Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-06 / 287. szám, szerda

ÚJ szú 3 1989. XII. 6. Mindenki viselje a felelősség rá eső részét (Folytatás az 1. oldalról) Az RKP XIV. kongresszusa: Bukarestben a helyzet változatlan Gorbacsov elvtárssal kifejeztük azon szilárd akaratunkat, hogy az egyenjogú­ság és szolidaritás elvei alapján fejleszt­jük tovább az SZKP és a CSKP közötti további elvtársi együttmüködést. Mindkét fél érvényesíteni fogja az illető ország szuverenitásának és függetlenségének s az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak az elveit. Mindkét fél támo­gatni fogja a kölcsönösen előnyös, egyenjogú államközi gazdasági és politi­kai együttműködés bővítését, amelynek Csehszlovákia szempontjából nagy jelen­tősége van. Véleményünk szerint ez pó­tolhatatlanul garantálja határaink bizton­ságát, s országunknak a háború utáni Az elmúlt húsz év csehszlovákiai politi­kai vezetésének legnagyobb hibáit firtató kérdésre így válaszolt:- A iegalapvetőbb hiba az volt, hogy amikor az augusztusi beavatkozás után, már 1969 elején új párt- és állami vezetés lépett színre, s mindent felszámolt, ami valamiképpen a reformra emlékeztetett. Itt érdekes a Magyarország és Csehszlo­vákia közti különbség. 1956-ban Magyar- országon felkelés tört ki, amelyet levertek - ott az új vezetés tartott egy újabb felkelés megismétlődésétől. Hogy ne ala­kuljon ki egy olyan erő, amely ismét ki­menne az utcára, Magyarországon hoz­záláttak a reformokhoz. Nálunk azonban 1968-ban szó sem volt valamiféle felke­lésről. Csak a reformok kezdetéről. S a szovjet tankokra támaszkodó új veze­tés a reformoktól, különösképpen az élet demokratizálásától félt. Ugyanakkor a mi vezetőink több kezdeményező lépést tet­tek a Szovjetunió irányába. Én például nem gondolom, hogy Leonyid Brezsnyev utasította a CSKP Központi Bizottságát arra, hogy 1970-ben tisztogatást hajtson végre, amelynek eredményeként a párt­tagságnak közel az egyharmadát törölték vagy zárták ki a CSKP soraiból. A gazda­sági reformokat ,,Sík-féle" reformoknak minősítették. A csúcsot azonban a „vál­sághelyzet tanulságai" jelentette, amely ideológiailag igazolta az idegen csapatok beavatkozását és a reformok leállítását. Ellentétben a Tanulságok állításával ez a dokumentum nem tekinthető a felgyü­lemlett problémák okai elemzésének. A megújulási folyamat 1968-ban nem azért indult meg, mert nálunk gazdasági válság volt. Ellenkezőleg: mi abból indul­tunk ki, hogy a gazdasági helyzet vi­szonylag jó, de miért ne lehetne még jobb, miért ne valósíthatnánk meg politikai reformokat is? Például bevezettük az öt­napos munkahetet, anélkül, hogy ez hát­rányos következményekkel járt volna. Ak­kor sokkal kedvezőbb feltételei voltak a politikai reformoknak, mint ma, amikor azt kell mondanunk az embereknek, hogy „készüljenek fel az áldozatokra". S mivel ezeket az áldozatokat a múltbeli politika okozta, nemigen kívánható a nyilvános­ságtól, hogy bizalommal viseltessen po­litikusok iránt. Zdenék Mlynár kifejti az interjúban vé­leményét a CSKP mai helyzetéről is. Fülöp-szigetek A lázadók még tartják magukat (CSTK) - A Fülöp-szigeteken a teg­napra virradó éjszaka tovább folytatódtak az összetűzések a kormánykatonák és a több száz felkelő