Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)
1989-12-11 / 291. szám, hétfő
A köztársasági elnök beszéde (Folytatás az 1. oldalról) vezető szerveit, ez azonban már nem az én gondom. A vita fő témája az új szövetségi kormány létrehozása és a köztársasági elnök lemondása. Ez utóbbi kérdéssel kapcsolatban már nyilatkoztam egy héttel ezelőtt a szövetségi kormány kiegészítésekor. Jól tudják, ez hogyan végződött. Adamec elvtárs benyújtotta lemondását, s második forduló következett. Alkotmányunk szerint ha a köztársasági elnök lemond, és az új még nincs kinevezve, vagy nem tette le az esküt, a tisztét a kormánynak kell betöltenie. Kormánynak tehát lennie kell. Ezért elsőrendű kérdés az összeállítása, illetve az átalakítása. Ezzel Calfa elvtársat, a CSSZSZK kormányának első alelnökét bíztam meg. Tegnap és ma tájékoztatott, hogy a politikai pártokkal, a politikai kezdeményezésekkel és mozgalmakkal a tárgyalások pozitívan haladnak, és megvan a feltétele annak, hogy vasárnap az új kormányt, a nemzeti megegyezés kormányát kinevezzék. Az új kormány kinevezése után a Nemzeti Front politikai pártjainak állásfoglalásával összhangban mindjárt lemondok a köztársasági elnöki tisztségről, hogy megkönnyít- sem a továbbiakat. Ezután az alkotmány szerint a Szövetségi Gyűlésnek 14 napon belül új köztársasági elnököt keli választania. Társadalmunkban ma az a fontos - véleményem szerint hogy mindenütt megteremtsük a feltételeket a normális élethez, törvényekben rögzítsük államunk új demokratikus elveit, a gazdasági szféra pedig normálisan működjön. Meg kell tartani a nép életszínvonalát - ezzel kapcsolatban már kifejezte aggodalmát - meg kell őriznünk nemzetközi kapcsolatainkat és a szabad államot garantáló intézményeket, biztosítani a nemzetek és a nép sokoldalú fejlődését. Ez lesz a kormány, a Szövetségi Gyűlés, az új köztársasági elnök és valamennyi felelős beosztású egyén feladata. Az európai szocialista államokban a szocializmus megújításán fáradoznak, mondhatnám a szocializmus reneszánszán. Ez az útkeresés közös. Keressük a szocializmus mai modelljét, illetve a jelenlegi feltételeknek megfelelő szocializmusmo- dellt. Ez még sehol sem kész, mi is keressük különösen ezekben a hetekben. Gondolom, általánosan ezt a leglényegretörőbben Gorbacsov elvtárs fejtette ki beszédeiben és nemrég egy terjedelmes cikkben. Az utóbbi hetek vitáiban ezek a gondolatok nálunk is felmerültek. Ez a feladat, mely a következő években előttünk áll. Szeretném megköszönni az együttműködést, a támogatást, a bizalmat mindazoknak, akikkel több mint hatvanéves politikai tevékenységem során találkoztam, dolgoztam. Sikeres demokratikus és szocialista fejlődést kívánok államunknak és népének. Valamennyiüknek azt kívánom, hogy a válságjelenségeket mielőbb szüntessük meg, hogy erőnket az alkotó munkára és hazánk fejlesztésére fordíthassuk. Kívánom, hogy ezek a kérdések mielőbb megoldódjanak, hogy békés karácsonyunk legyen, és az új esztendő alkalmából valamennyien boldog új évet kívánhassunk. A Szakszervezetek Központi Tanácsának ülése Személyi kérdésekről December 9-én Prágában nökség pénteki ülésén javasolta a tanács feloszlatását. Az elnökség ülésén támogatták azt a javaslatot is, hogy Karéi Henes vezetésével alakítsák meg az