is kisegítenek ben­nünket. - folytatja az anyakönyv- vezetö. Arra a legbüszkébb, hogy azok közül, akiknek esküvőjén közreműködött, egy házasság sem végződött válással. Tavaly hat házaspárnak rendeztek ezüstlakodalmat, sőt gyémántla­kodalmuk is volt. Horváth László (A szerző felvételei)- Minden alkalommal értesít­jük a munkaadókat, de sajnos csak kevés képviselteti magát a szertartásokon. Szerintem, ha az ajándékot itt nyújtanák át, sokkal több örömet szerezhetné­nek, mintha azt a munkahelyen teszik meg - jegyzi meg a testü­let elnöke. Az idős emberek-hétköznap­jaira, életjubileumaira is odafi­gyelnek. A múlt év végén tizen­hét hatvanéves polgárt hívtak meg találkozóra. Ha lehetséges, a nyolcvanévesek születésnap­járól is a nyilvánosság bevoná­sával emlékeznek meg. Azt, aki betegség miatt nem tud eljönni, a lakásán keresik fel egy csokor virággal. Az idős emberekről va­ló gondoskodásban sokat segít a jól működő nyugdíjasklub. Ha­vonta egyszer műsort szervez­nek a számukra.- A pionír- és a szikraavatás is mindig ünnepélyes - mondja az anyakönywezetó. - Néhány szomszéd község iskolái a Sla- vínon tartják az avatást. Azt hi­szem mi is bevezethetnénk ezt, annál is inkább, mivel közel a szlovák főváros. Remélem, te­lepülésünkön is akad olyan üzem, amely autóbuszt biztosí­tana számunkra. A fiataloknak igyekeznek em­lékezetessé tenni a személyi igazolvány átadását. A múlt év­ben negyvenkét fiatal kapta meg közreműködésükkel a felnőttkor­hoz való közeledésről tanúskodó igazolványt.- Minden eseményre odafi­gyelünk, tudjuk, hogy a falu lako­sai érzékenyek, rosszul esik, ha valakiről megfeledkezünk, ha a szertartások nem úgy zajlanak le, amint azt elvárnák - véleke­dik Horváth László, a hnb el­nöke. A faluban gyorsan híre megy, ha valaki eltávozott az élők sorá­ból. Amint megszólal a lélekha­rang, már a nemzeti bizottságon is tudják a szomorú hírt. Előké­szítik a résztvétnyilvánítási leve­let, s miután a hozzátartozókkal is beszéltek, értesítik a lakos­ságot a temetés időpontjáról.- Nálunk mindmáig nem ho­nosodott meg a polgári temetési szertartás, tavaly is csak egy volt belőle. Ezért is döntöttünk már korábban úgy, hogy a polgári ügyek tesületének képviselője minden temetésen búcsúbeszé­det mond, hiszen minden eltávo­zott tagja volt faluközösségünk­nek - összegez az elnök. A testület munkájának tökéle­tesítését a hnb tanácsa is fel­adatának tartja. Főleg a három mezőgazdasági üzemben dolgo­zó aktíva munkájának javítását tekintik fontosnak. Igaz, eredmé­nyeikre másutt is felfigyeltek már, de azt vallják, hogy a jó is lehet még jobb. NÉMETH JÁNOS A MEGKEZDETT MUNKA FOLYTATÓDIK A szlovákiai helységek legújabb név­jegyzékében hiába keresnénk Harkács (Hrkác) és Sánkfalva (Sankovce) köz­séget, meglelnénk viszont a korábbi kiadásban nem szereplő Gömörfalvát (Gemerská Vés). A hatvanas-hetvenes évek integrációs törekvései jegyében egyesült, s kapott új nevet két kis gömöri, immár tényleg csaknem össze­épült település. Később Deresk (Drzkovce) és Levárt (Strelnica) köz­ségek bevonásával körzetesítették a nemzeti bizottságot is. Amennyire ké­zenfekvő és logikus volt az első egyesü­lés, olyannyira erőszakolt és ésszerűt­len az utóbbi, hiszen - ha más nem - tíz kilométernél is nagyobb távolság vá­lasztja el a központot a társközségektől. A dereskiek és a lévártiak már jó ideje úgy vélekednek, hogy több szempontból is hátrányos helyzetbe kerültek, ezért most a „frigy" felbontására törekednek. Az elszakadást a járási szervek sem ellenzik, hiszen tapasztalják a „távirá­nyítás" hátrányait, a távol eső községek lakosainak, társadalmi szervezeteinek passzivitását. Legújabb álláspontjuk szerint azonban mindenképpen meg kell várni a legközelebbi választásokat, melyekre minden bizonnyal az előreho­zott pártkongresszus után kerül majd sor. Különös módon a körzeti nemzeti bizottság fizetett tisztségviselői, Árvay Zoltán elnök és Tamás László titkár sem ellenzik a leválasztást, noha azzal ők is tisztában vannak, hogy a dereskiek önállósága minden bizonnyal az appa­rátus létszámcsökkentésével jár majd.- A gyakorlat győzött meg bennünket a jelenlegi irányítási forma hiányossá­gairól - mondotta a hnb elnöke-, hiszen a távoleső társközségek lakosaival min­den jó szándék ellenére sem tudunk olyan közvetlen kapcsolatot teremteni, mint ahogyan azt annak idején elképzel­ték. elképze'tük. Az elmondottak ellenére a hnb veze­tői úgy vélik, hogy nem hanyagolták el egyik község fejlesztését sem, s amire annak idején a választási program összeállításakor vállalkoztak, azt tisz­tességgel teljesíteni is szeretnék. S valóban, Deresk községben már épül az új bevásárlóközpont. Mint ven­déglátóink elmondották, október végéig lerakták az alapokat, s megkezdték a külső falak emelését. A hirtelen télies­re fordult időjárás azonban közbeszólt. Novemberben már alig dolgozhattak, csak arra maradt idő, hogy fóliával leta­karják az építkezést, s az egybehordott falazóanyagot. A munkálatokat termé­szetesen már március végén, legké­sőbb április elején folytatni kívánják, hogy a jövő év végére fogadhassa a vá­sárlókat az elkészült üzletház. Persze addig sem megoldatlan a kö­zel hatszáz lelket számláló község ellá­tása. Sót, egészen a közelmúltig még messzi tájakról is ide jártak a vásárlók, az üzletben az alapvető élelmiszereken és fogyasztási cikkeken kívül ipari árut, tartós fogyasztási cikkeket is árusítot­tak. Hússal és húskészítményekkel pe­dig a Jednota mozgóboltja látja el a falu lakosságát. Az ízig-vérig kereskedő üz­letvezető azonban úgy határozott, hogy családi okok miatt egy időre más foglal­kozás után néz, ezért ottjártunkkor ép­pen leltároztak a boltban. A leendő üz­letvezető, Gál Edit és munkatársnője azzal a kikötéssel vállalták az üzletet, ha a korábbi áruválasztékot leszűkíti a ke­reskedelmi szervezet körzeti kirendelt­sége. Óhajuk érthető, hiszen ók élelmi­szerboltosok elsősorban. A fazekasmúltjáról, s tegyük hozzá jelenéről is, híres Deresken (ma is mű­ködik a községben egy ipari szövetke­zet, melynek termékei éppúgy öregbítik a község hírnevét, mint országjáró elő­deiké), nemcsak üzlet épül, hanem új út, s híd is a községet átszelő kis patakon. Remélhetőleg nem fog már sokáig ra- koncátlankodni a tavaszi áradások, vagy a nyári záporok idején, hiszen elhatározták szabályozását. A tervek között szerepel még az óvoda bővítése, ami szintén indokolt, hiszen jelenleg csak huszonhét apróságot tudnak elhe­lyezni, s bizony akadnak olyan évfolya­mok, amikor negyven, negyvenöt gyer­mek beiskoláztatására is szükség lenne. Levárt, a másik társközség, a hajdan híres fürdőhely százhatvan lakosa is igényli a gondoskodást. A felszabadulás utáni évekig működő, reumát és moz­gásszervi betegségeket enyhítő kádas fürdőt már lebontották. Újjáépítésére most se pénz, se vállalkozó, két bővizű forrására azonban szükség lenne a kör­nyező falvak vezetékes vízellátásához. A különböző vízelemzések és a kivitele­zési tervek már évekkel ezelőtt elké­szültek, realizálásuk azonban ki tudja mi okból, várat magára. A nemzeti bizott­ság vezetői, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Túroc-völgy lakosai számon tart­ják a Őafárikovói Állami Gazdaság ve­zetőinek egykori ígéretét vízellátási gondjainak megoldására. Persze tudják az emberek, hogy a vidék lakosainak nagy részét foglalkoztató gazdaságnak most egyéb gondjai is vannak, az adott szó azonban mindenképpen kötelez. Magában a központi községben, Gö- mörfalván is sok a tennivaló. Az elmúlt években sok szép családi ház épült, jelentősen javult a szolgáltatások szín­vonala is. A további előrehaladáshoz azonban újabb vállalkozásokra, beruhá­zásokra lesz szükség. A legnagyobb feladatnak most az óvoda építését te­kintik. Az iskola tornatermének tető alá hozása is bőven kínál elfoglaltságot a nemzeti bizottság és a tömegszerve­zetek vezetőinek és a falu fejlődéséért, további sorsáért felelősséget érző lako­soknak. HACSI ATTILA K assa (Kosice) északkeleti részén épül a város leg­újabb lakótelepe. Az építkezések még javában foly­nak, jóllehet már csaknem tizenötezer ember beköltözhetett az új lakásokba. A Szófiai utcában Pristáz Róbert és neje, Homolya Erzsébet karácsony előtt kapta meg a három szoba összkomfortos szövetkezeti lakást. Mindketten fiatal pályakezdő mérnökök, a Kelet-szlovákiai Vasműben dol­goznak. Most töltötték első közös karácsonyukat és a szilvesztert saját otthonukban. Elfoglalt emberek, de szívesen