között, akik a múlt csütörtöki sikertelen puccskísérlet után a manilai Makati kereskedelmi központ­ban próbálják megőrizni állásaikat. A lázadók elfoglaltak négy luxusszál­lodát, több lakóházat, üzletet és tegnap reggel a nyugatnémet nagykövetség épü­letét. Egyetértettek azonban az ideiglenes tűzszünettel, hogy a negyedből evakuál­hassák a külföldi állampolgárokat. A je­lentések szerint Manilában tegnap újabb bombatámadást hajtottak végre, s ez egy áldozatot követelt. Csütörtök óta Manilá­ban több mint száz személy vesztette életét az összecsapások következtében. Renato de Villa vezérkari főnök tegnap közölte, a lázadók továbbra is ellenőrzé­sük alatt tartják a Mactan szigeten levő légibázist. George Bush amerikai elnök, miután hazatéri Brüsszelből, telefonbeszélgetést folytatott Corazon Aguino elnökasszony- nyal és támogatásáról biztosította öt. európai elrendeződéssel létrejött helyze­tét, főleg a müncheni egyezmény érvény­telenségét. Az európai békefolyamat és a kelet­nyugati kapcsolatok széles összefüggé­seiben tárgyaltunk a további fontos kérdé­sekről, beleértve a szovjet csapatok cseh­szlovákiai tartózkodásának feltételeit. Megegyezés született, hogy erről az ille­tékes állami szervek fognak tanácskozni, éspedig az európai államok, köztük Cseh­szlovákia határai azonos biztonságának és sérthetetlenségének szavatolása szempontjából. Mindkét fél támogatni fog­ja a helsinki folyamatot, amelynek sikere lehetővé teszi, hogy megszüntessük Eu­rópa katonai felosztottságát, s egyben-Aggódom a CSKP-ért. A reforme­reknek el kellett ezt a pártot hagyniuk, s nemzedéki és más okokból lehetetlen, hogy visszatérhessenek soraiba. Ha ma a CSKP önmagával kezd csupán foglal­kozni, a társadalom úgy megy el mellette, mintha nem is létezne! Most ne azzal foglalkozzon a párt, hogy az érdemes elvtársak közül kinek kellene még marad­nia, s kiknek kellene a múlt politikai teher­tételeként távoznia. Véleményem szerint a reform csak úgy valósulhat meg, ha az egyben a CSKP reformja is. A CSKP-ban olyan embereknek kell lenniük, akikről a többiek azt mondják: szükségünk van rájuk, nélkülük nincs előrehaladás. A párt­ban mindmáig sok a társadalom számára nélkülözhetetlen ember. Ennek a pártnak belső struktúrái megújulásával kellene fennmaradnia, úgyhogy a társadalom érezze: a pártnak szüksége van a pártra. A megújulás nem történhet az utcán, csakis viták és véleménycserék útján. összehasonlíthatatlanul nehezebb lesz ez, mint húsz évvel ezelőtt, mert a CSKP természetes fejlődését megsza­kította az 1970-es felülvizsgálat. A CSKP- nak most tagjai tízezreinek távozásával kell számolnia. Fennáll a veszély, hogy végül csupán azok maradnak soraiban, akik a „mi a pártot nem adjuk fel!" jelszót kiabálják, s közben a régi szellemben gondolkodnak. A társadalomban uralkodó légkörről az interjú végén így nyilatkozott Zdenék Mlynár:- Véleményem szerint a légkör nem robbanásveszélyes. Egyik szabad esté­men az Óvárosi téren át gyalog mentem haza. Láttam, az emberek megnyugod­tak, a feszültség megszűnt... s jól érez­tem magam. (sm) r A Italában eddig sem a külpoliti- /» kai hírek vitték a prímet la­punkban, s mostanában ez hatvá­nyozottan igaz (még a máltai csúcs eseményeiről készült összefoglalót is megkurtították a hazai történé­sek). Félreértés ne essék, nem pa­naszkodom. Most nem. Sőt: örülök annak, hogy egy-egy fontos külföldi esemény nem azért marad ki az első oldalról vagy a lapból, mert - mond­juk - valamely itthoni tanácskozáson olyan sok pártvezető vett részt, hogy csupán nevük és tisztségük felsoro­lása kitett egy gépelt oldalt (és ha valaki véletlenül nem olvashatta másnap saját nevét a listán, csörgött is ám a szerkesztőségi telefon: ,,Hogy képzelik...“). No, de nem erről akarok írni, hanem arról, hogy az utóbbi évek- ben-hónapokban könnyebb volt-e a külpolitikai újságíró dolga, mint a belpolitikai, a propaganda- vagy a kulturális rovatban dolgozó kollé­gájáé. Való igaz, hogy szabadab­ban, nyíltabban, tényszerűbben ír­hattunk egy-egy korábban kényes­nek tartott (kikiáltott) témáról. Bár azt is valljuk be, hogy az a neveze­tes öncenzúra sem oldódott, nem oldódhatott föl teljesen. De azok az idők már rég elmúltak, amikor pl. Amerikának semmi esélye sem volt a Csehszlovákiából odalátogató új­ságíróval szemben, mert a cikk, a ri­port már előre kész volt, csak a sze­métben kotorászó négerek vagy a munkanélküliek sanyarú sorsát il­lusztráló életképekkel kellett kicsit kiszínezni, ,.hitelesebbé" tenni. megoldjuk az idegen csapatoknak az egyes országok területein való tartózko­dásával összefüggő kérdéseket. Eszmecserét folytattunk a szocializ­mus megújításának rohamos folyamatai­ról, amelyek az egyes szocialista ország­ban zajlanak. Egyetértettünk abban: az váltotta ki őket, hogy át kell hidalni a szo­cializmus deformálódásának következ­ményeit, s meg kell újítani humánus jelle­gét és demokratikus lényegét. Közös meggyőződésünk, hogy a szocializmus ebben a formában képes megújulni, és elnyeri a széles néptömegek támoga­tását. Ma nem fogok részletesen beszélni a belpolitikai kérdésekről. A közeli napok­ban térek vissza rájuk. Csak azt szeret­ném hangsúlyozni: a csúcstalálkozó eredményei tekintetében világos, hogy a jelenlegi hazai történéseket összeuró­pai viszonylatban kell látnunk és értel­meznünk. Nélküle elképzelhetetlen volna nálunk a demokratizálódás. Ez csak azt a követelést támasztja alá, hogy a politikai porondon levő erők tiszteletben tartsák Kelet és Nyugat azon közös érdekét, hogy biztosított legyen az európai stabili­tás és respektált az érdekegyensúly. Hogy sehol se álljon be törés, amely megzavarná a reményteljes helsinki fo­lyamatot. Ez megköveteli annak az elvnek a következetes érvényesítését, hogy a je­lenlegi válságot politikai eszközökkel, párbeszéd útján, a politikai kultúra elvei­nek tiszteletben tartásával s az elenged­hetetlen toleranciával kell rendezni. Min­denkinek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy elejét vegyük a konfrontációnak, a káosz­nak, a felfordulásnak, hogy a nemzeti megértésre törekedjünk. Mindenki viseli a felelősség ráeső ré­szét mindazért, hogy megvédjük magun­kat mindennemű szélsőséges tenden­ciákkal szemben, hogy ne kerüljön sor az embereknek, a vagyonnak, a folyamatos termelésnek és ellátásnak s a lakossági szolgáltatásoknak a megzavarására. Úgy ítéljük meg: ma az a legfontosabb, hogy az országot a válságból a demokrácia és a szocializmus szellemében vigyük ki a békés élet útjára, úgy, ahogyan az a párt új vezetősége által az utóbbi na­pokban közzétett akcióprogram-tervezet- ben megfogalmazódott. Szeretném önöket biztosítani, hogy a CSKP új vezetősége ebben a szellem­ben jár el, s a jövőben is így fog. Noha néhol kísérletet tesznek arra, hogy különféle felforgató röplapokkal két­ségbe vonják elképzeléseink tisztességes voltát, gyakorlati eljárásunk azt támasztja alá; eltökéltük, hogy következetesen ha­ladunk előre azon az új úton, amelyet választottunk. Meggyőződésünk, hogy a szocializmus eszméi szilárd gyökeret vertek társadalmunkban, s megújított for­májukban ma is élvezik népünk nagy többségének támogatását. Szóval, a külpolitikai újságíró megpendíthetett néhány húrt, s nem kellett attól tartania, hogy kiveszik kezéből a lantot. Persze, nem a Pi- nochet-rezsim bírálatához, netalán a dél-afrikai fajüldözők politikájának kipellengérezéséhez kellett a bátor­ság, igaz, a kép árnyaltabbá vált ezekben az esetekben is. Sokáig nem tudtuk, hogyan ke­zeljük a Szovjetunióban, Lengyel­Tisztázatlan? országban, Magyarországon stb. zajló eseményeket. Jogos is volt a külföldi sajtó bírálata, hogy ,,a csehszlovákiai lapok igen visszafo­gottan, óvatosan, szelektálva tálal­ják a témát, nehogy oda is begyű­rűzzön valami a reformfolyamatok­ból“. Márpedig ,, begyűrűzött". S így ma már akár mosolyoghatnánk is a szovjet sajtóból átvett ,,éles‘‘ cik­kek miatt kitört pánikon vagy azon, ahogy kollégám vajúdott a lengyel- országi választások után, mert még azt sem írhatta meg, hogy a LEMP totális vereséget szenvedett. De be­vallom, én is frászban voltam, ami­kor Magyarországról kellett írnom. Tudtuk, milyen tisztázó folyamatok zajlanak ott, és tudtuk, hogy ezt olvasóink is tudják... Alighanem unokáimnak is elme­sélem, hogyan bocsátottak útra ok­tóber elején az MSZMP-MSZP- kongresszusra: ,,Aztán tartsd ma­gad a tisztázatlan csehszlovák állás­ponthoz!" Lassan két hete már, hogy befejeződött a román kommu­nisták kongresszusa, de re­méljük, olvasóink megbocsát­ják nekünk, ha csak most kö­zöljük bukaresti munkatár­sunk értékelő írását. Az utóbbi napok hazai hírdömpingje ki­szorította ezt az írását a lap­ból. A romániai események vi­szont nem zajlanak ilyen gyor­san, így az elemzés nem veszí­tett aktualitásából. Rendkívül ünnepélyes külsősé­gek és rendkívüli biztonsági intézke­dések közepette zajlott le az eredeti­leg hatnaposra tervezett, de végül csak öt napig tartó kongresszus. A tanácskozás megerősítette, hogy a mai legfelsőbb román vezetés sa­játos politikai-gazdasági irányvonala továbbra is változatlan. A kongresz- szus szerint Románia jelenlegi politi­kai és gazdasági mechanizmusa tel­jes mértékben bevált, s ezért nincs semmiféle ok változtatni rajta. Nicolae Ceausescu pártfőtitkár­nak és államfőnek az első napon elhangzott, több mint ötórás beszá­molója határozta meg az alaphan­got. Ceausescu rendkívül pozitívan értékelte Románia második világhá­ború utáni fejlődésének az eredmé­nyeit, külön kiemelte és hangsúlyoz­ta a párt 1965-ben megtartott IX. kongresszusának a jelentőségét, mely szerinte felszámolta az előző évek hibáit, tévedéseit, a dogmatiz- must és a törvénytelenségeket, s megnyitotta az ország fejlődésé­nek új korszakát. Szavai szerint 1965 után Romániában