akcióbizottságot. Az elnök hozzátette azt is, hogy befejezi tevékenységét a Szakszervezetek Központi Bizottsága. A bejelentést követő vitában szó esett a szocializmus, a kommunisták és a szak- szervezetek ellen fokozódó támadásokról. Voltak akik nem értettek egyet az SZKT lemondásával. Sokan foglalkoztak a szakszervezetek egységével. Többen hangsúlyozták azt is, hogy a szakszervezetek tevékenységébe ne szóljanak bele a politikai pártok, s legyenek függetlenek az állami szervektől. Olyan szakszervezetekre van szükség, amelyek képesek a kormánnyal tárgyalni és a dolgozók érdekeit védelmezni. (CSTK) személyi kérdésekkel foglalkozott a Szak- szervezetek Központi Tanácsa. Karéi Henes, a tanács elnöke ismertette azt az ajánlást, amely az alapszervezetekböl és a szakszervezetek üzemi bizottságaitól érkezett és az SZKT szerveinek lemondását követelő állásfoglalások alapján született. Ezekből kiderül, hogy az SZKT elvesztette a tagság bizalmát, így az elCsehszlovák Gazdasági Fórum (ŐSTK) - Tegnap Prágában megtartották alakuló ülésüket azok a közgazdászok, akik részt akarnak venni a csehszlovák gazdaság gondjainak megoldásában. A fórum céljairól és az alakuló ülés eredményeiről dr. Vratislav Slajer, az egyik alapító tag többek között elmondta, hogy első tanácskozásukon, melyen mintegy 300 közgazdász vett részt, kijelölték tevékenységük formáit és módszereit, demokratikus platform kialakítására törekedve. Megalakult a tizenegy tagú akcióbizottság, amelynek elnöke Karéi Henes lett. A tanácskozás utáni sajtóértekezleten Karéi Henes elmondta, hogy az új akció- programot a most megválasztott akcióbizottság dolgozza ki. A szakszervezeti mozgalomnak minden irányban nyitottnak kell lennie, így lehetséges, hogy a mozgalom minden áramlatát befogadja. A köztársasági elnök december 8-i amnesztiarendelete Az új kormány első ülése (CSTK) - A Csehszlovák Szocialista Köztársaság politikai életében végbemenő demokratizálódási folyamat következtében csökkent a társadalmi veszélyessége egyes bűncselekményeknek és vétségeknek Ezt és a CSSZSZK Nemzeti Frontjának, a szövetségi és a köztársasági kormányoknak, a CSSZSZK és a köztársaságok legfőbb ügyészeinek, a CSSZK és az SZSZK igazságügyminiszterének, s a nemzetvédelmi és a szövetségi belügyminisztereknek álláspontját figyelembe véve élek a CSSZSZK Alkotmánya által biztosított jogommal, és amnesztiát rendelek el a következő esetekben: I. Elrendelem, hogy a büntetőeljárást ne kezdjék meg, vagy ha megkezdődött, szüntessék meg az amnesztiarendelet kihirdetése előtt elkövetett következő bűn- cselekmények esetében: A köztársaság felforgatása (a Büntető Törvénykönyv 98 §-a), szocialista országnak való károkozás (Btk. 99. és 98. §), izgatás (Btk. 100. §), egyházi tisztséggel való visszaélés (Btk. 101. §), a köztársaságnak és képviselőinek gyalázása (Btk. 102., 103. §), szocialista országnak és képviselőinek gyalázása (Btk. 104. §), a köztársaság elhagyása (Btk. 109. §), a köztársaság érdekeinek megkárosítása külföldön (Btk. 112. §), gazdasági célra szolgáló eszköz rendeltetéséről való elvonása (Btk. 116 ), nem engedélyezett vállalkozás (Btk. 118. § 1. bek.), állami vagy társadalmi szervezeti szerv elleni támadás (Btk. 154. § 2. bek.), hatósági személy jogkörének korlátozása (Btk. 