Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)
1989-12-19 / 298. szám, kedd
Közlemény az SZSZK kormányának üléséről Jaroslav Safarík (ŐSTK) - A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya tegnapi ülésén áttekintette és jóváhagyta programnyilatkoztának javaslatát. A dokumentumtervezetet ma terjeszti a Szlovák Nemzeti Tanács elé. A továbbiakban a testület az országos eljárással összhangban úgy döntött: felkéri az SZNT-t, hogy ne vitassa meg a jövő évi szlovákiai állami költségvetés javaslatát. Ezt követően jóváhagyta az SZSZK pénz-, ár- és bérügyi miniszterének azt a javaslatát, hogy 1990. január elseje és március 31 -e között ideiglenes költségvetés alapján történjen a költségvetési gazdálkodás. Ez azt jelenti, hogy az a korábban az SZNT elé terjesztett javaslatban szereplő globális évi kiadásokból induljon ki. Az előirányzott 92,9 milliárd koronából Szlovákiában az első negyedévben 20,9 milliárd koronát használnak fel, ami az évi összeg 22,5 százaléka. E közben teljes terjedelmükben végrehajtják a társadalmi fogyasztás terén erre az időszakra jóváhagyott intézkedéseket, mégpedig a tervezett évi költségvetés negyedéig terjedően. A vállalatoknak és efsz-eknek folyósítandó kiadások maximálisan 17 százalékos arányt érhetnek el. Az ideiglenes költségvetés elveivel összhangban az első negyedévi bevételeket és kiadásokat azután foglalják bele az állami költségvetésbe, hogy azt végérvényesen jóváhagyják. Végezetül a kabinet néhány további kérdést áttekintve káderdöntések előkészületeivel s a vidék helyzetével foglalkozott. Mielőbb válasszák meg az államfőt (ÓSTK) - A Csehszlovák Közvélemény Emberi Jogi és Humanitárius Együttműködési Bizottságának vezetősége tegnap levelet intézett a Szövetségi Gyűléshez. Ebben egyebek között emlékeztet arra, hogy a testület idén már számos kezdeményező javaslatot tett az emberi jogokkal összefüggő kérdések legislatív rendezésére s a törvényhozás tökéletesítésére.- Minden indítvány abból a meggyőző- Stanislav Kukrál tájékoztatta őket désből eredt, hogy a nemzetközi jogi a legfelsőbb törvényhozó testület mai ülékötelezettségek következetes teljesítése s az állami szervek megfelelő gyakorlati lépései útján megszüntethető a társadalmunkban kialakult feszültség. Ezért önökre apellálunk, hogy a köztársasági elnöki tisztség betöltéséről való döntéshozatal során legyenek tudatában a helyzet súlyosságának. Az új csehszlovák köztársasági elnöknek a hazai közvélemény képviselőjének s főleg az állam (polgári és szabadságjogokat rögzítő törvények megtartása garanciájának kell lennie. Politikai függetlenségünk megőrzése mellett támogatjuk a Polgári Fórumot és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalmat. Társadalmunk további békés fejlődése céljából, kívánatos, hogy a Szövetségi Gyűlés mielőbb megválassza a köztársasági elnököt, hogy ezzel megkezdődhessenek a demokratikus választások előkészületei - szögezik le levelükben a bizottság ve- zetői. x x x A Martin Mejstrik vezette diákküldöttség tagjai tegnap délben Stanislav Kuk- rálnak, a Szövetségi Gyűlés elnökének ugyancsak levelet adtak át, amelyet az egyetemisták és főiskolások a köztársasági elnök megválasztása kapcsán a csehszlovák parlament képviselőihez intéztek. Ebben követelik, hogy a Szövetségi Gyűlés nyilvánosan, tehát a tévénézők szeme láttára válassza meg a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökét. sének programjáról. Ebből kiderül, hogy a köztársasági elnök megválasztására még nem kerül sor. xxx Gustáv Husák lemondását követően hazánk legfontosabb belpolitikai kérdésévé az új köztársasági elnök megválasztása vált. Emlékeztetőül az alábbiakban tömören felsoroljuk, hogy milyen feladatok hárulnak a köztársasági elnökre, és milyen a jogköre. Ó képviseli hazánkat a nemzetközi életben. Nemzetközi szerződésekről tárgyal, és ratifikálja őket, nagyköveteket fogad, illetve nevez ki, hadiállapotot hirdet ki, hadat üzen, s ő köti a békét. Kinevezi, illetve visszahívja a szövetségi kormány elnökét és tagjait, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság legfőbb ügyészét, az Államvédelmi Tanács tagjait, kinevezi, illetve előlépteti a Csehszlovák Néphadsereg tábornokait stb. A köztársasági elnök kizárólagos alkotmányos joga, hogy amnesztiát hirdessen, elengedje vagy csökkentse a szabadságvesztés-büntetéseket, elrendelje, hogy a büntetőeljárás ne kezdődjék meg vagy ne folytatódjék. A fegyveres erők főparancsnokaként felettese a Csehszlovák Néphadsereg minden katonájának, joga van napiparancsokat kiadni és jóváhagyni a rájuk vonatkozó előírásokat. Mindezen feladatait a törvényekkel összhangban látja el. Közvetlen beavatkozás nélkül Az SZLKP vasárnap megtartott rendkívüli kongresszusán a legtöbbet vitatott kérdések közé tartozott az, hogy a párt- szervezetek vonuljanak-e ki a munkahelyekről. Elsősorban erről beszélgettem a tanácskozás egyik szünetében, Móricz Zoltánnal, a somorjai (Samorín) Kék Duna efsz fődiszpécserével is.- Véleményem szerint, ha egy mód lenne rá, a pártnak a munkahelyeken kellene maradnia. Persze, nemcsak a kommunista pártnak van ott a helye, hanem más pártoknak is. Hiszen a párttagok számára a termelési kérdések sem közömbösek. A szívügyüknek tekintik a munkahelyi gondok megoldását, a gazdasági helyzet javítását. Semmi esetre sem helyes azonban a közvetlen beleszólás a gazdaság irányításába, mint ahogy az gyakorlatilag eddig volt azáltal, hogy a pártalapszervezetek feladatokat adtak a gazdasági vezetőknek. Az alapszervezetek jelenléte a munkahelyeken a többpártrendszerben kizárja az esetleges visszaélés lehetőségeit. Egy pártnak sem lesz vezető szerepe. Tekintélye pedig annak lesz, aki azt kivívja magának.- Akcióképesek lesznek a pártszervezetek a tagság számának csökkenése ellenére is?- Sőt, még inkább, mint eddig. Mindig is vallottam, hogy legyünk inkább kevesebben, de dolgozzunk. Eddig válogatás nélkül is felvettünk embereket, s ezáltal bizony „hígult" a párt. Nem volt helyes a szociális összetételhez való merev ragaszkodás sem. örvendetes, hogy megszűnnek a kerületi pártbizottságok, s a járási szerv apparátusa is csökken. A nagy apparátus csak arra volt jó, hogy a jelentések, a papírok „jöttek-mentek". A járási apparátusoknak mindenképpen a legtapasztaltabb dolgozók közül kell megtartaniuk néhányat a jövőben. Jó lenne, ha ezután a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban a három város mindegyikében a jnb egy-egy dolgozója látná el az alapszervezetek és a felsőbb párt- szervek közti összekötőkapocs szerepét. Eddig a választott tisztségviselők keveset jártak ki a terepre. Természetesen a papírmunkát is a minimálisra kellene csökkenteni. Én a jelenlegi helyzet ellenére is bízom benne, hogy eszméink a jogállamban vonzóak lesznek, s előbb-utóbb visz- szanyerjük az emberek bizalmát. F. I. 11 év fegyház gyilkossági kísérletért (CSTK) - A Közép-csehországi Kerületi Bíróságon tegnap fejeződött be a 19 éves Róbert K. bűnügyének tárgyalása. A háromszor büntetett fiatal férfi a Mladá Boleslav-i Javító-Nevelő Intézetben június 22-én egy félreeső helyen rátámadt rabtársára, Miroslav B.