következe­tesen érvényesülnek a tudományos szocializmus általános elvei, figye­lembe véve az ország sajátosságait is, minek következménye a felgyor­sult gazdasági és társadalmi fejlő­dés. A plenáris és a bizottsági ülése­ken felszólalók, összesen 554-en, egybehangzóan ezeket az éveket dicsérték, ugyanakkor hangsúlyoz­ták, hogy ez a Nicolae Ceausescu nevével fémjelzett ,,aranykorszak“ a román nép történelmének legdi- csóbb fejezete. Problémákról, ne­hézségekről csak elvétve esett szó. Ezért nem meglepő, hogy a követ­kező ötéves tervidőszak gazdasági és szociális fejlesztésének irányel­vei is igencsak merészek és igénye­sek. A megfigyelők azt is észrevet­ték, hogy míg a döntő gazdasági ágazatokban igen magasak az évi növekedési ütemek, addig a szociá­lis szféra fejlesztési ütemét jóval alacsonyabbra tervezték. A főtitkári beszámolóban röviden az is elhang­zott, hogy fel kell majd számolni Igen, ez a helyes kifejezés, amely valóban jellemezte (?) a csehszlo­vák külpolitikát irányítók hozzáállá­sát: tisztázatlan. Mert miközben már nem hunyhattunk szemet pl. a ma­gyarországi és a lengyelországi vál­tozások fölött (ezekről azért fokoza­tosan nyíltan megírhattunk mindent, talán nyíltabban is, mint szlovák lap­társaink), az NDK egy ideig tabu maradt, Romániáról nem is beszél­ve. A berlini falszakadás után mega­lázó érzés volt olvasni a külföldi újságokat, amelyek egy kalapba tet­ték Prágát és Bukarestet. Visszatérve még egy pillanatra a ,,magyar témára": mi itt mindany- nyian egy kicsit (?) már átéltük a de­mokratizálás, a jogállamhoz vezető út, a reformok állomásaival járó iz­galmakat - igaz, nem két hét, ha­nem egy-másfél év alatt, fokozato­san adagolva (bár akkor azt hittük, hogy a rakéta sem gyorsabb a ma­gyarországi változásoknál). És ami figyelemre méltó volt, amiből a ma­gunk számára mi is levonhatnánk némi tanulságot, azaz, hogy Buda­pest külső nyitása mindig egy lépés­sel a belső nyitás előtt haladt, vagy legalábbis vele párhuzamosan. Még sok mindent kell tisztázni nálunk, Csehszlovákiában, de miért ne lehetne lépéselőnyben a külpoliti­kai vonalvezetés? Isten bizony, nem azért kérdem ezt, hogy nekem le­gyen könnyebb dolgom a cikk­íráskor. .. PAPUCSEK M. GERGELY a különböző aránytalanságokat a gazdaság néhány területén, pél­dául az energiaiparban mutatkozó lemaradásokat. A kongresszusra akkreditált mint­egy kétszáz külföldi tudósító Romá­nia valós helyzetét az esténként gyéren megvilágított, sötét bukaresti utcák, az üzletek igencsak szerény élelmiszer- és fogyasztásicikk-kíná- lata, a városközpontban lévő újság­boltokban található egy-két szocia­lista országbeli lap kivételével be- szerezhetetlen külföldi sajtótermé­kek stb. alapján is megítélhette. Rá­kérdeztek többek közt arra is, hogy ha olyan jó az élelmiszer-ellátás, akkor vajon miért láthatók a buka­resti élelmiszerboltok előtt szinte ál­landóan és mindenütt hosszú sorok. Az egyik kongresszusi küldött, Vasi- lica Chivu erre azt válaszolta, hogy a sorok állítólag nem az üzletek hiányos áruellátása, hanem a mun­ka rossz megszervezése miatt van­nak. A sajtóértekezleten egyébként a legtöbb kérdés Románia „elszige­teltségével" volt kapcsolatos. Tache Mihalcea bukaresti küldött egy ha­sonló kérdésre így válaszolt: Szá­munkra nem természetes, ami Bul­gáriában, Magyarországon vagy Csehszlovákiában történik. Ennek nem volt szabad megtörténnie és Romániában nem fog megtörténni. Ezzel összefüggésben jegyzem meg, hogy a kongresszuson a szo­cialista országokban zajló politikai és reformfolyamatok - melyekről a román sajtó nem tájékoztatja olva­sóit - konkrétan nem kerültek szóba. A mai bukaresti vezetés hivatalos álláspontjával összhangban azon­ban éles bírálatok hangzottak el a kommunista párt hatalmi helyzeté­nek újraértékelését, a szocialista tu­lajdon monopolhelyzetének a meg­szüntetését, a piacgazdaság egyes elemeinek az átvételét, a közös eu­rópai ház felépítését, a nemzetközi kapcsolatok ideológiától való mente­sítését stb. szorgalmazó koncep­ciókra, nézetekre vonatkozóan. Mindezeket Nicolae Ceausescu ok­tóber végén, az RKP KB ideológiai plénumán együttesen már élesen elítélte. A kongresszus döntése sze­rint az említett plenáris ülésen el­hangzott Ceausescu-beszéd a kö­vetkező kongresszusig a párt ideo­lógiai munkájának az egyik alapdo­kumentuma. Számunkra az is érde­kes, hogy a tanácskozáson a romá­niai nemzeti kisebbségek konkrét problémáival senki sem foglalkozott. A kongresszusi beszámoló külpo­litikai részéből két új dolog érdemel figyelmet. Ceausescu javasolta, hogy a második világháború befejezé­sének 50. évfordulója alkalmából számolják fel a világégés még fenn­maradt, megoldatlan problémáit, ugyanakkor hangsúlyozta a létező határok sérthetetlenségét és azt, hogy a két Németországnak tovább­ra is fenn kell maradnia. Másik ja­vaslata az volt, hogy 1995-ig szüles­sen nemzetközi megállapodás az általános nukleáris leszerelésről. Új­ra elhangzott az a korábbi javaslat is, hogy üljenek össze a világ kom­munista és munkáspártjai, tárgyalják meg a mozgalom jelenlegi problé­máit és közösen határozzák meg a kivezető utat. Hasonló módot java­solt Ceausescu a KGST-államok gazdasági bajainak orvoslására is. Röviden összefoglalva az előb­bieket, elmondható, hogy a hivatalo­san „nagy szocialista győzelmek kongresszusaként, a szocializmus diadala, Románia függetlensége és szuverenitása teljes érvényesülésé­nek kongresszusaként" jellemzett ötnapos pártfórum az idei év legfon­tosabb romániai belpolitikai esemé­nye. Nem szolgált semmiféle megle­petéssel vagy újdonsággal, minden területen a várt eredményeket hoz­ta. A küldöttek egyhangúlag az egyetlen jelöltet, Nicolae Ceauses- cut választották meg újra a párt élére. Ezt a funkciót egyébként meg­szakítások nélkül 1965 márciusa óta tölti be. A legfelső pártvezetésben végrehajtott személycserék lényeg­telenek, minden fontos posztot to­vábbra is a régi káderek töltenek be. Bukarestben tehát a helyzet to­vábbra is változatlan. A világ azon­ban változik, mozgásba van, s halad tovább. KOKES JÁNOS, Bukarest 1968 augusztus -1989 november Ezzel a címmel közöl a Mladá Fronta december 5-i száma exkluzív interjút Zdenék Mlynár professzorral, aki 1968-ban a CSKP KB titkára, majd elnökségi tagja volt. Utána egy ideig a Nemzeti Múzeumban dolgozott. 1970-ben kizárták a párt­ból, 1977-ben Ausztriába költözött. Jelenleg az innsbrucki egyetem professzora. Az interjúból közlünk részleteket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents