Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)
1989-11-14 / 268. szám, kedd
A labdarúgó SZWL I 15. fordulója után ÚJ SZÚ 7 1989. XI. 14. Riválisa otthonában bizonyított az exligás Két rangadót bonyolítottak le a labdarúgó SZNL I őszi idényének zárófordulójában. Az egyiket Léván (Levice), a másikat Kassán (Kosice) játszották. Az előbbi a listavezető vendégek sikerét hozta, az utóbbi pontosztozkodással végződött. Mindkét slágermérkőzést egyaránt több mint 5000 néző tekintette meg. A többi hat összecsapáson együttvéve alig voltak ötezren a lelátókon. Hiába, ha jó focira van kilátás, a labdarúgórajongók a hűvös, ködös időjárás ellenére is kilátogatnak a stadionokba. A várakozásnak megfelelően az exligás Presov lett az őszi bajnok, a Léván látottak alapján teljesen megérdemelten. Nem a hétvégi forduló jelentette az idei utolsó felvonást, hiszen az első tavaszit, összességében a 16.-at előrehozták, s ha az időjárás engedi, akkor két hét múlva is pályára lép a második vonal 16 együttese. Vannak olyan találkozók, amelyeket nem szabad elveszíteni, nem engedi ezt a nagy cél közelsége. A lévai is hasonló volt, ugyanis a feljutásra esélyes két gárda játszott. Az állítás annál is inkább helyénvaló, mert közvetlenül a bajnokság „félideje" előtt mindkét csapat azonos pontszámmal rendelkezett. Ennek szellemében, ettől a tudattól 90 percen át küszködött, jobbára kínlódott a két együttes. A „mindent szabad, csak kikapni nem" elv a vendéglátókat, „a vereségnél azért a pontszerzés még mindig jobb“ elképzelés pedig a kelet-szlovákiaiakat motiválta. Mindebből aztán csak az sülhetett ki, amit a publikum látott: küzdelmes, érdekes, de a rangadó nagy részében alacsony színvonalú játék. A lévaiakat az a vád sem érhette, hogy nem akartak, nem hajtottak, ám a képességek behatároltak, s azt minden zöld-sárga szurkolónak tudomásul kell vennie: a jelenlegi gárda egészen egyszerűen nem képes többre. Az, hogy az élmezőnyben tanyázik, annak köszönhető, játékosai önmagukat múlták felül a korábbi mérkőzéseken. Az év végére azonban elfáradtak. A presoviak helyzete némileg más. Ők egy pontért jöttek, s miután egyéni képességek tekintetében eleve jobbak ellenfelüknél, mint csapat pedig összehasonlíthatatlanul egységesebbek, rutinosabbak a lévaiaknál, várható volt, hogy egy ilyen sorsdöntő mecs- csen végül is diadalmaskodnak. Annak ellenére, hogy hazai pályán játszott az újonc Lokomotíva, értékes döntetlent ért el a kassai rangadón. Ellenfele ugyanis az elsőségre pályázó Jednota ZtS volt. Ha a hajrában jobban összpontosítanak a vasutasok, akkor a másik pontot is megszerezhették volna. Az élvonal felé kacsingató vendégek az előző fordulóban a lévaiak fölött aratott 3:0-ás győzelmüket követően túlzott magabiztossággal léptek pályára a Loki-stadionban. Az * ÚJABB KÉT EDZŐJE lesz a Litvínov jégkorongcsapatának. Mivel Rúzická- ék gyengén szerepelnek a bajnokságban, ezért a szakvezetés úgy döntött, hogy a Düm-Ulrych kettős mellé Zdenék Zíma és Josef Beránek is a kispadra ül. + A CHICAGÓI nemzetközi tenisztorna női párosának döntőjében: Szavcsen- ko, Zvereva - Suková, Novotná 6:3, 2:6, 6:3, női egyes, döntő: Garrison - Szav- csenko 6:3, 2:6, 6:4. A Sao Paulo-i férfitorna döntőjében: Jaite - Sanchez 7:6, 6:3. + RÓMÁBAN barátságos labdarúgómérkőzésen: Lazio - Dinamó Zágráb 6:3 (1:0). + NEM TÁGÍT a Román Labdarúgó Szövetség: csak 300 dán szurkolónak és 70 északi újságírónak ad jegyet a Románia - Dánia vb-selejtezőre. Az indok: a románok ugyanennyi belépőt vettek Már a helyszínen (ŐSTK) - Háromórás repülőút után hétfőn este Lisszabonba érkezett a csehszlovák labdarúgó-válogatott, amely szerdán éjjel sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a házigazda Portugáliával. Jozef Venglos edző legénységét kellemes, enyhe időjárás fogadta, ám az elmúlt napokban a szokásosnál jóval több eső esett, s ezért egyik válogatott játékosai sem edzhettek a találkozó színhelyén, a Da Luz-stadionban. igénybe Koppenhágában... A találkozót szerda délután 14.00 órakor a 30 000 nézőt befogadó Steaua-stadionban rendezik. + PÁRIZSBAN 29 táblás szimultánt adott Anatolij Karpov, az ex-világbajnok szovjet sakkozó; 24 partiját megnyerte, ötöt döntetlennel zárt. + CSÁNYI BÉLA (Magyarország) nyerte az első ízben megrendezett teke Világ Kupán a férfiak viadalát. + NÉGYEZER állóhelyi jegyet ajánlott fel az Osztrák Labdarúgó Szövetség az NDK szövetségének a szerda esti Ausztria - NDK vb-selejtezőre. A belépőket 100 schillingért, vagy 15 nyugatnémet márkáért lehet megvásárolni az NDK utazási irodáiban. Az osztrák hatóságok egyúttal bejelentették, a vb-selejtező idejére felfüggesztik a vízumkényszert az NDK- állampolgárok részére. ★ KÉT HELYSZÍNEN folytatódott a nemzetközi férfi kézilabdatoma. Lapzártáig egy eredményt kaptunk meg. Ma játszik a DAC (sr) - Nem bajnoki meccset, hanem nemzetközi mérkőzést Az ellenfél Magyarország olimpiai válogatottja. Kezdési időpont 14.00. A találkozó főpróba lesz a hazaiaknak a vasárnap sorra kerülő Zbrojovka Brno elleni I. ligás összecsapásra. 1. JÉGKORONGLIGA Újabb változások a műsorban (sr) - Ma már a 20. forduló mérkőzéseit rendezik az I. jégkorongligában, pénteken pedig a 21. felvonás összecsapásaira kerül sor. Valamennyi találkozót az eredeti kiírás szerint bonyolítanak le. Vasárnap is jégre lép hat csapat, ugyanis előre hozták a 31. forduló három mérkőzését. Az e heti műsor - KEDD - 17.00: Kosice - Kladno (az első mérkőzésen 4:4, játékvezető Vrábel), 17.30: Litvínov - Vítkovice (7:10, Őutka), Pardubice - Gottwaldov (4:6, Jirka), Sparta - Ő Budéjovice (3:4, Adam), Brno - Jihlava (1:5, Rejthar), Plzen -Trencin (2:3, Brada). PÉNTEK, 17.00: Gottwaldov - Kosice (1:5, Zavarsky), 17.30: Plzen - Litvínov (3:6, Lípa), Trenöín - Brno (3:1, Skacáni), Kladno - Vítkovice (4:6, Rejthar), Jihlava- Sparta (3:0, Őubrt). A Ő. Budéjovice- Pardubice (4:3) találkozót már november 12-én lejátszották, mert a bajnok Tesla a BEK elődöntőjében szerepel. Vasárnap, a 31. forduló három előrehozott mérkőzése - 17.00: Vítkovice- Litvínov (10:7, Vrábel), 17.30: Trencín- Plzen (3:2, Adam), Jihlava - Brno (5:1, Jirka). Kinyitották a doppingdossziét (ŐSTK) - Szenzációsnak minősíthető az a hír, hogy az NDK-ban is elismerik a doppingolás tényét. Korábban mindent tagadtak, és mint rágalmat, éles hangon utasították vissza az NDK-beli sportolók tiltott teljesítménynövelésével kapcsolatos feltételezéseket. Most viszont megtört a jég! A nemzetközi doppingdosszié felnyitása óta először írta le egy NDK-beli újság, a Junge Welt, hogy 14 sportolójuk bukott meg tavaly dopping miatt. A beismeréssel felérő kijelentést a Junge Welt Manfred Höppnertől, az NDK Állami Doppingellenes Bizottságának vezetőjétől idézi. Az interjúban Höppner neveket nem mondott, csupán annyit közölt, valamennyien megkapták büntetésüket. Az évtizedes hallgatás után ^azonban már a tényközlés is nagy dolog, s ha igaz, a jövő évben nyilvánosságra hozzák a doppingon rajtavesztettek nevét. A Junge Welt után nem sokkal a Deutsches Sportecho is beszámolt a lebukásokról, hozzátéve azt az adatot, hogy 1988-ban az NDK-ban összesen 4463 doppingvizsgálatot végeztek. Tizenkilenc teszt bizonyult pozitívnak, a 14 NDK-beli sportoló mellett öt külföldinél árulkodott a vizeletminta meg nem engedett segítségről. Az analízist a kreischei laboratóriumban, a Drezdától 15 kilométerre lévő doppingcentrumban végezték. Az NDK- beli vizsgálatokkal megbízott, ottani egyetlen ilyen tudományos központ kapuit ezúttal első ízben nyitották meg az újságírók előtt is! utolsó percben Fortuna kegyeibe fogadta őket. Ugyancsak fontos ponttal távozott idegenből a másik újonc, a szenei (Seijec) csapat és a Hurbanovo. Mindkét együttes hullámzó teljesítményt nyújt, bármikor képes bravúrra, ám váratlan vereségre is. Tovább tart az Exligás 2ilina vesszőfutása, ezúttal Vágsellyén (Sal’a), a szintén rapszódikus Duslótól szenvedett vereséget. Eddig csupán 15 pontot gyűjtött, s már 9 pont a hátránya a listavezetővel szemben. Ezzel a csapat legpesszimistább hívei sem számítottak a bajnoki rajt előtt. Úgy tűnik, egyre jobban távolodik a gyorsvonat a három éllovassal... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Elszenvedte első hazai vereségét az idei bajnokságban a Slovan Agro Levice csapata. A labdarúgó SZNL I rangadóján 2:1- re kikapott a listavezető Tátrán Preáov gárdájától. Felvételünkön a lévaiak (Levice) legjobbja, Lackovic (balról a második) Őmil’ansky mellett próbál kapura törni. (Vojtiéek felvétele) Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok 12 10 0 2 29:9 20 Cseh Nemzeti Liga I Opava - Hradec Králové 1:3, Plzen - Mladá Boleslav 3:0, Havífov - Kladno 4:2, ő. Budéjovice - Brandys 2:1, Pardubice - Xaverov 1:1. 1. Hr. Králové 2. Plzen 12 3. Slusovice 12 4. Xaverov 12 5. Ml. Boleslav 12 6. Havífov 12 .7. Pardubice 12 8. Brandys 12 9. Ő. Budéjovice 12 10. Chomutov 12 11. Liberec 12 12. Opava 12 13. Kladno 12 A bajnokságból kizárták a Frydek- Místek, a Gottwaldov és a Teplice csapatát. Szlovák Nemzeti Liga II Nyugati csoport 1. Dubnica 15 10 2. Topol’cany 15 7 3. Vráble 15 6 ' 4. CH Bratislava 15 7 5. ES N. Zámky 15 8 6. Bánovce 15 6 7. Púchov 15 6 8. VTJ Trencín 15 5 9. N. Mesto 15 5 10. H. Serecf 15 5 11. Doprastav 15 5 12. Matador 15 6 13. Interjún. 15 5 14. TTS Trencín 15 6 15. Zl. Klasy 15 5 16. Slovan jun. 15 2 25:10 22 24:13 18 32:20 17 23:17 17 20:19 17 22:19 16 20:19 15 15:15 15 18:24 15 10:14 14 19:19 13 1 8 20:21 13 3 7 21:27 13 1 8 22:31 13 3 7 19:32 13 5 8 12:22 9 Keleti csoport 1. Budkovce 2. Stropkov 3. Sp. N. Vés 4. Ruzomberok 5. Martin 6. Rim. Sobota 7. Giraltovce 8. Detva 9. Bardejov 10. Luőenec 11. Vranov 12. Fiíakovo 13. Bard. N. Vés 14. Kys. N. Vés 15. Bytca 16. Snina 15 9 3 15 7 5 15 9 0 15 7 3 15 8 1 15 7 3 15 7 3 7 6 6 5 5 6 15 15 15 15 15 15 15 3 15 5 15 3 24:14 21 29:15 19 26:14 18 27:14 17 27:16 17 20:14 17 21:17 17 18:20 17 15:15 15 19:24 14 16:20 13 19:24 13 8 20:30 13 7 14:24 11 9 13:30 11 1 11 11:28 7 Nyugat-Szlovákia KERÜLETI BAJNOKSÁG: Partizánske - Str. Nitra 1:1, Komárno - Stúrovo 0:1, Pl. Nitra jun. - Trebatice 4:2, O. Potőn - Lehnice 1:0, Zl. Moravce - Vrbové 2:0, ZÍS Topol’cany - Hlohovec 2:1, Samorín - Malacky 1:1, Gabcíkvo - Pezinok 6:0. 1. Partizánske 15 9 5 1 31:17 23 2. Nitra jun. 15 9 3 3 29:15 21 3. Str. Nitra 15 8 3 4 27:15 19 4. Gabcíkovo 15 7 3 5 39:29 17 5. Malacky 15 7 3 5 25:18 17 6. Zl. Moravce 15 6 4 5 25:18 16 7. Trebatice 15 7 2 6 24:23 16 8. Komárno 15 7 1 7 26:22 15 9. Hlohovec 15 5 5 5 25:24 15 10. Topol'őany 15 5 5 5 22:24 15 11.0. Potőn 15 7 1 7 21:25 15 12. Vrbové 15 5 4 6 16:26 14 13. Pezinok 15 5 3 7 18:29 13 14. Stúrovo 15 3 4 8 16:32 10 15. Lehnice 16. Samorín 15 2 4 9 15:24 15 1 4 10 12:30 8 2 2 26:15 18 8 0 4 31:18 16 6 2 4 24:21 14 5 2 5 20:24 12 18:19 11 16:23 11 25:27 10 18:20 10 16:21 10 15:22 9 18:24 8 18:31 7 Bratislava: Spoje jun. - Dúbravka 1:5, Krasnany - Trnávka 2:1, Lamac - Rapid 2:2, CH jun. - Lokomotíva 2:2, Vinohrady - Dev. N. Vés 3:0, ZMDZ - Jarovce 2:1, Stav. závody - Devín 0:1. 1. Devín 13 9 2 2. Dúbravka 13 9 1 3. ŐH jun. 13 7 3 4. Dev. N. Vés 13 8 1 5. Vinohrady 13 7 1 6. Lamac 13 5 4 7. Rapid 13 4 6 8. Lokomotíva 13 5 3 9. Trnávka 13 5 2 10. Jarovce 13 6 0 11. Stav. Závody 13 3 4 12. Krasnany 13 2 3 13. Spoje jun. 13 3 1 14. ZMDZ 13 2 1 2 18:7 20 3 30:14 19 25:15 17 24:16 17 26:19 15 22:18 14 19:18 14 19:17 13 20:18 12 28:27 12 11:19 10 8 18:35 7 9 19:39 7 10 17:34 5 I. A-OSZTÁLY Északkelet: V. Uherce - Pribeta - elmaradt, Marcelová - N. Vés 0:1, H. Srnie- H. Král’ová 0:1, Bosany - Bánov 5:1, Zeliezovce - Tlmace 3:1, Topolcianky- St. Turá 2:3, Zitavany - Sigma N. Zámky 3:0, Pecenany - Dulovce 2:1. 1. Tlmace 15 10 3 2 31:14 23 2. Zeliezovce 15 9 3 3 44:26 21 3. Sigma N. Zámky 15 10 1 4 26:17 21 4. H. Král’ová 15 8 2 5 25:18 18 5. N.Ves 15 7 3 5 26:21 17 6. Bosany 15 6 4 5 31:32 16 7. Pecenany 15 7 2 6 27:32 16 8. Pribeta 14 5 5 4 17:11 15 9. Bánov 15 7 1 7 23:29 15 10. V. Uherce 14 5 3 6 33:29 13 11. Marcelová 15 6 1 8 26:23 13 12. Dulovce 15 5 2 8 24:28 12 13. Zitavany 15 3 5 7 32:35 11 14. St. Turá 15 3 4 8 13:26 10 15. Topolcianky 15 4 2 9 12:27 10 16. H. Srnie 15 3 1 11 15:37 7 Délnyugat: Piest’any - Súrovce 5:1, Bernolákovo - Váhovce 1:2, Modranka- Jur 5:3, Galanta - Myjava 1:0, VTJ Senica - Láb 2:1, Laksárska N. Vés- Leopoldov 3:0, Jablonec- Baka 1:0, Trnava jun. - Brodské 2:0 1. Trnava jun. 15 10 3 2 33:10 23 2. Váhovce 15 8 4 3 21:19 20 3. VTJ Senica 15 7 5 3 24:18 19 4. Myjava 15 8 2 5 35:14 18 5. Laksár. N. Vés 15 7 4 4 29:18 18 6. Modranka 15 6 6 3 30:19 18 7. Baka 15 7 3 5 18:14 17 8. Piest’any 15 7 2 6 27:22 16 9. Jablonec 15 5 6 4 17:25 16 10. Galanta 15 6 3 6 23:21 15 11. Súrovce 15 5 3 7 18:30 13 12. Leopoldov 15 4 5 6 18:33 13 13. Brodské 15 5 2 8 20:28 12 14. Jur 15 4 3 8 21:27 11 15. Bernolákovo 15 2 3 10 16:38 7 16. Láb 15 1 2 12 11:25 4 Közép-Szlovákia KERÜLETI BAJNOKSÁG: Istebné- Podbrezová 4:1, Predmier - D. Hámre 1:4, Hrinová - Dukla B. B. jun. 0:3, Strázov - Námestovo 1:1, V. Krtís- D. Vestenice 3:1, Selce - Handlová 0:1, D. Kubín - Brezno 1:0, Zvolen - 2ilina jun. 2:1. 1. Handlová 15 13 2 0 39:11 28 2. B. B.jun. 14 10 2 2 41:8 22 3. D. Hámre 15 9 3 3 31:20 21 4. Strázov 15 8 3 4 34:20 19 5. D. Kubín 15 5 6 4 24:20 16 6. Brezno 15 5 5 5 24:16 15 7. Námestovo 15 6 3 6 23:28 15 8. Zvolen 15 6 1 8 23:30 13 9. Predmier 15 5 5 5 16:33 13 10. Podbrezová 15 5 2 8 21:25 12 11. Istebné 15 4 4 7 28.34 12 12. Hrinová 14 3 5 6 20:27 11 13. V. Krtís 15 5 1 9 23:32 11 14. D. Vestenice 15 5 1 9 25:35 11 15. Selce 15 4 5 6 17:31 11 16. Zilina B 15 3 2 10 11:31 8 1. A ■OSZTÁLY B-csoport: Lovinobana - Kalinovo 4:1, Partizán B. B. - Sásová 0:2, Nová Bana - Kriván 4:1, Hajnácka - Radvan 1:1, Zarnovica - Poltár 0:0, Ziar - Radzovce 2:3, Detva B - Dobrá Niva 0:0. 1. Radvan 13 8 3 2 33:10 19 2. Radzovce 13 7 3 3 24:18 17 3. Dobrá Niva 13 7 3 3 18:12 17 4. Sásová 13 6 4 3 23:11 16 5. Lovinobana 13 7 2 4 23:18 15 6. Poltár 13 6 2 5 15:12 14 7. Detva B 13 5 3 5 16:14 13 8. Nová Bana 13 4 3 6 19:21 11 9 Kalinovo 13 4 3 6 18:20 11 10. Partizán B. B. 13 3 4 6 19:19 10 11. Ziar 13 3 4 6 15:20 10 12. Kriván 13 4 2 7 21:31 10 13. Zarnovica 13 3 4 6 12:22 10 14. Hajnáöka 13 2 4 7 11:26 8 1. B-OSZTÁLY D-csoport: Bátka- Nenince 3:1, Kokava - Sklabiná 4:1, Str. Plachtince - Rim. Sobota B 3:0, Őakanovce - Tisovec 4:0, Safárikovo - VTJ Zvolen 3:1, Sliac - Buzitka 0:1, Rim. Sobota - Cino- bana 4:1. 1. Buzitka 13 10 0 3 36:13 20 2. Rim. Janovce 13 8 2 3 26:19 18 3. Bátka 13 8 1 4 21:11 17 4. Nenince 12 6 2 4 24:13 14 5. Safárikovo 13 6 2 5 18:16 14 6. Str. Plachtince 13 6 2 5 19:19 14 7. VTJ Zvolen 13 6 1 6 38:23 13 8. Cinobana 13 5 3 5 23:31 13 9. Sliac 13 4 4 5 19:17 12 10. Kokava 13 4 3 6 26:24 11 11. Őakanovce 13 4 3 6 21:28 11 12. Sklabiná 12 3 2 7 13:24 8 13. Rim. Sobota B 13 2 4 7 9:26 8 14. Tisovec 13 3 1 9 10:34 7 Kelet-Szlovákia KERÜLETI BAJNOKSÁG: V Sebastová- Kraőúnovce 2:1, Prakovce - Sabinov 1:1, V. Kapusany - Lubeník 4:1, IS Kosice- Öana 2:1, Spoje - Poprad 2:0, Druzstevná - Moldava 2:1, Sp. Vlachy - VSZ 1.VS2 14 9 2 3 21:6 20 2. V. Kapusany 14 8 1 5 29:17 17 3. Druzstevná 14 7 3 4 33:25 17 4. Prakovce 14 8 1 5 28:20 17 5. IS Kosice 14 8 1 5 19:19 17 6. Sabinov 14 6 3 5 21:26 15 7. Presov jun. 14 6 3 5 20:21 15 8. V. Sebastová 14 6 2 6 20:21 14 9. Svidník 14 6 1 7 17:18 13 10. Sp. Vlachy 14 6 1 7 23:30 13 11. Poprad 14 4 4 6 17:18 12 12. Spoje 14 4 3 7 24:24 11 13. Moldava 14 4 3 7 20:26 11 14. Lubeník 14 3 5 6 16:23 11 15. Kraőúnovce 14 5 1 8 20:31 11 16. Őaha 14 4 2 8 17:30 10