szakítot­tak néhány órát egy kötetlen beszélgetésre. Erzsébet fel­ajánlotta, jobb lesz, ha előbb az óvárosban futunk össze, mert nem biztos, hogy a lakótelepen egykönnyen rábukka­nok az ö kilencemeletes házukra, mert hogy ez a lakótelep sem különb a többi’épülönél, igencsak eltévedhet az ember, sőt a sötétben még a nyakát is törheti valamelyik gödörben. Hogy mennyire igaza volt, ezt a helyszínen járva magam is tapasztalhattam. A frissen aszfaltozott utak is rejtegettek nem várt meglepetéseket. Az egyes elágazásoknál bizony néhol olyan gödrök maradtak, hogy ha azokba belehajt kocsival az ember, a tengely könnyen eltörhet. Szerencsém­re a fiatalasszony a ködös, esti sötétben mindenütt jó előre figyelmeztet a veszélyre. A bejárati ajtó csukva van, szeren­csémre a férj vár minket, így elég felszólni a kaputelefonon, van aki ajtót nyisson.- Hamar leértél, ezek szerint a lift működik. - nyugtázom. - Másfél hónapja lakunk itt, de eddig még nem romlott el - mondja Róbert, majd hozzáteszi: - Nem is tudom hogyan hurcolkodtunk volna fel nélküle a nyolcadik emeletre.- Bosszankodásra akkor eddig még nem is volt ok? - kérdezem kíváncsian tőlük. Erzsébet:- Nézd, nekünk tényleg nagy örömet jelentett, hogy megkaptuk ezt a lakást. Én még tizennyolc éves koromban tagja lettem a lakásszövetkezetnek. A hurcolkodással nem volt bosszúságunk, de a lakásban azért néhány dolog mégsem'olyan volt, mint amilyet vártunk.- Például?- Soroljam? A padlóburkolatot valószínűleg nedves be­tonra ragasztották, ezért több helyen felpúposodott. Beköltö­zés előtt az ablakokat ugye természetes, hogy meg kellett LÁTOGATÓBAN EGY FIATAL HÁZASPÁRNÁL pucolni. Nos, hogy szétnyithassuk a szárnyakat, a csavaro­kat ki kellett venni. Eddig még rendben is lett volna minden, csakhogy visszatenni már nem lehetett, mert az anyák tönkrementek, újakat kellett vásárolni. Hetekig jártunk, míg végre kaptunk. Az éléskamrában úgy szerelték fel a villany- kapcsolót, hogy ha kinyitjuk az ajtót, az épp mögötte van, tehát nem lehet hozzáférni. A konyhában a radiátort úgy helyezték el, hogy a konyhaszekrény ajtaja nekiütközik. Csak egy pár centivel kellett volna odébb tenni. Hát, ilyen és más ,,apróságok" akadnak. Bosszantóak, mert a hanyag munka következményei. A fürdőszoba és a vécé közötti műanyag falat is különböző színű lemezekből tákolták össze, ezt is ki kellett cserélnünk. Felérünk közben a nyolcadik emeletre. Róbert, az újdon­sült házigazda kitárja előttem az ajtót:- Kerülj beljebb, íme az otthonunk. Itt balra, ez a hálószo­ba. Egyelőre még csak ez van berendezve és a konyha. A gyerekszoba még dobozokkal van tele. A nappaliba szekrénysort még nem tudtunk venni, de ülőgarnitúránk már van. A rövid lakásszemle után a nappaliban ülünk le. Az asztalon gyümölcs és más rágcsálnivaló, Róbert borral kínálna, de mivel kocsival jöttem, maradunk a kávé mellett. Erzsébet kisiet a konyhába, hogy feltegye a vizet. Nevetve jön vissza:- Nem kaptok kávét, elzárták a vizet! Ez a fordulat akaratlanul is visszazökkent a felvonóban elkezdett beszélgetéshez.- A vízzel eddig még semmi bajunk nem volt - mondja Erzsébet. - Biztosan csörepedés volt, ezért zárhatták el. Ezt meg is lehet érteni, de az már baj, hogy az előbb felsorolt hibák fölött mindenki szemet huny. Mi sem tettük szóvá, amit csak lehetett, igyekeztünk magunk megjavítani. Biztos, hogy nem ez a helyes megoldás. A lakást - ha már fizettünk érte - addig át sem kellett volna vennünk, míg a hibákat el nem hárítják! Csakhogy, már nem volt türelmünk a várakozásra. Ezeket a lakásokat még 1987 decemberében át keleti volna adni. Közben volt vagy három újabb határidő, és mi megkap­tuk a megrendelt hálószobabútort. Még szerencse, hogy az egyik ismerősünk itt lakik a közelben, s júliustól decemberig ,,albérletben" nála hagyhattuk a bútort. Mindezzel csak azt akarom jelezni, hogy szinte rá voltunk kényszerítve, hogy az előbb említett hibák felett szemet hunyjunk. Minden bizony- nyal nem mi voltunk az egyedüliek, bár meggyőződésem, hogy rosszul tettük! Kellene már egy nemzedék, amelyik nem alkuszik meg. Ez akár a miénk is lehetne, csakhát... Látod, mi sem álltunk a sarkunkra!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents