Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)

1989-11-07 / 262. szám, kedd

A helyzet változatlan? A sajtó levelezői, munkatársai írá­saikat, észrevételeiket - különösen, ha bíráló jellegűekről van szó olyan -szándékkal küldik el egyik vagy másik lapnak, hogy közlése után érdembeli választ kapjanak az érintettektől. A legtöbb esetben- s ennek örül leginkább a levelező- a felvetett probléma, fogyatékos­ság orvoslásra is talál. Igaz, akad­nak bonyolultabb ügyek, melyek elintézése a bírált fél részéről hosz- szabb időt, nagyobb utánajárást igé­nyel. Minden kétséget kizárva közérde­kű írás volt, melyet a tőketerebesi (Trebisov) Zempléni Szó járási lap közölt még 1988. október 28-án. Az említett lapban Közérzetünk érdeké­ben című írásomban azt bíráltam, hogy a szentesi (Plesany) vendéglő­ben egyetlen szlovákiai magyar új­ság sem olvasható. Ugyanis a ven­déglőben szlovák nyelvű lap - még orosz is - többféle és több példány­ban áll a vendégek rendelkezésére, ellenben magyar nyelvű egy sem, holott a lakosság - tehát a törzsven­dégek - zöme magyar nemzetiségű. Illetve járt ide az Új Szó, de a Jedno­ta fogyasztási szövetkezet igazgató­sága takarékossági okokra hivat­kozva lemondta előfizetését. Ezzel szemben három példányban meg­hagyta a Vychodoslovenské novinyt. írásomban feltettem a kérdést, nem lett volna-e célszerűbb, ha az anyagi korlátozásokra hivatkozva ennek a lapnak a példányszámát lecsök­kenek kettőre, meghagyván az Új Szót. írásom megjelenése óta eltelt tíz hónap, s minden maradt a régiben. Közben Szentesen nyilvános falu­gyűlésre is sor került, (még 1988 végén), ahol a járási nemzeti bizott­ság képviselője is jelen volt. Az egyik felszólaló a vitában az említett fogyatékosságot is szóba hozta, melyre a képviselőtől meg­nyugtató választ kapott, miszerint a jogos kérést mielőbb orvosolni fogják. Csakhogy azóta eltelt egy esztendő, és az annak idején meg­jelent írásom, csakúgy mint a köz­ség egyik polgárának a felszólalása falra hányt borsó maradt. Ezt 1989. szeptember 8-án megírtam, ugyan­csak a Zempléni Szóban. Eltelt egy esztendő, s az illetékesek még min­dig hallgatnak, mi több, jelét sem mutatják a jó szándéknak. Magyar nelvü sajtótermék még mindig nincs a szentesi vendéglőben, pedig - mint említettem - magyar ajkú községről van szó, s a megoldás igazán nem mondható bonyolult­nak. .. Pusztai József Több zöldséget A növénytermesztésben mindig döntő szerepe volt az időjárásnak. Tavasszal bizony rossz idők jártak. Az albári (Dolny Bar) szövetkezet madi részlegén, ahol Kosár Sándor a segédkertész, tizennyolc hektáron főleg korai karfiolt, hagymát, paradicsomot, őszi karfiolt és káposztát termesztettek. A napokban mutatkozik meg, mennyire sikerült behozniuk azt a kárt, amelyet a tavaszi jégesők okoztak. Állandó munkaerőhiánnyal küszködnek. A paradicsomot is középiskolások szedik. Tizenhat asszony dolgozik a kertészet­ben, de ilyenkor, az őszi betakarítás ide­jén jóval többre lenne szükség. A gépesí­tés nincs megoldva, így aztán jól jön minden segítő kéz. A szövetkezet a duna­szerdahelyi (Dunajská Streda) Agrofrigor- ba és a Slovlikba szállítja gyors feldolgo­zásra a zöldségféle egy részét, a többit értékesíti. A felvételen Kosár Sándor elégedett a paradicsomterméssel. Kép és szöveg: M. B. Jó tanácsok - konkrét vállalások A Dunától néhány méterre, har­mincéves jegenyefák árnyékában áll Párkányban (Stúrovo) a jnb régi épülete, melyet két éve újítottak fel, s másfél éve 43 elhagyott gyermek­nek ad otthont. Farkas Annának, a gyermekott­hon igazgatójának irányításával hu­szonkét tagú személyzet gondosko­dik e nagy család zökkenőmentes életéről, a szülőket pedig hat nevelő és három segédnevelő helyettesíti. A gyermekekről nemcsak a sze­mélyzet gondoskodik, hanem a kör­nyék üzemeinek, vállalatainak szo­cialista munkabrigádjai is, mint pél­oaui a nelyi vasútállomás, a Dél­szlovákiai Papír- és Cellulózgyár, az érsekújvári (Nővé Zámky) vagy a suranyi üzemek kollektívái, vala­mint az egyes ifjúsági szervezetek és az alapiskolák. A vendégkönyvben a jókívánsá­gok mellett segítő szándékú taná­csok és konkrét vállalások is találha­tók. Nagyra értékelik, hogy a művé­szeti alapiskola igazgatója tizenkét tehetséges gyerekkel foglalkozik. A súlyemelő szakosztály edzője szintén kitett magáért, Lubomír Buz- ma az ő keze alatt vált a szlovák ifjúsági válogatott tagjává. Gembicky Gusztáv Kevesebb termett A Nagykürtösi (Vel'ky Krtís) járás egyik legnagyobb szőlőtermelő gaz­daságában, a lukanényei (Nenince) Vörös Zászló Efsz-ben az idén már szeptember első napjaiban - a Mül- ler Thurgau és az Irsai Olivér termő­fajták szedésével - megkezdték a szüretet. A gazdaságban a beta­karítási munkák közül a szőlőszedés a legigényesebb, hiszen 280 hektár­nyi területről kell a termést betakarí­tani, s mivel a 90 fős állandó szőlé­szeti csoport képtelen lenne megbir­kózni ezzel a feladattal, az idén is jól jön a patronáló üzemeken kívül a bratislavai és a Banská Bystrica-i főiskolások segítsége. Celeng András mérnök, a szövet­kezet pincegazdaságának vezetője a munkák menetéről elmondta, hogy október közepéig a termés kéthar­madát már betakarították. Ami a terméshozamot illeti, az jóval a ta­valyi rekordtermés alatt maradt. A Nagykürtösi Borászati Üzemnek 30 vagon szőlőt szállítanak, saját pincegazdaságukban pedig mintegy 100 vagonnyit fognak feldolgozni. A felvételen a szőlészeti csoport tagjai a csenkei dűlőben szüre­telnek. Kép és szöveg: Bodzsár Gyula Műkedvelők kiállítása Közel egy héten át tekinthették meg az érdeklődők a járás amatőr képzőművészeinek alkotásaiból rendezett kiállítást Léván (Levice) a Barátság Művelődési Központban. A 39 amatőr képzőművész 154 alko­tását öttagú szakavatott zsűri érté­kelte. öt kategóriában: festészet, kisplasztika, tollrajz, grafika és ipar­művészet - ezen belül csipkeverés, kerámia, intarzia - osztottak ki díja­kat, illetve díszokleveleket. A díjazott munkák között láthattuk Sümeghné Szabó Vilma csipkeverő térítőit és csipkegallérjait, akinek a tavalyi bratislavai városi kulturális napok alkalmából nagy sikerű önálló kiállítása volt a Csemadok Központi Bizottságának nagytermében, ahol a látogatóknak a csipkeverés forté­lyait is bemutatta. -tgá­Megtelt a busz Lapunk szeptember 26-i számá­ban a fenti címmel közöltük Sebők Lászlóné safárikovói olvasónk írá­sát, aki a tanév első napján a Safári­kovo - Beretke (Bretka) autóbuszjá­raton történtekről számolt be. Ponto­sabban: bírálta a jármű vezetőjét mogorva hangneméért, valamint, hogy nem volt hajlandó felengedni az autóbuszra azt az ajtó előtt síró kislányt, akinek a testvére már az utasok között volt. Pedig a követke­ző megállóban a sofőr további két utast vett fel. Azzal zárta sorait a cikk írója, hogy bezzeg nem volt mogorva a sofőr, ha saját, szintén faluról bejáró gyermekeiről volt szó, akiknek az iskola előtt szokott az apuka megállni. Sebők Lászlóné írásához a na­pokban fűztek néhány megjegyzést a Safárikovói Autóközlekedési Vál­lalat sofőrjei. Levelükben ugyan nem mondják ki: véleményük szerint a bí­rálat alaptalan, de írásukból kitűnik, hogy a cikket sértőnek vélik. De talán döntsék el az olvasók, illetve az említett járaton közlekedők, vajon kinek van igaza. íme tehát a levél, melyet tizennégy hivatásos gépjár­művezető írt alá: „Mostanában egyre gyakrabban olvasunk az Új Szóban olyan cikke­ket, melyek a sofőrökkel foglalkoz­nak. Úgy látszik, egyeseknek sok idejük van, vagy a sértegetés jött divatba? Mielőtt azonban tollat ra­gadnának, a nyilvánosan bírálni akarók, tájékozódniuk kellene az ér­vényes előírásokról is. A szóban forgó jármű ugyanis nem teherautó, hanem 43 ülő és 37 álló személy szállítására alkalmas közlekedési eszköz. Azon a bizonyos napon pe­dig már 100-110-en szorongtak a buszban, akik reggel négy járattal jöttek a városba, s egy busszal sze­rettek volna hazautazni. Tetszik a »mogorva« kifejezés, mellyel kollégánkat, illette a cikk író­ja. De szeretnénk tudni, hogy ilyen jelzőt használna azokra a felnőtt utasokra, akiket hiába kérünk, hogy húzódjanak a kocsiban beljebb, ám meg sem mozdulnak. Úgy látszik, a sofőrök az érdeklődés középpont­jában állnak. Nem úgy, mint azok, akik a munkaidő alatt a vállalati gépkocsikat is igénybe veszik, hogy ügyes-bajos dolgaikat intézzék. S még merjünk ezek után szólni a mindennapi hajszáról, melyben a sofőröknek van részük, vagy a fe­lelősségről az utasok épségéről! De nem kellene-e az utasoknak is el­gondolkozniuk egy kicsit, vajon nem idézik-e éppen ők elő a sofőrök bizonyos rossz tulajdonságait? Vagy azon, valójában milyenek is vagyunk mi, felnőttek?11 Nyilván vannak kifogásolható vi­selkedésű utasok is. Ám ezzel sem­miképp sem lehet indokolni egy so­főr durva magatartását.-gyor Jár-e szabadság a fűtőknek R. B.: A nyugdíjaztatásom óta fűtőként dolgoztam minden fűtési idényben (október 15-től április 15- ig). Hosszú évekig rendszeresen megkaptam, illetve kifizették a sza­badságomat. A gondok idén kez­dődtek el. Tavasszal nem ismerték el a múlt évre (az október 15 és december 31. közt ledolgozott időre) járó szabadságomat. Most ismét megkötöttük a szerződést, felvettek, mint idénymunkást, de ugyanakkor kijelentették, szabadsággal ne is számoljak, mert az nekem nem jár. Én ezt valahogy nem bírom elhinni, sem elfogadni. Egyet kell értenünk önnel. Való­ban hihetetlen, sőt (a fűtők szem­pontjából) elfogadhatatlan jogi meg­oldások, nézetek alakultak ki a fűtési idényre szerződött fűtők szabadsá­gának kérdésében. Szabadság ugyan nem járt önnek a korábbi munkajogi rendelkezések alapján sem, de a Munka Törvénykönyvét végrehajtó 54/1975 Tt. sz. kormány- rendelet 18. § (2) bekezdése szerint „az idényjellegű vagy kampány- munkákra felvett dolgozónak a mun­kaviszonya megszüntetése után szabadság helyett, minden 25 ledol­gozott napért munkabérmegtérítés jár, mégpedig annak a szabadság­nak egytizenketted részében, amely akkor járna neki, ha teljesítette volna a szabadságra való jogigény létre­jöttének feltételeit.“ A rendelkezést leegyszerűsítve, a nyugdíjas fűtők­nek az idézett rendelkezés alapján minden*.25 ledolgozott napért 1,6 napi szabadságot kellett volna pénz­ben megtéríteni, kiadni. Az idézett rendelkezésnek az ér­telme az volt, hogy lehetővé tegye a méltánytalanságok elkerülését. Az általános feltételek mellett ugyanis a fűtési idényre leszerződött fűtők a ledolgozott idő egy részéért soha­sem kaphattak volna szabadságot, mert szabadságra csak annak kelet­kezhetett igénye, aki már legalább öt hónapja volt megszakítás nélkül munkaviszonyban (ezt a feltételt pe­dig a fűtők csak márciusban teljesít­hették). Egészen az elmúlt évig nem is volt gond. Általános vélemény volt az, hogy csak fűtési idényre leszer­ződött fűtők munkáját idénymunká­nak kell tekinteni. A Szövetségi Munka- és Szociálisügyi Minisztéri­um azonban hozott egy olyan állás- foglalást, mely szerint a fűtők mun­káját határozott időre szóló munka- viszonynak kell tekinteni. Ebből so­kan azt a következtetést vonták le, hogy nem vonatkozik már rájuk az említett munkabérmegtérítési ked­vezmény, s hogy 1988-ban nem keletkezett a fűtési idényre szerző­dött fűtőknek joguk sem munkabér­megtérítésre, sem pedig szabad­ságra, mert az év végéig csak há­rom hónapig tartott a munkaviszo­nyuk. 1989. január 1-től viszont változ­tak a jogszabályok, módosították a Munka Törvénykönyvét, s merő­ben új végrehajtási rendeletet alkot­tak. Az új rendelkezések talán vala­mivel bonyolultabbak, de minden­képpen kedvezőbbek a dolgozók szempontjából. Ezek alapján a dol­gozónak jogigénye keletkezhet a naptári évért járó szabadságra vagy annak arányos részére, vagy a ledolgozott napokért járó szabad­ságra. Hangsúlyoznunk kell egyben azt is, hogy önnek az új rendelkezé­sek alapján mindenképpen jogigé­nye keletkezik szabadságra, ha dol­gozik. Nem felel meg tehát a való­ságnak, hogy az idénymunkásoknak nem jár szabadság az új rendelke­zések értelmében. Abban a naptári évben, melyben legalább 60 napot ledolgozott ugyan­azon munkaviszony keretében, már jogigénye keletkezik az évi sza­badsága arányos részére, vagyis minden naptári hónapért évi sza­badsága egytizenkettedére. Ezért például ha már október 15-től az év vígéig ledolgozza a 60 napot, az évi szabadsága arányos részére kelet­kezik jogigénye. Áz évi szabadsága nyilván 4 naptári hét lenne (nyugdí­jasként egészen biztosan rendelke­zik 15 évi beszámítható munkavi­szonnyal), s ennek két tizenkettedé- re keletkezne joga (az arányos sza­badság csak az egész naptári hóna­pokért jár). Ha idén már nem dolgozná le a 60 napot, csupán a ledolgozott napokért járó szabadságra keletkez­ne idén jogigénye, azaz minden 22 ledolgozott napért az évi szabadsá­ga egytizenkettedére. Közös építkezés B. J.: Hosszú évek óta élünk élet­társi viszonyban. Az élettársamnak házastársa, gyermeke nem volt, a testvére fiatalon elhunyt. Építkezni szeretnénk, természetesen közö­sen, de úgy, hogy a családi ház mindkettőnk tulajdona, bár az építé­si telek csak az élettársamé, s az építési engedélyt is csak az ő nevé­re állították ki. A családi házzal kap­csolatban volna egy másik kérdé­sem is. Szeretnénk elérni, hogy bár­melyikünk halála után a másik le­gyen a családi ház egyetlen tulajdo­nosa. Mit tegyünk ennek érde­kében? A telek tulajdonjoga és az épülő (illetve a tervezett) családi ház tulaj­donjoga, két, egymástól teljesen független kérdés, jogi viszony. A csehszlovák jogrend szakított az­zal a hagyományos, s a felszabadu­lás utáni tulajdonjogi viszonyok közt immár tarthatatlan jogelvvel, mely szerint „az építmény függvénye a teleknek11 (vagyis, hogy a telken lévő épület a telek tulajdonosáé). Nem kell tehát attól tartaniuk, hogy a családi ház nem lehet a közös tukajdonukban csak azért, mert az építési telek csupán egyikük tulajdo­na. Jogrendünk azt az elvet fogadta el, hogy az építmény tulajdonosa az építkező (építkezők), még akkor is, ha jogtalanul, idegen telken építke­zett. Ebből a szempontból nem bír sok jelentőséggel az, hogy kinek a neve szerepel az építési engedé­lyen. Nem lehet ugyanis a tulajdon­jog keletkezését függővé tenni az építkezési engedélyezéstől (az en­gedély nélkül épített házak is az építkezők tulajdonában vannak - el­lenkező esetben nem is igen lehetne kötelezni őket arra, hogy bontsák le, távolítsák el az ilyen házat). Egy hasonló eset kapcsán állapí­totta meg a legfelsőbb bíróság, hogy annak eldöntése szempontjából, hogy a több személy közös tevé­kenységével épített ház közös tulaj­donban van-e, döntő jelentőségű a megállapodásuk a társtulajdonosi viszonyok létrehozásáról. „A megál­lapodásnak nem kell írásbelinek len­nie. Nem szükséges az sem, hogy a felek még az építkezés befejezése előtt megállapodjanak abban, melyi­küket, milyen tulajdoni hányad (rész) illeti meg. A megállapodásnak azon­ban egyértelműnek kell lennie, hogy a felek társtulajdonosi viszonyt, kö­zös tulajdont kívántak létrehozni. Ha a társtulajdonosokat megillető há­nyadokról nem született más megál­lapodás, a tulajdoni hányadok egyenlőek." A levele tartalma tulajdonképpen össz­hangban van a fent idézett megállapítás­sal; még az építkezés megkezdése előtt megállapodtak abban, hogy közösen épí­tik fel a családi házat, s hogy az a közös tulajdonuk lesz. Nem feltétele ugyan a megállapodás érvényességének, hogy írásba foglalják, mégis tanácsos lenne, ha ezzel kapcsolatban felkeresnék a járási ügyvédi tanácsadót, ahol írásba foglalnák megállapodásukat, esetleg más módon is gondoskodnának a megállapodás (a kö­zös elhatározásuk, szándékuk) utólagos bizonyíthatóságáról, valamint arról is, hogy az ingatlan-nyilvántartásban mind- kettejük neve szerepeljen a tulajdoni lapon Ami a második kérdést illeti, a Polgári Törvénykönyv elismeri bi­zonyos feltételek mellett az élettár­sak öröklési jogát (akkor, ha az örökhagyó élettársának nincs le- származója, sem túlélő házastársa vagy szülője). A túlélő élettárs ilyen­kor az örökhagyó testvérével együtt örököl. Levelében megemlítette ugyan, hogy az élettársa testvére fiatalon elhunyt, de nem tett említést saját rokonairól. Éppen ezért, ha lennének ilyen öröklésre jogosult hozzátartozói, ajánlatos lenne, ha végrendeletekkel biztosítanák egy­más öröklési jogát, vagyis azt, hogy bármelyikük halála után a másik (túl­élő) váljon a családi ház kizárólagos tulajdonosává. A végrendeleteket szintén ajánlatos lenne ügyvéddel megfogalmaztatni, és a családi ház fekvése szerinti járási közjegyzősé- gen letétbe helyezni. (m-n.) ÚJ SZÓ 6 1989. XI. 7.

Next

/
Thumbnails
Contents