Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-14 / 294. szám, csütörtök

ÚJ szú 7 1989. XII. 14. Rizskov kétszakaszos gazdasági talpraállítási terve (Folytatás az 1. oldalról) donviszonyok. A köztársaságok és a területek végérvényesen áttérnek az önfinanszírozásra és az önelszá­molásra, a vállalatok széles körű önállósággal fognak rendelkezni. Beindul az adó- és az árreform, a gazdaság - az állam erős szere­pének a megőrzése mellett - teljes mértékben áttér a piaci mechaniz­musra. A piacnak a gazdasági növe­kedés aktív eszközévé kell válnia - mondotta a kormányfő, s hozzá­fűzte, ez nem jelenti a központi ter­vezés és az állami gazdaságszabá­lyozás felszámolását. Rizskov beszámolója után meg­kezdődött a vita, amely a következő napokban a plenáris ülésen, illetve három szekcióban is folytatódni fog. Az elhangzott felszólalások nagyjá­ból két csoportra oszthatók: egyesek a hiányosságok felsorolására szorít­koztak, mások igyekeztek keresni a kiutat is. Mindezek mellett általá­nos volt a vélemény, miszerint a gyökeres gazdasági reformok nél­kül a szociális programokat is le kellene állítani. A siker záloga a szo­cialista vállalkozás, a kiegyensúlyo­zott regionális önelszámolás, a fo­gyasztókra orientált termelés és az árrendszer átalakítása. Georgij Arbatov képviselő javas­latára még hétfőn a küldöttek úgy döntöttek, nem egyeznek bele abba, hogy a televízió sugározza a nem­zetiségi problémákról folyó vitát. Azt követően született ez a határozat, hogy az örmény és az azerbajdzsán képviselők rendkívül éles vitát foly­tattak a Karabah körüli helyzetről. Ugyancsak heves szópárbaj folyt a balti köztársaságok problémájáról. A szovjet belügyminisztérium ille­tékese a Komszomolszkaja Pravdá­nak nyilatkozva alaptalannak minő­sítette azokat a híreszteléseket, mi­szerint Moszkvát lezárták és a milí- ciát katonai készültségi fokozatba helyezték. Nyilván azért terjedt ez el, mert a népi képviselők kongresszu­sával összefüggésben megerősítet­ték a milícia-szolgálatot és néhány más intézkedést is hoztak. A tanács­kozás ideje alatt ugyanis számos helyen nyilván több nagygyűlésre és tüntetésre kerül sor - mondotta az illetékes, s azt is hozzáfűzte, hogy a kongresszus előtt széles körű raz­ziákat tartottak a bűnöző elemek kézrekerítése céljából. Ceausescu szerint igen jó Románia gazdasági és pénzügyi helyzete Az USA dúsított uránt szállít egy bukaresti kísérleti atomreaktor számára (CSTK) - Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára a párt központi bizottságának kedden véget ért ülé­sén mondott beszédében ismét szorgalmazta a szocialista országok vezetőinek találkozóját, s ugyancsak sürgette a kommunista és munkás­pártok nemzetközi konferenciájának összehívását. Közvetve bírálta a Varsói Szerződés legutóbbi moszkvai csúcsértekezletét, amikor azt mondta, Románia nem látja ér­telmét az olyan találkozóknak, ame­lyeken nem vitatják meg az egyes államokban tapasztalható súlyos problémákat. Országa gazdasági és pénzügyi helyzetét Ceausescu igen jónak nevezte, s