156 § a pont), az egyházak és a vallási közösségek felügyeletének akadályozása (Btk. 178. §), nemzet, faj vagy meggyőződés gyalázása (Btk. 198. § b pont). II. Elrendelem, hogy ne kezdjenek eljárást, vagy ha folyamatban van, szüntessék meg a következő, még az amnesztiarendelet kibocsátása előtt elkövetett vétségek esetében: A szocialista gazdaság érdekei ellen elkövetett vétség (150/69, Tt. sz. 2 § c pont), a szocialista társadalom érdekei ellen a külkapcsolatok területén elkövetett vétség (150/69 Tt. sz. 5 § b, c, d pont), a közrend elleni vétség (150/69 Tt. sz. 6. §, a pont, a Szövetségi Gyűlés Elnökségének 10/89 Tt. sz. rendelete értelmében). III. Elrendelem az amnesztiarendelet i. és II. bekezdésében felsorolt azon bűncselekményekért és vétségekért kirótt szabadságvesztést vagy hátralevő idejét, amelyek ügyében az amnesztiarendelet kihirdetése előtt született ítélet. Az amnesztiarendelet kihirdetésének napjától az elkövetőre úgy kell tekinteni, mintha nem lett volna elítélve. IV. 1. Elrendelem az amnesztiarendelet I. és II. bekezdésében felsorolt bűntettekért és vétségekért kirótt féltételes szabadságvesztések hatálytalanítását s a be nem fejezett büntetőjogi eljárások, pénzbírságok vagy a belőlük hátralevő rész befizetése, valamint a kiutasítás és tartózkodási engedély megtagadása büntetésének elengedését azzal, hogy az amnesztiarendelet kihirdetése napjától az elkövetőre úgy kell tekinteni, mintha nem lett volna elítélve. 2. Azokra a személyekre, akiket az amnesztiarendelet meghirdetése előtt a rendelet I. és II. bekezdésében felsoroltakért pénzbüntetésre ítéltek és azt végNÉGYHATALMI tanácskozást rendeznek mától Nyugat-Berlinben az USA, Franciaország, Nagy-Britannia és a Szovjetunió képviselői az NDK-ban zajló eseményekről. 1971 óta ez lesz az első ilyen tanácskozás. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK csúcstalálkozója Strassbourgban szombaton két nyilatkozat elfogadásával ért véget. Az állam- illetve kormányfők támogatásukról biztosították a kelet-európai változásokat, hangoztatva, ezek hozzájárulnak a földrész megosztottságának leküzdéséhez. A csúcsértekezleten a kelet-európai országok fejlődésének támogatására egy bankot hoztak létre. BULGÁRIA több városában szombaton nagyszabású tüntetéseket rendeztek, amelyeken a parlament lemondását, a BKP vezető szerepét lefektető alkotmánycikkely megszüntetését, szabad választások kiírását követelték. A megmozdulásokon több helyütt szocialistaellenes jelszavakat is hallani lehetett. A szófiai kormány szóvivője provokációnak, nevezte azt a hírt, miszerint a BKP 5 ezer fegyvert osztott szét tagjai között. JIRÍ NÉMEC csehszlovák külkereskedelmi miniszterhelyettes befejezte egyesült államokbeli tárgyalásait és egyebek között megbeszélést folytatott a Nemzetközi Valuta Alap képviselőivel. Ezen szó volt Csehszlovákia esetleges felvételéről az IMF-be. BUDAPESTEN befejeződött az ún. nemzeti csúcsértekezlet, amelyen a kormány, a politikai pártok képviselői, valamint a parlamenti bizottságok elnökei vettek részt. A tanácskozáson egyebek között a jövő évi költségvetésről, továbbá a békés átmenethez szükséges törvények megalkotásáról volt szó. Sztrájk: A művészek befejezték, a diákok folytatják (CSTK) - Miroslav Machácek, a prágai Nemzeti Színház színművésze és rendezője a tegnap esti tévéhíradóban közölte, hogy tekintettel a politikai helyzetben beállt bizonyos pozitív változásokra, a művészek és a kulturális intézmények dolgozói 1989. december 10-ével befejezték sztrájkjukat. A főiskolások országos koordinációs sztrájbizottsága vasárnap esti ülésén úgy döntött, Csehszlovákia egyetemein és főiskoláin a sztrájk változatlan formában folytatódik. BÉKÉS TÜNTETÉS (CSTK) - Szombaton ismét békés tüntetés színhelye volt a pozsonyi (Bratislava) Szlovák nemzeti felkelés tér. A résztvevők kifejezték amiatti elégedetlenségüket, hogy az illetékes szervek továbbra is halogatják a Nyilvánosság az Erőszak Ellen polgári kezdeményezés, valamint a diákmozqalom követeléseinek teljesítését. A tüntetésen felszólalt többek között Dusán Tóth, a Szlovákok Világkongresz- szusának főtitkára, Hans Hermann Gro- er bécsi bíboros, Ján Sokol érsek, metro- polita, a szlovák egyháztartomány prímása és Konrád György neves magyar író. rehajtották, úgy tekinteni, mintha nem lettek volna elítélve. V. Az amnesztiarendelet nem vonatkozik azokra a bűncselekményekre, amelyek nél a fent felsorolt cselekményeket és vétségeket más bűncselekményekkel együtt követték el, hogyha az ítélet ellen nem adnak be fellebbezést. Az ilyen esetekben a bíróság dönt a büntetés mértékének megváltoztatásáról, a büntetőeljárás ide vonatkozó szabályainak értelmében. VI. Feladatul adom a CSSZSZK legfőbb ügyészének, a CSSZK és az SZSZK igazságügyminisztereinek és a CSSZSZK nemzetvédelmi miniszterének, hogy terjesszék be hozzám javaslataikat azokkal a körözött vagy elítélt személyekkel kapcsolatban, akik esetében eddig nem hajtották végre a büntetést a következő bűn- cselekmények miatt: Behatolás a köztársaság területére (Btk. 110. §), a nemzetközi repülési előírások megszegése (Btk. 111. §), meg nem engedett vállalkozás (Btk. 118. § 2. bek.), hatósági személy elleni támadás (Btk. 156. § 2. bek.), bűnpártolás (Btk. 165. §), hivatalos döntés végrehajtásának akadályozása (Btk. 171. § 1. bek. c pont), idegenbe való elhurcolás (Btk. 233. §), a sorozáson való megjelenés kötelességének megtagadása (Btk. 267. §), a katonai szolgálat megtagadása (Btk. 269. §, 270. §), katonai egység politikai és erkölcsi állapotának veszélyeztetése (Btk. 288. §), továbbá: hivatali döntés végrehajtása akadályozásának vétsége (150/69. Tt. sz. 7. § d pont), részrehajlás (150/69 Tt. sz. 12. §)■ (CSTK) - Tegnap délután az új szövetségi kormány megtartotta első plenáris ülését. Marián Calfa, a kormány elnöke részletesen elmondta, miként működik majd a kormány, s ismertette fő feladatait. Az ülésen szó esett a gazdasági reform megvalósításával kapcsolatos kérdésekről, az alapvető emberi jogokról, mindenekelőtt a gyülekezési és egyesülési jogról szóló törvénytervezet előkészítéséről. A kormány tevékenységében követke(CSTK) - Tegnap délelőtt Alexander Dubcek interjút adott a Csehszlovák Sajtóirodának és a Csehszlovák Rádiónak. Az alábbiakban idézünk a kérdésekre adott válaszaiból: „Amikor most, 21 év után ismét mozgásba jött társadalmunk, tudnom kell, hol a helyem. A lentről, az utcáról jövő spontán hangok magukért Deszeme*. Ahogy elődeink mondogatták: a nép szava Isten szava. Tehát a népnek kell döntenie arról, hogy jelöl-e a köztársasági elnöki posztra vagy sem. Abban az esetben, ha jelölne, ezt úgy is értelmezném, mint rehabilitálását a népnek, amelyet megsértettek és folytatását annak az útnak. amelyre az ifjúság lépett. Azt mondják, hogy engem az utca jelölt az elnöki posztra, de hozzá kell tennem, hogy hivatalos helyeken erről velem még senki sem beszélt, kivéve az SZSZK Nemzeti Frontjának új vezetését. A jelölésemmel kapcsolatos kérdésre válaszolva megígértem, ha úgy látják, hogy segíthetek a tár(Folytatás az 1. oldalról) tel az oroszországi pártszervezet jelentőségére, úgy döntött, hogy az iroda elnöke Mihail Gorbacsov lesz. Tagjai között van Vitalij Vorotnyi- kov, az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszandr Vlaszov, köztársasági miniszterelnök, Borisz Gidaszpov leningrádi területi és városi első titkár, Jurij Prokofjev, moszkvai városi első titkár és mások. Az SZKP KB úgy döntött, hogy jövő év januárjára kibővített központi bizottsági ülést hívnak össze a XXVIII. pártkongresszus előkészítése céljából. A szombati KB-ülésről Vagyim Medvegyev, a politikai bizottság tagja, a KB titkára számolt be moszkvai sajtóértekezletén. Mint mondotta, a tanácskozáson a gazdasági reformok gyorsabb bevezetését sürgették. Hozzáfűzte, nem kerülhető el a felvásárlási, a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árak struktúrájának gyökeres módosítása. Az oroszországi irodával kapzetesen betartja a polgári és politikai, valamint a gazdasági, szociális és kulturális jogokról szóló nemzetközi tömbök rendelkezéseit, melyek iránt a CSSZSZK is elkötelezett, de amelyek eddig nem éreztették hatásukat jogrendszerünkben, annál kevésbé a mindennapi életben. A szövetségi kormány visszahívta tisztségéből Zdenék Óermákot, a Szövetségi Sajtó- és Tájékoztatási Hivatal elnökét, s Miroslav Kusyt nevezte ki e tisztségbe.-interjú sadalom megújulásában, akkor beleegyezem. De erről a döntő szót országunk népének kell kimondania. Mindnyájunk számára világos, hogy ma hozzáértő, szakavatott emberekre van szükség. A jelenlegi folyamatot visszafordíthatatlannak tartom, mert ma nem létezik, mint húsz évvel ezelőtt, komoly külső akadály. Most nyílt és őszinte politikára van szükség, amelynek ötvöződnie kell az emberek vágyainak és elképzeléseinek megvalósításával. Hogy teljes mértékben megvalósuljanak a nagy francia forradalom eszméi, melyek bennünket is ösztönöztek, és ösztönzik a mai mozgalmat is, vagyis hogy a gyakorlatban nyilvánuljon meg a demokrácia, a szabadság, a függetlenség, a barátság és minden, ami ezekkel összefügg. Társadalmunknak gyorsan hozzá kell látnia azoknak a deformációknak a felszámolásához, amelyeket az előző vezetés okozott a társadalmi életben, az erkölcs, a gazdaság területén és másutt." csolatban elmondta, többen egyenesen az Oroszországi KP létrehozását sürgették. Medvegyev kitért az alkotmány 6. cikkelyének a „sorsára" is, s úgy fogalmazott, hogy a párt kész vitát folytatni az SZKP vezető szerepéről. A cikkely jelenlegi megfogalmazása már nem felel meg a párt és a társadalom jelenlegi fejlettségi szintjének, ugyanakkor elengedhetetlen elemeket is tartalmaz. Medvegyev szerint nem helyes, hogy a figyelem épp erre a cikkelyre összpontosul, mivel az egész alaptörvény átalakításra szorul. A 