-re, a földre teperte és kegyetlenkedett vele. A támadást intenzitása ellenére túlélte a sértett. A vád abból a feltételezésből indult ki, hogy Róbert K. azért akarta meggyilkolni rabtársát, nehogy elárulja öt. A vádlott azonban tagadta az állítást. Hozzátette, hogy ezt egy korábbi kihallgatáson mondta, de azzal magyarázta, hogy a vizsgálótisztek rosszul bántak vele. Ejjelente hallgatták ki, s csak alsónadrág volt rajta, ezenfelül piszkos, fáradt és szomjas volt. K. vizsgálótiszt tanúként azt vallotta, hogy ilyen kihallgatási módot nem alkalmazott. Azonban nem hallgatható el, hogy a vádlott csak négy nappal az említett első kihallgatást követően kapott ügyvédet, ami ellentétben van a Büntetőper-rendtartással. A bíróság az ügy körülményeinek mérlegelését követően megállapította, hogy Róbert K. bűnös gyilkossági kísérlet bűn- cselekményében, s 11 évi feltétel nélküli fegyházbüntetést szabott ki rá. Az ítélet nem jogerős. Megtárgyalták Frantisek Kincl levelét (ÖSTK) - A november 17-i prágai események kivizsgálására felügyelő parlamenti bizottság tegnapi tanácskozásáról Lubomír Fanta, a testület sajtótitkára egyebek között a következőket mondta a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának.- Megtárgyaltuk Frantiáek Kincl levelét. Ebben az egykori belügyminiszter azt írja, hogy ha olyan egyértelmű utasítást kapott volna, amilyenről a Szövetségi Gyűlés ülésén JakeS beszélt, a beavatkozásra sohasem került volna sor. A CSKP KB volt főtitkára a parlamenti bizottság előtt ismét csak azt ismételte meg, amit már a testület tanácskozásán, illetve a két kamara együttes ülésén elmondott. Az Alojz Lorenc vezérőrnagy, első belügyminiszter-helyettes által ismertetett konkrét adatok alapján a bizottság tagjainak zöme megerősítette a politikai felelősségről kialakult nézetet. a CSNT elnöke (ÖSTK) - A Cseh Nemzeti Tanács tegnap tartott 17. ülésén a képviselők megválasztották a CSNT új elnökét, alel- nökeit, a bizottságok elnökeit s az elnökség további tagjait. A tanácskozás elején Josef Kempny bemutatta a cseh kormány új tagjait. Ezt követően a képviselők jóváhagyták az ülés programját. Josef Rafia alelnök felolvasta Josef Kempny december 9-én kelt levelét. Ebben kérte, hogy mentsék fel a CSNT elnökének tisztségéből. A képviselők ezt egyhangúlag meg is tették. A választási bizottság javaslatának ismertetése után a képviselők titkos szavazással a szocialista párti Jaroslav Safari- kot választották meg a Cseh Nemzeti Tanács új elnökévé. 174-en mellette, 12-en ellene voksoltak. Új vezetők a knb élén (CSTK) - A Nyugat-szlovákiai kerületi nemzeti bizottság ülése - melynek első részét december 12-én tartották - tegnap folytatódott Pozsonyban (Bratislava). Titkos szavazással Michal Borgul'át választották elnökké. Az új elnök tájékoztatta a képviselőket a nemzeti bizottságokra váró, a választásokig tartó időszakra szóló aktuális feladatokról. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy külön vizsgálják, ki felelős a jelenlegi helyzetért, és szólt a Sered' és Vágsellye (Sala) térségében évek óta húzódó ökológiai problémáról. A képviselők továbbá alelnökül választották Iván Hudecet, s kibővítették a knb tanácsát pártonkívüli, illetve más pártokban tevékenykedő képviselőkkel. Ma dönt a Szövetségi Gyűlés az elnökválasztás módjáról (Munkatársunktól) - Dr. Petr Did- hardt, a Polgári Fórum tanácsának vezetője tegnap sajtóértekezleten tájékoztatta a népes újságírótábort a legfrissebb fejleményekről. A Polgári Fórum közölte: székhelyén megbeszélést tartottak a Szövetségi Gyűlés elnökségének vezetőivel. Részletesen a ma várható eseményeket taglalta. Elmondta: a Szövetségi Gyűlés Marián Calfa szövetségi miniszterelnök előterjesztésében ma hallgatja meg, s hagyja feltehetően jóvá az új szövetségi kormány nyilatkozatát. A jelek szerint a Szövetségi Gyűlés módosítja azt az alkotmányjogi törvényt, mely meghosszabbítaná az elnökválasztásra eddig érvényben lévő 14 napnyi időt. Kijelentette, a helyzet áttekinthetetlensége, s különösen a kommunista küldöttek kiszámíthatatlansága miatt, minden valószínűség szerint számos kérdés csak a CSKP rendkívüli kongresszusa után kerül megvitatásra. Ez elsősorban azt az alkotmányos változtatásra előterjesztett javaslatot érinti, mely akár azonnali hatállyal lehetővé tenné a Szövetségi Gyűlés összetételének rekonstrukcióját. (fa) Tízezrek vettek végső búcsút Andrej Szaharov akadémikustól Eladó a vasfüggöny Néhány nappal ezelőtt röppent fel a hír, hogy a sluáovicei Agrokombi- nát, illetve a pozsonyi (Bratislava) Technopol külkereskedelmi vállalat vevő lenne az osztrák-csehszlovák határon lebontásra szánt műszaki határzárra. A vasfüggönyt külföldön értékesítenék, s a bevételből származó devizát átutalnák a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, valamint a felsőoktatási intézmények koordinációs sztrájk- bizottságának számlájára. Vajon igaz-e a hír - kérdeztük Rudolf Ku- bótól, a Technopol 6-os kereskedelmi csoportjának vezetőjétől.- Üzletkötőként tudom, hogy a drótkerítést külföldön aránylag kedvezően el lehetne adni. Egyrészt fémhulladékként, másrészt ajándéktárgyként. Sluáovicei kollégámmal ezért felkerestük az állampolgári kezdeményezés koordinációs bizottságának tagjait, s felajánlottuk segítségünket. Az ötlet mindenkinek tetszett. De ahhoz, hogy megkezdhessük az üzleti tárgyalásokat, valakitől meg kell a vasfüggönyt vennünk. • Tudják már, kinek a tulajdonát képezi?- Értesüléseink szerint a belügyminisztériumét. A koordinációs bizottság tagjai egyébként a napokban ülnek tárgyalóasztalhoz az üggyel kapcsolatban az illetékesekkel. Reméljük, a megbeszélés eredményes lesz. • Mennyi drótra számítanak?- Ilyen információink jelenleg nincsenek. Fémhulladékként egyébként több százezer tonnát tudnánk értékesíteni. G. A. (Folytatás az 1. oldalról) s a szovjet atomfegyver-kísérletek történetéről beszélgettek. Szaharov megígérte, hogy a jövő évben elmegy Alma- Atába, az atomfegyverellenes világkongresszusra. Ebből az alkalomból felhívást kívánt idézni a világ népeihez, hogy hirdessenek moratóriumot az atomfegyverkísérletekre. A szovjet kormányt pedig arra akarta felszólítani, járjon elöl jó példával. Jurij Afanaszjev történész arról beszélt, a régióközi képviselőcsoport véleménye radikálisan eltér a kongresszus többségétől és az ország vezetőségétől. Kijelentette, a kongresszus nyilvánvalóan nem kívánja a további haladást a demokratikus szocializmus felé, s felszólította a jelenlévőket: támogassák egy olyan demokratikus szövetség megalakítását, amely Andrej Szaharov nevét viselné. Más szónokok szerint komolyan tanulmányozni kell az alkotmány módosítására tett javaslatot. A külföldi felszólalók között volt például Claudio Martelli, az olasz kormány alelnöke, valamint Lech Walesa képviselője, mivel Walesa repülőgépe a rossz időjárás miatt Leningrádban volt kénytelen leszállni. A beszédek után a gyászünnepség résztvevőinek többsége továbbra is Luzs- nyikiban maradt, az ezt követő politikai nagygyűlésen, a gyászmenet pedig a Vosztrakovszkij temető felé vette útját, ahol Andrej Szaharovot a családtagok és a közeli barátok jelenlétében temették el. Jirí Dienstbier külügyminiszter táviratban fejezte ki részvétét Jelena Bonner- nak, Andrej Szaharov akadémikus özvegyének férje elhunytéval kapcsolatban. A távirat szövege a következő: Tisztelt Bonner Asszony! Mély együttérzésemet tolmácsolom önnek férje elhunytéval kapcsolatban. Andrej Szaharov a legnehezebb pillanatokban is barátként állt Csehszlovákia oldalán. Külön ki szeretném fejezni tiszteletemet és köszönetemet azért, hogy férje - aki a legnemesebb erkölcsi tulajdonságokkal rendelkező ember volt - támogatásáról biztosította a csehszlovák társadalom megújhodását, és ezt konkrét tettekkel is kifejezte. Tüntetés Temesvárott a Ceausescu-diktatúra ellen (Folytatás az 1. oldalról) nyék következetes betartására és a bírósági döntések teljesítésére. Diplomáciai források szerint a cikk nyilvánvalóan hivatalos reagálás a vasárnapi temesvári tömegtüntetésre. A lap egyébként a cikket a következő mondatokkal fejezi be: „A munkásforradalmi demokrácia román rendszere biztosítja a lakosság széles körű részvételét a fejlesztési programok megvalósításában. Ugyanakkor senki számára sem megengedhető, hogy figyelmen kívül hagyja és megsértse a törvényeket és a bírósági döntéseket anélkül, hogy a törvény előtt ne kelljen felel- nie“. Nicolae Ceausescu román elnök háromnapos állami látogatásra tegnap Iránba érkezett. A teheráni vezetőkkel elsősorban gazdasági kérdésekről fog tárgyalni. A Magyar Televízió tegnap esti tudósítása szerint Temesvárott a hét végén lövöldözéseket lehetett hallani, s tankokat is bevetettek a tüntetők ellen. A székely- földi magyar városokat állítólag körbevették a milícia egységei, teljes harci készültség van a gyergyói Havasoktól Aradig. Az MTV idézte a BBC-t, mely szerint egyelőre nincs mód a szemtanúk beszámolóinak ellenőrzésére, viszont nagy a valószínűsége annak, hogy megfelelnek a valóságnak. A szemtanúk sok halálos áldozatról számoltak be. Brüsszel Sevardnadze cáfolta az egyoldalú és teljes csapatkivonás hírét (ÖSTK) - Eduard Sevardnadze szovjet külügyminisztert, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Belgiumban, tegnap I. Badouin király, valamint Wilfried Mar- tens kormányfő is fogadta. Ezt követően az Egmont palotában kezdődtek meg a külügyminiszteri tárgyalások. Sevardnadze és vendéglátója, Mark Eyskens elsősorban a kölcsönös gazdasági együttműködés lehetőségeit tekintette át, s véleményt cseréltek az európai helyzetről. A szovjet diplomácia vezetője újságírók előtt cáfolta azokat a spekulációkat, amelyek szerint a Szovjetunió fontolóra vette volna összes külföldön állomásozta- tott csapatainak egyoldalú kivonását. Sevardnadze jelezte, egy ilyen lépés jelentős mértékben attól fog függeni, hogy az USA hajlandó lesz-e hasonlóképpen hazatelepíteni Nyugat-Európában állomá- soztatott erőit. , .Érdekünk a probléma megoldása, de hangsúlyozni szeretném, hogy ez csak kölcsönös alapon történhet meg“ - mondta a szovjet külügyminiszter. A belga diplomácia vezetője pedig elmondta a riportereknek, a Szovjetunió hajlandó együttműködni azzal az új bankkal, amelyet az Európai Közösségek kívánnak létrehozni a kelet-európai reformoknak nyújtott nyugati pénzügyi segítség közvetítése céljából. NÉHÁNY SORBAN EGYNAPOS szünet után tegnap folytatta munkáját a Szovjetunió népi képviselői kongresszusának második ülésszaka. A választási törvénnyel kapcsolatos alkotmánycikkelyek módosításáról folyt a vita. S bár a kongresszus kezdetben kinyilvánította, nem tűzik napirendre a párt vezető szerepét rögzítő hatodik cikkely megtárgyalását, a probléma továbbra is a figyelem középpontjában áll. Kirillov képviselő például kijelentette: a lakosság erkölcsi elégtételt vár a kongresz- szustól, vagyis azt, hogy e cikkelyt eltöröljék. BUDAPESTEN összeült a magyar parlament, a legfontosabb napirendi pont a kormány gazdasági programjának és a jövő évi állami költségvetés tervjavaslatának a megvitatása. A tanácskozás első részében szólalt fel Helmut Kohl nyugatnémet kancellár, aki tegnap be is fejezte háromnapos magyarországi látogatását, ma pedig az NDK vezetőivel ül tárgyaló- asztalhoz. LENGYELORSZÁGBAN is parlamenti ülés kezdődött. A szejm a kormány jövő évi gazdasági programját tekinti át, s várhatóan több gazdasági törvényt is elfogadnak. Más: a lengyel központi bank tegnap további 23 százalékkal leértékelte a zlotyt a csehszlovák koronával szemben. így egy korona értéke az eddigi 146,25 helyett 180 zloty. A JUGOSZLÁVIAI Crna Gorában 160 ezer munkás lépett félórás figyelmeztető sztrájkba, így akarva rákényszeríteni a kormányt, hogy fogadjon el azonnali intézkedéseket az infláció megfékezésére. Az általános sztrájkot a jugoszláv parlament tegnapi ülésszakának kezdetére időzítették. ÁLTALÁNOS SZTRÁJK volt tegnap az Irael által megszállt területeken is. Az összecsapásokban az izraeli katonák 14 palesztin fiatalt sebesítettek meg. JANG SANG-KUN kínai államfő tegnap négynapos hivatalos látogatásra Egyiptomba érkezett. SZOVJET NUKLEÁRIS SZAKÉRTŐK egy csoportja a jövő év első hónapjaiban tanulmányútra Franciaországba látogat. A két ország közötti legutóbbi megállapodás szerint Párizs lehetővé teszi a szovjet specialisták számára, hogy a legszigorúbban őrzött munkahelyekre is bejuthassanak. RÓMÁBA UTAZOTT tegnap dr. Josef Hromádka szövetségi miniszterelnök-helyettes. Látogatásának célja, hogy a csehszlovákiai püspöki székek elfoglalására vonatkozó javaslatokról és egyéb egyházügyi kérdések rendezéséről tárgyaljon. BRNÓBAN MEGALAKULT a Morva- Sziléziai Magánvállalkozók Egyesülete. A szervezet a magánvállalkozók Polgári Fórum-csoportjának tagjait tömöríti. Fő céljának tekinti a magángazdálkodás egyenjogúsítását, hozzájárulva gazdaságunk fellendítéséhez. Az egyesület szeretné felújítani az egykori kézművescéhek hagyományait, jelenleg 500 tagja van. A NEWSWEEK magazin értesülései szerint a kolumbiai narkómaffia vezetői meg akarják gyilkoltatni George Busht. Állítólag 30 millió dollár vérdíjat tűztek ki az amerikai elnök fejére. AZ AFGÁN SZÉLSŐSÉGESEK tegnap ismét rakéíavetőkkel lőtték Kabul nemzetközi repülőterét és környékét. A hivatalosan közzétett adatok szerint a kormánycsapatok az elmúlt négy nap folyamán négy tartományban 500 lázadót tettek ártalmatlanná. A legsúlyosabb harcok Laghman tartományban folynak. AZ NSZK-BAN, Ludwigshafen térségében összeütközött két F-16-os típusú vadászbombázó. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés. ÚJ SZÚ 2 1989. XII. 19.