közölte, különböző külföldi partnerek 2,6 milliárd dollár­ral és 1,4 milliárd rubellel tartoznak Romániának. Szerinte ez jó alapot teremt a román pénznem helyzeté­nek megszilárdításához és a lei kon­vertibilissé tételéhez. A KB-ülésen egy szakbizottságot hoztak létre, amely a lakosság életszínvonalának fokozásával és élelmiszer-önellátá­sával fog foglalkozni. Amerikai részről megerősítették, hogy egy tavaly kötött megállapodás értelmében az USA dúsított uránt szállít Romániának egy bukaresti kí­sérleti reaktor számára. Számos amerikai politikus tiltakozik ez ellen, rámutatva, maga a washingtoni kor­mány is bírálja a román vezetés politikáját, tehát semmiképp sem helyes, hogy stratégiai nyersanya­got szállítsanak a balkáni országba. ■ ■ | // Albania: kizárt a külső hatás (CSTK) - Ramiz Alia, Albánia legfelsőbb vezetője határozottan ki­zárta annak lehetőségét, hogy a je­lenlegi kelet-európai változások va­lamiképp befolyással lennének or­szágára. Az ATA hírügynökség által kiadott beszédében hangsúlyozta, Albánia nem követi más államok példáját és döntéseiben a jövőben is teljesen független kíván maradni. Az országot nem lehet a keleti tömb más államaihoz hasonlítani, mert Al­bánia egészen más politikai, gazda­sági és társadalmi fejlődésen ment keresztül - mondotta, s hozzáfűzte, az említett országokban az úgyneve­zett szocialista társadalom válságá­ról és nem az elméleti és gyakorlati kommunizmus válságáról van szó. A nyugati propagandát a szocia­lizmus lejáratásával vádolta és kije­lentette, az imperializmus Afrikához, Ázsiához és Latin-Amerikához ha­sonlóan igyekszik kizsákmányolni a kelet-európai országokat. A szocia­lizmus az albán népet elvezeti a fé­nyes jövőbe - mondotta Ramiz Alia, hozzátéve, hogy ,,az albánok nem gazdagok, de szabadok és függet­lenek". KÖZÉP-AMERIKA Veszélyben a San José-i döntések (ŐSTK) - Alig száradt meg a tinta az öt közép-amerikai államfő ked­den hajnalban befejeződött csúcsér­tekezletén elfogadott közleményen, az abban megfogalmazott döntések teljesítése máris veszélybe került. A Hondurasban állomásozó nicara­guai ellenforradalmárok ugyanis ha­tározottan elutasították, hogy még a februári választások előtt letegyék a fegyvert. A salvadori partizánok sem fogadják el azt a felhívást, hogy szüntessék be a harci cselekmé­nyeket. Aristedes Sanchez, a nicaraguai kontrák szóvivője is megerősítette, szó sem lehet arról, hogy csapatait leszereljék, s elfogadhatatlannak nevezte azt a követelményt is, amely szerint a fegyveresek fenntar­tására fordított eddigi amerikai se­gélyt azok leszerelésére fordítsák. A kontrák vezetői beleegyeztek abba, hogy tárgyalásokat folytassa­nak a kormánnyal a tűzszünetről, de a fegyvert csak a februári választá­sok után teszik le. Ami pedig a salvadori hazafiakat illeti, ők a San José-i nyilatkozatot azért utasítják el, mivel az szerintük a kormányt támogatja az emberi jogok megsértésében. Az FMLN nem teheti le a fegyvert, mivel olyan törvényes erőnek tartja magát, ame­lyet a kormány a tíz éve folyó har­cokban sem tudott felszámolni. A hazafiak egyébként készek az olyan béketárgyalásokra, amelye­ken az ENSZ-főtitkár közvetítene. Augustin Gomez tábornok, az ENSZ közép-amerikai megfigyelői csoportjának parancsnoka Managu- ában kezd tárgyalásokat a kormány tagjaival. Ez a szakértői csoport azt kíséri figyelemmel, miként teljesítik az egyes országok azt a további kötelezettségvállalásukat, hogy a térség felkelőinek nem nyújtanak segítséget, s egyik állam területét sem használják ki a másik ország elleni támadásokra. A kasmíri emberrablók elengedték foglyukat (CSTK) - A Kasmíri Felszabadí- tási Front nevű szélsőséges szerve­zet tagjai tegnap szabadon enged­ték Rubia Szajidot, az újonnan ki­nevezett indiai belügyminiszter lá­nyát. Erre néhány órával azután ke­rült sor, hogy az észak-indiai Kasmír szövetségi állam kormánya eleget tett az elrablók követeléseinek és elengedte az említett szervezet öt fogva tartott képviselőjét. HÁROMHETES SZÜNET KÖVETKEZIK AZ I. JÉGKORONGLIGÁBAN Fellélegezhet az élvonal tizenkét csapata Moszkvában szombaton kezdődik a 23. Izvesztyija Kupa Vasárnap hat csapat, két nappal később az I. jégkorongliga mezőnyének másik fele is fellélegez­hetett: befejeződött az 1989/90-es bajnokság első három hónapjára tervezett hokimaraton. Negyed év alatt 30-31 mérkőzést játszottak az együttesek, az élvonal fele lépéselőnyben van (három találkozót előrehoztak). Összehasonlításként csak annyit: a fo­De vajon mi is a helyzet a január 2-án kezdődő „második menet'1 előtt az I. jégkorongligában? A várakozásnak megfelelően a bajnokság legnagyobb esélyese, a Dukla Jihlava áll az élen 4 pontos előnnyel a kassaiak (Kosice) előtt, akik egy meccsel kevesebbet ját­szottak. Magabiztosan kezdtek a katonák, aztán az év végére érthetetlenül össze­roppantak. Főleg a reménytelenül sereg­hajtó Skoda Plzen otthonában elszenve­dett vereségük számított nagy szenzáció­nak. Tetemes előnyük egyik napról a má­sikra négy (kettő?) pontra zsugorodott. A szakemberek véleménye megegyezik abban: főleg Dominik Hasek kapusnak köszönhető, hogy az Augusta-legény- ség az első helyen várja az új évet. Két szlovákiai gárda, a VSZ Kosice és a Dukla Trencín üldözi a jihlavaiakat. A kelet-szlovákiaiak az eléggé mérsékelt rajtot követően a legutóbbi nyolc mérkő­zésükön 13 pontot szereztek, és felzár­kóztak a második helyre. A másik Dukla, a trencíni katonacsapat a látványos kez­det után rapszódikussá vált, képes volt bravúrokra, ám váratlan vereségekre is. A kassaiaknál Igor Liba fordulóról for­dulóra egyre jobban belelendült, csa­pata vezéregyéniségévé vált. A váloga­tott szakvezetői is felfigyeltek rá, bekerült a bővebb keretbe, majd különösebb in­doklás nélkül kiesett a Moszkvába készü­lő együttesből. Az élcsoportban tanyázó triót az öt ciligában - a három hónap téli szünetet leszámítva - bő fél év leforgása alatt bonyolítanak le harminc fordulót! Sokat kivett a csapatokból a heti három összecsapás. Nem csoda hát, ha mindenki alig várta már a téli szünetet. A válogatott játékosok azonban folytatják, nekik szusszanásnyi idejük sem marad a pihenésre. A MŰSOR Hat csapat vesz részt az idei 23. jégkorong Izvesztyija Kupán, amely szombaton, december 16-án kezdődik és 22-ig tart. A múlthoz hasonlóan, ezúttal is körmérkőzést játszanak a válogatottak. Mindössze egy újdonság van: a 15 találkozó közül öt az Olimpiai csarnokban lesz. December 16., SZOMBAT - 13.00: Csehszlovákia-Finnország, 15.00: Svédország-Kanada, 16.30: Szovjetunió-NSZK. December 17., VASÁRNAP - 13.00: Csehszlovákia-Svédország, 15.00: Kanada-NSZK, 16.30: Szovjetunió-Finnország. December 18., HÉTFŐ: szabadnap. December 19., KEDD - 13.00: Finnország-NSZK, 15.00: Szovjetunió- Svédország, 16.30: Csehszlovákia-Kanada. December 20., SZERDA -13.00: Svédország-NSZK, 15.00: Kanada-Finn- ország, 16.30: Szovjetunió-Csehszlovákia. December 21., CSÜTÖRTÖK: szabadnap December 22., PÉNTEK - 13.00: Finnország-Svédország, 16.00: Cseh- szlovákia-NSZK, 16.30: Szovjetunió-Kanada. Azok a mérkőzések, amelyek 15.00 órakor (közép-európai idő szerint) kezelődnek és a Csehszlovákia-NSZK találkozó az Olimpiai csarnokban kerülnek sorra. csapatból - Vítkovice, Sparta, Gottwal- dov, Kladno, Litvínov - álló középmezőny követi, ez nagyjából megfelel az erőviszo­nyoknak. Nagy meglepetésre az „aisó- házban“ tanyázik a címvédő Pardubi­ce. Úgy tűnik, a Teslának egy fecske, Dominik Hasek is csinál nyarat. Amióta távozott (a Jihlavához rukkolt) a mézes­kalács városából, társai csak árnyékuk önmaguknak. De nemcsak a bajnokra, hanem a C. Budéjovicére, a Brnóra és a sereghajtó Plzenre is nehéz napok, fordulók várnak az új évben. Az I. jégko­rongliga január 2-án, kedden folytató­dik a körmérkőzéses sorozat harmadik I. labdarúgóliga, 9. forduló A Bohemians nyerte a rangadót Az 57. perecben Stejskal ismét bizonyta­lankodott és Vins fejesgóljával beállította a végeredményt. A Sparta ezután min­dent egy lapra tett fel, kitámadott, azon­ban gólt már nem sikerült elérnie. (ŐSTK) - Tegnap Prágában a letnái stadionban lejátszották az I. labdarúgólia 9. fordulójának elhalasztott mérkőzését, a Sparta - Bohemians rangadót. A talál­kozóra mindössze 3800 néző volt ki­váncsi. SPARTA - BOHEMIANS 1:2 (1:1), góllövök: Griga, ill. Őurilla, és Vins. Játékvezető: Krchnák. Csúszós, sáros pályán küzdött meg egymással a táblázat két első helyezettje. Az 5. percben egy kapu előtti kavarodást követően Griga juttatta vezetéshez a vendéglátókat. Alig telt él öt perc, Óurilla egyenlített. Tizenöt méteres lövése meglepte az elmélázó Stejskal kapust. Mindkét együttes maxi­mális erőbedobással küzdött, de a nehéz talaj nem kedvezett a színvonalas játék kialakulásához. A fordulás után mezőny- fölényt harcolt ki a Sparta. Griga egyedül vezethette a labdát a Bohemians kapujá­ra, ám a helyzet kihasználatlan maradt. Labdarúgó-vb a képernyőn (ŐSTK) - A Csehszlovák Televízió közzétette azon mérkőzések névsorát, 1. Sparta 14 10 1 3 32:15 21 2. Bohemians 14 9 2 3 27:16 20 3. Slovan 14 5 7 2 11:7 17 4. Nitra 14 7 2 5 23:18 16 5. Ostrava 14 6 4 4 17:15 16 6. Dukla 14 6 3 5 16:12 15 7. Vítkovice 14 7 1 6 21:23 15 8. Olomouc 14 5 4 5 23:19 14 9. Inter 14 5 4 5 19:20 14 10. Slavia 14 5 3 6 20:24 13 11. B. Bystrica 14 5 2 7 15:15 12 12. Cheb 14 5 2 7 18:20 12 13. Brno 14 4 4 6 19:23 12 14. Trnava 14 3 5 6 11:17 11 15. DAC 14 4 2 8 19:25 10 16. Pov. Bystrica 14 2 2 10 13:35 6 melyeket közvetíteni fog a jövő évi olasz- országi labdarúgó-világbajnokságról. Június 8.: Argentína - Kamerun (18.00 óra), június 9.: Szovjetunió - Ro­mánia (17.00), Olaszország - Ausztria (21.00), július 10.: Egyesült Államok - Csehszlovákia (17.00), Brazília - Svéd­ország (21.00), NSZK - Jugoszlávia (21.00), június 11.: Anglia - Írország SAZKÁZÓKNAK Mivel az 51. játékhét Sazka-műso- rán a labdarúgó olasz A-liga mérkőzé­sei is szerepelnek, közöljük a baj­nokság legutóbbi fordulójának ered­ményeit és a táblázatot. 15. forduló: Ascoli-Lazio 0:0, Atalan- ta-Udinese 1:0, Bari—Napoli 1:1, Bolog- na-Lecce 2:1, Inter-Genoa 1:0, Juventus -Cesena 1:1, Roma-Cremonese 3:2, Sampdoria-Milan 1:1, Verona-Fiorentina 1:0. 1. Napoli 15 8 7 0 24:12 23 2. Inter 15 9 2 4 24:17 20 3. Sampdoria 15 7 5 3 22:14 19 4. Milán 15 8 3 4 20:12 19 5. Roma 15 7 5 3 23:19 19 6. Juventus 15 6 6 3 26:19 18 7. Atalanta 15 8 2 5 14:13 18 8. Bologna 15 5 7 3 14:15 17 9. Bari 15 3 9 3 17:16 15 10. Lazio 15 3 8 4 14:14 14 11. Lecce 15 5 3 7 14:19 13 12. Fiorentina 15 4 4 7 19:19 12 13. Udinese 15 3 6 6 20:25 12 14. Cesena 15 3 6 6 12:18 12 15. Genoa 15 3 5 7 13:17 11 16. Cremonese 15 2 6 7 16:22 10 17. Verona 15 2 5 8 11:21 9 18. Ascoli 15 2 5 8 9:20 9 (21.00), június 12.: Belgium - Dél-Korea (17.00), Hollandia - Egyiptom (21.00), június 13.: Uruguay - Spanyolország (17.00); Argentína - Szovjetunió (21.00), június 14.: Olaszország - Egyesült Álla­mok (21.00), június 15.: Ausztria - Cseh­szlovákia (17.00), NSZK - Egyesült Arab Emirátusok (21.00), június 16.: Brazília- Costa Rica (17.00), Svédország - Skó­cia (21.00), Anglia - Hollandia (21.00), június 17.: Belgium - Uruguay (21.00), június 18.: Argentína - Románia (21.00), június 19.: NSZK - Kolumbia (17.00), Olaszország - Csehszlovákia (21.00), Ausztria - Egyesült Államok (21.00), júni­us 20.: Brazília - Skócia (21.00), június 21.: Belgium - Spanyolország (17.00), Dél-Korea - Uruguay (17.00), Írország- Hollandia (21.00). CDABTKlfn AIIA or un I ninfiuu • A labdarúgó Bundesliga legköze­lebbi fordulójában szombaton már pá­lyára lép az St. Pauli színeiben Ivó Knoflícek, a Slavia Praha egykori erős­sége. Csapatának ellenfele a Borussia Mönchengladbach lesz, amelyben Franti­sek Straka játszik. Knoflícekért a nyugat­német együttes 600 000 márkát fizetett, ami kb. 5,2 millió devizakoronát tesz ki. • Miodrag Belodedics, a román lab­darúgó-válogatott és a Steaua Bucu- resti volt játékosa a Crvena Zvezda együtteséhez szerződött. A hátvéd, mint ismeretes, elhagyta hazáját, s Jugoszlávi­ában telepedett le. A nemzetközi szövet­ség szabályainak értelmében egyéves pi­henőre kényszerült. A FIFA most feloldot­ta eltiltását, s ismét pályára léphet. • Az észak-amerikai jégkorongbaj­nokságban (NHL) kedden három mér­részének három fordulójával, majd kö­vetkezik a negyedik felvonás. A 44. forduló után jön a rájátszás, a play off- szakasz. Kétségkívül ez lesz a pontva­dászat legizgalmasabb epizódja. Közvetlenül a 30. fordulót követően Pavel Wohl és Stanislav Nevesely edzők vezetésével a slanyi edzőtáborban randevúzott a csehszlovák válogatott, amely a szombaton kezdődő hagyomá­nyos decemberi Izvesztyija Kupán vesz részt. A párnapos felkészülésre és a tor­nára a következőket hívták meg: Bríza, Hartmann - Bozík, Bénák, Vlk, Kames, Dudácek, Őajka, Pavlas, Lubina, Hos­ták, Éemlicka, Brázda, Tichy, Kampf, Beránek, Kölnik, Vicék, Jancuska, Sráen, Vodila, Kron, toupal. Ahogy a névsorból is kitűnik: nem a legiobbak kerültek a moszkvai együttesbe. A tava­lyihoz hasonlóan Csehszlovákiát vegyes csapat képviseli a szovjet fővárosban: „Ugyanaz a nézetem, mint 1988-ban volt, valamennyi jelöltnek játéklehető­séget kell kapnia. Jelenleg 40-50 ko- rongozó van a bővebb keretben. Az elmúlt évben ezt a kísérletünket siker koronázta, éppen ezért nem változta­tunk semmit" - mondta Pavel Wohl. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Asztalitenisz Szuper Liga Háromszor 4:3 (sr) - Kedden este három mérkőzést bonyolítottak le az asztalitenisz Szuper Liga 4. fordulójában. Érdekesség, hogy mindhárom összecsapás 4:3-as ered­ménnyel végződött. A negyedik találko­zót (Ánglia - Franciaország 2:5) már korábban lejátszották. A csehszlovák vá­logatott bravúros győzelmet aratott Krak­kóban Lengyelország ellen, és egypontos előnnyel vezeti a mezőnyt. EREDMÉNYEK: Lengyelország- Csehszlovákia 3:4 (Grubba - Korbei 2:0, Kucharski - P. Javűrek 0:2, Gieraga- Kasalová 0:2, Grubba, Kucharski - P. Javúrek, Korbei 2:1, Kolodziejczyk, Gie­raga - Korbei, Kasalová 1:2, Grubba - P. Javűrek 2:1, Kucharski - Korbei 1:2). (NSZK - Hollandia 4:3, Jugoszlávia- Svédország 3:4. 1. Csehszlovákia 2-3. NSZK Franciaország 4. Svédország 5. Hollandia 6. Lengyelország 7. Jugoszlávia 8. Anglia 15:13 16:12 16:12 15:13 14:14 12:16 11:17 13:15 1 A következő, 5. fordulót 1990. január 23-án rendezik: Csehszlovákia - Fran­ciaország, Svédország - NSZK, Jugo­szlávia - Anglia, Hollandia - Lengyel- ország. kőzést játszottak: New Jersey-New York Islanders 7:2, Pittsburgh-Boston Bruins 7:5, Vancouver-Minnesota 4:2. • Újabb fordulót bonyolítottak le a férfi kosárlabda BEK-ben: Maccabi Ramat Gan-Zalgiris Kaunas 90:93 (42:41), Millhouse-PAOK Szaloniki 81:82 (55:40), Partizán Beograd-Real Madrid 88:105(50:56). • Barátságos jégkorong-mékrőzé- sen Göteborgban: Svédország-NSZK 5:1 (1:0, 1:0, 3:1), gólütők: Stillman (2), Bjuhr, öhling, Viktorsson, ill. Berrwanger. • Két mérkőzésre került sor az NSZK labdarúgó kupájának negyed­döntőjében: Kaíserslautern-Fortuna Düsseldorf 3:1, Werder Bremen-Vfb Stuttgart 3:0. • Palma de Mallorcán a 6. fordulóra került sor a sakk Világ Kupa selejtező tornáján: Adams-Gavrikov 1:0, King-To- dorcsevics 1:0, Klinger-Razuvajev 1:0, Romanyisin-Gelfand 0,5 0,5. V

Next

/
Thumbnails
Contents