Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)
1989-11-15 / 269. szám, szerda
Hétvége a vámosoknál Jó egy évvel ezelőtt már találkozni lehetett egyes lakossági fórumokon a belföldi áruhiányt magyarázó, sarkítottan fogalmazott észrevétellel. A turisták kivásárolják az országot. Sok ezer korona értékű bevásárlásokról, tömött csomagtartókról szóltak a híresztelések. Ezért nem is számított különösebb meglepetésnek a vámrendelkezéseknek november 2-tól hatályos szigorítása. Az új rendelkezések hatályba lépését követő hét végét a komáromi (Komárno) határátkelőhelyen töltöttük. A komáromi határátkelőhelyen már kora reggel hosszú kocsisor kígyózik a sorompók előtt. A rendszámtáblákat nézve ebben az időpontban főleg hazai turisták indulnak kirakat- és üzletnézőbe, bár akad néhány magyar autó is. A vámrendelkezések ismeretében ezen sem csodálkozhatunk; aki szombaton jön és megy, 150 korona értékben vihet kiviteli tilalom alá nem eső árut. 300 korona értékben pedig azok a szerencsések, akik pénteken érkeztek, megszállhattak rokonaiknál, ismerőseiknél, és szombaton utaznak haza. Az útlevél- és vámvizsgálat viszont gyorsan halad. Az autósoknak nem kell sokat várakozniuk. A turis- taútra gyalogosan indulók még gyorsabban jutnak át. Bemutatják útlevelüket, s máris a magyar pénzváltóhely előtt sorakoznak, hogy Komár- nóból indulva rövid túrát tegyenek Komárom üzleteinek pultjai között, pénztárai előtt. A reggeli forgalom után viszonylag nyugalom van. A vámosok viszont tapasztalatból is tudják azt, amire mi csak következtetni tudunk: déli tizenkét óra után, ha bezárnak az üzletek, ismét megnövekszik a forgalom, megszaporodik a munkájuk. A gyérebb forgalom idejét kihasználva faggatom a határátkelő- helyen szolgáló útlevél- és vámvizsgálatot végző embereket. Egybehangzó a véleményük: az intézkedések nem a magyar állampolgárok ellen irányulnak, kétségkívül szükségesek voltak hazai piacunk védelme érdekében. A járás lakosaiként nyilván személyesen is sújtotta őket az üzletek szegényesebb kínálata, illetve az, hogy külföldi állampolgárok is jelentős mértékben vásároltak a járás lélekszámára tervezett áru- mennyiségből. Természetesnek veszik, hogy megszaporodott, nehezebbé vált a munkájuk, alaposabban kell végezni az ellenőrzést. Egyedül nem is győznék, ismeri be Jozef Turanőík, a vámkirendeltség szolgálatvezetője. Naponta két-három emberrel segítik ki őket a vonatokon szolgáló komáromi vámőrök. Tájékozottak!- A beutazásnál mindenki kap tájékoztató lapot az új tilalmakról és korlátozásokról, magyar, cseh, vagy szerbhorvát nyelven - folytatja Jozef Turanőík. - Kilépéskor senki sem mondhatja, senki nem védekezhet azzal, hogy nem tudott ezekről. Végül is, ami a magyar turistákat illeti, az írott és elektronikus sajtó is tájékoztatja őket az új csehszlovák vámszabályokról. Nyilván ez is szerepet játszik abban, hogy a magyar állampolgárokkal nincsenek különösebb problémáink. Lengyelek nem igen járnak erre. Problémás esetként inkább csak a jugoszlávokat említhetném. A csehszlovák árukínálatból leginkább viharkabátokat, füzeteket, törülközőket és ágyneműt vásárolnak. Tovább bonyolítja a helyzetet esetükben az, hogy otthon nem válthatnak koronát, és csak hazai pénzváltóinknál, azaz csak az itt váltott pénzért vásárolt árut vihetik ki. A ju- goszlávok viszont rendszerint piacozással, utcai árusítással jutnak koronához. Az újságírót azonban elsősorban a kirívó egyedi esetek, a „nagy fo- gások“ érdeklik. Jozef Turanőík előveszi a ,,nagykönyvet“ és sorolja. - Még az új intézkedések előtt volt itt