6. cikkely nem tabu, de nem válhat politikai spekulációk tárgyává - mondotta. Medvegyev beszámolt róla, hogy az SZKP KB a képviselői etika megsértéseként értékelte az interregio- nális képviselői csoport néhány tagjának a felhívását, amely mára kétórás általános sztrájkra szólít föl. A KB szerint ez a felhívás nélkülöz minden logikát, mivel olyan követelések támogatására irányul, amelyek már vagy megvalósulnak vagy a parlamenti vita tárgyát képezik. Tömeggyűlés és barátságmenet az emberi jogok napján (CSTK) - Tegnap, az emberi jogok napján tömeggyűlést tartottak a prágai Vencel téren. A Polgári Fórum nevében Václav Ha- vel szólalt fel. Az új kormányról elmondta, hogy kilenc tagját egyenesen támogatja a Polgári Fórum, valamint a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom. Ketten közülük tagjai a CSKP-nak, s mi ajánlottuk őket a kormányba - mondotta Václav Havel. Ezután szólt a kormány további tagjairól is, majd a következőket mondotta: ,,Az a véleményünk, hogy ezt a kormányt joggal nevezhetjük a nemzeti megértés kormányának. Természetesen ideÚjra Demokrata Párt (Munkatársunktól) - Vasárnap a Szlovák Megújhodás Pártjának 819 küldötte rendkívüli kongresszuson vitatta meg a párttagok előtt álló legfontosabb feladatokat. A régi Demokrata Párt sohasem szűnt meg létezni, s 1948 februárja után, amikor társadalmunkban véget vetettek a politikai pluralizmus mindennemű megnyilvánulásának, tevékenységét mint Szlovák Megújhodás Pártja folytatta. Ezekben a napokban az 1500 fős tagság egyöntetű véleménye, hogy ismét vegyék fel az egykori nevet. A megújult Demokrata Párt azokat tömöríti, akik egyetértenek az „embertől a társadalomig" koncepcióval. Ideológiai tevékenységében az európai keresztény kultúrákra és morális hagyományokra épít. A fő hangsúlyt a hazaszeretetre, a béke iránti vágyra, az emberségre, a vélemények pluralizmusára, valamint a szükséges párbeszédre - mindenkivel mindenhol mindig mindenről - helyezi, mondotta Jozef Simuth mérnök a megújult párt nevében. -erfDubcek iglenes kormány, amelynek el kell vezetnie országunkat a szabad választásokhoz." Az emberi jogok napja alkalmából barátságmenetet rendezett a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom is. A menet útja Szlovákia fővárosából Hamburg osztrák városkába vezetett. A több tízezer résztvevőhöz Johann Ritter polgármester, étefan Barták, Pozsony főpolgármestere és Milán Kriazko, a Nyilvánosság az Erőszak ellen mozgalom egyik vezetője szólt. Tanácskozott az SZLKP akcióbizottsága Az SZLKP akcióbizottsága 1989. december 10-i ülésén a rendkívüli járási és városkerületi pártkonferenciákkal és az SZLKP rendkívüli kongresszusának előkészítésével foglalkozott. A testület Milán Cicet saját kérésére felmentette az akcióbizottság tagjának tisztségéből. (sz) Megalakult a Csehszlovák Zöldek Pártja (CSTK) - A Csehszlovák Zöldek Pártját előkészítő bizottságok képviselői találkoztak a prágai Tichy Szállóban szombaton délután. A spontán és viharos vita konferenciává nőtt, mely kimondta a párt megalakulását. Az elfogadott határozatban kifejezésre juttatták a zöldek pártjának fő céljait, mint a humanitás, az élethez való jog, illetve az egészséghez és a minőségi életkörnyezethez való jog. Ülésezett az SZKP KB ÚJ SZÚ 2 1989. XII. 11.