egy jugoszláv állampolgár, aki szinte teljesen lerobbant Skodával lépte át a határt. Itt mindent lecseréltetett, a gumiktól kezdve a motorig, mintegy 50 ezer koronáért. Az újjávarázsolt gépkocsit akarta kivinni. A másik nagy fogás: egy nyitrai (Nitra) lakos 31 ezer korona értékben (!) szállított a hazai piacon is hiánycikként számon tartott külföldi cigarettát, Marlborót, Kentet, stb. Másodika utánról is tud említeni jelentősebb fogást, egy kiskőrösi lakos tizennyolc népviseleti kabátkát (9400 korona értékben), egy másik magyar állampolgár 2500 darab csillagszórót s egy hegedűt akart kivinni. Fáradtan, álmosan áll meg útban hazafelé a határátkelőhelyen Stefan Plekner, a vasúti vámkirendeltség vezetője. Nem csoda, pénteken délután kezdte szolgálatát, s szombaton a délelőtti órákban fejezte be. - Késnek a vonatok, várni kell rájuk. Ezenfelül pedig egy 1500 férőhelyes vonaton 3000 ember is utazik. A va- sutaknak tenniük kellene már valamit. Zsúfoltak a fülkék, a folyosók. A mosdók és az illemhelyek használhatatlanok, és gyakran még ott is árut dugdosnak el az utasok. Nekünk főleg a lengyelekkel vannak gondjaink, akik, tőlünk is viszik a holmit délre, hogy ott eladják. Az év elejétől eddig majd 400 vámszabálysértést derítettünk fel. Be kellett vezetni egy új fogalmat is:,,ismeretlen személy által elkövetett szabálysértés." Az esetek harmincnégy százalékában ugyanis nem tudjuk megállapítani, kié a csempészáru. Egyszerűen nem jelentkezik a tulajdonos. Ilyen volt ma éjszaka is, az utolsó, a hetedik esetünk. Pedig hát, a táskában 11 ezer korona érték volt. És a többi eset? Elég, ha elmondom, 50 ezer korona értékű árut foglaltunk le. Egyébként, ha ajánlhatok valamit, kérdezzen rá az államigazgatási illetékekre. Ószintén szólva, nem egészen értettem, miről van szó, de azért „rákérdeztem". így tudtam meg, hogy korábban hetente átlagosan 400 000 korona folyt be abból, hogy a vámkirendeltség (illeték ellenében) engedélyezte bizonyos áruk kivitelét. Az új szabályok az illeték kulcsát az áru értékének 150 százalékában állapítják meg, s ugyanakkor (a korábbi háromezer koronával szemben) a csehszlovákiai tartózkodás időtartamával (egy napra 150, két napra 300 korona), s a beváltott pénzösszeg felével korlátozzák a kivihető áruk mennyiségét. Konkrétan: a magyarok által keresett háztartási robotok legolcsóbbika közel ötszáz korona. A kivitel engedélyezéséért 1500 koronát kellene fizetniük. így kétezer koronájukba kerülne a legolcsóbb robot megvétele. Érthető tehát, hogy a kivitel engedélyezéséből származó korábban 400 000 korona államigazgatási illeték helyett most a hétvégeken mindössze 2000, jobb esetben 2500 korona folyik az állami költségvetésbe. Új kezdeményezés Az állami költségvetés veszteségeit azonban talán kiegyenlíti az, hogy a Jednota és a Klenoty kirendeltségei vissza-, vagy inkább felvásárolják a tilalmi és a korlátozási listákon szereplő árut. Ez egy új kezdeményezés! A fogyasztási szövetkezetek, illetve az állami vállalat képviselői ott ülnek közvetlenül a határátkelőhelyen, hogy átvegyék azt az árut, amelyet a vámhatóság nem enged át. A felvásárlási árat természetesen megterhelik saját kereskedelmi haszonkulcsukkal, amely 20-25 százalék között mozog. A Jednota a csehszlovák ruhaneműt és illatszert az eredeti ár 50 százalékáért vásárolja fel, az élelmiszer árából pedig 20 százalékot von le a visszavételkor. A Klenoty háromtagú felvásárló bizottsága nem tud pontos adatokat mondani. Hozzávetőleges adataik szerint naponta 8-10 ezer korona értékben vásárolnak fel csehszlovák árut az eredeti ár 40-60 százalékáért. Véleményük szerint a korábbi időszakkal szemben lényegesen növekszik a jugosz- lávok részesedése - jelenleg „partnereik" mintegy kétharmadát teszik ki, s velük van a legtöbb konfliktusuk. A Jednota fiatal felvásárlójának, Kolozsi Péternek viszont pontos kimutatása van, mikor, milyen értékben vásárolt árut. November 3-tól tizedikéig 140 ezer koronát térített. Raktárhelyiségét péntek dél óta megtöltötték a gyermekcipők, kabátok, toalettpapírok, egészségügyi betétek, konzervek, mosóporok...- A magyarországiak rendszerint a legrosszabb minőséget, a bóvlit vásárolják nálunk - közli tapasztalatait. - Tegnap viszont nagy üzlet volt. A vámosok egy jugoszláv buszról annyi árut szedtek le, hogy 30 ezer koronáért vásárolhattuk vissza. Volt ott minden! Olyan áru is, amelyet csak Prágában lehet megvenni. Amíg beszélgetünk, kénytelenkelletlen (vámőrtől kísérve) betéved egy magyar turista. - Nevetséges ez kérem - mondja fülig vörösödve, amikor leteszi a felvásárló asztalára a két darab Kolozsvári káposzta konzervet. Kolozsi Péter mentegetőzve magyarázza neki: a magyar turistákat ilyen esetekben korábban visszaküldték az áruval, s azok nap mint nap a híd előtt szórták ki a cukrot, a rizst... Ha ő most visszavásárolja az eldobásra ítélt árut az eredeti ár 80 százalékáért, nagyjából mindketten jól járnak. Az ember elfogadja az érvelést, felveszi a pénzt.- Nem mindig megy ez ilyen simán - mondja Német Renáta vám- tisztviselő. - Előfordul, hogy visszadobják a pénzt azzal, hogy nekik nem kell alamizsna. , Tényként említi JUDr. Styk Juraj, az útlevélellenőrök parancsnoka, hogy a magyar szervek még most is rendkívül engedékenyek a csehszlovákokkal szemben a saját vámrendelkezések alkalmazásában, s a magyar turisták egyes kivételektől eltekintve megtartják a kiviteli tilalmakat és korlátozásokat. Mindeddig az új vámintézkedések ellenére nem csökkent számottevően a hazánkba látogató magyar állampolgárok száma. Rendkívül fontosnak tartja azt is, hogy a magyar szervekkel való kapcsolatukat nem befolyásolták az új intézkedések. A megnövekedett délutáni forgalmat „háttérből" figyelem. A buszok utasai kiszállnak, kezükben táskájukkal, melyeknek tartalmát vámosaink a szó szoros értelmében zacskónként vizsgálnak meg. A túlnyomó többség a kijárat felé folytatja útját, kivétel az, ha balra a Klenoty bizottsága, vagy jobbra a Jednota felvásárlója elé térnek. FEKETE MARIAN KOMMENTÁLJUK } „Franciás" lakásfelújítás Aki már tudomást szerzett arról, hogy készülőben van az új lakástörvény, kíváncsian várja, vajon a változás előnyös, avagy hátrányos lesz-e számára. Persze, egyelőre nem tudni, mi mindenre terjed majd ki a törvényalkotók figyelme, legtöbbünk mégis reméli, hogy a lakásállomány halaszthatatlan korszerűsítésének, az eddiginél gondosabb karbantartásának biztosításáról semmi esetre sem feledkeznek meg. Csehszlovákiában ugyanis a tömeges lakásépítés keretében készült lakóházaknak már csaknem a fele javításra szorul. Szám szerint 1,4 millió lakást kellene felújítani. Ez viszont - mint tudjuk - túl lassan halad, s inkább csak olyan esetben kezdik, amikor az épület már veszélyezteti a lakók egészségét vagy életét. Arról, hbgy vajon miért előnyösebb több szempontból is egyre csak a drága, új lakásokat építeni anélkül, hogy közben a néhány évtizede átadottakat is korszerűsítenék, s velük jobban gazdálkodnának, az illetékesekkel alighanem érdekes beszélgetést lehetne folytatni. Magyarázataikból bizonyára nem hiányozna az az indok sem, hogy az embereket egyszerűbb mihamarabb új lakásokba telepíteni, mint a régiekből a rekonstrukciós munkák idejére egy másikba költöztetni, majd vissza. Csakhogy a világ fejlett országaiban a lakásokat ma már úgy újítják fel, s javítják, hogy közben a lakóknak nem kell elhagyniuk, kiüríteniük otthonukat. Sót, vannak olyan lakáskarbantartó vállalatok, amelyek a legigényesebb korszerűsítési munkákat is képesek úgy megszervezni, hogy szinte meg sem zavarják a lakók életét. Példaként a francia Logirep és a Quille cégeket említhetem, amelyek egy-egy nagyjavítás alkalmával az épületek utólagos szigetelését is - ami a körítőfalak burkolását, az ajtók, ablakok cseréjét jelenti - az imént említett módon végzik. Más szóval: úgy újítják fel a lakásokat - átlagosan két nap leforgása alatt (!), de a nagyjavítások elvégzésére sincs szükségük négy napnál többre -, hogy a három munkás (egyszerre csak ennyien dolgoznak egy helyen) dolga végeztével mindig rendet tesz, kitakarít. Vagyis a munkából, iskolából hazatérő lakók szinte tudomást sem vesznek arról, milyen nagy munka folyik náluk. Ezek a cégek ugyanis felelősséget vállalnak dolgozóikért. Ügyfeleiknek még szabadságot sem kell kivenniük, hogy a munka közben „vigyázzanak'1 lakásukra. Elegendő, ha reggelente a megegyezett időben átadják a munkásoknak lakásuk kulcsát. A gyors, gondoktól mentes, francia módra végzett lakásfelújítás tehát egyszersmind bizalom kérdése is, amit a lakáskarbantartó cégeknek először bizonyára ki kellett érdemelniük. Többek között jó munkával, korrekt ügyintézéssel, megbízhatósággal stb. Azért, hogy a szóban forgó cégek dolgozói mindezt újra és újra el tudják érni, aprólékosan felmérik, hogy egy-egy lakásban mi lesz a teendőjük; kifogástalan tervrajzot készítenek, amelyet nem kell hetvenhétszer módosítaniuk; gondosan megszervezik az anyagellátást és a munkát. Az említettekhez persze számítógépet használnak, ami lehetővé teszi számukra azt is, hogy töviről hegyire tájékoztassák minden várható gazdasági és műszaki problémáról, illetve elvárásaikról ügyfeleiket. A recept tehát egyszerűnek tűnik, a mi viszonyaink között mégsem alkalmazható. Legalábbis egyelőre nem, hiszen ez ezer meg ezer akadályba ütközne. Tán azt sem tudnánk, hogyan fogjunk az egészhez. A karbantartók szaktudásának és becsületességének vizsgálatával? Netán az anyagellátás folyamatosabbá tételével? Esetleg a számítógépek szélesebb körű alkalmazásával?...? Lenne egy javaslatom: az illetékesek a véget nem érő útkeresés helyett kérdezzék meg a franciákat, ők vajon hol kezdték? Hátha már a lakástörvényük megalkotásánál. Például úgy, hogy a lakókat és a lakóházak üzemeltetőit érdekeltté tették abban, hogy óvják, illetve gondosan karbantartsák a lakásokat. S ha elgondoljuk, bizonyára az említett francia cégek sem véletlenül igyekeznek szuperszínvonalon gondoskodni a lakásállomány jó állagáról s a lakók nyugalmáról. BARANYAI LAJOS Életmentés - nehézségekkel Kevés a mentőautó • Drágák a helikopterek Aki gyorsan segít, életet ment- /het/ - jutott eszembe szinte önkéntelenül azon a múlt heti sajtótájékoztatón, amelyen az Egészség- és Szociális Ügyi Minisztérium felelős dolgozói a gyors mentőszolgálat időszerű kérdéseiről tájékoztatták az egybegyűlteket. Vajon milyen idő alatt képesek szerencsétlenség esetén a gyors mentőszolgálat tagjai a helyszínre érni? Vajon hány sérült élete menthető meg a nálunk használt mentőautókban? Egyáltalán, a hazai gyártmányú mentőautóinkban elvé- gezhető-e az élesztés, az életben tartás nélkülözhetetlen műveletei? Sajnos, a válaszok többsége hallatán egyáltalán nem alakult ki olyan kép, hogy a helyzetet jónak értékelhetnénk. A hazai gyártmányú mentőautók kifűthetetlenségük, nagyfokú rázkódásuk miatt szinte alkalmatlanok a betegszállításra, az életben tartásról már nem is beszélünk. Hogy a rászorulók mégis a kórházak intenzív osztályaira kerülnek, az csupán az orvosok szinte minden esetben ember feletti erőfeszítéseinek köszönhető. Az orvosoknak, akik gyakran a napi szolgálat után kénytelenek éjszaka is dolgozni, mert köztudottan orvoshiány van. Az autópark javítására irányuló törekvésekben részsikernek számít, hogy az idén 100 új Mercedes és Renault típusú mentőautót vásárolt Csehszlovákia. Az év végéig az SZSZK-ba tehát 36 jól műszerezett gépkocsi érkezik, ami valljuk be, csupán szépségtapasz a hiánylistán. Tény, a tőkés országokban gyártott mentőautók ára nagyon magas, s a bennük található műszereké még magasabb. Az is igaz, hogy a szovjet Latvija ugyancsak drága, s ha finnek szerelik be a nyugati gyártók műszereit, a Tamro néven ismert mentőautókért is egymilliót kell adni. A minisztérium felelős dolgozói „megnyugtatták1' a jelenlévőket, hogy a hazai műszerek is drágák és egyre drágulnak. Pedig ma, amikor minduntalan több a közúti baleset, s egyre több ember kap infarktust, létfontosságúak a gyors, jól felszerelt mentőautók. A gyors segítség fontosságát szem előtt tartva több intézmény közreműködésével 1988-ban beindult a légi mentőszolgálat próbaüzemelése. A légi mentőszolgálat központjai, Poprád és Banská Bystrica, a feltételezett csúcsidényben üzemeltek. A Poprádi Járási Egészség- ügyi Intézet tizenhat orvosa, a Kö- zép-szlovákiai Kerületi Egészség- ügyi Intézetben kilenc orvos és tíz ápolónő vállalta a légi mentőszolgálat teljesítését. A poprádi központból felszálló helikopteren helyet foglalt a hegyi mentőszolgálat két tagja is. A Slovair legénységével nem volt gond, ami nem mondható el az egészségügyiekről. A légi orvosok szakmai tudásának szintjét emelni kellene, ám az átképzés a csekély érdeklődés miatt nem valósulhatott meg. Miért? A légi mentőszolgálat teljesítése - nagyfokú veszélyeztetettsége miatt (a múltban a hegyi mentőszolgálat tagjaival több helikopter zuhant le) nem rendelhető el, a fizikai, pszichikai adottság mellé szaktudás is kell. A légi mentés honorálása sem éri el azt a szintet, ami talán ösztönözhetne. További gondot - és nem is kicsit - jelent a megfelelő helikopterek beszerzése. A Poprádi körzetben Mi-8-ast, a Banská Bystricaiban gyengébb teljesítményű Mi-2-est használtak. A légi mentőszolgálat jövője nem képzelhető el nagyteljesítményű, csúcsbiztonságú helikopter nélkül, amely megvásárolható ugyan a tőkés országokból, csakhogy áruk eléri a 3,5 milliót. S a helikopter üzemeltetése sem kerül kevésbe. A Slovair egy óráért 5500 koronát számlázott az egészségügyi intézeteknek és miután 1989-től állami vállalattá alakult, az órabért megemelte 6420 koronára. Nem akarok borúlátó lenni, de szinte biztos, hogy ezentúl gond lesz a Mi-8-as helikopter időszakos bérbevételével, hiszen azt az év során a Slovair nehezen megközelíthető terepek építési munkálatainál vetheti be. 1988-ban 152 nap alatt a légi mentőszolgálat két központja összesen 295 sérültet szállított. Poprádból Kassára (Kosice), Bratislavába, Brnóba és Prágába is szállítottak betegeket, akik így négy és fél-, ötször gyorsabban jutottak szakorvosi ellátáshoz, mintha gyorsmentó- vel szállították volna őket. A gyors mentőszolgálat - légi és közúti - feltételeinek lényeges javítása ezért sem napolható el. PÉTERFI SZONYA DJ SZÚ 4 1989. XI. 15.
